Keresés

Részletes keresés

kinek Creative Commons License 2008.10.09 0 0 41
Szia,

Szerintem a végtelen és a nulla az ugyanaz. Csak egy pálya van a vagyok állapotból a nem vagyok állapotba. Az elsőtől utolsóig, a VAN.
A NINCS, meg a semmi, vagyis ha jobban megvizsgáljuk akkor az minden. Mint az anyag és antianyag, ami egyben semmi, és mégis az összes.
Negatív meg nem létezik, az egy kitalált dolog. Csak párok vannak, a kettősség.
Előzmény: Aurora11 (40)
Aurora11 Creative Commons License 2008.10.09 0 0 40

Szia!

 

Nem ez a ciklikus világegyetem modellje?Az a baj,hogy már kísérletileg bebizonytották,hogy a Világegyetem vég nélkül tágulni fog.Talán amikor annyira kitágul,hogy az összes részecske elbomlik,akkor középen újra megjelenik egy kis Világegyetem.Szóval csak egy táguló gömb van,ami ha már annyira kitágult,hogy az anyag megszűnik,akkor középen keletkezik egy újra pici gömb.

Nagyon jó az animáció!:)

Előzmény: kinek (39)
kinek Creative Commons License 2008.10.09 0 0 39
Valami ilyesmi?

Ezt találtam:
"A felfúvódó háló téren, megindulhatott az anyag vándorlása. Amikor a fekete, avagy torzult tér lyukakba elég anyag beleesett, összerántják a teret.
Minden oda érkezik, ahonnét elindult. Mikor együtt van a tömeg, újra felfúvódik a tér és kezdődik előröl minden."

v.e.
Előzmény: Aurora11 (36)
őszszakál Creative Commons License 2008.10.09 0 0 38
Üdvözlet mindenkinek! Egy alternatív válasz a felmerült kérdésekre.

http://agondolatteremtoereje.blog.hu/index.php/2008/03/02/

 

Aurora11 Creative Commons License 2008.10.09 0 0 36

De ha a világegyetem előtt semmi sem volt,akkor mi volt az a folyamat ami kikényszerítette,hogy anyag és antianyag szülessen,és hogy létrejöjjön a világ?És ha egyszer a Világegyetem újra a semmi állapotába kerül,akkor kizárható-e,hogy nem fog fellépni egy olyan hatás ami újra Világegyetemet kellt?

Igazából azért kérdezem ezeket,mert az elméleted hátha ezekre a mechanizmusokra is magyarázatot ad.

Előzmény: Törölt nick (35)
Aurora11 Creative Commons License 2008.10.09 0 0 34
Mi okozta az Ősrobbanást?Mi volt az Ősrobbanás előtt?
Előzmény: Törölt nick (33)
cíprian Creative Commons License 2008.10.09 0 0 31

Kedves Metafizikus!

 

Szerintem ha jól csinálod, a húrelmélethez jutsz ki a dimenziótorzulásaiddal. A dimenziotorzulással úgy érzem csak elvontabban, matematikusabban és a fizikától kissé távolabb próbálod megfogni lényegében ugyanazt.

 

Mi a dimenzió a fizikában?

A dimenziók száma egy pont környezetében a szabadsági fokok száma. Most hirtelen a Gibbs-féle fázistörvényre gondolok, de ide lehet sorolni a specrel kiterjesztett négy dimenzióját is. Úgy tudom, hogy a húrelmélet is erre az elvre fűződik fel. Szóval úgy látom, absztraktabb a látásod a húrelmélethez képest, de ugyanazt mondod, feltéve ha jól mondod :-) De ezt én már nem tudom megítélni.

leptopelis Creative Commons License 2008.10.09 0 0 30

Húha! Sikerült a kb 8200 karakteres elméletet mintegy 6500 karakterben összefoglalni! Ez aztán a zanzásítás!

Gézoo Creative Commons License 2008.10.09 0 0 29

Szia!

 

  Nos, ha a vákumot a földi vákumként értelmezed, akkor -- bár szerencsére csak rettenetesen ritkán -- lehet benne párképző energiáju foton is.. azon a 10-20atomon kívül ami pl. a monitorod vákumában röpköd a Whitword cső jóvoltából ne a képernyődet leporlasztva..

 

   A naprendszerben már csak 2-3 részecske jut egy-egy köbméterre, és a galaxisoktól távol már csak egy-egy párképzésre alkalmatlanul - ehhez kevés energiája lévén -- foton.

       Ha a metagalaktikák közötti sötét teret nézzük, akkor ott már valóban semmi sincs..

Ott teljesen és folyamatosan üres a tér.  Nyílván absztrakciót el tudod végezni és a földi vákumot sem fogod anyaggal kitömni képzeletben..

 

   Ami a térgörbület példádat illeti..Miért lenne másmilyen a térgörbület mint amilyet

a relativitás sebességi torzulása okoz?

   Illetve, helyesebben: Te tudsz olyan anomáliákról a térgörbületekben amik a relativisztikus térgörbületektől való  eltérésük miatt  indokolják a Te általad feltételezett kiterjedés torzulást?

 

  (Ja, csak egy megjegyzés: A dimenzió kifejezést -- érzésem szerint -- néha nem kiterjedés értelemmel használod. Az egyértelműség kedvéért megtennéd, hogy

ahol kiterjedésre utalsz vele, ott helyette a kiterjedés szót használnád? Köszi!)

 

 

Előzmény: Törölt nick (26)
vjozso Creative Commons License 2008.10.08 0 0 27

"Sőt a húr elméletet azért is tartom barométerségnek (értsd: baromságnak) mert a húrt mi alapján ne lehetne tovább darabolni, illetve a húrok honnan keletkeztek, miért épp húrok, és miért ép akkora a méretük amekkora... stb."
A húrelméletet a pontszerű részecskékkel kapcsolatos ellentmondások hívták életre. pl. egy részecske energiája végtelennek adódik, ha annak nincs átmérője. Úgy tudom, a húrelmélet matematikailag nagyon "klappol", kis szépséghiba, hogy ehez a teret elemi szinten 8 vagy 12(?) dimenziósnak kell feltételezni, és mivel mi csak 3 dimenziót érzékelünk, ezekből a sokdimeziós izékből csak annyit vehetünk észre, amennyire képesek vagyunk: egy pontot.

 

"miért épp húrok"
Vannak továbbfeljlesztett változatok, ott már kétdimenziós felületek (brének) szerepelnek.

 

"Na már most az elméletem egyik fontos tézise, hogy ezek a pionok épp hogy távolodást szolgálnak, mint ahogy a Newton-i törvények is mondják. Magyarán ez az a pont, amit elsősorban támadnotok kell."
Hehe, akkor ide szúrok: ha két részecske között fénysebességgel "pattogó" közvetítőrészecske taszítana, akkor maguk a részecsék is rövid idő alatt fénysebességre gyorsulva távolodnának egymástól. Így az összes elemi részecske magában ténferegne, nem lennének összetett objektumok az univerzumban. Nomeg: mi lesz a közvetítőrészecskével miután széttaszította a részecskéket (és leadta az energiáját)? Ő is egyedül marad?

 

Előzmény: Törölt nick (25)
Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 23

 

    Különben maga a leváltandó húrelmélet is csak az éterelméletnek egy kicsavart ragozása.  Így azt sem értem, hogy a húrok helyett, miért jobb szerinted a zárt gömbhéjak sorozata?

   Az éteri pontok közötti energia-anyag átadás is netzes volt, többek között az intelligens energia irányító és átadó mechanizmusának feltételezése miatt, a sok húros helyettesítése még ellentmondásosabb volt.. a gömbi elrendezés pedig a palástjaikkal egymásba fonódó gömbök nélkül, még nehezebben teljesíthetné a tapasztalati tényeket.

  

    Szóval, miért éppen gömb?

Előzmény: Törölt nick (21)
Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 22

    A tér, a hely..  Anyag nélkül is létező hely..  A majdani anyag vagy fény számára fenntartva..

   Az üres térnek nincs tartalma, így nincs minek tágulnia-zsugorodnia benne.

A specrel is csupán a távoli pontok közötti távolságok kontrakcióját emlegeti.

 

   -- Így talán megérted, hogy a semminek alakja sem lehet.

 

  -- ez a gömb felszínre fektetet 2D-s "tér"  és a vak katicabogár Einstein ötlete volt..

     akkor is sántított.. Sőt! Néhány hónapja vitáztunk a 3D-s térben lévő síkoknak 

     matematikai értelemben megfeleltethető 2D-s gömbelszínről.. javaslom olvasd át.

 

    A tágulással kapcsolatosan csak egy a sok közül: A mi metagalaktikánk csak egy a végtelen sokból.  A többiből érkező graviton áradat szétfeszítő hatású..  hacsak nem nyomó a garvitáció, mert ekkor a gravitonok árnyékolásával a metagalaktikánk szélétől befelé haladva egyre nagyobb mértékű tágulással kellene találkoznunk.

 

  Arról már nem is szólva, hogy a távoli rendszereket sokmilliárd évvel ez elötti állapotukban látjuk.

   Azaz még prognózisunk sincs arra, hogy néhány száz milliárd év múlva, amikor a jelenlegi mozgásuk ideér,  milyen lesz a mozgásuk látványa.  

Előzmény: Törölt nick (21)
Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 20

   Egyébként a relativitás alapfelfogása a  dimenzió torzulás a rendszerek között.

Mitől más a Te elméleted?

Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 19

  A zanzásítás= tömörítés, lerövidítés

     Kb. három mondattal leírni a jelenséget, definíciót..   Aztán lehet fejtegetni, hogy miért gondolod  jónak.

    Ha kérdeznek, mert nem értették, akkor példákkal alátámasztani..

 

  Mert így itt van rögvest az eleje:

    --  csak pozitív impulzusú közvetítő részecskével számolsz.

    --  nem vizsgálod a hatások helyét, mechanizmusát, a hatás keresztmetszetek

        nagyságát, okát

    --  a kölcsönhatások lehetséges mibenléteit.

 

   Valamit kiemelsz és kikiáltod megoldásnak.. ami lehet, hogy jó, de lehet, hogy téves.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (18)
Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 17

  

   Az emésztés még csak-csak.. de folyton elkalandoznak a soraid. Ismételgetsz, ugyanakkor úgy hivatkozol, hogy nem indoklod, hogy miért lenne úgy ahogy állítod.

 

   Ezért gondolom, hogy ha a lényeget leírnád pár sorban, vázlat szerűen, és kidolgoznád a vázlat pontokat, akkor érthetőbb lenne az egész.

Előzmény: Törölt nick (16)
Gézoo Creative Commons License 2008.10.08 0 0 15

Szia Metafizikus!

 

  Lehetne kicsit zanzásítania bevezetődet?  Így nehezen emészthető az összefolyó szöveg.

 

  

Előzmény: Törölt nick (11)
tcs52 Creative Commons License 2008.10.08 0 0 14

Végül is: "A kivétel erősíti a szabályt!"

