Már az első hsz óta gondolkodom, hogy mit is szólhatnék hozzá lakota témában, mivel biztos vagyok benne, hogy itt mindenki jobban ért hozzájuk, mint én, ráadásul ebben a topikban már mindent el is mondtak róluk, azt hiszem. Mivel lány vagy, talán tetszeni fog ez a pár kép. Ma készültek. A ruha másolat, lakota eredetije a drezdai múzeumban van. Azt nem tudom, hogy teljesen színhelyes-e, de az anyagok annyira autentikusak, amennyire csak a készítés időpontjában lehetséges volt, Hegedű (?) utcai szarvasbőr és bohémiai gyöngy. A ruha most nálam van, készítője és tulajdonosa az én kedves barátném, Háttal Mosolygó. Legalábbis ez volt a neve Cseh Tamás táborában. A törzsgárda tagja volt.
A ruhát lemértem, több mint hat kiló. Fel is próbáltam, felvenni nem nagy ügy, de levenni... :)
Volt egy é-am. indiános szappanopera is pár éve, anyósom nézte mindig. Valami doktorról szólt, többet nem tudok róla. De ugyanúgy leste minden délután, mint most a brazil indiaiakat. Szóval a helyzet talán nem reménytelen :))
Ami Castanedát illeti, igen, olyasmi látomások voltak. De azért más növény.
Na ja! Vagy az évek során, az igazi indiánusokhoz hasonlóan, mesterekké képezték magukat a hallgatás tudományában. Ha így van, félek, hogy nem sokat fogok kiszedni belőlük! :-)
"Meg kívánom még jegyezni,hogy az egyik sorozat kiadását illusztráló Gerhard Grossman,remekműveket alkotott,rengeteg más indiános kiadvány rajzaival ellentétben."
Nagyon igaz! Nekem csak az áltla illusztrált Bőrharisnya volt meg (sajnos az évek során az is elkallódott), de még most is emlékszem rá, hogy a rajzok csúcsszuperek voltak!
A „Shawnee” (sóni) elnevezés az algonkin „shawun” (savun) szóból ered, melynek jelentése „déli”. Ez az elnevezés ősi hazájukra, az Ohio völgyére utal, mely a Nagy Tavak környékén élő algonkinoktól délre helyezkedik el (és nem az amerikai Délkeletre, ahová az irokézek űzték el egy részüket, egy időre). A sónik önmagukat általában „Shawano”-nak nevezték, néha „Shawanoe”-nak vagy „Shawanese”-nek (sevanéz). A dél-carolinai telepesek „Savannah” (szavana) vagy „Savannuca” néven emlegették őket. Egyéb elnevezések:
Hosszú Toll a Sós sziklák völgyében sevanéznek nevezi őket, nem sóninak. A lengyel eredetiben is ez az elnevezés szerepel (Szawanezi), úgyhogy itt nem valamiféle fordítói tévedésről van szó.
Az Illinois-i sónik közül nem mindenki vándorolt le délre, Tennessee-be. Egy csoport kelet felé tartott, Kelet-Maryland-be, ahol egy manszí (a delavárok egy csoportja) és mohikán vadászcsapat bukkant rájuk 1692-ben. A manszíknak – minden algonkinok „nagyapáinak” – sikerült rábeszélniük a sónikat, hogy tartsanak velük Észak-Pennsylvania-i hazájukba, és telepedjenek le a Lehigh-völgyben. Ámbár 1677 óta mind a mohikánok, mind a manszík az irokézek szövetségesei voltak, az Illinois-i sónik még mindig halálos ellenségnek számítottak az irokézek szemében. Ezért aztán erőteljesen tiltakoztak, amikor a manszík menedéket nyújtottak számukra, és arra készültek, hogy ha kell, akkor erőszakkal számolnak le velük. A mohikánok azonban szót emeltek az érdekükben, és volt annyi tekintélyük a törzsszövetség tanácsában, hogy a sónik végül a manszíkkal maradhattak. Miután 1694-ben a Pennsylvaniában elő sónik békét kötöttek az irokézekkel, ők is tagjai lettek a törzsszövetségnek.
A dél-carolinai szavana indiánok hamarosan a brit kereskedelmi hálózat fontos részeivé váltak, szarvasbőröket és rabszolgákat (elfogott ellenséges törzsekbéli nők és gyerekek) cseréltek tűzfegyverekre és whiskey-re. Néhány év múlva a carolinai telepesek figyelmét egy újonnan Dél-Carolinába érkezett agresszív törzs, a vesztók vonták magukra, akik egy erődített faluban éltek, közel a fehérek településeihez. A kis kuszabó törzsek féltek tőlük, és figyelmeztették a telepeseket, hogy a vesztók kannibálok. 1680-ben a brit kereskedők felfegyverezték a szavanákat, akik megtámadták és elpusztították a vesztók faluját. A megmaradt túlélőket elfogták és eladták rabszolgának. Sajnálatos módon a szavanák és a dél-carolinai telepesek közötti jó viszony hamarosan megromlott.
