Az általad figyelembe ajánlott honlapjukon a "helyi szerb önkoprmányzatok térképe" link alatt megláttam Baja viszonylatában pár olyasmit, ami miatt korrigálást kértem.
Az egyik szempont a nevem helytelen módon történő megjelenítése volt.
A másik pedig az, hogy engem ne szerepeltessenek a bajai szerb önkormányzat tagjaként, hiszen én nem kívántam ezekkel együtt tevékenykedni. Viszont külön, mint választott szerb nemzetiségi képviselőként kértem, hogy tüntessenek fel.
Na kérem, nagy nehezen rászánták magukat a honlap kezelői, hogy javítást végezzenek.
Mit tettek?
A nevem kijavították, viszont ott hagyták, amivel szemben kifogást emeltem (lásd alább).
Nagyon szeretnék végre a Milicával kapcsolatba kerülni.
Még a Bayer-cikkre sem reagált senki, pedig nekik is (a website-on megadott címre) elküldtem. Várok még picit, aztán meglátjuk, de félek, Neked lesz igazad.
Ám tisztelettel érdeklődöm Tőled: Milica Pavlov kisasszony mit szólt hozzá? Mit tudsz a dologról?
Ne, drága Mijo, ne, mert csak elszomorítasz. Elkeserítőnek találom, hogy ezt lehet, hogy egy magát európainak valló országban egy szerkesztő nem veszi ki azonnal a lapból ezt az írást. Ez már nem véleménynyilvánítás, ez sokkal több annál.
Krstan, hát nem éppen ugyanezt ecseteltem én is megítélésünk tekintetében?
A horvát önkormányzat úgy táncol, ahogy az "anyaország" a lóvét pengeti.
A horvát önkormányzat még egyik saját emberüket (kinél véresebb szájú bunyevácból horváttá vedlett árulót még nem láttam) sem képes megregulázni, rajtuk röhög a Bácska, miféle szarkavarást hajt a vén gazember szégyenszemre évek óta végre. Ez jellemző rájuk, megtalálni a janicsárt, majd amikor az túllihegi feladatát, bár kezd már felettéb kínossá válni, mégis struccpolitikát folytatni.
Ez a büdös szájú svábszégyen, meg dupla feladatnak tesz eleget. Majd éppen a megbízói oldal fogja miatta exkuzálni magát ...
Én tényleg nem akarok grandiózus pereket, megkeseríteni senki életét, csak egy tiltakozást az egyházak (nemcsak ortodox, hanem a katolikus egyház részéről is esetleg) és a szerb önkormányzat részéről, amit aláírhatunk mindannyian és megjelenik egy lapban. Az sem lenne rossz, ha a horvát önkormányzat is elhatárolódna ettől a szennytől. Egy bizonyítékot szeretnék, hogy ha egy xxxx leír valami ilyesmit, akkor azt nem tekinti a társadalom rendben lévőnek. Sokan (például az érintettek) azt mondják erre, hogy nem. Ennyit szeretnék, nem sok ez.
Megjegyzem -pontosan nem emlékszem, hogy hol-, ennek az írásnak nyoma van a szerbiai sajtóban. Szerinted ez jót tett a vajdasági magyaroknak? Szerinted ez elősegíti annak a helyzetnek a javulását, ami néhány faszkalap, nacionalista szerb és a magyarok között van? Értelmes dolog innen feltüzelni az ottani indulatokat?
Ezért lenne fontos, hogy többen elhatárolják magukat ettől az embertől. Nem kell zargatni, csak tiltakozni: ilyet nem lehet. Az újság főszerkesztőjének pedig a MÚOSZ vagy akárki (nem tudom, kinek a dolga) magyarázza el, hogy miért nem jelenhet meg a második legolvasottabb napilapban ilyen írás.
Kedves Krstan, Isten ments, hogy a továbbiakban ne légy naiv (hiszen ez részedről jóindulaton, tisztasági igényeken alapuló tulajdonság), és nagyon kérlek: NE HAGYD ABBA!
