Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

lolga Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14151
ja igen! az alkatrész száma: 002 545 07 32
lolga Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14150
sajnos már nem teljesen emlékszem, h ki volt, aki hasonló problémával küszködött, de az alapjárati probléma megoldása az alapjárat vezérlő elektronika cseréjét jelentette. és megkérdezve Merci szakértőtől, aki megerősítette, hogy magáért az alapjáratért a vezérlő elektronika és az alapjárati motornak is nevezhető levegőadagolókütyü lehet felelős. utóbbi hibáját könnyen lehet tesztelni: adni kell neki direkt 12Voltot, ha kattog rendesen és látod benne a mozgást, akkor jó. ha nem, akkor az hibás. w126380se-ben ez az elektronika a műszerfalban a kormányoszlop felett található. új ára valahol 60-80ezer forint között. elméletileg sose lesz baja, ezért kis szerencsével bontóban fellelhető. a kóbor áramokra és a véletlenül kapott feszültségekre nagyon érzékeny.
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14149
MBW126380SE

ez is cool oldal. Mennyit megadtam volna érte, míg a CD nem volt a tagoknak elérhetQ, s tessék fenn van minden a neten.

Üdv,

bcsocsan

Előzmény: MBW126380SE (14147)
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14148
Stern,

mit megadtam volna érte, hogy Te reagálsz majd rá... :)

bcsocsan

Előzmény: Stern_ (14136)
MBW126380SE Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14147
23-as gazdiknak!
http://skinnerbox.steaky.org/
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14146
A beru biztos, hogy jó, mert izzítógyertyában is csak az jött be apukámnak.:-) bár én és az öcskös is ngk-t használunk, mert a 3 elektródás bosch nem vált be.
lánckérdés. cserélni tényleg kell, nekem 1.5éve lett cserélve, feszítôívvel, vezetôkkel együtt. télleg nem volt vészes összeg, mindenképpen megéri, nekem a régi lánc 1.5 centivel volt hosszabb az újnál... mondjuk ez meg sem közelíti a 400 CDI-t, a cimborám, aki már a másodikat hajtja, aztmondja, 60000-enként ki kell cserélni a láncot, annyira megnyúlik!
Előzmény: GeryV8 (14145)
GeryV8 Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14145
gyertyában nekem beru jött be nagyon.
láncot meg illik cserélni. igaz ritkán kell, de az 500ekm, meg a még sose kellett mb-n láncot cserélni szöveg nem az igazi.
konkrétan a 380/420 moci hajlamos láncproblémákra.
így, ha még nem volt, vagy nem tudni mikor volt akkor ajánlatos. nem egy nagy összeg se a lánc se a csere. az esetleges láncproblémából adódó kárhoz képest pedig elenyésző.
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14144
Hello!
Szabd tudni merrefelé történt mindez?
Sajnos felnim nincs, jómagam is keresek, mégpedig ilyet:

Ha valaki tud segíteni, hogy merre, hol az kérem jelezze mailben.
Köszönöm!
Előzmény: Krisz_GII (14141)
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14143
Hátha ideolvas egy japánautó tulajdonos leírom hogy egy hátsó stabilizátor rúd ( kis Z alakó rúd 2 kis göbfejjel ) "zöldséges mercibe" kemény 790 azaz hétszázkilencven HUF !!! Egyébként 271 000 km-nél: első fékbetét garn. csere, fenti stabilizátor csere 2db, olajszűrő- 6 L+ maradt 2 L olaj ( Shell Rimula D de egyesek szerint megvezetve engem Mol Botond ), kipufogó hegesztés + új gumi tartók, zöldkártyáztatás, ANYAG+MUNKADÍJ ÖSSZESEN : 37 000 HUF. Ugyanez a miautónkon ugyanennyi lenne ( mondjuk nem hiszem hogy a 271 000 km-t egyáltalán megérik, de mondjuk 100 000-nél ) ?

És ha nem értitek miért nem szeretem a mi autónkat: azért mert mindenáron bele akarnak kényszeríteni minket régi autó tulajdonosokat ebbe a papírjaguárba az egyre szigorodó "EU-s" műszakik, zöldkártyák, súlyadó, stb adminisztratív eszközeivel. És én nem akarok olyan autóval járni amiben ( konkrét eset ) 20km/h sebességel egy vaskarónak nekicsúszva 340 000 Ft kár keletkezik, összetörik a lökhárító, motorháztető, lámpák, stb. A W123 meg csak simán kilökte volna azt a karót a helyéről.

andriskaandras Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14142
Hátha ideolvas egy japánautó tulajdonos leírom hogy egy hátsó stabilizátor rúd ( kis Z alakó rúd 2 kis göbfejjel ) "zöldséges mercibe" kemény 790 azaz hétszázkilencven HUF !!! Egyébként 271 000 km-nél: első fékbetét garn. csere, fenti stabilizátor csere 2db, olajszűrő- 6 L+ maradt 2 L olaj ( Shell Rimula D de egyesek szerint megvezetve engem Mol Botond ), kipufogó hegesztés + új gumi tartók, zöldkártyáztatás, ANYAG+MUNKADÍJ ÖSSZESEN : 37 000 HUF. Ugyanez a miautónkon ugyanennyi lenne ( mondjuk nem hiszem hogy a 271 000 km-t egyáltalán megérik, de mondjuk 100 000-nél ) ?
Krisz_GII Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14141
Sziasztok!

Van valakinek esetleg 4db 124-es mercire való lemezfelnije? Barátomnak nagy szüksége lenne rá, ugyanis az övét lelopták. Sürgős lenne. Ha lehet olcsón.

Krisz_GII
30/650-6771

BGke Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14140
boccs, hogy 2x írtam, de azt hittem az elsőre, hogy nem ment fel!

egy vicc, hogy derüljetek:-)))

Egy paraszt vett egy Mercedes C 180 D-t a Daimler-Chrysler-AG-tól. Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt. Nem sokkal később a Daimler-Chrysler-AG egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára. A következő számlát kapta:

Számla:

1 tehén - alapmodell Alapár 2.400,- EUR
1 tehen - kétszinű (fekete/fehér) Felár 150,- EUR
Marhabőr huzat 100,- EUR
Tejtartó nyári és téli üzemre 50,- EUR
4 lefejtő szelep 12,50 EUR/db, 50,- EUR
2 lökháritó, szaru 17,50 EUR/db, 35,- EUR
Trágyázó berendezés (Bio) 60,- EUR
Paták (párosujjú, négyévszakos) 100,- EUR
Kétkörös fékrendszer (első és hátsó) 400,- EUR
Légycsapó, félautomata 30,- EUR
Többhangú hangjelző 135,- EUR
Becsukható halogénszemek 150,- EUR
Vegyes üzemű tápanyaglebontó 1.250,- EUR
Teljes tehén a kívánt kivitelben: 4.910,- EUR*

*Gyári ár

BGke Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14139
gondoltam a kis kedvencemet én is beteszem, igaz ez nem új, de gyönyörű

http://www.evolution.co.jp/autocouture/mercedes/w124/

www.jerner.no/ galleri%20e500.htm

ps: remélem azért Lex-en és rajtam kívül még v.ji szereti a w124 500-at :-)

BGke Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14138
gondoltam a kis kedvencemet én is beteszem, igaz ez nem új, de gyönyörű
http://www.evolution.co.jp/autocouture/mercedes/w124/

Calver_ Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14137
Most auto manufacturers stopped selling diesels in the United States in the 1990s. But diesels are back, as Mercedes-Benz, Jeep and Volkswagen roll out vehicles at the 2004 New York International Automobile Show, which is running through April 18.

Mercedes-Benz, which invented the diesel car, on Monday began selling the E320 CDI sedan, its first diesel for the U.S. market since 1999. The E320 CDI uses a smart fuel-injection system that reduces emissions by releasing the precise amount of fuel needed to power the engine's six cylinders, according to Mercedes-Benz product PR specialist Michelle Murad. She said older diesel engines were not as accurate, and would just burn the excess fuel.

"The E320 CDI is 25 to 30 percent cleaner on average in carbon monoxide and carbon dioxide emissions" than Mercedes-Benz' gasoline-engine sedan, and the fuel injection provides more torque for acceleration, Murad said. "It gives you that 'back of the seat' feeling when you're leaving the traffic light."

However, Murad said that because diesels release higher amounts of nitrogen oxides, or NOxs, than gasoline cars, the E320 CDI cannot be sold in the five states with the most-stringent emissions standards, including the large markets of California and New York.

Murad said Mercedes-Benz projects that it will sell about 3,000 E320 CDIs, which are priced at around $50,000. Mercedes-Benz imported the technology from its European diesel cars, which the company has been producing since 1936.

zsir :-) $50k amugy 10millio forint ma, az itthoni listaara meg 13 :-) de hat mi gazdag orszag vagyunk

Stern_ Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14136
BCsocsan,

ez egy nagyon király oldal, köszönet és hála érte :-)

Stern

Előzmény: bcsocsan (14134)
chevy Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14135
Sziasztok.Eladó 126/420 89évj fehér,szürkebör,AMG futomü,spojler.Alkatésznek/donor/osztrák papiros.ÁR:350eFT. Ha érdekel valakit többet telefonon/ 06203749613 Sziasztok.
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14134
hali,

ha unatkoztok (és még nem ismertétek) akkor jó töltögetést kínál az alábbi oldal:

www.300se.com

Üdv,

bcsocsan

Il Doctore Creative Commons License 2004.04.15 0 0 14133
Előzmény: LEX (14132)
LEX Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14132
no comment...

Il Doctore Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14131
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14130
Mercedes Benz F400

Itt van nagy felbontásban.

LEX Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14129
családi kirándulóautó :-)))


bocs a méret miatt, de ezt a teszkó gazdaságos verdát nem hagyhattam ki...

MBW126380SE Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14128
Hi all!

A múlt héten készen lett végre a verdám.Teljes lakatolás,be.sárvédő,je.ajtó,géptető,csomtető,szélvédő,hátsó ablak csere,telibefújás(oldallapok,lökősök is).Bőrülések ,könyöklő javítva,új ülésrugók.Kb.600 lett a vége.Jöhet a következő 20 év!
A mesterek által okozott kár:1 db.vízhütő,1 db.ventillátorlapát:-(

Szükségem lenne a géphez egy elektromos rajzra,ha vkinek volna egy,légyszi jelezze!

Üdv:Gaben

lolga Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14127
:)))
Előzmény: nemokos007 (14126)
nemokos007 Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14126
Urak,az olajtémához csak annyit tennék hozzá hogy nekem is castrol rs racing olaj van a verdába full sint,de nem azért mert van pénzem 18eft/4l és ugyi 500se 8liter kell belöle.....hanem mert olyan a kupakja amit a "versenyekem"használnak tehát ha kibontod át töltöd semmi nem látszik rajta........ no comment A másik dolog hogy maradt nekem eladó w124re 2 hátsó lámpatest originál hella karcmentes 15iá a kettö.....off 16*7" bwa icewind felni 205/50 rtt gumikkal makula 1 szezont ment a felni most 38/db ujj áron nekem gumistól kéne 110lepedö érte 4*100 et35 lagunán volt.esetleg gumi nélkül is eladó ill cserélhetö w126ra való felnire is 17"-tól felfelé.......on keresek 16" 245/50 gumit ez már on mert a w126ra kéne hátra.....folyamatosan:)))))
BGke Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14125
úgy néz ki mint gyermekkorom rádiótávirányítós autója, csak kicsit nagyobb :-))
W123300TDT Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14124
Üdv!

Oldva az olajos vívódást, egy kis virtuáltuning. Jól el lehet szórakozni a rajzolóprogramokkal :-)

Eredetiben:

Virtuáltuning:

lolga Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14123
noh azért természetesen nem ennyire egyszerű a történet, de magyarországra nagyon kevésféle import olaj jön be, mert vmiért olyanok a vámszabályok, amelyek csak egy cégnek kedveznek. egyszerűen nem éri meg behozni kőolajszármazékot, mert versenyképtelen áron lehet csak kínálni. másik lehetőség: megveszed a Mol-tól az egyébként is másod-harmadrangú minőségű kőolajból finomított alapanyagot, aztán adalékolod egy kicsit és mehet a piacra.... mivel az adalékanyag is általában kőolajszármazéknak minősül,ezért hasonló feltételekkel lehet behozni, mint minden egyebet.
konkrétan hordózást láttam a saját szemmel, bent Battán, a finomítóban. általában 5-6 sor aktív üzemanyagos van és két-három olajos. az - ugye - közismert tény, h jóformán az összes benyakút ugyanazt a pancsot adja. a hordozásnál kétféle van: az egyik, aki a Mol-os hordókat hordja utántöltésre, a másik, aki teríti a szervízeknek a nagy kiszerelésű olajokat....a többit kitalálod....de szerintem nem bízz abban, hogy a csicsás flakonokat külföldön töltögetik....
benzinkutaztam régen. az üres hétvégeket palackozással töltöttük....kb 100ezer forintos beruházással neked is lehet géped és már csak palack kell, meg egy hordó, amiből átfejted....:)
welcome to the real world...:)
Előzmény: andriskaandras (14120)
candle Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14122
ebben konkrétan nem, de más dologban tudok arra példát mondani, h egy gyártósoron készül 3 cég (piaci konkurens) azonos terméke, csak a végén más matricát kap és más áron adják a boltban
Előzmény: andriskaandras (14120)
CYZ Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14121
remélem, be tudom szúrni, és kevesen látták:

eldaó 4 db csomagolt MB!

andriskaandras Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14120
Shell Rimula Diesel = Mol Carrier Diesel ??? Nem hiszem hogy így lenne, én régóta ezt használom és olaj miatt motorproblémám még sosem volt. Vagy te tényleg azt láttad hogy folyik a csapból az olaj és hol 2-3 ezer forintos Mol flakonok hol meg 4-5 ezer Shell flakonok mennek alatta ? Mert ha ez így lenne akkor a Shell nagyon drága flakonokat használ, ezt nem tudom elhinni.
Előzmény: lolga (14119)
lolga Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14119
nem lehordom, csak a helyén kezelem. csak mondjuk ugyanabból a csapból palackozzák, amiből a Mol olajait. ebből mire következtetsz?
ez nem urban legend. láttam.
Előzmény: andriskaandras (14113)
candle Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14118
hát ja. nekem d-ben 500körül van
Előzmény: Calver_ (14117)
Calver_ Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14117
azert en ketlem hogy alapjaraton lenne az 570Nm. Egy ilyen nagy urtartalmu motoronak kizart h 1000 rpm legyen az alapjarata.
Előzmény: candle (14116)
candle Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14116
"Alapjáraton 570 Nm. Rá sem szabad lépni a gázra :-))"

melyik gumi amelyik ezt tartósan kibírja?

(nekem a 400nm-rel már észnél kell lennem gázadásnál, mit lehet csinálni 1000nm-rel?:-)))))

Előzmény: HooK (14106)
candle Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14115
én tuti újat vennék ennyi pénzért, nem sza.akdnék felújítással.

arról nem beszélve, h a tök se tudja milyen lesz az a felújítás

Előzmény: HooK (14114)
HooK Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14114
Folyik a vizpumpám :(. El kell döntenem, hogy felújittatom, vagy veszek újat. Újra van 17eFt-os ajánlatom, de felújitót nem tudok. Tudtok (pesti)telefonszámot? Köszi
Hook
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14113
"aralt, shellt, agipot nem tekintem vitaalapnak, remélem nem kell magyaráznom miért...:)"

Én is pont ma cseréltetem az olajat, én Shell Rimula Diesel 15/40-est tetetek bele, szerintem ez tökéletesen megfelel egy 22 éves 300 D-nek ( mondjuk egy MOL Botondot vagy egy Auchan 1500Ft/5 literest azért én sem tennék bele ), de ez a Shell olaj szerintem igenis jó. Persze ha valami új S400CDI-m lenne biztos én is Mobil 1-et vagy valami hasonlót választanék, de egy új autó nem is eszik 5-6 ezer kilométeren 1-2 liter olajat úgyhogy azért ezeket az autókat és olajokat nem kell lehordani mert nem azonos kategória, és a maga kategóriájában pedig ez is jó olaj.

Előzmény: lolga (14107)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14112
mit kell azzal foglalkozni, ha egy kicsit csöpög? akkor van gond, ha nem csöpög! mert csak onnét folyik, ahol van!:-)
Előzmény: zs_sanya (14109)
stefi190 Creative Commons License 2004.04.14 0 0 14111
Sziasztok! Nekem jól jött az olajtéma kivesézése (okosabb lettem) akkor most jön a vastagabb olaj az enyémbe,mert alapjáraton már van egy kis szelephangja is a gépnek.(nem csak füstöl) Kösz.Stefi
lolga Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14110
525tds, de ugyanez volt a tapasztalata egy barátomnak 525i-vel.
Előzmény: kacagógerle (14108)
zs_sanya Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14109
LEX, Mr. Cool, andriskaandras!
Köszi a hozzászólásokat, én is ebben reménykedem, hogy ha beáll a szint, akkor abbahagyja a csepegést. Nincs kedvem levenni a váltót, biztos marha nehéz (a súlya) :)
Csak annyira ciki, hogy foltozza az utat, még a Zsigulim sem hagyott maga után semmi nyomot.
üdv: zssanya
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14108

Persze,én sem vitatkozni akarok.Tulképp azért is van a fórum,hogy leírjuk a tapasztalatainkat,és ezek nem mindig egyformák.Te is leírtad a tapasztalataidat,én is,és vagy ezt fogadja el valaki vagy azt.
Vékonyabb olajjal nekem is erős szelephangjaim voltak melegen,de a vastagabbal elmúlt.Na meg a teljesítmény is.Vékonyabbal tényleg erősebb a vas.
Egyébbként milyen BMW-d van?
Előzmény: lolga (14107)
lolga Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14107
két felvetésre egyszerre válaszolva:
van BMW-m. és 10w-60 Castrol RS megy bele.... semmi más.:) de ott van a Castrol TXT 10w-40, hogy még egy fullszint olajat említsek. de a Valvoline-nak is van egy fullszint 10w-50-es olaja. A mobil valóban nem tud ilyet prezentálni, náluk 5w-a és 0w-s fullszint olajok futnak csak.
aralt, shellt, agipot nem tekintem vitaalapnak, remélem nem kell magyaráznom miért...:)
ha mélyebbre túrok az emlékezetemben, akkor előtűnik még nekem az ELF-nek a Quartz nevű olaja, amely szintén 10w-50-es. mondjuk ezt kifejezetten francia autókba javasolják....:)

bmw: próbáltam több más olajat is, de egy se közelítette meg a castrol rs szintjét. soha mást.(60e km a motorban)
honda(mert az is van): a szelephang csak 10w-s full szint olajjal volt megszüntethető. az tény és való, hogy Mobil 1-el érezhetően pörgősebb volt a motor, viszont melegen, alapjáratan fájt az ember füle a szelepektől.(50e km a motorban)

nem vitatkozni akarok, félre ne érts, csak nekem is van tapasztalatom ilyesmiben és nem teljesen egyezik a tiéddel és csak meg akartam osztani.

Előzmény: kacagógerle (14099)
HooK Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14106
http://www.vezess.hu/hir.php?idx=4569
"SL 65 AMG 612 LÓERŐVEL"
"...Az elképzelhetetlen 1000 newtonméteres nyomaték 2-4 ezres főtengelyfordulat között áll rendelkezésre. Valószínűleg az 1000-es fordulat mellett keletkező 570 newtonméteres nyomaték is elegendő azonban a városi használat során. ..."
Beszarás. Alapjáraton 570 Nm. Rá sem szabad lépni a gázra :-))
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14105
Nekem is W123-300D automata van, valóban egy imbusz csavarral a hidraulikus kuplungból is le lehet engedni az olajat, ekkor sem 6 L ( ez egy új üres váltó gyári értéke ) a teljes feltőltés mert mindig marad bent valamennyi olaj a váltóban, viszont ha szerencséd van és jó a szimering a felesleg kinyomása után újra tömít, úgyhogy nem muszáj azonnal kiszedni a váltót.
Előzmény: zs_sanya (14098)
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14104
Nekwm is W123-300D automata van, valóban egy imbusz csavarral a hidraulikus kuplungból is le lehet engedni az olajat, ekkor sem 6 L ( ez egy új üres váltó gyári értéke ) a teljes feltőltés mert mindig marad bent valamennyi olaj a váltóban, viszont ha szerencséd van és jó a szimering a felesleg kinyomása után újra tömít, úgyhogy nem muszáj azonnal kiszedni a váltót.
Előzmény: zs_sanya (14098)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14103
Tesó!
"És az M110 mindig hangos, hangos volt, lesz és marad. :-)" <-- hatalmas igazság!:-))))
Előzmény: Stern_ (14084)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14102
Richie,
Minden elismerésem a vasakhoz! nem semmi gépek! nekem különösen a turbós/2karbis skodák, ikerkarbis kisfityó, meg a zilek teccettek! nameg a 280S! ja, meg az isten Warbik! ez a roadster ugye?
Előzmény: Törölt nick (14096)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14101
Nem kell megijedni! az olajszintet úgy ellenôrizted ahogy kell? üzemmeleg váltó (ehhez kell egy 50km-t menni), alapjáraton már 2 perce járó motor? mert ha nem, akkor lehet magasabb a szint. a csepegés meg abból lehet, hogy nagyon erôsen lettek meghúzva a deknicsavarok. csak pár Nm-el kell meghúzni, mert különben eldeformálódik.
Előzmény: zs_sanya (14098)
LEX Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14100
zssanya,

Nemtom a 23-asnál hogy van, de a 126-nál 2 helyen kell leengedni az olajat. Ha magából a váltóból leengeded az olajat, elől a kerékben a lamellák között, meg alul marad legalább 1,5 liter. 126-nál egy imbuszos csavart kell kivenni, ott szépen kifolyik az első részben lévő olaj is.

richie,
gyönyörű az a vas! tied? és eddig miért titkoltad?! :-)))

Előzmény: zs_sanya (14098)
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14099

"mercedes motor esetében szinte kizárólag 10w- x fullszint olajakra gondoltam."

Szvsz a 10W-s olajok túlnyomó részben félszintetikusak.

"az 5w-x és Ow-x olajok elsősorban a hiperprecíz illesztésű japán motorokba valók"

Akkor egy hiperprecíz BMW mociba mit öntenél?

Természetesen a fullszint olajokkal szemben nem rúghat labdába egy ásványi,vagy egy félszint sem.
Szerintem te is félreértettél valamit,mert az elején arról volt szó,hogy miért jobb egy félszint az ásványinál,nem pedig az,hogy miért rosszabb egy félszint a fullszintnél.

"télire egyébként is jobb a 10w-s mint a 15-ös a hidegindítás végett, ugye."

Természetesen jobb télen hidegindításnál a 10W-s olaj.De ha eléri az üzemi hőmérsékletet a moci,akkor megintcsak vékony.De ezzel is vigyázni kell,mert némelyik 10W40-es olaj jobban megdermed hidegben,mint egy 15W50-es félszint.Én ezt már próbáltam.Beraktam egy 10W40-et,és egy 15W50-et a -18 fokos fagyóba.Két nap múlva kivettem,hát a 15W50 sokkal folyékonyabb volt,mint a 10W40.

Előzmény: lolga (14095)
zs_sanya Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14098
Sziasztok!
Múlt héten lett olaj cserélve az automata váltóban. (123, 300D). Üres váltóba 6 litert ír a könyv, olajcserénél 4,8-at a Haynes. Leeresztett olajjal végigváltogat, ezután alul, váltó fedő leszed. Szűrő kicserél, 4 liter olaj betölt, végigváltogat, próbakör, olajszint a nívó max-ja felett 2 centivel. Persze elkezdte kinyomni, most folyamatosan cseperget alul.
Hol is rontottam el?
Gondolom váltó leszed ezek után, szimmering, amit kell cserél. Csak nem értem, hogy mitől maradt töb olaj a kelleténél...
üdv: zssanya
aranyparipa de gold e loo Creative Commons License 2004.04.13 0 0 14097
Hűha...

Á, nem.

Egyébként tegnap este elkelt.

Előzmény: Törölt nick (14096)
lolga Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14095
mindég ez van, ha ez ember megpróbál rövid lenni.:)
félreértik.
nekem is eszembe jutott, h pár viszkozitási értéket jó lenne odaírnom. mercedes motor esetében szinte kizárólag 10w-x fullszint olajakra gondoltam. az 5w-x és Ow-x olajok elsősorban a hiperprecíz illesztésű japán motorokba valók...
de fenntartom, h élettartamban a fullszint olajokkal nincs partiban egyik másik olaj sem. a félszint is inkább egy kompromisszumos(anyagi) megoldás....
télire egyébként is jobb a 10w-s mint a 15-ös a hidegindítás végett, ugye.:)
Előzmény: kacagógerle (14094)
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14094

A h?türés,és a melegoldali viszkozitás két különböz? dolog,semmi közük egymáshoz.Egy 0W30-nak lehet,hogy nagyobb a h?türése,mint egy 5W50-nek.
A nagyobb melegoldali viszkozitás,inkább a nagyobb illesztési hézagokkal készült régebbi motorokhoz ajánlott,pláne ha már kopott is egy kicsit,legyen az benzós,vagy diesel.A "nagyobb" hézagokat jobban kitölti a vastagabb olaj.
Én próbáltam már fullszint 5W50-et is 300E-be,de nem igazán jött be,a zajok nem szüntek meg.Hiába az 50-es melegoldali viszkozitás,az alapolaj 5W-s,és ellégé felhigult ez is nagy melegben,és nem alakult ki a megfelel? olajfilm.A h?türése nagyon jó,mivel fullszint,de az olaj térkitöld?képessége nem volt megfelel? nagy melegekben,kivéve a 10W60.Ez már melegekben is nagyon jó.
Igy maradtam a 15w50-es félszintnél,ez vált be a legjobban a dieselben is,és a benzinesben is.De nyárra ezt is überelem egy fullszint 10W60-al.
Előzmény: lolga (14091)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14093
aranyparipa de gold e loo :

Kettő álljon most az udvaron feleslegesen?
280S a karbi miatt eszik mint az állat. Egyébként mennyi lenne ha éppen érdekelne?

Stern:

Már megvannak a tervek, nem eredeti állapotba lesz visszaállítva(ha lesz) és ettől jobban elrontani már nem lehet. Másrészt szeretem teljesen megismerni az autó felépítését amibe beleülök és olyan használt verdát még nem láttam aminek ne lett volna valami baja.

Előzmény: aranyparipa de gold e loo (14092)
aranyparipa de gold e loo Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14092
Stern_

Jól mondod Blue2-nek...

Amit itt noszogatok átgazdításra:

1972 -es 116-os, 280 S

Eredeti mindene, erős kaszni, műszakival, meg ami kell...

Aki eddig látta, mind megdöbbent az állapotán.

Mármint áll-leesés irányába...

