Megint elszállt egy bővebb válaszom,mely röviden összefoglalva arról szólt,hogy a "Sós sziklák völgyét",csak egy olyan személy írhatta akinek volt valami köze az indiánokhoz. Valószínű,hogy nem sóni volt és nem is a Mackenzie folyónál élt,lehet,hogy a sztori kitaláció,de Ukrajnában,vagy Szibériában az ember ilyent nem talál ki. Lehetne plágium is,de honnan,kitől,miért ?
Nos, majd még próbálkozom a lengyeleknél, de én sem várok túl sok eredményt, mert ahogy mondtad a rokonságnak kegyeleti okokból nem áll érdekében az igazság feltárása, az "Őslakos Indiánok Mozgalmának Lengyel Barátai"-nak szintén nem lehet érdeke, hogy a mozgalom egyik legendás alapítóját esetleg szélhámosként (bár szvsz a szélhámos az egy teljesen más kategória) emlegessék. Általában véve a lengyeleknek sem lehet érdeke, hogy egy lengyel híresség, mondhatnám nemzeti hős becsületén folt essen. Számomra a legizgalmasabb kérdés, hogy Stanislaw Suplatowicz hol tett szert azokra a képességre, amikkel az AK-hoz való csatlakozása idején, igen fiatalon már rendelkezett (erdei ember, kitűnő vadász és lovas). Van olyan verzió, hogy Ukrajnában nőtt fel, és erre utalna az ellenállásban használt fedőneve (Kozák), de ezzel kapcsolatban részleteket nem ismerek. Tény, hogy fantasztikus lovas volt, és a lasszóval is hihetetlen dolgokat tudott művelni. Hol tanulta? Kanadában? Szibériában? Ukrajnában? Állítólag a híres lengyel színészt Daniel Olbrychskit (akit mi főképp a Sienkiewicz-trilógiából ismerhetünk) is ő tanította lovagolni.
Kutakodásaidnak ( amiért nem győzök hálálkodni ) köszönhetően lassan körvonalazódik az a következtetés,amit Te és topik többi hozzászólója Sat Okh ügyben levontunk. Azért egy lengyel megerősítés,a dolgok teljes és végérvényes tisztázása és lezárása jobban megnyugtatná a kiváncsiságtól és kétségektől felkavarodott lelkemet. A teljes igazság bizonnyára a rokonoknál,felmenőknél lehet,de tőlük kegyeleti és egyéb okokból ez nem igazán várható el.
Valami alapja lehet az indián származásnak,hiszen az látszik az arcán. Aztán ő ezt alaposan kiszínezte,átkorreografálta. Arra azonban nem számított,hogy a huszadik század végén majd elkezdődik egy robbanásszerű technikai és kommunikációs fejlődés,az információk olyan mértékű áramlásával ami leleplezheti az egyébként meglehetősen izgalmasra kerekített sztorit. Nem sokat értettem a kisfilmből,mert az orosz szöveg elnyomott mindent és az angol felirat pedig az én tudásomhoz mérten túl gyorsan pergettle le,de a kanadai multról szóló rész elemezhetőségét illetően egyet kell értsek Annieval.
A sztori az évek során ráadásul állandóan változott, újságban megjelentek teljesen vad történetek is, pl. arról, hogy tengerészként visszatért Kanadába, hogy találkozzon a bátyjával, Tantóval, akit aztán pont a találkozásuk napján lőttek le "bőrfejű rasszisták", Suplatowiczot pedig megsebesítették.
Csípem az öreget, de nem győzött meg. Leginkább azért, mert míg az anyja utáni lengyel identitása kristálytiszta, az "apai" vonal csak egy homályos általánosság.
Ez már megint egy olyan dolog, hogy az őslakók azt bizonygatják: megtörtént a szándékos fertőzés, az angolszászokat pártoló történészek pedig biztosan az ellenkezőjét állítják.
William Trent naplóbejegyzése, 1763. május 24.:
... we gave them two Blankets and an Handkerchief out of the Small Pox Hospital. I hope it will have the desired effect.
"Én úgy tudom, hogy Lord Amherst különben csak javaslatot tett a himlővel fertőzött takarók bevetésére, de végül is az angolok nem vetették be, ha jól tudom."
Sajnos a wabenaki törzs történelmi homokóráján az utolsó szemek akkor már erősen lepergőben voltak, hiszent ezt a valaha nagy és erős népet a XVII. sz. végi, XVIII. sz. eleji feketehimlő-járványok teljesen megtizedelték.
Rogers támadásakor már csak árnyékai voltak régi önmaguknak, mind létszámban, mind szellemiségben.
Még a mai orvostudomány is értetlenül áll az előtt a tény előtt, hogy a feketehimlő-járványok milyen irtózatos pusztítást vittek végbe az amerind népesség körében.
Míg az europid népességben a fertőződött egyének kb. 20 %-a halálozott el, addig a rézbőrű népesség körében ez az arány 90 % körül volt egy-egy járvány esetében.
Orvostudósok a mai napig nem tudják magyarázni, a legvalószínűbb, hogy a rézbőrű fajban - mivel korábban még nem találkoztak himlővírussal - egyszerűen nem alakult ki semmilyen immunitás a himlő ellen.
