Elkészült a csodaszép kovászos kenyerem! ILYEN LETT
Annyira szépen felkelt, hogy teljesen az ablakot nyomta, kinyitáskor kicsit oda is tapadt, de ez már nem számít, hiszen egyáltalán nem esett vissza. Hiába csomagoltam be az ablakot a kenyér teteje az ablak formájának megfelelően kicsit színtelen maradt. De ez már nem veszi el a kedvem. beszúrok egy fotót a tetejétől. Egyébként van egy szellőző is a gép tetőn , legközelebb megpróbálom letakarni azt is, hát ha segít.
http://sutisnene.blogspot.com/2008/03/kovszrl.html A kovászt így készítettem. Már kb.három hete készítettem a leírtak alapján. Amikor elkészült próbálkoztam a sütéssel , de nem sikerült. Lezártam és hűtőben tároltam. Ma annyira belelkesedtem , hogy sikerült végre a kenyerem, hogy elővettem a kovászt. Raktam hozzá 10 dkg langyos vizet és 10 dkg rozslisztet ( volt amikor fehér lisztet adtam hozzá) hagytam kétszer felnőni és összeesni a keveréskor. Aztán úgy gondoltam adok egy esélyt a kovásznak, ha nem sikerül, akkor repül a kukába.
Teljesen nem tudom biztosan a receptet, de megpróbálom leírni , hogy is csináltam
Először is ETNA receptje alapján arányosan kiszámolva 700 g liszthez.
389ml víz 700g liszt ( kb 120 g rozs, 580 g fehér BL-55-s liszt) a lényeg, hogy 700 g legyen 2 és 1/2 kismérő só 1 evőkanál méz (evőkanalat belemertem a mézesüvegbe és bőven mértem) 3 és 1/2 nagymérő olivaolaj 20 dkg folyékony kovász 7g élesztő
-A kovászt beleöntöttem a mérőpoharamba és feltöltöttem a vízzel, hogy 389 ml legyen. Összekevertem és beleöntöttem az üstbe. -Ebbe 1 evőkanál mézet és az olajat. ( ezt én régen is mindig ilyen sorrendben csináltam és nem volt semmi probléma) -A liszteket összekevertem , majd beleöntöttem a folyadékra. -Kis mélyedésbe a sót -majd a morzsolt élesztőt
( mivel olvastam egy leírásban, hogy a kovászhoz kell adni a folyadékot és együtt adja ki a kovász és víz 389 ml-t. Így csináltam, de már korábban is kevés volt és pótolni kellet a folyadékot. gondoltam, most is így lesz.) Szendvicskenyér programon elindítottam a gépet. Amikor elkezdett dagasztani, figyeltem az állagát és kb annyi kefires meleg vizet kevertem, mint a kovász térfogata volt. Apránként adagoltam hozzá. Amikor úgy gondoltam, hogy most már összefog állni gombóccá lezártam. (kb. 150 ml volt ez a langyos vizes kefir)
Szerintem jobb, ha utólag adjuk hozzá a + folyadékot ( ne keljen lisztet adni, ha a folyadék sok lenne)
Addig hagytam menni a programot, amíg elkezdte volna sütni. Akkor leállítottam. hagytam pihenni amíg fel nem ért szinte az ablakig. Akkor kezdtem el sütőprogramon 60 percig sütni.
A kovászomat visszaraktam a hűtőbe,(megmenekült) legközelebb is ilyen kenyeret sütök, egészen más, nagyon finom az íze.
Szuper lett a kenyér, látod, egyre jobb lesz. Én is még csak most próbálkozom az első kétlapátossal (erről jut eszembe, hogy elfogyott itthon a kenyér, tehetek be én is egyet), a régi egylapátosokkal nekem sem volt gondom, de most, hogy visszaemlékszem, milyen lett a legeslegelső gépi próbálkozásom, ami egy kalácsnak indult.... hát, tényleg jó, hogy van két kutya a családban. Szóval az sem ment elsőre ennyire egyszerűen, csak közben belejöttünk a gyakorlatba. Ezzel a géppel is így lesz.:))
Na, én még a kovásszal soha nem próbálkoztam, maradt a porélesztő, de egyszer azt is el fogom kezdeni.
