"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
Egy csiga azt leste a magas buckáról, hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol. Figyelte csak egyre, dideregve, fázva, mert érdeklődését roppant felcsigázta. Majd töprengve egy-két hetet, alkotott egy elméletet: - Talpon marad a síkoson, ki csak araszolva oson. És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt, jégre ment, és estig csúszott is egy métert. Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok! - szólt ki diadallal, aztán odafagyott.
Romhányi József Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál
- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat, céltábláját az emberek gúnyának. Engem senki sem cirógat, becézget, mert a bőröm egy kicsikét recézett. Hogy irigylem a nercet, a hódokat! Nekik kijár elismerés, hódolat. Hányszor kértem a bennfentes rókától, hogy legyen az én ügyemben prókátor. Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska, protezsálj be prémesállat státusba!" Vagy vegyen be legalábbis bélésnek... De hiába! Nem enged a kérésnek. Értékemért agyon sose csapnának, nem kellek én se muffnak, se sapkának... Így kesergett sündörögve, bujkálva, Míg egy fakír nem került az útjába. Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta: - Jössz a szögeságyamra, te kispárna!
Romhányi József Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát
Az Új Bárány riportere felkereste Ordast. Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd. - Igaz volna ama vád, hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát? - Egy nagymamát? Egy grammot se! Ez az egész csak Grimm-mese! - Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád? Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát? - Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek! Én még az almát is hámozva eszem meg. - Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten, mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten. - Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba. Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta, s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok, a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott. - Én úgy tudtam, hogy önnél szabály, hogy csak friss húsárut zabál. - Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve, zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze. - És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva? - Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
Nincs olyan hűség, amiben ne csalatkozhatnál - kivéve az igazi kutyahűséget! (Konrad Z. Lorenz)
Amennyiben létezik mennyország, úgy bizonyos, hogy kedvenceink is ott lesznek. Életük annyira egybefonódott a miénkkel, hogy egy arkangyal még kevés is lesz a szétválasztásukhoz. (Pam Brown)
A jól nevelt eb meg sem próbálkozik olyan hitványsággal, hogy elegye előled az ebédedet. Ó, nem; ő csupán leküzdhetetlen bűntudatot ébreszt benned a maga végtelen lelki finomságával, hogy többé egy falatot sem lesz szíved lenyelni - nélküle (Helen Thomson)
Hogyan ápoljuk a macska bundáját? A macskakefélés rejtelmei
A hosszúszőrű macskák nem képesek saját bundájuk rendben tartására. Íme néhány tipp, amelyek segítenek a gazdiknak a csomós szőr és a hegyes karmok elkerülésében.
A macska kényeskedő állat! A kóbor macskák és sok rövidszőrű macska úgy éli le életét, hogy senki sem ápolja bundájukat, mégis majdnem mindig tökéletesen festenek, mivel olyan hatékonyan tudják saját bundájukat ápolni. Sok hosszúszőrű macskának azonban szüksége van a mindennapi ápolásra.
Mikor ápoljuk bundájukat?
Ez nem azt jelenti, hogy a rövidszőrű macskákat nem kell kikefélni, de elég hetente egyszer-kétszer. Ilyenkor megnézhetjük, hogy vannak-e bolhái, és eltávolíthatjuk a kihullott szőrt. A kefélés azt is eredményezheti, hogy macskáink kevesebb szőrt nyelnek le, így nincs ami problémát okozhat a belekben.
Tudtad? A macskák az ébren töltött idejüknek egyharmadát, de néha akár a felét is mosakodással töltik.
A hosszúszőrű macskákat három kategóriába lehet sorolni: a dúsbundájú északi hosszúszőrűek, mint a maine coon és a norvég erdei macska, a vékonyabb bundájú angóra, balinéz, szomáliai macskák és a modern perzsák. Az első két csoportban szereplő macskák természetes bundája nem igényel annyi figyelmet, mint az utóbbiba tartozó cicáké. A perzsáknál a tenyésztés annyira megváltoztatta a bundát, hogy naponta ki kell fésülni és kefélni, egyébként összecsomósodik. Az ilyen macska borzasztó látványt nyújt, mivel még járni is alig tud, s a nemezzé összecsomósodott szőr húzza a bőrét, valamint képtelen arra, hogy kóbor életmódot folytasson.