Előzmény: Stern_ (14085)
lolga Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14091
az olaj témában:

a szintetikus olajok a legjobb hőtűrésűek, pontosan abból adódóan, h kiküszöbölték belőlük az ásványiaknak jelentkező kokszosodást. egy benzines motorból 10e km átlagos használat után barnás színű szintetikus olajat fogsz leereszteni és mélyfekete ásványit.(nem teljesen új dízelmotorból jóformán biztos, h fekete olajat engedsz le már 1000km után is, ha turbós, akkor meg pláne....) a félszintetikus olaj csak spórolás szempontból jelent vmit, mert az "csak" adalékolva vagyon. és az a tévhit is merő butaság, h öregebb motorokba nem szabad szintetikus olajat venni. manapság már mindenfajta viszkozitású szintetikus olaj kapható és túl azon az előnyükön, h hőtűrés és ezáltal élettartam szempontból jobbak, nem szabad megfeledkezni arról az előnyükről, hogy lényegesen hamarabb képesek olajfilmet képezni a hengerek falán, redukálva ezzel a hidegindításból adódó kopás mennyiségét.
vannak nagyon ásványi olajok, de ezek magyarországon nem nagyon elérhetőek legális csatornákon... de ezek az ásványik között jók, a szintetikus olajokkal köszönőviszonyban sincsenek. egyébként a mercedes motorok nem arról híresek, hogy pörögnek, mint az eszement, hanem h nyomatékosak. kövképp nemannyira a hőtűrés, mint inkább a kenőképesség hosszútávú fenntartása a cél.

Előzmény: kacagógerle (14090)
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14090
"Mi egy DOHC 185 lóerős eléggé pörgős benzinmotorról beszélünk, Te meg egy dízelről."

Az ilyen id?s pörg?sebb benzinmotorokhoz,a nagyobb h?terhelés miatt,még er?sebben javallott egy magasabb melegoldali viszkozitású olaj.S?t én már 15W40-es ásványi olajat,nem tennék semmibe,mert kicsivel többért lehet kapni félszintetikust,és ugye ezek el?nyeit az ásványival szemben nem kell ecsetelnem.De ugye mindenki el tudja dönteni,hogy mire költi a pénzét,pláne ha még "konyit" is egy kicsit ezekhez a dolgokhoz.Meg az is egyéni szocprobléma,hogy ki meddig akarja használni a mociját.Bel?lem a szerel?i múltam,és a hosszú id?n át kikisérletezett egyéni tapasztalataim beszélnek.Ezzel csak segiteni szeretnék,nem pedig kinyiratni mások motorját.Az már más kérdés,hogy valaki elfogadja,vagy nem.

Előzmény: Stern_ (14084)
lolga Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14089
foltozgatás blöe. egyszer megfoltozod, akkor legközelebb már két helyen fog kifújni.... ha csere, akkor csere...:)
váltóolaj szűrőstül cserélve lett a nagyszervíz során.... azóta nagyon sima.
Előzmény: LEX (14088)
LEX Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14088
A kipuffnak egy ellensége van, a rozsda. Mondjuk a 126-nál nem spóroltak az anyaggal, úgyhogy lehet foltozgatni, ha kilyukad kisebb helyen. Lehet gyári kipuffot is rendelni hozzá, a leömlő és a hátsó dob aránylag drága, a többi nem vészes.
Több cég (Kipuf. klinika, Janó) is foglalkozik utángyártással, ezeknél a komplett rendszert jóval olcsóbban meg lehet úszni...

Váltót nem akarom ragozni, ha rendesen kapcsol, nem csúszik, nem rángat, akkor kell hagyni békében. Olajcs. periódus 65e km, ha fekete az olaj - vagy kicsit égett szagú - és nem lehet tudni az uccsó csere idejét, javallott kicseréltetni SZVSz (szűrőstül!)

Előzmény: lolga (14086)
czb04 Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14087
Ha nem zavar a piros szín és jó árat kérnek érte akkor érdemes megvenni.60000km-rel még új az autó,nincs kockázat!Az ötös váltó nem alapfelszereltség és lehet,hogy ABS is van benne.Vedd meg,ha tetszik,mert jobbat nem nagyon találsz.
Előzmény: Laminex (14074)
lolga Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14086
köszönöm a válaszokat.
egyébként kifúj egy helyen közvetlenül a leömlő után jövő cső hajlatánál. ez erőveszteséggel is jár?
Előzmény: Blue2 (14079)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14085
Blue2,

biztos vagy benne, hogy ezt az autót meg akarod építeni? És biztos, hogy dízelmotorral? Lehet hogy jobban járnál, ha vennél egy szép állapotút.

Előzmény: Blue2 (14069)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14084
"ezek a motorok" nem venném egy kalap alá az összes 10 évnél idősebb dízel- és benzinmotort. Mi egy DOHC 185 lóerős eléggé pörgős benzinmotorról beszélünk, Te meg egy dízelről. És az M110 mindig hangos, hangos volt, lesz és marad. :-)
Előzmény: kacagógerle (14066)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14083
Ha nem volt pörgetve az óra a 380-asban, akkor az valóban még "bejáratós". Az élettartam a mkarbantartástól függ, de még egy 150-200 ezer biztos van hátra neki. Olajat, láncot meg gyertyát már LEX leírta.

Üdv

Stern

Előzmény: lolga (14072)
cdl1 Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14082
Azért 420-ban (119-es motor) már beleszaladtam 1,2 ilyen láncszakadásos dologba.
Természetesen dűtött,boritott mindent.
A régebbi Vitoknál a röpsulyos rész esett szét,amiatt szakadtak a láncok.
(Egyet 2 orán keresztül nézegettem,miért nem indul be,a hangja szerint volt benne kompresszio:)
utána jutottam el a vezérlésig)
Szoval elég kiszámithatatlan a lánc álettartalma szvsz.
aranyparipa de gold e loo Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14081
Blue2

Mondom, hogy nálam van.

Itt vár egy gazdát. Olyat, mint Te...

Nem pénzkérdés. Majd megegyezünk, kitalálunk valami megoldást.

Ebbe csak bele kell ülni, azt kész. Tavaly került hozzám egy csere folytán, de csakis veteránosnak adom oda.... Én más járgányokban mozgok.

A net tehet róla, kereséskor kidobta a 116-ra a topicot és Téged.

Szerintem jól fontold meg, mert tudom mit ajánlok. Nincs kedvem elprédálni...

Blue2 Creative Commons License 2004.04.12 0 0 14079
Lánccsere ha lehúzta a maga kilométerét cserélni kell a nyúlás miatt. Váltó általában jól bírja, de olajat érdemes benne cserélni (na ez nem mindegy hol csináltatod). Kipufogó elég kényes része a merciknek ha nem fúj ki sehol sem akkor egyelőre szerintem nem érdemes vele foglalkozni.
Előzmény: lolga (14078)
lolga Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14078
a kilométer tutter....
az lehet, h a kipufogó ilyenkorra megadja magát?
a váltó mit bír?
bocsi a kérdésekért, de nekem sose volt mercim. és nem akarok a márka nimbuszának csapdájában landolni...:)
Előzmény: LEX (14076)
Hooshee Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14077
elszálltról én sem hallottam, de megnyúltról már igen... a 420-asban pl kellett cserélni.
Előzmény: LEX (14076)
LEX Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14076
"egy kis izzadás" általában mindig van (múlt héten láttam egy 97-es darabon...
Olaj - szvsz 15w40, gyertya Bosch (ki kell nézni pontosan a nagykönyvből, h. melyik)
Lánccsere érdekes. Elvileg 400-500e km-t bír, de ha tuti a km a kinézett kocsiban, akkor felejtős. Ha nem ismered a kocsi előéletét, akkor javallott megcsinálni. Egyik szerelő ismerős mondta, hogy ő inas kora óta nem cserélt vezműláncot Merciben, és még nem látott olyat, amiben elszállt volna...
Előzmény: lolga (14075)
lolga Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14075
egy barátomé.
a motor sose volt szétszedve. olajcserék betartva.
alul van egy kis izzadás, de olajcsere-intervallum alatt utántöltést nem igényel.aszonták.
milyen olaj javallott bele egyébként?
és milyen gyertya?
és mikor esedékes a lánccsere, ha egyáltalán?
Előzmény: LEX (14073)
Laminex Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14074
Az autó egy németországban élő hazánkfia tulajdona. 1991-ben hozta be (kint vette szalonban).
60 e km van benne mert csak akkor használta amikor itthon tartózkodott nyaralni, egyébként rokonoknál volt letdepózva egy fűtött garázsban. Az autó állapota a 13 év alatt nem sokat változott, szóval gyári, az idén cserélte le rajta a gyári gumikat....
Annyi a bajom vele hogy teljesen alap: el tető van benne meg ötös váltó, meg talán központi, ja meg piros....
A tag hamarosan nyugdíjba meg és hazatelepül Mo-ra. Utolsó fizetéséből hoz magának valami újabb szerkezetet ami élete végéig szolálja majd, úgyhogy megválik az így már feleslegessé vált 190-től
Előzmény: czb04 (14070)
LEX Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14073
lolga
a 380-ast speciel nem ismerem, de arra emléxem, hogy mikor a 260-ast vettem (az 6 henger, ugye) és a szerelő meglátta a 260e km-t benne, csak elvigyorodott, és aszonta: "Bejáratós..." :-)))
A V8-ak elvileg még tartósabbak, de persze minden azon múlik, hogy hogyan volt szervizelve, karbantartva.

Úgy látom én is, mindenki elhúzott a hosszú 7végére, szóval ezúton kívánok minden kedves topictagnag KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

üdv
L

Előzmény: lolga (14072)
lolga Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14072
kivédve az alapfeltevést:
nem magyarországi az autó. sose volt magyarországon. első tulajos, szervizkönyves autó. tehát nincs pörgetve az óra.
milyen élettartammal rendelkezik kb?
Előzmény: Stern_ (14065)
lolga Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14071
miért?
Előzmény: Stern_ (14065)
czb04 Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14070
190E 1.8-al kapcsolatban van tapasztalatom,de tudnom kéne,hogy konkrétan mi érdekelne.Néhány tanács vásárláshoz:legfontosabb,hogy volt e törve és,ha igen akkor milyen minőségben lett javítva/gyári patentok helyett néha ragasztóval rakják fel az oldalsó műa. és lökhárító elemeket/ A motortérben az el.csatlakozások és vezetékek legyenek eredetiek.A belső térben jó kell legyen minden,ha szakszerűen szerelték le v.mikor a kárpitokat,a műszerfal elemeket.Az űlések eredeti huzata nem minden típusnál bír ki 13 évet és az ajtókárpitok műbőr huzata is deformálódhat.A csomagtér beázhat ezért néz be a szőnyeg alá.Menet közben nagyon kevés zaj szűrődhet be,ha rosszabb úton kotyog v.mi akkor alá kell nézni,amúgy a futómű alk.részei könnyen és olcsón javíthatók.Sokat futott gépnél búghat a difi az ilyent jobb elkerülni.Érdemes kitekert kormánnyal forgolódni egyet,ha minden ok akkor zajtalanul fordul.Menet közben,ha nagyon táncol akkor a hátsó telók nem jók már.Ha lehet válassz gyári rugóval szereltet,mivel azzal is nagyon stabil és kényelmes az autó.7-13l/100km
Előzmény: Laminex (14067)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14069
aranyparipa de gold e loo :
Eddig csak egy 116-osom volt az meg még nálam van.

Remélem nyár végére sikerül összeszednem annyi pénzt, hogy kibéreljek egy garázst és nekiálljak a verdának (kb 2 évnyi munka a rendbetétele + több lé mint amennyit ér). Mint írtátok már a tipusváltás körül adódhatnak gondok, egy ilyen 280s kaszniba (jelenleg hivatalos 200d) milyen motort lehet belepakolni max amit még engedélyeznek (dízel/benzines)? Lehet, hogy tévedek , de ha jól emlékszem a 200d és 240d-nek ugyanaz a blokkja, ha felfuratom akkor elviekben lehet belőle 240td-t csinálni?

Előzmény: aranyparipa de gold e loo (14062)
GUK Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14068
"Rendes tőled, hogy két roncsautóval akarod megajándékozni a csajokat :-)"

Rendes tőletek hogy ezt gondoljátok, de én ugy gondoltam, hogy addid lesz időm és pénzem ( talán...) felujitani őket, és igy kapnák meg!!! Ehh, ti őrültek... :))

De! Kipróbáltam az amcsis ótót, kulturált, franko gép, pár kör után aszongya a srác: állj meg, S fokozat, aztán padló! Na jó rajtam ne muljon, igy tettem, a kocsi nem mozdult, felemelte az elejét aztán tűz, de mint az állat!!! Én ordibálok: - mikor vált már?, a srác ordibál: - nyomjad, nyomjad! az a "szar 81-es dizel " meg lepadlózta a km. órát (140-ig mér), és még gyorsult érzésre ugy 170-ig. Király volt!!

Végig 4500-nál váltott, (az övében mükszik a ford.mérő) hang alapján ha vki az enyém ennyire kipörgette volna abba kést szurnék, de ez ugy tünik birja. Teljesen más volt a hangja , mint egy benyás sportos gépé, őrülten pörgött, én sajnáltam szegényt...
Ugy néz ki összejönnek a fényképek, hamarosan prezentálok vmit.

Laminex Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14067
MB 190 E 1.8 1991-es évjárat van kinézve, van valakinek tapasztalat hasonlóról?
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14066
Csőváz!

Volt már szó róla,hogy ezekbe a motorokba a 15W-s olajok a megnövekedett illesztések miatt szvsz kicsit vastagabb olajfilmréteget "okoznak"mint a 10W40-es olajok.
De nem a 15W40-es ásványira gondolok,hanem pl.15W50 félszintre.Ezt tapasztalatból írom,ugyanis én már végigkisérleteztem a 15W40-től,a10W40-en keresztül.A 15W50-el halkabb lett a moci,kisebbek lettek a vibrációk,és kevesebbet is eszik belőle,és nem utolsósorban,nagy melegben nem hígul fel annyira,és ez a lényege.Nekem 190D 2.0 300.000km,15W40-el is,és 10W40-el is nyáron a forróságban,vékonynak bizonyult az olajfilm,és csattogások hallatszottak a motorból,de 15W50-el minden csattogás elmúlt,és olyan hangja van,mintha új lenne.
Úgyhogy nagy melegben vigyázni kell,a túl vékony olajjal,mert szvsz még csapágyas is lehet a vas.
Még mielőtt valaki megkérdezné,hogy télen mi a helyzet,amit én használok Motul 4100 Power olajnak,-33 a dermedéspontja,ugyhogy télen is megfelel ez az olaj.

Üdv.:gerle

Előzmény: Stern_ (14063)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14065
380-as motor + 250 e km futásteljesítmény...

azt hiszem ez a hihetetlen kategóriába tartozik!

Előzmény: lolga (14064)
lolga Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14064
én naponta többször csekkolom a hozzászólásaidat. csak mivel érdemben nem tudok mit hozzáfűzni, ezért hallgatok...:)

egy kérdés: egy 380SE motor életében a 250e km futásteljesítmény az hová tartozik. mennyit lehet várni az ilyen motoroktól?

Előzmény: GWY_128 (14061)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14063
Üdv GWY,

hétvége van, és itt mindenki a melóhelyről nyomul. Kivéve persze minket.
Mivel Te vagy a legújabb M110 Brother, elmesélem, hogy én saját tippem szerint 10W40-es résszintetikus olajjal szeretném etetni a Kópét a jövőben. (Mobil Super S, BP Visco 3000, Castrol GTX Magnatec Protec vagy ilyesmire gondoltam). Most is résszintetikus van benne, és nem füstöl se hidegen, se melegen, csak amikor üvegen megyek vele 5500 rpm körül, akkor dobja rendesen.

Neked hogy koszolódott el? Fekete lett vagy barna?

Stern

Előzmény: GWY_128 (14061)
aranyparipa de gold e loo Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14062
Blue2

Szerintem nálam van a kocsid: egy 116-os...

a jó emilem: lbp@lesliebigpaul.hu

GWY_128 Creative Commons License 2004.04.11 0 0 14061
Hahó!

Van itt valaki?
Rajtam kívül 2db hozzászólás/nap?
Urak!

Blue2 Creative Commons License 2004.04.10 0 0 14060
Megpróbálom feltölteni az atw-re a doksikat, nem tudom meddig maradnak szóval akinek kell töltse, az új cím: http://mercedes.dyn.hu
nbh Creative Commons License 2004.04.10 0 0 14059
Egyik barátomnak van egy Mercedes W123 200D bontásra.A telefonszáma:06309620509
GWY_128 Creative Commons License 2004.04.10 0 0 14058
Még richie35 kérdezte:
"szerintetek milyen teljesíményszintű olaj kell a jó öreg M110-be?"

Engem is érdekelne a véleményetek.

Én Castrol 15w40-es ásványi olajat raktam bele, de szerintem elég hamar elkoszolódott. Vagy az is lehet hogy a túlmelegedéstől nem lett átlátszó? Nem jó az olajhűtőm. Azaz inkább az olaj termosztátom. Vagy nem tudom mi.
Épp ezen küzdök. Mert szét szedtem és a hűtőn meg a csöveken nincs dugulás (1 hónapja cseréltem).
A termosztát kiszedve 110 fokon nyit kb 20mm-t, de ha nyitott állapotban teszem vissza, akkor sem zárja le teljesen azt az ágat ami a hűtőt megkerüli és megy vissza a motorba hűtés nélkül. Mivel van rajta asszem 4 pici furat. Szóval nem igazán értem hogyan működik, főleg hogy nem is működik.

Tegnap estére is megvolt a programom.
Miután miszlikre szedtem az olajhűtés minden darabját, felhoztam a hűtőt és nekiálltam bicskával kiegyenesíteni a lamelláit. Valami ökör lemosta magasnyomásúval és összgörbítette az egészet. És lehet hogy ideges lett rá, mert mindkét oldalán egyéb fizikai behatások nyomán szarrá gyűrődött kb 5 helyen.
3 filmet meghallgattam :-) és közben kifésültem szegényt.

Il Doctore, köszi a segítséget a képlinkeléssel kapcs. ban. Fogok felrakni a vasról ,csak szeretném ha már az új felnivel lenne, de szakad ez a szemét eső és nem szivesen hozom ki a garázsból. Kapott már eleget szegény az élettől.
Meg szét is van szedve, de az 1-2 óra.

De még egy kérdés: A képnek valami tárhelyen kell lenni, vagy az én gépemről is megy?

Cool! Ment 1 mail, észrevetted?

HooK Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14057
De ettől kevesebbet nem fog fogyasztani. Azt a valamit, ami most nem jó, nem fogja megjavitani.
Előzmény: Mr. Cool (14056)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14056
minek raknád bele??? hogy gyengébb legyen? de ha belerakod, nem árt neki, 'iszen így találták ki!
Előzmény: BGke (14055)
BGke Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14055
nem felejtettem el amit Lex mondott, csak az a kérdés, hogy jót tesz-e ha belerakom a kat-ot meg a lambda szondát?
altefnegy Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14054
Hali!

A miénk is ilyen ('86 500 SEC), mi helyeztettük el benne a katalizátort. :)

Valamit még mindig nem állítottak be.

Előzmény: BGke (14052)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14053
Mint már korábban LEX mondta, volt ún. RÜF verzió, amiben megvolt minden elôkészítés a katalizátorhoz, a tied is valószínüleg ilyen.
Ha jól be van állítva, országúton 10 körül eszik, vagy alatta, városban meg nem tudom. Bár én még korábban voltam egy telioldalas automata 300E-vel bp-n, zeg-bp-zeg 100liter volt.... bár ez elég extrém eset volt...:-)
Előzmény: BGke (14052)
BGke Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14052
Urak ismételten segedelmet kérek.

Felhívtam a MB Magyarországot, megnézték motorszám alapján nem katalizátoros a verda, de akkor minek van benne a lamda szonda előkészítés??
És mitől fogyaszt mint az állat ha eccer má beállították optimálisra a co-ját, meg a gyújtást, meg nem is nagyon nyomom neki???

mondjon nekem v.ki v.mi világosságot v. legalább egy olyan szervízt ahol biztosan értenek is hozzá meg meg is lehet fizetni a tudásukat!

candle Creative Commons License 2004.04.09 0 0 14051
"Egy 107-es SLC az álmom! Most csendesen irigykedek :-))"

nekem abból az amerikai típus, hát ja

off

azt tudtátok, hogy rallyVB futamot nyertek 107-essel?

Előzmény: HooK (14048)
kobak26 Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14050
"Hát akkor próbáld meg, mostantól hagyj ki 5 olajcsere periódust, oszt hadd lássuk mit bír a suzuki. Tényleg kiváncsi lennék hogy a mi autónk hogy viseli a nemtörődömséget ? Persze ha beáll a motorja én szóltam hogy senki ne utánozzon !"

Nem szeretném, ha még 5 olajcsereperiódus után is nálam lenne. Az igazi az lenne, ha már a következőt sem én ejteném meg.

Viszont a mostani csere előtt nem sokkal 2 litert kellett utánatöltenem (3,5 fér bele össz). Szerintem az utolsó olaj lehetett szar, mert előtte 7 csere során soha 1 deci sem hiányzott a cserekor.

Na, remélem hamar lecserélem (ezt remélem már december óta) aztán merciről írok majd :-)

Előzmény: andriskaandras (14042)
W123300TDT Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14049
Üdv!

Help! Tudja valaki hogy a 123-as felnijének milyen átmérőjű a tehermentesítő furata? Nem vagyok autóközelben a héten, így nem tudom megmérni.
Kösz!

HooK Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14048
Egy 107-es SLC az álmom! Most csendesen irigykedek :-))
Előzmény: LEX (14047)
LEX Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14047
Ma reggel ballagok befelé az M3-on, békés 150, belső sáv. Egyszer csak tükörben észlelem, hogy valami lapos gíp nyomul vehemensem, de még a távolban. Ahogy közeledett, sokáig nem lehetett kiszúrni, mi lehet, formára oan MX5 vagy S2000-es Honda. Kihúzódok előle, kicsi lassítás, és akkor elhúz mellettem laza 160-as tempóval egy gyönyörű, aranymetál színű SLC (R107) Nemrég helyezhették forgalomba, mert J-s rencáma volt, de nagyon tiptopnak nézett ki

Ez a nap is jól kezdődött :-)))

W123300TDT Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14046
Mondjuk Nekem se jönnek be túlságosan, csak mint érdekességet szántam. A 29-es még elmegy, valahogy jobban illik hozzá már egy ilyen tuning mint a két másik klasszikushoz.
Előzmény: candle (14043)
stefi190 Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14045
Sziasztok! Megint gondjaim vannak, melegen nagyon füstöl a gép (most volt olajcsere az olajat Gaálnál vettem)10-40est kapott. Amikor beindítom semmi füst,viszont mikor eléri a 80 fokot simán beborítja az utcát egy kövér gázadás után. Nem melegszik, a víz nem fogy,az olaj tiszta. Mi lehet vele? Nem szeretnék úgy járni mint a kicsivel ahol hengerfej felújítással kezdték,majd szelepek cseréje meg egyebek. Szóval kifizettem egy halom pénzt mire jó lett. Természetesen minden alkalommal rezsióradij,szétszedés stb. Szóval hozzáértők segítségét kérném. Kösz. Stefi (ja ez már a 380se)
candle Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14044
"Rendes tőled, hogy két roncsautóval akarod megajándékozni a csajokat :-)"

nekem is ez jutott eszembe:-))))

Előzmény: Törölt nick (14035)
candle Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14043
"Koenig flotta! "

kövezzetek meg érte, de szerintem ezek baromira cicásak

Előzmény: W123300TDT (14032)
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14042
Hát akkor próbáld meg, mostantól hagyj ki 5 olajcsere periódust, oszt hadd lássuk mit bír a suzuki. Tényleg kiváncsi lennék hogy a mi autónk hogy viseli a nemtörődömséget ? Persze ha beáll a motorja én szóltam hogy senki ne utánozzon !
Előzmény: kobak26 (14039)
kacagógerle Creative Commons License 2004.04.08 0 0 14041

Egyik haverom azt mondja,hogy a 124 300E-jében 2db AC pumpa van gyárilag,a biztonság kedvéért.
Higgyek neki,vagy ne?
Előzmény: Stern_ (14040)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14040
A veterános kollégáknak meg üzenem, hogy újból feléledt itt az indexen az "Állólámpás Merci" topik, lehet őket is pörgetni :-)

Ezt célzásnak vettem és odanyomultam.

AC Relé minimum-szívás története

Ez egy mai sztori. Régebbi injektoros Merciken bosszantó és gyakori hiba az AC relé halála. Természetesen nehéz felismerni, főleg hogy tud visszatérően jelentketzni.
ehhez képest én tegnap éjjel hazajövök a szakadó esőben hiba nélkül. Nem gondolok semmi rosszra másnap sem, amikor nem indul az autó. Hallom hogy nem zúg, mondom valami Ac gondja van. Szerencsére pont a ház előtt állásban rohadt le, szerencsére elég autóm van, szóval Pooding-gal intéztem az ügyeimet. Délután CSF Ricsivel kimértk a problémát, a relé volt halott, mert az egyik forrasztás a 8-as lábnál kicsit elgyengült, és a nagy áramfelvételtől túlmelegedve kiforrasztotta magát. Én meg vissza őt, és azóta megy, már csak le kell szigetelni. 1 órát vett igénybe az egész, és nem is álltam meg vele sehol, ezért mondom hogy minimalizáltam a szívást.

Stern

Előzmény: LEX (14038)
kobak26 Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14039
""FIGYELEM EZT A MUTATVÁNYT SUZUKISOK NE PRÓBÁLJÁK KI MERT VESZÉLYEZTETI AZ ÖN ÉS AUTÓJA EGÉSZSÉGÉT ! "

nem hiszem, h ezt a topicot olvasnák"

Miből gondolod? Nekem is suzukim van, és hihetetlen, de sohasem romlik el!!! Pedig az se mai darab. Másrészt pedig már régóta keresem az utódot, csak úgy néz ki, túl igényes vagyok :-).

Előzmény: candle (14022)
LEX Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14038
Olvastátok?

SL65AMG roadster (cikk a TC-n)
612LE, 1000Nm...noooormálisak ezek?! Rendes autóban nincs ilyen nyomaték, csak kamionban :-)

A veterános kollégáknak meg üzenem, hogy újból feléledt itt az indexen az "Állólámpás Merci" topik, lehet őket is pörgetni :-)

Blue2 Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14037
Nem akarsz még egy roncsot az udvarodra? :)
Előzmény: GUK (14033)
Calver_ Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14036
csak hat csusztatsz, mert akkor nem 3000 volt az atlag, es most sem 100 az atlag (2003-as netto 74-re v 75-re emlekszem, ld ksh)
Előzmény: Törölt nick (14029)
Törölt nick Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14035
Rendes tőled, hogy két roncsautóval akarod megajándékozni a csajokat :-)
Előzmény: GUK (14033)
GWY_128 Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14034
Egy cimborának van egy w124 230 TE-je és az automata váltóján állitgatja a nyomást és mostmár egész jó de talált egy csavart és azt szeretné tudni, hogy lehet-e az egy mérőpont?
Mert ha igen akkor rá tudna mérni a nyomásra (ha jól tudom moduláló nyomás)és be tudná állitani a gyári értéket. Főleg ha valaki elárulná neki.

Nekem meg még mindig a w126 85 előtti 15ös alufelnijébe kellene 4 kupak.

