Szerintem ennél is sokat számít az intenzitás. A versenyé is, meg az után futásé is. A könyv szerint akkor a BSZM-nek hány naposnak kéne lennie? Jut eszembe amit a kis Lilla futós ismerősöm megnyert 16:16-al, 2 éve fut és tavaly futotta az első maratonját :)
8 km-t futottam délután. Semmim nem fájt, de olyan érzés volt, mint vasárnap kb a 37-45. km-ig: otthonos.
Olvastam egy könyvben, hogy minden 10 versenyen megtett mérföld után érdemes egy napot kihagyni, vagyis nekem csak holnap lett volna érdemes futnom. Ezt a mai próba alapján helytállónak gondolom.
Úgy néz ki, hogy engem hizlalnak a versenyek. Az eddigiek alapján kb fél kilót szedek fel 15 verseny-km-en. Nagyon kell vigyáznom, lájtos, zsír és szénhidrát szegény versenyekre fogok csak eljárni, mert most is feljött rám 1.7 kg vasárnap reggel óta...
Nekem is meg kell néznem még! Tudom jövő szombat Vérkör TT 77 km 1600 m szint. UB előtt még van beírva egy rövid versenyen, ahol komolyat kéne futnom. Ha abba nem zavar bele, akkor benne vagyok!
Igen, mindig van egy-két ultrás aki 8-12 órát tesztel UB egyéni előtt, illetve mezítlábas Tibiék a páros váltót próbálták 8 órán át 5 perces tempóban... :)
Az itthoni hegyi félmaraton útvonalam hasonló szintű és szint profilú, mint a VTM fm, ahogy megnéztem. (Itthon 21,3 km 590m szint ebből 350m egyben emelkedik az első felében 6km-en ami jól futható aszfalt és erdészeti út)
Igaz nem verseny tempóban szoktam futni, de az edzések 2:20-2:30 körüli idejéből akkor sem tudnék 2 órán belülit futni ha verseny lenne.
Nekem tetszik, de nekem sokat kéne futnom. Nem km-ben inkább időben 6-8 órát egyben. Majd ki kéne találni hogyan mikor. Talán szombaton meló után éjfélig, vagy vasárnap hajnaltól a végéig.