A perzsákat és a hosszúszőrű fajtákat már érdemes kölyökkorban hozzászoktatni ahhoz, hogy szőrüket gyengéden fésülik és kefélik, hogy később se váljanak az emberi ápoláskor idegessé. Szerencsére a legtöbb perzsa nyugodt és élvezi a rá fordított figyelmet. A csomókat ritka fogú fésűvel bogozzuk ki, vagy kézzel szedjük szét. Ha a macskák bundája nagyon csomóssá vált, keressük fel állatorvosunkat, vagy egy állatkozmetikust.
A lapos pofájú macskák görbe könnycsatornái nem tudnak megfelelően kiürülni, ezért könnyeznek és a szőrük összeragad. Ezt vattával óvatosan le kell mosni anélkül, hogy a szemükhöz érnénk.
A hosszúszőrű macskák régen nem küszködnek olyan gondokkal, mint a modern perzsák. Például a tradicionális angórák minden tavasszal levedlenek. Ugyanakkor az összes hosszúszőrű macskának a szőre a végbelénél összeragadhat, meleg időben ezeket a csomókat ellephetik a döglegyek. Ezt a szőr a levágásával el lehet kerülni.
Miért szereti a macska a veszélyes, magas helyeket?
Minél magasabb egy fa vagy szekrény, annál jobb, mert akkor biztos helyről lehet vizsgálni a környezetben zajló eseményeket... A macska kielégíthetetlen és teljesen érthető vágya, hogy magasra másszon és onnan figyelje környezetét - elvégre fára mászó, vadászó állat. Ezért egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy bent lakó cicánk - terebélyes fa híján - a szekrénysor tetején, az értékes csetreszek között éli ki mászószenvedélyét.
Mikor, hol jelenthet a mászás problémát?
Különösen a konyhában ügyeljünk kedvencünkre, hogy ne mászhasson fel a tűzhely forró lapjára, mert súlyos égési sérüléseket szerezhet. Egyébként sem higiénikus, hogy ott grasszál, ahol az ebédet készítjük. Ugyanakkor az, hogy itt készítjük elő eledelét nagyon vonzóvá teszi ezt a helyet számára. Ezért a nevelésnél legyünk következetesek, és ha nem akarjuk, hogy a munkapulton csücsülve figyelje a vacsora előkészítését, akkor mindig egy hangos "nem" kíséretében hessegessük el az asztalról. Ezzel persze veszélyeztetjük azt, hogy cicánk megorrol ránk egy kicsit, hiszen mint tudjuk, nagyon érzékeny lelke van, de inkább legyen kicsit sértődött, mint hogy lepörkölje bajuszát...
Mindennek tudatában se kergessünk hiú ábrándokat, mert cicánk bár lehet, hogy felfogja, nem akarjuk jelenlétét a konyhapulton és ezt tiszteletben is tartja, amíg jelen vagyunk, de amint elhagyjuk a helyiséget szétnéz az asztalon... Ezért jobb az óvatosság: vagy csukjuk ki macsekunkat a konyhából vagy gyerekzárral zárjuk le a tűzhelyet, amíg nem vagyunk otthon.
Mi lehet a megoldás?
Próbáljuk meg úgy átrendezni a lakást, hogy a veszélyes helyek nehezebben legyenek megközelíthetőek akrobata macskánk számára. Tegyünk vázákat és egyéb dísztárgyakat a szekrény tetejére, hogy útját álljuk. Persze némely macskát ez sem fog eltántorítani a szekrényen való császkálástól, ez esetben 2 dolgot tehetünk: vagy körömrágva figyeljük, hogyan lavírozik az értékes vázák között vagy olyan dísztárgyakat helyezünk el, amelyeket nem tud súlyával kibillenteni egyensúlyából. De le is szoktathatjuk a szekrény tetejéről vízipisztollyal, ezt ugyanis nem köti össze személyünkkel. A legjobban azonban akkor járunk - mi és a macska is - ha beszerzünk egy macskamászókát, amelyen kényére-kedvére mászkálhat.
Köszöntelek Benneteket! Szép délutánt és estét kívánok! Hoztam egy kis érdekességet!
