nem éppen karácsonyi, de van mikor így lrez az ember :
A kelmekészítő és a szénégető
meguntam a szénégetővel
békélgetőznöm egy födél alatt
a napja is kormozva jő fel
s kifehérített gyolcsomat
mit éjet nappá téve szőttem
kötözve szakadt szálakat
hogy mindenkinek jutna bőven
emberhez méltó patyolat
s kötés a sebre mely hol itt hol ott
újra és újra fölfakad
meguntam a szénégetővel
békélgetőznöm egy födél alatt
a napja is kormozva jő fel
s befeketíti gyolcsomat
/Kányádi Sándor/
Kedvesch Barátaim! Rokonlelkeim! Ismeretlen ismerőseim! Dolna, Gyöngyvirág, és mindenki más, ki megnyílik e fórumon, és nem álarcát fordítja felénk, hanem a legértékesebbet adja: a lelkét! És ami összeköt Bennünket: a verseket! Igazi, jó csapat vagyunk. Régi, gyerekkori álmomat látom megvalósulni - virtuális formában. Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Kedves Dolna! Én is köszönöm ezt a szép köszöntőt. Szép ünnepeket kívánok!
Tél
És másnap reggelre kinyíltak a jégvirágok. Megroppant lábam alatt a tegnapi fű. Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben, csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg. Bundámba burkolózva aggódom: Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe! Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja e fekete-fehér világnak. De nem látható. Aki szembejön velem, vajon sejti-e, hogy őt is szeretem? Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull. Ó, boldog gyermekkor! Szánkózások és korcsolyapályák hangjait hozza a szél a szomszéd múlt időből Lesz-e még igazi telünk? A ködből lassan felkúszik a sápadt erőtlen napsugár. Cipőm talpa alatt megmozdulnak az első kíváncsi hóvirágok
köszi, akkor most nagyon óvatosan, mégegyszer :-)Szívpalota titka
Minden szívnek van egy csodakertje,
A kert közepében van egy palota,
S minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
S a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
Zokog, zokog a csontvázembered.
Idegen szemektől kacagással véded,
Jaj csak meg ne lássák: drágább, mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
Neki nincs! Neki nincs!
Pedig:
Minden szívnek van egy csodakertje,
S minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
Minden palotában egy fekete szoba.
megpróbálom mégegyszer:
Szívpalota titka
Minden szívnek van egy csodakertje,
A kert közepében van egy palota,
S minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
S a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
Zokog, zokog a csontvázembered.
Idegen szemektől kacagással véded,
Jaj csak meg ne lássák: drágább, mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
Neki nincs! Neki nincs!
Pedig:
Minden szívnek van egy csodakertje,
S minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
Minden palotában egy fekete szoba.
/Wass Albert/
Szívpalota titka
Minden szívnek van egy csodakertje,
A kert közepében van egy palota,
S minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
S a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
Zokog, zokog a csontvázembered.
Idegen szemektől kacagással véded,
Jaj csak meg ne lássák: drágább, mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
Neki nincs! Neki nincs!
Pedig:
Minden szívnek van egy csodakertje,
S minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
Minden palotában egy fekete szoba.
/Wass Albert/
Hétfőn már nem dolgoztok, hiszen kezdődik a téli szünet, ezért hadd kívánjak most békés, boldog karácsonyt mindenkinek!
Arany János: Tanári jubileumra /részl./
"....
Kedv, ifjúság, erő, szellem-vagyon
Ma is gyakorta mindhiába vesz.
Homályos a cél, tömkeleg az út,
S kit e pályára Isten átka sodrott,
Szívvérit ontja bár, mint pelikán,
Hálátlanságot növel magának.
... áldjad Istened,
Ki oly önérzettel dúsgazdagon
Állhatsz... pályádon.
Körödbe gyűlnek a felnőtt fiak,
..s érett ....ésszel
Köszönve,amit ifjakér tevél,
Legszebb jutalmad így tőlük nyered.