Te és én elmondhatjuk - az utókor számára itt marad -, hogy mi legalább próbálkoztunk!
A szégyen, a tétlenség szégyene meg maradjon meg másoknak!
Naivitásunkkal párosuló tisztánlátás nem más, mint egy vágy, mint a változásba vetett reményünk, ha már hinni badarság lenne benne.
És azt el tudtad volna-e húsz évvel ezelőtt képzelni, hogy a Nyugat azt műveli déli szomszédainkkal, amit szerencsétlenek az utóbbi években megélni kényszerültek? Merő erőfitogtatásból.
Igaz, olyannal sem találkoztam még, hogy egy terrorista egészségi állapotáért aggódjunk ötpercenként visszatérve ...
Nem véletlenül említettem Kende nevét (akadnak még hasonlók dögivel).
Az a világ, ahol egy ilyen szellemi kriplinek szava lehet, az mindent eltűr, pontosabban mindent eltűret. De érdemes azok során is pásztázni, kik könybemutatóján csüngtek plömpölin csattogó zsáknyi pofázmányán, éppen csak, hogy nem véreset köpködött. Na ez a Gotovina-fan sem különb. Ahogy a Kalasnyikov-botrány szereplői sem voltak azok. Méghogy ezekkel közös VB ..., ahogy külön-külön szalonképtelenek vagyunk, úgy együtt még inkább.
Én mégis reménykedem. Az nem lehet, hogy ilyesmit leírhat valaki mindenféle következmény nélkül. Nem lehet, ez nem a sajtószabadság, ez valami teljesen más.
Krstan, nekem sem a 8-10 évvel ezelőtti, sem a mostani magyarországi szerb ortodox egyházzal szemben nincs bizalmam szemernyi se.
Amikor a helyi sajtóban ilyent olvasok, miszerint "A szertartást Dujmov Milán parókus tartotta szerb és magyar nyelven, és tolmácsolta Lukiján Pantelity püspök üdvözletét és jókívánságait.", akkor bizony még inkább erősödik bennem a hit, hogy bizony ezeket is főként a struccpolitika jellemzi. (Szerb Karácsony apropója!)
Ha a püspök nem tudja, miféle alak az, aki által üzen, akkor nagy baj van az irányításával.
Ha viszont tudja, akkor viszont szégyellje magát, ha nyájában képtelen különb, makulátlanabb küldöncöt találni.
Ide mihozzánk, a mi vidékünkre valamiért mindig csak a futottak még kategória jut, az ilyennek egy a lényeg: gátlástalan módon megtalálja saját számítását.
Krstan, borítékolom, hogy az egyház részéről rá sem fognak hederíteni, nincs annyi kurázsi bennük.
Hogy az ezzel kapcsolatos beadványomra a szerb országos önkormányzat miként fog reagálni, arra én is kínáncsi leszek, lévén a mostani elnököt, dr. Pavlov Milica asszonyt elődjétől eltérően karakteres embernek ismerem.
Az a görény meg csak szaporodjon, istenített tábornoka által.
Én elküldtem több magyarországi ortodox egyháznak ezt a cikket, eddig egyik sem válaszolt. Pedig -szerintem- az ortodoxiába- pontosan akkorát rúgott bayer, mint a szerbekbe. Azt gondolom, legalább egy tiltakozást megérne részükről. Egyelőre semmi.
Kedves Miso, mielőtt reagáltam volna, futólag megnéztem eddigi hozzászólásaidat (nincs olyan sok). Számomra túlontúl megértőnek tűnsz egyes jelenségekkel szemben, ezt bővebben nem ecsetelném, nem akarom, hogy árgus tekintetek rámveressék a vasat.
Ugyan kérdéseddel Krstanhoz fordulsz, de mivel hasonló felháborodást keltett a beidézett írás bennem is, hadd alkossak véleményt én is.