A kutyához fűződő babonák, hiedelmek a magyar hagyományban
Honi kultúránkban - aligha vitatható - kitüntetett szerepet tölt be már ősi gyökereinktől fogva a kutya. Állításunk alátámasztására idézzük az ásató régész, a diplomaticában járatos kutató s az etnográfus eredményeit. Természetesen a kynologus szakember közreműködése sem nélkülözhető. Csak e társtudományok összefogása adhat teljes képet számunkra.
Némelyek tudatában erősen gyökeret vert a honfoglaló magyarok eskü szertartásában a kutyára esküvés feltételezése. E szerint a feláldozott kutya/farkas az eskütevők üzenetét továbbítja az "ős szellemhez, isten/ek/hez", és annak megerősítését kéri. Szerepe tehát azonos a temetések, halálozási évfordulók (halotti torok) és egyéb alkalmakból bemutatott "közbenjáró" kutyaáldozatok szimbolikájával. De valóban élt az eskü ezen formája eleinknél?
A hivatkozás Theotmár salzburgi érsek IX. János pápához 900-ban írott levele, melyben mentegetődzik, hogy 899-ben a frankok "...a magyarokkal megszegték volna a katolikus hitet és kutyára, vagy farkasra s más istentelen és pogány dologra tettek volna esküt, s kötöttek volna egyességet..." nem igaz. Amivel őket (a frankokat) vádolták meg, "éppen ők maguk (a szlávok) voltak azok, akik a nekünk hamisan tulajdonított dolgot elkövették". Győrffy György ennek alapján tételezi fel, hogy a szlávok a magyarokkal a vádban említetteket többször megtették. Dr. Vörös nem látja bizonyítottnak e feltételezést. Jelzi viszont, hogy ez a szokás a keleti frank/morva környezetben zooarcheológiai leletekkel alátámasztható. Dr. Matolcsi János Fehér Gézával együtt a török népek szokásaként határozza meg a jelenséget, s hivatkozik a bolgárok és bizánciak IX. század elején íly módon kötött szerződésére.
Szerinte a magyarok ezt a szokást átvették, amint azt a Bajor Évkönyvekbe a IX-X. század fordulóján írt bejegyzés tanúsítja: "a kereszténységtől idegen magyarokkal barátságot és szövetséget kötöttek", velük "kutyára és farkasra tesznek esküt". Említi még a Bálint Cs. által ismertetett jánosszállási leletet, elfogadva, hogy az ott leírt kettévágott kutya esküáldozat. Pedig már Bálint is jól tudta, hogy Brandenburgban III-IV. századi sírban már találtak kettévágott kutyát. Ismeretes a szokás a kunok, mongolok és szlávok körében is.
Dr. Vörös pedig a jánosszállási leletről bebizonyította, hogy az ásató az egyébként jelzett újkori árok által bolygatott sír feltárása során tévedett, s csak ez a korábbi behatás roncsolta a kutyacsontvázat, mely teljes egészében az eredeti sírban volt. Álláspontja szerint a honfoglalás idejében a fejedelmi szintű szerződések megkötésénél alkalmazott jogszokások köréhez nem tartozott a kutyaeskü, amit egyébként egyetlen közvetett vádaskodás állít.
Ő sem zárja ki azonban, hogy szerződéskötéskor a másik fél jogszokás rituáléjához adott esetben alkalmazkodni kellett. Így 1254-ben, István herceg és a kun Erzsébet házasságkötése alkalmával "az esküvőre megjelentek a kun vezérek, tízen, és népük szokása szerint egy kutyát ketté vágtak, a dögre megesküdtek, hogy Magyarországot, mint a király hívei a tatárok és más népek ellen megoltalmazzák". A - hangsúlyozzuk, nem magyar eredetű - szokás általános ismertségét tudhatjuk "az ember tesz fogadást, eb aki állja (vagy: megtartja)" közmondás mögött.
