Keresés

Részletes keresés

Fricy Creative Commons License 2006.05.06 0 0 1337
Most kaptam az infót, hogy jelenleg zajlik a 6-os úton az M6 hídelemeinek beemelése Érd-Budapest határában.
Fricy Creative Commons License 2006.05.05 0 0 1336
Alagút is lesz az M0-ás keleti szakaszán

Részben a föld alatt fut majd a fővárosi körgyűrű Vecsés-M3 autópálya közötti szakasza. Épül az északi Duna-híd is, a szentendrei kis híd pontos helyéről még zajlanak az egyeztetések.

Megfelelő ütemben halad az M0-ás Budapestet elkerülő körgyűrű keleti szektorának építése, a 26,5 kilométeres új szakaszt a terv szerint a jövő év végén adják át - közölte Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya Rt. sajtóreferense csütörtökön.

A 70 milliárd forintos beruházás költségének nagyobb hányadát az EU fedezi, a közbeszerzési pályázaton két cég, a PVT, két osztrák és egy magyar vállalkozást magába tömörítő konzorcium és az ED-M0-ás közös vállalkozás, egri és debreceni útépítő céggel, nyert és kapott megbízást a kivitelezésre. A munkálatok szakmai felügyelője az UTIBER.

Figyelembe veszik a "zöld szempontokat"

A Vecsést az M3-as autópályával összekötő, Maglódot és Pécelt is érintő körgyűrű-szakasz jelenleg az Árpádföldtől Csömörig futó 8,5 kilométeres távon épül kétszer két sávon. Itt figyelembe veszik a környezet- és természetvédelmi szempontokat, ezért az utat 14 méter mélyen a földfelszín alatt építik ki, hogy ezzel a környező települések lakosait megóvják a zajhatásoktól. Ahol kevésbé mélyen megy az út, ott zajfalakat, védődombokat építenek ki.

Az M0-ás körgyűrű Újpestet Budakalásszal összekötő 3 kilométer hosszú Duna-híd építéséhez is hozzáláttak. Vita van még, hogy a beruházás részét képező, a Szentendrei-sziget és Szentendre között kiépítendő kis híd pontosan hol helyezkedjen el, ezzel kapcsolatban még egyeztetések zajlanak az érintett önkormányzatokkal.

Jelenleg 50 kilométer hosszon közlekedhetnek a járművek a Budapestet elkerülő körgyűrűn, a terv szerint a végleges hossz 107 kilométer lesz. Elkészülte után az ide átterelődő forgalom nagymértékben mérsékli majd a fővárosi utak zsúfoltságát.

Forrás: http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=20060505-cikk-alagut
Fricy Creative Commons License 2006.05.04 0 0 1335
Köszi a linket!
Előzmény: Asteriksz (1334)
Asteriksz Creative Commons License 2006.05.04 0 0 1334
Asteriksz Creative Commons License 2006.05.04 0 0 1333
Előzmény: Fricy (1330)
elemes Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1332
Nemsokára lesz nekünk is egy ilyen :-))) Kicsit alacsonyabb, de majdnem ugyanúgy néz ki.
Előzmény: Fricy (1330)
attus germanicus Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1331
Tudtam, hogy valamit elfelejtek. Na, mindegy, győzött a Fradi, ezt meg úgyis fogják még adni :-)
Előzmény: Fricy (1330)
Fricy Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1330
Műsorajánló:
21.00, National Geographic, A Millau-viadukt
elemes Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1329
Elvben lehetne, csak közben elfogyott a pénz...

Ez a mostani "PPP" azon csúszott el, hogy a kormány a pénzügyminisztérium nyomatékos figyelmeztetése ellenére nem akarta versenyeztetéssel kivásztani a privát partnert, hanem kormányrendelettel jelölték ki az Állami Autópályakezelőt. Így pedig az uniós szabályok szerint már nem PPP. Közben azonban tempósan haladtak az építkezések, ezért ezeket utólag már nem lehet privát konstrukcióvá alakítani, hanem a központi költségvetésből kell az építő cégek által benyújtott számlákat kifizetni.

Feltételezem, annak is nagyon nyomós oka volt, hogy a kormány elutasította az M6DA-hoz hasonló konstrukciót.

Szóval a ma reggel megszellőztetet 300-350 milliárdos csomag inkább még csak az előjáték, és így nemigen lesz pénz a jövőbeni nagy projektekre. Még az éves rendelkezésre állási díjakra sem.
Előzmény: cyber.greg (1328)
cyber.greg Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1328
Nade az M6-oshoz hasonló konstrukcióban továbbra is lehet építeni, ahol az állam az átadástól kezdve éves használati díjat fizet.
Előzmény: elemes (1327)
elemes Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1327
A Népszabadság azt is írja, hogy a kormány lényegében lemondott az autópálya-kötvény kibocsátásáról, ami az idei évre tervezett 5%-os GDP-arányos államháztartási hiányt azonnal 6.5% körülre emelné, így az egyensúlyjavító intézkedésekre eleve szükség van a hiánycél tarthatósága érdekében

Sötét fellegek gyülekeznek valakinek az egén -- ha ez a közlekedésfejlesztés lesz, akkor egy időre búcsút mondhatunk az autópályaépítéseknek...
zion1 Creative Commons License 2006.05.03 0 0 1326

Építik a M0 északi részét tovább kelet felé, ezért korlátozások vannak a 2/b-M3 csomópontjában. Ez okozhatja a Bp-ről kifelé menő forgalom torlódását az M3-on.

