Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Istenkirály vagy:-D A PCI recovery tök jól működik. Egyelőre a kisebb 4gb-os kártyán próbálkozom, itt követtem el azt a hibát, hogy még a formázási felszólítást megelőzően, amikor még fileszerkezetet is látott, engedtem neki, hogy automatikusan javítsa ki a hibákat, ennek az lett az eredménye, hogy pont a lényeg, a fotók kerültek egy halom chk-ba, amelyek egy része elveszett (azzal nem tudom mit csinált), a másik része megvan, de a recovery is csak érdekes módon a "deleted" alól tudja előbányászni, tehát nem a rootból.
Hm. És a Windows mit csinál egy olyan kártyával, melyet ő maga is formázni akarna, mielőtt bármit csinálna vele?
A ReadyBoost mielőtt birtokba vesz egy adott sorozatszámú eszközt, alapértelmezés szerint kérdést tesz fel. Addig nem irogat a kártyára. Minek is tenné. Ugyanez igaz a fájlrendszer hiba javítása esetén. Azt is megkérdezi.
Meg az adatmentéssel foglalkozó programok írói annyira nem hülyék, a normálisabbja az eszköz mentésekor kizárólagos hozzáféréssel dolgozik.
Stb. :-)
Amit mondasz, akkor áll és fokozottan igaz, amikor a vesztett adat a rendszer által éppen használt (rendszert hordozó, vagy lapozófájlt tartó) partíción van.
Ha o&o + getdataback közül egyik sem hozza vissza, töredékesen sem, arra keresztet vethetsz.
Sajnos van olyan ,hogy egy adathordozó egyre inkább spontán pusztul, ilyenkor minden perc amig bent van a kártya és a visszaállito "rágja", ujabb értékes adatot küld-het- az örök adatbit vadászmezőkre.
Ha nem a fizikai média, csak az adatszerkezet a hibás, akkor jobb a helyzet, mert ezek a visszaállitók direkte nem irnak bele, de a kedves windows közben is csinálhat valamit ..stb.
Megvannak ennek is a maga játékszabályai, windowsal értékes dolgot sosem "állittatunk vissza", mert 99%ban nagyobb a kár mint a haszon.., a visszaállitást mindig hibátlan adathordozó tükörmásolatbol (ujabban image, virtuális lemez, stb) végezzük, ilyenek.
"ami rajta van azt kellene visszanyernem valahogyan"
"felajánlotta, hogy kijavítja a fájlrendszert (...), ennek az lett az eredménye, hogy a fényképeket tartalmazó mappa eltűnt, csinált egy halom chk-t, annak egy része átnevezéssel olvasható"
Nem sok reménnyel kecsegtetlek ha a chk átnevezgetések nem vezetnek kellő eredményre..
Egyesek szerint a getdataback a jó, én sok éve a PCI recoveryt használtam, lehet már nem is létezik a cég :-) Mostanában nem került kezembe ilyen kártya, pontosabban fizetni nem akartak érte, akkor ez van.
melyik szoftot használjam a visszaállításra? itt most nem az az elsődleges kérdés, hogy a kártyával mi lesz, hanem ami rajta van azt kellene visszanyernem valahogyan.
Egyébként teljesen rendes helyről származnak:) A kérdés az, hogy a rajta lévő adatokat vissza lehet e nyerni? egyébként azt hiszem igazad lesz, mert gyanús a külső olvasó, ami kábellel kapcsolódik a géphez (mert először egy asztali PC-n próbáltam). Szóval ha leformázom attól még valamelyik undelete program vissza tudja e nyerni a képeket, ha nem formázom le, akkor mit lehet csinálni? köszi
Az első kártya az jó eséllyel szar és megdöglött. Marad a véletlen egybeesés, ha kettő is elhalt, vagy megvetted valami nem éppen rendes helyen és lehet nem is akkora a kártya, mint azt mondja magáról. Gépen formázd meg, másold tele, másold vissza, formázd le. Ha tele lehet rakni és visszaolvasni, akkor tegyük fel sok baja nincs, de ha bizonytalan akkor nem szopnék vele, pár ezresért lőnék másik kártyát. Szopó leeht még az olvasó és az USB kábele. Szomszédnak most éppen az volt a baja, bedugtam a kártyát, másolás közben eldobta és már össze is kócolta a filerendszert. Másik 3 kártyával ugyanez. Kábelcsere óta teljesen jó a kártya és az olvasó is. Kis 10 centis basszal ekkorát szívni szép történet.
persze ilyenekre mindig figyelek (kikapcsolt állapot, leválasztás), van egy 4gb meg egy 16gb-os és windows 7. Mitévő legyek? Az volt az érdekes, hogy az első kártyánál annyit sikerült még a formázási üzenet előtt megcsinálni, hogy felajánlotta, hogy kijavítja a fájlrendszert (a szekorhibák javítására nem nyomtam rá), ennek az lett az eredménye, hogy a fényképeket tartalmazó mappa eltűnt, csinált egy halom chk-t, annak egy része átnevezéssel olvasható, a másik része meg nem. Visszaraktam a fényképezőbe, az i formázni akarta és utána a laptop is. Mitévő legyek...?
Szoftverrel vissza tudnád nyerni, de ugye a fényképező ki van kapcsolva, mikor a kártyát kiveszed belőle? No meg a gépből kivételnél sem árt leválasztani.
Már a második SD kártyánál járok úgy (Kingston), hogy kiveszem a fényképezőből, berakom a laptopba és jön a kártyát formázni kell című fejezet, és ezután már a fényképező sem látja. Ha leformázom vissza tudom még nyerni a képeket vagy legalább egy részét vagy annyi...:( ???
Tőlem mint kérdezőtől ez még elmegy, ezért tettem fel e konkrét kérdést (127584) mert nem tudtam hogy kell megoldani. Kérdezni még csak szabad?
Semmi jelszóra meg 3.féltől származó extra progira nincs hozzá szükség csak arra hogy a cmd.exe-t átmásoljuk (ezt neveztem "copy"-nak) egy másik könytárba és még pár egérkattintást tenni (és utána működik: 127598), többé nem kell ezt megismételni...
"Nem annyi példányom van valamiből, ahányféleképp használom"
Kétféleképp használhatom: normál módban (ekkor nem fut a fsutil, chkdsk, stb) és admin módban (ekkor fut a fsutil, chkdsk, stb). Egy 300kB M$ file átmásolása ennek érdekében nem túl nagy ár hogy két példányban meglegyen ugyanaz a pici file két helyen az automatikus indításhoz.
Egy asztali parancsikon pedig nem helyettesíti a TC paraméterezését...
Nem annyi példányom van valamiből, ahányféleképp használom,....
Hhanem linket (parancsikon) hozok rá létre, mondjuk az asztalon -vagy bárhol- és abban már szépen beállithatom, hogy mindig legyen kiemelve (meg még ezerdolgot)
A command-ot pl CSAK adott célra kiemelhetem ugy is, hogy egy .bat .cmd végzi az adott melót, és azt már külön is kiemelhetem, felugrik az uac ablaka... Persze nem a .bat emelődik ki, hisz az magában csak egy "értelmezett" szöveg, hanem a végrehajtó CMD példány..
Megy ez .VBS-re is...az is csak szöveg, de kiemeli maga alatt a script értelmezőt (scsript) meg még ezerféle végrehajthatóra..
Win7-ben van gyári "runas"...de ennek a kiemeléshez (UAC) nincs sok köze.
Láthatólag egyikőtök sem érti az UAC-ot...sem a win7 filozófiáját...ami pedig az egyik legjobb dolog a "windows feltalálása" óta..: