Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Ha nem jövök egy elviselhető szintre vissza, akkor feltételezem, hogy kell még valami. Nem ismerem ezt a készítményt de ha a férjednek ennyire bejött én megbízok benne. Annál is inkább mert a Nála megjelenő tünetek nagy része + még más is, nálam is fellelhetőek voltak ill. most is megjelentek.
Miután nekem is csak az alternatív módszerek vannak- a László nem kezel, szerintük a korommal jár !! minden- feltétlen meg kell találnom a jobb állapotba kerülésem módját!
Örülök, hogy a férjed jól van!! Kívánom, hogy így is maradjon!
Nagy odafigyeléssel, érdeklődéssel olvastam és olvasom hozzászólásod! Valószinű, hogy a jövőt illetően én is a segítségedet fogom kérni Somentó ügyben!
Ha végig olvastál a fórumon- minden elismerésem a Tied- akkor tudod, hogy 2006-ban milyen állapotban voltam. Közel egy hónapja ujra elkezdtem csuszni ugyan arra a szintre. Most mult két hete, hogy a természetgyógyászom rájött, hogy 7 óránként jönnek ki a vérbe a bacik. A rosszulléteim is arra az időszakokra tehetődtek. A Zapper kis géppel 7 óránként kezdtem írtani a bacikat de folyamatosan. Ez 4 napig tartott, mellette szedtem és szedem is a Petróleum C 200-as homeop. készítményt. Most napi 2x zapperozok, kezdem lassan összeszedni magam. De ha nem fog menni, meg kellene támogatnom a Somentóval! Ezt meg kell beszélnem még a terméyzetgyógyásszal és az akupunkturás doktornővel.
Milyen vizet fogyasztunk, fogyasszunk? "Az Európai Unióhoz történő csatlakozás szükségessé tette a szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozó Közösségi előírások alkalmazását. Ennek megfelelően, a szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozóan kiadásra került a 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről, illetve az azt módosító 47/2005. (III.11.) Kormányrendelet. A rendelet mikrobiológiai, kémiai, indikátor és biológiai vízminőségi jellemzőket ad meg, melyeket a szolgáltatónak a rendeletben megadott gyakorisággal vizsgálnia kell. Az ivóvíz minőségét természetesen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is folyamatosan ellenőrzi. A vízminőségi jellemzőkhöz a rendelet határértékeket is megad."
Azt figyelték meg, hogy a Q10-koenzim kedvező hatást fejt ki migrénes fejfájásban szenvedőknél. Mostanáig három vizsgálat történt, amelyek közül kettő kis méretű volt, és nem alkalmazott placebo csoportot, nem randomizált vizsgálatok voltak, és nyílt elrendezésben történtek,[44] a harmadik kettős-vak, randomizált, placebo kontrollos vizsgálat volt, amelyben statisztikailag szignifikáns eredményeket figyeltek meg annak ellenére, hogy a minta kicsi volt, 42 beteg vett részt benne.[45] Az alkalmazott napi adag 150-300 mg volt. Hatékonyan alkalmazták a migrénes rohamok megelőzésében, különösen napi 500 mg magnézium-citrát és 400 mg B2-vitamin alkalmazása me
meg kimaradt, hogy jaras kozben a labfeje visszahullott, esetlenul lepdelt, nagyon lefogyott, izmainak 50%-at elveszitette a lyme miatt. (Azota mar szerencsere szepen visszaizmosodott.)
Egy 30ml-es uveg kb. 30£-ba kerul. Hogy meddig tart, az attol fugg, mennyit szedsz belole.
Eleinte, mivel csak cseppenkent noveled az adagot, eleg sokaig eleg egy uveg.
A ferjemnek napi 2x15 csepp szedesevel egy uveg kb egy honapig tart ki, de vannak akik ennel sokkal tobbet is szednek naponta.