Ha a szar a járdán hever, általában akkor sem teszünk úgy, mintha nem lenne ott, mintha attól, ha szándékosan elhessintenénk annak jelenlétét, íziben tisztábbá válna környezetünk.
Nem, Miso, a mi környezetünk nagyon szaros, és bizony ez nem csak közterületünkön szembeötlő, hanem információkat közlő csatornákon is.
Mondod, "ilyen újságot".
Tévedés ne essék (nem dicsőség), én sem olvasom a nevezett lapot (Magyar Nemzet), mitöbb, a másikat sem (Élet és Irodalom - mitől "ÉS" a rövidítése, számomra még ma is rejtély, igaz, csupán azért az, mert van annyira issszataszító számomra - ez is -, emiért ennek nem néztem utána).
Miso, számomra a mai összsajtó 95 százaléka "ilyen újság". Attól még vannak, attól még a bennük megjelentek azok rendszeres mustra nélkül is tudomásunkra juthatnak. És ha eljutott hozzánk az infó, akkor gyomrunk automatikus mozgását nagyon nehéz befolyásolni, akad, ami vidít, az hahotára gerjeszt, akad ami undorral tölt el, és hányingert kelt. Ez a "Hír-TV", amikor rendet vágtak benne, gyanítható volt, hogy efféle bayeres fordulatot vesz majd. Megtörtént. Én innentől erre a nyikhajra nem tudok másként tekinteni, mint aki az ominózus megjelenéssel - Kende-szindróma - olyanok megbízásának tesz eleget, kik közelebb álnak az ÉS-hez, mint az utca szarhalmok között kacsázó népéhez.
A "nép" én is vagyok, és mint ilyent, megsértett úgy Bayer, mint az, aki mocskával helyet biztosított számára, mint az, ki az ilyen megbízásokat osztogatja.
Ne feledjük, személy szerint én nagy ívben teszek ezekre a görényekre, de az agymosásra hajlók nem így vannak ezzel.
Te szomszédjáró vagy, nagyon jól tudhatod miféle veszélyeket rejt magában, mekkora károkat képes okozni megítélésünkben külhoni szemmel, hiszen bárki fordíthat a kérdésre annyi energiát, hogy elfordítva a szennyet, sajátjai elé tárja azt, hogy ím, és lám! És ekkor te is cseszheted a magad által tapasztaltakat, ahogy én is az enyémeket, mivel az emberek zöme változatlanul előbb szereti elhinni a rosszat, mint amit te és én szépnek szeretnénk ábrázolni (lásd: 'Balkán' más szemmel).
(Megjelent-e már, az általad emlegetett útikönyved?)
Köszi az ajánlót, de még mielőtt azt feltételezed rólam, hogy MN-et olvasok, kénytelen vagyok közölni, hogy az ÉS-ben (2006. január 6.) írt "-él" egy reakciót bayer zsolt cikkére, ez alapján kerestem meg az eredetit. bayer zsoltot pedig nem szoktam keresni, hanem egy olyan cikket olvastam, amelyikben a szerbekről úgy beszéltek, ahogyan más népekről, más vallási közösségekről régen a törikönyvek (1930-as évekből való) szemelvényeiben olvashattunk utoljára.
bayer zsolt pedig -a publicisztikáját olvasva- tájékozódott alaposan, mielőtt írt. Az, hogy hibás következtetésekre jut, hogy rasszista kijelentéseket tesz, hogy gyülöletet kelt, valószínűleg jogi probléma. Legalábbis Európában.
Magadra vess, ha ilyen újságot (melyik?), és Bayer Zsoltot olvasol. Ez a mazohizmus egy formája.
Ennyí energiával pl. Eszterházyt is elővehettél volna, és akkor most értelmesebb dolgokról levelezhetnénk. Vagy pl. Konrád Györgynek megjelent egy nagyon érdekes kis könyve a jugoszláviai helyzeteről. Sajnos nem tudom, mi a címe, kölcsön adtam, és nem kaptam vissza.
