Keresés

Részletes keresés

msz67 Creative Commons License 2011.12.13 0 0 304

Hüvelyire kell mennem, megmondta a doktornö, hogy vizsgálófejjel fognak bennem nyulkálni,és hogy néhány perc az egész. Látni akarja milyen vastag a méhnyálkahártya. Mindig erösen menstruálok.Még én sem voltam ilyenen, csak sima hasi ultrahangon ahova ö küldött és csak az alhasamat tapogatták, de holnap bennem fognak turkálni. Nemrég mult el a mensesem. A mult hónapban amikor a beutalót intézte akkor az volt az elsö kérdése hogy mikor kell megjöjjön, és ugy kért idöpontot.

A pénteki véreredmények viszonylag jók lettek, de 22-én megyek be egy ujabb zacskó vérre. Most egy hónap kimaradt, egész jól elvoltam igy is.A gyulladás miatt nem adtak.Januárban megyek lépscintigráfiára, megint egy negyvenperces csöben fekvés lesz.Az nem vészes. Valamelyik papiromon rajta van hogy ép tömöttebb tapintatu, lehet hogy egy kicsit megnagyobbodott?Néha szokott tompán jelezni, nem fáj, csak érzem.Nem is beszéltem az orvosnak, a multkor amikor hosszasan tapogatta a hasamat, akkor mondta hogy kell ez a vizsgálat.Egyszer ugyis kiszedik, sajnos ebben a betegségben az szokott lenni. Januárra beprotezsált egy másik ismerös egy másik kórházba myelofibrosis speciaálistához, elmegyek egy elbeszélgeésre oda is.Viiszem az összes papiromat.Több szem többet lát.Minden kötelezettség nélkül, azt mondta az ismerösöm,ö is megnyugodna ha elmennék, és hogy nem kerül egy fillérbe sem.egy beszélgetést megér.Ilyenkoraz ember mindenben megkapaszkodik.

Taktus Creative Commons License 2011.12.13 0 0 303

Megtudlak érteni,jól teszed ha sokat iszol,én is azt teszem.Nekem meg gyakori hasmenés,hasfájásom van,de még bírni kell 1,5 hétig,aztán kipihenem majd,bíztos összeedtem valamit.Pihengess sokat és igyál,meg vigyázz magadra,mert most a ,vírusoknak ez a jó kis idő(elég meleg van decemberhez képest) igen jó,megtudnak telepedni és már is betegek vagyunk.Ez hüvelyi ultrahang amire menned kell?Azon még nem voltam hál istennek,bíztos elég kellemetlen lehet.

Pihengessél,egyél sok gyümölcsöt és igyál sokat.:)Jobbulást és remélem felerősődsz karácsonyara teljesen.

Előzmény: msz67 (301)
mirtelo Creative Commons License 2011.12.13 0 0 302

Szia!

 Pihenj sokat!!!

Az jó ha sok folyadékot iszol így nem száradsz ki.

Remélem délutánra már jobban leszel. :)

Előzmény: msz67 (301)
msz67 Creative Commons License 2011.12.11 0 0 301

Ma nem tudom mi volt velem csak aludni aludni és aludni birtam.Étvágyam nincs, de egy másfél literes narancslé elfogyott.Most is visszafekszem,mert csak vizszintesben érzem jól magamat.

msz67 Creative Commons License 2011.12.10 0 0 300

Tulélem ezt is valahogy...Most egy kicsit jobban érzem magamat, nincs különösebb bajom a tegnapi vérvétel miatt majd hétfön kell betelefonálni.

Előzmény: mirtelo (297)
msz67 Creative Commons License 2011.12.10 0 0 299

letelefonálta a doktornő a kollégájával, én is remélem hogy rendesek lesznek. 

Előzmény: Taktus (296)
msz67 Creative Commons License 2011.12.10 0 0 298

voltam én már nögyógyászatról küldve ultrahangra, de csak kivülröl vizsgálták  a hasamat.Még ilyen részletesen nem voltam.még valamikor régen kellett.

 

Előzmény: gynomed (295)
mirtelo Creative Commons License 2011.12.10 0 0 297

Szia!

