Lehetőségeinkhez mérten segítünk meghatározni talált gombáidat, de ne feledd, az itteni rábólintás nem pótolja a szakellenőri vizsgálatot. A vadon termett-szedett gombát mindig mutasd be szakembernek!
Tegnap szedtem pár fiatal sárga gerebent. Már régóta szemeztem vele, de mivel nem ismertük nem foglalkoztam vele. Tegnap viszont elég sok volt, így néhány 10 dkg-ot azért felkapkodtam, gondoltam megkóstoljuk.
Korrekt és hiteles leírások, saját példákkal illusztrálva. Tökéletes és köszönöm.
Ami a korábbi hozzászólásom megírására sarkallt a sok ellentmondáson kívül az, hogy az erdőkben nagy mennyiségben található a piruló őzlábgombához nagyon hasonló (azonos?) gomba, melyek makroszkópikusan az általad is idézett leírásoknak nem felelnek meg.
Ilyen például a vágás, sérülés helyén történő, viszonylag hamar bekövetkező feketedés (néha szurok fekete), sőt egymásra rakott kalapok között találtam olyat is, amelyeknél - feltételezem csak a nyomástól a lemezek éle volt fekete, mint például a Pluteus atromarginatus esetében.
Ezeknél a gombáknál a gyűrű (kettős élű) a tönkön - életciklustól függetlenül - nem volt elmozdítható. Lefelé csak egy finom hártya eltépésével volt megoldható, míg felfelé a tönkről egy hosszabb elvékonyodó hártyával együtt volt lefejthető.
Elfogultságomat félretéve, miszerint ezek a gombák nekem en bloc gasztronómiailag soha nem voltak szimpatikusak, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a fenti egyedek vajon hová sorolhatóak faji szinten.
Szerintem nem baj, én is találtam már mezei gombászatnál tölgyfa sor mellett gyilkos galócát, viszonylag messze a fától. Párduc galócák ha jól látom, és a tanulság, hogy ilyen helyen is megjelenik, veszélyt hordoz.
Néhány napja pici falunk közelében levő széles legelőn baktattam át egyik erdőből a másikba, és a rétekre és legelőkre jellemző füves növénytársulással borított jókora terület közepén álló két kis tölgyfa mellett érdekes gombákra lettem figyelmes. Körbejártam a gombacsoportot és készítettem róluk egy rövid fotoriportot, amit, talán nem nagy baj, hogy ide mellékelek a számotokra, ismét levonni egy tulajdonképpen régi tanulságot:
Úgy, ahogy mondod. Megint savanyíthatok. :) Egy kis dinnyét is viszek a régi zöldségek közé, hogy télen nagyobb legyen a választék. Rókagombák ballagnak az üvegekbe egyébként. A rizike is megjelent mutatóban, többen is jelezték ismerősök. Őzláb ( illetve csiperke ) is van még szépen. Került az is panírozva a fagyasztóba.
Csipkéből szép a termés, a kökényt viszont el lehet szinte felejteni idén. :( Jó, hogy tavaly aszaltam, talán kitartok vele. Talán már írtam régebben, hogy a csipkét augusztus közepétől érdemes gyűjteni. Könnyű dolgozni vele. Október körül már nagyon kevés a C-vitamin tartalma. Ha megcsípi a dér, már elég macerás szedni. Igaz, hogy kellemes lesz az ízvilága, de ez el lehet érni úgy is, hogy bedobjuk egy napra a fagyasztóba. Kökénnyel, homoktövissel is ez a helyzet. Utóbbit is elkezdem holnap szüretelni.
Nem beszéltem semmilyen szakellenőri példáról. Ha már személyeskedni kell, akkor a rovirágomba féle megjegyzésekre (117013, 117045) reagálva írtam hozzászólásomat, mert kétszer ugyanaz a találgatás nálam régi emlékeket ébresztett és ezért a demonstrációt szolgáló anyagbeszerző fotókörútra indultam...