Widukind 933-ban feljegyzi, hogy a dalamanciak (szlávok) "kövér kutyát" vetnek a magyar sereg elé. Henrik 934-ben kutyát küld az adót követelő magyarokhoz. Vörös I. tagadja ezen adatok összefüggését a kutyára esküvés jogszokásával, ám gyanítható, hogy valami kapcsolatnak e téren lennie kell. A kövér eb a telhetetlenséget, hálátlanságot, rablásvágyat szimbolizálja. Küldésével a követelőző magyarokat gúnyolták ki. Az akció felfogható a szövetség (eskü) visszafordításaként, visszautasításaként. Ipolyi innen eredezteti a "kutyát" vagy "kutya arcot", "kudarcot" fogni szólásunkat.
Alvilági kapcsolatai okán, mint Ipolyi írja, a néphitben a kutyával számos előítélet köttetik össze, így: "az eb éjjeli kísérteties vonítása bekövetkezendő szerencsétlenséget, a házban történő halál esetet /sic!/ jelenti; szegedi babonás hiedelem szerint: a vonító eb amely ház felé irányoz orrával, annak gazdája nagy kárvallástól félhet; a házfal alját kikaparó kutya, azon házban valakinek halálát sejteti; így jelentik elő Dózsa pórháborúját Taurinusnál: ...farkas üvöltött fel s a jövendő harc rémségeit ott a kutyák szűkölve jelezték." "Selmec újvára építője Rössel Borbála hű ebe temetésekor, a várat kén láng veszi körül, jégeső s vihar támad, mennykövek csapnak le, és szétszórják az istentelen merénylőket, az eb sírjából láng emelkedik; Bél szerint: a nép még manapság is makacsul állítja, hogy sírját démonok gyalázták meg táncaikkal."
Rontásűző értelemmel adják ebeknek folyók neveit, mint: Duna, Tisza, Dráva, Száva, Maros, Sajó, Számos /sic!/, a népdal még Rajnát is említ, hogy a ház fel ne gyújtasson, a kutya meg ne vesszen. Khtonikus szerepkörén túl, lehet szerencsés események elindítója is az eb. Fülek vára eredetéről vall a Bél feljegyezte népmonda: "A nép közt az a szóbeszéd járja, hogy egy juhász legeltette nyáját azon a vidéken. Pásztorkutyája, mikor szokása szerint ide-oda szaladgálva bejárta a hepehupás hegyet, állítólag egy gödörbe esett, s ezt hangos ugatással jelezte a pásztornak, s addig nem hagyta abba, míg gazdája segítségére nem sietett. Ez alaposabban megvizsgálva a földet, igen gazdag kincsre bukkant. E szerencsének örvendezve a pásztor az esemény emlékére azon a helyen várat emelt, saját Fülöp vagy inkább, a kutya füles nevétől Füleknek mondva." Selmec dús bányáit is kutyája, mások szerint gyíkok, által figyelmessé lett pásztor találja meg.
Mit tudunk hát mondani az ember leghűségesebb és legértelmesebb háziállatáról? Miért ő az emberre nézve dominánsan elmarasztaló szólások és közmondások negatív jelentésű főszereplője? O. Nagy szerint ezért elsősorban a városi gazdátlan, kóbor kutyák korai megjelenése, másodsorban az eretnekséggel összefüggő korai ördög képzetek és a boszorkányhiedelem okolható. Véleményem szerint a gyökerek távolabb keresendők. A természetközeli, nomadizáló életmód során az ember megfigyeli az őt körülvevő természetet, látja a kutya életmódjában az általa tisztátalannak ítélt szokásokat, s ennek nyomán helyezi el mítikus világában azt. A későbbi kulturális fejlemények már erre a képre rakódnak rá.
Természetesen mindez nem tartja vissza az embert attól, hogy a sacralis kutyát, leemelve e kétes piedesztálról, munkakutya mivoltában saját céljaira felhasználja.
Honfoglaló őseink, s a korai Árpád-kor idejéből vajmi keveset tudunk e dolgos hétköznapokról. Nem ad támpontot a szó eredete sem. Kutya szavunk csak a XV. század elejétől ismert, régebben az eb elnevezés volt használatos. Okleveles említésben legkorábbról (1193.) a nyugati eredetű agárt ismerjük. A bolgár-török eredetű kopó szó 1238-ban szerepel először. A komondor első említése 1544-ből való. A IX-XII. századi leletanyagban egyértelműen csak agár és kuvasz mutatható ki. Mindez nem jelenti persze azt, hogy őseinknek csak e két fajta kutyájuk volt. A további kutatásnak az osteológiai anyag ilyen értelmű feldolgozására további erőfeszítéseket kell tenni.
