Keresés

Részletes keresés

Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3256

izé, nem tudom, lehet nem vagy vonalon hogy sokáig nem voltál, TA novemberben megműti a térdem a rehab erre vonatkozott, utánba van tervbe véve a rehab akció ott helyben

Előzmény: zkovaxxx (3252)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3255

na, előkerült az elveszett ember :)

 

szerintem térdműtét után egy térdgép csak jó lehet!

ismerős lányának térdműtét, béreltek térdgépet, naponta kétszer másfél órát ment benne a lába ha jól emlékszem, és két hét alatt megvolt a 120 fok hajlitás és pillanatok alatt felépült

 

TA azt ondta, a hajlitás után kellene befeküdjek a rehabra

a papiromon is ez van: rehab mérlegelendő

a sportkori rehabjára is időpontot kell kérni, de gondolom aki ott van helyben orvos, az másképpen rendelkezik az ilyesmiben, mint egy területen kivüli orvos

mindenképpen be szeretnék feküdni, ha lesz rá lehetőség, vagy szükséges, bármennyi időre

 

voltam már bentfekvős rehabon két hétig augusztusban, de nem jutottam előrébb ott sem, ott is naponta térdgépen voltam, de 80 foknál már annyira befeszült és szorult a térdkalácsom, hogy kivert víz, mintha szét kart volna törni

 

na ennyi. :) 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: zkovaxxx (3252)
zkovaxxx Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3254

Az azért elgondolkodtató, hogy a technika mai fejlettségi szintje ( modern képalkotási módszerek) ellenére is  úgy a meniscus állapotát úgy a keresztszalag szakadást is manuális vizsgálattal tudják a leghatékonyabban diagnosztizálni.

 

 

Előzmény: _chillout_ (3204)
zkovaxxx Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3253

Elolvastam a másik blogon az apukát esetét. Én ugyanezt csináltam végig apuval két éve. Teljesen megértelek mi is küzdöttünk nagyon sokáig, de egy idő után láttam, hogy ennek mi a vége és akkor minden energiát arra fordítottunk, hogy minél több élményt szerezzünk neki. Tudom sokszor a háta közepére sem kívánt minket, a programjainkkal, de a végén mindig mosolygott. Két év távlatából visszatekintve apu már belül sokkal korábban tudta, hogy egyirányú utcában van, még úgy is, hogy a kezeléseknek időszakos eredményei voltak.  Látod ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy mennyit tudunk itt közösen szenvedni egy ízületi probléma miatt:)

Előzmény: gurabli (3223)
zkovaxxx Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3252

Nem is értem, miért nem feküdtél be azonnal ha mondta a doki. Ott legalább célzott és ellenőrzött terápiát csinálnak ráadásul a rehabosok folyamatosan konzultálnak a dokival.

Hamarabb látnál változást is, és előbb eldőlne, hogy szükséges-e a második műtét. Otthon csak folyamatosan ezen járnak a gondolataid és önkéntelenül jönnek a rossz gondolatok.

 

Szerintem neked semmi szükséged térdhajlító gépre, sem az előző műtéted után sem most.

 

Előzmény: Arzeen03 (3251)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3251

szia

jaj, nagyon vigyázz, túl ne terheld a térded, mert az ugyan olyan baj, pihenés is nagyon fontos neki!! főleg még most

 

térdhajlitó tervbe van véve! igy utólag tudom, tudtam, milyen fontos, illetve lett volna...

most már ez van, előre fel kell készülni mindenre a rehabhoz

 

mivel doktor úr emlitette, hogy lehet be kellene feküdjek a rehabra, igazabol ez lenne a legjobb megoldas, ott rendelkezésre állna minden a gyógyuláshoz

 

na megyek reggelizni, vagy éhen halok

Előzmény: Chopper63 (3250)
Chopper63 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3250

Szia!!

 

Ne kussolj..Ird csak ha gondod van!!Figyelj olvastam egy blogban a napokban,a térdhajlitógép segit megelőzni a letapadásokat,vagy a letapadást is tudja segiteni ami nyilván friss,hogy oldódjon!Csak javasolnék minimum 2 hétre neked egy ilyen gépet!

Nem tettem be a linket,tele van fotókkal,és a kicsi galamb lelked,ezt most nem birja!Erre tekintettel vagyok.

 

Én hiszem,hogy nekem nagyon sokat jelent talán ebben is!Remélem csak felszakad minden a sebem helye körül!

 

Tegnap 2 óra alatt értem el a 65 fokot napok óta rosszul volt a lábam.Nem is ment tovább!