Másik jó könyv: Slavenka Drakulic: A légynek sem ártenának.
Bayer Zsolttól már nem várom, hogy igazán tájékozódjon, mielőtt ilyen marhaságot kiböfögne magából...
Nem tudom, ezt olvaste-e közületek valaki. Az most alig-alig érdekel, hogy Ante Gotovina hogyan lesz hőssé a magyar jobboldal szemében, annál inkább az, amit a szerbekről ír. És ezt engedik közölni egy napilapban? Ez uszítás.
"...Zrínyi bán és Gotovina tábornok 2005. december 17. (6. oldal)
Bayer Zsolt 1999 februárja volt. Esett. Olyan langyos, furcsa eső. Mediterrán, idegen eső. Dubrovnik főutcája kihaltnak tűnt. Hiszen éjjel két óra volt, éjjel két órakor érkeztünk, holtfáradtan, de azért végig kellett mennünk Dubrovnik kihalt főutcáján. Ott volt még a háború Dubrovnikban. Nem épült még minden újjá. És itt is, ott is óriási méretű tablók mutatták, mit műveltek a szerbek. Szétlőtték a szerbek Dubrovnik óvárosát is. Sétáltam, vánszorogtam Dubrovnik főutcáján, éjszaka kettőkor, februárban, furcsa, idegen esőben, kihalt volt minden, utáltam a szerbeket, és szerettem a horvátokat. Semmi sem változott ez ügyben azóta sem. Mi tagadás, már akkor utáltam a szerbeket, amikor először átautóztam Jugoszlávián Görögországba menet. Nem is tudom, talán 1986 lehetett. Utáltam a sötét tekintetű, durva, ostoba szerbeket. Nem láttam, csak olyat. Nem láttam szerbet, csak egyenruhában. Állandóan megállítottak a szerb rendőrök, és büntettek. Mindenért. Bizánci virtusból. Akkortájt volt az is, hogy első feleségem apját összeverték a szerb rendőrök, mert nem akarta kifizetni a harmincadik jogtalan büntetést. Volt sógoromat pedig, aki apja segítségére sietett, mert hát mégse verjék már halálra, gondolta magában, nos, őt még jobban megverték, aztán leültették hat hónapra „hatóság elleni erőszak” miatt. Szerette azt a hat hónapot egy belgrádi börtönben. Épülésére volt. Amikor először autóztam át Jugoszlávián, még nem tudtam mindezt. De pontosan el tudtam képzelni, elég volt ránéznem a szerb rendőrök arcára. Nem szerettem a szerbeket. Nem szeretem most se. Ez van. Persze, amikor megnézem az Eső előtt című filmet, akkor nem utálom őket. Illetve… Illetve van a filmben egy szerb, akit rajongásig szeretek. Akit aztán le is lőnek a saját vérei a film végén. Mindegy. Az Eső előtt csodálatos. Kötelezővé tenném a középiskolákban. Persze ma már semmi értelmes dolog sem kötelező. Nincs kötelező. Ami kötelező, az mind undorító, vagy felesleges, vagy ostobaság. És leginkább hazugság. Az „egyrészt-másrészt” hazugsága. Meg hogy mindenkinek igaza van. Mindegy. Aki teheti, nézze meg azt a filmet. És vegye meg CD-n a zenéjét is. Feltétlenül. Bár az is mindegy. Nem szeretem a szerbeket. Ez azért nem volt rám írva azon a februári éjszakán, Dubrovnik főutcáján, az idegen esőben. Egyszer csak kiderült, hogy nem kihalt a város. Kiderült, hogy éppen olyan karnevál van Dalmáciában is, mint Velencében. Csak hát esett az eső. És késő is volt. Behúzódtak a népek az utcáról a kocsmákba. És behúzták egészen a kocsmaajtókat, a zsalukat, fény se szűrődött ki, hang se szűrődött ki, ezért volt olyan kihalt és szomorú minden. Végül aztán ráakadtunk egy kocsmára, ahonnét fény is, hang is kiszűrődött. Negyvenkét esztendőm alatt szinte tökélyre fejlesztettem azt a képességem, hogy bárhol idegenben, bármilyen napszakban rátalálok az üzemelő kocsmákra. Bementünk. Zsúfolt volt a kocsma. Jelmezesek, jelmeztelenek, énekeltek, ittak. Próbáltunk rendelni, nem figyeltek ránk. Végül egy tagbaszakadt horvát, aki a pultnál állt, megkérdezte mit innánk. Horvátul kérdezte, mondtuk angolul, hogy egy gin-tonikot. Kérdezte, honnan? Feleltük, Magyarországról. A tagbaszakadt horvát szélesen elvigyorodott, és beleüvöltötte a csapszék morajába: – Hej! Magyarok! És mindenki nekünk fizetett aztán. Szerettek bennünket. Azt hiszem, amúgy is. De a fegyverekért különösképpen. Antall József legnagyszerűbb tette volt, hogy fegyvert szállítottunk a horvátoknak. Akik akkor idehaza verték a balhét, azok tapsikolnak most Gotovina elfogásának. A nyomorultak. Mindegy. Majdnem mindegy… A horvát taxissal öt perc alatt barátkoztam össze. Már nem is tudom. Most már nem is tudom – szenvedélyesen vagy teljesen józanul és szenvtelenül mesélte, hogyan kúsztak fel éjszaka a Dubrovnik fölé magasodó hegyre. Onnan lőtték a szerbek a várost. Felkúsztak a horvátok, és közvetlen közelről ölték meg a szerbeket. Közelharcban. A taxis barátom a torkát vágta el az egyiknek bajonettel. És nem emlékszem, hogy szenvedéllyel mesélte-e, vagy teljesen józanul és szenvtelenül. Csak azt tudom, hogy magától értetődő volt minden. S, hogy igaza volt. Igaza volt neki is, és igazuk volt a horvátoknak. Ennyi elég a szeretethez? Persze. Végül is, mi kéne még hozzá? Talán még valami. A horvátok sem ortodoxok. A szerbek viszont igen. Európai lélekkel alig-alig lehet szeretni az ortodoxiát, alig-alig lehet megérteni és elviselni Bizáncot. Európa addig tart, ameddig vannak katolikus katedrálisok. Európa Brassóig tart. Onnét valami más kezdődik. Miképpen a Balkánon is a katolikus Horvátországig tart Európa. Aztán ott is valami más kezdődik. A „háborúba ájult Szerbia”. És a mohamedán Balkán… És persze el ne felejtsük valahogyan, hogy a szerbekkel szemben a mohamedán albánoknak is igazuk van… A szerbekkel szemben nagyjából mindenkinek igaza van. Egyedül talán Carla del Ponténak nincs igaza, még a szerbekkel szemben sem. Carla del Ponte az, aki mellett elszaladt az igazság, az ész, a hit és a morál. Vagyis: Carla del Ponte az igazi mai européer. Mert ide jutottunk… „Az új pénz a történelemben mindig új, elhasználatlan népet jelentett. A barbárok szerepe éppen ez: ők hozzák az új pénzt; ők teszik lehetővé, hogy ami kifáradt, újra kezdődjék.” Itt van egy új, elhasználatlan nép. Egy háborúban összekovácsolódott nemzet írt történelmet a Balkán lövészárkaiban. A horvát nemzet. Arról írtak történelmet, hogy a globalizáció alatt ott izzik a nemzet és az elpusztíthatatlan nemzettudat, amit talán mégsem sikerül végképp kiirtani ebből a hőstelen, undorító, XXI. századi világból. Ugyanis „egészséges, ünneplő kultúrák elférhetnek egy sziklás-öblös félszigeten, s beteg kultúrák világrészeket boríthatnak be. Egy kultúra kiterjedése: részben a maga kezdeti helyét, részben a környező kultúrák fáradtságát