Az alkonyat az orosz síkon éppolyan volt, mint odahaza. Nem látszott az égen, hogy valakinek ott külön gondja volna az emberek két nagy seregére, amely a földbe ásva, az utolsó emberig jobban el volt rejtve egymás elől, mintha fekete és vörös hangyák két serege viselne a fűszálak közt hadat.
Hat apró kis legény ugrált előre egy tizedessel meg egy hadapródjelölt őrmesterrel, hogy a leégett falu üszkös bal végétől valami ezerötszáz lépésnyire megszállja az útvonalat, s ott gyorsan fedezékbe kaparja magát, ahonnan reggelig figyelhesse az éjszakát.
Madarak suhantak át a levegőben, fűszálat vittek a csőrükben, vagy bogarat. Távolról ágyúdörgés hallatszott s elszórt puskalövések, kettős csattanással, néha mint egy dongó zirrent el a fül mellett egy-egy golyó.
Csatatéri csönd volt.
- No, hál' istennek - szólt a hadapródjelölt őrmester, és elterült a maga ásta fedezékben.
Mozdulni sem bírt már, egyetlen tagját nem bírta már tovább mozgatni. Odavolt. Fájt a gerince, a nyúltagyveleje, az összes csontjai és kötései, de különösen a gerincvelő, amit egészen agyoncsigázott a súlyos szerelvénycipelés, az utolsó héten valami százhúsz kilométert meneteltek.
Hirtelen valami csodálatos édes kis hang ütötte meg a fülét. Megint felnyitotta a szemét, mert azt hitte, megőrült. A nyitott sírforma fedezék sötét homokjában találta magát, s nem volt semmi nesz. Tudta, hogy hét embere szintén be van ásva, és most ugyanúgy fekszik a meleg homokban. Kötelesség hajtotta, hogy fel kell állni, hogy az őrök figyelnek-e vagy nem, de nem volt ereje, ha mindjárt egy egész orosz támadás jönne sem.
Egyszerre csak megint hallja azt a furcsa hangot. Vékony és kedves, síró és csiklandozó...Macskanyávogás, fiatal kiscica nyivákolása...
Tágra nyitotta a fülét. Macska! Hol van itt macska...
Macska!...Rég elmúlt örömök és boldogságok villantak eszébe. A kislányait látta, ahogy a fehér cicákkal hempergőztek. A kisgyerekének a hangját hallotta, mint otthon a nagy diófa alatt, ahogy a macskát cipelte. Cince, maga is annyi, mint egy rózsaszínű kiscica...
- Cic, cicic!... - hallotta jobbról is, balról is.
Felkönyökölt.
Az emberei mind itt dugták ki a fejüket a fedezék szélén, és kíváncsian, vigyorgó képpel néztek.
- Cic - mondta mind - cic!
A kis barna macska óvatosan ott lépkedett a fekete homokban, fehér volt a bögyén, s a mancsai fehérek voltak, olyan tiszta fehérek, olyan frissen mosott fehérek, amilyen kormosak és homokpiszkosak voltak ők, a kényes emberek.
- Cici, cicicic!...
S már az egyik legény ott mászott hason előre a cica után, és ravaszul, lappangva igyekezett az ártatlant megcsípni.
- Vigyázz, elszalad! - kiáltotta ijedten valamelyik, de már akkor a macska kézben volt.
Boldogan ihogva fordult meg vele a honvéd, nagy bajuszú öreg magyar, és úgy csúszott vissza fedezéke felé, mint egy vastag nagy földi féreg, amely sohasem tudott lábon állni, és emelt fővel nézni az égre...
- Tudsz magyarul, cicu? - mondták az emberek és nevettek.
- Az apád csillagát! Hogy tud karmolni - mondta a vén honvéd, s büszkén mutatta az orrát, amit megkarmolt a macska. - Még leszedné róla a bőrt!
- Add ide nekem! Nem tudsz te avval bánni.
- Nem kell úgy megszorítani!
- Nem való ilyennek a kezébe a macska!