GUK Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14033
Az én udvaromon is áll két 115/200d, kb ugy néznek ki mint Blue2 116-ja, az egyik 71-es, a másik 74-es, érdekelne ki járt velük akkoriban...
Eldöntöttem: a két lányom közt is 3 év van, majd ezeket kapják "hozományul" ha lessz egyáltalán a kocsikból vmi, a 71-es nagyon tré.
De becsületére legyen mondva már majdnem összeszarta magát miatta egy ürge, aki tudta hogy hónapok óta nem volt beindítva, és meg akarta venni belőle a mocit( kistraktornak!! az állat!), addig sírt hogy legalább had nézze meg. Több hónap után : izzitás, 2 nyösszenés (kb fél fordulat), majd egyenletes berregés.... A földről szedte fel az állát!!! (Én meg vigyorogtam mint a sült tök!)
W123300TDT Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14032
Koenig flotta!


Törölt nick Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14031
MÁS: Kibaszott idegesítő az Index fórum. Az előző hozzászólásommal kb. fél órát szívtam.

Nincs valami alternatíva?

polaris1 Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14030
üdv.
Engem a faterom 1973-ban egy 180-as mercivel hozott el a szülészetről.Az Öreg nem volt sem komcsi sem külszolis "csak" élsportoló, akik azért nem kerestek valami kiugróan, viszont utazhattak nyugatra, ami azért akkoriban szélesítette a látókört rendesen. Nos a látókör addig szélesedett, hogy azóta csak egyszer vett egy volvót az Öreg véletlenül :-)))))))
Törölt nick Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14029
"Az apjáék 1972-ben vettek egy zsír új 200D-t külszolgálatosként (közismerten: "külszolis"-ként :-) Németországban, és ezt hozták be magánúton. Két évesen el kellett adniuk kb 30.000-rel, és egy pillanat alatt elvitték: egy autószerelő pofa szó nélkül kiperkált 200 ezer forintot, másnap pedig lélekszakadva jött egy másik szivar 220 ezer kp.-val a zsebében.

[Csak, hogy legyen mihez viszonyítnai: a havi átlagfizetés 1500-3000 forint körül mozgott, egy Trabant ekkor 40 ezer körül volt, egy Zsiga kb. 90 (meg öt év várakozás), a top (az amúgy csakis közületeknek forgalmazott) Volga 120-130 ezer pezeta volt. 200 ezerért komplett, zsír kertesházat lehetett venni Budán.]"

Most nem azért mondom, de ezek az arányok 2004-ben sem néznek ki nagyon máshogy. Egy 2 éves E200 CDI (ez ugye a W115 D mai megfelelője)pár extrával gondolom kb. 9 milla, egy zsír budai kertesház mondjuk 60 millió.

Átlag magyar paraszt keres mondjuk nettó 100 ezret (nem tudom pontosan).

Akkor:

1972-ben (3 ezres keresetnél)

Merdzsó 66,6 hónap
Ház 66,6 hónap
Lada 30 hónap

2004-ben (100 ezer, Ladát 3 millás Astrával pótoltam)

Merdzsó 90 hónap
Ház 600 hónap
Astra 30 hónap

Lényeg, hogy buktak a komcsik, és itt a nagy jólét :-)

andriskaandras Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14028
Magyarországon vásárolt, első tulajdonostól, garázsban tartott...
Előzmény: Blue2 (14026)
Törölt nick Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14027
Megkímélt darab :-)
Előzmény: Blue2 (14026)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14026
Mercedes átrozsdásodás teszt:
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14025
Na igen a Kárpát utca működött csak épp mint pártgarázs, nem lehetett csak úgy az utcáról bemenni mondjuk egy olajcserére. Ma már furcsa a gondolata is ezeknek a dolgoknak hogy mondjuk befizetsz egy autóra és öt évig ül állambá a pénzeden mire megkapod. Hál istennek elmúlt ez a világ hátrányaival ( és sajnos előnyeivel ) együtt.
Előzmény: poén (14024)
poén Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14024
Mercedesek a Kádár-érában: nem tudom ki mennyire olvassa a Veterán Autó és Motort, de onnan az egyik szerzőnek (Csikós Zsoltnak) W115-je van, és cikkezet a témáról; az ő, illetve kocsijuk esete tipikusnak mondható.
Az apjáék 1972-ben vettek egy zsír új 200D-t külszolgálatosként (közismerten: "külszolis"-ként :-) Németországban, és ezt hozták be magánúton. Két évesen el kellett adniuk kb 30.000-rel, és egy pillanat alatt elvitték: egy autószerelő pofa szó nélkül kiperkált 200 ezer forintot, másnap pedig lélekszakadva jött egy másik szivar 220 ezer kp.-val a zsebében.

[Csak, hogy legyen mihez viszonyítnai: a havi átlagfizetés 1500-3000 forint körül mozgott, egy Trabant ekkor 40 ezer körül volt, egy Zsiga kb. 90 (meg öt év várakozás), a top (az amúgy csakis közületeknek forgalmazott) Volga 120-130 ezer pezeta volt. 200 ezerért komplett, zsír kertesházat lehetett venni Budán.]
Amúgy emberünk két éve megtalálta az eladott kocsit, és tavaly visszavásárolta azt a Mercedest amiben kisgyerekként ült utoljára :-)))
Szóval a tipikus eset úgy fesett, hogy a kiküldetésben lévők, jó kapcsolatokkal bírok egy-egy darabot behoztak saját maguknak, de amúgy még az ismert közszereplőknek (pl. színészeknek, sportolóknak) sem járt ez kapásból a Merci, vagy bármilyen nyugati kocsi, max. a meggyorsított Zsiguli-kiutalás, mert a Merkur kevés volt a beszerzéshez.
Relatíve nagy számban csak a minisztériumok használtak Merciket, a magántulajok kapcsolatira pedig a fenntartásnál is szükség volt, mert hozzáértés, és alkatrész kb. két helyen volt az egész országban.
Bocs a hosszúságért!
poén

altefnegy Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14023
Ja, sajna elég jó. :((( A miénk egyelőre. Első körben meg lehet kérdezni a Best Mobilnál, hogy nagyjából mennyire jó.
Előzmény: W123300TDT (14021)
candle Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14022
"öcsémnek kölcsönadott 1976-os W123-300 D-vel kb 30 000 km-t ( tehát kb 4-5 csereperiódust )ment el olajcsere nélkül ! Mikor visszaadta kihúzom az olaj nívó pálcát teljesen száraz"

öcsédet befenyítetted?:-)

"FIGYELEM EZT A MUTATVÁNYT SUZUKISOK NE PRÓBÁLJÁK KI MERT VESZÉLYEZTETI AZ ÖN ÉS AUTÓJA EGÉSZSÉGÉT ! "

nem hiszem, h ezt a topicot olvasnák

Előzmény: andriskaandras (14018)
W123300TDT Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14021
Üdv!

A használtautón van egy bal elején sérült 126/500SEC. Met.kék. A sérülésen kívül elég egyben van, legalábbis amennyi látszik belőle. 86-os, és nem kérnek érte horror összeget.

andriskaandras Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14020
index...
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14019
Zöldségesmerci elnyűhetetlenségi teszt: öcsémnek kölcsönadott 1976-os W123-300 D-vel kb 30 000 km-t ( tehát kb 4-5 csereperiódust )ment el olajcsere nélkül ! Mikor visszaadta kihúzom az olaj nívó pálcát teljesen száraz, megtörölgetem, visszadugom hogy biztos valami tévedés van de ismét száraz. Ezután 4 L olajat tültöttem bele, tehát még 1,5-2,5 L talán volt a kartel aljában és azért nem állt be a motor. Nesze neked prolong átverés (majdnem)minden autó elmegy motorolaj nélkül! Persze rendesen megkophatott a motor mert nagyon sok forgatással indul de megy és ez csoda. FIGYELEM EZT A MUTATVÁNYT SUZUKISOK NE PRÓBÁLJÁK KI MERT VESZÉLYEZTETI AZ ÖN ÉS AUTÓJA EGÉSZSÉGÉT !
andriskaandras Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14018
Zöldségesmerci elnyűhetetlenségi teszt: öcsémnek kölcsönadott 1976-os W123-300 D-vel kb 30 000 km-t ( tehát kb 4-5 csereperiódust )ment el olajcsere nélkül ! Mikor visszaadta kihúzom az olaj nívó pálcát teljesen száraz, megtörölgetem, visszadugom hogy biztos valami tévedés van de ismét száraz. Ezután 4 L olajat tültöttem bele, tehát még 1,5-2,5 L talán volt a kartel aljában és azért nem állt be a motor. Nesze neked prolong átverés (majdnem)minden autó elmegy motorolaj nélkül! Persze rendesen megkophatott a motor mert nagyon sok forgatással indul de megy és ez csoda. FIGYELEM EZT A MUTATVÁNYT SUZUKISOK NE PRÓBÁLJÁK KI MERT VESZÉLYEZTETI AZ ÖN ÉS AUTÓJA EGÉSZSÉGÉT !
HooK Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14017
http://index.hu/sport/forma1/mccrizis/
"A McLaren történetének leggyengébb szezonkezdete után David Coulthard, az istálló skót pilótája egy interjúban elárulta, nemcsak a kocsi megbízhatóságával van gond, a gép kasztniját már a tervezőasztalnál elrontották. Csapattársa, Kimi Raikkönen állítólag már a távozáson gondolkodik."
HooK Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14016
bcsocsan:"Egyébként lehet, hogy az 500-as indokolt ehhez a nagy kasznihoz. Ki is vették már a 'kis' 430-ast a kínálatból."
És az elején még volt ML230 is! Na az nem lehetett semmi! Én ML320-ast próbálhattam egy körre, nem tünt alulmotorizáltnak. Najó, semmi különös, kiugró menetteljesitmény, egy kihuzatással jó átlagos, húzós gyorsulás azért kijött belőle. Mondjuk a belseje eléggé lepukkant volt, de ezt betudtam annak, hogy céges kocsi volt és ütötték-vágták. Azért egy megkimélt darab biztos nem ilyen viharvert.
Ma reggel fülig ért a szám a vigyorgástól. A szembe jövő sávban állt egy fekete 140-es, benne egy az egyben Jockey ült, nagy texaskalapban, napszemüveggel :-))). Volt egyénisége a tagnak! Üdv

Hook

Előzmény: bcsocsan (14012)
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.07 0 0 14015
lolga Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14013
értelek. jogos.
akkor viszont nem látok rá magyarázatot.
OFF
akkor én reménytelenül lúzer, antikommunista vagyok, ha 10 évnél idősebb autóm van?:)
ON
Előzmény: bcsocsan (14011)
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14012
Sziasztok!

Ma a fQnök jóvoltából kipróbálhattam egy kölcsönkapott ML430-ast, munkaidQben!

Nem volt alul motorizálva, de nem biztos, hogy ezt az autót venném meg 8 millerért. Egyébként lehet, hogy az 500-as indokolt ehhez a nagy kasznihoz. Ki is vették már a 'kis' 430-ast a kínálatból.

Szóval tulajdonképpen jó volt, csak az amerikai beütés nagyon látszik rajta. Kilométeróra 120-ig! Aztán felocsúdsz, hogy mérföld, de még így is csak 180-ig mér... A faborítás vagy mqanyag volt, vagy mqanyagot mintázó fából készült, az ajtóborítás, mint egy Zastaván. Az ülés igen kényelmes. A mqszerfal és kapcsolók dzsipesen spártaiak, a rádió és klímakapcsoló fal nevetségesen egyszerü. Szóval nem tudom, lehet hogy nem ez kéne, habár menni jól ment.

Üdv,

bcsocsan

bcsocsan Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14011
lolga!

Hát pont ez az! 123-as Merci volt már itt is, de 500 SLC - amirQl itt konkrétan szó volt - nem volt, az tuti. Ezzel nem lekicsinyleni akarom a w123-at, hisz nekem is az van, csak jelzem neked, hogy akkoriban az számított a kis benz-nek. Akkoriban a német ismerQseinknek volt (gyártulajdonosként) 450SLC-jük a papának és 280E-je w123-as a mamának. Az 500 SLC-hez mi komcsi prolik kicsik voltunk még akkoriban. OFF Most már más a helyzet, mert most minnél komcsibb volt valaki régen annál májerebb verdával jár manapság. ON

Üdv,

bcsocsan

U.I.: 1979-ben apám Wartburg Touristra fizetett be a Merkurnál, ott nem árultak Merdzsót.

Előzmény: lolga (14001)
Yls Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14010
Sziasztok!
Nekem egy amerikai típusú 126-osom van (300 SDTD), most egy elég alapos felújítás alatt. Tud nekem valaki segíteni leírásokkal, adatokkal, rajzokkal? Esetleg szervíz CD-vel???
BGke Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14009
Köszi Lex ezt is megpróbálom
LEX Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14008
"az autóvillamosságis ürge mondta, aki szédszedte és megnézte, hogy a computerben meg van a szonda csatlakozójának a helye"

a RÜF verziónak épp ez a lényege, ki van építve minden, hogy csak a cuccot kelljen rádugni, és ne kelljen utólag gányolni a kábelezéssel (nekem legalábbis uez volt a 260-ban) Ja, az is 86-os volt, ha ez számít, sztem akkor még ment egymás mellett a RÜF és a KAT verziós motor

Mindenképpen érdemes lekérdezni a kicsikét alváz- és motorszám alalpján, akkor ki kell derüljön az igazság

A Kárpátban valszeg teflonon nem adják ki az infót, de hetente 2x van 9-12h közöttún. adatszolgáltatás. Be kell ballagni a forgalmival, és kiadják az infókat.

Előzmény: BGke (14005)
BGke Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14007
"Neked írtam. Nem akarom magam reklámozni, Ezért inkább Emilbe, vagy telefonon"

köszi BuLaci du. jelentkezem telefonon az eccerűbb és legfőképpen gyorsabb

Előzmény: BuLaci (14006)
BuLaci Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14006
Hello Bgke
Neked írtam. Nem akarom magam reklámozni, Ezért inkább Emilbe, vagy telefonon.
Szerintem hívd fel a Kárpát u., hogy kell-é ilyesmi a kocsidba, mert ha igen, akkor vennél. Bár mercinél nekem még nem tűnt fel, hogy valami kilenne építve, és ne használnák, ettől még lehet. A jobb első szőnyeget, ha felszeded a kábelcsatorna mellet, vagy benne, kell találnod két sarut, egy duplát, meg egy szimpla kerek dugót fehér vezetékkel. Kárpát tel: 451-22-80 Az én címem: lemharkaly@freemail.hu
Tel 06209866437
Előzmény: BGke (14003)
BGke Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14005
már intézem a gyári szervíz cd-t kiváncsi vagyok mikor lesz meg (jövő hétre ígérték)

nem akarom elkapkodni ezt katalizátor + lambda szonda témát(csak így k*rva sokat zabál a kicsike), de ezt az autóvillamosságis ürge mondta, aki szédszedte és megnézte, hogy a computerben meg van a szonda csatlakozójának a helye a katalizátort nem tudom, de semmi haszna nincs abból ha átver, mert 6000 Ft mondott nekem a beszerelésre+utánna a beállításra, ami szerintem korrekt, nem ő szerzi a cuccot. tudom, hogy szerelőben nem szabad megbízni, de ez egy szerény és becsületesnek kinéző ember, olyas fajta, aki világ életében szegény marad, mert korrekt áron dolgozik (a kocsi most rendesen muzsikál)

egy-két bontó címet azért írhatnátok, hogy utánna kérdezhessek a cuccosnak

Kipufogóklinikáról (katalizátor ügyben) mi a véleményetek????(állítólag 35-ért kat.-ot adnak és be is szerelik, igaz utángyártott, bár szerintem egy kat.-nál ez mindegy)

HooK Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14004
BGke:Sajna az évjárat nem mérvadó katalizátor témában. Nekem a 85-ös 124-esem (230-as) már katalizátoros+lambdaszondás volt, de láttam későbbi kiadásút katalizátor nélkül. Asszem 89-től volt minden szériában katalizátor, de az évszám nem biztos. Üdv

Hook

Előzmény: BGke (14003)
BGke Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14003
BuLaci nem tudom, hogy nekem írtad-e, hogy segítenél, de bp-i vagyok és örömmel venném a segedelmet.

Van valakinek leírása, vagy esetleg letölthetném valakiről w124 (1986-os 3000-es benzines) gyári leírást, mert akkor utánna tudnék nézni, hogy csak előkészítés van a kocsiban vagy valóban hiányzik-e belőele amit a szerelő mondott. addig is keresgetek a német oldalakon, azt legalább értem :-)

köszi mindenkinek a segítséget, de tegnap sajna már nem tudtam reagálni

andriskaandras Creative Commons License 2004.04.06 0 0 14002
Fehér holló esete a hazai forgalombahelyezésű mercedes bár a mi házunkban is lakik egy öregúr aki az IM-ben volt garázsmester vagy mi és neki is volt a 60-as, 70-es években 180-as majd állólámpás mercije. De én nem tartom előnynek a kritikán aluli magyar utakon való 300 000 km vagy nagyobb futásteljesítményt hogy a kötelező szervizekhez való magyar hozzáállást már ne is említsem. Inkább vennék mondjuk egy Svájci vagy Belga származású autót az utak és a lelkiismeretes szervizelés okozta állapotkülönbség végett.
Előzmény: lolga (14001)
lolga Creative Commons License 2004.04.05 0 0 14001
hogy válaszoljak, hogy miért nem tartom kizártnak:
nagybátyám 1984ben vett egyéves 123ast egy Ajka környéki polgármestertől(bocsánat tanácselnöktől), aki Bécsből hozatta....
Előzmény: bcsocsan (13999)
lolga Creative Commons License 2004.04.05 0 0 14000
nem, nem valóban. 123-asa volt. de azt nem is írtam, h 500asa lett volna, csak h mercije.
Előzmény: bcsocsan (13999)
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13999
lolga!

hogy pártfunkcionárius volt-e vagy sem, nem tudom, de egy tuti, neki sem 500 SLC-je volt 1980-ban...

Üdv,

bcsocsan

Előzmény: lolga (13997)
lolga Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13998
ontopic:

milyen olajat raknátok egy 252e km-t futott 380SE-be? márkát és viszkozitást írjatok! köszönöm

lolga Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13997
hát ez nem az a fórum, ahol erről kéne vitatkozni, de tévedsz. nem kicsit...
és egyébként szerintem ez a legkevésbé sem érdekes egy Mercedes-sel foglalkozó topic-ban....
de kösz a választ.
Előzmény: theman3 (13988)
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13996
Ez pontosan melyik szerelő is volt?
:-)))
Előzmény: LEX (13995)
LEX Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13995
"a szerelő benyögi, hogy hiányzik a kocsimból a katalizátor+lambda szonda"

Utána kéne nézned motorszám, évjárat alapján, hogy gyárilag egyáltalán volt-e benne. Nekem volt hasonló tréfás esetem egyszer, mikor elment az alapjáratom a 260-ason. Szerelő mondta, hogy hiányzik belőle a lambda meg katalizátor, stb. Aztán kiderült, hogy persze, mert gyárilag csak az előkészítés volt a kocsiban, a cucc nem. Nemtom, hogy csak bepróbálkozott-e a fazon, de költséges próbálkozás lett volna (kb. 70e a cucc)

Előzmény: BGke (13987)
BuLaci Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13994
Mekkora motor van a autódban? Merre laksz?
Ha pesti vagy lehet,hogy tudok segíteni.
Előzmény: BGke (13987)
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13993
tar.hu!!!

Na jó ez csak vicc volt, annak is otromba, elnézést kérek!

Előzmény: Blue2 (13992)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13992
Megszünt a szolgáltató, de ha tudtok tárhelyet akkor mindent felpakolok ami fent volt.
Előzmény: n_tomi (13985)
HooK Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13991
Arany kezed van :-)).
Előzmény: Mr. Cool (13990)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13990
szerintem ismét kinyírtuk...:-)
Előzmény: HooK (13989)
HooK Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13989
Mi a lóhere van az mb-cars.hu-val? Elég döglöttnek látszik, pedig reggel még ment. :-((
theman3 Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13988
Hofi pártfunkcionárius volt.
Előzmény: lolga (13983)
BGke Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13987
sziasztok újra itt vagyok és még mindig nem jó az autóm.

kezdem magam kicsit hülyén érezni, mert pénteken kimentem a kocsimért(elektromos átvizsgálás): minden vezeték rendben, gyertyák rendben, akkut lassan lehetne venni szóval majdnem mindenden tökéletes, de hogy még se a szerelő benyögi, hogy hiányzik a kocsimból a katalizátor+lambda szonda (szerény kalkulációim szerint ez egy enyhe 50-60-as lesz).
nagy bánatomra hazautóztam az újabb csapás súlya alatt magambaroskadva feküdtem a kocsiban, amikor is egy suzuki belépcsappant hátulról(azt hittem még átmész a PIROSON címszóval :-)))

:-((most ilyen vagyok kicsit

tudnátok nekem egy-két mercibontót ajánlani ahol be tudnám szerezni a 86-os (w124)kis "ékszerdobozomhoz" e két hiányzó darabot

szerintetek mi a reális ára bontottan a cuccnak

HooK Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13986
LEX:"F1-et nézte vki?"
Tragédia, amit a merci művel. Vagy el sem indul a gép, vagy félúton megáll. Nem hiszem el, hogy nem tudnak működő motort csinálni. Már tavaly is a tavalyelőtti motorral mentek végig, mondván, hogy az új még készül. Aztán egész évben nem készült el, és még most sem. Feltűnt, hogy csak Zsolti és a két merci esett ki? Hmmmm :((. A másik, ami furcsa volt, hogy a főtribün kivételével nem igazán volt néző. Meg az a traubiszódás locsolkodás a végén, hát az is elég vicces volt. Mindent összevetve elég gáz futam volt, persze ha nem drukkolnék akár a mercinek, akár Zsoltinak, biztos tetszene, de így... Üdv

Hook

Előzmény: LEX (13984)
n_tomi Creative Commons License 2004.04.05 0 0 13985
Yo reggelt!

Nem tudja valaki, hogy mi lett a mercedes.energyweb.hu oldallal. Szerettem volna letölteni a W124-hez kapcsolódó anyagot és már szombat óta nem műkszik. Ha valaki tudna segíteni, megköszönném.

Mindenkinek jó napot!

LEX Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13984
ja, az persze nem
valami sittes 18-as kerék...szemre is láccik, hogy hátul nagyobb a profilmagassága a gummának, mint az elsőnek, szal nem egyforma méret...
igényesség rulez :-(

F1-et nézte vki? hát valami katasztrófa volt a McLaren.... évek óta ma volt az első alkalom, hogy eccerűen nem néztem végig a versenyt, annyira felb*tam az agyamat rajta

Előzmény: karimax (13982)
lolga Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13983
voltak azért mercedesek akkoriban....és nem csak pártfunkcionáriusok birtokában. Hofi pl. 1980tól mercivel járt...:)
Előzmény: bcsocsan (13980)
karimax Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13982
A felni szerintem nem AMG. Inkább Alessio Nevada fantázianévre hallgatnak.
Előzmény: LEX (13979)
LEX Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13981
"ElsQ tulaj... ühüm. Mióta Mo-n van lehet, hogy elsQ tulaj, egyébként kizárt. A Kádár Jánosnak nem volt ilyen verdája 79-ben" :-)))
én is úgy értettem, hogy Mo.-on az első :-)

nem emléxem a hirdetésre, hogy 500-e vagy 450 5.0...tök mindegy, a lényeg, hogy V8 5.0 :-)))
(ránézésre sem lökösök, sem lámpákok nem amcsik, belsején nem látni, hogy millen kivitel...)

Előzmény: bcsocsan (13980)
bcsocsan Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13980
LEX!

ha ez 500 SLC, akkor bizony amerikai modell. Európában a 450 SLC 5.0 változat volt csak horror áron, aminek könnyített karosszériája volt.

ElsQ tulaj... ühüm. Mióta Mo-n van lehet, hogy elsQ tulaj, egyébként kizárt. A Kádár Jánosnak nem volt ilyen verdája 79-ben...

Egyébként szép darab, egy srác újított fel egy ilyet kb. 3 milliót költött rá.

Üdv,

bcsocsan

Előzmény: LEX (13976)
LEX Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13979
hétvégi érdekességek II.

124 E34 AMG


most épp csak az a kérdés, hogy eredeti-e? :-)

HooK Creative Commons License 2004.04.04 0 0 13978
Na egy ilyen autó lesz a következő projektem célja! Ha Fantomot már kellően kiélveztem, és sikerül valami jó cserealapot beújítani, bizony nem fogok habozni. De ez, vagy egy ilyen állapotú darab horror összeg lehet. Én inkább egy lepukkant darabra vágyom, amit aztán meg lehetne csinálni hasonló minőségben, mint a képen látható. GYÖNYÖRŰ! Üdv

Hook

ui:Tudja valaki, hogy a 23-asba hátra, a kalaptartóba mekkora hangszórókat lehet begyógyítani viszonylag kisebb reszelgetéssel?

Előzmény: LEX (13976)
LEX Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13977
Bakker, ényeg lemaradt: '79-es és 500-as :-)))

Erről a hűtőrácsról jut eszembe: lehetséges, hogy a 124-hez (facelift utánihoz) és a 140-hez ugyanaz lenne az Avantgarde hűtőrács?

190-re sajnos nemtom, én még nemigen láttam hasonlót (asse tom, hogy gyári-e egyáltalán)

LEX Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13976
Kollégák, mit találtam! Igazi csemege:


Centrálzár, klíma, elektromos ablak, riasztó, autórádió, automata váltó, szervokormány, ALU felni, FULL extra, bőr kárpit, faberakás, metálfény, immobiliser, napfénytető, első tulajdonos, tempomat, törzskönyv, színezett üveg, fordulatszámmérő

és végre nem amerikás kivitel... :-)

atx808 Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13975
Kedves Márkatársak!

Ilyen hűtőrácsot keresek a 190-esemre. Ha bármi ötletetek van ezzek kapcsolatban, kérlek segítsetek!


üdv: atx

nemokos007 Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13974
Hy,köszönöm a cimet én kereszturi vagyok amugy.
Toom hogy nem illik de van 1 190e 1985 merci 4 gang tetö gyári kf. közepes állapotban 350eft!!!!!sosba ha valakit érdekel 703361679 a népszinház utca 23 elött áll.
Előzmény: BuLaci (13967)
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13973
Előzmény: Il Doctore (13972)
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13972
A korábbi kép:

Ezt írd (copy-zd) be:
*img src="ide rakd a linket"*
de a ** helyett < > jelet rakj a széleire, aztán had lássuk a vasadat!
Hacsak nem ez a NATO 126-os a Tied, csak sumákolsz. ;-)))

Előzmény: GWY_128 (13971)
GWY_128 Creative Commons License 2004.04.03 0 0 13971
Ezt nézzétek:
http://groups.msn.com/mercedesw126/w126rariteiten.msnw?action=ShowPhoto&PhotoID=37

A képet is beraktam volna, ha tudnám hogyan kell. De ha gondoljátok mailben valaki elárulhatná.
Akkor a saját vasról tennék egy fotót.