Elkészült a kenyerem! ETNA receptje 700 g-s lisztből, 1 nagykanál méz , friss élesztővel ( nem futtattam fel) Azt hiszem meg van mi okozza a kenyerem lejtését. Lefotóztam én is a masszát, amikor már nem dagaszt tovább. Ilyen formában biztosan nem tud egyformán elterülni. gyorsan kivettem a lapátokat és elegyengettem. Csodálatosan feljött az ablakig, nem esett össze ilyen lett.
Egy picit így is ferde lett, de ennyire már nem lehetek maximalista! :) Viszont egyértelmű a lejtés hibája a következő felülről készített fotó erről árulkodik. Ugyan is a gépen az ablak épp az üst jobb fele fölött van. ott nem sült úgy meg a kenyerem. Most már ezentúl a keltetés és sütés időszakában letakarom majd az ablakot .
Most sül a kovászos kenyerem. Nem is hiszem el, hogy ilyen csodálatosra sikerült. VÉGRE! Még van vissza 20 perc. Majd ha kiszedtem gépből azt is lefotózom és leírom hogyan készítettem. A kovászom egyszerű rozsos.
Valami hasonlóval próbálkozom. Nem felülről, ha nem a sütőláda és tető közé raktam. Most nem billeg. Éppen sül egy kenyerem. Kipróbálom a szendvics programot. Nem sokban különbözik az alaptól. Lazább szerkezetűre írja. Ha lesz valami változás a formájában , akkor majd jelzem. Köszi a jó tanácsot! Talán végre sikerül szép formás kenyeret sütnöm! Szép napot!
Még nem próbáltam azokat a recepteket, de gondolom az előre bekevert készen kapható - kenyérsütőgépbe való - lisztet jelenti, amibe már az élesztőt is belekeverték gyárilag.
Én is csak az tudom javasolni, amit Ágika is, próbált "bebugyolálni" a gépet. Esetleg átszitálni a lisztet... de ez is csak tipp.
Igazad lehet a kenyérsütőgép témában, nekem ez az első kenyérsütőm, de amiket itt a fórumon olvasok, háááát csak imádkozni tudok, hogy nehogy valami baja legyen a gépemnek, vagy ha mégis, hát legyen még forgalomban éppen ugyanilyen:-)) Bár az itt megírt tapasztalatok szerint az sem jelent biztosítékot, hogy ugyanaz a márka, mert ugyanabból a gyárból (gyártótól) egy másik szériaszámmal kikerült gép simán lehetnek vacakabb a pl. fél évvel korábban gyártott gépnél. Ez azért elég ciki. Elvileg tilos lenne lötyögni és nem jól záródni egy fedélnek, mert egy ilyen gépnek eleve nem lenne szabad átmennie a MEO-n... nem?!
Mondjuk egyszer jártunk hasonlóképpen a Thomson tévénkkel is. A miénk sokkal jobb volt, mint az ismerősünké, közös erővel sem tudtunk rájönni miért, aztán a tüzetesebb átvizsgálás során kiderült, hogy a mi tévénk "Made in Japan", az övé pedig Made in... már nem emlékszem ... de valami PRC (Kína), vagy Szingapúr, vagy ilyesmi. Hát ennyi volt a különbség - az elkészítés során az igényesség....
