Nem láttam. Itt is ,,meleg" volt, de a szél fújt. Talajfertőtlenítőt nem tudtam szórni palántaágyba, mert elvitte a szél. Szántottam, maróztam. A maró csonkjáról a hat bordás leesett, mert kihullott az ék. A rohadék homok kilyukasztotta az ekét, annyira nyalja.
Az elejét mindig bekapcsolom, azon nem vacilálok, talajon nem kopik a gumi(annyira)
Ismerős eset, csak nálunk kaszáláskor akadtak el sorba a kaszások, jött menteni a a 4650 johni, de fel akadt, jött egy rába az ki húzta a kaszásokat, na innentől kezdve még kint meg hasalt a másik kettő rába is. Hoztak 150m kötelet, csak így tudta kiszedni öket a TG.
TALÁLTAM EGY OLYAN EMBERT, AKINEK JÓ A 2003-AS 820.2-ESE!! Generátort cseréltek eddig rajta. Viszont mondta, hogy a másik, aki elátkozta, na annak a traktorja kiitta újkorában a motorolajat, stb.
Igen, de mi felénk a tisza vonalába még 3 hét is kelhet, nem merik ki engedni a nagy amazonet, inkább a lajtákkal húzzák el a zabot, félnek a túlzott taposástól.
Még a legelő is nedves sok helyen, meg is süpped a tarktor alatt.