Il Doctore Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13970
HooK Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13969
Aszongyák a bénák, hogy a hátsókerékhajtás a könnyű hátsórész miatt szar. Hát egy érdekes számolási eredmény. Mikor elvittem Fantomot (123CE230) lengéscsillapitó mérésre, akkor ott kerekenként mért súlyt a műszer. A pontos adatokra már nem emlékszem, de kiszámoltam az arányt elöl/hátul: 53/47 %. Nincs messze az 50/50-től, nagyon tetszett :-)). Üdv

Hook

candle Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13968
"Urak,megen segitség kéne..... "

merrefelé lax?

Előzmény: nemokos007 (13964)
BuLaci Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13967
Kovács László
XX: Szabatka u. 84
06309412756
Merci szerelő
Előzmény: nemokos007 (13964)
candle Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13966
gyönyőrű a vas:-)
Előzmény: Il Doctore (13963)
nemokos007 Creative Commons License 2004.04.02 0 0 13964
Urak,megen segitség kéne.....
A váltom nem érzékeli a pedál állását tehát felvált 1500fordnál.....se kickdown amugy szépen vált semmi gond.A bowdent megnéztem, müködik elvben.1 elönye van jelentösen csökkent a fogyasztásom(városban 16l gáz!!!!!!)Mi lehet az ok, ill irjatok 1 olyan váltos cimet lécco aki nem heroin árban méri a szolgáltatásait.
Il Doctore Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13963
Jean Alesi drives the W196

LEX Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13961
a TC-n azt is írták, hogy a BMW gyártásának egy része Ukrajnába költözik...lehet, hogy az is vicc? :-)))

HooK Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13960
OK, mostmár biztos az április 1. Az atommeghajtású japán kisautó eloszlatott bennem minden komolyságra utaló kételkedést :-)).
HooK Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13959
Legyen igazatok, igy kicsit nyugodtabb vagyok. Mindenesetre bedőltem rendesen. :-)))
Előzmény: Mr. Cool (13956)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13958
A Népi Kína motorizálásában az A-osztálynak jut a legfontosabb szerep, amelyből több egyszerűsített, de megnövelt használati értékű változatot - egyebek közt kisteherautót és hét- illetve kilencszemélyes kisbuszt - is kialakítanak, míg a nagyobb modellek belső terét a kínai pártvezetők igényei szerint alakítják át.

:-)))

A vörös hűtőmaszk is bejön! De a 9 személyes A-Klasse kisbusz és a Kommunista Párt a legjobb.

Előzmény: HooK (13955)
W123300TDT Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13957
Egy pillanatra megállt bennem is az ütő :-),aztán beugrott a dátum!
Még viccnek is rossz!
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13956
április 1? :-))))))))))
Előzmény: HooK (13955)
HooK Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13955
http://totalcar.hu/rhirek/?main:2004.04.01&172343
"Távol-Keletre költözhet a csillagos márka, amennyiben eredményesen zárulnak a kínaiakkal folytatott tárgyalások. Az eddig titokban folytatott megbeszélések témája a Mercedes-Benz felvásárlása."

Itt a vége? :-(((

Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13954
én eddig minden felnin megtaláltam, még lemezeken is. persze, ha már párszor le volt festve akkor nem biztos, hogy látszik. vannak felnik amiknek a külsô, vannak amiknek a belsô felén van jelölve.
Előzmény: Blue2 (13953)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13953
Thx. Ez minden felnin jelölve van vagy csak az újabbakon?
Előzmény: Mr. Cool (13952)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13952
Az ET (einpress tiefe) a felni felerôsítési vonalának a felni középvonalától mért távolságát jelenti. Minél nagyobb ez a szám, annál beljebb van a kerék.
Előzmény: Blue2 (13949)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13951
Ha lesz hely a gépemen bescannelek egy képet, de inkább ne akard látni. :)

Ismerősön keresztül megkérdeztem a KPM-ben, lehet motort és alvázat is cserélni, de előtte engedélyt kell kérni rá, hogy megadják e az más kérdés.

Előzmény: Stern_ (13950)
Stern_ Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13950
Blue2,

mikor láthatunk egy képet a vasadról? :-)

Stern

Előzmény: Blue2 (13949)
Blue2 Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13949
Mi az az ET szám a gumiknál?
116-hoz nincs valakinek szervíz leírása?
stefi190 Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13948
Sziasztok! Sikerült megszereznem egy német nyelvű javítási könyvet amiben a 280s-280se-380se-500se vezetékek kapcsolási rajza,váltó,motor leírása van. Beszkennelni sajna nem tudom,de szivesen kölcsönadom egy hozzáértő embernek aki felteszi a többi leíráshoz. A címe: Reparatur anleitung Üdv. Stefi
candle Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13947
"amúgy v8on valszeg nagyobb a fék is. "

alkatrész-katalog szerint csak a 420-asnak nagy a fékje (ha jól értettem egyezik az amg-vel, mivel ebből csinálták)

"milyet vettél?"

ugyanolyan mint ami volt, csak szebb és az et-je más

"mekkora?"

ez így egy picit indiszkrét, nem?:-))

Előzmény: GeryV8 (13944)
gergely26 Creative Commons License 2004.04.01 0 0 13946
Sziasztok!

Eladó gyári 124-es mercire való zárható tetőcsomagtartó és kerékpártartó egyben 26000Ft, vagy külön-külön 16000Ft és 13000 Ft.
Érd: 06-20-9-328-597 délután
Balatonfüred

GeryV8 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13945
nekem is melegebb szokott lenni 1 vagy 2 asszem az 500ason. biztos oka van, de az évek alatt még sosem okozott problémát a dolog.
Előzmény: lolga (13943)
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13944
hát igen, et-t nem árt checkolni előtte.
amúgy v8on valszeg nagyobb a fék is.
milyet vettél? mekkora?
Előzmény: candle (13938)
lolga Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13943
szokásos kérdéseim egyike:
van 6 relé az autóban(w126 380se), ebből kettő(kisebb méretűek) elég forró tud lenni, már 10p alapjárat után is. mi ennek az oka? szabad-e ilyet, vagy ennek oka van?
Előzmény: HooK (13935)
Il Doctore Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13942


candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13941
"mindene ugyanaz mint a gyárié, csak az et-je más. "

ha minden igaz, a többire felmegy, de pont az enyémre nem:-(

Előzmény: candle (13938)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13940
Pl. Total Commanderben ctrl+f-et megnyomod utána új URL-re kattintasz és beírod ftp://mercedes.energyweb.hu, utána ehhez kapcsolódsz és a logint/passwordot megadod amikor kéri és már tudsz is feltölteni.
Előzmény: BuLaci (13937)
candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13939
"Itt a tavasz lehelete "

hagymát ettem, hehe, hehe

Előzmény: HooK (13934)
candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13938
mindene ugyanaz mint a gyárié, csak az et-je más. viszont így a 420-asra nem ment fel.

örültem

Előzmény: GeryV8 (13933)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13937
Sajnos analfabéta vagyok, még sosem csináltam ilyet. Onnan kezdjük, hogy kiírom cd képfile formába bezippelem, azután …??? Ha kihagytam valamit, azt is meg kellene írni, és innen lépésenként.
Kösz
Előzmény: Blue2 (13936)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13936
ftp://mercedes.energyweb.hu
Login:mercedes
Password: upload

1x-re 1 ember tud feltölteni.

Előzmény: BuLaci (13924)
HooK Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13935
Marhára befagyott a lista a hülyeségekre :-)). Nosza, egy kis komolyság. Marhára szivatott már az AC relém, amikor olyan kedve volt - és hetente 1-2-szer volt is neki - egyszerűen megállt. Először még vontatás lett a vége, de mikor rájöttem, ki a bűnös, szétszedtem, kontaktspay, relé pucolás, oszt jó lett. Egy hétig. Aztán megint megállt. Ekkor már ott helyben szétszed, fújkálás, ráolvasás, megint mehetünk. Hát elegem lett, és tüzetesen megvizsgáltam a dögöt. És láss csodát, nagyító alatt látszott, hogy az egyik tranzisztor lábán lyukas a forrasztás. Jól átforrasztottam, és azóta jó. Igaz, hogy az egyhetes perióduson belül vagyok még, de bízom benne, hogy ez volt a hiba oka. Üdv

Hook

Előzmény: HooK (13934)
HooK Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13934
Itt a tavasz lehelete
hehe hehe hehe hehe
:-))))
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13933
akkor az nem gyári, nem?
vagy vettél rá felgent?
Előzmény: candle (13927)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13932
Naéshakilóg?! nekem a csirkén 5-5 centit lógtak ki a kerekek. Még a szélvédôre is felfröcskölte a dzsuvát!:-) De jól nézett ki!:-)
Előzmény: candle (13929)
candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13931
"Kitámasztani az alját, elkalapálni a peremet!"

a rendőrét?:-)

Előzmény: HooK (13930)
HooK Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13930
candle:"(mondjuk ha kilóg, akkor meg a sárvédőbe verhet bele. és sipákolna a rendőr is)"
Kitámasztani az alját, elkalapálni a peremet! Minden apró problémánál nem kell fennakadni :-)))
Előzmény: candle (13929)
candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13929
"<- pogácsát alá!:-)"

megfordult a fejembe, de egy családi kombinál szerintem hülyén nézne ki:-))

mégha 280lovas és 400Nm-es is:-)))

(mondjuk ha kilóg, akkor meg a sárvédőbe verhet bele. és sipákolna a rendőr is)

Előzmény: Mr. Cool (13928)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13928
"et-vel azért is vigyáézzatok, mert nekem az et51-es beleér az első fékekbe." <- pogácsát alá!:-)
Előzmény: candle (13927)
candle Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13927
"Ha azt szeretnéd, hogy tutira beleérjen a kaszniba a leendő kereked, akkor szivesen megkeresem neked az ET-t. "

et-vel azért is vigyáézzatok, mert nekem az et51-es beleér az első fékekbe.

Előzmény: HooK (13914)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13926
Megyek május közepén Mercikével Milánóba. Leginkább az autókázásnak örülök :-)

1200 km csak oda kb.

BGke Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13925
nézzétek meg a www.trader.hu/mercedes-benz/126 érdemes

1 guriga körül két gyönyörű 126-os van fent, az egyik egy 420 long

BuLaci Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13924
Blue2
Nekem sikerül, megy! Sőt, van egy, két lemezes merci típus katalógusom. Szívesen felajálanám, csak lövésem sincs, hogy hogyan kell. Ha érdekel, írd le, mit csináljak.

Előzmény: Blue2 (13923)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.31 0 0 13923
Csak CloneCD-vel írjátok ki (olyan formátumban van), mert a másolásvédelem miatt ha mással írod ki nem fogja elindítani.
Előzmény: Scrapiron (13920)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13922
Bocsi ez lemaradt: http://www.honositomuhely.hu/ism/kat8/cd/uiso.php
Előzmény: Scrapiron (13920)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13921
Én is most szedtem le az ultraisot. Mindenre konvertál. Nero-ra is.

Blu2 Köszi.

Előzmény: Scrapiron (13920)
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13920
Blue2,

A 24-es cuccost be tudnád linkelni pl. ISO formában?
Bevallom, bedöltem a IMG-vel :-(((

polaris1 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13919
sziasztok!
asszem 1 pillantást megér 126-os tulajoknak (is):

http://cgi.ebay.de/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=2469535826&category=18221

BGke Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13918
köszi Mr. Cool megjegyzem
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13917
123, 126: ET25
124: ET49
A 26-oson hátul elfér az ET -05 is. Nekem így van...:-)
BGke Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13916
mindenkinek köszönöm a felni témában a hozzászólásokat, majd konzultálok egy gumissal, mert amnit hallom ez nem "eccerű" móka no, de sebaj

jelenleg az autó gyújtásával bajlódok, ez az állandó javítgatás azért el tudja venni az ember hangultát

Blue2 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13915
http://mercedes.energyweb.hu
Itt találsz 123, 124, 126 leírásokat.
Még a héten feltöltöm a 123-as magyar leírást is, plusz amit még találok
HooK Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13914
W123300TDT :"Ha egyszer meg tudod mondani az ET számait megköszönném!"
Ha azt szeretnéd, hogy tutira beleérjen a kaszniba a leendő kereked, akkor szivesen megkeresem neked az ET-t. Mert nekem hátul a doblemez oldalába ért bele, ezért gumibakokkal fel van támasztva a hátsó rugó. Elöl pedig a sárvédő peremét kellett elkalapálni ugyanezért. Szóval valószinű, hogy te is ugyanezeket produkálnád, persze lehet, hogy kombid lévén a szintszabályzó miatt a hátsó nem fog leérni. Üdv

Hook

Előzmény: W123300TDT (13913)
W123300TDT Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13913
Blue2: Biztos nem, mert nekem egy mercim van volt eddig, és az nálam még nem ment 10 km-nél többet, mert azonnal apró darabokra szedtem felújítás céljából. Csak azért mert van itt egy ismerős srác aki kb. 1-2 hónapja adta el a 280-át.
A Miskolci telephelyünkre szeretek menni, mert majdnem az MB szalon mellett van :-)
Valaki nem tud nekem prezentálni W123 XP-s CD-t?
Köszi
Hook: Szép a vas!Gratula! Ha egyszer meg tudod mondani az ET számait megköszönném!
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13912
Kellene nekem az első szériás gyári alufelnihez 4db kupak. Hol tudok szerezni?
Meg a gyári lemezfelnihez 5db csavar.
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13911
Piri,

Nekem egy amerikai van, ha az megteszi ...
Írj mailt, ha kell ...

Ja, 2 CD-s ... és mivel Adobe Acrobat kell neki, ezért menni fog minden oprendszeren ...

Előzmény: Piri (13910)
Piri Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13910
SOS kellene 1 db W124 CD! ami megy XP n is!!!!
SOS SOS SOS SOS SOS SOS
Blue2 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13909
Sajnos ott vettem, de remélem nem tőled. :)
Miskolci vagyok.
Előzmény: W123300TDT (13902)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13908
Az RS szerintem a restraint system rövidítése, az övfeszítôt, meg a légzsákot csekkolja, ha jól gondolkodom.
Előzmény: GWY_128 (13906)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13907
Bazze Hook mester, mindig elakad a lélegzetem, mikor látom a kocsidat! Csodaszép! és a kedvenc mb színemben pompázik!
Előzmény: HooK (13905)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13906
Van az 500asban egy olyan visszajelző, amin egy RS felirat szerepel. Az vajon mit jelenthet? A szintező lehet?

MÁsik kérdés: A 2. széria alsó küszöbtakaróját fel lehet-e dobni az 1. szériásra, és ha igen akkor normálisan mutat-e?

Nagyon úgy alakul a dolog, hogy sajnos az 500as lesz a donor és a 280 lesz az "új" autó. Túl sok a macera a papírokkal.
Azt is hallottam, hogy ki kell vinni az országból és külön behozni a motort, meg a kasztnit és úgy levámoltatni, ha a motort fel akarom használni.
Mert ez ugye lábon jött be a friccel, az meg itt hagyta a fogát, meg a vasat is.

Ja, és végre vettem felnit az én kis drágámra.
4db gyári 15 ös felnit még használható 215ös nyárigumikkal 20 pénzért. Egész máként mutat mint a fekete rozsdás felnivel, meg virsli téligumival. Bár nem tapad annyira.

HooK Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13905
A felnik Lorinserek, sajna az ET számot fejből nem tudom. Elöl 7"-os, 205/55R16, hátul 8"-os, 225/50R16 gumikkal.

Előzmény: W123300TDT (13902)
W123300TDT Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13904
Nem MAE, de még mindig eladó :-)

7JX15" ET38 Új fényezéssel, azóta garage-ban pihen.
50.000 Ft/4db Bővebben a gonyer@axial.hu-ra írhattok.

CYZ Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13903
LEX!
köszi, akkor is kénytelen leszek menni, ha nem jön össze a csapatos lemenetel!
:)

üvd
KG

Előzmény: LEX (13895)
W123300TDT Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13902
Üdv!

Hook: Milyen ET számúak a felnik a vasadon? Én 16" v. 17" (7 v. 7,5" széleset)szeretnék a vasra (123 kombi).
Tudnál esetleg képet küldeni a paripádról? gonyer@axial.hu-ra jöhet.
Blue2: Baján vettél mergát? Hol lax? Csak azért mert Én Baján melózok, amúgy meg Győr-Sopronban lakom :-)

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13901
Most látom, hogy elfelejtettem egy dologra válaszolni. Az olajhűtônek van termosztátja, az olajszűrô mellett van, ahonnét jön a csô az olejhűtôhöz. Nekem télen nem szokot megmelegedni az olajhűtôm, csak nyáron. De igazából nem annyira fontos, mert volt 280-as olajhűtô nélkül is. A vízszivattyúdat kellene megvizslatni, lehet, hogy az idôk során elfogytak a lapátok, és nem kering rendesen a víz. meg egy hűtôrendszer tisztítás sem ártana, én tavaly nyáron megcsináltam, egy csomó dzsuva jött ki belôle, szóval érdemes. ja a legfontosabbat elfelejtettem, lehet, hogy a termosztátod szaraxik, és nem nyit ki teljesen, emiatt ugye megint csak nem tud megfelel6o sebességgel keringeni a vasszer. Szóval elsôkörben cserélj termosztát, meg tisztítsd ki a hűtôrendszer, és ha így sem lenne jó (amit kétlek) akkor lehet gondolkodni a további dolgokon.
Cool
Előzmény: GWY_128 (13857)
stefi190 Creative Commons License 2004.03.30 0 0 13900
GWY128! Kösz. a gyors választ természetesen Cool a nyerő. Ha meglesz a gép nekem is jó lenne belőle néhány dolog,mert én egy nagyon lestrapált 380ast szeretnék rendbe tenni. Kösz. Stefi
Előzmény: GWY_128 (13866)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13899
Urak,én 1 évig jártam ugy a vasammal hogy a donor 1 német 90évjáratu 500sel volt a papir meg 380se 84évjárat a szin mondjuk stimmelt(kék).....1*se emelték fel a géptetöt hogy ellenörizzék az alváz motorszámot...EZT csak BEVÁLLALOSAKNAK AJÁNLOM:)) Amugy a dolog azzal bukott be hogy a papirt nem irattam át és elvették a rendszámot.akinek meg a nevén volt az 1 szabocsi c---gány(találd meg) HA bukta van max bemutatod a brifet a többit meg majd meglátjuk..... :)) Szerintem Max 1év felfüggesztett:))))))
Előzmény: Blue2 (13893)
Il Doctore Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13898
S-Klasse Modelle




Il Doctore Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13897
HooK Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13896
BGke felnicseréjéhez:
Láttam már 24-esen 17-es felnit is, nekem csak 16-os volt rajta. A 23-asomon most hátul van 8"-os 225/50R16, elöl 7"-os 205/55R16. Bizony mindkettőn dolgozni kellett, hogy jó legyen, de nem adtam fel elsőre, mikor belevert ide-oda. Mert "be kell annak menni, drága volt a lakodalom" felkiáltással a sárvédők belső peremét el lehet kalapálni, az alsó szélét kitámasztani, a rugót szintén stb-stb. Szóval meg lehet azt csinálni, csak elhatározás kérdése. Üdv

Hook

LEX Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13895
Na ez az, amiről beszéltünk:


Gondolom hivatalos csapatként nem nevezünk, de azért egy kis túrát megér + egy vidám összeröffenést a pécsi (és környéki) fanokkal :-)

BuLaci Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13894
A régi 24-esen 7"-os volt az 92 után csak a 7 és feles megy fel ejöre mer beleér a féktuskoba, Egyébként belevan ütve a felnibe.
Előzmény: BGke (13889)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13893
Ha megveszed az autót akkor én a helyedben ha a másik kaszni is sima SE átpakoltatnék belőle mindent a másik autóba fullra. Egy jobb szerelő egy-két hét alatt megcsinálja kábelezéssel mindennel együtt. A motort pedig megkérdezném a kpm-ben lehetséges e átszerelni, ezzel árban kb ott lennél mintha kasznicserét csináltál volna ha nem olcsóbb. A környezetvédelmi besorolások most változnak(bár, hogy mit lehet ezen még változtatni), úgyhogy még van esély.
Előzmény: GWY_128 (13884)
theman3 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13892
én benne vagyok egy ilyenbe,sehogy nem lehet ezt forgalomba hozni,és mivel a motornak sincs érvényes papírja igy motorcsere sem létezik HIVATALOSAN!
Előzmény: candle (13887)
BGke Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13891
Lex: igen az AMG felnik is nagyon szépek és szvsz nem sokkal olcsóbbak, mint az MAE
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13890
BGke,

Ha esetleg érdekel, akkor egy márkatárs a Hasznaltauto.hu-n hirdet egy garnitúra 17-es AMG Monoblock garnitúrát 320kHUF-ért ...

BGke Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13889
LEX köszi!

biztos nagyon hülyének fogok tünni, de hol van az ET szám feltüntetve? és 124-re akkor milyet lehet feltenni?
mindegyiknél u.a. a csavartávolság??

nem, olyan MAE-t, mint ami a fekete 126-on volt amit kb 1-2 héttel ezelőtt linkeltetek be, én sajna nem tudok képet beszúrni(amateur vagyok, de ha megmondjátok hogyan lehet, akkor berakom, mert meg van a gépemen)

candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13888
szerintem gumisnál kérdezz rá
Előzmény: BGke (13886)
candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13887
"abból pedíg autót"

naszóval:

- átbarkácsolod az alvázszámot: szerintem baromság, de lehetőség
- hivatalosan megkéred a motorcserét a 280-asba. ERRE írtam azt, hogy gázos lehet, hiszen a futőmű/fék/megakármi kicsi lesz, és valszeg nem fogják engedélyezni. ÉS egyáltalán nem egyértelmű, h az 500-as motort forg-ba helyeztetheted

Előzmény: GWY_128 (13884)
BGke Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13886
Candle köszönöm a segítségedet!!!

azt nem tudnád megmondani, hogy hol lehet utánna nézni v. kérdezni, hogy mi az ami rámegy még a gépre, mert most 15-ös gyári felni van rajta, az is szép, de nekem az MAE az álmom

LEX Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13885
egyetértve candle szaktárs által leírtakkal, az alábbiakat vedd figyelembe:

1. Ha a gyáritól eltérő méretű felnit raksz fel, az változtat a futómű geometrián, és általánosságban jobban terheli
2. Ha már mást raksz rá, figyelj oda, hogy az ET szám egyezzen (sokszor hiába uakkora az átmérő, egy eltérő ET-jű felnivel nagyot lehet szívni)
3. Ha szélesebb a cuccos, akkor beleérhet a gumid (azt is kinyírja) + rosszabb esetben a kerékív is, ami deformálódhat lakatolás, fényezés vonzata lesz (ez főleg az első kerekeknél előforduló probléma)
Én szívtam így a 124-en: ráraktam gyárinál csak 1 collal szélesebb felnit, 15-ös gyári méretű gumival, viszont a felni ET-je nem stimmelt, így aztán jól belevert az első sárvédőbe :-( 2 napon belül ugrasztottam vissza a gyári felnit a kocsi alá :-)
Ja! és ha gyárinál nagyobb (átmérő )felnit raksz fel, akkor a futóműben mindennek patentnak kell lennie, rugónak, gátlónak mindenképp!

Egyébként ilyen felnit akarsz?

azért az ilyen se kutya, és szvsz olcsóbb, mint a MAE:


Ha eccer sok pénzem lesz, én is ilyet nyomok a kombira :-)))


Előzmény: BGke (13879)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13884
Nekem van pillanatnyilag egy classicweis 280SE-m.
Ajánlottak egy német 500as ami magyarországon van, hogy jó lesz alkatrésznek. Az enyémbe kellene pár dolog és olcsóbb lenne megvenni az egész autót mint a bontóban az alkatrészeket.
Viszont annyira jó állapotú és annyira sok extra van benn (az enyémhez képest), meg hát 500as is, hogy a leg egyszerűbb lenne, ha az enyémből lehetne alkatrészt csinálni és abból pedíg autót, úgy hogy ne nagyon kelljen azt szétbombázni. Mert ugye az úgy jó ahogy van minek bántani.
A másik verzió, hogy csak az extrákat meg azokat az elemekt átrakni az enyémbe ami kell és akkor maradna 280as, csak jobb lenne, de az megint autóbontással, fényezéssel stb. jár ami elég nagy költség. És ha hivatalossá lehetne tenni az 500ast szerelés nélkül akkor lenne a leg tutibb mert azt még fényezni sem kellene. Tehát bőven megtérülne a papíros macera költsége.
candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13883
"A futómű stb-vel nem lenne gond, mivel az egész autó megvolna. Sőt a célom az lenne, hogy ne is kelljen nagyon szétszedni."

elbeszélünk egymás mellett. kezdjük az elején, milyen autót milyen autóra akarsz átépíteni?

Előzmény: GWY_128 (13881)
candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13882
"Hol tudom kideríteni, hogy megadják-e az engedélyt az átépítésre? "

kpm

"És az hogy német rendszámú volt a gép de kivonták a forgalomból és meghalt a gazdája is? "

mo-n van, vagy no-ból kell behozni? (utóbbinál forg helyezés macerás lesz)

"Ja és a szín sem ugyanaz. "

átfényezteted

"Elég sok sebből vérzik az ügy, de még nem vettem meg, csak erősen gondolkodom. "

helyedben 150-ért megvenném és ha át tudod papírozni, akkor jó, egyébként pedig ki tudod ennek a többszörösét árulni belőle.
nyilván, ha nem vagy szervízes, akkor azért macerás kiárulni:-)

Előzmény: GWY_128 (13881)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13881
Mindenki!

Kösz a sok segítséget. Hol tudom kideríteni, hogy megadják-e az engedélyt az átépítésre?
És az hogy német rendszámú volt a gép de kivonták a forgalomból és meghalt a gazdája is?
Ja és a szín sem ugyanaz.
Elég sok sebből vérzik az ügy, de még nem vettem meg, csak erősen gondolkodom.

Candle!

A futómű stb-vel nem lenne gond, mivel az egész autó megvolna. Sőt a célom az lenne, hogy ne is kelljen nagyon szétszedni.

candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13880
"hogy a túl széles alufelni tönkreteszi a futóművet"

a túl nagy (nem a szélesség csak a döntő), valóban nyírja a futóművet, különösen a magyar utakon:-((

ha túl széles, akkor fennálhat, hogy:

-kilóg a sárvédő alól. műszakin megbux és a rendőr is csesztethet
-túlságosan "belóg" és beleüt mondjuk a féknyeregbe

"állandóan elviszik majd az autót a gödrök stb. "

ez nem felni, inkább gumifüggő. a hosszanti bordákra a széles gumi érzékenyebb, ez tény

Előzmény: BGke (13879)
BGke Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13879
lenne ismételten egy kérdésem:
szeretnék MAE alupapucsokat venni a mercire, csak azt mondta nekem az egyik haverom, hogy a túl széles alufelni tönkreteszi a futóművet, lengéscsillapítókat, állandóan elviszik majd az autót a gödrök stb.

ez igaz???
tudja valaki, hogy mekkora az a max méret, ami a 124-re még rámegy???