 

(Az eredeti latin mondás helyes fordítása: "A kivétel próbára teszi a szabályt!")

 

Tehát ettől még jó lehet az elmélet...

 

Előzmény: Törölt nick (11)
tcs52 Creative Commons License 2008.10.08 0 0 13

OFF

Ellenkezőleg! Én csak azt szeretném, ha az iszugyi félék egy kicsit önmoderálnák innen magukat. (Teljesen más témában is vannak más nickű, más személyű, iszugyi jellegű megszállottak)

ON

Előzmény: Törölt nick (8)
tcs52 Creative Commons License 2008.10.08 0 0 12

Fred Hoyle: Cillagász, matematikus, tudományos fantasztikus író (Osszián küldetése, Fekete felhő, Androméda).

Ő találta ki a Nagy Bumm elnevezést (Big-Bang; gúnyból, mert őmaga nem fogadta el), és lelkesen támogatta a "pánspermia" elméletet (l. Fekete felhő).

Szerinte az univerzum tágulása közben állandóan új anyag képződik, és így sűrűsége állandó marad. Ennek matematikai elméletét is kidolgozta. A "nyafogó" (whimp) világegyetem csupán egy vicces karikatúra.

 

Előzmény: Törölt nick (7)
vjozso Creative Commons License 2008.10.07 0 0 10

"Engem azonban az érdekel, hogy ki mivel próbájla megcáfolni!"

Az alant említett Fred Hoyle a saját elméletéről azt is elmondta, hogy mivel lehetne cáfolni. Már nem emlékszem hogyan, de úgy cáfolták, ahogyan javasolta (kimértek valami effektet).
Te mit mondasz, mivel lehet cáfolni az elméletedet?

 

És igen, még én sem olvastam végig (habár már többször nekifutottam :)). Egyelőre azt próbálom felfogni, hogyan növekedhet egy definitive pontszerű részecse, pl. elektron vagy foton.

Előzmény: Törölt nick (7)
Karova Creative Commons License 2008.10.07 0 0 9
Én nem akarom cáfolni - nekem megfelel így ahogy van.
Előzmény: Törölt nick (7)
tcs52 Creative Commons License 2008.10.07 0 0 5

Az egyébként kissé nehezen követhető elméletről nekem Fred Hoyle "nyafogó"-világegyetem elmélete ugrott be:

 

Eszerint nem a világegyetem tágul, hanem a méretek zsugorodnak! Ezt azért nem vesszük észre, mert ezzel együtt a mérőberendezések is - és saját magunk is - együtt zsugorodunk. Egy távoli galaxisból érkező fény még a régi, kevésbé zsugorodott korból származik, így hullámhossza nagyobb mint a mai kibocsájtotté. Ez magyarázza a vöröseltolódást. Az meg természetes, hogy egy zsugorodó anyagú vilégegyetemben az egyre kisebb mértékkel mért galaxisközi távolságok egyre nagyobbaknak tünnek, mintha tágulna a világegyetem. Talán a kezdeti felfúvódási szakasz is csak egy hirtelen méret-összezuttyanás volt, és még mindíg csak a narancs méretűnek képzelt kezdőtérfogaton belül van minden.

 

Nem ehhez hasonlóról volna szó az elméletben?

Előzmény: Törölt nick (1)
tcs52 Creative Commons License 2008.10.07 0 0 4

OFF
Jó lett volna a topikleírásban megjegyezni azt, hogy az iszugyi-féle téma itt OFF-nak számít. Ugyanis így könnyebben elérhető, hogy a nem ide tartozó hoszzászólásdömpingjeit - melyek már egyébként sem érdekelnek senkit - majdan eltávolítsák innen.


Sajnos vannak olyanok a fórumon, akik fáradságot nem kímélve a lehető legtöbb topikban megalakítják a saját OFFshore cégüket, ahol aztán kedvezményesen kitombolják őrületüket, közben tönkretéve az eredeti témát.


Ez egyrészt árt a magának az egész fórumnak (egyre kevesebben fognak ide járni), másrészt árt az OFF-olónak is, hiszen az olvasók már halálra unják magukat az újra meg újra kényszerűen elovasandó (vagy átugrandó) hozzászólásokon, sőt ezek egyre növekvő ellenszenvet ébresztenek bennük, mint az újra és újra rájuk szálló szemtelen piaci legyek. Érdekes módon egyesek önteltségükben eme jelenséget valahogy mintha nem akarnák észrevenni...
ON

 

Előzmény: Törölt nick (0)
Aurora11 Creative Commons License 2008.10.07 0 0 3

Szia!

 

Nem sérti az anyagnövekedés az anyagmegmaradást?Mit is jelent pontosan a dimenziótorzulás?Hogy kapcsolódik ez a határozatlansági relációhoz?

Előzmény: Törölt nick (-)
goldenfalcon Creative Commons License 2008.10.07 0 0 2

Imádom, hogy olyasvalamiről vitatkoztok, amit - bizonyos szinten Hawking & co - már tisztáztak... A tudomány lényegénél fogva a válaszok persze újabb kérdések sorát veti fel, nem hiszem, hogy ezek emberi elmével apriori felfoghatatlanok volnának. Én speciel értem, pedig humán szakképzettségem van.

Ha körömnyi katyvasz robbant volna fel, mi a hugomért lenne a Föld a lekvár középpontjában???

Van olyan elmélet is, amelyik szerint az egész olyan, mintha buborékok v. cellák tapadnának egymáshoz, és ami az egyikből kirobban, az hozza létre a másik buborékot v. másik cellát, de "innen nézve" csak azt látjuk, hogy nem látunk semmit, aztán BUMM, és egy 66-odik gyök alati légypiszokből kirobban az akárhány dimenziós tér, aminek ciklikus változásait jobb híján időnek nevezzük (vö.: Lorentz-transzformáció!).

Könnyen pofázok, az öcsém járt a NASA kiképzőközpontjában... Amikor még csak tőle hallottam a kvarkokról meg a  szuperhúrokról, mert csak ő volt képes az angol nyelvű szakirodalmat olvasni és felfogni, azzal a kedvességgel hárította el érdeklődésemet, hogy olvassam X című regényének y. oldalát, ott ír ezekről... No, mivel se nem adta ide, se nem jelent meg akkoriban sehol, meg kellett várnom, amig mások lefordítják...

Most meg várhatom, amíg az LHC-t újraindítják. Addig meg vegyesen röhögök és bosszankodom Higgs-tatával az "isten-részecske" miatt...

Öcsém egyébként az intelligens tervezés cseppet sem intelligens pártján van. Ő azzal érvel a Teremtés mellett, hogy a kvantumfluktuáció miatt az anyag hol van, hol nincs, amikor nincs, akkor az Isten teremti, hogy legyen. No, mondom én, öcsifütty, MI IS FLUKTUÁL?? Minek a kvantumja? Mert aminek kvantumja van, az MAGA AZ ANYAG... (Már csak azért is, mert Isten kvantumos voltáról nem ír a Biblia...) No, mára ennyit..., mert már holnap van, és ha ma lesz a holnap tegnapja, akkor jöhet Bergendy Hawking a felessel...

Törölt nick Creative Commons License 2008.10.06 0 0 topiknyitó
E.... Áron a "mesterem" elmélete. METAFIZIKA a Metafizikustól
Leírom itt bőven, hogy mit gondolok a gravitációról, új megközelítésben, és vállalom, hogy az interrogátor által megcáfolt Szász úr helyébe lépjek.


Dimenziótorzulás elmélet




Téma megközelítés:
A fizika rejtélyeit nem lehet külön-külön vizsgálni, ugyanis összefüggnek, egymásba kapcsolódnak. A négy kötés egyesítése nem valósítható meg anélkül, hogy ne tudnánk mi a gravitáció. A gravitációs kötés modellezése nem valósítható meg anélkül, hogy ne ismernénk meg az időt, és a három térdimenzió létrejöttét. A dimenziók értelmezéséhez pedig kihagyhatatlan a világegyetem tágulásának elemzése. A tágulás pedig szorosan összefonódik a gravitációval, mint ellensúlyozó hatás. Tehát valamennyire egy választ kell találni, és egyiket sem szabad kiemelni ha elemezni akarjuk őket.
A kutatások ezek alapján történtek:
1. A bolygók ellipszis mozgása, mely szerint minél távolabb van a csillagtól, annál lassabbak – ennek összehasonlítása – a galaxisokban körpályán mozgó csillagokkal, ahol minél távolabb van egy csillag a hipotetikus fekete lyuktól, annál gyorsabban kering.
2. A gravitáció hatása, mely szerint a tömegek vonzzák egymást, és ennek ellenére az űr mégis tágul, sőt gyorsulva tágul.
3. A csillagászok vizsgálatai szerint a Földtől egyre távolabb lévő csillagok, egyre nagyobb sebességgel távolodnak – lehet, hogy egy bizonyos megfigyelési határon túl ez a sebesség C.
4. A skalár részecske hipotézis hiteltelensége az általános fizikai megfigyelések árnyékában, mely szerint ha két test között egy harmadikra a két test síkjában olyan erő hat, ami a két test közötti folyamatos ütközésekhez vezet, akkor a két test távolodni kezd egymástól.
Az elmélet felvázolása: Egyes kulcsfontosságú kérdések külön fejezeteket vezetnek be, de szorosan átfedik egymást. Az értelmezés könnyedsége végett néhány összegző gondolattal (bekezdésének jele: *) zártam le az őket érintő témákat. Ezek az összegzések puritán megfogalmazások, modellnek alkalmazhatóak.


I.



Röviden az elméletről:
Elméleti kutatásokat végeztem, hogy milyen erő befolyásolhatja egyszerre az anyagok közti kölcsönhatást, a tömegvonzást, illetve akkor miért tágul gyorsulva az űr, mikor a gravitáció az anyagok összetartását eredményezi. Feltételeztem ebből fakadóan az, hogy az anyag folyamatosan változtatja térfogatát, mégpedig növekszik. Ezzel egyszerre távolodnak is egymástól az anyagok bizonyos bozonok kölcsönhatása által; és az űr tágulása, és az előbb említett anyagi növekedés ezen eredő erők vektori összegének a következménye. Ennek az anyagi növekedésnek az észlelése pedig a gravitáció. Más észlelése nem is lehet, hiszen, ha ránézünk egy tárgyra, nem láthatjuk, hogy növekszik, hiszen vele együtt mi is, és a fotonok részecske mivolta is nő. A növekedés azonban csak elvonatkoztatás, mert nincs viszonyítási alap, nincs zárt tér, amibe úgymond az anyagi világot elhelyezhetnénk. Az anyagi világot csak időskálán elhelyezkedő korábbi állapotához lehet hasonlítani. Elméletem arra épül, hogy az univerzum minden időkig tágulni fog, ugyanúgy, ahogy jelenleg: gyorsulva, hiszen nem hat rá semmilyen újonnan keletkező tömeg, amiért ebben a folyamatban kételkednünk kéne. Ezt az bizonyítja, hogy a tágulás megfordításához szükséges tömegnek a sötét anyag beleszámításával is csak a tíz százaléka van meg. Még kilencszer annyi tömeget kellene észlelnünk ahhoz, hogy összeroppanást idézzen elő. Illetve S. W. Hawking megállapítása szerint a világegyetem kezdeti inflációs tágulása is arra utal, hogy ez a folyamat épp olyan, mint az entrópia: sose csökken. Tehát a gyorsulva táguló világegyetem modelljében kell szemlélnünk a gravitációt és az ezt eredményező anyagi növekedést, vagy más szóval az anyag térszűkítését (hiszen ennek a meghatározása is relatív).
Mi okozhatja, hogy a fermionok távolodjanak egymástól?
Tudhatjuk, hogy a kvantumfizikában nem fontos tényező a rettentően gyengének érzékelhető gravitáció. De mégis mivel erre épül a csak jóval nagyobb mennyiségeknél felfedezhető és az út hosszától függő gravitáció, arra következtethetünk, hogy az eredő erők a kvantum fizikában vannak elrejtve csak másképp. Az egyesített elmélet, mely a négy alapvető kölcsönhatás megmagyarázását szeretné, erre a kapcsolatra keresi a választ. Tény és való tehát, ha a gravitációt, mint egyenletes anyagnövekedést prezentáljuk, akkor a kvantumfizikában torzult növekedési koordinátákkal kell találkoznunk, vagyis dimenziótorzulással, melyek erőinek vektori összege adja végül is nagy tömegeknél a megfigyelhető gravitációt. (Azért kell feltétlenül torzultnak lennie, mert a kvantumfizikában nincsenek szabályos gömbök, és nincsenek szabályos körmozgásmodellek az elektron-állóhullám pályájára nézve). Éppen ezért, mivel nem lehet meghatározni az atom térszerkezetét, magát az atommagot sem szabad középponttal rendelkező gömbnek felfogni. Mint tudjuk nukleonok alkotják, és legfeljebb annyiban hasonlít a kézzel fogható gömbökhöz a fizika jelenlegi állása szerint, hogy meghatározható nála, hogy az elektronpályákhoz közelebb eső részei ritkább nukleonsűrűségűek, mint a távolabbiak. A nukleonok közt pedig mezonok hatnak és eredményezik a neutron-neutron, proton-neutron, és proton-proton kölcsönhatást. Fénysebességgel lökődnek át egyik nukleonból a másikba, és elnyelődnek benne. Yukawa skalár részecske hipotézise szerint ezek nem távolodást, hanem épp ellenkezőleg közelítést eredményeznek a nukleonok közt. (Ilyen lehet minden egész spinű skalár részecske a fizika jelen álláspontja szerint, de léteznek vektor bozonok is, melyek az előbb sokkal természetesebbnek mondott távolodást indukálják). A skalár részecske hipotézis bármily furcsának is tűnik, sokan bíznak benne, mert nincs bizonyítva, hogy minden bozon vektor bozon lenne. Ezért azt se tudjuk, hogy két kölcsönhatásban lévő részecske miért távolodik ill. közeledik egymáshoz. Csak az eredményt tudjuk tapasztalni, a folyamatokat nem. Ezért feltételezik a graviton létezését is. Ha viszont abból indulunk ki, hogy az egész spinű részecskék se meghatározott gömb alakúak, mert ilyen kis tartományokban már nem beszélhetünk a szemeinkkel felfogott háromdimenziós térről (Heisenberg-féle határozatlansági elv bizonyítja), akkor máris láthatjuk, hogy a torzult dimenziók nem eredményezhetik a Newton törvények felbomlását, csak torzult dimenziókban való érvényesülését. Tehát a nukleonok közti kölcsönhatásnál megfigyelhető pion létezése ugyan kétségtelen, de a neki tulajdonított tulajdonság nem állja meg a helyét a valóságban. Elvileg C-vel mozog, vagyis idősíkon kívül végtelen utat jár be. A torzult dimenziójú nukleonok azonban időben érzékelik a hatását, tehát időben erő hat rájuk, és ez az erő pedig távolodást eredményez (elnyelődve a szomszédos anyagban „meglökik” azt, miközben egyre nagyobb torzult dimenzió nyílik meg a számukra, vagyis eltérő térkitöltésük érvényesül eltérő időben). Ilyennek tulajdonítok minden kölcsönhatást, vagyis csak a Newtoni-törvényekkel egyező vektor részecskék létezését ismerem el, amiért is az idáig nem tapasztalt graviton létezése is értelmét veszti. Ezek a mezonok mellesleg energiafölöslegként jelentkeznek a növekedő nukleonokban (mert a kölcsönhatást időben érzékelik, de valójában már a mezonok végtelen útja az ősrobbanás óta meg van rajzolva). Mondhatni az ezeknél is kisebb nukleonalkotó részecskéknél is ugyanilyen energiafölösleg a gluon, annyi különbséggel, hogy ott a torzult dimenzió a dimenziók értelmezhetetlenségéig torzult. Ezt az energiafölösleget nem úgy kell érteni, hogy több energia van a kelleténél, hanem hogy a térdimenziók irányába a határozatlan dimenziósíkban energiakölcsön születik a részecskék között. (Ez az energiakölcsön teszi lehetővé azt, hogy el legyenek helyezve az anyagok térben és időben, de erről majd később.) A távolodó kölcsönhatást azért feltételezem, mert az, hogy két részecske közt egy harmadik az összetartást indukálhatja, arra a következtetéshez vezethet minket, hogy ez által tapasztalnunk kéne a protonok, neutronok szétválását az atommagon belül, hiszen a protonok és az elektronok vonzódnak egymáshoz az atomon belül, tehát kiszorítják a neutronokat azokból a torzult dimenziókból, ahol erősebb az elektron vonzása. A jelenlegi fizikai megfigyelések ennek a hipotézisnek ellentmondanak. A második ellenvetés (mint már említettem a Newton-törvények) az, hogy ha az űrre tekintünk, akkor azt figyelhetnénk meg, ha két űrhajós egymás között egy tárgyat dobálna, pl.: egy gumiabroncsot, akkor a dobások-ütközések hatására távolodnának egymástól, sőt egyre gyorsulva, mert folyamatos erő hat rájuk azáltal, hogy a mozgásban lévő gumiabroncs átadja energiáját nekik. (A galaxisok (vgalaxis=r/TH) távolodása ezek szerint feltétlenül igaz a kvantum fizikára csak eltérésekkel és következtethetünk arra, hogy itt vannak az eredő erők.) Ez mind az elméletemnek alapja és gyökere. Ebből kiindulva állítom, hogy a pionok teljesítménye az atommagon belül ugyanakkora mindenhol, és csak az eredő erők vektori összege eredményezi a nukleonok változatos elrendeződését. Egyszóval az anyagi térfogat növekedése dimenziós torzulással és ebből fakadó energiakölcsönnel jár, amiből pedig (mint majd bizonyítom) újabb dimenziótorzulásos átalakulás lesz. A protonnál például két felfelé és egy lefelé kvark van. Egy neutronnál két lefelé és egy felfelé. Ebből következően a dimenziós torzulásuk minden tekintetben egyenlő mértékben valósul meg, (nem kerülnek a protonok az elektromágneses dimenzió torzulás következtében a torzult anyaghalmaz azon részébe, ahol a legközelebb lehetnek a velük ellentétes dimenziótorzulású elektronhoz) mert modellezve mindig két-két szemközti ill. egy-egy szemközti kvarkellentétekkel találkozunk, vagyis a proton neutron eloszlás megmarad az előző időbeli állapothoz képest, aminek az eredő ereje azt eredményezi, hogy különböző energiájú elektronok különböző határozatlansággal ugyan, de megmaradjanak a pályájukon és ne zuhanjanak be az atommagba. Így például egy elektronhullámot szemléltetve mindenhol más és más lesz a kitérés, mert a dimenziók a kölcsönhatás eredményeképp máshogy váltakoznak az atommag körül, mint attól jóval távolabb. A távolságok hatalmasak, az atom és az atommag mérete körülbelül olyan arányban van, mint a Magyar Parlament és egy Mp3 lejátszó aránya. Ezért is sok milliószor erősebb az elektromágneses dimenziótorzulás, mint a nagy távlatokban megfigyelhető gravitációs (vagyis térben egyenletes dimenziótorzulás). Meg kell azonban jegyezni, hogy minél nagyobb tömegek megfigyelése esetén, minél nagyobb a dimenziók kiterjedése. A nagyobb kiterjedésekhez pedig már szabályos elrendezések igényeltetnek, mert különben az anyagok nem maradnának stabil állapotban. Így alakul ki végül a gömb alakzat, amiben a lejátszódó erők vektori összege egy egyenletesen gyorsuló, de a többi dimenzióelnyeléshez képest nagyon kisméretű növekedést mutat. (Azonban, hogy az eredő erők tömegtől függő kölcsönhatást eredményezzenek nem feltétel, mert a legújabb megfigyelések galaktikus mágneses tengelyeket fedeztek fel a galaxis magoktól sugárirányban.) Tehát ha egy erőhatás kisméretekben túlsúllyal bír, akkor az megmutatkozik nagytávlatokban is, (persze torzulásokkal, hiszen a galaxis magtól távolodva egyre kisebb mértékben hat a központi szingularítás dimenziótorzítása a csillagokra, ezért alakul ki a spirál galaxis rendszer).