A kullancs otthon, a sajat kertunkben csipte meg funyiras kozben, kb 5-6 evvel ezelott. Voros folt nem volt utana, igy szepen elfelejtettuk, es a par honappal kesobb kezdodo valtozatos tuneteket meg veletlenul sem irtuk a kullancs csipes szamlajara.
Az egesz nagyfoku faradekonysaggal es egyensulyvesztessel kezdodott nala. Egyszeruen minden elozmeny nelkul tobbszor is csak ugy elesett, eldolt. Kesobb par percig tarto kettoslatas rohamokban, a nagy izmok gorcse foleg ejszaka, az egesz hasfal intenziv fajdalma, alvaszavarok, prosztata gondok. vercukor szint emelkedes, kezremeges mintha Parkionson korja lett vona, eltompult gondolkodas, szotevesztes, ingerlekenyseg, nehezen fogalmazta meg a gondolatait, feledekenyseg, fasultsag, tulerzekenyseg hangra es fenyre, szapora, 110 koruli pulzus nyugalmi allapotban is.
Alvas kozben un. Cheyn-Stokes fele legzese volt, ami fokozatosan erosodo, majd a csucsot elerve csokkeno intenzitasu, vegul apnoes szunettel folytatodo gorbet ir le. .
Fel szemere teljesen megvakult. Az utolso tunetek februarban jelentkeztek intenziv, szinte a mozgaskeptelensegig fokozodo izuleti fajdalmak formajaban.
Biorezonancias kivizsgalas az egesz testeben gyulladasi folyamatokat mutatott ki. es a gyulladas okakent minden erintett szervben a borrelia fertozest jelolte meg.
Ekkor keztem utanaolvasni, hogy akkor most ez mi fan is terem valojaban, es remultem el, hogy ez a betegseg egy szornyeteg.
Ezutan a szabadidom nagy reszet intenziv kutatasra forditottam, rengeteg kulfoldi forumot es tanulmanyt elolvastam ahogy Te is es jegyzeteltem a lehetseges kezelesek modjait.
Mivel en ugy lattam, hogy nalunk csak az alternativ kezeles johet szamitasba, csak ilyen modszereket kutattam.
Elejetol vegigolvastam ezt a forumot, es Baranyfelho12, Lentesfent, Xynita, Basbos, Pozo, Potty, Nuti es meg sok mas forumozo tapasztalatai es feltett linkjei nagy segitsegemre voltak.
Nagy kincs ez a forum minden lyme betegnek, csak sajnos kevesen veszik a faradsagot, hogy vegigolvassak, pedig erdemes!
Orvoshoz csak akkor mentunk, mikor elveszitette a latasat januarban. Ekkor sikerult elintezni, hogy kivizsgaljak a veret borrelia fertozesre. Az eredmeny: ELISA IgM negativ, IgG 220 U/ml, WB. Borrelia Garnii, OSpC p25++, OspA p29++, p30 ++, BMp A39 ++, Flagellin p41+, p57/59+, Heat shock protein p62+, p75 suspect
gyakorlatilag az osszes gyogynovenyes protokollt ajanlott antibioval egyutt szedni. Az en dokim nem engedi, mert nala a flagyl resze a kezelesnek es amellett nem szabad alkoholtartalmu termeket bevenni. Par oranak el kell telni azert a ketto kozott. (2-3) A legtobben nem tudjak felvinni a samentot gyorsan napi 30 cseppre, pl pont ma mondta egy fium hogy 8 cseppnel tart 1 honap alatt. Nem kell kapkodni, raerunk. :)
Kedves eagle 0514 , Az leirtad köszike ,hogy honnan rendelitek ,még ezzel kapcsolatosan szeretném kérdezni ,hogy mennyibe kerül egy ilyen adag ,és ,hogy mennyi ideig elég ?? És talán még azt ,hogy a férjednek milyen tünetei voltak ,? Megvizsgálták e ,hogy melyik fajta baci volt a sok közül,és hány éve vannak , vagy voltak ezek a tünetek?? mert ha már sokkal jobban van az bizony nagyon jó! csak maradjon is igy !! Nagyon sok külföldi oldalt böngésztem már ,és szinte mindenütt a samentót istenitik!!
