Sajnos legközelebb márciusban lesz lehetőségem 100 felett futni. Lehet pótlás gyanánt Kiss Péter emléktúra utnán bevállalok egy kitörést, még úgysem voltam rajta.
Barcikára iden nem tudok menni, pedig kedvelem :( Ha voltál már akkor készülj arra, hogy kiírás szerint megfordult az útvonal, ha kienged, akkor pedig borítékolható a sár.
Légyszi, a Téli Mátráról írj má' vmi hevenyészett összeállítást, milyen volt a 40 kili tömény hó -ha van kedved/időd! Köfi (tegnap csak a tarkői-háromkői 28km-em után is alig él a derekam ma reggelre)
Azóta voltam egy kicsit hosszabb kiruccanáson a Bakonyban. Ez egy igazi "minimalista" hétvége lett. Nem csak cipő szempontjából, hanem ellátás és jelzettség szempontjából is. Szerencsére mindennel tisztában voltam előre (a szervező így hirdeti meg), így azt kaptam, amiért mentem.
elnézést, de első olvasásra a szükséges gyógymód kapcsán egy hatalmas klasszikus ugrott be, de tudom, hogy ez komoly nem akartam elviccelni, de kihagyni sem bírtam :))
Csatlakozom Ermak-kollegához, nekem süldő koromban volt sífutás közbeni térdsérülésből adódóan hasonló fájdalmam és tünetek, és kb. egy évig nem tudtam rendesen futni, ill. bringa-úszás kombóval jöttem ki belőle.
Igaz egyre jobban benne vagyunk már az „új évben”, de talán így lassan január végére még nem ciki egy 2016-os évértékelő.
A történetemben visszakanyarodnék oda, hogy amikor 2015 augusztus.7.-én összelegózták a combcsontomat megkérdeztem a kb. velem egyidős sebészt, hogy nagyságrendileg mikor futhatok legközelebb. Akkor azt mondta, hogy 12 hét múlva. Abban igaza volt, hogy valóban tudtam futni, bár nem biztos, hogy ezt így másfél év távlatából futásnak nevezném. 1,3 km-t sikerült megtennem, és utána kb. 24 órán keresztül tudtam volna aludni egyfolytában. Bringázni, és úszni viszont tudtam, és rendszeresen jártam is, ami nagyon sokat segített. Nagyjából ezzel a „gödörből csak kifelé lehet mászni” hozzáállással kezdtem meg a tavalyi évet. A 2015-ös évhez képest fejlődésnek azt a célt tűztem ki, hogy erőnlétben, és teljesítményben visszatérjek oda, ahol a balesetem előtt voltam.
Minél többet akartam terepen, és lehetőleg szintes pályákon futni, így ennek megfelelően egy helyi ultrafutó munkatársam – cimborám javaslatára neveztem a március végi Vértes terepmaratonra. Mivel elég „szellős” szintidők voltak a távokhoz rendelve, a szinte 0 téli edzésre bevállaltam egy félmaratoni távot. Hát mit ne mondjak, nem ment gyorsan, sem erősen, de szintidőn belül megoldottam. 2014-15-ben már részt vettünk több közepes távú terepfutóversenyen, amiket nagyon megkedveltünk, a profi szervezés, illetve a családias légkör miatt. Így 2016-ban is neveztem a Muzsla Trailra, a BHM félmaratoni távjára, valamint a Kaptárkövek trail hosszabb távjára is. A Muzslát még nagyon megszenvedtem, de már éreztem, hogy erősödök, és a combjaim is elkezdtek vastagodni. A Bükki hegyi (fél)maratonon 11 perccel jobbat tudtam futni mint 2014-ben, a Kaptárkövek viszont kb. ennyivel sikerült lassabban. De ekkorra már eltűnt a küszködés belőlem, egyre jobban ment a futás, és a fotókon tudtam mosolyogni is. :-) Futottam még ezeken kívül néhány alföldi terep félmaratont, illetve részt vettünk 1-2 (nekünk) hosszabb hegyi teljesítménytúrán. Októberben Kassán futottam egy maratont, bár ez aszfalton történt, és az év végére