Mi a növekedés:
Az, hogy egyáltalán miért vetődhet fel ez a növekedés kérdés (hiszen olyan hihetetlenül hangzik) arra az indíték az, hogy megválaszoljuk a gravitáció, az idő, és az űrtágulás folyamatát. Minthogy az ősrobbanás okozat is egy növekedési folyamat volt, következtethetünk, hogy minden vele született anyag is ugyanebben a dimenziótágulásban szenved. Vegyük példaképpen a jelenleg ismert legkisebb részecskét a kvarkot. Ezeknek is (mint minden fermionnak és bozonnak) spinjüktől függően van meghatározva a dimenziós torzulásuk. Egy elektronnál ezeknek az erőknek a vektori összege adja a dimenziós torzulását, a neutronnál ezen dimenziók egyenletesen növekvő homogén eloszlást mutatnak a minimalizált dimenziókban, míg a protonnál ellentéteset az elektronéval szemben. Ez úgy magyarázható, hogy a belőlük távozó energiakölcsön ellentétes oldalon lökődik ki belőlük, míg a dimenziójuk az erős kölcsönhatás miatt időben torzul. Végeredményben egy fajta növekedés zajlik le, ahol minden idősíki eltérés egyre nagyobb és nagyobb térkitöltést mutat egy azon anyagnál. Így a kavantumfizikától nagyobb világban, ahol a dimenziók egyre szabályosabbak lesznek, egyre inkább a tömegek eredő növekedése-kölcsönhatás adja a megfigyelhető jelenségeket, a gravitációt. Egy adott egység ezáltal mindig ugyanolyan mértékkel közelít a vele szomszédos részecskéhez, illetve még nagyobb távlatoknál ugyanolyan mértékkel gyorsulva távolodik is tőle. A közelítésnek akkor lehetünk szemtanúi, ha egy bizonyos anyag-együttes a sűrűsége miatt nagyobb eredő növekedést produkál, mint környezete, vagyis bizonyos dimenzióhatáron belül van tőle egy másik sűrűbb anyag, és köztük egy ritkább, ami több vákuumot tartalmazó tér rész. Ilyenkor az eredő gyorsuló növekedés, összehozza a két sűrűbb felületet, de közelítés gyorsulása sose függ a tömegtől, mert a sűrűbb anyag több kölcsönható anyagot is bocsát ki, (ezért van, hogy a Földön mindig 10m/s2 a gyorsulás). A távolodásnál pedig épp az a magyarázat, hogy a kölcsönható bozonok ereje átfogja az egész világot, míg az általuk létrejövő növekedés sűrűségtől-távolságtól függően hat ki a környezetre, (tehát a Föld rettentő kis mértékben vonzza a Proxima Centaurit).
Mi az ősrobbanás?
Elméletemre a válasz az ősrobbanásban van, amikor is a nagy mennyiségű energia szétrepítette a kezdeti állapotban lévő anyagi világot, amit jelenesetben modellezzünk egy felfúvódó léggömb felületének. Az én modellemben az ősrobbanás nem a felületen történt, hanem a gömbön belül. Azaz még meg se történt időben, tehát a modellben pontszerű kiterjedése sincs. Csak a következményeket tudjuk prezentálni. Ugyanis csak az okozat: a tágulás helyezhető el térben és időben, (ami pedig már nem volt szingularításban), tehát a modellben nem szükséges törekednünk, hogy az okozatot, mint a lehető legkisebb pontot rajzoljuk le, mert volt egy meghatározott mérete, minthogy most is van meghatározott mennyiségű anyag a határtalan anyagi világban. A növekedés az ősrobbanás által folyamatban van, de ez az elmélet csak modell rá, mert lehetne máshogy is nevezni (térszűkítésnek például) abból kifolyólag, hogy az anyagok, melyek az ős-szingularításban felismerték egymást, (tehát megszűnt a szingularítás és kölcsönhatás született köztük, vagyis az ősrobbanás okozat), ezért eltávolodtak egymástól, és nem tudták megtartani az eredeti állapotot, a szingularítást, ami felé törekedve szűkítik a teret. Ez tulajdonképpen mindennek (térnek és időnek) a kezdete, és innentől van értelme az anyag fogalmának is. (Azonban a szingularítás megtartására törekedés szükségszerű kell, hogy legyen, hiszen magától nem bomlik fel a szingularítás.) Tehát emiatt a kölcsönhatást, ha mindössze mint távolodást okozó erőt szemléljük, akkor nonszensznek lehetne mondani, vagyis az anyag a szingularítás visszaállítására is törekszik általa, ezért a kölcsönhatás egyszerre teret is szül és az anyagok általa be is szűkítik azt. Ilyen maga a kölcsönható anyag is, mivel az idősíkban a szintén növekedő anyagokban nyelődik el és távozik, ezért ő is rendelkezik ilyen térszűkítéssel, ill. más szóval (növekedéssel). De mint korábban írtam, az ilyen kicsiny állapotban a dimenziók továbbra is torzulva maradnak, hiszen ezekre épül fel a szabályos három dimenzió. Azt se lehet mondani, hogy véletlenszerű volt a szingularítás felbomlása, hiszen szükségszerű az, hogy a meglévő semmi, vagyis az anyag és antianyag kapcsolatba lépjen magával ill. egymással, hiszen akkor továbbra is semminek lehetne mondani őket, márpedig azáltal, hogy ellentétei egymásnak, eltérést mutatnak a semmitől is. Tehát ha nem semmik, akkor kapcsolatban vannak, és ezáltal nyilvánvaló a létezésük is, ami csak dimenzió koordinátákkal értelmezhető. Ebből kifolyólag alkotja meg az ősrobbanás okozat a teret és az időt. Tehát a világ létrejöttének esélye nem 0%, vagy 50%, hanem 100%. És az sem véletlenszerű, hogy az anyag és antianyag nem oltotta ki egymást, hiszen szükségszerű, hogy a kölcsönhatás szülte térben valami határozatlan állapotba kerüljön, ugyanis, az ősrobbanás nem térben történt, tehát nem lehet az általa okozott anyagon kívül tér, vagyis feltétlen kell a térben olyan viszonyítási pontnak, ahonnan valami határozatlan. (Ez azt jelenti, hogy a megszületett térben léteznek olyan koordináták, melyeknek a helyzete határozatlan egy adott koordinátához képest, hiszen csak így értelmezhető a tér határtalansága és egyben végessége.) Ezáltal minden viszonyítási alaphoz kell tartoznia egy C-vel való távolodásnak, hiszen a C sebesség végtelen utat jár be, tehát egy adott pontból nem lehet meghatározni a C-vel mozgó test helyét, vagyis határozatlan helyzetű az adott ponthoz képest. Tehát csak az az állapot maradt meg, ahol az anyag és az antianyag egymástól C-vel távolodik, vagyis a távolságuk az ősrobbanás okozati állapotában végtelen lett. Következésképpen mi a két távolodó ellentét közül az egyik vagyunk, amit a látható világegyetemként értelmezhetünk. De minderről majd később…
*Összegezve: hogyan néz ki a kölcsönhatás által értelmezett anyagi világ?
Vegyük példaképp a három dimenzióban történő egyenletes eloszlás alapját, a gömböt, mely elvileg szolgálhat a látható legkisebb egységnek: azt figyelhetjük meg, hogy a két gömbök felületei az érintkezési ponttól eltekintve távolabb kerülnek egymástól a növekedés következtében, ugyanis az érintkezési pont változatlanul ugyanakkora erővel nyomódik össze, ellenben a görbületi felületen távolabb elhelyezkedő pontoknak, hogy megtartsák a gömb eredeti görbületét, távolabb kell, hogy kerüljenek a velük szomszédos gömbfelületi ponttól. A két gömb illeszkedési pontja közt ható erő egyre nőne, ha nem távolodnának egymástól. Ellenben ezekre a gömbökre a tér minden irányából érkezik erőhatás, hiszen több gömb van, így stabilan megmaradnak az eredeti összenyomódásban, és a köztük lévő vákuum egyre nő. Ezért nem lehet egy bizonyos méret után gömbökről beszélni, hiszen akkor ez érvényes lenne a kvantumfizikára is. Tehát a dimenziók minimalizálásával a dimenziók egymásba csavarodásához jutunk, vagyis se gömbtérfogatról nem beszélhetünk, se összenyomódásról a dimenzióépítő elemeknél. A növekedés az anyagoknál csak az általuk bekebelezett bozonok erőhatása folytán szemléltethető. A kölcsönhatás azt eredményezi, hogy az anyagra ható erők egymás után menjenek végbe, hiszen az eltávolodásuk által felbomló szingularítás magával vonja a tér és az idő születését, ami természetesen nem bomolhat fel anélkül, hogy az anyag ne akarna visszaállni ebbe az állapotba, tehát az erőhatás következtében időben gyorsuló térszűkítést eredményez az anyag. A mi viszonyítási alapunkhoz mérten a fényt is 297000m/s-os mozgásúnak értelmezzük, pedig a C számára (ilyenek a kölcsönható bozonok is) nincs idő. Tehát a fermion relatív szemszögéből (ebben a szemszögben valósak a dimenziók) időben egyre nagyobb tér betöltésére lesz az anyagnak kapacítása, míg a bozon relatív szemszögéből (ebben a szemszögben nem valós a dimenzió) idősíkon kívül zajlódik le minden folyamat. Tehát „számukra” az ősrobbanás időtlenül lejátszódó pillanata jelenleg is tart – ha lehet így mondani, hiszen nincs időben a fermionok viszonyítási alapjához mérten. A teret pedig, mint fentebb írtam, azért szükséges betölteni, mert minden törekszik a szingularítás felé, hiszen a tér nem értelmezhető anélkül, hogy ne töltse be az anyag, mert a kölcsönhatásnak feltétele, hogy az általa megszületett tér egyensúlyi állapotában megtartsa az anyagokat. Egyre nagyobb anyagtömörülések kölcsönhatását vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy az anyagok térszűkítése elmaradozik a kölcsönhatásból származó tér növekedése mellett. Ezt tehát feltétlenül egy átfogó erőnek kell eredményeznie. A válasz pedig arra, hogy a világegyetemet átfogó erők uralják: a kozmikus sugárzás egyenletessége a példa. Csak a legpontosabb műszerek mutattak ki eltéréseket. Minél sűrűbb tehát az anyag-tömörület annál inkább össze vannak nyomva a részecskéi, annál inkább kevesebb a részecskék közti vákuum, annál inkább jobban hat közöttük a gravitációs erő egy adott háromdimenziós térben. Ugyanebben a térben ugyanezeket figyelve, de sokkal kevesebb tömeggel, kevesebb részecskével kevesebb erő vektori összegével találkozhatunk a felületet vizsgálva. Ellenben a testek gyorsulása mindig ugyanakkora lesz, ha nagy tömeggel, ha kis tömeggel van dolgunk, mert az ellenható erő is mindig arányos lesz köztük a tömegvonzásukkal. Magyarán szólva a dimenziók az anyagok kölcsönhatásai miatt születnek, és minden egyes pillanatban újabb és újabb, nagyobb és még nagyobb térdimenziókba kerülnek a kölcsönhatásban szereplő anyagok, éppen azért, mert erő hat közöttük, és az erő részecskéit a bozonokat be kell kebelezniük. Egyre nagyobb mértékben történik a növekedés az erőhatás következtében, amiért a bekebelezett bozonok helyett egyre nagyobb, és még nagyobb bozonokat bocsátanak ki időben, melyek immáron időben arányosan nagyobb erőt tudnak kifejten, mint a fermionban elnyelődés előtt. Leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy a távolodás így vonja maga után a dimenziótorzulást, mely pedig a távolodást.
