Keresés

Részletes keresés

Joke84 Creative Commons License 2011.05.31 0 0 27839

Sziasztok.

 

Gondoltam míg friss az élmény megosztom Veletek hogy jártam. Reggel szokásomhoz híven megnéztem, hogy minden rendben van-e a medencénél. Hát sajnos nem! Ahogy közeledek hozzá, hallom hogy valahol folyik a víz. Belenéztem az aknába és elég magasan állt benne. Sajnos az egyik csövem megadta magát. Még a régi papírszivattyúhoz adták és mivel 38-as, de van hozzá egy ilyen gumigyűrű ami leszűkíti 32-esre, ezért tökéletes a homokszűrő meg a 32-es toldó közé. Sajnos már az egyik felén keletkezett egy törés, ezért le kellett vágnom belőle, de úgy nézett ki, így is jó lesz. Mikor összeraktam, nem volt törés, nem is csöpögött. Ma reggelre pedig a toldás után közvetlenül el volt törve a cső és ott folyt a víz. Hogy mitől adta meg magát és pont ott, nem tudom. Arra gyanakszok hogy mikor összesereltem, nem bírta az erőltetést, de az már egy hete volt, szóval miért csak most jelentkezett? Na a lényeg, hogy ha minden igaz, a szivattyút már nem érte el a víz( Bár nem vagyok benne 100%-ra biztos, pedig elég rendesen megemeltem). Most keresnem kell olyan csövet, ami 38-as, de ezzel a gumigyűrűvel le tudom csökkenteni 32-esre, nincsenek rajta gyűrűk( hogy a billincs ne nyomja szét) és méretre vágható. Ja és persze rugalmas legyen...

 

Elég sok víz elfolyt a medencéből, de bele sem merek gondoloni, hogy mi van akkor ha ez esetleg este, vagy olyankor történik, mikor nem vagyunk itthon.

wapdigit Creative Commons License 2011.05.31 0 0 27838

utána néztem a garanciális jogszabályoknak:

 

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet

 

ami engem ebből érdekel.

 


(3) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult adolgot   nem   tudja   rendeltetésszerűen   használni.   A   szavatossági   jog   érvényesíthetőségénekhatárideje  a  dolognak  vagy  jelentősebb részének kicserélése  (kijavítása)  esetén a  kicserélt(kijavított)   dologra   (dologrészre),   valamint   a   kijavítás   következményeként   jelentkező   hibatekintetében újból kezdődik.

 

http://www.digitalszerviz.hu/media/userfiles/48.pdf

 

 

más:

jó tudni ha valakinek garancián kívül is problémája lenne a medencével(szakad,cső elhajlik stb)az aqualing-ban beszerezheti és nem kell komplett szettet vennie.

bár számolni kell megéri-e..

pl az én 457x122 csővázas medihez tartozó medencetestem 45+áfa náluk..56000ft.de még mindig olcsóbb lenne mint 90-ért új szettet venni.

Előzmény: wapdigit (27832)
lac1 Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27837

INGYENSÉG!!!!!!

 

Ha holnap a bográcsbuli után marad még erőm, és megnézem mennyi homokom maradt a szűrőbe való, amit ingyé kaptam, és marad egy töltésre való, akkor kell valakinek ingyen?
Somogy megyeiek előnyben, a posta drága lenne.

fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27836

köszi még egyszer!!!

majd mesélek, hogy mire jutottam :-D

 

Előzmény: nyárimádó (27819)
lac1 Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27835

Cserétől szerintem indul a garancia megint. Mondjad meg neki, hogy oké, de kéred a vásárlók könyvét (vagy mi a neve), beírod a panaszod, és majd ha kivizsgálás után is azt mondják, akkor...

Előzmény: wapdigit (27832)
fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27834

auchan volt, most (ott is?) minden ilyed medencés cuccot akcióztak/nak rendesen.