a koronát a Mátra és a Budai traillal tettük fel. Az edzésnaplóm szerint 1001 km-t futottam 2016-ban, ami nem túl sok, viszont májusig havi 2-4 edzést engedett csak a lábam, illetve a gyógytornász. Az idei év már biztosan sokkal termékenyebb lesz. Aminek viszont nagyon örültem, hogy 12 versenyen tudtam részt venni, amiből már csak 2 rendezvény volt aszfaltos. Ezt a tendenciát idén szeretném tovább javítani a terepfutás javára. :-D Erre az évre még maradok a 20-40 km közötti tartományokban, és tovább szeretnék erősödni, gyorsulni. Az év második felére célul tűztem ki 2 hosszabb teljesítménytúrát, azokat jó lenne kipipálni. Az egyik a Kékes 4x, mert tavaly csak 3x sikerült. A másik a Vadrózsa 50. Ha minden jól fog menni akkor 2018-ban végre neki merek „ugrani” a Mátrabércnek. Köszi hogy elolvastátok, kívánom, hogy mindenkinek sikerüljenek az idei évre kitűzött céljai. :-)
Kétezertizenhat ami 2015 decemberében megfutott Tortúrával kezdődött. Jó futás, jó társaság, szar idő, kivéve Tar-kőn, de mint tudjuk ott mindig süt a nap. Nálam viszont beborult, baljós felhők takarták a napot egész március közepéig. Máig nem tudom miért fájt a lábam, mindent IS kipróbáltam, még pipamocsokkal is bekentem de nem segített. Március közepén múlni kezdett a fájdalom, lassan kocogni kezdtem, elkezdődött az év számomra.
A kihagyott Téli Mátra valamint Bükki Hard után jött a Mátrabérc ahol az asztal másik oldalán álltam. Az Eco Marathont lemondtam mert oda nem megyek félig felkészülten, így elfogadtam Csanya meghívását, hogy lássam hol is tartok. Az UTH 55 km-es távjára Carlos-szal és Ádámmal mentünk iletve Tomika a 33-at nyargalta végig. Jól működött a csapategység, de az erőnlét kívánnivalót hagyott maga után mert az utolsó 10 kilin leszakadtam Carlosról.
Ha június akkor Bükki Hegyi Maraton. Háziverseny, mindenki ott van aki csak egy kicsit is kocog Miskolc környékén. A pálya munkás, nem lehet sokat pihenni rajta, elég lesz a két kör, így a félmaratoni távon futottam egy kellemeset, jó volt a sok ismerőssel, baráttal találkozni. Ez a verseny erről szól, szólt.
Lassan jött vissza a forma, átruccantunk Egerbe Balogh Petiékhez a Kaptárkő Trailre. Hangulatos verseny, szeretem. Csabikával és Levivel toltuk a hosszabb távot, egészen jól ment a futás de be kellett érnem egy bokaficammal és a célbaérés örömével.
Augusztusban lecsúsztam a Magas-Tátrai Tatranska Selma Ultraról, így az egy héttel korábban megrendezett Tatra Fest Biegre esett a választás. Ez egy könnyűnek látszó alattomosan kemény pálya. Az első 15-20 kili éppen csak emelkedik, technikailag nulla, gyorsan lehet rajta haladni, hogy utána megkapja az ember a Tátra velejét. Megmászod az első hegyet, majd a másodikat és így megy a végtelenségig. Legalább is úgy tűnik, hogy sosem lesz vége a gyönyörű gerinceknek, ugrálsz a sziklák között, élvezed a futást. Végül elindulsz lefelé és a helyi futók agyonvernek. Meg kell tanulni lefelé futni.
Volt még egy Barátság Maratonon feladott aszfaltos, esős rohanás. Valahogy semmi nem jött ki aznap. Rossz napot fogtam ki, pedig a csapat megint jó volt.
Szóval ez az év inkább az edzésről, felkészülésről szólt mint a versenyekről. Sokat mentünk a srácokkal, koptattuk a Bükk útjait, a tapolcai aszfaltot, az egyetemi rekortánt. Jó csapat verődött össze, örülök, hogy a tagja lehetek.
Számszerűsítve a matematikusoknak: majdnem négyezer. :)
Egyszer síelés közben térddel ütköztem valakivel. Kezelés nem kellett, de fél-egy évig éreztem.
Továbbá pár éve túlerőltettem a csuklómat, plusz alighanem "meg is fázott" az ízület (ház felújítás hideg időben, sokat volt hidegben a kezem, időnként még vizes is volt - plusz hűtés). 1-2 év volt, mire rendbe jött, pedig volt közben pihentetés (sín), gyógyfürdő, porcerősítő tabletta.
Ha megtalálod a megfelelő orvost (meg esetleg gyógytornászt is), jó eséllyel rendbe jön, de idő, az kell hozzá.
Azt szeretném kérdezni, hogy járt-e már valaki közületek hasonlóképpen mint én és mi a tapasztalat mire számítsak a jövőben.
A sztori: október elején egy 24km-es futás kb. 16-ik km-ében rosszul fogtam talajt, a bal térdem nem tudott berugózni és olyan volt, mintha strucc módjára inkább hátrafelé próbált volna. Fájdalmat nem éreztem, csak kellemetlen volt, futottam tovább. 2 nappal később nagyon elkezdett feszülni a térdem, orvoshoz mentem, aki szerintem nem volt a helyzet magaslatán, azt mondta, hogy nem vagyok már 20 éves biztos porckopás (pedig trauma), viseljek térdrögzítőt és szedjek hialuron kapszulát. 1 hónapot kihagytam a futásból, pihentettem, szedtem a kapszulát, de csak nem lett tünetmentes, igy visszamentem hozzá. Készült röntgen (minden oké) és UH (az ízületben folyadék látható és echodens szemcsék) erre a válasz az volt, hogy menjek fizikoterápiára: 6 alkalom Voltarenes iontophoresis és 3 alkalom UH.
Ennek holnap lesz vége, de továbbra sem oké.
Érdekes, hogy a futást az 1 hónap pihenő után óvatosan újrakezdtem (rövid távok, nem feszegetve az időt) és volt, hogy amikor futottam jobb volt a térdem, mint amikor pihentettem.
A térdem napról-napra változóan önálló életet él. Vannak szinte problémamentes napok, amikor időnként pici kattanás jelzi, hogy valami nem oké, de van hogy a kattogás gyakori és erőteljes és rádásul a feszítő érzés is megvan.
Február elejére van időpontom a Sportkórház ortopédiára.
Volt már hasonló valamelyikőtöknek?
Ilyen lassan gyógyul? Vagy nem így kellett volna kezelni? Vagy ez már örökre ilyen marad?
És ma erre találtam rá: "A család elhivatott a sportok iránt, így a gyerekek számára is fontossá vált a mindennapi mozgás élménye. A szülők futnak, az egyik néha túl sokat is" Aranyos. :)
Seggvédés és kattintásszám egyaránt játszik, kapják be!
Eddig csak tavaly voltam, de a BHTCS tényleg olyan évindító esemény volt. Ha jól emlékszem, az ideihez képest egész melegben rendezték (-16) és utána nem csak a további "előrejelzések", hanem a szubjektív tényezők is eltörpültek. Mínusz 16-ban, nem találtunk ösvényt, viszont látszott fent a fény, ezért a bányából másztuk meg a csanyapontot, meg ilyesmi. Így, egy esti/éjszakai téli 20-asra már az átdolgozott nap után sem gondoltam extrém kihívásként, mert: bezzeg a BHTCS...:)
Egyedül viszont nem mernék nekivágni (helyismeret nélkül), biztos, hogy nem jönnék ki a napi 67-ből. Gratula!
A hét lejétől beindult már a hivatalos paráztatás, jön a sarkvidéki hideg, jaj mindmegfagyunk, az utcára se lépj ki, maradj a tv előtt, vegyél csipszadómentes cba ropogóst és figyeld hogy erősödik Magyarország. Ettől teljesen kivagyok és persze értem az okát, ld. a szerencsétlenül járt embereket annál a bizonyos tűzijátéknál, de valahogy akkor is közszolgálati éveimre emlékeztet az egész: védeni a seggünket mindenáron, nehogy felelősségre vonjanak.