Igen voltam. 5-10 perc kb. Nem kellemes de nem tart hosszu ideig. :)

 

Előzmény: msz67 (294)
Taktus Creative Commons License 2011.12.10 0 0 296

Szia!Meg tudlak érteni,hogy félsz tőle,én mint orvos fóbiás igazán megértelek hidd el.De nyugi bíztos kibírod,remélem ügyes,tapintatos dokit fogsz kapni és akkor minden rendben lesz.Nem szabad ezen rágodnod most,mindig amikor lehetőséged van és megteheted ki kell kapcsolódnod és nem gondolni a vizsgálatokra,a kórházra.Remélhetőleg minden rendben lesz.

Előzmény: msz67 (293)
gynomed Creative Commons License 2011.12.09 0 0 295

Ne rinyálj már anyira pár perc lesz az egész, de valahol az elején már irtad hogy voltál ilyesmin. Remélem minden rendben van és lesz körülötted.Vigyázz magadra, pihenj sokat rendesen szedd a gyógyszert, és ne törödj semmivel.Lazits, ne görcsölj.

Előzmény: msz67 (293)
msz67 Creative Commons License 2011.12.08 0 0 294

Mirtelo!Te voltál már ilyen ultrahangon? Meddig tart?

Előzmény: mirtelo (292)
msz67 Creative Commons License 2011.12.08 0 0 293

Én el akartam mielöbb kezdeni, ma már bevettem egyet, hétfön kell a másikat. 2 kapszula az egész.A gyógyszerésznő mondta hogy a csontvelőbetegeknek van a gombaölökböl kedvezmény,de én meg ugy olvastam hogy a transzplantációra váróknak, vagy azon átesetteknek.A Klion D is gombaölő.Aznap amikor megyek ultrahangra nem alkalmazhatom a Klion D-t.Remélem nem sokáig nyulkálnak alulról bennem azzal a vastag akármivel.Valahogy az ember mindenen túllesz egyszer, sok beavatkozáson estem már át életemben, a mandulaműtéttöl a lumbálásig,a csontvelővételtöl a CT-ig.Akkor nagyon rossz amikor át kell élni, de szerencsére az idö meggyógyit mindent,csak azt utálom, amikor ismét szembetalálom magamat valamivel, az utóbbi idők megedzettek egy kicsit.18 éves koromtól sokáig nem volt igazán semmi bajom, a vérvételeken alkalmasságikon szüréseken kivűl nem csináltak nagy dolgokat velem.  2010 vége felé kezdödtek a rosszullátek. Idén januárban lumbáltak meg, akkor nem gondoltam volna hogy onnantól nincs megállás, és háromszor is vesznek csontvelőt tölem.Egyszer csak sikerül beállitani a gyógyszereimet hogy hosszasan jól legyek.Szedem a sok természetes dolgot attól vagyok jobban.Igaz igy is vannak rosszabb időszakaim. 

 

Előzmény: mirtelo (292)
mirtelo Creative Commons License 2011.12.08 0 0 292

Szia!

 Tudom hogy félsz és hogy kellemetlen de kibirtad!!! Büszke vagyok rád!!!!!

Én megpróbálnék utána járni hogy olcsobban írják ki a gyógyszereket. Tudom hogy hosszadalmas az utána járás de késöbb megtérülne.

Ne izgulj az ultrahang miatt az már nem olyan kellemetlen. Szorítok hogy minden rendben legyen. :)

Előzmény: msz67 (291)
msz67 Creative Commons License 2011.12.08 0 0 291

ma gombaölőt irtak, Tablettát és kúpot. Mycosist-Gino és Klion D.két kapszula egy csomó pénzbe kerül.Lehetne még irni a betegségem miatt olcsóbban e az meg utánajárás.kiváltottam mindent. Kedve Mirtelo!Elég fájdalmas volt azért, meg sokáig volt bennem nyitva az a kacsa, amikor a hasamaat nyomkodta akkor majdnem sirtam, akkor   még be volt gyulladva minden.Én amikor nögyógyászhoz kényszerülök, a félelemtöl öszeszükül mindenem, nem tudom megszokni, pedig voltam már egy párszor rendes a doktornő és mégsem. Próbálom elötte megbeszélni magammal, hogy majd tulesel, nyugi, de amikkor fel kell feküdni akkor ugyanolyan mint amikor kislány voltam, félek.Egy jó ideig megint nem szeretnék ilyet átélni, még azt a 14-i ultrahangot is ki kel birni.