Tegnap este 700g lisztből (cerbona barna sütőliszt kenyérsütőgépekhez, ez búzaliszt és teljes kiőrlésű keverék) készítettem kenyeret. Arányosan kiszámoltam a hozzávalókat a te recepted szerint. Éjjel felébredtem amikor gyúrta a tésztát. Szép gömbölyű volt. Aztán reggel amikor elkészült láttam, hogy kissé behorpadt, nem vészesen. Sajnos most is kissé lejtős lett. Az az érdekes, hogy ablak mellett van, a gépem, de nem az ablak felőli oldala az alacsonyabb. Az a magasabb. Én már arra tippelek, hogy szökik a meleg a tetején. Egy kicsit billegős . Nem nagyon, de lehet ez épp elég ahhoz, hogy ne keljen meg rendesen mindkét oldala. A méretekre visszatérve: annyira érdekes, mert szinte egyforma nagyságú lett a 700 g lisztből készült kenyér, mint az 560 g-ból készült. Akkor meg nem is érdemes nagyobbat csinálni. Hát úgy látszik ez az új kenyérsütőmmel még viaskodok kicsit, az előzővel semmi problémám nem volt, mindig szép magas formás, jól átsült kenyerem volt. Már rutinosan bedobáltam a hozzávalókat akár tv nézés közben egy rövid reklám ideje alatt. Hiába adjuk egymásnak a jobbnál jobb kenyérrecepteket, sajnos úgy látszik ez mindenkinél sütőgépre szabott.
Ja bocs, az hülyeség, hogy hagyd a gépben, attól nem lesz kevésbé lejtős:-))) Összekevertem, ezt arra az esetre gondoltam, ha a kenyér teteje kissé behorpad:-)
Hupsz, kimaradt: A süti recepteknél azt javasolják, hogy 50 perc után ellenőrizni kell, hogy mennyire sült meg a süti teteje és ha megfelelő, akkor be lehet fejezni a sütést, ki lehet kapcsolni (3 másodpercig a start/stop gomb) a gépet.
Előkészített süteménypor használata esetén minimum 400 g használatát javasolja, ha pedig a receptben megadottaknál kisebb mennyiséget akarunk készíteni, hamarabb be kell fejezni a sütemény sütést...
Teljes kiőrlésű, teljes kiőrlésű progin: 380 ml víz 500 g erős teljes kiőrl. liszt 200 g erős fehér liszt 2 kk só 3 ek barna cukor 3 ek vaj/olaj 2 kk zacskós élesztő
Barna kenyér, alap, vagy teljes kiőrlésű progin: 370 ml víz 700 g erős barna liszt 2 kk só 3 ek barna cukor 3 ek vaj/olaj 2 kk zacskós élesztő
Mézes teljes kiőrlésű kenyér teljes kiőrlésű progin: 400 ml víz 500 g erős teljes k. liszt 200 g erős fehér liszt 2 kk só 4 ek méz 3 ek vaj/olaj 2 kk zacskós élesztő
Kókuszos sütemény, sütemény programon: (én még nem próbáltam) 300 g barna cukor 200 g vaj 3 db közepes méretű tojás 400 g önkeltető liszt 3 kk sütőpor fél kk só 50 ml tej 50 g kókuszreszelék
Csokis sütemény, sütemény progin (még nem próbáltam): 300 g kristálycukor 200 g vaj 3 db tojás 400 g önkeltető liszt 2 kk vanília aroma 70 g kakaópor fél kk só 1 kk sütőpor
Az én gépemben készült cipó is az egyik oldalon marad, de utána szépen eloszlik - "bevándorol" középre, ahogy a lenti - kenyérsütés közben készült - fotókon is látszik.
Talán az sem mind1, hogy pl. nem éri-e hideg a gépet (mondjuk ablak alatti asztalon van stb.stb.). Esetleg próbáld még a gépben hagyni egy kicsit miután elkészült (úgyis van melegentartó funkció)...
Kíváncsi leszek, ha változtatsz az élesztőn, vagy a liszten, akkor is "lejtős" marad-e a kenyér.
Nekem is eddig egylapátos gépeim voltak, ez az első kétlapátos, és az enyémnek is az egyik lapátja picit gyorsabban forog, mint a másik. Ennek ellenére tegnapelőtt a francia kenyér egyforma magas volt mindkét oldalon, úgyhogy szerintem nem a lapát lesz a probléma (bár nekem sincs ötletem, mi lehet).
Kíváncsi leszek a "gyors" funkcióra, ki fogom próbálni, hogy vészhelyzet esetén lehet-e használható kenyeret készíteni vele, mert az eddigi gépeimmel katasztrófa volt a végeredmény (még jó hogy van két kutya is a családban).