 

Ma fél óra alatt ment a 65 fok,és 1 óra 45 perc alatt 82 fokra tuningoltam fel.Nem kis fájdalommal a végén,de csak igy haladok!Muszáj ezt is megirni,ne sirjak már mindég!

 

Ne tünj csak el.Fórum egyik motorkája!!!!!

Előzmény: Arzeen03 (3249)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3249

ok, köszi mindent, kussolok, most egy darabig majdnem teljes körű információm van a dologról úgyhogy egy ideig nem fogok kérdezősködni :)

_chillout_ Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3248

Na, ezt még gyorsan: a hegszövet nem burjánzik mindenfelé. A hegesedés a szervezet reakciója a sérülésre. Amikor majd bemozgatják a térded, egy-két letapadt dolog fel fog szabadulni. Mivel a hegesedés miatt össze vannak tapadva, a szervezeted ezt sérülésnek fogja érzékelni és megpróbálja majd az eredeti (heges) állapotot visszaállítani. Ezért írtam kettővel lejjebb az agresszív fizikot, mert neked konkrétan az idővel kell majd versenyt futnod, vagyis annyit kell majd mozognod, hogy a térdednek ne legyen alkalma újra egy masszává összetapadni. Ez nem lesz könnyű, mert akarni fogja nagyon és neked ez ellen kell majd dolgoznod. Kb 2 hét lesz nehéz, aztán egyre javulnia kell. Nyugi!

Előzmény: Arzeen03 (3238)
Chopper63 Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3247

Szép jó reggelt mindenkinek.

 

Elnézést amiért igy irom:De olyan aranyosak voltak az esti beirásaitok,pom-pom,Arzeen,nagyon megmosolyogtattatok.Köszönöm!

 

Pom-pom,tegnap jelezte egy ismerősöm,felhivásomra,hogyne szavazna a macskacicókra,és a kutymorgókra,hisz nagy állat barát!Nagyon örülök neki!!Tehát egy ujabb szavazat is biztositott az adott időpontig.Nincs mit köszönni:Szivesen.

 

Arzeen:Isten áldjon már meg!Fogj már egy jóminőségű porszivót,HEPÁSAT mindenképpen,és takaritsd már át a kicsike koponyányi-monyókádat!!(Fejedet!!)

 

Ne agyalj már!Nem az a gond ki mit cseszett el,és mikor,mert ezek tökre lefutott körök!A jelen helyzetből kell kimásznod sürgősen,és jelen orvosod a legalkalmasabb a térded rendbetételére!!

Mondani meg nem kéne neki semmit.Sokkal profibb Ő annál,eszet osszanak neki!

 

 

1-megvizsgált?Igen!(Igy tudja mi a dörgés nálad!!)

2-elmondta a 2 verziót?El!

3-El is végzi rajtad?El

4-Sorban végzi el?Igen!

5-Az adott helyzettől függ majd minden tovább!!

6-Ne aggódj már annyit-meggyógyulsz!!!!

 

Letapadások stb:Én vadhús tapasztalattal rendelkezem,bocsánat de hm...hason belül!

Azt lézeres műtéttel oldották.És az fenomenálisan szörnyen szar volt,nem tartozik egyáltalán ide hála az égnek!

 

Viszont:Kéz műtéteim során voltak letapadások,és felszabaditó műtétek!Nos akkor kellett észnél lenni,mert állati nagy fizikoterápia követte!Elektromosat kaptam annó,de olyat a kézfejem totálra sebes volt.Össze égették rendesen!Meg kellett akadályozni hogy vissza tapadjanak!!Krémeztem is a szokásossal,és nekem bejött!!

 

Vele párhozamosan még UH kezelést,azaz ultrahangos kezelést kaptam annó!Jó régen volt,ma már remélhetőleg a technika azért finomult,vagy másabb!De frankó a kezem 5 db kézműtét után is!3 után azt mondta a családom:Na ebből többet az életben nem lesz kéz!!De lett!!Frankó,jobb mint uj korába!!Viszont hónapokig kaptam annó ezeket a kezeléseket!!

 

Akik műtét előtt állnak:Mindkét altatási formában volt részem!Spinális..borzalmas volt a pisilési attrakció,meg az hogy kellett volna de nem tudtam.(2 hétig olyan fejfájásom volt utána,majd megvesztem!Soha nem engedném,ha lehetne akkor sem.Nekem igy zajlott!)

Ha egy bizonyos idő után nem megy a vizelet,jön a katéter..

Én jó szivvel az altatást javaslom mindenkinek!Ma már megoldott az,csakis addig altassanak amig konkrétan kell!Semmi tovább!És ez nagyon jó!!Megbeszéltük az anesztesekkel,volt elég körülöttem mostanában!!