Előzmény: mirtelo (290)
mirtelo Creative Commons License 2011.12.07 0 0 290

Szia!

Örülök hogy jelentkeztél. :)

Remélem az antibiotikumok fognak hatni és felgyógyulsz a fertőzésből. Örülök hogy nem volt semmi gond a nőgyógyásznál. ( nem volt olyan fálydalmas a vizsgálat...)

 

Előzmény: msz67 (289)
msz67 Creative Commons License 2011.12.07 0 0 289

ebböl a gombás dologból meg lehet gyógyulni, de az alapbetegségböl nem, azzal együtt kell élni,azt állandóan kezelni kell,hogy a sejtek mindig ugy legyenek ahogy elvárható. Ha azt veszem a kisebbik rossz, csak kétnaponta kell szuri, nem kell naponta ötször mint egyik barátnömnek a cukor miatt. Minden falatjára ügyelni kell már gyermekkora óta.

Ma is egész jól voltam, páratlan nap hasbaszuri is volt.holnap bemegyek a receptemért a nögyógyira, ilyenkor már nem fektetnek fel reélhetöleg, csak receptet irnak.Amikor vizsgált a dotornö jó sokáig kelett kitárva feküdni több pálcikával is benyult a nyitott kacsán keresztül.Nem éreztem semmi viszketést semmit amiröl magam sejthettem volna hogy gombám van, csak a lelet jött vissza ugy hogy találtak gombaspórát.Remélhetöleg idöben elkapták. Végigcsináltam a Dalacin és a Klion kurát is,holnap kapok másik gyógyszert.

Taktus Creative Commons License 2011.12.07 0 0 288

Te szegény,folyton orvoshoz kell menned,nem lehet könnyű neked,de nem szabad feladni és csak a gyógyulásra kell összpontosítanod és nagyon kell figyelned magadra,át kell gondolnod mit csinálsz,mert ami nálunk csak egy kis betegség az nálad sokall komolyabb már.De a lényeg,hogy már jobban érzed azért magad,ez a fontos,és bízni kell a gyógyulásba.Ügyes vagy és erős,még ha néha azt hiszed hogy nem,akkor is az vagy és túl fogod élni a 14.-ét és a 20.-át is és reméljük hogy minden jó lesz.Nyugi jónak kell lennie,ebben kell hinni és bízni.

Előzmény: msz67 (287)
msz67 Creative Commons License 2011.12.06 0 0 287

Megvagyogatok,beszéltem a nögyógyi doktornénivel,csütörtökön be kell menni, mert  gombaspórákat találtak.Mult csütörtökre várt, de  teljesen elfelejtettem. Két nap mulva megint mehetek a gyógyszertárba egy kis pénzt vinni. Nem lesz olcsó már évekkel ezelött is volt ilyen.Lement az antibiotikum kura de még most is szedem a normoflore-t.Kiirtotta a belekben a flórát. szerencsére nem csinált tul hig székletet. Ha elolvaok egy betegtájékoztatót teljesen rosszul leszek néha.Azt irta hogy bélgyulladást csinál. szerencsére ilyet nem tapasztaltam.Még a 14én kell majd tulesni, az is meglesz. 20-a felé megyek be a kórházba vizgálatra szerencsére nem fektetnek be. lehet hogy megint adnak vért most a hasbaszurival és az összes többivel elvagyok, Pénteken már nem volt annyi fehérvérsejt, de állitólag a piros vérsejteket öli az antibiotikum.szerencsére az is csak picit volt alacsony.

Taktus Creative Commons License 2011.12.02 0 0 286

Szia!

Már szerettem volna hallani rólad,de hol vírusos volt a gépem,hol meg nem engedett pont gondolom emiatt belépni sehova se.Remélem már javulgatsz és már nem fáj annyira a hasad.Van valami hír hogy mitől fájt ennyire a hasad?Tudod mi egészségesek vagyunk és elintézzük azzal hogy felfáztunk,de neked egy kis felfázással,infúlenzával,megfázással nagyon kell vigyáznod.Javulgatsz már remélem.Nyugi,ne gondolj rosszra,próbálj továbbra is a meleg ágyban pihengetni,ha megfáztál akkor úgyis kiizzadod és meggyógyulsz.A hétvégén vigyázz nagyon magadra és ebben a becsapos időben meg vigyázz,ne hogy megfázz,ha nem nagyon muszály és még mindig nem vagy annyira jól akkor a hidegbe ne menj annyira ki,csak egy rövid séta erejéig.