Nekem A Vellinga féle CHLOROPHYLLUM koncepció a "szentírás", s amint azt határozójában is írja, illusztrációval együtt bemutatja, az általam bemutatott fotókon is jól láthatók a legfőbb alaktani bélyegek:
" 4. Clamp-connections present at base of basidia and cheilocystidia
5. Basidiocarps with abruptly to marginately bulbous stipe base; annulus relatively simple, without a double crown, but with a tough brown patch on the underside; spores often with a truncate apex; cheilocystidia 20-51 x 9-19 μm, clavate, narrowly clavate...............Chl. brunneum (Farlow & Burt) Vellinga (syn. M. rachodes var. hortensis)
5. Basidiocarps with widened base of stipe, but not abruptly so; annulus complex, with double crown; spores either with truncate or with rounded apex; cheilocystidia 10-38 x 8.5-25 μm long, spheropedunculate, broadly clavate to clavate...............................Chl. rachodes (Vittadini) Vellinga "
Így nem érten a problémát, főleg azért sem, mert a fotókat saját magam készítettem, legjobb tudásom és a napokban adódott lehetőségeim segítségével. Nagyon sok gombát nem ismerek, de amit tudok azt szívesen elmondom, bemutatom. Eleinte minden gombát meg akartam tanulni, ma már beérem a "kevéssel", de azt szeretném minél jobban megismerni, úgyhogy szeretném én látni azt a "nem szimpla" gallérú Kerti őzlábat amit emlegetsz, keilocisztidával együtt :-)
Amikor gombászni kezdtem mindíg csak azt hallottam hogy a Kerti őzlábgomba ilyen-olyan-milyen veszélyes, de senki nem mutatta meg, hogy melyik az és miről ismerhetem fel, pedig nagyon is érdekelt. Egyébként talán sokan nem is ismerték igazán. S mivel gombász létem kezdetén nagyon sokat jártam a Kerti őzlábgomba egyik gazdag lelőtérségébe, tehát homoki területekre, így volt szerencsém rengeteget látni belőle. Számomra akkor világossá vált, hogy nincs mitől tartani, a két gomba "lazán" megkülönböztethető. Végre van egyértelmű tisztázata ennek a kérdésnek. Én ezt most itt bemutattam, adtam egy magyarázatot aminek akkor én is igazán örültem volna, bár ha elég türelmes vagyok ma is jobban szeretek rájönni magamtól a dolgokra...
Az elszíneződés csapadékviszonyok függvénye. Gmonika a napokban tett fel kékülő nyári vargányát. :-)
A te gombád most spéci nem hozza a halványrózsásból szürkülő-feketedő színváltozásét, de a tönkön a sötét pikkelyeződés magáért beszél, az élőhellyel együtt.
"Bocsánat", :-) arról nem írtam, és nem is adnék állásfoglalást, viszont itt a topic-ban, Gnomonika - 117352 h.sz-a segít elindulni a fogyaszthatóságot illetően.
Ez mi lehet? A miskolciak listájából (részben élőhely alapján: tiszta tölgy) tölgyfa-érdestinórunak gondolnánk, de ahhoz ők olyat írnak, hogy: "elvágva lilásrózsaszín árnyalatú, majd szürkésibolyás lesz" - no, ez max. barnult.
Véget ért a cirka egy hónapig tartó meghatóan szép gombaszezon felénk (Bükk déli része) , az ÉK-i bukószél (főn más néven, de ez ebben az esetben nem helytálló definíció.) tette a kötelességét, amellett hogy leszárította a gyertyános tölgyeseket, megóvja a szőlőt a további termés pusztulástól. Felkészülten várom szárítmányból az esetleg gyengébb következő egy - két évet.
Ma Budai-hegyekben a közönséges petrezselyemgomba (Hericium coralloides) elképesztő mennyiségben. A második kép gombáit nem tudtam beazonosítani. Lehetséges, hogy erestönkű laskagomba (Pleurotus cornucopiae) fiatalabb és idősebb példányát fotóztam? Vagy esetleg valami mást?
Ez így leírva elég "Bökd meg", a valóságban a gombavizsgálatnál a szaki dönt. A most nagy tömegben megjelenő Macrolepiota rachodes var. bohemica szinonímja a kerti őzlábnak (Chlorophyllum brunneum), oszt nem szimpla a gallérja, a tönk bázisa és az élőhelye sem okvetlenül egyezik.