Én úgy tudom, hogy Lord Amherst különben csak javaslatot tett a himlővel fertőzött takarók bevetésére, de végül is az angolok nem vetették be, ha jól tudom.
Nem úgy, mint jó hatvan évvel később egy amerikai prémkereskedelmi társaság ügynökei a mandánok ellen...
Csakhogy rangerekből kevés volt, és határvidéki milicisták értettek ugyan a harchoz, de a fegyelem nem volt erős oldaluk. A britek olyan könnyűgyalogság megteremtését tűzték ki célul, mely a rangerekhez hasonlóan mestere az őserdei harcnak, de egyszersmind olyan fegyelmezett, mint bármelyik brit reguláris katona. Ezért aztán regulárisokat osztottak be a rangerek mellé, hogy megfelelő kiképzést és tapasztalatokat szerezzenek.
Mondjuk :) Naiche is perfekcionista volt önmagával szemben, mint Pál. Tökéletes portyázó volt, Jason Betzinez szerint még veszélyesebb ember, mint Geronimo, főleg részegen. De amikor úgy döntött, hogy kultúrát vált, akkor tökéletes marhatenyésztő akart lenni, és tökéletes keresztény. 1901-ből van az első emlék erről, akkor azt nyilatkozta, hogy bár ő már öreg, olyan gyorsan és olyan messzire akar jutni a "Jesus Way" követésében, amennyire csak képes. Jellemző, hogy keresztnévnek a Christiant választotta, nem kispályázott. És ehhez is tartotta magát elveiben mindvégig. De azért ez nem volt diadalmenet, mert alkoholista volt és depressziós is, és nagyon sok gyász érte. Amikor a fénykép készült, még mindig ilyen hosszú periódusokkal hullámzó állapotban volt. A mintakeresztény időszakokat kemény ivás váltogatta, ami viszont mégsem sodorta el, talán mert autotelikus személyiség volt. A szabadulás után viszont igencsak összekapta magát, és Rev. Harper szerint az utolsó éveiben (1914-19) már egyáltalán nem ivott. Az unokája úgy emlékszik rá, hogy "nagyon vallásos ember lett a halála előtt". Sokan megerősítették ezt, ellenvéleményt nem ismerek. A White Tail ref. gyülekezet presbitere lett, aktív missziói munkát végzett a jicarilla rezervátumon, és egy másik lelkész (J. Dykema) úgy emlékezett meg róla jóval a halála után, hogy "lélekben és igazságban imádta Istent". (Ami nem kis dolog, mert szerintem te is tudod, hogy ezek Jézus szavai arról, hogy milyen imádókat keres Isten.)
No azért Rogers őrnagy rangerei is értettek az erdei-lopakodó harcmodorhoz és sajnos jelentős pusztításokat vittek végbe a franciapárti indiánok között ( pl. a Saint Francisi abenakik lemészárlása ) ! Arról nem beszélve,hogy az angolszászok már akkor is bevetették a biológiai fegyvereket,pl.a himlővel fertőzött takarókat,mint azt már itt a fórumon többen meg is említették.
A franciáknak több indián szövetségesük volt, mint az angoloknak, ha jól tudom.
Ezen felül az erdővidéket jól ismerő kanadai francia félvérek is támogatták őket.
Az Alleghany-gerincektől nyugatra elterülő vidéket a franciák sokkal jobban ismerték, mint az angolok, akik korábban alig-alig jártak az Alleghanytől nyugatra.
A háború első négy évében a britek számbeli fölénye ellenére inkább a franciák könyvelhettek el sikereket Észak-Amerikában. Ekkor még azért meglehetősen kétséges volt, hogy a vadonhoz meglehetősen nehezen alkalmazkodó brit hadsereg képes lesz-e felülkerekedni ellenfelén. A fordulat csak 1758-ban következett be a Frontenac-erőd és Louisbourg elfoglalásával.
A következő hónap folyamán egy másik csapat Hosszú Kés mészárolt le egy békés mingó csoportot a Yellow Creek-nél (Steubenville, Ohio). Az áldozatok között volt Ringókőnek (Logan), egy mingó harci főnöknek sóni felesége is. Néhány nappal később Ringókő testvérét és állapotos nővérét szintén meggyilkolták. Mindezek ellenére Kukoricaszár (Cornstalk), a sóni főnök, megpróbálta elkerülni a háborút és elment a Pitt-erődbe, megkérni a virginiaiakat, hogy „temessék el a holtakat”. Eközben azonban Ringókő Wakatomicában, egy sóni-mingó faluban, csapatot toborzott a bosszúállásra. Amíg Kukoricaszár a Pitt-erődben tárgyalt, Ringókő bosszúszomja 13 telepes életét oltotta ki a Muskingum-folyónál. Lord Dunmore (Cresap) háborúja 1774 júniusában kezdődött. Júliusban Ringókő megpróbálta elmagyarázni gyarmati tisztviselőknek, hogy az öldöklésnek vége, de a virginiaiak az erődökben gyülekeztek, a keletről érkező erősítésekre várva. Ahelyett, hogy tárgyalások útján próbálta volna megoldani a konfliktust, Virginia kormányzója, John Murray (Dunmore 4. earlje) hatalmas, milicistákból álló hadsereget toborzott össze, és nyugatra, Ohióba vezette őket.