 

Jobbulást kívánok neked és jó hétvégét mindenkinek! 

Előzmény: msz67 (285)
msz67 Creative Commons License 2011.11.29 0 0 285

nem túl biztató, a hasi ultrahangon is nagyon eösen nyomták a vizsgálófejet. Valahogy csak tulélem.

gynomed Creative Commons License 2011.11.29 0 0 284

A Dalacin C nagyon erös antibiotikum, igénybeveszi a szervezetet, ha álmos fáradt vag akkor feküdj jobb az ugy.Nem fáj a nögyógyászati ultrahang, ha szépen ellazulsz és nem feszitesz a puncidba nyomnak egy vizsgálófejet és a monitoron meg tudják nézn az összes belsö szerveidet, van e daganatod, összenövésed gyulladásod. Nagyon informativ. Pár perc az egész.Gondolj egy jóképü fiura és akkor  nem fáj amikor bevezetik. 

Előzmény: msz67 (274)
msz67 Creative Commons License 2011.11.28 0 0 283

Nem szoktak adni semmit mert eddig soha nem volt, jó esetben teljes gyógyulást ad de nagyon kockázatos nem mindenkinek sikerül nehéz donort találni,nem nagyon mondták még, de lehet hogy rákérdezek,de akkor meg attöl lennék berezelve hosszadalmas procedura, kivizsgálnak teljesen, utána kemót adnak leépitik a immunrendszert, utána valami kanülön beadják az uj csontvelőt, szerintük annyi mint egy infuzió annak meg kell tapadni a szervezetben hat hétig sterilszoba, majd egy évig otthoni sterilszoba már lenne helyem is ahol kapnék sterilszobát, mindenki segitene, egyik barátnöm felpróbáltatott velem egy gumis kendőt, hogy állna, ha haj nélkül lennék, már az amerikás magyar család is mondta hogy intézne helyet ,de miböl mennék ki oda, összedobnák sokan, de én idegileg belerokkannék abba hogy kint legyek, de magyarországin is,átültetik a csontvelőmet utána meg megyek a pszichiátriára mert beleörültem.Vagy kilöki a szervezet, nagyon nagyon kockázatos hosszadalmas nem játék. Nem volt nekem semmi bajom a vérrel, egyszer volt csak hányingerem.Mostanában sokáig jól votam ma is jobb napom volt. Több mindent tudtam, egyszer jobban vagyok egyszer rosszabbul. Akkor kell kihasználnom az életet amikor jobban vagyok.elolvastam engeteg ilyen anyagot ami erröl szól, nem hiányzik a procedura, amig igy lehet éldegélni élek ha majd nem lehet akkor nem lehet. Egészségesen is elüthet a kocsi, valamiben ugyis meg kell halni. Örökéletü akkor sem lennék,utána is járni kellene kontrollvozsgálatokra.Esetleg jobban müködne a csontvelö, de van olyan is hogy nem sikerül és semmit nem érnek el vele.Nem kockáztatok. Jó leszek én igy is

Előzmény: mirtelo (282)
mirtelo Creative Commons License 2011.11.28 0 0 282

Szia!

Elhiszem hogy eleged van az egészből. A hányingerre és rosszullétekre nem szoktak adni valami gyógyszert pluszna?

A csontvelő átültetés teljes gyógyulást adna?

Ez borzasztó hogy folyton vért kell kapnod... Nem lenne jobb mégis az átültetést választani?

Nagyon erős vagy le a kalappal előtted!!!!!

Előzmény: msz67 (281)
msz67 Creative Commons License 2011.11.27 0 0 281

Már vissza is irtak, az antibiotikum  nem álmosit, az alapbetegségemtöl van, pedig akkor kezdtem vacakul lenni amikor szedni kezdtem. Már egy jó ideje jól voltam, lehet hogy hányzik már az ujabb zacskó vér. pedig már ugy unom hogy azt is kell kapni a multkor nagyon vacakul voltam töle. Hányingerem volt és infuizót is adtak mellé. Jó lenne ha csak a hasbaszuri kellene, de megmondták hogy a vér életfogytiglan kell, vagy a csontvelöátültetés.Azt nem nagyon ajánlgatták, igaz már elöre mondtam hogy nem szeretném. Még a végén be kell adni a derekamat? ez sem jó hogy minden hónapban vért adnak, ha beteg vagyok nem adnak.kellene va,ami csodatabletta de erre a betegségre nincs, csak roborálószerek. szedem már a Bérest is ujra.