*Összegezve: anyag és kölcsönhatás: Ha az anyag nem kerül kölcsönhatásba a többi anyaggal, ill. az antianyaggal, és az antianyag is az antianyaggal, sose született volna meg a tér és az idő, tehát magáról, az anyagról se beszélhetünk. A kölcsönhatások távolodást és ebből fakadó dimenziótorzulásos növekedést szolgálnak, és attól függően erősek vagy gyengék, hogy milyen a kölcsönható bozon dimenziótorzulása. Közelítés akkor lép fel, ha a dimenzió torzulás vektorok egymás felé mutatnak.
*Összegezve: a gravitáció: Az időben nem állandó tér következménye, mely szerint az anyagok növekedésük által közelítenek egymáshoz. Az eredő dimenzió torzulás erőinek összege kelti azt a látszatot, hogy az anyagok közelítenek egymás felé. Csak a torzulásoktól mentes szabályos három dimenzióban figyelhető meg jelentősen. Minthogy a kölcsönhatás erőhatása folytán születik, ezért az ebből fakadó gyorsuló anyagi növekedést szintén erőként érzékeljük.
Hogy néz ki a gyorsulás?
Minden testre, amire erő hat, az gyorsul. A mi relatív szemszögünkből nézve tehát az anyagnövekedés, és a távolodás is erőhatás következménye. Ezért érzékelhetjük Földünkön a gravitációs gyorsulást, és tapasztalhatjuk a vörös eltolódást az űrben. Azért érvényesült eltérően más-más területeken egyik és másik, mert az anyagnövekedésnek attól függően, hogy mennyi anyaggal lép kapcsolatba, aszerint van kihatása. Magyarán a gravitációs erő a távolság függvényében gyengül a tömegek között. A lökések eredő ereje a látható univerzum „relatív peremterülete” felé haladva egyre inkább a három dimenzióban végtelen út megtételéhez vezeti az adott viszonyítási pontból a részecskéket. Ez a magyarázat Hubble megfigyelésére, miszerint a galaxisok távolodása a földi megfigyelés szerint minél messzebb történik, annál a nagyobb mértékű gyorsuló sebességgel történik. Azonban a világegyetem tele van háromdimenziós roppant tömegek halmazával. Mellesleg megemlítem, miszerint tény, hogy minél nagyobb a rendszer sugara és tömege, annál nagyobb a rendszer centrumára ható nyomás. (Az anyagi növekedésnek mellesleg ez a legkézenfekvőbb magyarázata, hiszen ha csak a Földet nézzük, a Föld-magnál akkora a nyomás, hogy szupravezetés jön létre.) A gravitációs erő a megfigyelések szerint mindeközben se nem nő, se nem csökken, egy adott térkoordinátához viszonyítva. Eszerint az anyagok egymáshoz viszonyítva nem változtatják egymás irányába kölcsönhatásukat, ha csak a kölcsönhatás idő múltán nem eredményezi azt, hogy ütközzenek. Tehát amely galaxisok, melyek messzebb vannak, azokról állíthatjuk, hogy mindig jobban gyorsulva távolodtak, azokkal a galaxisokkal szemben, melyek pillanatnyilag közelebb vannak a mi relatív szemszögünkből nézve. Illetve a világegyetem minden részén csak ilyen nézőpontokat találunk (eltekintve attól, hogy egyes kezdeti folyamatok eredményezhették, hogy a növekedés hatása túl lépje a távolodást keltő erők nagyságát, azért mert abban az esetben a meghatározott térdimenzió túl kicsi, amiben a két galaxis van). Ezt jelzi az Androméda-köd kékeltolódása, közelítése a Tejút-rendszerhez. Az anyagok sűrűségét tanulmányozva azt láthatjuk, hogy a sűrű testek alkotórészecskéi közti felületi nyomás jóval nagyobb, mint a ritkább összeköttetésű részecskék közt. Einstein kutatásai szerint ezeknél a nagy gravitációjú anyaghalmazoknál lassabban telik az idő, illetve, hogy ha egy test fénysebességgel megy, akkor tömege megnő, és lassabban telik nála az idő, térfogatát pedig a külső megfigyelő kisebbnek érzékeli. Eszerint minél nagyobb a sűrűség, annál lassabban is telik az idő, illetve tömegük is annál nagyobb. Egy test sűrűsége pedig erőhatásoktól függ, és ha csak agy oldalról is éri folyamatos erőhatás, akkor is egyre sűrűbb lesz, ahogy C felé közelít. Ezáltal eltérő adatok születhetnek a megfigyelő ponttól és sebességtől függően, mint korábban említettem is. (Az antianyag világa az a pont, ahonnan azt lehet megfigyelni, hogy mi C-vel mozgunk.) De ezt a következőkben bizonyítom…
Határtalan véges világegyetem:
Tehát a világegyetem minden pontjából megfigyelhető egy látható világegyetem, melyen túl az anyagi mivoltának ellentéte van, ahova a megfigyelő sose juthat el, tehát számára a határtalan világegyetem végtelen. Egyrészt azért, mert a C-t sosem tudja elérni, másrészt, mert a C-vel távolodó (jelen esetben antianyag) vele ellentétes felépítésű világnak a távolodásban határozatlan a helyzete. Matematikailag ez úgy írható le, hogy a tőlünk kiinduló sugár a látható világegyetem peremére érkezve már annak a gömbnek a felszíne lesz. Vagyis ahogy egy test időfaktora hozzánk viszonyítva nő, úgy nő a térben betöltött bizonytalansága is. (Egyre több dimenzió nyílik meg a látókörzetből eltűnni akaró anyag számára, és egy adott dimenziós térbe egyre nagyobb mennyiségű anyag jut a relatív megfigyelő szerint). Ez mind tehát, a fentebb említett egész spinű bozonok erőinek következménye, melyek végtelen utat járnak be a fermionok között (ezért nem lehet azt mondani egy viszonyítási pontra, hogy ez az igaz pont). Vagyis mivel ugyan ilyen megfigyelésnek vagyunk mi is kitéve minden más anyag szemszögéből, ezért mondhatjuk, hogy az űrben nincs meghatározott helyünk, és nincs az űr egészére vonatkozólag meghatározott tömegünk, mert minden pontjából relatív a megfigyelés. Így máris értelmezést nyer akkor, hogy miként helyezhető el a háromdimenziós világegyetem a dimenziótlanságban, míg minden egyes pontjából egy meghatározott nagyságú három dimenziót figyelhetünk meg. Ugyanígy van ez az anyagi világban és ugyanígy az antianyagi világban. Modellezni úgy lehetne, hogy két felfúvódó lufi felszíne közül az egyiket vesszük az anyagi világnak, a másikat az antianyag birodalmának. A modellben a lufik felszíni pontjai minden szemszögből nézve ugyanolyan távol vannak egymástól. Az antianyag létezésére azért van szükség, mert elvégre ugyanannyi antianyagnak kell lennie, mint anyagnak, hiszen minden, ami megtörténik egy anyagi részecskével, az megtörténik egy antianyag részecskével. Tehát az ősrobbanás okozata tulajdonképpen az, hogy az anyagok és az antianyagok egy része oly mértékben eltávolodott egymástól, hogy többé már nem születhetett meg köztük kölcsönhatás. (A végtelen mennyiségű anyag hipotézise azonban nem csak az antianyag létezése miatt értelmezhetetlen, hanem azért sem, mert akkor nem lehetett volna ősrobbanás, se kezdeti szingularítás, hiszen végtelen mennyiségű anyag nem keletkezhet meghatározott mennyiségű anyagból.) Tehát az antianyag létezik, csak megtalálni soha se fogjuk. Egy űrhajós C közeli sebességgel hiába ered utána, előbb-utóbb eltéved a látható világegyetemben, hiszen a Földtől kiinduló sugár mentén egyre inkább azt figyelheti meg, hogy a Föld nem is egyenes úton van, hanem közelít a gömbfelszínen való teljes eloszláshoz, vagyis, nem lesz meghatározott helye a Földnek a megfigyelése szerint, és Földről is egyre inkább nem tudják beazonosítani az eltávolodó űrhajóst. Teljes beazonosítatlanság sosem lesz, hiszen sosem fogja elérni a földi megfigyelő szerint az űrhajós a C-t. (Összegezve a feltételnélküli eltévedés nem a feltételnélküli végtelenséget, hanem a feltételnélküli határtalanságot bizonyítja). Az anyagi világon belül más pontból azért nem feltételezhetünk sehol sem C-vel való távolodást, mert akkor mindennek a helyzete épp úgy határozatlan lenne, mint az antianyagnak, tehát nem lehetne a létezésünket értelmezni. Márpedig gondolkodunk, tehát vagyunk, vagyis nem semmisültünk meg. Következésképpen feltétlenül igaz, miszerint a látható világegyetem az anyagi világ, és a nem látható bármilyen ponttól C-vel távolodó világegyetem az antianyag világegyeteme. Vagyis azok a galaxisok, amelyeknek a távolodási sebességét már fénysebesség közelinek érzékeljük, sose fogják elérni a fénysebességet, csak az idők végezetéig közelíteni fognak hozzá.