- Add csak ide! - hallatszott mindenfelől egy-egy szó. A nyolc ember mind a macska után vágyott.
Körös-körül nem látszott senki és semmi, csak ők nyolcan voltak itt, s egy kismacska...a halál mezején...
- Cicuskám! - szólt oda egy ember -, kiscicuskám! Hogy kerülsz te ide, cicus? Gyere velem haza Magyarországra. Böskéhez...a bácsi Böskéjéhez.
- Ne csábítsd el! - mondta a honvéd, aki a markában úgy tartotta a cicát, mit egy madarat. - Juliskához fog ő jönni! Kovács Juliskához Nagyszemre, a Patics utcába...
Az arcához szorította a macskát, annak a bársonyos szőrét, s a többi irigyen és csorgó kíváncsisággal nézte.
- Teljes fedezék! - kiáltotta el magát hirtelen a hadapródjelölt őrmester, mert valami gyanúsat vett észre.
Abban a pillanatban mindenki beugrott vagy behúzódott a fedezékébe.
Óvatosan lestek ki aztán. Amott szembe az ellenség felől lovasok közeledtek vágtatva.
- Itt a muszka! - kurjantott valaki.
- Nem muszka az, te szamár, hanem huszárok.
- Hászippa. Látszik, hogy itt a muszka, mert a huszárok már szaladnak visszafelé!
Ahogy a háborúra visszaeszméltek, egyszerre mindnyájan megérezték a testüket, fáradtságukat.
- Az isten verje meg a patkójukat, minek jönnek éppen erre! - mormogta a macskás ember, s a cicát beszorította a keblébe.
A huszárok elgaloppoztak, s ott, ahol az imént állottak, egy-két perc múlva veszekedett gránát csapott be.
Lehúzódtak mindnyájan a gödörbe, s hosszú perceken át visszafojtott lélegzettel vártak. Disznó muszkája! Ezeknek mind ilyen remek megfigyelőik vannak. Jó lesz el nem árulni magunkat, mert rögtön itt lesz a salve. Bölcsen meglapultak, s csak jó sokára elevenítette meg őket újra a macskanyávogás.
Mire kinéztek a föld színére, már a huszárok ott látszottak a falu alatt. A lovak szőrén megcsillant s a fegyverükön a napsugár, a nap utolsó sugara.
A macskás honvéd, hogy a többit izgassa, kitartotta a fedezékből a cicát fél kézzel, s a másikkal simogatta odafent. Ő maga hanyatt feküdt a kis mélységű sírban.
- Megijedt!
- Cicukám, megijedtél?
- Nem szereted a gránátot, cicuka?
- Hát a gombócot?
- Hát a friss tejecskét?- mondták összevissza.
S úgy nevettek valamennyien, és nézték a baka nagy, fekete kezeiben tekergőző kis jószágot. A macska nyivákolt. Kinyitotta kis piros száját, és kinyújtotta hegyes kis piros nyelvét, s feltartott kis fehér orrával az égre nyivákolt.
- Milyen tiszta - szólt az őr.
- Mosdik.
- Többet mosdik, mint te.
A cica kiugrott a honvéd gyöngéd markából, a fedezék szélére pattant és továbbszaladt.
Egyszerre hárman is ugrottak utána, s egy pillanat múlva már megint fogva volt.
Most új embernek kezdődött új öröme. Simogatta, szeretgette, olyan gyöngéden bánt vele, mint a gyereke hajával...s a többi nézte...
- Teljes fedezék! - hallatszott újra a hadapród őrmester kiáltása.
Abban a pillanatban mindenki lebújt.
Az őr s a hadapród figyelték, mi az, ami jön...
- Csehek jönnek - kiáltotta az őr.
Erre mindnyájan kinéztek. Zárt rendekben közeledett oldalról, jobbról egy egész zászlóalj. Erről ismerték meg, hogy mifélék. Ezek itt is kettős rendekben járnak, tán hogy együtt tartsák egymást.
- Ördög vigye, minek jönnek ezek erre! - káromkodtak magukban, s nézték, hogy jön a menet tömör oszlopban. Az oroszok mindjárt itt lesznek a tűzzel.
Három lovas tisztjük észrevette őket, s előrerúgtatott.