Amikor kirobbant a háború a katavbákkal – akik ellen cserokik ide telepítették a sónikat – a britek nem maradtak teljesen semlegesek, ugyanis a szavanák kevésbé voltak együttműködőek és ellenségesen viszonyultak a további fehér betelepülésekhez. A britek által jól felfegyverzett katavbák és jamaszík állandó támadásai közepette, még a mindenkire veszélyt jelentő portyázó irokéz harcosok is le-lecsaptak a szavanákra, akik 1690-től kis csoportokban kezdték elhagyni a területet. Az állandó vereségek által meggyengített szavanák felett 1707-ben arattak döntő győzelmet a katavbák, ezzel a szavanák végleg kiszorultak Dél-Carolinából. 1706-ban a hathawekelák közül néhányan Pennsylvaniába költöztek, ahol csatlakoztak az irokéz törzsszövetségbe tartozó sónikhoz. Mások Alabamában a krík indiánok között leltek menedékre, és először a Chattahoochee, majd a Tallapoosa-folyónál telepedtek le. A többiek Tennessee-ben élő rokonaikhoz csatlakoztak. A szavanák sosem bocsátottak meg a katavbáknak, és a háború tovább folyt közöttük még 60 éven át. 1763 körül a katavbák már csaknem teljesen kihaltak.
A csikaszók ellen Tennessee-be telepített sónik 1690 körül – ahelyett, hogy ütközőzónaként felfogták volna a csikaszók támadásait - már veszélyes riválisaikká váltak cserokiknak. 1692 telén, míg a férfiak vadászni voltak, a sónik rátámadtak egy cseroki falura, hogy rabokat ejtsenek. Ez az incidens akkor még el lett valahogy simítva, de 1707-ben még több sóni érkezett Dél-Carolinából, akik közül néhányan ráadásul a cserokik ellenségeinél, a krík indiánoknál telepedtek le. A sónik elkezdtek kereskedni a franciákkal is, és egy Charleville nevű kereskedőnek megengedték, hogy telepet létesítsen Nashville-nél, falujuk közelében. A cserokik – akik a britek szövetségesei és kereskedelmi partnerei voltak – erre szövetséget kötöttek régi ellenségeikkel a csikaszókkal (akik szintén a britek szövetségesei voltak), és 1715-ben leverték a sónikat. Néhányan közülük a kríkeknél élő szavanáknál leltek menedékre, de 1729-re többségük északra, Kentucky-ba költözött, Dél-Ohióban lévő régi otthonuk irányába.
"Hja, kit érdekelnek a lakoták, amikor élőben bámulhatja helyettük a Való Világot, Győzikét vagy a kétezernyócázhuszonegyedik Szuper-Mega-Gigasztár-parádét?" -írod...
"régebben fönn volt - ha jól emlékszem vagy hatvan - része"
Mármint a mindösszesen létező hat rész volt szétszedve kisebb darabokra. Egyébként magyar felirat volt valamelyik avi-s verzióhoz. Én angol felirattal nézem, így is érthető.
"Kár, hogy míg egy csomó vacak szappanoperát szinkronizálnak, addíg ez a remek, hiteles sorozat nem kap magyar hangot..."
Hja, kit érdekelnek a lakoták, amikor élőben bámulhatja helyettük a Való Világot, Győzikét vagy a kétezernyócázhuszonegyedik Szuper-Mega-Gigasztár-parádét? Ezeken legalább nem kell sokat gondókodni...
Eszem ágában sem volt megbántódni. Cooper olyan marhaságokat írt,hogy a mingók és a huronok azonosak az irokézekkel és ráadásul a Williem Henry erődnél harcoltak a mohawkokkal és az oneidákkal. Az utóbbi két törzs viszont mint tudjuk,maguk az irokézek.
Egyébként az Oswego tónál ----ahol a "Vadölő" és a "Bőrharisnya" is játszódik- ----egy Cooperstown nevű kisvároskát neveztek el az íróról.Igaz regényeit a szocialista erkölcs és nézetek szájízére fordítás helyett átdolgozták ( Szinnai Tivadar),ezért lehet,hogy nem is ő tévedett ? Meg kívánom még jegyezni,hogy az egyik sorozat kiadását illusztráló Gerhard Grossman,remekműveket alkotott,rengeteg más indiános kiadvány rajzaival ellentétben.
A navahó távírászokról a Google több találatot is kiad, ott olvastam valahol.