Dimenzióvégesség: Ha egy térben két pont határozott koordinátájú helyzetben egymáshoz viszonyítva, akkor a két ponton átmenő egyenesen a két ponton túl is állítható több pont, mely meghatározott távolságra van tőlük. Tehát az egyenes végtelen hosszú lehet, és nem lehet alkalmazni a véges anyagi világra. Ha tehát egy rendszer zárt, akkor matematikailag egyértelmű, hogy a benne meghatározott szakasz végpontjain túl nincs más pont, tehát a szakasz végpontjai határozatlan helyzetben vannak egymáshoz viszonyítva, mert ezáltal nem lehet azt feltételezni, hogy egy meghatározott koordinátájú pontokból álló végtelen hosszú egyenesen vannak, ami két irányban végtelen. Tehát a felfúvódó világegyetemen belül a mi látókörünkben előbb utóbb egyre határozatlanabb helyzetű csillagokat találunk, amint egyre távolabb nézelődünk. Így a tőlünk kiinduló egyenes nem fog a végtelenbe tartani, hanem előbb utóbb a látókörzetünket behatároló gömbfelületet fogja alkotni. Amik az egyenes ezen teljes határozatlan helyzetű pontját alkotják, az antianyag világ.
Szembeni határozatlanság elv: Az anyagi világegyetem minden pontjából állítható ilyen előbbi megfigyelés, csak az a kérdés, hogy hogy? Tegyük fel, azt tapasztaljuk, hogy a tőlünk egyik leggyorsabban távolodó galaxistól (mondjuk a neve G25, és időfaktora már több mint egy) húzott egyenes mentén, vele szemben egy másik ugyanilyen gyorsan távolodó galaxist (A42) találunk, mely szintén ugyanolyan határozatlan helyzetben is van. Akkor most mi a helyzet, ha a két galaxis egyikéből teszünk megfigyelést a másikra nézve. Vajon mik lesznek a mérési adatok? Összeadódnak a távolsági adatok a képzelt egyenes mentén? Mindenképpen az előbbi megfigyelő helyzetünk (Föld) ebben az esetben ugyanolyan határozatlan helyzetbe kerül, mint amennyire eddig volt a mostani G25 megfigyelő hely. Az előbbi megfigyelés szerinti másik A42 galaxis pedig most az előbbi megfigyelővel (Föld) kerül szembe ugyanolyan határozatlan állapotban. Ez nem azt jelenti, hogy magába csavarodik a világ, hanem hogy a határozatlan helyzetű pontoknak mivel nincs határozott helyzete, ezért tulajdonképpen bárhol lehetnek a tőlünk legtávolabb eső pontok halmazán belül. És mivel nincs egy adott pont a világegyetemben, ahonnan minden távolodik, ezért nem lehet azt mondani, hogy a tőlünk legtávolabb lévő dolog közelebb van, vagy távolabb van tőlünk, mint egy másik megfigyelőtől a tőle legtávolabbi dolog. Tehát ha a látszólagos egyenesen figyelt galaxisokat nézzük, azt vehetjük észre, hogy a legtöbb esély arra van, hogy ők is a lehető legtávolabb kerüljenek egymástól, hiszen csak rajta vannak egy látszólagos egyenesen. Vagyis a szembeni határozatlanság elv kimondja hogy a látszólagos egyenesen lévő látszólagos félút valójában egy egyenlő oldalú háromszög harmadik csúcsának tudható be matematikailag modellezve. De ez csak modell, hiszen a galaxisokból jövő fényt a gravitáció elhajlítja, tehát nem lehetne ilyen megfigyeléseket tenni.
*Összegezve: a tér: A tér tehát az anyagok nem egy pontban való elrendeződése, melyek növekedése által tágul. A bozonok által kölcsönhatás születik az anyagok közt, melyek így egymásutániságba helyezik az egyre nagyobb és nagyobb térdimenziók betöltését. Megfigyelése relatív, mert a tágulásban minden anyag egyformán vesz részt. Vagyis minél inkább meg akarjuk ismerni a háromdimenziós teret egy adott viszonyítási pont körül, (egy adott időintervallumon belül), annál inkább közelítenünk kell a kölcsönható anyagok végtelen sebességéhez idősíkon kívül. Vagyis az idő elhanyagolódása miatt maga a megfigyelt tér is torzul, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy csak a fermionok szemszögéből léteznek dimenziók, és csak az ő viszonyításukhoz mérten történt egyáltalán valami az ősrobbanás után. Vagyis elérve C sebességet szingularítást „tapasztalunk” (az ősrobbanás időtlen pillanatát).
*Szingularítás (hipotézis): Ha az anyag fúziója elégeti a hidrogént, keletkezik benne egy olyan sűrűségi állapot, amikor az anyag a fentebb említett téridő-illúzióját elveszti, és látszólag megáll benne az idő egy külső megfigyelő szerint. A keletkezett fekete lyuk nagy gravitációs tere miatt nem engedi kiszökni a fényt… de milyen érdekes megfigyelés Einstein számításai alapján, hogy a tehetetlen tömeg és a súlyos tömeg közt nincs eltérési különbség, vagyis a gravitáció ugyanolyan időtorzulást eredményezhet, mint a sebesség. Tehát a legnagyobb gravitációs erő ugyanazt az időlassabbodást eredményezi, mint a fény terjedési sebessége a vákuumban. Mivel a fekete lyuk felépítésében nincs vákuum, ezért a gravitációs erő a maximális erőt jelenti ebben az esetben. (Ugyanis minden más anyagi alternatívában, amit itt a Földön is érzékelünk: a szerkezetüknek kb. 99.99%-a vákuum, és feltehetőleg az egykori antianyag-anyag ütközéséből jött létre.) A fekete lyuk kizárja magából ezt az anyag által felismerendő teret, és szingularítás jön létre. Ezért már a gravitációs tere se a szokásos, mint már írtam, hanem dimenziós csavarás. Vagyis a tér anyaga belecsavarodik a szingularításba kölcsönhatásuk folytán. Idevágóan tegyük fel a kérdést, hogy mi van akkor, ha azt feltételezzük, hogy egy vákuumban közlekedő bozon, melyre nem hat idő, a fekete lyuk körül kezd mozogni, hiszen van köztudottan egy tömegvonzási határ, mikor a test vagy ellipszis, vagy körmozgást ír le a tömegközéppont körül. Itt azonban ki kell ezt zárnunk. A fekete lyuk dimenziós torzulásos övezete nem engedné, hogy bármi is meghatározott két dimenziójú forgási sík létrejöjjön. Míg a Naprendszerben időben történő mozgásokról beszélünk, addig itt időben állandó mozgás van, vagyis a fekete lyuk eseményhorizontjára érintőlegesen érkező bozon végtelen útja egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, és szétszedi a szingularítást okozatilag. Hangsúlyozom, csak okozatilag, mert a következménye nem fog megtörténni időben. Tehát a fekete lyuk szingularítása nem szűnik meg időben. Nincs, ami a részecskék növekedését-távolodását befolyásolná ezért alakult ki a dimenziótlan állapot, mely dimenziókat kebelez magába. Épp olyan kauzolitási hiány ez, mint az, hogy az ősrobbanás nem történt meg időben, hiszen ahhoz, hogy megtörténjen ugyancsak végtelen sok időre lett volna szükség, mint ahogy minden szingularítás felbomlásához. A fekete lyuk forgásáról pedig annyit, hogy mivel a szingularításban nincs tér, ezért nem lehet a kerületi sebességeket megkülönböztetni, vagyis a forgástengely az egész szingularításra kihat. Tehát ha okozatilag szét van szedve, akkor a fekete lyukban lévő megfigyelő ugyanúgy, mint mi az ősrobbanás után, azt érzékeli, hogy egy új világban van, de ez a világ valójában időben a végső szingularításba való összeomlás után lesz, amikor is az antianyag világ szingularítása és az anyagi világ szingularítása kellő erővel fog bírni, hogy újra reprezentálja a világot az ősrobbanás-okozattól kezdve. De ez csak hipotézis.
Torzult dimenziók a kvantumfizikában: Tehát az űr tágulását szemlélve láthatjuk, hogy a három dimenzióban lévő anyagok nem egy megadott középponttól távolodnak, mert minden mozgás relatív. Éppen ezért beszélhetünk háromdimenziós térről, ami a relatív mozgások által jön létre, vagyis nyer értelmet. Az atomnál azonban nem állítható fel ilyen anyagi kapcsolat. Növekvő elektron állóhullám tapasztalható és vele arányosan növő atommag. Hogy ilyen kis tartományban is viszonylag szorosan összetartsanak a részecskék, kell egy sokkal erősebb kölcsönhatás, mint a gyenge egyenletes növekedés. Az elektron és proton egymásra irányuló dimenziótorzulása kellőképpen képviseli ezt a feladatot. Éppen a hozzájuk mért nagy távolságok miatt alakult ki náluk az, hogy ilyen dimenziótorzuláson menjenek keresztül. Mivel az elektron egy állóhullám a mag körül, ezért minden időpillanatban egy féle dimenziókoordinátájúnak ismeri őt az atommag, és egy féle dimenziókoordinátájúnak ismeri az atommagot az elektron. Vagyis nincs relatív mozgás meghatározás, amiért a dimenziók meghatározása is csak a bozonok kölcsönhatásától függ. Ebben az esetben az elektronnak nem kell elérnie a C-t, hogy időben a pályasík minden részét kitöltse, elég annyival mozognia, hogy a proton felé irányuló dimenziótorzulás ne okozza energiaszint váltását. Meg is maradnának ezek a viszonyok, ha az atom és atom közt létrejövő kötések nagyobb dimenziókoordinátákra nem normalizálnák a relatív mozgásokat, minthogy az atomok közti kötések által távolodni kezdenek egymástól a fermionok, és így szabályos dimenziós tér alakul ki időben. Valószínűleg azért a legstabilabb atom a vas, mert a tömegszáma se nem túl nagy, se nem túl kicsi, pont akkora, hogy az elektronok legkönnyebben tudjanak határozatlan helyzetben lenni az atommag körül.
Mi az idő?