Mikor érhet körbe az M0?

Fricy Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1325
kep.tar.hu oldalt javaslom.
Előzmény: Törölt nick (1321)
mestska Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1324

Helyesbítek :)

 

Ennek a térképnek az előző kiadásához volt némi közöm, ezen már nincs rajta a nevem :)

mestska Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1323

Ehhez a térképhez volt némi közöm :) (de nem tudtam, hogy fenn van a neten)

 

Mos egy kicsit elbizonytalanítottál egyébként. Nem adták át a 354-est a teljes hosszúságon az M35-től a 4-esig????

 

 

Előzmény: part_wish (1322)
part_wish Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1322

ezen a térképen úgy látom, hogy a 354-es út a 35-ös úttól észak felé fog menni tovább a 4-es út hajdúhadház elkerülőig. kérdésem, hogy ezt mikor adják át, illetve nem lett volna több értelme ezzel együtt átadni?

 

http://terkeptar.elte.hu/autotk/

 

 

Előzmény: mestska (1291)
Törölt nick Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1321

Ha nincs ellenetekre tartanék egy "rövid" élménybeszámolót:

A hétvégén sort kerítettem a régóta tervezett híd-túrára:

 

- A 6os-on mentünk le dunaújvárosig.

menet közben az M6-os épülő csomópontjainál fotóztam az M6ost. (Úgy tudom a hivatalos átadási határidő 2006.09. a munkálatok állását látva nem valószínű, hogy előbb kész lesz.) Elképesztő a munkálatok volumene. Láttan már képeket az építésről, de csak a helyszínen tartózkodva lehet igazán érzékelni a munka nagyságát...

 

- Dunaújvárosnál természetesen megnéztük az épülő hidat. Olyan szerencsénk volt, hogy a visitorcenterhez érkezésünk után 5 perccel érkezett egy busz, ami egyeztetett időpontra hozott látogatókat, így végignézhettünk egy projektoros előadást a híd építéséről, és prospektust is osztogattak. (pedig hétvégén hivatalosan nincsenek nyitva...) 

Negatívumként említeném, hogy a látogatóközponthoz vezető út nincs kitáblázva, kb. a 3. nekifutásra és némi kérdezősködés árán sikerült odatalálni. (a szemétlerakó felé kell elindulni, majd erről az útról a puszta közepén lekanyarodva, az épülő M8 alatt átvezető földúton lehet odajutni)

Az előadáson mondták, hogy a térségben elsősorban a műszaki nehézségek miatt nem épült híd. (rendkívül széles az ártér, és magas a partfal)

 

- Következő uticél Dunaföldvár volt. A kálvária dombról fantasztikus a kilátás a hídra és a városra. A hidat szépen rendbehozták, és nagyon jól kiépített a megszüntetett vasút nyomvonalán épült - a város központját elkerülő - út.

 

- A földvári hídon átkelve az 51es-en folytattuk utunkat dél felé, az M9 útig.

Természetesen a szexárdi híd volt az uticél. Sajnos a hídon egyik hídfőnél sem lehet lehajtani a töltésre (még szervízlehajtó sincs), így a leállósávban félrehúzódva, gyalogosan mentünk le a töltésre ill. a partra. Az M9-en nem volt nagy forgalom, viszon feltűnően sok motoros volt. Itt tényleg zavartalanul meg lehet hajtani a mocit...)

 

- A nap végállomása Keszthely volt, egy ismerősnél éjszakáztunk. Az idevezető úton végigmentünk a Kaposvári elkerülőn. Nagyon frankón kiépítették, gyakorlatilag ap. vonalvezetés, különszintű csomópontokkal.

 

- Másnap reggel az M7 mentén jöttünk vissza pest felé. Végignézegettük a Bkeresztúr - BSzárszó szakasz csomópontjait és keresztező útjait. Nagyon durva a kontraszt az újonnan épült/felújított mellékutak és a régi mellékutak állapota között.

 

- A nap csúcspontja a kőröshegyi viadukt volt. Elképesztő a látvány a faluból. Mintha valami földönkívüli űrhajó szállt volna le a falu határában. (kicsit olyan , mint a Függetlenség napja c.filmben)

 Szépen haladnak az építéssel, a középső 3 pillér kivételével, már mindegyik elérte végleges magasságát.

Szintén negatívum, hogy a látogatóközponthoz vezető út nincs kitáblázva. Persze a műtárgy jellegéből adódóan nehéz lenne szem elől téveszteni, így nem volt probléma az odavezető út megtalálása.... :-)

 

 

Nem kíméltem a fényképezőt (kb. 450 képet készítettem) Ráadásul bejáratós volt a gép. Apám a múlt héten vette. Elképesztő a masina: 20x optikai zoom, képstabilizátorral. Olyan brutálisan borotvaéles közeliket lehet készíteni kézbentartott géppel, ami a lehetetlen határát súrolja.