Szia xynitta! Irod .hogy allicinnel szedni tilos , Az szintén egy antibiotikum ? nem tudom sajna csak a neve ugy cseng ,mintha ! valami gyógyszerfajta lenne, Még nem volt alkalmam ,megismerni a most forgalomba lévö gyógyszereket (hál istennek), " De ami késik tudod !!"
Szeretném kérdezni ,hogy tulajdonképpen ,hol vásárolod, ? és kb mennyi az ára ?? Sajna én vidéken lakom nem egyszerü igy jól tájékozottnak lenni!!!Köszönöm!!
En szedem most is reggelente, korabban pedig emlekeim szerint mylyme ajanlotta. Mivel mast is "eszek" mellette, nem tudom megmondani, mit csinal, hat-e es ha igen, miben. Allicinnel egyutt tilos, tulsagosan felhigitja a vert. (max egyik reggel, masik este)
Ez Szintén nagyon jó dolog ,szerintem biztosan van köztetek olyan beteg ,aki talán szedte is!! Ha esetleg van, akkor szivesen olvasnám a véleményét !! Köszönettel,
Kedves Gábor!
Az általad említett gyógyszer, mint említetted fehérjekomponenst tartalmaz. Ez milyen típusú fehérje? Immunoglobulin? Valamilyen gomba vagy baktérium által termelt fehérje? Szintetikus, biotechnológiával előállított fehérje? Egyéb humán fehérje, pl. Lyzozim?
Köszi a választ előre is!
Mikor az orvosok altal javasolt megadozisu steroid kezelest elutasitotta (szerencsere akkorra mar elolvastam Burrascano ajanlasat) nagyon sokat keresgeltem mas lehetoseg utan kutatva. Egyik alternativakent az akupunkturat talaltam, de (mivel ugy viszonyul a tukhez mint Te),ezt sem vallalta be, a masik, alternativa egy tanulmany szerint Manitol ifuzios kezeles lett vona. Ezt sem akarta, mert nem akart korhazba, orvoshoz jarni miatta.
Ugyhogy lehet, ez a stephania megvalosithato lesz mert otthon is hasznalhato. remelem sikerul beszereznem.
Most olvasom a Healing Lyme konyvet Buhnertol, szemre Stephania Root-ot ir. C vitaminnal kell szedni, mert neheziti a belmukodest. (Szepen irtam:)) Fel teaskanal naponta 3x a cseppekbol, illetve fozettel szemet mosni naponta. A kinaiak 3-9 gm-ot foznek lassu tuzon fel liter vizben es azt iszogatjak el napkozben. Nem szedheto beta blokkerrel vagy sulyos hypotenzia eseten. (Vagy mi. Mar este van. )
Azt nem mondhatom, hogy a ferjem meggyogyult, mert januar ota orvost nem latott, akkor is csak azert ment el mert fel szemere elveszitette a latasat, semmifele kivizsgalason nem volt, de ahogy mar sokszor leirtam, tavaly december otal a Samento/Banderol parost szedi es februar ota nincs semmifele Lyme tunete, jol van, csak meg a latasa nem jott rendbe.
Az elozo 5 evben sosem volt ilyen jol.
tneii, mi az amazon.co.uk oldalrol rendeljuk 6-7£ korul van a szallitas es kb 7-10 nap alatt er ide.
Annak, akinek esetleg szinten a bartonella a problemaja, most mar merem ajanlani a HH nevu szert, tul vagyok az elso honapon. A falat lekaparja az ember a fajdalomtol neha, de ugy tunik, hasznal. Kopp kopp.
Bartonella : Gram alapú baci, megszállja a vörösvérsejteket és az egész keringési rendszert. Simán elbújik a szövetekben, a csontokban és az immunrendszerben. (macrophages) Ezáltal képtelenség védekezni ellene.