Az előbbi gondolatmenetet folytatva látjuk, hogy azok a részecskék, melyek a tágulásért felelősek, és dimenzióktól függetlenül végtelen utat járnak be, egyszerre felelősek a tér tágulásáért is és valószínűleg az idő tágulásáért is. Ez azért vetődhet fel, mert ha inverz módon bizonyítanánk, vagyis a kölcsönható anyagok hiányát vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy az anyag nem kerül kölcsönhatásba a másik anyaggal, és szingularításban lévő fekete lyuk jön létre, ahol megáll az idő. A bizonyítást folytatva vizsgáljuk azt, ha csak részlegesen érintik a fermionokat a bozonok a sűrűségtől torzult dimenziójuk miatt: tehát a bozonok időben (de torzult térdimenzióban) egyenletesé teszik a fermionok növekedését (neutronok lesznek). Vagyis neutronokból álló neutroncsillagról beszélünk, és mondhatni a világegyetemben itt a legnagyobb a gravitáció, mert a szingularításon után a „skálán” itt a legsűrűbb az anyag. Tehát mivel nincs szingularítás, mert a neutronok torzult dimenziókban kölcsönhatásban vannak egymással, ezért van itt is idő, de értelemszerűen sokkal lassabban telik, mint egy jóval ritkább, kisebb gravitációjú közegben. (Csak protonokból, ill. csak elektronokból álló csillag azért nem születhetne mert ezek egymás felé nem mutatnak növekedést, csak lökő kölcsönhatást, tehát taszítanák egymást, meg az okozatot vizsgálva a sűrűség egyenletes irányban nő a centrumot tekintve egy szupernova robbanásnál, tehát egymás felé egyenletesen kölcsönható fermionoknak, vagyis neutronoknak kell születnie feltétlenül.) Tovább tekintve láthatjuk, hogy minél ritkább egy közeg, annál gyorsabb az idő – laikusként megfogalmazva. Az idő tehát az ősrobbanás okozatáig visszavezetve a kölcsönhatás következménye: és mivel az ősrobbanás okozatban minden fermionhoz tartozott egy határozatlan helyzet, ezért a határozatlan helyzetbe való átmenet (egy adott viszonyítási ponttól) közben kell léteznie olyan pontoknak, melyek a térdimenziókban határozottabb helyzetben vannak, tehát térben vannak. De az átmenet közben kell léteznie olyan sebességeknek is, melyek nem végtelen út bejárására ösztönzik a testet, tehát melyeknek időfaktora határozottabb (nem végtelen az adott ponthoz viszonyítva), tehát időben is vannak egymáshoz viszonyítva az anyagok. Eszerint a teret és az időt mindig csak egy adott viszonyítási ponthoz lehet rendelni. Vagyis egy adott fermionhoz képest, minél határozatlanabb helyzetben van valami, annál lassabbnak érzékeli az ott végbemenő események egymásutániságát. Ebből pedig következik, hogy a fénysebesség 99%-ával mozgó űrhajót kisebbnek kell érzékelnünk, mert a növekedési eseményeit lassabbnak érzékeljük, de ettől függetlenül érzékeljük a feléje tartó térszűkítésünket is. Ez utóbbi miatt van, hogy a lézerfény elgörbül a neutroncsillag közelében.
*Összegezve: az idő: Szemléltetve tehát jelenti, hogy K és K’ nem egy adott pillanatban léteznek háromdimenziós centrumfermionukhoz viszonyítva. K’ K után van. Sűrűségi változásaikat előidéző erőtől függ, hogy a bennük lévő események milyen gyorsan mennek végbe. K anyagait K’-ben jobban szétszórja, és K entrópiáját K’-ben megnöveli. K és K’ eseményei minden más viszonyítási ponthoz mérten más gyorsasággal követik egymást.
*Összegezve téridő: Az időfaktor és a térfaktor tágulása együtt van, és közösen alkotják a téridőfaktor tágulás törvényét. Az anyag és az antianyag illúziója a köztük lévő kölcsönhatás következtében.
Mi a vákuum: Tehát mint említettem, az idő telésével válik egyre nyilvánvalóbbá a fermion-világ számára a tér. Vagyis amikor megjegyzik, hogy az univerzum egyes energiakölcsönöknél, és a vákuumban születő és felbomló részecskéknél nem figyel oda a lejátszódó folyamatokra – az történik, hogy az anyagi világ az idő függvényében egyre nagyobb teret ismer fel, mert a kölcsönhatásban lévő részecskék a dimenziókért felelősek – vagyis feltétlenül szükséges, hogy anyag keletkezzen a vákuumban, hiszen anélkül nem jöhetne létre vákuum-tér. Ellenben, miután a tér megismertetett az anyag által, nyomban meg is kell semmisülnie, ugyanis az új dimenzióba lépéshez visszakell szolgáltatni az eredeti energiát a vákuumnak. Ez csak úgy lehetséges, hogy az antianyagával találkozik. Ezért ellentétes egymáshoz viszonyítva az anyag és az antianyag dimenziótorzulása, vagyis ezért vonzzák egymást. Ha azonban a vákuum ezek után még se omlik össze, vagyis nem tölti be egy külső anyagnak a térszűkítése (növekedése), akkor a következő időegységben már nagyobb dimenziót kitöltő antirészecske-részecske párok jelennek meg és semmisülnek meg, minthogy azt a nagyságú dimenziót már megismerték az előző születés-megsemmisülés pillanatában. Így amíg a vákuum egy bizonyos időintervallumig fennáll, addig minduntalan az új térdimenziókat újra és újra meg kell „ismernie” az anyagnak. (És mellesleg megjegyzem, hogy van miből születnie az anyag-antianyag párnak, hiszen éppen az anyag ill. antianyag hiánya miatt rengeteg energia halmozódik fel a vákuumban, ami pedig Einstein elméletéből következőleg átalakítható tömeggé: E=mc2.)
Eltérő sűrűségek?
A galaxisok valamiért mégis összeálltak gravitáció hatására, amiért is feltétlenül egy központi fekete lyukra kell gyanakodni, melynek szingularítása kihat a környező csillagokra, mégpedig úgy, hogy viszonylag nagy sűrűséget érjen el a galaxis, és a bozon-erők fenntartsák a gravitációs egyensúlyt. Azért van feltétlenül szükség fekete lyukra, mert a szingularítása a legsűrűbb anyagmegnyilvánulási forma. Modellezni úgy lehet, hogy ha az űr normál állapotától (az űr normál állapota jelenesetben az, amikor a közegre a bozon-erőkön kívül nem hat semmilyen fermion erő) közeledünk a fekete lyukhoz a vonzás erősödik, és az idő lassabbodik Einstein relativitás elmélete szerint. A fenti állítások alapján ez egyáltalán nem kizárt, sőt alátámasztja őket. Egy kérdés vetődik fel: Talán a fekete lyuknál is a megszokott gravitációs törvények uralkodnak? Ugyanis az előbb említett hipotézisemből az derül ki, hogy anyagnövekedés csak akkor tapasztalható, ha kölcsönhatásban van egy másik anyaggal. Márpedig ha kölcsönhatásban van, akkor nem beszélhetünk végtelen sűrűségről, szingularításról. Ha a fekete lyuknál ez az állapot uralkodik, akkor feltétlenül az okozatnak az idő lassabbodása végül pedig megállása mellett a lehető legnagyobb tömegvonzást kell gyakorolnia a környező testekre. Ez pedig nem működik anélkül, hogy ne csavarodjanak egymásba a dimenziók (nem csak az idődimenziók szűnnek meg, hanem a térdimenziók is). A szingularításba került anyag kivágódik a dimenziókból. A dimenzió csavarás, ami ilyen módon kialakul az előterében azonban nem végtelen, hanem szingularítás csapdájába került anyagok össztömegétől függhet. A szingularítás csapdájába anyagok úgy kerülnek, hogy egyre nagyobb és nagyobb dimenzió kitöltésére van igényük. Eszerint alakulhattak ki a csillag-tömörületek és a közülük is kiemelkedő vonzásúak pedig halmazokat hozhattak létre. Tehát ezáltal a dimenzió csavarás feltétlenül a lehető legnagyobb tömegvonzás kell, hogy legyen. A sűrűség tehát egy adott K rendszerben nagyobb, mint K’ rendszerben. K rendszer sűrűbb része kevesebb ritkulást mutat K’ rendszerben, mint K rendszer ritkább része, ami nagyobb ritkulást mutat K’ rendszerben. Az eredő dimenziótorzulások vektori összege határozza meg.
Az ősrobbanás után:
Az ősrobbanás nem történt meg időben, csak az okozata. Mikor az anyag kölcsönhatásba lépett az anyaggal, és feltehetőleg az antianyaggal (hiszen honnan lenne az általunk érezhető anyagi világ testeinek olyan hatalmas ritkasága, ahol 99,99% vákuum) és persze az antianyag is az antianyaggal kölcsönhatásba került, akkor kezdődött az idő, és a tér. A tér mivel nem helyezhető el térben, ezért az úgymond szélei határozatlan helyzetben vannak egymáshoz viszonyítva, vagyis az ősrobbanás okozatában C-vel való távolodás állt be a tér legtávolabbi pontjain. Így fennmaradt egy kevés anyag és antianyag, és nem semmisültek meg az időben történő ütközés pillanatában. Ezek egyből összeálltak a dimenziókból kivágó szingularításba kerülő mini lyukak dimenzió csavarja által. A szingularításokat övező tömörülésekben újabb szingularítások születtek, miközben a bozon-erők a kezdeti szingularításokat övező többi tömörülést az újonnan születő dimenziókban szórták szét, melyek egyre másra nyíltak meg az anyag világ és az antianyag világ előtt, hiszen mind, az időben nem létrejövő szingularítás felé törekedtek (mert mint írtam: másként nem jöhetett volna létre az amúgy is feltétel nélkül létrejövő kölcsönhatás, aminek másik feltétele, hogy dimenziókban helyezi el az anyagokat). A kölcsönhatás így a fermionok relatív szemszögéből időben történő erőhatássá vált. Ezen erők hatására a fellépő táguló folyamat továbbra is gyorsult az anyagi világ relatív szemszögéből, de a C-t sose érhette el ez a gyorsulás, hiszen, mint mondtam viszonylagos az egész gyorsulás, mert az antianyag világ szemszögéből mindig is C-vel távolodott. Ez a tágulás így napjainkig is tart és még tartani fog végtelen sok ideig, mert arra törekszik az anyag, hogy időben C-vel táguljon – márpedig akkor az összes térdimenziónak olyan kicsinek kéne lennie, hogy határozatlan legyenek a koordinátái. És mivel a tágulás épp az ellenkezőjét eredményezi, így a becsapott világegyetem örökké tágulni fog, mégpedig gyorsulva. Az időnek azonban volt értelme, mert a fermionok is növekedése is erőhatásként tudott csak megnyilvánulni ebben a dimenzióban, hiszen ez a dimenzió nem engedi, hogy az események ne egymás után menjenek végbe. Így a fermionok a másodperc milliomod részei alatt a szabályos gömbfelületekből építkező három dimenzió építőkövei lettek. Megszületett a legkönnyebben összeálló anyag, a hidrogén, és héliummá kezdett fuzionálni az anyagnövekedésből származó nyomás hatására. Millió számra keletkeztek ilyen anyagi létformák (csillagok), és az újonnan kialakuló nagyobb szingularítások dimenziócspadájába kerültek, így születtek a nagyon sűrű galaxisok, melyek idővel szuperhalmazokba álltak össze.