bizonyítja.” Hosszú-hosszú esztendők óta oda járok, őhozzájuk. A sziklás-öblös félszigetekre s szigetekre, oda, az egészséges, ünneplő kultúrába. Innét, a betegből. Amelyet a még betegebb már volt szíves befogadni… Hogy is írta Hegyi Zoltán barátom? „(…) más az, (messzire nyúló következményeit tekintve is), ha egy nemzet vérrel vívja ki szabadságát (mint a horvát ’95-ben és a magyar ’56-ban) és más, ha pult alól kapja (mint a magyar ’90-ben).” Mennyire igaz, Istenem’… A mi pult alól kapott szabadságunknak az lett a következménye, hogy mi már nem is vagyunk nemzet. Széthullottunk, és kitagadtuk magunk közül legjobbjainkat. A horvátok ezzel szemben kőkemény nemzetté lettek, és egészséges, ünneplő kultúrában vigadtak. És a magamfajta kósza oda járt őhozzájuk – ünnepelni. Látni, hogy a világ talán mégsem csak elvtelen kompromisszumok, atlantista-realista politikai alkuk, puha kézfogások tömkelege. A mi korunknak már nincsen nagysága. A mi korunk nagyja olyan kicsi. A mi korunknak még bűne sincs nagy. Igazi. A mi korunk nagyja a szervilis. A mindig mindenhez alkalmazkodó. Aki mindig tudja, aktuálisan hova kell dörgölőzni. Keménység, szeglet, sarkosság, morál, hit – nem szalonképes… „A nagyságot szorongatta ez a növő Európa; a mélyember érezte kiterjedésében a sekélyesedést. Ez az oka, hogy a nagyság e században sokszor dühös ellentmondó készségnek látszik, melynek a korral futót kell megugatnia. Ha a középkor nagyja a szent volt, a reneszánszé a zavarosban szörnyeteg örömmel lubickoló individualista; a tizenkilencedik századé (a hígítókkal együtt hígító propagátor mellett) a különc.” Hát a mi korunknak aztán ki a nagyja? Például Ante Gotovina tábornok. Korunk nagyja a horvát nemzet és Gotovina. És mielőtt elfelejtem, hajoljanak kicsit közelebb, nehogy valaki meghallja, nehogy Carla del Ponte meghallja, a nemzet: kultúra. Kultúra, történelem, hagyomány, összetartozás, vérség. Minden más csak liberális hazugság. Minden más atomjaira hullottság, EU, tolongás a konc fölött, önfeladás, hamburger, kereszténység nélküli alkotmány – minden más Carla del Ponte. Ez van. De ez majdnem mindegy… Egyetlen baj van: hogy a horvátok gerincét is szilánkosra kell törni, mert csak úgy válnak „méltóvá” az uniós tagságra. Most törik a gerinceteket szilánkosra, drága horvát testvéreim, most, hogy Gotovina tábornok odaáll Hágában a hazugság bírái elé. De nem azért, hogy méltók legyetek hozzánk, ugyan. Tudjátok miért? Azért, hogy alkalmasak legyetek. Hozzánk kell töpörödnötök. Sajnos. Ha már nem kaptatok pult alól szabadságot, hát majd adnak nektek pult alól egy kis uniós tagságot. Magatok feladása lesz az ára. Ante Gotovina tábornok az ára. S tudom, még csak nem is rajtatok múlt. Ezért fogok ezután is hozzátok menekülni. Ha még befogadtok. Őrizzétek azért egészséges, ünneplő kultúrátokat. Önmagatokat. És tanítsátok meg minden felnövekvő generációnak, ki volt Ante Gotovina tábornok. Én úgy fogom őt ezután tisztelni, mint a magam hősét. Magam „heroj”-át. Hiszen Zrínyi bánt is együtt tiszteljük, ugyebár, drága horvát barátaim…
Az idézetek Németh László Kisebbségben című tanulmányából valók...."
Mijo