Nyáron dettó, akkor a szaharai hőhullám jön, felgyulladunk, kiszáradunk mind. Üljön át egy másik lajtorjás kocsiba!
Kicsit mintha elszoktunk volna, hogy alkalmazkodjuk.. vagy vékonyabb lett a bőrünk?
Na de mindegy is, majdnem rám is hatással volt, direkt elkezdetem én is félni..mindenki manipulálható, na.
Azért Monival a szokásos BUÉK20-ra elmentünk reggel, az obligát, későn indultunk, letapicskolt csúszós hóréteget kaptunk, meg -10-et, de a napon kifejezetten finom idő volt. Itt már tudtam, hogy nem lesz este gond, mozogni kell és kész.
Na de, hogy a tárgyra térjek, a BH(M)TCS-n most voltam nyolcadszorra. Ez olyan erős babona lett, valahogy a lencse, patkó, malacsült vonalba tartozik. Eddig egyszer kellett csak feladni, tavaly Szaszával és Krisszel belustultunk, de aztán egy héttel később, igaz világosban, de megcsináltuk privátban.
Korábban mindig valakikkel mentem, Csanya, Oli, stb, de most elérkezettnek láttam az időt, hogy egyedül próbálkozzak. István szegődött mellém és vakon bízott bennem..
Habár már majdnem minden létező szalmaboglyám jártam errefele, most rögtön egy új csúccsal kezdtünk, ahogy a Buda-hg-hez méltóan úgy kellett rá felmennünk, hogy lementünk. Mária hegy. Innen viszont természetesen mindenhol a hosszabb utat választottuk, egyrészről a tutira mentem, másrészt ugye a nem-ismeret miatt. Így esett, hogy ugyan idén kimaradt, azért mi megnéztük a Meszes hegyet Ilona lak felé, majd később a Szénásra is egy jó nagy kurflival jutottunk. Közbeesett még a Zsír hegy, aminek másodig tagját már régebben sem értettem, mert érzésre egy teljesen sík mezőn van. Összeverődtünk időnként Csipi mesterrel és más arcokkal, akikkel helyismeret okán mindig szinte együtt értünk a pontokra, hiába voltunk gyorsabbak. Nekem őszintén szólva a Szénás körüli rész székérútjai mind ugyanolynak, akár reggel, akár este.. A Szénés után a Tarnai hegy jött, itt szintén nem voltam azt hiszem és hasonlóképp egy jó nagyot kerültünk a Dezső vadászkunyhó felé. Viszont a felmenetel sokkal szebb volt a gerincre. Lefele megint elvétettük, így összeverődtünk a szokásos csapattal. Innen Remeteszőlősre nagy kerülővel, de meglepően célirányosa jutottunk pont jó helyre. A Hosszú -erdő hegyre felfele Istvánt elvesztettem, vártam rá 5-7 percet, kiabáltam, visszamentem, de mivel már majdnem elő kellett vennem a dupla izofóliát, úgy döntöttem továbbmegyek. Egyébként érdekes módon nem fáztam egyáltalán, nem túl nagy tempóval tudtam annyi hőt termelni, ami komfortossá tett. Ami fontos volt, hogy extra meleg bringás kesztyűben nyomultam, ami tökéletesen védte a legkritikusabb végtagomat. Megállni persze nem volt ajánlatos sokáig. Ehhez képest döbbenetes, hogy a strava több, mint egy óra állásidőt jelzett! Innen már ismertebb részek következtek, Remete hegy, Kálvária domb és Felsberg nagyjából a kék mentén, összeverődve Mécs Laciékkal. A Felsberget korábban mindig alulról közelítettem a hosszútávon, de felülről is klassz volt a barlanggal. Aztán lecsurogtam a Plébániára, ettem egy finom smack levest, aztán irány haza. A Nagykovácsi úton -21-et mutatott a hőmérő, a táv 47.3 km lett, a szint 1560. A futás egyenletesen, jól ment, a napi bukszába 67 km-t tettem.