II.



A korábbi elméletek:
Először: Vegyük a korábbi elméleteket, miszerint a graviton eredményezi a gravitációs kölcsönhatást. Ez nem kivitelezhető, ugyanis nincs példa arra, hogy miként hozhatna kapcsolatba két nyugalmi állapotban lévő részecskét egy graviton. Ha pedig több gravitonnal próbálná valaki ezt a hipotézist alátámasztani, megint csak a gravitonok egymással való kölcsönhatásánál lyukadnánk ki, ami megint csak a köztük lévő kölcsönhatás miértségének vizsgálatát eredményezné. Illetve a gravitonok hatásának távolságtól függve csökkennie kellene. Sőt az is érdekes, miért nem akadtak idáig sohase gravitonok nyomaira. Ezek egyértelműen megcáfolják az elmélet helyességét. Az anyagnövekedési elmélet azonban nem csak erre az ésszerűségre támaszkodik, hanem az űr tágulására is, ami kapcsolatba hozható a tágulási, ill. az anyagok távolodását okozó erővel, illetve a minden mozgással, mely az ősrobbanás óta történik.
Másodszor: Vegyük azt az elméletet, miszerint létezik sötét energia, ami a távolodást szolgálja. De arra már nem ad magyarázatot, hogy ez a sötét energia miért nem észlelhető földi, galaktikus körülmények között. Miért nem repül szét a Tejút, ha létezik? Sőt arra sincs magyarázat, hogy miből alakult át, és milyen okból?
Harmadszor: Van még egy elmélet, miszerint a kvarkok húrokból állnak, és az ősrobbanásban ezeknek a húroknak a kibontakozása szülte a tér növekedését. De kérdés, hogy miből állnak ezek a húrok, mi késztette őket, hogy kibontakozzanak. Sőt a húrelméletet vallók hatalmas kezdeti feszültséget tulajdonítanak nekik, de ahhoz azonban más erőnek is kell lennie, ami ezt az állapotot eredményezi, és elvégre az egész folyamathoz időre van szükség. Tehát rengeteg helyen bele lehet kötni. Azt is állítják a húrelméletet vallók, hogy ezek a húrok az ősrobbanás előtt össze voltak nyomva. De milyen okból voltak egyáltalán meg ezek a húrok? Csupa kérdés, csupa bizonytalanság az elmélettel kapcsolatban.
Felfúvódó-összezsugorodó világegyetem: Ha megforduló folyamatokról beszél az ember, akkor általában olyan megfigyelés készteti erre, miszerint a jelen folyamat lassul. A világegyetem azonban legyőzte a kezdeti hatalmas sűrűséget, és azóta az az erő, ami ezt kiváltotta, folyamatosan hat rá, és gyorsítja. Nincs az az erő, ami ezt visszafordítaná, hiszen a semmiből nem keletkezhet. Körülbelül tízszer ennyi tömegnek kell lennie, hogy a gyorsuló tágulást vissza fordítsa, és ez a szükséges mennyiség még nőni fog, mert a látható világegyetem egyre ritkul. Ha viszont ez az erőhatás, ami a tágulást szolgálja még le is állna, mert minden anyag szingulrításba süllyed, akkor se vesztené értelmét a tér és az idő fogalma, mert a Hawking-sugárzás biztosítaná a dimenziók stabilitását. Nem nyelnék el a növekvő dimenziócsavarások a teret, mert a Hawking sugárzás csak térben történhet meg. De ez csak utópia, a jelenlegi világegyetem tendenciája, még hosszú, évmilliárdokig fennmarad, és Nagy Zutty semmiképp nem lesz.
*Összegezve: A korábbi elméletek pontatlanságát kívánnám egy pontosabb modellel helyettesíteni, melyben szükségszerű, hogy ne egy adott problémát emeljen ki, és elemezzen, hanem feltehető összes problémára (egyesített kölcsönhatás kérdése, tágulás, gravitáció, dimenziók) egyszerre válaszoljon, hiszen átfedik egymást.
További hipotéziseim:
Az előbbiekben említettem a fekete lyuk hipotézisét, a gravitáció hipotézisét, és az ősrobbanás hipotézisét, lássuk tehát, mikre következtetek ezekből.
A bolygómozgás hipotézis: Nézzük annak függvényében a Naprendszert, miszerint távolító kölcsönhatások, és ebből fakadóan dimenzióelnyeléses anyagnövekedések vannak. Tekintsünk első sorban arra, hogy átlagában nézve egyre nagyobb tömegű képződmények keringenek a Nap körül aszerint, hogy mekkora a rendszer sugara. Minél nagyobb a tömeg, annál nagyobb a gravitációs kölcsönhatásuk a Nappal, de a nagyobb sugártávolság miatt ugyanabban az egyensúlyi helyzetben vannak, mint a kisebb tömegű bolygók. Ellipszis alakú a pályájuk, de az egyensúlyi helyzet megmarad azáltal, hogy egyenlő területet súrolnak, vagyis a Napközelében felgyorsul a mozgásuk: pillanatnyi sebességük: négyzetgyök alatt 6,67259*10-11 Nm2/kg2*(2/r-1/a) ahol a a fél nagytengely. A Napközeli állapotban tehát erősebb a rájuk ható gravitációs erő, és a körmozgási egyensúlyt biztosító ellenerő. De mitől ingadozik, hogy mikor milyen erőhatásnak vannak kitéve? Egyszer a dimenziók elnyelése érvényesül, és így a két test (a bolygó és a Nap) közelebb kerülnek egymáshoz, másszor pedig, miután, mint valami rugón himbálódzó test elérve a szélső értékét, újra eltávolodik a Napban lévő tömegközépponttól. Vagyis ebben a szélső értékben a Nap által kibocsátott bozonok hatása érvényesül, ha már úgy számolunk, hogy a bozonok felelősek minden távolító kölcsönhatásért. Minél közelebb kerül egy cillaghoz egy test, értelemszerűen annál több bozon éri, aminek a tanúbizonysága az, hogy felforrósodik: (A Vénusz és a Merkúr a Naprendszer két legforróbb bolygója).A Nap az anyagnövekedés által fellépő nagy nyomás következtében a hidrogént héliummá alakítja, ami által fotonok szabadulnak fel. A fotonoknak tehát különösen fontos szerepük van a gravitációs egyensúly fennmaradásáért. És feltételezem, hogy a kozmikus sugárzás is ennek az egyensúlynak a fennmaradásáért felelős, vagyis hogy a galaxisok ne olvadjanak egybe.
Galaxis hipotézis: Egyedül a galaxisok belsejében nem figyelhetünk meg centrumtól való távolodást. De nem bizonytalanodunk el, mert tudjuk, hogy ez a legfőbb bizonyíték arra, hogy mi a különbség a fotonokat kisugárzó test és a fotonokat nem kiengedő dimenzió csavaró fekete lyukak között. A fekete lyukaknak nincs taszító ereje, csak hatalmas csillagrendszerekre kiható dimenziócsavarása, melynek folytán mágnese tengelyek jönnek létre a galaxisokban. A tengelyek tömege sugárirányban távolodva a fekete lyuktól csökken, és egyre torzul a tengely egyenese a kétdimenziós spirál alak felé. A csillagok mozgása így olyan tendenciát mutat, hogy minél közelebb vannak a fekete lyukhoz annál lassabban forognak körülötte, de mindig egy kicsivel hamarabb fordulnak meg a fekete lyuk körül, mint a tengelyen kintebb lévő társaik (amik jóval nagyobb utat tesznek meg és jóval nagyobb sebességgel). A csillagrendszerekben ez pont fordítva is van. Egy valami közös bennük: háromdimenziós a tér, amiben léteznek, ezért csak két dimenziós keringési rendszereket tudnak előidézni. Még a fekete lyuk is, annak ellenére, hogy nincs benne térdimenzió, ezért képes minden irányban megfordulni. De a dimenzió csavarja, mivel nem négy dimenziós teret, hanem csak három dimenziós teret nyel el, ezért a mozgásban lévő csillagokat „muszáj” neki is két dimenziós síkban keringtetnie. De lássuk csak: miért vannak lassú és gyors mozgások egy ellipszis, vagy kör pályán?
Gyors és lassú mozgások: Így lehet hát magyarázni, a fotonokat sugárzó és fotonokat elnyelő testek gravitációs terei közt a különbséget. De felvetődik egy kérdés: ha a csillagok körül a bolygók egy gravitációs egyensúlyi helyzetben ingadoznak az ellipszis pályán, akkor miért van az, hogy eltérő tömegek vannak a csillagrendszereken belül, (vagyis miért nem feltétel, hogy egyre növekedjen a bolygók tömege, minél távolabb vannak a csillagtól). Erre a válasz az, hogy nincs arra fizikai törvény, hogy mikor a születésüknél az égitestek kiváltak a Napból, akkor mindnek ugyanakkora sebességgel kellett keringenie is utána a Nap körül. Azok, amelyek nagyobb tömegűek, de gyorsabban keringenek a csillag körül, azok kerülhettek épp olyan egyensúlyi helyzetbe, mint a kisebb tömegű lassabban mozgó bolygók, hiszen a nagyobb gravitáció mellett nagyobb távolító erő is hat rájuk. Vagyis ha a bolygó nagy felületű, és nagyobb mértékben hatnak rá a bozonok, akkor kerülhet közelebb is a központi csillaghoz, addig, amíg az anyagi növekedés nem kerekedik felül. Ilyen módon egy kis test kerülhet távolra is a Naptól kiinduló sugár mentén (Pluto), és egy nagy test kerülhet viszonylag közel is a Naphoz (Jupiter). Feltétlenül le kell tehát szögezni, hogy a nagy tömegű, gyorsan mozgó, és csillag közeli bolygókra nagyobb mértékben hatnak a bozonok, különben nem kerülhetnének Napkörüli pályára. Ez érthető is: a Jupiternek hatalmas a felülete.
Szupernóva hipotézis: A kettes típusú szupernova-robbanás előtt a külső rétegek befelé zuhannak a tüzelőanyag elfogyasztása révén. Hatalmas nyomást gyakorolnak ezáltal a központra, amelyikben összesűrűsödnek a mind a bozonok, mind a fermionok. (Meg kell jegyezni, hogy ez a nyomás a szupernóva méretétől függ. Ha túlzottan nagy, egyszerűen megszűnik vákuum a hatalmas nyomásban, és szingularítás lép fel. A bozonoknak így már nem meghatározott idő, hanem végtelen idő kell, hogy szétrobbantsák a szingularítást.) De nézzük csak a kis tömegű szupernóvákat, ahol az anyagnövekedés nem tudja elérni az anyagsűrűségi maximumot, mert a fermionok oly közel kerülnek egymáshoz, hogy a bozonok ereje legyőzi az összepréselési erő értékét, és habár rengeteg neutron képződik, a többi anyagot szétröpíti a három dimenziós térben a bozonok ereje, majd a gyors r-folyamathoz vezet, mely instabil atommagokat hoz létre. Az idő feltételezésem szerint a robbanás pillanatában felgyorsul, majd aztán lelassul, és visszaáll az eredeti állapotába.
Esetleges kísérleti bizonyíték:
Feltételezem, hogy ha egy olyan testet vizsgálnánk, melyre nem hat gravitáció, jobban mondva viszonylag nem hat, és légköri ellenállás sem befolyásolja (pl.: meteor az űrben), akkor ugyanúgy nagyobb nyomást tapasztalnánk a közepénél, mint a szélénél. Erre abból következtetek, hogy a Föld magjában is jóval nagyobb a nyomás, mint a szélek felé haladva levezethetően az anyagi növekedés folyamatából. Ez tehát kellő bizonyítéknak látszik, de feltételezzük, hogy nem megalapozott. Tovább menve arra gyanakodhatunk, hogy más idő hat a Föld belsejében, mint a Föld külsejében, mert erősebb a gravitáció. Ugyanígy a meteornál. Mivel pedig az elemi részecskék annál több kémiai elemet tudnak létrehozni, minél több idő áll a rendelkezésükre, következésképpen a Föld felszínén jóval több anyagi deformáció alakulhatott ki, mint a Föld magjában. A legspeciálisabb kísérleti eljárás talán az lenne, ha a meteort valamivel kettévágnánk, és a geometriai középpontját mérnénk meg. Ha korábbi központi állapothoz képest veszít az ottani anyag sűrűségéből csak azért, mert nem irányul rá anyagnövekedésből származó nyomás, akkor a kísérlet alátámasztja részben az idáigi elméleteket. Ebből következően az idő is gyorsabb lesz a meteor odáigi mértani középpontjára nézve néhány milliomod mikro-szekundum eltéréssel…
Miért szimpatikus modellnek az elmélet:
Először is magyarázatot ad, hogy miért nem találunk gravitonokat. Másodszor rámutat, hogy mi a közös a négy kötésben. Harmadszor megválaszolja, hogy nem véletlenszerű a világegyetem létrejötte, hanem száz százalék valószínűségű. Negyedszer választ ad arra is, hogy mi a három dimenzió vége. Ötödször felvázolja, miért nem véletlen folytán maradt fenn az anyag és nem semmisült meg az antianyagnak ütközve. Hatodszor a térben kiterjedt anyagokra választ ad, hogy miért épp akkora, amekkora a térkiterjedésük. (Folyamatosan változik) 2008-ban egyes professzorok azonban két szembetűnő hibát fedeztek fel benne. 1. szerintük véges világegyetemről írok, 2. a sakalár részecske hipotézis cáfolja az én hipotézisemet. Az első kifogás által megmutatott hibát a későbbiekben átdolgoztam, és kijavítottam. A másodikat pedig elvetettem, mert a skalár részecskék létezése nem fizikai tény, hanem szükséges magyarázat keresés, mint a sötét energia. Az általános megfigyelések, nagy távlatokban nem mutattak meg semmi ilyen kölcsönhatást, hiszen egy test mindig az erőhatás irányába térül el, ill. tengely körüli forgó mozgásba állhat, de semmiképp sem az erőhatás irányával ellentétesen mozdul el.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!