 

Majd megpróbálok néhány érdekesebb képet feltenni a netre....

cyber.greg Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1320
Pécset is el kell érnie valami útnak, a kulturális főváros végett.
Előzmény: Törölt nick (1319)
Törölt nick Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1319

Az alábbiak szvsz elég fontosak:

M0nyugatiszektor, M31, M0déliszektor bővítés, új 10es út (M10?), M4 Szolnokig, M43 román határig.

Ezeken kívül településelkerülőket kellene építeni és a fő- és mellékúthálózat rendberakását kellene sürgősen elkezdeni....

Előzmény: mzdude (1314)
Törölt nick Creative Commons License 2006.05.02 0 0 1318

Biztos történetet nem tudok.

Feltételezem azért van benne ez az Skanyar, mert az (ívsugár szempontjából)optimális nyomvonalon túl mély a hupli, nagyon magas töltést kellett volna építeni, (a jelenlegi nyomvonalon is van vagy 3-4 méter. Meg akkoriban alacsonyabb sebességekre méretezték a pályát, így a jelenlegi vonalvezetés is megfelelő volt...

Előzmény: elemes (1316)
cyber.greg Creative Commons License 2006.04.30 0 0 1317

Tizenhatezer kilométernyi főúton festik újra az útburkolati jeleket

http://hvg.hu/itthon/20060430utburkolati.aspx?s=hk

elemes Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1316
tényleg, ennek a furcsa ívnek van valami története...?
Előzmény: Fricy (1315)
Fricy Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1315
:) Jól néz ki az a kunkor!
Előzmény: Törölt nick (1312)
mzdude Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1314
Hm, ezek szerint rosszul látom. :-)

Elemes, ezek szerint viszont tényleg nyomatni próbálják majd az építkezéseket. A kérdés az, hogy vannak-e a most épülőkön kívül olyan szakaszok, amelyek valóban nélkülözhetetlenek az ország gazdasági fejlődéséhez?
Előzmény: cyber.greg (1311)
elemes Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1313
Én nem így látom, de nem biztos, hogy érdemes nagyon belemenni a politikába itt; csak azért említettem meg, mert a körülmények alakulása folytán az eddigieknél is kevésbé racionális döntések várhatóak az útépítésekben.
Előzmény: mzdude (1310)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1312
(1302), (1304)-re nem reagál senki?
cyber.greg Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1311

"Szerintem az építéseknek nulla politikai hozadéka lett. Hiába építettek egy csomót:
- ahol épült, ott nem kaptak több szavazatot, ha eddig sem kaptak"

 

Na akkor ezt olvasd el:

 

Keleten bejött a kormányoldalnak az autópályaépítés
Csongrád, Szabolcs, Fejér sztrádát kap és megfordult

http://index.hu/politika/belfold/autop98272

 

 

Előzmény: mzdude (1310)
mzdude Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1310
Szerintem az építéseknek nulla politikai hozadéka lett. Hiába építettek egy csomót:
- ahol épült, ott nem kaptak több szavazatot, ha eddig sem kaptak
- ahol meg nem épült, ott most is rájuk szavaztak, ha eddig ez volt a hagyomány

Mindazonáltal én azt mondom, ha a folyamatban lévő építkezéseket befejezik, akkor nem is állunk olyan rosszul. Mármint közlekedésileg.

Ha választani kell, akkor én az euró mellett szavaznék.
Előzmény: elemes (1309)
elemes Creative Commons License 2006.04.28 0 0 1309
Én úgy értem, hogy a már építésre kijelölt szakaszok esetében is be kell fékezni esetleg. Úgy tűnik, hogy az EU nem fog hozzájárulni az építkezések államháztartási körön kívüli finanszírozásához, mert a kormányzat által kitalált konstrukció ellentétes a PPP-re vonatkozó, előre meghirdetett szabályokkal.

Emiatt a már elkészült illetve építés alatt álló szakaszok az idei államháztartási hiányt kb 1.5%-kal növelik (of GDP), már ez is nagyon komoly gondot okoz, a tervezett szakaszok pedig további 1.5%-ot jelentenének.

Szóval a kormányzatnak mérlegelnie kell, hogy miből származik nagyobb politikai haszon. Az építkezések folytatásának ára lesz: vagy a lakosságot (ezen belül az MSZP szavazóbázisát) nagyon keményen érintő megszorításokra lesz szükség a források előteremtéséhez, vagy az euró bevezetését kell elhalasztani a távoli jövőbe, a most reálisnak tűnő 2014 helyett kb 2018-ra, esetleg mindkettő.
Előzmény: attus germanicus (1308)
attus germanicus Creative Commons License 2006.04.27 0 0 1308
Kóka már a választások előtt megmondta, hogy vége az autópálya-építéseknek.
Előzmény: elemes (1307)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!