 

Ma átlépek a házi orvoshoz,de lehet nagyobb a rizikója valami baci összeszedésnek,ami nagyon nem kéne.De telefonon értekezni fogok vele.

Sebhelyem olyan állapotú:Megfigyelésem eredménye,már meg a lukból,egy búb nő ki,a sebhelyből.Nem egy épületes látvány!De hogy megáll-e,vagy egy nagy hegy lesz belőle,na azt nem tudom!!!(Majd lecsapom a tetejét..!)

 

Aggaszt,mert 2 verzió lehet esetemben,vagy három is akár?Vadhús,abszolúte hajlamos vagyok rá!Vagy gyűlik be a sebhely alatt,ami maga a pokol lenne!!Vagy  amire nem is akarok gondolni..fekély,sipoly akar keletkezni??

 

Megvagyok szabályosan rémülve úgy néz ki!!Még ilyet nem láttam!Vagy egy nagyon jó dolog lehetne,ami az én életemből alapból sokszor hiányzik..Jó szerencsével szakad fel minden a seb,a heg körül.. a torna,és a vezetés hatására.Ez tán még a legjobb verzió volna.

 

29-e a műtős orvosommal az időpont,és aznap lesz az UH vizsgálat is.Az jönne már..mert a tornámat is vissza veti ez a szösszenet!

 

Panasz napnak vége,bocsi érte.Magamban aggódgatok itt..Majd megódom valahogy.

 

Akkor most javaslom magamnak,és mindenkinek:Aggódás és fájdalom mentes nyugodt napot kivánok mindenkinek!!

_chillout_ Creative Commons License 2014.10.21 0 0 3246

Nekem van egy elég komoly keloid-képződési hajlamom és kellett is már ilyet leszedni rólam. Meg összenövéseim is voltak már a rengeteg hasi műtét nyomán. Az, hogy fáj-e, mindig attól függ, hogy ideget is magában foglal-e a heg, illetve nyilván a felszabadítás után valamennyire fájni fog, mert ami ott összenőtt, az most valamilyen szinten fel fog szakadni. És jó eséllyel újra vissza akar majd hegesedni, ezért én a helyedben egy agresszív fizikoterápiára készülnék lélekben. Ha mégis műteni kell, akkor ezeket a hegesedéseket pl a hasban elektrokauterrel oldják, ami egyáltalán nem okoz vérzést. Hogy a térdben ilyennel csinálják-e, nem tudom, mert míg a hasban végzetes lehet egy vérzés, addig a térdben okozhat nagy gondot egy megégetett izom vagy szalag. Ezeket a dokitól lenne érdemes megkérdezned.

Előzmény: Arzeen03 (3233)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3245

Mára elég volt belőled.Szia

Előzmény: Arzeen03 (3242)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3244

na megyek, mert holnap korán kell kelni, mert szavazni kell

tornát nyomom, de ma rosszul ment

holnapra mindent kialszok, jó éjszakát

pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3243

Na jól van megyek aludni. Felveszem a pom-pomos hálósapkám és elteszem magam holnapra.Jó éjt mindenkinek.

Előzmény: Arzeen03 (3239)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3242

hát ja.. csak hogy tájékozott legyél, a kilopott lengőbordám drágább mint az elefántcsont.

a tüdőlebenyem, mellhártyám, 3 szivbillentyűm...

a vesém még láttam a neten egy kinai oldalon, vissza akartam vásárolni, de elkéstem vele

Előzmény: pom-pom57 (3240)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3241

Ezek  megint olyan kérdések amiket a dokinknak kell feltenni.Szerintem,ha fájdalomküszöbig  nyomod akkor nem lehet baj.

Előzmény: Arzeen03 (3238)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3240

Na jól van... nyugodjál meg. Azokat a szerveket én kaptam.Mit gondolsz miért akarlak meghívni egy fröccsre? Azért bennem is van egy kis hála.

Előzmény: Arzeen03 (3239)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3239

azért ez sem mindegy, mert volt már epeműtétem, ahol közben kilopták az egyik vesémet és még egy két szervemet.. ott is altattak.

közben meg... áhhh, hagyjuk.

Előzmény: pom-pom57 (3235)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3238

ez csak szimpla érdeklődés volt.. pl az is érdekelne, hogy ez a hegszövetes izé mennyire tud terjedni, vagy hogy terjed, abból a szempontból érdekel, ha nyomom itt a tornámat, akkor nem terjed e tovább..

megint sok a kérdés a fejemben, nem kell figyelembe venni :)

Előzmény: pom-pom57 (3235)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3237

Mindenestre nyugodjál meg mert a hegesedésed eltávolítása nekem tuti nem fog fájni.Ezt viszont biztosan tudom.