A nemrégiben Missouriba elköltözöttek miatt meggyengült sónik harci övet küldtek a Detroit környéki törzseknek, akik azonban elutasították az ajánlatot. A delavárok többsége szintén semleges maradt, így aztán a fehérek hatalmas létszámfölényben vehették fel a harcot a sónik és a mingók ellen. Dunmore milíciája lerombolta Wakatomicát öt másik faluval egyetemben, és októberben Point Pleasant-nél (Nyugat-Virginia) gyülekeztek egy újabb invázióra készülve, amikor Kukoricaszár és 300 harcosa váratlanul rájuk támadt. A csata csaknem egy egész napon át tombolt, súlyos veszteségekkel mindkét oldalon, de végül Kukoricaszárnak kellett visszavonulnia az Ohio másik partjára. Egy hónappal később Kukoricaszár aláírta a Camp Charlotte-i egyezményt, melyben feladták az Ohio-folyótól délre lévő területekre vonatkozó sóni igényeket, és megígérték, hogy nem fognak ott letelepedni. Rögtön ezt követően a Hathawekela-sónik maradékai is eltávoztak Ohióból és Észak-Alabamában, a kríkeknél telepedtek le. Lord Dunmore háborúja megnyitotta Kentuckyt a telepesek előtt, és 1775 márciusában James Harrod megalapította Harrodstownt, az első állandó amerikai települést Kentuckyban. Mire Daniel Boone átvezetett egy második expedíciót a Cumberland-hasadékon, és egy hónap múlva letelepedett Boonesborough-nál, a Massachusetts-i Lexingtonnál és Concordnál már eldördültek az amerikai forradalom első puskalövései.
Kukoricaszár állta a szavát és megtartotta a békét a Hosszú Késekkel 1774-et követően – de nem beszélhetett valamennyi sóni nevében. A forradalom kitörése után a britek felhagytak passzivitásukkal, s biztatni kezdték a sónikat és a többi törzset, hogy támadják meg az amerikai településeket. Néhány törzs a semlegességet választotta, de amikor a britek azzal érveltek, hogy az amerikaiak el fogják venni a földjeiket, a Detroit környéki törzsek, a St. Joseph-i potavatomik, mingók és a szaginók, valamint a Macinac vidéki odzsibvák hadiösvényre léptek. Szövetséget kötöttek a sónik és a cserokik (csikamaugák) háború párti frakcióival. 1776 júliusában a csikamaugák megtámadtak két határvidéki erődítményt, mire az amerikaiak valamennyi cseroki ellen megtorló intézkedéseket foganatosítottak. Eközben csikamauga és sóni harci osztagok zúdultak keresztül Kentuckyn, támadást intézve az amerikaiak ellen. Mielőtt 1777-ben az irokézek maguk is belekeveredtek volna a háborúba, a törzsszövetség követelte a sóniktól a támadások leállítását, ezúttal azonban még saját maguk is titokban azt kívánták, hogy a sónik ne fogadjanak szót nekik.
A bátorítás mellett a britek fegyvereket is biztosítottak az amerikaiak ellen forduló törzseknek, és vérdíjat fizettek minden amerikai skalpért – korra és nemre való tekintet nélkül. Az eredmény egy borzalmas helyi háború lett az ohiói törzsek és a Kentucky-i telepesek között, mely elszeparáltan zajlott az Appalache-hegységtől keletre zajló nagy fegyveres konfliktustól. 1776 júliusában Boonesborough közelében Daniel Boone 14 éves leányát és két barátját ejtette foglyul egy sóni-cseroki harci osztag. Három napon át tartó üldözés és elkeseredett harc után Boone-nak sikerült kiszabadítania őket. A helyzet gyorsan elfajult, személyes gyűlölködések és bosszúállások sora következett, minek következtében már Kukoricaszár sem tudta kordában tartani az embereit. 1777-ben fia kíséretében a Randolph-erődbe (Point Pleasant) ment, hogy figyelmeztesse az amerikaiakat: a sónik a britek oldalán fognak harcba szállni. Hálás köszönetül a figyelmeztetésért, az amerikaiak nyomban elfogták őt és túszként tartották egy ideig, majd egy fehér ember halála miatt meggyilkolták. Kukoricaszár utódja Feketehal (Blackfish) lett, az amerikaiak elkeseredett ellensége, aki Kentuckyba és Nyugat-Pennsylvaniába vezetett portyákkal állt bosszút a főnök haláláért.
1700.ban még csak negyedmillió angol volt az Újvilágban, 1725 körül már félmillió, 1745 körül pedig már kb. egymillió, 1763-ra a francia háború végére pedig kb. 1,5 millió.
Így is elég imponáló szaporodási ráta, beleértve természetes szaporulatot + a bevándorlást.
1740 körülre a rézbőrűek számszakilag már kissebbségben lehettek.