Lejteni nem lejt az üst, de már ETNA is mondta, hogy a két lapát mozgásával lehet baj, megforgattam a lapátokat a kezemmel és az egyik könnyedén a másik kicsit nehezebben forog. Szépen gömb alakúra gyúrja azzal semmi baj, akkor meg még sem a lapátok a hibásak. Igazad lehet, hogy nagyobb kenyeret kellene sütnöm. Még nem próbáltam csak max. 570 dkg liszttel. Ennél a mennyiségnél amikor gömbbé gyúrja a tésztát és kelesztés előtt az egyik sarokban marad a massza, akkor nehéz neki az egész üstben elterülni. Akkor lenne jó, ha középen állna meg a gömb. Nekem 1 lapátos gépem volt, ott nem volt soha ilyen probléma. Lehet holnap már ki is próbálom a nagyobb kenyeret.
Végül is, ha a "kísérleti-kenyereket" meg lehet enni, mert az ízük jó, törvényszerű, hogy előbb-utóbb a formájuk is tökéletes lesz, legalább is egyre tökéletesebb:-)
A pektinről - korábban - én sem hallottam, ez egyfajta zselésítő-anyag, vagy mifene.
Most találtam rá egy szintén index.hu-s fórumra: Lekvár főzés kenyérsütőben..
Igaz egy éve volt bejegyzés, de azért összegyűlt 19 hozzászólás, esetleg nézd át.
Ja és az utolsó hsz-ben Malimba felhívja a figyelmet egy honlapra: www.hazilekvar.hu
Igen, nagyon klasszul lehetett szeletelni, csak esztétikailag nem volt tökéletes, de sebaj, majd legközelebb.
Egyébként kb. 2 hete voltam a Cora-ban, és akkor sem kaptam ezt a fajta élesztőt, csak egy volt, de nem a francia. Viszont csak porélesztőt használok, a másikat nem szeretem. Eddig szerencsére ezzel soha nem volt baj.
Hát erről a pektinről még csak nem is hallottam, pedig sütök-főzök napi szinten jó pár éve, bár az is igaz, hogy mivel vigyáznom kell a cukorral, én általában a Dr.Oetker diabetikus befőzőjét szoktam használni lekvárokhoz, egyszerű is és cukornélküli. A tavalyi fügelekvár is tökéletes lett vele, fogalmam sincs, hogy ezt például lehet-e a gépben használni, vagy nem.
Egyébként meg érdekes, de nekem egy másik "hiper-szuper" porélesztője vált be a legjobban, ami még olcsó is, az Oetker viszont (legalábbis az elmúlt pár hétben azt használtam) nem volt jó, valahogy nem kelt meg vele normálisan a kenyér.
A tegnapi kenyérnél lehet, hogy az volt a baj, hogy betartottam a Te recepted szerinti élesztő mennyiséget, de mivel nem az az élesztő volt, kevés volt, illetve ahogy írtad, nem volt elég erős (szépen megkelt, majd amikor kivettem a kész kenyeret, akkor láttam, hogy beesett a teteje). Majd kiderült a következő kenyérnél.
:-))) egyetértünk, nekem sincs türelmem az ilyen "pepecs" dolgokhoz. A cukrozott narancshéjat is inkább megveszem készen, de hogy napokon keresztül nem cserélgetném rajta a vizet stb.stb., az tuti:-))
Jó a gyors progi, szerintem olyasmi ez, mint pl. hagyod, hogy kiolvadjon magától a lefagyasztott hús, vagy beteszed a mikróba és defrost:-) Ha sürgősen kell, akkor úgy is mikró = ha sürgősen kell kenyér, akkor úgy is csak a gyors progi marad.