HooK Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13878
Ezt másképp kell elintézni. A motorszám nem "hiányzik", hanem "nem olvasható"! Ez nagy különbség! Ha a rozsda kellően megette a motorszámot, akkor te arról nem tehetsz, kaphatsz motorkódot.
Előzmény: Blue2 (13876)
candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13877
"Az 500-as motor besorolása Euro3 ha jól emlékszem, szóval azzal nem lenne gond környezetvédelmi szempontból."

asszem 74db a benzines határ és az 500-as 75db

Előzmény: Blue2 (13876)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13876
"Viszont a motorszámmal már nem szarakodnak, ha nincs meg, de a papírjaid rendben vannak, kapsz egy motorkódot, ami a típusra vonatkozik, innentől kezdve típuson belül cserélgetheted a motorokat. "
Hát ez nem teljesen ilyen egyszerűen működik. Vettem egy autót régebben Baján 123-as 280S, csak épp mikor eladtam kiderült, hogy a motorszám "hiányzik", az autót lefoglalták és rendőrségi ügy lett belőle. Pár hónap múlva visszakapta az új tulaj, de ne tudd meg hány kihallgatáson kellett megjelennünk. Az 500-as motor besorolása Euro3 ha jól emlékszem, szóval azzal nem lenne gond környezetvédelmi szempontból.
Előzmény: HooK (13870)
LEX Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13875
de, ez uaz a kép :-)
Előzmény: diván (13873)
theman3 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13874
Én benne vagyok egy ilyen dologban:nem lehet kasznit cserélni sehogy, motort átalakítási engedély nélkül csak akkor ha típúsazonos,pl 280-280,átalakítási engedéllyel akkor ha szerepelt az adott kaszniban abban az évjáratban,és ugyanolyan vagy jobb a környezetvédelmi besorolása.üdv
Előzmény: Blue2 (13867)
diván Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13873
Nem ez a kép szerepel a Nagy Mercedes Könyvben. Mert az is ilyen színű, és ilyen szép. És Long. És 560-as.
:-)))
Előzmény: LEX (13869)
candle Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13872
"Viszont a motorszámmal már nem szarakodnak, ha nincs meg, de a papírjaid rendben vannak, kapsz egy motorkódot, ami a típusra vonatkozik, innentől kezdve típuson belül cserélgetheted a motorokat"

únióban felfogják, h a motor az kopó alkatrész és nem szarakodnak vele

"Átépítésnél a gond a 280->500 lehet a kedvezőtlenebb környezetvédelmi adatok miatt. "

nemcsak amiatt. szerintem az átépítésnél gond lehet az is, hogy más a futómű, fék satöbbi.

(gondolva arra, hogy egy 500-asban picit nagyobb az igénybevétel, mint a 280-asnál)

Előzmény: HooK (13870)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13871
GWY_128
Mél ment, kettô is.:-)
Lex, mikor fényképezted le a kocsimat?:-) és mit keres rajta az a fricc rencám?:-)
Előzmény: GWY_128 (13866)
HooK Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13870
Blue2:"Az alvázszám kb 5 helyen szerepel az autóban..."
Hegesztősen 1 helyen van, a tűzfalon, csak ezt vizsgálják. A többi hely vagy popszegecselt kis tábla a zárhídon, vagy ragasztott papírcetlik a csomagtartóban, vezetőülés alján, hátsó ülés támlájában stb helyeken. Ezek átrakhatók, vagy el is távolíthatók, a hiányuk nem szabálytalan, csak akkor nézik, ha van. Tudtommal kasznicsere már nincs, de tényleg a kpm a tuti forrás. Nem típusazonos motorcsere esetén pedig átalakítási engedély kell. Ez biztos, csináltam. Viszont a motorszámmal már nem szarakodnak, ha nincs meg, de a papírjaid rendben vannak, kapsz egy motorkódot, ami a típusra vonatkozik, innentől kezdve típuson belül cserélgetheted a motorokat. Átépítésnél a gond a 280->500 lehet a kedvezőtlenebb környezetvédelmi adatok miatt.
Előzmény: Blue2 (13867)
LEX Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13869
GWY_128
hát igen, nincs is annál jobb, mint egy megfelelő motorizáltsággal ellátott 126-os :-)))

elnézést a képméretért, de ez eccerűen GYÖNYÖRŰSÉGESen szép darab


HooK Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13868
GWY_128:"Elés sok lóvét megérne, ha valaki tudna olyat aki hivatalossá teszi az egyikből a másikat."
Hivatalossá tenni csak akkor kellene, ha el akarnád adni, viszont vizsgán már lehet gubanc. Először is a 8 henger szúrna szemet, ebből rögtön látszik, hogy nem 280-as. Az alvázszámot át lehet rakatni "szépen", szemre nem mondja meg senki a cserét, ez ott még elmegy. Viszont eladáskor az eredetvizsgán lenne kicsi problem belőle. Tehát az alvázat akkor érdemes műteni, ha (sokáig) nem akarod eladni, viszont a motorról ordít, hogy nem az övé. Hivatalos átépítést pedig környezetvédelmi okokból nem valószínű, hogy engedélyeznek, bár meg lehet próbálni. Üdv

Hook

Előzmény: GWY_128 (13866)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13867
Az áthegesztést felejtsd el. Az alvázszám kb 5 helyen szerepel az autóban eredetiségvizsgálaton mindenhol ellenőrzik + a varratokat főleg a tűzfalnál. Nekem B-t kapott az autóm mégis szétszedték teljesen sőt amiért pipa vagyok letépkedték a tűzfalról a gumi borítást mert amilyen hozzáértő emberek csinálják a vizsgálatot hivatalosan bejegyzett 200d-re átalakított autóban keresték a 280-as benzines motort. Még a yardot is értesítették, hogy lopott autót találtak mikor odaengedtek és kinyítottam a forgalmi másik lapját is neki amin az átalakítás volt bejegyezve. A kaszni csere szerintem még működik érdeklődj utána a kpm-ben, viszont egyszerre nem cserélhetsz motort és kasznit a kettő közt el kell telnie fél-egy évnek kb.
Előzmény: GWY_128 (13862)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13866
Cool!

Céges címre ment a mail. Küldtem pár képet a belsejéről.
Csak még azt nem tudom eldönteni, hogy melyik legyen autó és melyik alkatrész.
Nekem a legszimpatikusabb az lenne, ha az ötkilósba beletenném az én bőrbelsőmet, meg pár apróságot ami azon szar (pl. indexbúra, hátsó rugó, stb) és valahogyan átpapíroznám. Nagyon sok melótól meg költségtől megmenekülnék. Pl nem kellene széjjelborítani és lakatolni, meg fényezni, villanyozni, stb.
Elés sok lóvét megérne, ha valaki tudna olyat aki hivatalossá teszi az egyikből a másikat.

andriskaandras Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13865
A motorolaj hűtő téma endem is érdekelne, mert hiába 90-100 fokos a víz az olajhűtőt még langyosnak sem nevezhetem én sem. Tud valaki ennek a működéséről valamit ?
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13864
Cool!

Ja, rövid kasztnis (máramennyire az rövid) és az összes kárpit, meg szőnyeg gyönyörű, kivéve a bal hátsó kárpitrepedést. Ja meg még egy szépséghiba: gyárilag nem könyöktámaszos, viszont a hátsó ülés kalaptartóba süllyeszthető fejtámlás.
Eredendően én nem akartam üzletet csinálni belőle, meg privát bontót, de a belső nekem nem kell. Neked meg szivesen segitek, ha tudok és tényleg nem árt ha jön belőle vissza egy kicsi lóvé, mert most nagyon csehül állok, a vas meg könyörög a pénzért, hogy költsél rám!!! Én meg nem tudok ellenállni. Szóval hó végén meg kell gondolni, mit egyek, mert az első két hétben ráköltöm az összes fizetésemet.

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13863
A galambszürke plüssre vevô vagyok!!! rövidkasznis? mert akkor kell minden belôle!szóval vedd meg szépen azt a vasat!:-) de most komolyan. simán ki tudod árulni belôle az árát, még akkor is, ha megtartod a neked fontos cuccokat.
Előzmény: GWY_128 (13861)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13862
A kasztnicserével az a gond, hogy hivatalosan már nem lehet megcsinálni, csak ha gyári újra cseréled. Azt meg viszonylag nehéz szerezni.
Motort lehet hivatalosan is, de akkor át kell építeni az egészet. Az meg nem egy hétvégi program.
A nem túl legális áthidaló megoldás, meg az, hogy az alvázszámot tartalmazó részt áthegeszti az ember, de az nem túl szép és meg is lehet vele bukni. Ráadásul még a 036 os kódú 500SE-ben 022 es kódú alvázszám lesz ami meg a 280SE re utalna. Aki egy kicsit is ért hozzá, rögtön rájön a turpisságra.
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13861
Galambszürke plüss a belseje.
Nincs kiülve az ülés és semmi kopás nincs rajta, viszont a bal hátsó ajtókárpit teteje meg van repedve egy helyen, mert azt sütötte a nap 8 évig.

A szelephézagot meg állíthatok újra ezek szerint.
Bár most már szerintem fél óra alatt megvan.

stefi190 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13860
Sziasztok! GWY128! Milyen színű a belseje? Én kéket keresek az enyémbe ha gondolod örömmel beszállnék a vételbe. Kösz. Stefi
Előzmény: GWY_128 (13857)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13859
Még valami. Miért ne lehetne átcserélni a kasznit?
Általában elég áthelyezni a váltó tartóit a többi stimm.
Előzmény: GWY_128 (13857)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.29 0 0 13858
Nálam is volt ilyen amikor a benzines verdámnál állították a szelepeket,párszáz km után utánállították és megszünt a jelenség.
Előzmény: GWY_128 (13857)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13857
Hali!

Most jöttem haza a frissen szelephézagállított 280SE-vel egy 700km es útról és kb 500 km után kezdett olyat csinálni, hogy alapjáraton félpercenként "botlik" egyet kettőt a motor. Egy henger egyszer nem úgy robban ahogy szokott. Ez mitől lehet? Új gyertya, új gyújtáselektronika. kb 3 hete tettem bele. de most kezdte csak. Egyébként meg úgy jár amotor, hogy a pohárban nem löttyenne meg a víz a tetején.

Másik problem: Az olajhűtőm tök hideg, a vizem meg 90-100 körül tartós 100 feletti tempónál. 160nál meg fel is forr. Persze amint a mutató elérte a 100at és észrevettem a gondot rögtön tempó vissza, fűtés csutka. De vajh mitől nem hűti az olajat? Abban is van termosztát? Biztos.

Ja és amiért forultam egyet: ajánlottak 1 126ot megvételre. Meghalt a német akié volt és 8 éve áll egy udvarban, de ki van vonva a forgalomból. (a németből) Azt mondta a cimbora(akinek a szomszédjában áll a vas), hogy olyan mint az enyém, jó lesz alkatrésznek és odaadják 150ért. Na mikor kinyitottam az elejét rámvigyorgott az Ötezres Vényóc. Klíma, tempomat, ABS, airbag, difizár, újszerű plüssbelső, gyári Merci rádió, tök egészséges bádog, mifene. A szívemet elöntötte a forróság. Itt az idő, hogy korrigáljam a hibámat mikoris M110et vettem. Csak az a kár hogy nem lehet kasztnit is cserélni, mert akkor egyben hagyhatnám és az enyém lenne az alkatrész. Csakhát tűzfalat áthegeszteni elég gáz. Úgyhogy marad a motor, hajtáslánc, kábelezés csere. Az utóbbitól fosok leginkább. Mert a kályhát átdobni nem kelle olyan sok ész, de a villany az nagyon babra meló.

Ja és van a csomagtartóban még egy tök szűz gyári alufelni is.

LEX Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13856
"Nem tudná valaki megmondani, hogyan kell kinullázni, vagy hol taláhatok erröl valami írást?"

Kinullázni a hibakódot egy rádugott computerrel lehet, tudtommal (nekem ugyanez volt az ASR-rel, szervizben oldottuk meg a kérdést)

Ha beírod, merre lax, ajánlunk szervizt :-)

Előzmény: BuLaci (13855)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13855
Sziasztok
Bocsánat, ha belerondítok valamibe, egy kis segítségre lenne szükségem.Vettem egy 124-est törötten (lakatos vagyok), aminek eltört az ASD olajtartálya. Kicseréltem, de a kontrollámpa nem aludt el magától. Nem tudná valaki megmondani, hogyan kell kinullázni, vagy hol taláhatok erröl valami írást?
lolga Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13854
király! köszönöm.
hol találtad meg?
Előzmény: jetta19TDi (13853)
jetta19TDi Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13853
lolga
a neten beütve az jött vissza, hogy alarmanlage.
Előzmény: lolga (13847)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13852
Akkor tévedtem.Ez valóban vákumpumpának tünik.
Előzmény: kacagógerle (13850)
lolga Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13851
a fék rángatása is lehet vákuumprobléma? mintha szabályozatlanok lennének a tárcsák, mintha ütnének....
Előzmény: kacagógerle (13850)
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13850

Nem csak a leállítás nem mükszik hidegen,hanem sehol nincs vákum 40-50 fokig.A féket is kétlábbal kell taposni,a fényszóróállítás sem jó addig.
Előzmény: BuLaci (13845)
lolga Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13849
ezt nem mondod komolyan... ez is afféle urban legend....:)
szív megszakad, hang bennszakad, szem fennakad...:)
Előzmény: polaris1 (13848)
polaris1 Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13848
Üdv mindenkinek!

Most jövök az ebay.de-ről, van ott egy elég jó állapotú 26-os ha valakit érdekel.420 SE 86-os.

ja, majdnem elfelejtettem : 10330 km van a kis vasban :-))))))) 88 óta egy garázsban áll letakarva...megszakad a szív

lolga Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13847
jónapot urak,

a szokásos lüke kérdések egyike: meg tudja valaki mondani, h a w126ban található, 0335411013 BOSCH cikkszámú, fekete kütyü mit csinál?
az autó menetirány szerinti bal oldalán van a doblemezre csavarozva, 5-8 fekete kábel megy bele és tűnik el a tűzfal irányába....

Stern_ Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13846
Én szeretném látni! :-)
Előzmény: Blue2 (13844)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13845
Nem biztos hogy a vákumpumpa.Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal valószínűbb a leállító vákumszelep az adagolón. Kb. 5-10 ezer forintba kerül. Az is lehet, hogy a gyújtáskapcsolóval van valami baj. Esetleg valahol elereszti a vákumot, pl. a lámpáknál.
Előzmény: kacagógerle (13838)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13844
deop@mailbox.hu
A képet megköszönném. Akkor nálam valami más gáz is lehet, mert kivittem tavaly a gépet az utcára és a gyorsulása olyan rossz volt, hogy még gyalog is lehagytam volna, csak bőg a motor, de van egy picit fura hangja mellette, mintha csak pörögne, de valami nem viszi át az erejét. Kuplung jó, porlasztók kipucolva, csúcsok jók, kompresszió is még elfogadható. Az előző tulaj szerint sem ment a tökéletes motorral 110-nél többet. Mondjuk a 240d sokkal erősebb mint a 200d főleg ez a vezió. Ha valaki szörnyűlködni akar kirakhatom a verdáról készült képeket(inkább roncs mint autó).
Előzmény: Hpg (13842)
Darco Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13843
richie35!

Köszönöm a segítséget, és nagyon örülnék ha meg tudnád adni az érdi bontó számát és címét!

Üdv.: Darco

Hpg Creative Commons License 2004.03.28 0 0 13842
Szia Blue2!

Majd megpróbálok fényképezni az izzítással kapcsolatban. Az itt megadott email címed működik? Majd oda küldöm ha sikerül. Bekötési rajzom nincs, de szerintem valakinek biztos van. Mondjuk kísérleti jelleggel nem nagyon kell hozzá.

A 280-as difije a w116-ban elvileg a 240D-vel megegyező 3,69-es. A 200D-hez ennél egyel rövidebb jár, a 3,92-es, extrém esetben 4,08-as. Ha a motor rendben van (kompresszió, csúcsok kiszedve-megnézve /az a tuti ha látod-hallod, mert ezerféle elváltozása lehet/, kedvező árfolyam esetén cserélve, adagoló padon belőve, jól fölrakva, üa. Rendszer kipucolva) ezekkel mehetne úgy, mint a 200D 123-mas, ami számok tekintetében manapság igen lomhának mondható. (27mp 0-100-ra) Viszont végsebessége gyárilag 135 asszem, így mondjuk célszerűbb a városi használhatóságát figyelembe venni, ami nem rossz.

Nekem a 240D saját difijével nagy kasznival teljesen jól megy városban, még független benzinbarát megfigyelők szerint is. (Persze nem szédülsz meg a gyorsulástól, de az „Ezzel lehet közlekedni!” és hasonló felkiáltásokat megkapja, amit hitetlenebb emberek egy 123-masra sem mondanak, de ez mondjuk szokás kérdése erősen.) Az enyém végsebessége pillanatnyilag függőben van km-óra pontatlanság meg üa. Minőség problémák miatt, de 130…140 körül volt a múltkori teszt alkalmával. (gyárilag 140 asszem a 123-masban) No majd ma délután megpróbálunk gyorsulás adatokat bemérni. (én is csúcs-csere elött vagyok)

Üdv! Hpg

Előzmény: Blue2 (13839)
kanyhallo Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13841
Sziasztok!

GUK!

Nem volt térerőm Pilisborzasztón, hiába volt bekapcsolva a telefon. Gyertek holnap ha van affinitásotok. Csak telefonozzatok előtte.

kanyhallo

Előzmény: GUK (13826)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13839
Köszi a sok választ. :)
Természetesen nem most fagyott meg az olaj hanem februárban. Mivel nem én szereltem át dízelre a gépet hanem így vettem még csak köze sincs a lentebb leírtaknak az izzítás bekötése, valószínüleg ez lehet a baj, erről egy részletes bekötés nincs valahol esetleg fényképpel?
A 2.8-as 123-asomból megmaradt a difi ennek esetleg jobb az áttétele? Nincs itthon a leírásom, hogy megnézzem.
Hpg: neked mennyit megy max a 116-os és kb mennyire lomha az autó?
Előzmény: Hpg (13836)
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13838
Szevasztok!

Már 3 éve szaraxik a vákumpumpám,ugyanis csak 40-50 fokos motorh?mérséklet után van vákum,hidegen le sem birom állitani.190 2.0D
Mit kellene benne kicserélni,hogy jó legyen,és kábé mennyib?l jönne ki?Mert ha nagyon drága,elhalasztom ?szre,most úgyis jön a nyár,és hamar bemelexik.

Scholl4 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13837
Hpg!

Kérlek add meg a frankó email címed mert magánban szeretnék kérdezni valamit, de gondolom a hpg@freemail.hu-t nem használod mert már 2x is írtam és válasz semmi. Üdv: Scholl4 (mana@dpg.hu)

Előzmény: Hpg (13836)
Hpg Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13836
Szia Blue2!

Nekem 240D van beépítve a 116-osba…

Önindító: hajítsd ki belőle az egészet. Kicsit őszinte voltam, de nálunk 18 000-ért felújítottat adnak, 5000-ért beszámítják a régit. Csak van valami hasonló bontó/autóvillamossági felétek is. A behúzó mágnessel nekem is gondjaim voltak, de bronzkefe csere segített a dolgon. Fogaskerék beragadás is előfordult, de akkor nekem együtt forgott mindkettő pár mp-t, aztán elengedte.

Izzítás: Ld. Fent. Kétféle izzítás létezik:

1. Birodalmi izzítógyertya hurokkal a végén. (Én ennek vagyok nagy felhasználója, 10 000 Km-re majd 20 db-ot etettem meg a motorral hibás előtöltés-beállításnak köszönhetően) Ezek normális esetben sosem mennek tönkre, rajtam kívül szerintem csak extrém esetben égetnek ki egyet-egyet. Ezeknél a lényeg, hogy sorosan vannak bekötve (szemben a legtöbb izzítással), a két szélén kígyó alakú drót köti össze őket, középen sima. Az utastér felőli oldalon belép az áram drót, alatta egy porcelán betét, az alatt a kígyó. Ez ráhúzva kísérleti üzemben egy 5-ös szárnyasanyával. A köv. gyertyánál a kígyó fölé jön a porcelán, rá a sima drót, majd az anya. Ezt a logikát követve tovább adja magát. A kígyók fel/le forgatásával elérhető, hogy ne legyen zárlat a gázrúdnál ill. az adagolónál. (Fontos, hogy az áram bemegy az elsőhöz, átmegy rajta, második, stb.. és a végén a motorhoz van kötve. Ezt a testet más izzítógyertyánál nem szabad használni!!!!) Ezek kb. 60A-t vesznek föl,(összesen) viszont 10…15 A-t a kígyókon el is fűtenek, ráadásul a teljes izzítás 20…30mp körül van. Ez még egy 45 Ah-s közepes állapotú akkunak sem szabad, hogy gondot okozzon. Én próbálkoztam már ilyennel is, de indította. Az izzítás vezérlése nálam egy VW izzítórelével van megoldva, ohne hőmérsékletérzékelés, úgyhogy üzemmeleg motornál is végigizzítja a 20mp-t. (Már ha hagynám neki) Kísérletileg a legjobb, ha veszel szovjet relét (CSF nyomán), és egy gombbal bekötöd, hogy ha nyomod, akkor izzítson, aztán majd összeszeded hozzá az eredeti cuccot. A legjobb az egészben, hogy a soros kapcsolásnak köszönhetően ha egy kiég, az egész nem működik (egymáson keresztül záródna az áramkör). Ilyenkor egy próbalámpával meg némi káromkodással kinyomozható, melyik szart be, áthidalni dróttal, jóval kevesebb ideig izzítani, (4helyett3 gyertya sokkal jobban melegszik, csökkent az eredő ellenállás, nőtt a teljesítmény mindezt kevesebb gyertyára).

2. Kevésbé birodalmi, viszont annál hasznosabb a párhuzamos (gyors) izzítás. Ez a gyertya méretétől eltekintve hasonlít a ma használatosakra. Érintkező menet, menet a blokkba, végén kis izzó rúd. Ezesetben a gyertyák párhuzamosan vannak kötve, azaz az áram megy az elsőhöz, és ugyanazzal a dróttal a másodikhoz, stb. és a végén nincs test. Nincs kígyó, nincs veszteség. Az áramkör zárása itt a gyertyán keresztül történik. Ha egy kiég, a többi megy tovább. Bekötése kísérletileg a fenti módszerrel célszerű.

A w123-masba mindkét fajta volt, legjobb bemenni a bontóba, lesasolni egy gyári kinézetűt (ha már fuserált, általában felismerni a többmázsa szigszalagról, különböző színű drótokról, kilógó kapcsolókról. Ha jónak néz ki, kiszeded az egészet és viszed. Hurkos gyertyát így a legjobb venni, töredékéért a bolti árnak, tutti gyári, és semmivel se rosszabb, mint az új monark, vagy ugy-s. 90% hogy legalább 3 működik egy bontott autóban.
Kell hozzá egy hőérzékelő (a hőfok jeladó melletti helyen szokott lenni a blokkba), egy relé (valahol a műszerfalban és/vagy a biztosítékdobozban, nekem a VW a biztosítékoknál van), a visszajelző lámpa, meg valami kapcsoló.

A lényeg, semmiesetre se lehet olyan áramfelvétel, hogy az akksi melegedjen. Még egy 66Ah-s sem. A w123-masnak 88-as volt a gyári mérete asszem, de nekem is 100-as van benne. Valami zárlat vagy áthúzás lehet a dologban. Pl. nekem az önindítóban volt áthúzás-szerű zárlat-gyanú, de kipucolással elmúlt, és az sem melegítette az akksit, meg indított is.

Olaj fagyás: ugyanaz a számoszás dieselre is, csak a teljesítményszintet hívják máshogy. A 15W40-nek nem szabadna megfagyni, ahogy már írták, cseréld ki, mosd ki, és tölts bele valami mást. Én eddig 10W40-nel járkáltam (semmi probléma télen indításnál, 840Ft/l 10 000 után csere), most töltöttem bele 20W50-et (510Ft/l 5000 után lesz csere a nagyobb igénybevétel miatt) Szintén semmi gond indításkor, menet közben némileg magasabb a nyomás, nehezebben hígul.

Turbo: csak 300D-hez volt Turbo. Engem is érdekelne a dolog, de nem valószinű, hogy összejönne, meg az élettartam is drasztikusan csökkenne. Megfelelő beállításokkal, difivel magyon kellemes meglepetést tud okozni még a 200D is. Nekem a 240D-hez a 3,69-es difi van, és mindent egybevetve szoktak rajta csodálkozni. Ha beteszed a 3,92-es, netán a 4,08-as difit, föltépi az aszfaltot! Országútra meg kísérletezünk a hosszúdifi-automata párosítással, és akkor elvileg városban még el tud indulni a csúszásnak köszönhetően.

Remélem tudtam segíteni:))

Üdv! Hpg

Előzmény: Blue2 (13823)
polaris1 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13835
üdv CSF!

javasolták mások is a membránost, de vannak akik szerint az gyengébb mint a dugattyús ( felújító szett 15e+áfa )

Előzmény: CSF (13822)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13834
Ja a lényeget elfelejtettem,MB100 kisteherhez keresek difit,minden megoldás érdekel!!!!!!
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13833

Most látom,már müködik a magyar honlapjuk is.

motul.hu

Előzmény: theman3 (13828)
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13832

Motul 4100 Power 15W50 2200/lityi

Forgalmazó:Olaj Synt kft.

Előzmény: theman3 (13828)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13831
Az autoszerelös témáhon sajna nekem is lenne 1-2 rossz tapasztalatom ill söt szinte csak rossz tapasztalat van,de általánosan megálapitható tény(kiv.persze van) hogy a szerelö urak töbsége a mechanikai robot cyborg,ami anyit tesz hogy amelyik csavar lazul azt kitekeri max fékbetét olajcserére képes. És hogy ne példák nélkül vagdalozzak:bal elsö lengökar csere ota nincs ABS(gondolom a kábel megszakadt mert már kipucoltam stb....) és még mesélhetném a sok fals hibamegálapitást ez is rossz meg az is........
Szóval az a tuti ha mindenki maga szereli a kocsikáját és közbe telefonál vagy a forumon log ha valamit nem ért.
Természetesen a fenti irás nem a márkaszervizekre vonatkozik mert annak a környéknek nekem még a szaga is drága....
LEX Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13830
S69 AMG, 675LE...brutál! :-)))

Mondjuk nekem nem annyira tecc a W220, de azért egy ilyennel meg tudnék barátkozni (érzem) :-)


Múltkor betévedtem a Kárpátba, és körülnéztem a szalonban. Volt elég sok motyó, de a legtöbbet az S55 AMG körül időztem...amíg észre nem vettem egy CL600-at :-)))

Előzmény: GeryV8 (13812)
LEX Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13829
Háááát Vitóhoz bontott cuccot én nemigen láttam a legtöbbek által használt bontókban (Ámon, Sztendre, Üröm, volt Jolán u.)