A hadapródjelölt őrmester feltápászkodott. Ha ezek nem félnek egész alakot mutatni, akkor nem volna magyar virtus, hogy ők meg itt lappangjanak. S amit tudott, elmondta.
A nagy bajuszú, sárga cseh kapitány dünnyögve nézett abba az irányba, amerre az ellenséget jelezte nekik, s minden köszöntés nélkül visszatért a csapataihoz.
A hadapródjelölt őrmester részvéttel nézett utánuk, s odakiáltott még nekik, hogy ne menjenek zárt oszlopban, hanem bomoljanak rajvonalba...
- Was? - szólt vissza a kapitány, végignézte s elment.
- Teljes fedezék! - kiáltotta a hadapród, s maga is bevetette magát az árkába.
Már hallatszott messziről az égben repülő rémmadár visítása. Az emberek úgy meghúzódtak a földben, mint az egerek. Aztán valami negyven méter magasságban az alkonyati ég mély violasötétségében valami sárgásvörös fény villant s rá éles csattanás.
A magasban eloszlott robbanás után három kerek fehér füstfelhő maradt az égen.
A hadapród megnyugodva nézte.
Mintha egy gigász fújt volna játékos kedvében cigarettjéből füstkarikákat - mondta magában költői érzéssel.
Aztán újabb dörrenés...aztán csak úgy zuhogtak körülöttük a vasparittyakövek...
Amint csönd lett, a hadapród kiemelte óvatosan a fejét a fedezékből. Nagy távolságban robbanást látott, aztán még messzebb látta magasra fölcsapódni a földet. Az oroszok az egész mezőt tűz alatt tartják...
- No, ez már semmi! - mondta magában, s most ő szólott végig csapatja fölött.
- Cic!...Cicic!...
Egyszerre újra felbukkant a hét sapka, s összenéztek.
- Hol a macska?
- Hol van?...Hol a macska?...
Kérdezték összevissza, egyre idegesebben.
- Atyaisten! - kiáltotta, akinél utoljára volt. - Elszökött.
Mind ijedten néztek körül, mindnyájan megerőltették a szemüket, hogy az egyre vastagabb sötétségből kihalásszák a kismacska kedves figuráját.
De nem volt többet...Néma volt a puszta, nem volt macskanyávogás...
Akkor szó nélkül visszaheveredtek a földbe, s fölvetették szemüket a nagy sötét orosz égre...Mélyeket lélegzettek, fájdalmasat sóhajtottak, mintha egy sugár tűnt volna el, az életnek egy meleg, színes kis sugara...amely megcsillant...amely hozott valamit...amely megint nincs...Most már újra nincs semmi, semmi, semmi, csak a háború...
Nemes Nagy Ágnes
Absztrakció
Csak csillagokkal borítkozom, ó. De fényüket már levetkezem, ó. A lényegesre szorítkozom, ó. S csak mellékesen szeretkezem, ó…
ReviczkyGyula
Isten
Kinek porszem, mi nékünk egy világ, S egy rebbenés határa az időnek: Ki, a mi ember-agyban míriád, Nem olvasod, mert semmiség előtted: Ki búborék gyanánt elfújhatod, Mit összehordtak népek, századok: Minden füszálban érezlek; de elmém Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.
Kit megtagad a léha kétkedő, Te adtál, ismeretlen ismerős Te, Te földi szóval nem nevezhető, Szivünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe. Magát tagadja meg, ki megtagad, Mint a napot, a fényt, a szint a vak. A por fiához más nem illik itten, Minthogy Tebenned megnyugodva higyjen.
Ki oda tűzted a közös napot Sugárzó lényed egy parányaképen; Ki hangodat majd zúgva hallatod, Majd édes összhang bájos zengzetében; Ki, hogy megszünjünk élni, rendeled, De, hogy meghaljunk, még sem engeded; Ki ezt a bölcs világrendet behoztad: Megértni vágyó elmém összeroskad.
A tudomány, az ember-bölcseség Hadd fejtegesse millió csodáid'... Nyugodtan nézed újabb Bábelét, A melyen át egedbe nézni áhit. Engem, tünődőt, volt-e kezdeted. Időnek vége hogy mikor lehet: Érzése elfog a parányiságnak, És leborulva, térdemen imádlak.