Ez szuper!Nagyjából ez lenne az ilyen fórumok értelme, ha csak egy ember megússza a felesleges bosszúságot, már megéri:-)) A francia kenyér pedig tényleg nagyon finom! Érdekes, hogy vannak olyan gépek, amelyeknél nem számít milyen élesztő, mennyire friss liszt stb., hiszen Nálad sem volt ez gond a korábbi gépednél... lehet, hogy ez is olyan, hogy minél modernebb a gép, annál szeszélyesebb? :-)
A gépem használatija azt írja a megsüllyedt cipó gondnál: "Tipikus, amikor az élesztő szépen megkel, majd a sütés kezdetekor összeesik. Ennek legtöbbször az az oka, hogy az élesztő nem elég erős. Miközben az élesztő gázt termel, egy gyengébb tészta szépen megkel ugyan, de amint a sütési folyamat megöli az élesztőt, a cipó megsüllyedhet a saját súlya alatt." Bár, ha csak egy kicsit süllyedt be a teteje, attól még szépen szeletelhető volt gondolom.
A vásárlás utáni időszakban kb. 2 - 2,5 éve kipróbáltuk egyszer a jam készítő progit, csak azért, hogy lássuk milyen, hát nem éppen bolti minőség, de a pektinen kívül csak természetes hozzávalókat tartalmaz, és ez is több a semminél:-))
Leírom a használatiban lévő jam receptet: Lekvár, JAM programon készítve
Először is: NAGYON ÓVATOSNAK KELL LENNI, MERT FORRÓ ÉS KÖNNYEN ÉGÉSI SÉRÜLÉSEKET OKOZHAT !!!!!
"friss eper (vagy más gyümölcs) 440 g cukor (kristály, vagy por) 630 g pektin (áruházakban kapható) 13 g-os csomag Törje, vagy turmixolja össze a gyümölcsöt, majd tegye bele a kenyérsütő sütőedényébe. Keverje bele a cukrot egy fakanállal. Szórja rá a keverék tetejére a pektint. Csukja le a készülék fedelét és válassza ki a JAM programot. Ha kész a program, vegye ki a gépből a sütőedényt. VIGYÁZZON, FORRÓ!!! A lekvár tetején gyakran keletkezik habréteg. Ezt óvatosan távolítsa el és dobja ki. A kész lekvárt öntse befőttes üvegekbe, majd hagyja kihűlni mielőtt a hűtőbe helyezi. A lekvár készítés után.........." - na itt be van szakadozva a használati utolsó lapja :-)) Egy-két szó látszik még, valami olyasmit ír, hogy a lekvárkészítés után mielőbb ki kell tisztítani a tepsit, mert a karamellizálódott cukrot nagyon nehéz eltávolítani.
A sütihez ha karamellt készítek, a tálba ragadt karamellt úgy szoktam "feloldani", hogy egyszerűen feltöltöm tejjel és elkezdem forralni, közben kevergetem. Így egyrészt felolvad az edény faláról/aljáról a karamellizált cukor, másrészt kész a finom karamellás tej:-))
Évek óta olvasom a fórumot, sütöm itthon a kenyereket, és most köszönetet szeretnék mondani, mert - hála Nektek - megúsztam egy reklamációt. Tegnap vettem egy HM 1301 gépet, mert a régi megadta magát, ez pedig le volt árazva. Mivel az utóbbi időben olvastam, hogy volt probléma a HM gépek tetejével, rögtön azzal kezdtem a vevőszolgálatnál, hogy nézzük meg. Persze, úgy lötyögött a teteje, ahogy csak kell, úgyhogy rögtön kicseréltem egy másikra, és így sikerült benzint és időt spórolnom azzal, hogy nem kell ma visszavinnem.
Este már ki is próbáltam, ETNA francia kenyerét sütöttem meg, amit egyébként még soha, de klassz lett, bár a teteje kicsit beesett (lehet, hogy az élesztő volt a gond, mert a sokat emlegetett CORA-s francia élesztőhöz itt nem jutok hozzá, mivel nincs a közelben CORA), így más élesztőket használok, bár az eddigi kenyereimnél nem volt ilyen gond. Általban rozsliszttel keverem a fehér lisztet, azt jobban szeretjük, de most rozsliszt sem volt itthon, ezért próbáltam ki. Állagra és ízre nagyon jó lett egyébként.