Terjed:Bolha, légy, szúnyog, kullancs. Altípusfüggő. Laborban tartott macskák között bolhacsípéssel. Világszerte megtalálható.
Kezdet:influenzaszerű tüneteket.
Teszt:leggyakrabban nem mutatják ki. Galaxy labor az USA-ban a legjobb, de a Labcorp, Clongen és az IgeneX is foglalkozik vele.
Kezelés:Trimethoprim-sulfamethoxazole, gentamicin, ciprofloxacin, és rifampin. RIFE Általános tünetek (alfajtól és immunrendszer állapotától függően)
nyirokrendszernyirokcsomó duzzanatok
szemvörös szemek (conjunctivitis), a cornea külső része megtörik, ideg - ill retinagyulladás, csomók, ödéma (nyomhatja az ideget), zavart látás (fény miatt), retinaelmozdulás, Angiomatous lesions, szem körül gyulladt szövetek, retinán fehér csomók, látás hirtelen elvesztése, neuroretinitis, pici fehér csomók a retina és a szem között, Choroidal infiltrates,
neuro:rángatózás, status epilepticus, állandó remegés, kóma, Neuroretinitis, Aseptic meningitis, Transverse myelitis, Radiculitis, Cerebral arteritis, Cerebral arteritis, Acute hemiplegia (Paralysis), több órán át tartó Dementia epilepticus, hosszan tartó lázas állapot (több mint négy hét, nem megy 39 fölé)
kardio:Bartonella endocarditis, tartós láz, Petechiae és purpura, lép megnagyobbodása, ami vállfájdalmat okozhat, néha Glomerulonephritis, néha Hepatosplenic
bőrKaposi szindrómára hasonlító bőrtünetek, piros vagy lila csíkok, Bacillary angiomatosis, Carrion's disease
központi idegrendszerEncephalopathy, Osteomyelitis, Peripheral Neuropathy
Hosszabb tünetlista:
hőemelkedés
hidegrázás / hidegérzet (40 fokban is fázik)
hőhullámok
rövid távú memória elvesztése
agyi köd
dementia
kieső fogak, hirtelen fogfájdalom, akár az egész állkapocs
a nemeteknel rengetegen csinaljak a so/ C vitamint, mindegyik havonta jar verkepet nezetni es meg egy sem mondta, hogy rossz lett volna. Sima haziorvos felugyeli oket.
Errol irtam a blogomba egy kivonatot. A Top Lyme Treatment konyvbol valo.
"2002 elején újabb és újabb beszámolók jelentek meg az interneten és lyme-betegek önsegítő fórumain a só/C vitamin protokoll hatékonyságát dicsérve. Az első fecskék tapasztalataikat a http://www.lymephotos.com/ weboldalon osztották meg. Az oldal létezését sokáig az ismeretlenség homálya fedte és nagy népszerűségnek sem örvendett, mivel a kúra következtében fellépő rendkívül erős herx reakció (egy felmérés szerint) a kúrába belekezdtett betegek kétharmadát visszariasztotta.
2005-ben azonban orvosi berkekben is felfigyeltek erre a lehetséges gyógymódra és Prof Robert Bradfort társszerzésével publikáció jelent meg a Townsend Letter for Doctors and Patiens alternatív gyógyítással foglalkozó magazinban, "Lyme disease - potential plague of the 21st century" címmel,melyben megpróbálják elmagyarázni a só/ C vitamin terápia elméletét.
