GondolataiM…
Kétszer volt szerencsém megnézni a filMet. Gyanítom, ahányszor látnám, annyiszor fedeznék fel benne valami újat.
Elsőre kis baráti társasággal a MOM mozi sikeredett… de mit baráti társasággal, szívem csücskeivel! ;) Nekem a DM mindig, így most is valami más, valami több, mint a hétköznapi zenehallgatás, nem egy ilyen fanyalgós vállvonogatás, hogy na jó, legyen, tudván, hogy milyen rég voltam fiatal és mostmár milyen gagyi nosztalgiacirkusz a Mode… Nekem ők mindig ünnep, nosztalgia, kamaszkori emlékek tobzódása, szóval itt sem volt ez másképp…
A filmnézést körbelengte a várakozás izgalma, kezdve onnan (kb. áprilisban?), amikor megtudtuk, hogy lesz ez a film, már a júniusi (?) bemutatót is nagyon vártuk, nekem öröm volt úgy mint rég, most újra nyomozni Deed-del a fotókat, bejátszókat, a srácok érkezését a helyszínre, megtudni miatök az a Tribeca, és hol van és ki szervezi és milyen az utcakép ott New Yorkban, felfedezni, hogy a közép-amerikai országok rajongói milyen topon vannak az aktuális Mode infókkal stb… Majd rámenni az ezzel kapcsolatban történő megjelenésekre, levadászni az In the endet… Később jegyet szerezni, amiről azt hittük, hogy lehetetlen küldetés lesz… Külön tortúra volt, ahogy elsők akartunk lenni, minden kő, ismeretlen ismerős meg volt itt mozgatva kérem, mozik menedzserei, filmforgalmazók, HDMFC vezetőség, de hát nyolcaska mégis megelőzött minket :) (egy, mint kiderült idősebb nő egyszál magában, aki befoglalt még így is előttünk az azonnali jegyrendelési lehetőség utáni első percben kb.), így csak másodikként tudtunk überfrankó helyeket szerezni. Hogy az ebbe tett variának utólag (látva az igen gyér érdeklődést a filmre) mennyire semmi értelme nem volt! Mindegy, kalandos volt ez is. :)
Gondoltam, hogy a hárommal mellettem lévő fotelben valami teljesen más fog zajlani, mint nálam, de ez így jó, én itt mindig is érzésre mentem, szóval olyan hangminőség béli dolgok nem értek el a fülemhez, mint pl. Kacsának, de azért örültem, hogy van köztünk valaki, aki érti is, amit hallunk. :) Szóval első megtekintésre nekem jött az érzés, büszkeség, öröm meg csupa pozitív dolog… hogy még itt vagyok annyi minden után, ami történt az életemben, mióta elcsórtam 14 évesen a nővérem kazijait, és még mindig ugyanaz vagyok, ugyanazt érzem, tudok örülni ennek az egésznek. Nem csömörlöttem meg, nem untam meg, nem fordítottam hátat a rajongásnak és magamnak. Hogy feledhetetlen embereket ismertem meg ismét a zenéhez kapcsolódó bandázás által még így öregecskedőn is.
A film mondanivalója azonban igazán a második alkalommal trafált el, ekkor a két lányomat vittem el a filmre… Már út közben is olyasmikről beszélgettünk, hogy hogy is volt ez régen, miként szerveződtünk erre a zenére, és hogy majd ha felnőnek akkor ne sajnálják se maguktól, se mástól a színvonalas kultúrát, programot, legyenek nyitottak zenére, művészetre, irodalomra...
Visszatérve, mindenkinek ajánlom, aki még teheti, hogy duplázzon, mert így sokkal élesebben láthatóvá válik, hogy a DM most mit is akart elmondani már az album dalaiban is. Ugyanis itt kőkeményen összművészeti alkotásról beszélhetünk, nem egy egyszerű koncertfilmről. Tudatos benne minden, és nagyon-nagyon kerek a történet. Eleve illeszkedik az album mondanivalójához a tematika, de ez a film az albumot további képi és irodalmi mélységekkel támogatja. Igen, a kifejezetten mexikói vonal nekem sincs ebben annyira jó helyen, lehetett volna kicsit egyetemlegesebb a film ebből a szempontból, de hát fogjuk ezt fel a szakács jutalmának. A halállal, elmúlással kapcsolatos gondolatok viszont nagyon ülnek (pl.: Stripped felvezető).