 

Előzmény: pgyafi (27826)
lac1 Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27833

Szia barátom,

 

 

köszönöm, hogy említesz, én kaptam - mint már említettem - 50%-os kénsavat, most azzal fogok próbálkozni. Egyébként a közelgő beüzemelésre való tekintettel elővettem a megmaradt ipari töménységű hypót, és annyira elbomlott a megmaradt mennyiség, hogy ugyanolyan gyenge illata volt, mint a kiürült, de utána csapvízzel feltöltött másiknak.

Semennyire...

Kaptam egy dobozniy, vagy egy-két  darabbal több, 200 gr-os tablettát is, sajnos ennek is sima fehér színe van, vagyis nem multi.

Itt hívom fel a fórumtársak figyelmét, hogy a multiban levő pelyhesítő SZERINTEM kevés, így mindenképp javasolnék néha-néha külön pelyhesítő adagolását.

 

Előzmény: nyárimádó (27819)
wapdigit Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27832

nehezen de elértem őket.az aqualing kft iroda telszámát hívd fel.ott automatával eljutsz a reklamációhoz.kellett a blokk a gyári papír utolsó lapja kitöltve illetve a leeresztő szelep és mellette a gyári szám egyben kivágva a medencéböl.ma 1/3 víz volt benne amit gyorsban félig a fűre kinyomtam.(a végén már kivágtam az oldalát mert sose értem volna a végére).meg is kaptam ott helyben a másik medence testet.délután fel is lett állítva viszont a KPE csöveimet hajtó búvárszivattyúm is beszart a változatosság kedvéért.2 éve volt 18.500ft.csak ez volt képes felvinni a lapostetőre a 150 méter csőbe a vizet.tavaly egyszer már cseréltettem is.valószínű nem bírja a sok állást meg a klóros vizet....

2 év garit adtak rá ami 1 hete járt le......

mondom a baumaxban a nőnek én úgy tudom csere esetén a cserétől számítva újból indult a 2 éva gari de nem tágított tőle bizony ez nem így van.max 2 év csere ide csere oda.

 

van valakinek konkrét infója,hogy is van ez most?

Előzmény: bruno79 (27827)
pajaci Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27831

FBS.

Előzmény: bzsolti73 (27825)
hzolee Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27830

nekem 100m kpe cső volt, csak úgy "hurkokban" szétszórva (hajlítani nem tudtam), és ez is szuper volt.

Idén egy jóval kisebb alapterületen fogok lpe csövet elrendezni, de be is dobozolom, és le is fedem ("plexi").  Ezzel remélem megemelkedik annyira a hatásfoka, hogy kiváltja vele a régi rendszert. (viszont nem fogja egész nap érni a nap).

 

Csütörtökön elmegyek egy ilyenre: http://www.naplopo.hu/oktatas.html . Igazából azért, mert megújuós projektekben is részt veszek néha, de remélem a medencemelegítéssel kapcsolatban is okosodni fogok...

Előzmény: Egér Fogó (27811)
dithke Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27829
kókuszka Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27828

He-he! Ma megjött az új hollandi a 9000-hez.

Darabja 2500.-+2000 futár.

Majdnem a homokszűrő ára:-)) (ez a szivatás)

bruno79 Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27827

Szia,nekunk szinten ugyan ez a problema,tegnap felallitottuk es ereszt,mi is bricoba vettuk.Hat sikerult felhivni oket?Mi meg varunk par napot hatha abbahagyja

Előzmény: wapdigit (27787)
pgyafi Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27826

Jaja, erre gondoltam. Tecsoban adták fele ennyiért? 2x-3x ennyi szokott lenni...

Nekem is ilyen van, a kicsi szivíttyúval nem megy. Rá is van írva, hogy min. mekkora szivattyú kell hozzá. A bestway 3000l (800gallon/85w) -es már jó hozzá és a medencéhez is erősen ajánlott (amíg nem homokszűrőzől :) ) 

Előzmény: fefefe (27812)
bzsolti73 Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27825

Sziasztok.

Segítség kellene. A probléma a homokszűrő fejével van, ahova a mérőóra van betekerve. Valaki elöttem kicsit beljebb tekerte ezáltal a menetes rész picit megnyílt és ereszt. Mivel lehetne beragasztani ami megfogná mégha az óra nem is lenne benne? Vajon  milyen ragasztó fogná meg? Olyan bakelit szerü.

Köszönet

nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27824

Vagy még egy dolog, ami lehet: a szivattyú és a tartály külön lett vásárolva, nincsennek összhangban, nem egymáshoz valók.

???

Előzmény: nyárimádó (27823)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27823

Mondjuk teljesítményfüggő is ez az érték. Há mekkora ez a homokszűrő???? Mit ír a haszn.utasítás???

Koszos homok, sok homok, rossz homokszemcse méretre gondoltam hirtelen, amitől nem bírja a tartály a nyomást. 

Előzmény: nyárimádó (27822)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27822

Huhh, 3 bar ??? Az túl sok. Az enyémnek az a max, amit elbír. Koszos a homokod? Üzem közben mennyit mutat az óra??

Előzmény: Nonamona (27821)
Nonamona Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27821

Nem írtál el semmit!

Amikor a homokszűrőt beindítod állítólag 3 bár nyomás keletkezik. Úgyhogy én az üzembe helyezést gondoltam nyomáspróbának :-)

De látta szegényke, és rögtön közölte is, hogy nemigen vállal érte felelősséget.

Előzmény: nyárimádó (27816)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27820

Kicsit hüjén írtam. A ph ideális 7,2-7,6 között. Ekkor fejtik ki a vegyszerek a hatásukat legjobban, és nem bántják a szemet. Ha ugrál a ph ( naponta, két naponta), akkor alacsony vagy magas a TA érték. Mérni nem tudom, nincs a teszten ilyen skála. Ha magasra mászik a ph-d, sósavval korrigáld, leviszi, és beállítja a TA-t is.

Előzmény: nyárimádó (27819)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27819

Olyan mint a leves, jól néz ki, de ízre rossz :)))

Egy mutatószám, mely fölött és alatt a vegyszerek nem tudják maximálisan kifejteni hatásukat. A ph 7,2-7,6 ideális tartománya. Amíg nem próbáltam ki a sósavat, addig 2 naponta elmászott a ph, aminek következtében elmászott minden érték. Ennek hatására több klór kellett a vízbe stb... A vége az lett, hogy vegyszerben úszkáltunk, beopálosodott a víz stb...Vettem a drága ph minuszt, amiből 1kg is elmehetett volna hetenként. Már untam az egészet:((( Azután lac1 fórumtárs, barát rám erőltette a sósavat, amitől 1 hétig fél litertől, majd egyre jobban beálló TA értéket kaptam. Naggyon jó. És 1 liter 2-300 ft.

 

Előzmény: fefefe (27814)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27818

"Ha így csinálod, kapsz egy turmixot, tiszta vizet sosem."

 

Arra, hogy ha ész nélkül teledobáljuk a vizet vegyszerrel, képes elszineződni, opálosodni stb... 

 

Szkimmer: A puha felfújható peremre rögzíteni nehéz fixen, és érzékeny a vízszint megváltozására. Kis medencénél elég a levélhálóval lehalászni a cuccost a víz tetejéről. Szerintem.... de a szivattyú sem biztos, hogy alkalmas a teljesítménye miatt erre a feladatra. Hagyd a csudába!

A szkimmerbe lehetne tenni tablettát, de pont az lenne a lényeg, hogy ész nélkül ne legyen a megadott mennyiségnél több klór a vízben. Értsd úgy, hogy a tabletta nem tudja, hogy 20m3-es vagy 3,5 m3-es medencébe van dobva:))) Ezt kell szabályozni az úszóadagolóval. Fürdés közben ki lehet venni, de ha nem zavar nem. A gyerek imád vele játszani, jobb, ha kiveszed:))) 

Előzmény: fefefe (27810)
hzolee Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27817

köszi!

közben nézegettem, és a szelepes (csapos) Y-elosztók rohadt drágák...

 

 

Előzmény: Egér Fogó (27811)
nyárimádó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27816

A hegesztő csávó nem látta, hogy milyen műanyag???