Egy másik kutató és barát, aki akkoriban az USA-ában nem elérhető kezelésekre utazott szerteszét a világban a gyógyulását kutatva, szintén belemélyedt a témába. Szintén arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a két összetevő együttes hatása elérheti a célt. Biológusok, mikrobiológusok és orvosi háttérrel rendelkező tudósok szintén megerősítették a felvetést, hogy a kúrának helye van a lymegyógyításban. A barátom ezek után, immár meggyőzve, saját magán próbálta ki a terápiát és mára tünetmentessé vált. Röviddel ezután megalakult a Yahoo önsegítő levelezőlista is a követőkkel, egyre többen számoltak be gyógyulásról. Ezen az oldalon elérhetőek a korábbi tapasztalatok és beszámolók: http://www.lymebook.com/resources
Mi lehet a magyarázat? A só növeli az elasztáz aktivitást, az enzimét, ami a fehérvérsejtek működését befolyásolja.Akut gyulladás esetén az elasztáz termeli a neutrofil granulocytákat, ami a fehérvérsejtek egyik típusa. Az említett cikk megállapította, hogy már napi 12 g só és hozzá nagy mennyiségű C vitamin bevétele drámai mértékben hozzájárul az elasztázok fokozott termeléséhez. A megnövekedett szódium ion pedig a Bb elpusztulását eredményezi, az antibakteriális peptid aktivitása növekszik. (LL-37) A C vitamin szerepe az immunrendszer helyreállítása és a méregtelenítés. A módszer előny, hogy otthon is végezhető, nem kell hozzá orvosi recept, a társfertőzések ellen is hatékony és költségkímélő. Ezidáig nem merült fel visszafordíthatatlan mellékhatás, bár a vesék állapotáért többen kifejezték aggodalmukat. A vesefájdalom gyakori a terápia követői között, a leleteik azonban nem mutatnak károkosodást ennek ellenére, sőt! Ezidáig nem sikerült kideríteni, hogy ez egy különösen erős herx reakció eredménye esetleg annak a ténynek tudható be, hogy a lyme és társfertőzései előszeretettel bújnak el a vesékben. Semmi esetre sem javasolt orvosi felügyelet nélkül a terápia kipróbálása, rendszeres labortesztek elvégzése javasolt.
Hogyan működik a protokoll? A napi sóbevétel 8-16 g és a C vitamin szintén. A kezdetekben csak lassan szabad elkezdeni és a herx reakció múlásával haladni felfelé. Csupán adalék nélküli tengeri vagy himaláyai sót szabad alkalmazni. http://www.realsalt.com/
C vitaminból az Ester -C bizonyult a leginkább tolerálhatónak. "
a http://nutramedix.com/ oldalrol, de valoszinu mashol is kaphato, esetleg olcsobban is. Mivel a teljes csomagot szedtem, ahogyan az a protokollban le volt irna (es nem az egyszerusitett valtozatat), ez igy egyszerubb volt. Hitelkartyaval lehet csak fizetni es be kell irni, hogy Irorszagbol szallitsak ki, akkor nem vamoljak meg. Belgiumba 35 eur volt a szallitasi koltseg.
Megkérdeztem a Dr Nőt a tengerisóról és a C-vitaminról. Szerinte nem árt. Más orvosok szerint a napi 20g só fogyasztása normális.A Jó só nem árt,csak a finomítottak! Olaszországban 10kg 2Euro. Vettem 20kg-ot! Egy darabig elég lesz! A gyógyszer 32000ft-ba került!! Kívánom s sót a fokhagymával együtt! Dr Szengyörgyi Albertról meg talán már hallottatok. Azt mondják,a szervezet érzi és kívánja azt amire szüksége van!!! Sokat olvastam ezekről. A gyógyszereknek meg van a mellékhatása! Fáj a májam,szédülök stb. Reménykedek mint mindannyian! Igyekszem kerülni a szénhidrátot. Nem iszom alkoholt. Bár az is megöli a bacikat! Lehethogy meg kéne próbálni belefolytani Őket?? Attól is a májam fájna! Mitől fájjon??
Eszem a drága gyógyszereket,3. kúra+só+C-vitamin+Lilafokhagyma+kristágygomba tea. A kemény fejfájásom megszünt.Tompán fáj és csak időnként élesen. Elviselhető így már. Újra érzem az illatokat és ízekt. A többi változatlan. De 30 éves fertőzés után ez is csoda!!!