Előzmény: mirtelo (275)
msz67 Creative Commons License 2011.11.27 0 0 280

ma nem tudom mi volt velem, egész nap csak feküdtem, csak egy kis levest birtam eni, most is fekszem vissza mert még üni is nehéz. A Dalacinból még megvan a fele, alig várom hogy lemenjen. 

msz67 Creative Commons License 2011.11.26 0 0 279

Az volt a szerecse hogy a saját doktornőmhöz irták a beutalót.Tudtam hogy kedves, már a nyolcvanas évek közepétől hozzá járok, egyszer voltam csak a másik doktornönél az orosznál az is kedves volt,de nem annyira mint a sajátom.1992-ben a háziorvosom elküldött sürgösséggel.Akkor is fájdogált a hasam, meg a derekam de ö nem talált semmit.Minden leletem jó volt pár nap alatt el is mult a fájdalom.Még élt anyám és inden hülyeségge orvoshoz vitt vagy küldött.A végén irtak egy kis fájdalomcsillapitót. Régebben ha volt is panaszom mindenböl könnyen kimásztam.El is felejtettem megemliteni most hogy volt ilyesmi.Az ember elfelejti a gyorsan múló rosszat,de az alapbetegségem nem gyorsan múló. sehogysem múló, csak szintentartható esetleg.

Taktus Creative Commons License 2011.11.26 0 0 278

Szia!Én is örülök,hogy kedves doktornőd volt ismét,és hogy a pénteki vérvételen is túl vagy már.Pihengess igen sokat,vigyázz magadra,vigyázni kell az időjárással is mostanában,mert igen meg tud minket viccelni és aztán meg csak nyögünk utána,hisz hol meleg van az egyik nap és ha túl lazán,vagy túl melegen vagyunk beöltözve megfázhatunk,így egyáltalán nem könnyű és egy pillanta alatt meg is fázhatunk.

 

A december 14-ével ne is foglalkozz most  még és nem gondolj rossz dolgokra egyből,nem szabad,próbálj továbbra is csak a jóra gondolni,arra hogy biztos a megfázás miatt fáj a hasad,nem szabad előre stresszelni magad.Egy megfázás gyulladást és hasfájást,komoly görcsöket tud okozni,így reménykedni kell  és hinni benne,hogy csak erről van most is szó.Igen örülök,hogy ilyen pótmamád van,és van a nehéz időkben,vizsgálatokkor melletted valaki és megnyugtat a tudat hogy valaki vár kinnt,ez nagyon fontos.

 

Most csak jó dolgokra,gyógyulásra próbálj összpontosítani.Remélem hétfőn is jó híreket fogsz kapni.

Előzmény: msz67 (277)
msz67 Creative Commons License 2011.11.26 0 0 277

megvolt a pénteki vérvétel is, alig tudtam eröt venni magamon hogy felkeljek és bemenjek a kórházba,egy vicces növérke volt.Állandöan a vámpiriskolát emlegette,miközben folyt le a vérem. föorvos ür meg azt mondta amig ez a gyulladás le nem megy nem adnak transzfuziót,csak a hasbaszurit kell kapni.hétfön megnt vissza kell telefonálni.Hétvégén csak fekszem  pihenek, étvágyam nincs csak a savanyu dolgokat kivánom, de lázam sincs megmértem párszor.

mirtelo Creative Commons License 2011.11.25 0 0 276

Orvosi tanácsok úgy kersd.

Előzmény: mirtelo (275)
mirtelo Creative Commons License 2011.11.25 0 0 275

Szia!

Örülök hogy arnyos volt a dokinő és jól ment minden. Remélem a gyulladás hamar elmúlik.

Én úgy emlékszem a Dalacin okozhat álmosságot. ( de van itt olan fórum ahol orvos válaszol kérdésekre / aszem orvosi tanácsok a forum neve...)

Pihenj sokat és gyógyulgass. :)

Előzmény: msz67 (274)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!