A nyomás elvileg a homokszűrőknél nem nagy, általában 0,6 bar környékén mozog. Az meg semmi:((((

A nyomás alá helyezést a lyukak megállapítására, ceruzával, filctollal való megjelölésére írtuk. Ha meghegesztették, utána már nem kellett volna nyomás alá tenni, csak üzembe helyezni.

Remélem nem én írtam valamit el.:((((

 

 

 

Előzmény: Nonamona (27809)
tau ba Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27815

Benne van a fenti kisokosban :-) TA: Total Alkalinity ez stabilizálja a pH-t. Ha alacsony, ugrál a pH, nem tudod beállítani, mindig más értéket mutathat. Ha magas nem tudod beállítani a pH-t, a víz homályos, folyamatosan Ph mínuszt kér a víz a teszt alapján.

Előzmény: fefefe (27814)
fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27814

(mi aza TA? :-)

Előzmény: nyárimádó (27792)
fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27813

hát ettől fázom én is :-D

 

de azért kipróbálom, végül is a fogyasztása elég nudli, ha bírja, akkor hadd menjen...

 

Előzmény: pgyafi (27801)
fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27812

egy ilyet, csak a madarasban fele ennyiért adták épp.

 

http://epitkezes-otthon.vatera.hu/kert_mezogazdasag/medence_es_kellekek/bestway_skimmer_uszadek_level_stb_csapda_uj_1453245320.html

 

ránézésre nem túl nagy az ellenállása... kipróbálom, aztán ha kicsi a keringtető, akkor csere....

Előzmény: pgyafi (27800)
Egér Fogó Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27811

Én most készültem el az idei fűtésváltozatommal.

Sajnos nálunk a kollektor elhelyezése elég macerás, a sufni tetején akadt kb. 2.5x3 nm hely. A sufniban lett elhelyezve a homokszűrő és a keringető szivattyú. A nyomóágba, a szűrő után betettem egy 40-es KPE csődarabot, amiből egy megfúrós idommal ágazik le egy 20mm LPE cső a tetőn elhelyezett 20-as LPE csőkígyóba. Itt három ágra osztottam, kétszer 100 méter burkolatlan, illetve egy kb 60 méteres ág, ami PET palackokba lett bújtatva. A medencébe szintén 20-as LPE vezeti vissza a vizet, úgyszintén PET palackba bújtatva, kb 20 m hosszan. Ezzel a megoldással óránként 1.5 - 2 köbméter vizet tudok felmelegíteni napszaktól függően 3-5 fokkal.

 

Ha lenne lehetőségem, akkor külön szivattyúval oldanám meg, a szűrőkörtől függetlenül. Ha úgy gondolod, hog a szivattyút túlzottan lefolytja az LPE cső, akkor párhuzamosan kötött csövekkel lecsökkentheted az LPE cső ellenállását. Tavaly egy fűtéskeringető szivattyú 2-3 métert emelve elbírt 300 méter LPE csővel.

 

A PET palackokba bújtatással az a  tapasztalatom, hogy csak akkor érdemes vacakolni vele, ha gondot jelent megvenni két-háromszoros csőmennyiséget, illetve ha hőszigetelésre van szükség.

Előzmény: hzolee (27806)
fefefe Creative Commons License 2011.05.30 0 0 27810

nagyon szépen köszönöm a tanácsokat!

 

ez mire vonatkozik: "Ha így csinálod, kapsz egy turmixot, tiszta vizet sosem."?

 

a szkimmer nekem nem tűnik olyan bazinagynak, lehet nem is szkimmer? :-D valami levélcsapdának csúfolják, és egy olyan közepes virágcserép méretű, bár lehet hogy arra gondoltál, hogy egy ekkora medencénél minden bent lévő cucc már akadálynak számít...

 

azt írják a tablettás chlorsokkra, hogy a szkimmer kosarába is lehet tenni. ez igaz? igaz ez a lassan oldódó tabikra is, vagy azoknak mindenképp vegyek egy úszóadagolót?

amikor fürdés van, akkor az úszóadagolót/szkimmert ki kellene venni a vízből?

 

 

 

Előzmény: nyárimádó (27796)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!