Az Into the West sorozatot a youtubon néztem végig többször is, régebben fönn volt - ha jól emlékszem vagy hatvan - része. Jó lenne megnézni magyarul is. Kár, hogy míg egy csomó vacak szappanoperát szinkronizálnak, addíg ez a remek, hiteles sorozat nem kap magyar hangot... A lakota, nép és a fehér bevándorlók életéről szól a filmsorozat a század elejétől Wounded Knee-ig.
A Blueberrynek sajnos csak a végét láttam, mert későn kapcsoltam át a csatornát, de az nagyon érdekes volt. Gondolom, olyasmi látomások ezek, mint amik a Don Juan tanításokban van...
Én is bele szoktam olvasgatni néha - néha, de Cooper tényleg úgy írt az irokézekről, mintha a világ legelvetemültebb és leggonoszabb gazfickói lettek volna... Persze lehet, hogy valóban rossz tapasztalatokat szerzett róluk, mivel ahogy írod, a regényei helyszínén élt gyerekkorától.
Köszi! És ne veszítsd el a kedved, biztos most van a lengyel indiánbarátok éves találkozója, kenuból vadásznak egymásra a Visztulán, és nincsenek gépközelben ;-)
Mivel egyelőre a kutya sem válaszolt az emiljeimre, Sat-Okh ügyben egy kis kitérőt teszünk, és megismerkedünk a sónik történetével. Forrás: http://www.tolatsga.org/shaw.html
Hazájuk az Ohio-folyó völgye volt, ahonnét az irokéz indiánok szorították ki őket a Hód-háborúk idején (1630-1700). 1656 körül az irokézek már legyőzték és magukba olvasztották az irokéz nyelvcsaládba tartozó riválisaikat (a szaszkehanak indiánok kivételével) és megkezdték az algonkin nyelvű törzsek kiűzését az Ohio völgyéből és Michiganből. Az irokézek ezen ellenségeinek legtöbbje végül Wisconsinba menekült, miközben a sónik még néhány évig kitartottak a szaszkehanak indiánok szövetségeseként. 1658-ban a nyugati irokézek (szenekák, kajugák és onondagák) rázúdultak a szaszkehanakokra, hogy végleg leszámoljanak velük. A háború 1675-ig tartott, s eközben a lőfegyverekkel nem rendelkező sónikat kiszorították a felső Ohio-völgyből, akik – ahelyett, hogy egy tömegben Wisconsinba vándoroltak volna – négy csoportra szakadtak.
Ezek közül kettő délre költözött, a Kelet-Tennessee-ben élő cserokik irányába. Bár a két nép közötti kapcsolat nem mindig volt baráti, a cserokik – akiknek most kezdett meggyűlni a bajuk az irokézekkel – megengedték az egyik sóni csoportnak (csilikodok és kiszpokók), hogy letelepedjenek a Cumberland-medencében, és ily módon ütközőzónát hoztak létre saját maguk és ősi ellenségeik, a csikaszók között. Amikor a franciák az 1670-es években megkezdték az Ohio völgyének felfedezését, először a Cumberland-folyónál élő sónikkal találkoztak. A cserokik engedélyt adtak a másik sóni csoportnak (hadavekelák), hogy átkeljenek az Appalache-hegységen, és letelepedjenek a Savannah-folyónál, Dél-Carolinában, s így védőfalat képezzenek a cserokik keleti ellenségei, a katavbák irányába. A mai Dél-Carolina területén először 1670-ben telepedtek meg a britek. Kereskedőik 1674-ben kapcsolatba léptek a Savannah-folyónál élő sónikkal, akiket Savannah-indiánoknak neveztek el.
A másik két sóni csoport egymással ellentétes irányba haladt. Miután az irokézek legyűrték a szaszkehanak indiánokat, a pikvák 1677-ben kelet felé húzódtak, és végül a delavárok között találtak menedékre, akik megengedték nekik, hogy letelepedjenek Dél-Pennsylvaniában, ahol a Pequa-patak a Susquehanna-folyóba ömlik. A szaszkehanak indiánokkal kötött béke részeként az irokézek megtűrték ezt a kis sóni csoportot, viszont a Gunpowder-folyő (Maryland) mentén élő brit telepesek és a sónik között összecsapások robbantak ki. A negyedik sóni csoport nyugat felé, Illinois-ba húzódott, ahol a franciák csaszkp (Chaouesnon) indiánok néven ismerték őket. 1673-ban a sóniknak ez a nyugati csoportja 3000 lelket számlálhatott, és Fort Saint Louis, egy francia kereskedőállomás közelében éltek az Illinois-folyó felső folyásánál. A májami és az ilinoj indiánokkal szövetségben folytatták harcukat az irokézek ellen. 1684-ben a szenekák megtámadták a májamikat, mivel azok megengedték néhány sóninak, hogy letelepedjenek falvaik közelében, Északnyugat-Indianában.