Esetleg a Gyáli úti társaságot érdemes megkeresni, vki múltkor benyomta a telszámukat (náluk van mindenfél újabb típusra is cucc)

Előzmény: Darco (13827)
theman3 Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13828
"Ami most jó:15W50-es félszint." Ez milyen gyártmányú olaj mert én átnéztem egy pár listát de sehol nem láttam ilyet.?
Előzmény: kacagógerle (13785)
Darco Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13827
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni! Nemrégiben feltörték a Vitonkat és megrongálták a műszerfalat. Emiatt most csere az egész. A márkaszervízben csillagászati árat mondtak ezért jó lenne ha tudnátok valami bontót mondani budapesten és környékén ahol be lehet szerezni!

A segítséget előre is köszi!

Üdv.: Darco

GUK Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13826
GWY 128!

Azért irtam mert el akartam venni a kérdésem "élét", nehogy már te ne tudhassál ilyet, inkább az a gáz hogy én nem tudom, azért kérdeztem meg.
Az autószerelőkről egyetértek veled,ritka a jó kivétel. Életemben elősször és utoljára vittem szerelőhöz kocsit,csak ha nagy baj lessz, akkor keresek vmi leinformálhatót. Akinél most volt,( az előző, eladó kocsim) az azt mondta :ő már evett is ilyen autót, aztán összetörte, visszadta ugyanugy olajfojással,meg egy doboz csavarral, hogy ez kimaradt! Az apám elhozta az autó ,én mondtam a telcsibe ne tegye, de késő, most én raktam össze a maradékot ( cserélhettem ki a mot. tartó bak finom menetű csavarjára ráerőltetett normál menetű anyát),köthettem be az összes el. vezetéket és vihetem neki vissza javittatni a kasztnit.

Bocsi, de egy füst alatt Blue2-höz is "szólnék"! Lassan tényleg kiutáltok innen annyit pofázok...

Van szerencsém egy 115-ös 200d-hez. Inditottam már be gyenge 55ah-ás akksival, de használtam már tartósan is ilyennel,sztem biztos rossz lehet 1-2 izzitógyertyád (testzárlatos), mert nem létezik hogy egy JÓ 66ah-ás akksi csak 1 indítást birjon. Azok a gyertyák ugy is tönkremehetnek hogy a tövén izzik fel, nem a végén, akkor megint nem igazán indul a szekér.
De elgondolkodtató az önindítód is, nem-e az szivja le az akksit, nem véletlenül melegszik fel, ahhoz teljesitmény kell.
Ja és a turbó!! Szinte tutira nem megy , nem elég erősek a cuccok, de egy biztos ok: a turbós mociban a dugattyú alját (belsejét) a hajtókaron lévő furat v. fúvóka olajjal "fürdeti",hüti.
Na jó, mostmár befogom a szám...

Előzmény: GWY_128 (13818)
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13825

"Plusz ahogy láttam az olaj megfagyott, bár nem értem, hogy történhetett ilyen. Dízel olajnál is 15w40 a számozás?"

Megfagyooooott????+5 fokban?
Azt a sarat azonnal le kellene cserélni,egy félszintetikusra,de előtte nem ártana kimosni azt a mocit,mert ha úgy láttad,hogy az olaj megfagyott,hááát,az szerintem nem most volt cserélve,és lerakódások biztos vannak a motorban.
Nagy kárt fogsz magadnak okozni,ha nem cseréled.

Az akkuval kapcsolatban,egy ekkora mociba már illő 90-100Ah-akkut tenni.
Én most vettem AKKSI-t 95Ah 12.900 volt,2 év!! garival.Szerintem elég jóságos ár.

Előzmény: Blue2 (13823)
lolga Creative Commons License 2004.03.27 0 0 13824
ok GUK, nincs ám harag.:) nem vagyok az a fajta.:)
egyébként 40e km garit vállaltak az autóra... ennyi pénzért.:)
Előzmény: GUK (13811)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13823
Az akku kábelezését kicseréltem + direktbe is rákötöttem az izzitásra akkor ua a szitu, az akksi viszont kegyetlenül melegszik. A gyertyákkal tutira gáz van mert nem ehhez a motorhoz valók, ebben az áldott jó városban sehol sem kaptam tipusazonost ezért hosszra mérték a boltban ua hossz akkor biztos jó. :(
Párhuzamosan hogyan kell bekötni a gyertyát van erről valami leírás, 123-asnál az iizitó relé hol található a km órába beépítve vagy külön áramkör? Milyen gyertyák kellhetnek ebbe a tipusba. Plusz ahogy láttam az olaj megfagyott, bár nem értem, hogy történhetett ilyen. Dízel olajnál is 15w40 a számozás?
Felmerült még egy kérdés bennem, de erről abszolút nemt találtam még csak hasonló leírást sem. Van e lehetőség sima gyári dugattyúk mellett turbo felszerelésére (mondjuk 240td-ről vagy 300td-ről), ha igen miket kell figyelembe venni?
Létezik e dízelre más rendszerű turbo(ami nem a kipugóval van összefüggésben)?
Előzmény: CSF (13822)
CSF Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13822
Üdv. Polaris1!

Ha nem lehet megcsinálni az egycsöves dugattyús pumpát, amit írtál, akkor kb. 3-5 perc át lehet szerelni a régebbi 23-asokból kitermelhető, kétcsöves, membrános vákuumpumpát , melyhez a gyári membrán, nem kerül többe 2000 forintnál, de szabvány membránméret miatt akár az 50 forintért megvásárolható ARO-ét is beleteheted :) A membrán cseréje szintén percek kérdése.
Amúgy dugattyús vákuumpumpát még nem szedtem szét, a felújíthatóságáról is mindenki csak homályolt akiket kérdeztem. A jav. készlet mennyi hozzá?

Blue2: nekem mikor az akkutól jövő testkábel sarui voltak oxidálódva, akkor jöttek elő ilyesmi változatos hibák, mindenképpen nézd át az önindítóhoz vezető +, ill. a vázhoz vezető - kábelt, és saruit is, érdemes a motorblokkot a vázzal összekötő sodratot is megnézni.

Az izzítást is vizsgáld meg, gyorsíthatod az izzítást, ha párhuzamos gyertyákat teszel bele, megfelelően átkábelezve, ami ráadásul nem vesz fel akkora teljesítményt, mint a soros.
Maga az akku is lehet parás, 66 Ah télire mindenképpen kicsi. Ha nagyon kicsi az akku, vagy nagyon szar: az akku belső ellenállása összemérhető az indítómotoréval, akkor az akkun is jelentős teljesítmény esik, szét is lehet így durrantani.
A teherautószervízben ahol dolgoztam egy viharvert gép percekig tekertetése után, az egyik akku mondhatni felrobbant, lerepült a teteje, és akkorát szólt, mint egy ágyú. Egyébként a 100 Ah-ás bannerben én nem csalódtam, ezt használom jelenleg is.

Üdv. mindenkinek!

Előzmény: polaris1 (13815)
karimax Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13821
West-Car Kft Mogyoród. 30/9426-221. Korrekt csapat nekem ők szokták csinálni. Vizsgát, zöldkártyát is.
Előzmény: W900 (13808)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13820
Hátha tudtok segíteni.
A 116-osomban egy 2000-es dízel motor van még a régi 115xxx szériából. A porlasztók ki lettek takarítva, az indító motorba szénkefék lettek cserélve így a motor könnyebben indul, de néha nem jól működik az önindító behúzója(ez még a kisebb baj), viszont előfordul olyan is, hogy beragad az indítómotor fogaskereke és a motoré és lefogja az egész motort,tehát annyira összeragadnak, hogy a motort még 5 ember sem tudja megfordítani, aztán pár perc után elenged.
Na még egy kérdés csak, hogy ne legyen túl rövid a hozzászólás. ;)
A motor izzitása eléggé gányul van bekötve és egy 66ah akksi van az autóban, viszont az izzitás annyira leveszi, hogy beindítani sem lehet vagy ha beindul és leállítom az akksiban már annyi sincs, hogy megforgassa a motort (töltés jó és az akksi is), a problémára megoldás lehet egy nagyobb akksi vagy esetleg más bibi lehet?
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13819
A befecskendező szelepes kérdére elfelejtettem válaszolni.

Szóval a bef. szelepeket a motor szívó oldalán találod és onnan lehet megismerni, hogy fém csövek mennek rá és kettesével szorítja le őket egy lemez alkatrész. Legalábbis a 280-SEben de szerintem a többiben is. Ha leveszed a csöveket róla és a leszorítólemezt, akkor simán ki tudod húzni őket.
Azt hogy hogy működnek, egy próbapadon lehet megnézni. Pécsett tudom hol van ilyen(a haveroméké), de máshol sajna nem.
Ezzel ki tudják pucolni ultrahanggal és tudnak neki beállított mosó folyadék nyomást adni. És egy üveg fal mögött lehet figyelni a porlasztási képet és ha aláteszel mérő edényeket, akkor az időegység alatt átáramló mennyiséget is lehet mérni.
Meg ugye a nyitási nyomást. Ez a K-jettronicnál van, mert az nyit nyomásra, de az elektromos szelepeknek a vezérlését is rá tudják akasztani.
Ez egy speciálisan erre kitalált mérő és tisztító eszköz.

Szerintem ha injektorral foglalkozó műhelyt találsz akkor nekik lesz.

GWY_128 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13818
GUK!

Nem tudom miért kérnél elnézést, ha egyetemi tanár lennék.
Egyébként egy sima gépészmérnök vagyok. De csak pár éve végeztem. Az autószerelést meg leginkább a saját autómon tanulom.

Teljes elzáródásod biztos nincs, mert akkor az már megtette volna a hatását, de tényleg jobb megnézni, van-e lerakódás a motorban.

Az unokatesómék Mercijét már többször hazavágta a szerelőjük, pont azzal, hogy olajat nem kapott a gép. Ez egy w201 190D, de már több mint 10 éve náluk van és az abban az időben még nagy szó volt, ha valakinek új mercije volt. Na jó 2 éves bemutató autó.

Egyszer valamiért szétszedte a difit, csak az olajat felejtette ki belőle. Ki is lehetett dobni. Viszont akkor csak 4gangosét tudtak szerezni és máig is azzal megy. Már amennyire megy. Mint a tetü.
A másik sztori meg az volt, hogy vezérműláncot cserélt és elkúrta a hengerfej tömítést. Rakott bele újat, csak az nem volt pont olyan. Egy-két luk nem volt rajta, vagy arrébb volt, de ez nem tűnt fel neki. Hát azokon ment volna fel a vezérlésbe az olaj. Furcsa is volt a hangja, visszavitték, erre ő azt mondta, hogy majd megjavul az, csak nyomja meg neki rendesen egy egyenesbe. Szerencsére az egyenesig nem jutott el, és 160nál állt be a vezérműtengely. Fél motor csere.
Így lehet tönkretenni egy strapabíró jó autót.

Úgyhogy én inkább nem viszem szerelőhöz ha nem muszáj. Több kárt okoznak mint hasznot.
Ha nem tudok valamit akkor megkérdezem, vagy utána olvasok.

Fiúk! Beállítottam a szelephézagokat! Olyan simán jár a motor, hogy el sem hittem hogy ez az én autóm! Egyetlen szelepnél sem volt semmi hézag. Magyarul állandóan nyitva volt az összes.

Blue2 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13817
Listára nincs szükségem (úgyis a legelején lennék)
, de ha valaki meglepne egy ilyen géppel nem utasítanám vissza. :)
Előzmény: Calver_ (13816)
Calver_ Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13816
errol is kezdjunk listat irni? ;-)
Előzmény: Blue2 (13813)
polaris1 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13815
sziasztok, ti mit tesztek, ha úgy jártok mint én, nevezetesen : besz*rt a vákuumpumpám (dugattyús, 1 csöves)?
az addig oké, hogy megveszem a javítókészletet, de aszongyák, ha a ház is kopott akkor tseszhetem...

tanácstalan vagyok

theman3 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13814
"a milyet ugy ertettem h limo vagy kombi-e :-) es merrefele van?"

limo és pesten van.

Előzmény: Calver_ (13800)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13813
Nekem is kell egy ilyen.
Előzmény: GeryV8 (13812)
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13812
http://totalcar.hu/rhirek/?main:2004.03.26.&171624

"Jön a Mercedes S 69 AMG?....

...

... kb. 675 lóerős lesz...."

:))

GUK Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13811
Hello!

Lolga bocsi, én ugy értettem ha elbirja az ember akkor az a nyugalom megérhet ennyi pénzt hogy tudod az autod rendben van. Én is igy csinálnám ha tehetném, ennél érdemben kevesebbért szerintem máshol sem csinálták volna, legfeljebb ha te otthon ha nekiállsz szerelni, akkor spórolhattál volna ebből a pénzből.

GWY128! Azon el sem gondolkodtam még amit irtál, az tényleg gáz lenne! Mindenképpen utánna járok,de egyébként pár ezer km után sem jelentkezett még hiba, mióta nálam van mindig ennyi volt. Gondolom, ha vmi nem kapna oilt, akkor az már jelentkezett volna, de azért elgondolkodtató amit mondtál,kideritem.
Egyébként a bef.szelepeket hol ellenőrzöd, mi alapján,milyen gépen?? ( Ha okl. mérnök vagy, v.egyetemi tanár akkor bocsi.. :))))

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13810
Király vagy! Már töltöm is lefelé!:-)
Előzmény: Blue2 (13809)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13809
Kiraktam webre az eddig feltöltött leírásokat. A cím: http://mercedes.energyweb.hu
W900 Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13808
Sziasztok!

Tudnátok segíteni, hogy melyik szervizbe lehet nyugodt szívvel vinni autót sima szervizre (olajcsere, szűrő csere, s egyéb apróságok?).
Benzines W124-es a gép és pest v. környéke jöhet szóba!

Köszi előre is a segítséget

Előzmény: Mr. Cool (13807)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13807
egy ilyen izom vasnál nem hátrány a jobbkormány! közelebbrôl tudod stírölni a járdán sasszézó csajokat, meg amilyen erôs úgysem kell kinézni elôzés elôtt csak kitenni az indexet, és visszavenni...:-)
Előzmény: Stern_ (13802)
BuLaci Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13806
Sziasztok
Bocsánat, ha belerondítok valamibe, egy kis segítségre lenne szükségem.Vettem egy 124-est törötten (lakatos vagyok), aminek eltört az ASD olajtartálya. Kicseréltem, de a kontrollámpa nem aludt el magától. Nem tudná valaki megmondani, hogyan kell kinullázni, vagy hol taláhatok erröl valami írást?
Il Doctore Creative Commons License 2004.03.26 0 0 13805
Ma este úgyis lesz az RTL-en.
Blue2 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13804
Sajnos nincs időm ma sem kirakni a webre, a feltöltött cuccokat, mindegyik gépem foglalt, de holnap tényleg neki esem.
Ez a 6.9-es nagyon dögös, életem álma, de eléggé durva amikor egy ilyen autón a sima fekete felni van disztárcsa nélkül.
LEX Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13803
"milyet ugy ertettem h limo vagy kombi-e :-)"
és ha kombi, nincs-e rajta véletlenül egy szolíd felső spoiler féklámpával? :-)))

valami ilyen, mint ez ni:

Stern_ Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13802
Ha gyenge a vasad, vegyél egy 450SEl 6.9-et jobbkormányos kivitelben 2200 €-ért de lehet hogy olcsóbban is odaadják.

Stern :-(

Előzmény: GWY_128 (13801)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13801
Hehe!

Jót röhögök a bor vs nagyfröccs vitán.
Cool! Azért gyere nyugodtan, neked majd kérünk valami mást!

Az én vasam viszont szórakozik velem. Elment az ereje. Letömítettem a bef.szelepeket, úgyhogy már egész kevés falsot szív, de sajna holnap fel kell kelnem hajnalban, hogy szelephézegot állítsak és reggel oda érjek a dolgomra.
És talán holnap lesz 6 új bef. szelepem is. Mert a mostaniak kriminálisan szarok.
Legalább 10x kipucoltam ultrahanggal, aminek következtében nagyságrendeket javult (Már porlaszt is, és kb 10xannyit enged át időegység alatt) de pár perc után 6 baron is csak egy egy csöpp hagyja el a végét. Nyomás le, utána visszakapcsol, eredmény: fél percig ok azután elhalványul és eláll. Láttatok már ilyet?
Nem tudtam elképzelni, miért nem megy az autóm benzinnel. hát most megvan. Már azt hittem, hogy a vezérlőnyomás viccelődik, de nem. Mert ugye minkor úraindítottam megint jó volt egy darabig aztán megállt.

Csak azért írtam le, hogy mást ne szivasson meg.

Várom a Villányi fejleményeket!
Orfűn meg van olyan placc ahol elférünk, és érdemes leugrani. Az út is király arra felé, meg a tó is.

Calver_ Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13800
a milyet ugy ertettem h limo vagy kombi-e :-) es merrefele van?
Előzmény: theman3 (13799)
theman3 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13799

Fotó nincs fehér,a rendszám alatti helyen kb 5 cm átmérő felületi rozsda egyébként hibátlan én (5 pénzt) gondoltam nem tudom ez jó ?
Előzmény: Calver_ (13796)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13798
Blue2,
Tudsz egy linket közzétenni, honnét lehet a webrôl leszipkázni a fájlokat?

Cool

Előzmény: Blue2 (13777)
diván Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13797
Off - Szerintem maradjunk annál a mondásnál, hogy ízlések és pofonok. Én például nem iszom bort, mert nem ízlik. És így vagyok a sörrel meg a pálinkával is. És nem is tudna meggyőzni róla senki, hogy az jó. - On
Calver_ Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13796
milyen? van rola esetleg foto? mennyire jelkepes? ;-)
Előzmény: theman3 (13790)
BGke Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13795
Mr. Cool én is járok Villányba évente min 4x, de akkor minek iszol minőségi bort ha úgy is felhigítod és abból, ami azt a bort olyan értékessé teszi, mint pl íz- illatvilág, zamat, a benne rejlő szakértelem és tudás mit sem tudsz érzékelni,(nem kioktatásnak szántam a sorokat, úgyhogy meg ne sértődj :-))

amúgy ennél jobban kevésbé lehet szerintem megsérteni egy olyan borászt, mint Gere Attila úr v. éppen a Bock Józsi bácsi

Villányba amúgy nem sörözni megy az ember szerintem, téma részemről lezárva, a lényeg, hogy én is szívesen részt vennék, ha a belső fórumon kívülről is meghívtok emberkéket, akik még mondjuk nem klubtagok

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13794
Mivel a barátaimmal évente min. 2x borozunk villányban, már ittam az említett pincékben is bort ásványvízzel. Világszinvonal ide vagy oda, én akkor is így iszom. szerintem ez így még mindig kevésbé sértô, mintha egy sört kérnék....
Előzmény: BGke (13793)
BGke Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13793
Mr. Cool

Szerintem Villányban ne nagyon hangoztasd a bor témában vallott nézeteidet, mert egy Gere v. Bock v. Tiffan pincéből lehet, hogy kidobnak ha felszódátod a vörösborukat

amúgy meg a villányi vörösborok VILÁGSZÍNVONALÚAK!!!!!!!!!!!!!
(ez így jó egy merci topikon :-))) )

candle Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13792
"Miért lennék eretnek? "

BAZZZZEG

mert bort nem iszunk szódával!:-))))))))

"strandon bedobsz egy négyzetméter hosszúlépést!"

akkor már inkább valami könnyű bort tisztán:-))))

(mondjuk nyáron a strandon én tuti egy korsó sört innék:-)))

Előzmény: Mr. Cool (13791)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13791
Miért lennék eretnek? nekem az alkoholos italok üdítôként funkcionálnak, mint mondjuk a sör, meg a vodkatonik. szóval kell lennie benne buboréknak!:-) nincs is jobb annál mikor nyáron a strandon bedobsz egy négyzetméter hosszúlépést! talán csak egy négyzetméter sör!:-)
Előzmény: LEX (13789)
theman3 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13790

Nem e kell Vkinek egy W124 csomagtérajtó? fehér és jelképes összegért elvihető.
LEX Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13789
GWY_128
nyugi, csak semmi pánik :-)
a belső fórumon már elkezdtük az összeírást, sztem nemsoká kikerül ide is a kopipaszta lista, bár van az eseményig még másfél hónapunk...
Május közepén remélhetőleg már q. jó idő lesz, úgyhogy lehetne menni Orfűre, keresni egy placcot a tóparton, ott leállni, kocsimustra, flekken sie bitte vagy alternatív vendéglő helyfoglalással :-)
Egyáltalán ne érezd magad kellemetlenül, hogy szervezkedsz, mi örülünk ennek :-)

"mert igazából nem vagyok klubtag sem"
ami késik, nem múlik... :-)))

Cool
"Ha lesz pécsen tali, én bennevagyok! a borozásban is, bár villányban rossz szemmel néznek rám a pincegazdák, mert minden bort összeöntök ásványvízzel...:-)"
Bazzeeeeg!!! ERETNEK!!! :-) Erre szoktam mondani, hogy olyan rossz bort nem iszok meg, ami csak szódával megy el, a jó borba meg nem kell szóda :-)))

Előzmény: GWY_128 (13787)
theman3 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13788

Szia ha kell alkatrész (csak utángyártott) abban lehet hogy tudok segíteni.
Előzmény: lolga (13784)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13787
Sziasztok Fiúk!

Ahogy látom lesz érdeklődés Pécsre és villányra, így hát véresen komolyan kell venni a dolgot.
Először is kellene valami kb létsámot meghatározni. (4 embernek nem kell egész pince)És kellene valamilyen jelentkezési rendszert kitalálni. Vagy nekem mail vagy a szokásos kopipaszta.
Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert igazából nem vagyok klubtag sem, és egyikőtöket sem láttam még személyesen soha, meg nem is régen csöppentem ide és máris én akarok szervezkedni.

Motoros antenna: Azenyémnek a belseje hibátlan, csak az antenna részét törte le az előző tulaj a mosóban. Múlt héten egy fazon igért nekem egy komplettet ajándékba, csak azóta felszívódott.
Azt sajna fejből nem tudom milyen típus, de gondolom eredeti.

Olajnyomás: Ha nem megy 3 alá akkor valszeg retkes a motor és az szűkíti le az áramlási keresztmetszeteket. Vigyázz, nehogy valamelyik járat eltömődjön, mert azt nagyon nem komázza.
A merci örökös darab, csak egyet nem szeret, ha nem kap olajat.

LEX Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13786
új évad, új safety carok :-)


C55 AMG és SLK55 AMG
teljes cikk a vezess.hu-n

kacagógerle Creative Commons License 2004.03.25 0 0 13785
Hali voice!

A 10W40 tényleg híg az ilyen idős mocikba.
Sőt vigyázni kell,mert még csapágyas is lehet a vas nagy melegben fingatás után!
Én kikisérleteztem,hogy melyik olajok a legjobbak.
Az alany 190 2.0D 300.000km.
15W40:a félszintekhez képest -10 alatt észrevehetően nehezebb indítás,nagy melegben fingatás után az olajnyomás 1bar alá megy(nem jó hőtűrő).5-6 ezer km után érezhetően elfogyott az olaj ereje,hamar felhígult.
10W40:15W40-hez képest sokkal könnyebb hidegindítás,de nagy melegben ez is nagyon felhígult.
Ami most jó:15W50-es félszint.Ennél fingatás után is 2 bar az olajnyomi,és sokkal csendesebb is lett a moci.De mivel félszint,sokkal könnyebben indul hidegben,mint a 15W40-el,és ahidegindítási kopás is kisebb.
Szerintem még van egy fokkal kedvezőbb olaj,az pedig a Castrol 10W60 fullszint.Ezt még ki fogom próbálni a köv.olajcserénél.

Előzmény: voice_ (13783)
lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13784
huh. ezek tényleg nagyon jó árak....:)
Előzmény: LEX (13782)
voice_ Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13783
Sziasztok!

Köszönöm, hogy mindenki összeszaladt az olajnomásomat illetően! 1 év és szerintem ilyen fórumos háttérrel lekörözöm a sokat belinkelt fekete coupé mercit :)

0,5 Bar az 500Rpm-nél van, mikor már majdnem leáll a moci. Normáslis 900-1000rpm-nél 1 bar, picit pöckölöm akkor rögtön megy feljebb.
2000 rpm-nél éri el a 3 bart!

Mikor szar botond volt benne, akkor nem is láttam 3 alatt az olajnyomást sose. Mikor belekerült a BP kimosás nélkül, pár kilóméterig alacsony volt, és utána majdnem olyan volt mint botondal.

Persze az olaj fekete lett.
Most, hogy az egész moci ki lett pucolva, nem kezdett el felfele menni, örülök, hogy így maradt :)

Bár lehet ez a 10W-40 ARAL félszintetikus túl híg, mert hidegen 3 bar, de gyorsan csökken 1-re.

A merciszervízben is néztek nagyokat milyen halk a moci mikor arra jártam :)

LEX Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13782
"egyébként szerintem kicsit aluláraztak azokat a lökésgátlókat....:)"
a 124-esben tegnap lettek gátlók cserélve elől, Bilstein ment bele, 18e pénzért (viszont a 24-eshez ált. drágább at alkatrész, mnint 26-hoz)

a 126-ban néhány hónapja volt csere, Sachs ment bele, 13e volt Sztendrén darabja (első-hátsó)

Előzmény: lolga (13781)
lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13781
asszem most tartok ott, h elküldöm az összes indexest. harmadszor írom újra a hozzászólást. röviden: LEX számaival számolva, kiegészítve a hiányzó részekkel és 80%ot számolva ott, ahol csak maximumot adott meg 452e Ft jött ki. 180 környéke marad munkadíjra. a kérdés változatlan. van/lehet-e értelme másik szervízt keresni, vagy lényegesen olcsóbban, hasonló minőségben ezt nem lehet megoldani 1 hét alatt?
egyébként szerintem kicsit aluláraztak azokat a lökésgátlókat....:)
Előzmény: LEX (13766)
W123300TDT Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13780
Hi!

Blue: Pontosan mit is fogsz feltenni, és hogyan tudjuk elérni? Bocs, de most jöttem vissza egy 3 hetes távollét után, és még nem volt időm visszaolvasni a topicot. Engem w123 érdekelne.
Cső

laybi Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13779
Szia Blue2.

Ha már úgyis foglakozol vele egy kicsit ellenörizhetnéd, hogy müködnek-e az archívumok, nehogy már valaki hosszu orák alatt leszedi aztán meg nem jó az egész.

Kösz. Üdv. Laybi

Előzmény: Blue2 (13777)
lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13778
hi all,

köszönöm a válaszokat. GUK, természetesen biztos vannak olyan emberek, akiknek mindegy, h mennyit fizetnek egy szervízben, de itt nem erről szólt a kérdés sem. hanem arról, hogy meg lehet-e kapni ugyanezen szolgálatásokat/alkatrészeket máshol, hasonló minőségben és garanciával mint itt, csak olcsóbban.

kardán balhé olyan 50e körül áll meg anyagköltséggel együtt.

Előzmény: GUK (13769)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13777
Este kilinkelem a file-okat webre, hogy bárki letudja tölteni. FTP meg megmarad feltöltésre.
Előzmény: laybi (13776)
laybi Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13776
Sziasztok.

Technikai problémák miatt nem tudtam feltölteni a
W126 cd 2. lemezét teljesen.Most viszont nem tudok újra csatlakozni, hogy befejezzem.Ha valaki elkezdte a töltögetést ezt vegye figyelembe.
Köszi.