Előzmény: Arzeen03 (3233)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3236

okés, majd a helyzet adja magát..

a Hilton elég lepukkant hely, azért szoktam adni magamra már bocs.. lásd pl az antik satupad a rehabhoz...

Előzmény: pom-pom57 (3234)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3235

Szerencséd ,hogy öregapádnak szólítottál édes fiam.Megmondom őszintén,hogy fogalmam sincs róla.Nem mindegy?Altatnak.Semmit se fogsz érezni belőle.

Előzmény: Arzeen03 (3233)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3234

Csak nem képzeled,hogy hagylak fizetni? Majd legközelebb Te fizetsz okés? Akkor már puccosabb helyre megyünk.Hilton?

Előzmény: Arzeen03 (3232)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3233

amit nem tudok.. ezek a hegesedések élő szövetek, vagy csak egy elhalt sejtburjánzás..? erről tud valamit, Mr Fontana?

 

azért érdeklődöm, hogy eltávolitásuk milyen vérzéssel, vagy fájdalomérzettel járhat, vagy mi van, erről sziveskedjen pár szót, ha megkérhetem..

 

 

 

 

Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3232

igazad van!

kicsit megint kombinálok a fejemben, ilyenkor jöttök ti, mint pl te is, akarom mondani Ön is, kedves Fontana, aki helyrerakja a gondolataim :)

helyes!

 

néha van egy kis átmeneti zűrzavar nálam..

 

az üditő, egyéb az én dolgom.. Ön csak legyen ott, köszönöm.

 

 

Előzmény: pom-pom57 (3230)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3231

Nekem volt spinális és altatás is.Miután a porckivétel utáni állapot nem jár fájdalommal,nem érdemes  spinálist kérni mert utána órákig béna vagy,deréktól lefelé.Elég kellemetlen érzés,nem beszélve a vizelési gondokról.Altatásból azonnal visszahoznak a műtét után.Kapsz két nyaklevest,ha mégsem ébredsz fel azonnal. és  legalább nem beszélsz félre,mert nincs dormicum. Meggyőztelek?

Előzmény: _chillout_ (3204)
pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3230

"TA azt mondta, hogy ha nem lesz eredményes az altatásos hajlitás, akkor atroszkóppal felszedi a hegesedéseket"

 

 

Ne akarj a tanítványomnál okosabb lenni.T.A. azt  mondta,akkor azt mondta.Fogadd el és bízzál benne (én sem nézem meg mennyit tesz a borítékba) mert megbízom benne .Amennyiben tanácsot adsz neki,akkor még azt gondolja,hogy okosabb vagy nála.Nála csak én vagyok okosabb.

Ez így megfelel?Na adjál neki tanácsot.Mond el mi a baj,Ő tudja a dolgát.

Egy dühítőre a  vendégem vagy  a büfében 04.-én Egyelőre ennyit.

 

 Köszi a szavazatod. Ma nagyon sokan szavaztak,Pl. olyanok is akik csak passzív olvasok,de T.A. őket is operálta,miután megkerestek e-mailben. Köszi szépen.

Előzmény: Arzeen03 (3206)
Arzeen03 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3229

gurabli!

 

elsősorban édesapáddal kapcsolatban - együttérzés

 

másodsorban köszönöm a linket, amit küldtél, forditóval is teljesen érthető.. a 8. résznél befejeztem, mert ott már jöttek a kibontott térd képek

kemény menet lesz

de mindegy, van kilátás a teljes, vagy részleges gyógyulásra

igazatok volt, sebész előzőleg hibázott e vagy sem, az érdektelen, a probléma egyértelmű és adott, kivéve ha egyéb látens probléma nem áll fent még ez mellett amit nem vettel észre az első műtétnél

 

ha már az elején a kezdetek során észlelik és értékelik mi van, akkor a kezelését is már régen meg lehetett volna kezdeni ennek az egésznek

na ez itt a fő probléma..

ehhez kellett volna a sportkórház, de hát pompom későn szólt, ez az ő hibája! ha időben szól kihez kell menni, akkor nincs ebből most ilyen gond

ennyit a figyelmességéről, egy nulla, de az állataira meg a szobanövényeire szavazni kell. de hogy másnak mi van a térdével az nem lényeg

 

mindenkinek gyógyulást, javulást, november 04.-én a váróban, Loriana hozz sütit

 

 

 

pom-pom57 Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3228

Köszönjük szépen!!

 

Előzmény: Chopper63 (3225)
L0riana Creative Commons License 2014.10.20 0 0 3227

Úgy néz ki, én is csatlakozom a november 4-ei csapathoz. Bár lehet, hogy elkerüljük egymást, mert én korán megyek egy olajozásra.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!