S mi felkiáltunk: mily nagy érdem az,
Minő erény, mely e hálátalan
Pályán a késő hála újra sarjadt,
Nem hervatag babérjait szedi."
Haj, most jelzett vissza! Megvárta az estét... Sajnos nem mindenkinek olyan fontos a vers, mint nekünk. De ha már a "magot" elültetjük (a vers szeretetének magját), akkor már jó úton járunk.
Van úgy az ember,
hogy `álmodozni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.
Van úgy az ember,
hogy bár `szólani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.
Van úgy az ember,
hogy `bátorságra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.
Van úgy az ember,
`ôszinteségre` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.
Van úgy az ember,
hogy `építeni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.
Van úgy az ember,
hogy bár `szállani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.
Van úgy az ember,
hogy az `Összhangra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtô úton - lelke káoszáig...
Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gôgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy ôzgidácska ártatlan fejét:
Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül elôre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belôle.
És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már elôre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belôle:
Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítô áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.
Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
csókok fészke pihen.
Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
s fekete farkasok hadát.
S egyszer csak valami az arcodat kaparja...
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: "Keresd!", s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki - nagy utazó!
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.
Tékozló báj, mért pazarlod saját
Gyönyörödre szépséges örökét?
A természet csak kölcsönöket ád,
S mert bőkezű, csak bőkezűt segít.
Mért élsz hát vissza, szép zsugori, a
Bőséggel, melyet továbbadnod adtak?
Kamattal uzsorás, ekkora
Pénzt szórsz el, de a múlás rabja vagy csak?
Mert magaddal kalmárkodva csupán
Megcsalod magad felől szép magad;
S ha hív a természet, a sír után
Mily tűrhető számadásod marad?
Fel-nem-élt bájad veled száll a földbe;
Használva: él, és hagyatékod őre.
De légy nyugodt: ha az a zord parancs
Engem könyörtelenül sírba ránt,
Ebben a könyvben lesz még némi rang,
És veled marad emlékem gyanánt.
Ha ezt átnézed, leglelkemet, a
Neked szenteld szentelt részemet nézed át.
A por csak a port kapja (hisz joga);
Jobb része szellem s az tiéd tovább:
Így hát, ha testem vész, te csak nyüvek
Koncát veszted, az élet seprűjét,
Egy cenk tőr gyáva prédáját -- minek
Emlékeznél rá? --: túl hitvány szemét!
A mű kincse: amit tartalma ad,
És ez az itt, s ez teveled marad
Iskolatitkár vagyok. Ég az irodámban a gyertya. A fáradt, hajszolt pedagógusok nálam szoktak megnyugodni (mentálhigiénés beszélgetés, pár jó szó, gyertyafény, bíztatás formájában). Néha csak:
- Tessék, itt egy jó kis vers! De csak este olvasd el! - stb.
Tudod, kell nekik egy kis meglepetés.
Hát a Reményik verssel például ezt tettem. Odaadtam egy megnyugvásért áhítozó tanárnak. Szerinted kibírja estig?
Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
álarcodat magadra szoritod,
s nem tudja senki, hogy voltál titok,
hogy voltál nékem ismeretlen oltár.
Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,
élő titok egy még nagyobb titokba.
Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,
napos, ártatlan, fáradt, graciőz,
kis fákkal és kis bárányfellegekkel
és végtelen és bús, akár a tenger,
és megkuszálja hullámos hajad,
szemed alá rak szarkalábakat.
S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,
ijedve kérded: micsoda zenél?
És este búgni, bőgni fog a kályha
és künn az utcán fújni fog a szél.
Te sírva szólitod a Véghetetlent,
s felelni fog a föld és a göröngy.
Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,
és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Lelkem végtelen határán laksz Közben bennem mély árkokat hagysz Zafírként izzó szemed maga a tűz Kedves, szívem tollpárnáján ülsz Lágyan emelkedsz fel, zajtalanul Suttogsz valamit, hangtalanul Úgy szeretném hallani, mi az Eljön-e számomra újra a tavasz?