üdv Laybi

theman3 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13775

Szia! Én az enyémhez egyszer megvettem ezt azt hogy jó legyen és miután kész lett láttam utángyártottakat 1/2 áron.Nem érdemes vele bajlódni ettől még tipushű az autó.
Előzmény: Stern_ (13764)
Tommy2 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13774
Sziasztok!

Srácok... tudom ez itt nem a reklám helye, de
mi minden héten direktbe hozunk be gyári mercicuccokat németből.
A hivatalos (MB.szervíz) árak 70%-áért.
Ha valakit érdekel, szóljon.

Üdv. Tommy

GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13773
na még 1x b oszlop

[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Előzmény: GeryV8 (13768)
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13772
és egy asszem etalonnak nevezhet? gép,
balóék coupeja:

[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Előzmény: GeryV8 (13771)
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13771
meg a monoblock


hallod lex?! :))

Il Doctore Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13770
GUK Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13769
Néhány pontban:

1. Laybi: köszi, megkereslek mail-ben.
2. Pécs: sajna biztos hogy nem mehetek...
3. a 640k: kicsit tényleg horror, de ilyenek a szervizek, ha ezt mind megcsinálták akkor csak pénztárca kérdése hogy hogyan esik
4. olajnyomás: az előző kocsim alapj.-on kb. 0,5 bar volt, gázon 3-4-5 bar. ( off fiat croma 2,5 td )on, nézzetek hülyének, de a merkendeszen al.járaton se esik 3bar alá (olajcsere után is!!). Kocogtatom a mutatót, nem-e felakadt,de nem -- nagy boldogság!!! :)))
6. mot. antenna: az enyémnek is hiányzik a teleszkópos része, érdekelne 1 stück, egyébként igy javítható?
7. aut. váltóban otthon van vki? Privátban lenne pár kérdésem...
8. nemrég elakadtam,bementem 5 métert eső után a földes utcába, kijönni nem tudtam, pörgött a kerék. Ami a furcsa: 2szer is kigyulladt az abs izzója, csak akkor aludt el, amikor levettem a gyujtást. Van néhány tippem, de nem akarok hülyeséget mondani, aki tud vmi okosat,közölhetné velem.
9. kanyhalló: ő az öcsém, vagizik a gépemmel!

GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13768
és különben is éljen a b oszlop!

GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13767
megnéztem. a gyári könyve azt írja, hogy 0.3bar a megengedett minimum.
de én ezt kb úgy kezelem, mint a gyári max megengedett oilfogyasztást. 1.5l/1000km
szóval, ha 40fok nyár, híg oil, kissé kopott moci, és 2óra autópálya 240el, akkor legyen mondjuk utána alapjáraton 0.3bar. :)
LEX Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13766
A 640k nekem kicsit soknak tűnik...
Én kb. ezekkel az árakkal találkoztam az utóbbi időben:

- összes féktárcsa és betét cseréje (ATE)
tárcsa 20e/db + betét 5-6e/garnitúra
- fékolaj csere (castrol)
párezer ft, de mindenképp 10e alatt
- kézifék bowdenek és pofák cseréje (ate)
fékbetét 5-6e, bowden nemtom
- négy lengcsill csere (gázos Monroe)
gázosból Sachs vagy Bilstein javallott, 13-15e/db
- első kormányösszekőtő cseréje(3db, original MB)
8e körül / db
- váltóolaj csere
olajjal, szűrővel, tömítés kittel együtt 25e
- difiolaj csere
ez q. drága olaj, de kevés kell belőle, 10e alatti tétel
- vákuumcsövek ellenőrzése és cseréje
ezt nemtom, tippelni nem akarok
- összes első izzó cseréje
legyen mindegyik Bosch, és akkor sem több 6e pénznél
- kardáncsukló cseréje és a tengely kiegyensúlyozása
na ez foggsincs
- első ülések kiszerelése, újrabőrőzése
ez egy gumi tétel, a bőr vastagságától függ :-)
- kormánymű olajszivárgás megszüntetés(nem pasztával)
új kormánymű horror, a javítás nemtom
- két hűtővízcső cseréje
passz
- ablaktörlő lapátok cseréje
gyári cucc (lapát + gumi együtt) 8-9e
- futóműállítás
sztem 10e alatt
Mindehhez jön a munkadíj, ez is eléggé elviheti a lovat...

voice_
az az olajnyomás alapjáraton eléggé kevésnek tűnik... sztem mindenképpen 1 felett kell lennie, (asszem az 500-nál 1,6 az ajánlott) de gázadásra azonnal fel kell menjen 3-ra, ahogy Gery írta

Előzmény: GeryV8 (13763)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13765
Automataváltónál sebességben fékezve, 0.3bar az a határ ahol még biztonsággal üzemel a moci MB szerint. De gázadásra késlekedés nélkül el kell indulnia a mutatónak felfelé.
All,
Ha lesz pécsen tali, én bennevagyok! a borozásban is, bár villányban rossz szemmel néznek rám a pincegazdák, mert minden bort összeöntök ásványvízzel...:-)
Előzmény: GeryV8 (13763)
Stern_ Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13764
Üdv,

még mindig nem jó a motoros antennám, hiába vettem bele új teleszkópot. Arra jutottam, hogy a naagy kerék van elkopva, ezért a neten elkezdtem javítókészletet keresni. Nem találtam semmit, csak pár jó vasat :-))

W108 250S "Nordamerikanische Exportversion"

Meg a hasznaltauto.hu-n is vannak érdekes cuccok, egy SZÉP állólámpás amit szoktam látni a III. kerületben, egy 500SEL (vonóhoroggal), egy 230CE felújítva (egyéb veszély - Nagykőrösi út)

Nincs valakinek egy hibás motoros antennája? Hirschmann Auta 6000U 465

Üdv

Stern

GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13763
ez olaj, ill motorfügg? is.
a lényeg, hogy gázadásra, elindulásnál akadjon ki 3környékére. de a 0.5 kb a határ a v8on. annál kevesebb ne legyen alapjáraton.
Előzmény: zs_sanya (13757)
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13762
telóból inkább sachs kéne.
a kormánym? felújításra kiváncsi leszek. érdekes egy darab.
difi, váltó oil is legyen min?ségi.
az ár els?re soknak t?nik, de utána kéne számolni tételesen.
pl 2 ülés ki-be szerelése, és b?rözése, akár vastagon is számlázható tétel. :)
Előzmény: lolga (13753)
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13761
EKR,

Boldog neved napját!!!

Calver_ Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13760
Picit soknak tunik, de az hogy draga volt-e vagy sem, majd x honap mulva derul ki :-)
Előzmény: lolga (13755)
BGke Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13759
Voice-nak üzenném:
én nem vagyok autoszerelő, sőt nem is értek hozzá, de mire rendben lesz a kocsim becsukott szemmel össze fogom tudni rakni

amúgy most a szerelőnél áll, mert multkor megtanultam, hogy hogyan kell visszarakni a vákumcsövet, csak most ez nem müködik, úgyhogy szét kell kapni és utánna vissza, amúgy én nem sajnálnám a pénzt egy új gyújtáskábelre csak tudnám már, hogy mi baja a vasnak, hogy állandóan elövi magáról azt a vákumcsövet :-((

megyek motordiagnosztikára a Kárpát utcába, remélem ott meg tudják mondani végre a frankót (a motordiagnosztikánál ki tudja mutatni, ha nem zár rendesen a szelep???)

Villányról meg annyit, ha le akartok foglalni egy egész pincét, azt idejében meg kellene tenni, mert jön a jóidő+sok buta túrista aztán no pince. Amúgy Villány az én szívem csücske is.

lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13758
máshol csinálják ofkórsz, csak a Bosch felvállalta ügyintézését, ha már úgyis áll az autó.
Előzmény: HooK (13756)
zs_sanya Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13757
voice_!
Nem keves az a 0,5 baros olajnyomás?
Én úgy tudom, hogy alapjáraton, meleg olajjal sem szabad 1 bar alá mennie. Az enyem (W123 300D)
sosem ment 1,8 bar ala.
Nalam okosabbak majd megmondjak, csak nehogy karosodjon a motorod.
üdv: zssanya
HooK Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13756
Egy dolog furcsa nekem. Melyik Bosch szerviz vállal ülésbőrözést? Egyébként ettől az egytől eltekintve korrektnek tűnik az ár/érték arány. Üdv

Hook

Előzmény: lolga (13753)
lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13755
marha.:) értsd, ahogy akarod.:)
Előzmény: Calver_ (13754)
Calver_ Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13754
hat attol fugg milyen borrel csinaltak ;-)
Előzmény: lolga (13753)
lolga Creative Commons License 2004.03.24 0 0 13753
uraim,

egy "realitás/mégérte-e" ellenőrzést szeretnék kérni(leírom, hogy mi lett csinálva és írok egy végösszeget, aztán lehet szörnyülködni):
adott egy '83-as MB 380SE, be lett küldve Bosch szervízbe, hogy nézzék át alaposan és mindent-mindent csináljanak meg rajta, amit találnak.
tehát:
- összes féktárcsa és betét cseréje (ATE)
- fékolaj csere (castrol)
- kézifék bowdenek és pofák cseréje (ate)
- négy lengcsill csere (gázos Monroe)
- első kormányösszekőtő cseréje(3db, original MB)
- váltóolaj csere
- difiolaj csere
- vákuumcsövek ellenőrzése és cseréje
- összes első izzó cseréje
- kardáncsukló cseréje és a tengely kiegyensúlyozása
- első ülések kiszerelése, újrabőrőzése
- kormánymű olajszivárgás megszüntetés(nem pasztával)
- két hűtővízcső cseréje
- ablaktörlő lapátok cseréje
- futóműállítás

az egész 640e Ft-ért számlásan, garanciával, anyaggal.
előre is köszönöm

EKR Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13752
Hi mindenkinek, sajnos időhiány miatt nem nagyon tudom a nyilvános fórumot olvasgatni, ha valakinak vmi válasszal tartoznék, akkor az lécci mail!

MB-Cars-on kisebb röppenet az SD motorjának aktuális állásáról... kicsit magamalatt vagyok :(

Üdv: EKR

altefnegy Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13751
Ha a fóliázó gyereknek van gyakorlata a W126C ajtajainak barkácsolásában, akkor igen. Ha nincs, akkor ne rajtad tanulja meg. A fóliát szerintem csak tökéletesen belőtt ablakra lehetne felrakni, de szerintem nem érdemes. Más autónak a szélvédője ekkora, és ennek még klasszikus vezetősínjei sincsenek. És ha már ajtó, nézd meg hogy lóg-e, mert nagyon csúnya tud lenni.
Előzmény: voice_ (13746)
kanyhallo Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13750
Hát én Szolnoki lakos vagyok, ha gondolod találkozhatunk amikor erre jársz. Ma is szembejöttél Szandán olyan 13 óra magasságában. Figyelek, főként a W126-ra:-) Magánban elküldöm a számomat. Csörgess meg holnap, ha lehet megkuksiznám azt a 26-ot.

kanyhallo

Előzmény: GUK (13748)
GUK Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13748
A fenébe, lebuktam...
De igen!! ÉN,ÉN! Keblemre főőőődim!

Amugy én is sokat vagyok ott, de az öcsém egy ugyanojan ( csak nem ennyire szép és jó..) 26-al rohangál Szolnokon, ő ott dolgozik. Külsőre nagyon hasonlít rám, csak én szebb vagyok :)))
Az ő rendszáma FHS, húzom is vele eleget. Az én rsz.-om rövidítés is lehet: GUK-305, Gabi Uj Kocsija - 3 ezres, 5 sebességes! Na de az övé? FHS: Fiatal, Hülye, Suttyó...

U.i.: Azért még szeretem az öcsémet.. :)))

Előzmény: kanyhallo (13744)
GWY_128 Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13747
Én sem vagyok klubtag, de azért meghívok mindenkit Pécsre. Igény szerint a következő uticél felőlem lehet Villány is. Szívem csücske a hely, nameg a vörösbor is. Össze kellene beszélni és akár tudok lefoglalni komplett pincét igazi korrekt parasztos telezabálással és borkóstolóval.
Ez a klubtagságosdi is érdekelne, csak elég ritkán jutok fel Bp-re. Főleg ha estefelé vannak a talik és másnap meg munkanap van. mint pl 15.én. Mivel nekem sajna reggel 6kor kezdődik a munkaidőm, elég korán kell, hogy lefeküdjek alukálni.
voice_ Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13746
hmm, kicsit elbizonytalanodtam. vannak karcok, de nem szeretnék többet :)

Beszéljek a foliázó gerekkel, hogy rakja be a gumikat? Esetlek kis fóliát is rá?

altefnegy Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13745
Szia!

Az ajtó-ablak témával vigyázni kell, mert pontos beállítás híján, illetve kis alkatrészek hanyag visszatételével csúnya karcokat, beázásokat okozhatsz a kupénak.

AltF4

Előzmény: voice_ (13742)
kanyhallo Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13744
Tiszteletem Urak!

GUK!

Csak nem egy ilyen rendszámu W126-ost használsz Szolnokon? Mert akkor én igen közel lakom:-)

kanyhallo

Előzmény: GUK (13743)
GUK Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13743
Jó ötletnek tartom,nagy segitség egy a körünkben bármikor elérhető adatbázis. Továbbfejleszthetnénk: az mb-cars.hu-n lehetne egy olyan link v. cikk, amiből minden uj jövevény (köztuk én is) megtudhatná a legfontosabb dolgokat: hogy lehet klubtag,mikor-hol lessz a tali, néhány irányelv az ujjaknak, esetleg szerviztippek "igy jártam - ezt csináltam - megjavult" stilusban, és még sok más általános kérdést megválaszolnánk.

Lehet hogy ez már létezik, de nekem a letöltések oldalon csak kategória:katalógusok, név, leirás stb. jelenik meg és kész.Gondoltam onnan lehetne letölteni valamit , de nincs semmi.

Az amcsis merci uj tulaja (apáról-fiúra szállt)szivesen jönne majd talira, csak ugy szemet mereszteni ( gondolom csak eleinte, aztán ugy is tag akar majd lenni ,ahogy én is),de szerintem egy darabig most elfoglalt lessz. A kocsi meg tőletek kicsit messze van, itt a kies Szolnok megyében, a világ végén...de ha gondoljátok, szóltok és összehozzuk.

Előzmény: Blue2 (13720)
voice_ Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13742
az én mocim meg jó lett!

Kicseréltük a vezérműtengelyeket, himbákat, gyertyákat.
A hidrotőkéket pucoltuk, és még mindenhol, tele volt 2mm vastag mocsokkal!
Kapott motormosót, dobhattam ki a 3000km-et futott BP olajomat :)

Most helyrejött az olajnyomás, azaz lecsökkent, de talán azért, mert már tud folyni az olaj! Alapjáraton (5-600 rpm) 0,5-1 barra csökkent. De ekkor is gyönyörűen folyik a vezérműtengelyre.

A moci nagyon csöndes lett, Merciboltban is csodálkoztak!

Vissza van még:
-gázműszaki (10 éves a tartály)
-rugók, lengéscsillapítók cseréje
-kicsi hegesztés
-lökhárítófestés
-szélvédőcsere

380-as mocinak mennyi a benzin fogyija városban, városon kívűl? Benzinnel kell, hogy járjak, és rosz a mérőm!

Valamint beázik az ajtóm is a külső vízlehúzó guminál, ez azért rosz, mert most tennék bele hangszórókat! Mercin kívül lehet kapni ilyen gumit?

voice_ Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13741
Sziasztok!

Mercitali - Legyen! Leugrok szívesen, megmutatom a Coupét amibe annyit segítettettek!

Durrogós gázos - Vigyázzzzzz!!!! Ilyenkor mikor visszadurran a szívócsőben ég el!

Lehet vezérlés (szelep nem zár rendesen, kopot vezérműtengely)
Lehet gújtás (kábelek, gyertyák, gyújtáselosztó, előgyújtás)
Lehet roszul összerakott keverő, alulméretezett, vagy egyszerűen nem jól beállított! Próbáld meg, hogy kicsit ráadsz a gázcsavaron.

Ismerősön sajnált a gyújtókábelekre költeni, ezért mindig nevetett egyet mikor lelőtte, kiugrás, cső visszatol, és megy tovább. Ezt már 5mp alatt tudta csainálni, csak egyszer visszatolás, kicsi gurulás és kerr-katt csirr-csörr, motorfüst stb.

Mikor durrog a légmennyiségszabályzót jól odabassza a házához, és ilyenkor a hosszú tengely végén lévő ellensúly mindig leverődik. Neki sokxor leverődött, és eltört a tartócsavarja, és az meg bele a mociba :)

Olcsóbb lett volna gyújtókábeleket venni!

lolga Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13740
azt azért hozzátenném, hogy ezek a számok a magyar, mostoha viszonyok között értendőek. délebbre meg nyugatabbra még tovább tartanak a mercedesek, mint nálunk.
Előzmény: andriskaandras (13738)
diván Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13739
"Fura, pedig elég sok mercis van errefelé."

Mercis az van, csak fórumozós nincs.

Előzmény: Blue2 (13735)
andriskaandras Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13738
JQA-kat. Nem tudom miért környezetbarátabb 3 évente új autót gyártani és a régit kidobatni az emberekkel, mikor egy MB 10 éves korában még újszerű, 20 évesen használt, és 30 évesen kezd szétesni. Szerintem ha valaki kiszámolja hogy az elavult motor károsanyagkibocsájtása, vagy a 30 év alatt 10 db 3 éves autó legyártása és roncstelepre küldése e a környezetszennyezőbb nem hoznák elő ezt a környezetvédelmi maszlagba csomagolt egyértelmű fogyasztásösztönzést.
Előzmény: Calver_ (13737)
Calver_ Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13737
http://index.hu/gazdasag/magyar/regoff040323/

" Ekkor már az újautó importőrök szólaltak meg, akik a környezetvédelem nevében tiltakoztak az új adótábla ellen, utalva arra, hogy az Euro 2-es gépjárművek autóipari hulladékok, és egyáltalán."

:-)

rogton rohanok lecserelni az autoipari hulladekom egy uj swiftre, hatha nem kapkodtak meg el :-)

Il Doctore Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13736
Egy korai Benz:
"1886 Benz Patent Motor Car"

Nagy méretben:

Benz 1
Benz 2
Benz 3

A cikk.

Blue2 Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13735
Szia diván!

Fura, pedig elég sok mercis van errefelé.

Előzmény: diván (13734)
diván Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13734
Szia Blue2!

Végre valaki Miskolcról. eddig még a környékről sem volt senki.

BGke Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13733
CSiga először is kultúrált dolognak tartom, hogy elnézést kértél, mert én elolvasatm a BMW topicot és ott lolga uriemberként nyilatkozott mindvégig...na ennyi

Én is támogatom a pécsi találkozót bár én még nem vagyok tőzsgyökeres tag, de kitűnő alkalom lenne találkozni veletek, remélem addigra az autóm is meggyógyul...(én biztos, hogy Villányba megyek tovább)

ma viszem a szerelőhöz remélem most már nem lesz sok gond vele. Holnap autovillamossági átnézésre viszem, ha ezek után sem lesz tökéletes a gázzal, akkor kiszedetem belőle

cSIGA Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13732
Tisztelt topiclakók!
elnézést kell kérjek lolgától!!!!
a lentebb be linkelt dolgok kezdenek tisztázodni így meg kell kövesem lolgát akiről rosszat(kat) irtam!
az ügy nem zárult le, de ez eddig úgy nézz ki a hogy felelőség teljesen viselkednek a szervizesek!!
még egyszer elnézést!
cSIGA
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13731
És megjavult a verda?
Előzmény: BGke (13697)
laybi Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13730
Akkor én elkezdtem feltölteni...
Blue2 Creative Commons License 2004.03.23 0 0 13729
ftp://mercedes.serveftp.org

Login: mercedes
Password: upload

Egyelőre egyszerre csak egy ember lehet bent az eléréssel, de ez is több mint a semmi.

Előzmény: laybi (13728)
laybi Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13728
Ha engem kérdezel nekem mindegy.Ha megadod a "koordinátákat" én feltöltöm aztán lesz ami lesz. :)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13727
FTP vagy web legyen?
laybi Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13726
Én támogatom. Szivesen feltöltöm amim van.Mindenkinek egyszer?bb hozzáférni úgy.
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13725
Ha gondoljátok tudok biztosítani tárhelyet ahová fel lehetne pakolni minden doksit meg egyebeket.
GeryV8 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13724
" szintén fehér "

nem én vagyok az egyetlen fehér???
nincs igazság! :)
képeket!

kék bels?m van(?) egy teljesen komplett, bár avéttas. bizonytalan vagyok, mert lehet, hogy már nincs meg, megnézem ha kell.

Előzmény: GWY_128 (13717)
Il Doctore Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13723
LEX én támogatom az ötletet, jól hangzik!!!
Előzmény: LEX (13721)
laybi Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13722
Sziasztok.

Olyanom van hogy:
Mercedes-Benz Model 123 Service Manual Library Disc1.rar 313Mb
Mercedes-Benz Model 123 Service Manual Library Disc2.rar 356Mb
Mercedes-Benz Model 126 Service Manual Library Disc1.iso 731Mb
Mercedes-Benz Model 126 Service Manual Library Disc2.iso 733Mb
Akinek kell irjom mailt megoldjuk valahogy.

LEX Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13721
"Boldog lennék, ha eljönnétek és összehozhatnánk egy pécsi találkozót! Akkor összeszervezem a többi helyi 126tulajt is meg akár egy Orfűi fürdős ivós stb hétvégét"

Mondjuk én alapban gondolkodtam, hogy lemegyek Pécsre. Ha helyben össze lehetne rántani egy kis társaságot helyi MB fanokból (gondolom a veterán gépeket csak kimennek megnézni) akkor helyre is buli kerekedhetne a dologból + a környékbeli tagokkal is tudnánk találkozni (Zegerszeg, Nkanizsa, stb.)
Mellesleg meg Orfű is egy kellemes hely, csobbanással, sörrel, esti sütés-főzéssel egybekötve meg lehetne organizálni a dolgot. De ha ehhez még korán lesz, akkor meg Villány sincs oly messze... :-)))

Urak! Vélemény?
(a veteránosokkal nem kell közösködni, eccerűen csak lecsekkoljuk őket, oszt kész, de a mienk az külön_buli) Az aug. végi nagytali még úgyis messze van, sztem szervezzük meg ezt a kihelyezett fióktalit!

azt az amerikás 123-ast meg lehetne tekinteni esetleg???

Előzmény: GWY_128 (13717)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13720
Ha kell megvan a 123-as szervízkönyve, igaz magyar kiadás és eléggé felületes, de betudom scannelni.
Előzmény: GUK (13718)
Scholl4 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13719
kacagógerle, Hpg!

Kösz a segítséget az olaj ügyben.
Biztos ami biztos alapon bevásároltam szűrőkből. :)

Ja majd elfelejtettem ettől a szutyok feketés ezeréves olajtól szárnyakat kapott az öreg csikó.
Nem tudom hogy a kutakon mit adnak el gázolajként de ettől az öreg löttytől simább lett az alapjárat, halkabb, és lényegesen JOBBAN MEGY.
Először azt gondoltam hogy pszichés eredetű a dolog (mint a sportlégszűrű volt a suzukimon) de a különbség nagyon szembetűnő. Jó lenne még szerezni ilyen matériát.

GUK Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13718
Üdv mindenkinek!

Hát ez a gáz ha sokáig távol van az ember a topictól, olvashat egész délután!! Már jojózik a szemem...
DE!!
Szeretném megkövetni Hpg-t ,és bcsocsant, lehet hogy kicsit tényleg tullihegtem a dolgot, csak azt akartam mondani hogy dizeles és dizeles gazda közt is van különbség, és rossz ha egy kalap alá vesznek minket. Egyébként az átépitésről: nekem dizel van, de inkább nem csinálnám( ha benzines lenne), hanem vennék egyet ami már az,igy már megy, bevált,( nomeg nem te cseszeted szét a gépet- gondolj a lelki világára! :))) )

Lenne néhány kérésem,elősször is LEXhez: képeket még-még-még! Mármint ilyen műszaki tartalmúakat, jó volt nyáladzani a befecskendező rendszeren. És innen jön a kérés, ezt viszont tudtommal EKR-nek kell cimeznem: NAGYON de NAGYON szükségem lenne szerviz cd-re. Nekem a 26-oshoz kellene, mert nyomógombos a klima és fűtésvezérlésem, a klimakompresszor nincs az autóban ( mellette sincs!), a befújó venti rapszódikusan indul el v. áll meg, ugyhogy jó lenne urrá lenni a helyzeten. Itt most speckó el. rajz kellene,mivel benzines volt, van ford.szám mérőm is ami nem mükszik, vszont láttam dizelt, amiben igen, de kellene motor robbantott ábra,klima rajza,vákum csövek rajza, szval minden ami merci.

Nem akarok türhőnek látszani de a 123-é azért kellene, és abból is az sd, mert 1 rokonnak EREDETI, Floridából hazagyalogoltatott, nagylökösös 23-asa van! Sajna vacakol a vákumrendszer, már a tempomat is, uhhogy őt is reparálni kőőőne!!
Egyébként nekem elég meglepetés volt az a kocsi, addig azt hittem az itthoni 23-asra, hogy milyen király, erre fel átnnyálaztam, hát nem értem mi itt Európában miért nem kaphatunk ilyet!

Kis sebességü ütközésnél hátramozduló lökös(nem hajlitott laposvassal felfogatva!),klima, változó geometriájú turbó, kipufogógáz visszavezetés, izzitógyertyák külön-külön bekötve a relébe( talán variál az izzitással??)ja és ugyan ugy el.motoros fűtésmotor (a vizáramban, persze)mint a 26-ban!Nomeg majdnem 2 tonna önsúly...

Visszatérve a témához, tudom a tali, személyes ottlét,pofavizit, és ha tudtok segitetek, de most tényleg sürgős lenne, kihuzna a bajból egy szerviz cd amin ezek rajta vannak, elmegyek értük, ha kapok. Ja és még valami! Az öcsém manuális váltót akar a gépbe,azt kideritettük(marha nehéz volt..)hogy 123/300d motor van a kocsinkban, de az enyém ötös váltóval, az övé automatával - nem tetszik neki. Ha tud vki ötöst, ne fogja viszza magát!! A bontósok azt mondják fehér hollót hamarabb találunk...

Tudom hogy hosszu lessz de legfeljebb kiutáltok..., még 1 dolog! nemokos007 : ha nem lennék olyan csóró,mint amilyen vagyok, rögtön megvenném a kocsid!! Igy ahogy leirod ennyi cucc ennyi pénzért, és gondolom a kocsi is jó ál.ban van -- háát nagy kár hogy nem lehet az enyém!