A zenékhez csodálatos képanyagot kaptunk, a film láthatóan komponálva van fotográfiai szempontból, aranymetszések, hármas tagolások, nagy totálok, szuperközeli felvételek, zseniális, a filmjeikben még sosem látott dróntechnikai megoldások hemzsegnek. Tudatos minden éles/torz kontraszt, szikrázóan tűpontos is lehetett volna végig a felvétel, hiszen eddig nem volt szerencsém látni Martin mellszőrzetét, de most erre is sor kerülhetett… :)
Szóval szándékos és komponált itt minden ami éles, minden, ami torz vagy homályos, vezetett végig a sztori, amiben idősödő emberek zenei visszaemlékezéseken keresztül az elmúlásról filozofálnak. Itt már nem kínálnak különleges, akkor jó ha kicsit fáj féle szerelmet minden szembejövő dögös pipinek… Itt az életben történtek feldolgozása zajlik, és a múltbéli történések felidézéséhez járulnak hozzá a dalok. Ezt húzza alá az is, hogy számomra a film abszolút csúcspontja a Sister of Night - Speak to Me dalpáros. Nem a tombolda, nem a gigamega slágerek, hanem ez a két lágy, szomorú, mélységes szerzemény. Tökéletesen előadva, tökéletesen fotografálva, hogy a végén kiszakadhasson belőled a sóhaj…
Szemezgetek még a gondolatokból, amik így hirtelen eszembe jutnak:
Nem emlékszem, hogy valaha mozdulatlanul ültem volna a Stripped alatt, kivéve most, amikor a lányom a vállamra hajtotta a fejét éshát így nem lehet mást, csak olvadni... :)
További nyomozást fog igényelni részemről a teljes vizuál stáb és a megjelenített szövegek is. Emlékeim szerint először a SOTU turnén láttam vers kivetítést háttérként (Precious - I Have Learned So Much From God), ez az ötlet már akkor is nagyon tetszett. Itt is jó választások születtek, de sajnos csak a végén megemlített Gilgames-eposzra emlékszem, jó lenne egy stáblista, hogy ezeket a beidézett verseket, dolgokat levadásszam...
A hologram kivetítésre is rákeresek, végre megtudtuk mi az a fura búra...
Ami a szokásos tökéletlenséget illeti, abból is jutott azért:
Ahogy a koncert megy előre, Dave éneke elmaszatolódik rendesen, a kiejtése elveszti az éleket, különösen a Wrongnál éreztem ezt, mindegy, semmi vész, csak észrevétel, meg amúgy is, aki ezt egyszer is végigcsinálja, az szövegeljen kiejtésről.
Martin színpadi jelenléte és hangszeres virtuozitása egyszerűen 45 év alatt sem fejlődött semmit, szerintem direkt ilyen suta :), dehát őt így imádjuk... Remélem a legközelebbi turnén az EC pötyögéséhez szemüveget is tesz fel :)
Amit viszont még mindig nehezen viselek az Gordeno jelenléte, tudom, hogy értelmes és jófej a fazon, és valamennyire vissza is vett már magából, de mégis nekem olyan tájidegen... Ellenben ahogy öregszik, egyre jobban hasonlít Robert Smithre, néha arra gondoltam, hogy ő van a színpadon Martin mellett, és ez a gondolat kicsit megnyugtatott. :)
Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy ez a film mennyire nem volt promotálva... Sehol egy plakát, egy reklám, szerintem ennek is köszönhető a szerintem rendkívül gyér érdeklődés... Tényleg csak a nagyon tájékozott néhány ezer ember tudhatott a vetítésekről, ez ultragáz... A szervezés/forgalmazás részéről valóban egy nagy nulla, amit itthon kaptunk..
Azért a közönségről is ejtenék néhány keresetlen szót... Ez a mozdulatlanság a halálom, nem is értem mi a franc van az emberekkel? Nem tudunk már élvezni, értékelni semmit? A második alkalmas debreceni moziban összesen kb 50-en voltunk, ebből 42 embert el is tettem az érdeklődő kategóriába, azokat, akik az In the end alatt(!) kivonultak a teremből. Mi (megszámoltam) nyolcan maradtunk a szám végéig, ekkor mondtam a lányaimnak, hogy nah most van vége a filmnek... Fene tudja, kikoptunk, feladtuk, mindenki olyan tompa és savanyú... Kicsit úgy éreztem, hogy kihalófélben lévő dinoszaurusz lettem...
És ezzel kapcsolatban írhatom összességében, hogy engem végül mégiscsak elért az album és a film üzenete is: nézz körül és csináld egy kicsit mindig jobban... Már amíg még itt vagy... Mert ki tudja meddig csinálhatod jól, szebben, szeretetteljesebben, őszintébben... És ahogy a Gilgames-eposz tanítja: az marad meg belőled halálod után, amit másokban hátrahagysz...
Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a film, mert nem csupán a kedvenceim koncertfelvétele volt, hanem egy komplett összművészeti alkotás, aminek veleje, tanulsága van, minden tökéletlenségével együtt emberi, elgondolkodtató és szeretni való. Végül a filmben lévő legnagyobb tévedés (Martin nevének fordítása helyetti szövegezés) is tökéletesen bepasszolt nekem ehhez a kétestés élményhez: „Emeljük fel egymást!.... Akkor…” és így végül azt hiszem nagy baj nem érhet minket… Én ezt a megerősítést kaptam ettől a filmtől.