Miután az irokézek az 1660-as években meghódították az Ohio völgyét (a mai Indiana, Alsó-Michigan, Ohio, Nyugat-Virginia, Kentucky és Nyugat-Pennsylvania), ez hatalmas terület a következő 70 év folyamán szinte lakatlanná vált. Az irokézek nem telepedtek meg a vidéken, inkább afféle privát vadászterületként használták. Az emberi populáció eltűnésével az Ohio-völgyben hamarosan nyüzsögni kezdtek a vadak, és a környék kiváló prémvadász területté vált. Bár az irokézek megakadályozták, hogy állandó települések jöjjenek létre, kis sóni csoportok gyakorta visszatértek vadászni az Ohio völgyébe, s így a száműzetés hosszú évei alatt sem ment feledésbe, hogy ez a vidék valaha az ő otthonuk volt. Mindeközben új hazájukban lassanként nemkívánatos személyekké váltak. Dacára az irokézek által képviselt közös fenyegetésnek - az Illinois-ban lévő francia kereskedőállomások környékén kialakult túlzsúfoltság miatt - 1689-ben erőszakos összetűzések robbantak ki a sónik és az Ilinoj Törzsszövetség között. A sónik hamarosan elhagyták a területet, hogy csatlakozzanak Tennessee-ben élő rokonaikhoz, de ezek után erős gyűlölet élt bennük az ilinojokkal szemben, és gyakran feldúlták azok falvait.
Hát igen... Nagy csoda még ez is, hogy volt, aki véleményt mert mondani. Esetemben nehezíti a helyzetet, hogy a csirikavák eleve csak néhány százan voltak, és huszonhét évig voltak hadifogságban Floridában, Alabamában és Oklahomában, majd egyik felük ott is maradt, a másik pedig Új-Mexikóban élt a Mescalero Rezervátumon, a meszkalerók mellett. De azért voltak, akik visszamentek San Carlosba, például Naiche egyik fia, Barney, ő a kilencvenes évek elején még ott élt egy öregotthonban. Úgyhogy reményem azért lehetett. És végülis nagyjából sikerrel jártam. A véleményezők közt volt családtag is (Naiche-Palmer vezetéknévvel, ami meszkaleró vonalat is jelöl), illetve egy apacs lelkész, aki apacsul prédikál. Ő jól beszél. Meg még többen is, és megnyugtattak, hogy nem egy bevásárlócédulát lobogtatok nagy boldogan :) Sőt, azt üzenték, hogy ha sikerül megszerezni a dallamát, akkor énekelni fogják újra, és küldenek nekem egy felvételt. A magam részéről ennyit tudtam tenni a nyelvészekért :)
Ezen egyáltalán nem csodálkozom, a mai észak-amerikai indián népességből ugyanis mindössze néhány % lehet az, amelyik elfogadható szinten beszéli ősei nyelvét.
Az é-amerikai indiánok túlnyomó többsége ugyanis egyszerűen teljes mértékben áldozatul esett az amerikai kulturális gyarmatosításnak.
Ha elmégy az USA-ban egy indián rezervátumba, a presszókban és az otthonokban az idióta amerikai rockzene bömböl a zenegépekből és bugyuta amerikai filmeket néznek, hozzáteszem, hogy nem szinkronizálva...
A mai indiánok nagy része egyébként az amerikai angolnak egy lebutított, igénytelen dialektusát, az ún. Western Americant beszéli.
A legtöbb törzsben a törzsi nyelv vagy teljesen kihalt vagy néhány tucat 70 év fölötti személy beszéli csak.
Még a lakoták között is, akik pedig arról nevezetesek, hogy ősi kultúrájuk maradékait próbálják minél jobban megőrizni, a lakota nyelvet beszélők aránya mindössze 10-15 % körül van. De ők legalább próbálnak javítani a helyzeten, nyelvtanfolyamokat szerveznek és a lakota nyelv általában a törzs iskoláiban is tanulható.
Még a navahóknál meg talán az irokézeknél és egy-két további törzsnél hasonló a helyzet, mint a lakotáknál.
Más törzseknél azonban sokkal rosszabb a helyzet, egyszerűen igény és akarat sincs az ősi nyelvek elsajátítására, csak az angolnak egy igénytelen változata megy még a törzsi ünnepségeken is.
Nem csoda, hogy az emberiség nyelvi sokszínűségét féltő nyelvészek már kongatják a vészharangot, általános vélemény körükben, hogy az észak-amerikai őshonos nyelvek közül talán féltucat, ha megéli élő nyelvként az évszázad közepét, meg maximum 2-3 az évszázad végét.