GWY_128 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13717
Csillagtúra: Május 14-16, bővebben:
http://www.mercedes-benz.hu/hirek/hirek/csillagtura2004.php

Számomra külön öröm, lévén, hogy pécsi vagyok.
Boldog lennék, ha eljönnétek és összehozhatnánk egy pécsi találkozót! Akkor összeszervezem a többi helyi 126tulajt is meg akár egy Orfűi fürdős ivós stb hétvégét.
Ma is megimerkedtem 1 gazdival.
Egy frissen fényezett 260asa van szintén fehér, nagyon szép 17es felnivel, eleje ültetve, Hifi, stb. Nagyon morcosan néz ki. És egy utcával lakik csak arrébb.
Van is egy eladó felni garnitúrája. A 15ös 85 előtti gyári 205ös mindenféle gumikkal. Nemtom mennyiért. És kellene neki egy kék szövetes ülésgarnitúra, mert az szar benne.
Említettem neki a topicot is, mert nem tudott róla és tetszett neki(márminthogy létezik).

Egy másik cimbi meg azt mondta, hogy van egy elektronyos alapjárati fordulatszám szabályzója egy 500-ból jeladóval, tokkal vonóval, és azzal király lenne az alapjárat az M110-en és nem lenne gond a bemelegedésszabályzóval. Mi a véleményetek? Hallottatok iylen "tuningról"?

candle Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13716
"Igazából a manuális váltó híve vagyok"

én is az voltam, amíg hozzá nem szoktam az automatához:-)))

"De lehet, hogy inkább eladom a verdát és veszek egy másikat ami jobb állapotú."

16-osból vadászni kell a jobb állapotút

Előzmény: Blue2 (13714)
lolga Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13715
na megfogtál. úgy néz ki, mint egy henger. egyik végén egy csati, másik végének két oldalán egy-egy levegőcső csatlakozik. a kattogást úgy értem, hogy ha impulzust kap, akkor egyik állásból a másikba kattan át, nem kattog, mint egy zárlatos kakukkosóra, csak kattan egyet.
teljesen tanácstalan vagyok.
Előzmény: Mr. Cool (13703)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13714
Igazából a manuális váltó híve vagyok. De lehet, hogy inkább eladom a verdát és veszek egy másikat ami jobb állapotú.
Előzmény: candle (13712)
Calver_ Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13713
sztem siman talalsz olyan hulyet aki elcsereli veled a dizelre :-)
Előzmény: Blue2 (13711)
candle Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13712
nagyon nagy a szórás állapottól függően

igazából _szerintem_ 1-300 között van egy v8+aut váltó.

az a szerencse, h benzinestől szinte minden bontó igyexik szabadulni, hiszen a dízeles a keresett

Előzmény: Blue2 (13711)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13711
Milyen áron mozog jelenleg egy V8-as + váltó?
Előzmény: candle (13710)
candle Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13710
"3.8-as alattit nem szeretnék"

v8 az bizony v8:-)))

"(sajnos motor csere miatt már veterán vizsgára esély sincs)"

szerintem ha 2,8-as motort teszel bele, akkor az típusazonosnak minősül és megkaphatod rá.

DE

ettől függetlenül én tuti az eredeti esztétikai állapotot állítanám vissza

Előzmény: Blue2 (13708)
gergely26 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13709
Sziasztok!

Eladó gyári 124-es mercire való zárható tetőcsomagtartó és kerékpártartó egyben 26000Ft, vagy külön-külön 16000Ft és 13000 Ft.
06-20-9-328-597 Balatonfüred

Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13708
Nem sok helyen talákozni ilyen segítőkész emberekkel. :)
Próbáltam szerezni benzines motort, de amit találtam nálunk az is kiköszörült motorszámmal volt, persze a tulaj nem tudott róla. :)
Jelenleg kb. 3 hónapnyi kaszni munka van az autón, addig még ráér gondolkozni a motoron, de 3.8-as alattit nem szeretnék, mert a 2.8 is kicsi ehhez a kasznihoz. A másik nagy kérdés, szerintetek eredeti állapotba érdemes visszaállítani (sajnos motor csere miatt már veterán vizsgára esély sincs) vagy esetleg 126 lökhárítókkal és telioldallal felvértezni?
Előzmény: candle (13707)
candle Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13707
1) nem kell keresgélned a bontókat, ha lebeszéled velük és eljössz a nagyfaluba, akkor kinavigál valamelyikünk:-))

2) "A legnagyobb hibája, hogy 2000-es dízel motorral szerelték át"

miért nem rakatsz bele másik motort?

Előzmény: Blue2 (13706)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13706
w116 280S viharvert kasznival, már két éve áll mert nem tudtam hozzá szerezni alkatrészeket. A legnagyobb hibája, hogy 2000-es dízel motorral szerelték át, igaz így keveset eszik, de csak álom a 120km/h.
Előzmény: Mr. Cool (13704)
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13705
Thx, megkérdezem őket. Miskolci vagyok, úgyhogy nem nagyon tudtam Pesten merre is keresgéljek.
Előzmény: candle (13702)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13704
Blue2
Meg lehet tudni milyen ez a 116-os?
Dottore
jól nyomod az pimpbenzokat!;-)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13703
Áramhiány? kattog, ha ráteszed a 12 voltot? ez a hidegindótó fúvóka nem? mert ismereteim szerint a pótleveg6o tolattyú vagy a hűtôvíz által van melegítve, és termosztátszerűen változik a keresztmetszete, vagy bimetálos, vagy motoros. ezek nem szoktak kattogni. Kontatkthibánál pedig tud esni a feszültség, lévén az átmeneti ellenállás nô meg a rossz kontakt miatt. Látni kéne, az a biztos.
Előzmény: lolga (13698)
candle Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13702
"w116-hoz keresnék kaszni elemeket. Esetleg tudna segíteni ezügyben valaki?"

bontók?

sztendre: 30/9-414-694
gyáli bontó: 30/9-316-586

Előzmény: Blue2 (13700)
Il Doctore Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13701
Blue2 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13700
Sziasztok!

w116-hoz keresnék kaszni elemeket. Esetleg tudna segíteni ezügyben valaki?

lolga Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13699
ezúton is szeretném megköszönni Laybi kollégának a kézikönyvet és a katalógust, és hogy engedte, h hülye kérdésekkel zaklassam és három napig leech-eljem a szerverét.:)

köszönöm laybi. remélem tudom majd viszonozni valahogy!

Előzmény: laybi (13620)
lolga Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13698
Mr.Cool!
köszönöm az eddigi okosságokat. mit tudsz erre az áramhiányra mondani? aszonta "okos" szerelő, hogy kontakthiba. lehet, h én vagyok hülye, de kontakthibánál nem következik be feszültségesés, egyszerűen megszűnik feszültség lenni, nem?
Előzmény: Mr. Cool (13693)
BGke Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13697
nemokos007 - a gázos valóban lemérte benzinnel az emissziót és csak utánna állított a dúsításon, előtte meg a gyertyákon állította át a hézagot(kisebbre vette 0,6 talán)tehát ezek alapján még nem téphetem le a fülét

lehet, hogy némileg ért is hozzá mert 30 éve nyomja és amikor mentem pont 3 merci állt az udvaron, csak úgy néz ki, hogy az enyémet nem sikerül elkapni

mivan Kirikou dolgozol :-))???

theman3 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13696

Amit találtam az 4650/db német utángyártott.
Előzmény: polaris1 (13686)
BGke Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13695
Mr. Cool-nak igazag van benyával azért nincs szvsz gond, mert ugye hengerenkénti befecskendezés miatt a szívócsőben csak lufti van és ott valóban nincs ami visszaégjen

most azt mondanám pofátlanul, hogy elmennék megmutatni valamelyikőtöknek a gépet, csak most éppen a nem mozdul és egyhelyben áll stációban vagyunk, úgyhogy ez kilőve, viszont ha valaki ráérne és rámszánna egy fél órát, hogy megtekintse akkor baromi hálás lennék, mert én lenni kicsi, új, tapasztalatlan merci tuladonos,aki kicsit érteni autó motorjához:-)))

az nem lehet, hogy a gumi öregedett el(vagy ez hülyeség??)

-Kirikou- Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13694
Skacok, most hallottam a rádióban a reklámot, hátha érdekel valakit.

Mercedes-Benz Használtautó Börze
2004. március 26-28.

http://www.mercedes-benz.hu/hirek/hirek/bejarattuk.php

http://www.mercedes-benz.hu/akciok/akciok10.php

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13693
mert benyával hiába jön vissza a láng, a szívócsôben csak levegô van.
Előzmény: nemokos007 (13692)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13692
De ha benyával tökéletes neki akkor a kicsi szelephhézag miatt durran vissza gáznál? Hidrotökés motornál szerintem nem sok esély van erre....bár az igaz hogy itt csak találgatunk.
Előzmény: Mr. Cool (13691)
Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13691
A szakmában eltöltött 30 évvel a hátam mögött állíthatom, hogy a gáz visszadurranásának legfôbb oka a kicsi szelephézag, vagy a valamiért nem jól záró szelepek. Mert az égéstérbôl így láng kerülhet a szívócsôbe, ahol már robbanóképes keverék van. Mondjuk a te vasad már hidrotökös, de nem ártana megnezni mi a pálya a hengerfejjel. A Gyújtást is érdemes megnézni, de az szerintem annyira nem gáz. Mondjuk az biztos, hogy nem árt, ha minden jó állapotú. Az én vasamnál gyertyából a v-line NGK vált be a gázhoz, a 3 elektródás Boscht nem szereti a gázüzem, hamar tönkrementek.
Előzmény: BGke (13688)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13690
Mégvalami,elöször müszerrel (emissziomérö) benzinnel beállitani és utánna a gázon csavargatni!!! amelyik szerelö nem igy csinálja arconpaskolni,mühelyböl kitolat.
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13689
hy,abban igaza van a gázosnak hogy a gyujtásra fokozottan érzéken a dolog...én a rotort nézném meg elsösorban mert ha az egy picit elvan égve benyóval még semmi gond de gáznál tud grimbuszt csinálni ill elögyujtás ilyesmi...
Addig szerintem ne is menjél gázzal mert szerencse hogy csak a vákumcsövet dobja le és nem a levegöszürö alatti tárcsát cseszi szét,mert az sajna a mercikben felfelé nem tud menni tehát görbül ill deformálodik.Ha nem boldogulsz akkor adok 1 telcsiszámom akitöl én vettel a v8at ö gázszerelö ismeri a tipust és megvárható a javitás.
Előzmény: BGke (13688)
BGke Creative Commons License 2004.03.22 0 0 13688
nemokos007 lenne egy kérdésem hozzád:

én is most szereltettem be a gázt a verdába és nem kerek még a világ(tudom, hogy mindenki megmondta, hogy ne rakjak bele, úgyhogy ezt nem kérem újra)
az a gondom, hogy az autó vagy pöccre indul és gyönyörűen muzsikál v. nem indul és egy helyben áll. a problema a levegőszűrő alatti nagy vákumcsővel van állandóan "lerugja" és akkor több levegőt kap, nincs vákum ergo elmegy az alapjárat és nem indul be a motor. a gond az, hogy már 2x voltam a gázosnál aki átállította és utánna pöccre indul csak ha hideg a motor elindítom benzinnel és amikor átvált gázra visszaég a gáz a csőben, nagy PUKKKK és már le is rugta a csövet.
a gázos azt mondja, hogy nézessem át egy autóvillamosságissal a vezetékeket, a gyújtást, mert szerinte attól van,hogy valamelyik vezeték el van törve

Mit tegyek??
Egyéb ötlet jó tanács?(ne azt írjátok, hogy szedessem ki köszi.:-)))???

nemokos007 Creative Commons License 2004.03.21 0 0 13687
Meglett a vasam hibája a bemelegedés szabályzo szelep egyik vákumcsöve megvolt törve!!!! Viszont lassan pénzem lesz 1 kicsit yobbat venni ezért: Merci w126 500se 85 évj full extra(börön kivül) folia távos motorinditás,tetö ill ablak felhuzás 16 krom felni DVD clarion tv,erösitök kondi stb....eladó 1m vagy extrák nélkul 750kp az autó makulátlan,csere érdekel w140 vagy hasonlo kisméretü autó....
polaris1 Creative Commons License 2004.03.21 0 0 13686
theman
megköszönném, ha utánanéznél a csúcsoknak
Előzmény: theman3 (13675)
altefnegy Creative Commons License 2004.03.21 0 0 13685
Igen, részletek a hasznaltauto.hu-n.
Előzmény: Törölt nick (13674)
Hpg Creative Commons License 2004.03.21 0 0 13684
Scholl4:

750Ft-os armafilt főszűrő a csomagtartóba, ha már nem megy 50 fölé másodikban, félreállsz, és a helyszínen kicseréled, majd padló tovább. Én így szoktam. A pipa cseréje opcionális, mivel a harisnya már a nagyobb szemetet kifogta. Az a fekete szín amit említettél, viszont o-ra el tudja tömíteni a főszűrőt. Más problémát nem nagyon okoz, legfeljebb elégedettséget az ára miatt.:))

Üdv! Hpg

Előzmény: Scholl4 (13676)
lolga Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13683
ehh. köszönöm.
azt hiszem erős túlzás garázdálkodásnak nevezni azt a pár kérdést, amit egy barátom kedvéért tettem fel.
nem hiszem, hogy a mercedes topiknak egyébként bármi köze lenne ehhez a dologhoz. elnézést topiclakók ez szerintem nem ide tartozik. ha valakit zavar a jelenlétem, vagy a hozzászólásaim az kérem jelezze. az eddigi segítségetek köszönöm, a továbbiakban is örömmel maradok.
Előzmény: cSIGA (13682)
cSIGA Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13682
kicsit lentebb van az okirat amit akartam linkelni

kristo4otds válasz erre | adatok | e-mail 2004-03-20 16:34:12 (3206)

érdemes elolvasni mert hozzánk is bepofátlankodott és jól .........
mégegyszer üdv mindenkinek
cSIGA

Előzmény: cSIGA (13681)
cSIGA Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13681
Hali Fiúk!
a BMWs topicból ugrottam ide hozzátok mert látom most itt garázdálkodik lolga
azért javasolnám ezt mindenképpen olvassátok el!!!!

ÜDV

cSIGA

Il Doctore Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13680
A LEX által már bemutatott 2004-es Brabus Maybach 57 6.3.
Nagyfelbontású képek, ezért csak linkelve:
FRONT

BACK

Dolgozószoba

Il Doctore Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13679
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13678
Eladó 190-es 2000kcm benzines komplett motor akár bontva is, sebességváltó, kardántengely, hátsó futómü.
kacagógerle Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13677

Ha a trutyi rá van rakódva,az még nem gáz,tehát fekete az egész,akkor is átmegy rajta a nyál(egy darabig).Én most cseréltem az enyémbe,de nem azért mert eldugult,hanem cseréltem f?szür?t is.Együtt szoktam a kett?t.Teljesen be volt fekletedve,tiszta trutymó volt.(kanniszteres motorina):)

Ha már látszik,hogy elég sok ganyi van rajta,illik cserélni,mert ha az egész szür?ház telerakodik,akkor biz eldugulhat.Ne sajnáld a kétszáz forintot a cserére.Inkább cseréld ki,nehogy meglepi érjen útközben.(jobb a békesség)

Előzmény: Scholl4 (13676)
Scholl4 Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13676
Help me.
Találtam havernál elfekvőben 40l ősrégi HTO-t, beleöntöttem a járgányba, előtte harisnyával átszűrtem (kúti gázolajnál sötétebb volt a nyál, de nem tűnt vészesnek). Azóta mentem kb 150km-t, előbb megnéztem és az előszűrő (az a 200ft-os kis műanyag pipa) szépen be van feketedve... :(
Szerintetek szaladjak gyorsan tartalék előszűrőt venni mert eldugul könnyen, vagy ne idegesítsem magam rajta? Amúgy 2.4D 123-as.
theman3 Creative Commons License 2004.03.20 0 0 13675
Nekem három ismerősömnek van gázos autója,audi,MB,Opel,de mindegyik állandóan bügyköli.
A Bosch porlasztócsucsok pedig már nem annyira a minőségükről híresek,és semmi közük azokhoz ami a Merciben gyárilag benne van és szinte elpusztíthatatlan normális használat mellett.Ha esetleg kell segítség akkor megpróbálhatok szerezni lényegesen olcsóbban utángyártott csúcsot /nem gagyi olaszt/
Előzmény: BGke (13671)
polaris1 Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13673
candle,CSF köszi az infot megfogadom a tanácsot, én sem akartam kisérletezni gagyival, lévén az a drágább majdnem mindíg..
jaés kösz a meghívást, mennék is szívesen a talikra de két éve 1 marha nagyot tanyáztam így átmenetileg csapágyas(tolókocsis)vagyok, de virtuálisan itt vagyok :))
lolga Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13672
hogy izé. köszönöm Mr.Cool. de még egy olyannal van a dolog tetézve, hogy a pótlevegőtolattyú csak 2,5V környéki áramot kap. nem tudom, h ez mennyire normális, mert 13Vra kapcsolva szépen kattog, visszatéve a helyére pedig csendben van....
Előzmény: Mr. Cool (13666)
BGke Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13671
Üdv mindenkinek!

A gázt tegnap én is beállíttattam, azóta mint a kisangyal úgy megy a kocsi.
Mikor lesz tali, tudom, hogy már 1000x kérdeztem, de hétvégén ritkán ülök a gép előtt és így mindig elmaradok róla(engedelmetekkel mennék, csak hova azt nem tudom)???? :-((

Calver_ Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13670
nem, de biztos lenyul egy huszasra erte :-)
Előzmény: nemokos007 (13669)
nemokos007 Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13669
Hali uraim,a verda javitás nélkül megjavult........már csak azt nem értem hogy mitöl,annyi történt hogy kifogyott a benzin és megprobáltam arrébb álni a nagy szétszedés elött és lám csoda gázzal pöci röfff nem bug a torlotárcsa és tökéletesen müködik..
Szerintetek ha igy elviszem valami okoshoz megmondja mitöl lehetett a baj?
LEX Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13668
jaja, a csillagtúra engem is érdekelne
a startra mindenképp kimegyek, de gondolkodom, hogy utánuk eredek (a cél Pécs, ami egy király(i) város) :-)
Előzmény: HooK (13667)
HooK Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13667
Ugyan a kokárdás talit nem tudtam abszolválni (de hozok igazolást :-))), azért bátorkodom megkérdezni, hogy nemelehetnee a merci csillagtúrára valamiféle összeröffenést beszervezni. Asszem április közepefelé lesz, a szokásos felvonulási téri indulással. Jó lenne egymással és másokkal is találkozni. Üdv

Hook

Mr. Cool Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13666
Szevasztok Urak!
The white boy is back!:-)
Gery,
én már láttam mopf. elôtti vason elektromos pótlevegôtolattyút, egy cimborám 85-ös 380-asában az van.
Lolga, igen, az elkoszolódott pótlevegôtolattyú okozhatja a magas alapjáratot, meg szokott szorulni, az öcskösé például legutóbb zárt állapotban szorult meg.
candle Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13665
"mehetnék én is. "

gyere:-)

Előzmény: zsiguponthu (13664)
zsiguponthu Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13664
Csá emberek!

Sikerült eladnom a Mercedes Benzt.:-(( De megmaradt a hibás fűtésrásegítés belőle. Voltam szakszervízben vele, átalakítható előre programozhatóra, amit meg is teszek ha esetleg valaki megvenné. Beszerelve lenne 200 pénz. Gondoltam itt van olyan aki nem akarja télen az ablakot kapargatni.:))) Más. Nagyon tetszenek mostanában a nagy 380-as, stb. Mercik, ha lesz tali mehetnék én is. A zopelt majd eldugom addig.:-DDD

Calver_ Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13663
ja 300d turbo az 108kw@4600 rpm es olyan 270Nm@nemtommennyi :-)

joaz

Előzmény: LEX (13657)
HooK Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13662
Szasztok!
SLK-ban 480LE, 650Nm!
>>
CARLSSON CM 55 K - SOKKHATÁS!
http://www.vezess.hu/hir.php?idx=4491
>>
candle Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13661
"de a csúcs:
E420 279LE / 400Nm :-)))))) "

jaja, és a kicsi szívem v8-as is:-)

Előzmény: LEX (13656)
gma Creative Commons License 2004.03.19 0 0 13660
90'es A Omega, "3000"-es kaszni (der sportverzion :)
A motor meg '88-as 12 szelepes soros hat henger.
Kasznicserés volt.
http://kep.tar.hu/riddle

Imhol ni (eladó :)

http://f1.pg.photos.yahoo.com/ph/drax2gma/detail?.dir=/pub&.dnm=Omega3000.jpg

Előzmény: LEX (13657)
CSF Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13659
Üdv. polaris1!

Bosch p. csúcs: bármelyik bosch kereskedőnél, szervíznél megrendelhető(www.bosch.hu), kb. mindenhol ugyananyiba kerül, kb. 10 pénz/darab," DN 0 SD 240/ " számút kell kérni, és a per jel is fontos a végén. Tény, hogy nem olcsó, viszont rengeteg km-ig kiváló a porlasztás (akár 200+ ekm), a motor hangja, fogyasztása, füstje, teljesítménye .. minden optimális marad sokáig. Amit utángyártott csúcsokat próbáltam, már 30e km alatt leromlott a porlasztás.
A jó porlasztáshoz elengedhetelen, hogy a fúvókatartó ház se legyen deformálódva, ami a sok szét-össze szereléstől nyomorodik meg. Persze kívül a fúvókatartón semmi nem látszik, a belső néhány tizedmilliméteres, magát a csúcsot tartó peremről van szó. Ha a ez nem tökéletes, zsír új bosch fúvókával is lehet abszolút szar a porlasztáskép.
Maga a teljes új ház, alsó-felső rész, csúcs nélkül huszonx ezer forint / darab, ez nem éri meg, viszont van bosch gyári felújított, össze állítva, csúccsal együtt 18 pénz / darabért.
Ez majdnem a legdrágább megoldás, viszont kompromisszumok nélkül.
Utángyártott alkatrészekkel a fenti ár töredékért meg lehet úszni, persze kérdéses élettartammal.
És még valami, ha nem házastól veszed meg, a nyitó nyomást a szívódízel 115 barja helyett 135 barra kell állítani, a td-s házakra ez rá is van írva.

Bocs, h ilyen hosszú lett, de én sokat szoptam a témával, míg a fenti megoldásnál lyukadtam ki.

Amúgy képeket, egyéb infót szívesen veszünk az SD-ről, várunk talira is.

Előzmény: polaris1 (13653)
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13658
LEX,

"E420 279LE / 400Nm :-))))))"
És a V8 hol maradt?
:-))))

Előzmény: LEX (13656)
LEX Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13657
naszóval megnéztem pontosabban:
a 300D az valóban 109LE, de a 300D Turbo az 143LE

OFF
az O+A az gondolom A szériás, de 3000 vagy 3000 24V? :-)
ON

sztem nézd meg ezt az oldalt, fennvan egy csomó cuccos a 124-ről (összes motor technikai adat, felszereltségek, stb.)

http://www.mercedes-benz-w124.de.ms/
(germánul van csak, de nekem teccik, elég használható)

Előzmény: gma (13655)
LEX Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13656
"a 3000-es szívó és turbó motor teljesítményét és forgatónyomatékát tudja valaki fejb?l?"

háát nem fejből, de rövid keresgélés után a neten eztet találtam :-)
300D ('88 előtt) 109LE
300D ('88 után) 113LE / 191 Nm
300D Turbo ez asszem 147LE, és nemtom mennyi nyomaték
de a csúcs:
E420 279LE / 400Nm :-))))))

Előzmény: gma (13655)
gma Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13655
AZért fontos, mert els?sorban monkábajárni kellene, ott meg van költségtérítési limit, tehát az nem nagy biznisz, ha egy V8-as Hemi Cuda-val járok :)
De azér a nagy 300-as dízel az kell úgyérzem.
Most egy 3000-es benyás Omegám van, de azzal azért nem tudok leugrani csakúgy bármikor hosszabb távra, egyszer?en nem éri meg :(

a 3000-es szívó és turbó motor teljesítményét és forgatónyomatékát tudja valaki fejb?l?

Előzmény: Calver_ (13649)
candle Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13654
én hanácsekéket kérdezném meg szszentmiklóson (v halásztelek? sosem tudom:-))

t.:24/517-950

Előzmény: polaris1 (13653)
polaris1 Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13653
üdv mindenkinek!

yo kis oldal, csak pár napja akadtam rá,mint "öreg" mercis örülök, hogy van ilyen!
1kis segítséget kérnék:5hengeres turbódízelbe (300SD) keresek p.csúcsot,bosch-t de nem törököt és nem olaszt ha lehet.hol érdemes probálkoznom szerintetek?
előre is danke

Scrapiron Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13652
gma,

Hát, a gyári 94 pacival és a 24-es kasztnijával a nyugis tempón kívül nem biztos, hogy sikmindent el lehet érni ;-)
Esetleg a lendületböl való autózást.

Szerintem gondold meg a 300-as változatot (abból mondjuk van turbós is). Szvsz inkább a 24-hez illik, mint a kisebb tesóik.
KGFB ugyanannyi, átírás több, az eredetvizsga díjait nem tudom fejböl, de asszem az is ua.

Ha a fogyit nézed, de azért nem árt, ha van vmi dinamika is, akkor jobb választás.
Persze mindez szigorúan szvsz.

Előzmény: gma (13647)
BGke Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13651
Nevemen a verda, csak ezt szerettem volna megosztani veletek, meg a költségeket:
- átírás 45000Ft
- illetékbélyeg 8000 Ft

fasza mi????

Il Doctore Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13650
Na vazz srácok!!!

Láttatok már Bálnát traileren?

Itt van két kép, de inkább csak belinkelem, mert elég véres a torka. :-(((

Csak erős idegzetűeknek!!!

Bálna 1
Bálna 2

Calver_ Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13649
Nem lehet :-)

Elobb mondom meg mennyi egy hengerfej felujitas, mint hogy mennyit fogyaszthat nyugis tempoban :-)

Ha ez szamit miert nem veszel lupot? ;-)

Előzmény: gma (13647)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13648
www.vezess.hu -n is van használtautó adatbázis.

Mondtam már, hogy 7.950,- Ft volt a környezetvédelmi zöldkártya?
:-(((

Jó sokra lehúzzák az embert:-(

Március 14-én volt amúgy 3 éves az autóm (tortákat nekem lehet küldeni) :-)

Előzmény: Scrapiron (13646)
gma Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13647
Es varoson kivul nyugis tempoban?
Vagy ezt ugy nem lehet? ;)
Előzmény: Calver_ (13645)
Scrapiron Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13646
gma,

Még, érdekes lehet a Mobile24.hu is ...

Bele fogsz férni, a keretbe is meg a kasztniba is :-)

Évjáratba szerintem kb. '90 körüli max lehet (itt már érdemes megfontolni a telioldalast is).
Nekem 24 van, igaz benzines, de inkább ajánlom, mint a 190-est!

Előzmény: gma (13641)
Calver_ Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13645
w124 300TD kimelo uzemmod varosban 9.5, nem kimeloben picit tobb :-)
Előzmény: gma (13643)
candle Creative Commons License 2004.03.18 0 0 13644
"2.5D-nek automatával hogy alakul a fogyasztása városban/városon kívül, kímél? üzemmódban?
Van err?l tapasztalatod?"

nekem ugyan nincs tapasztalatom vele, de szerintem 7-9 körül, városon kívül tán ennél is kevesebb

Előzmény: gma (13643)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!