Gondolom, még hozzá kell szoknom az új géphez, remélem, lesz benne annyi örömöm, mint a régi "no name" gépemben, gyakorlatilag kétnaponta használom, ahhoz képest jó sokat bírt ki. Szerintem nagyon jó találmány, főleg, amióta nemcsak kenyérsütésre használom, hanem még a karácsonyi beigli és stollen tésztáját is azzal kevertem-dagasztottam, a túrós táskáról és a langallóról már nem is beszélve. Egyet még soha nem próbáltam, hiába használok 4-5 éve gépet, lekvárt főzni benne. Tavaly ősszel ugyan gondolkodtam, hogy a fügelekvárt ki kellene próbálni, de végül maradt a hagyományos módszer. Ezzel kapcsolatban van tapasztalatotok? Szoktatok lekvárt készíteni a kenyérsütőben? Ha igen, és van bevált recept, szívesen venném, a géphez adott receptekben nem tudom, mennyire lehet megbízni, az eddigi gépeim (egy Clatronic és egy teljesen névtelen valami) receptjei katasztrófálisak voltak.
Hát.. nagyjából azért, mert cseppet sem érdekel az, hogy esetleg több energiát fogyaszt, s ez többe kerül (a gyors 1:58 perc az alap 3:30 perc), mert a kenyérsütőm nem hangos, így felőlem 4 óra hosszán keresztül is elügyködhet egy kenyérrel, időmből kitelik, hogy kivárjam. Általában nem akkor kezdek hozzá az új kenyér sütéséhez, amikor az előzőből már egy morzsa sincs... kb. ezért. De előfordult, hogy bejelentkeztek a barátok és a ripsz-ropsz elkészített olasz salátához paradicsomos-fűszeres kenyér dukált és a gyors progin ez is éppen elkészült, mire jöttek.
Egyébként ez olyan, mint a sütemény készítésénél, van aki hosszabb ideig pihenteti a meggyúrt tésztát, mert van ehhez affinitása és türelme, van aki pedig nem, van akinek bírja a csuklója a hosszabb dagasztást, van aki félúton elfárad és megelégszik ennyivel, van aki beáztatja a lencsét előző este, van aki nem. Attól még mindkét süti egyformán finom, s a lencsefőzelék között sem hinném, hogy nagy lenne a különbség.
Nem állítom, hogy tök mind1, de ez szabadon választott gyakorlat. Például az alapon jóval hosszabb az előmelegítés (amikor egyforma hőmérsékletre melegíti fel a hozzávalókat) és ezen a programon 3 egymást követő kelesztési fázis van, a gyorson csak kettő és ezek is rövidebb ideig tartanak, a sütés viszont nagyjából ugyanannyi ideig - 60, ill. 55 percig - tart.
Mostanában nem sütöttem friss élesztővel, csak ezért külön nem nyitottam ki egy zacsit. De most megmértem: 3 gr egy kis adagolókanálnyi gyorsélesztő por.
Először is bocsi, de hülyeséget írtam, természetesen a SAF-INSTANT francia gyorsélesztőről van szó.
Korábban is mindig ezt írtam, de valahol "elcsúszott" és STAFT lett belőle:-)) Nem is értem, hogyan, na mind1:-) Pedig rendszeresen ezt használom, mondjuk nem szoktam nézegetni a csomagolását:-)
Ez 11 gr-os és szerintem a legjobb, a Dr Oetker-től kezdve mindegyiket próbáltuk már, de nekünk ez a francia vált be. A 367-es hozzászólásban még fotót is szúrtam be róla.
Általában a CORA-ban veszem (ez van hozzánk a sok bolt közül a legközelebb), de a METRO-ban is szokott lenni. Ha jól emlékszem legutóbb 72 Ft volt / db. Miután kevés helyen kapható (a kisebb üzletekben nincs is) egyszerre veszek belőle 10-20 csomaggal, mert amúgy jó hosszú a szavatossága :-))
Egyébként a friss élesztőt is a CORA-ban veszem, az 5 gr-os citromsárga papírcsomagolásosat szeretem, mert ennél a csomagolópapíron kívül (oldalt) grammonként van egy-egy vonal, így egészen pontosan le lehet vágni belőle 1-2-3-4 gr-ot a sütibe, vagy a kenyérbe.
Az én gépemen nincs ultra-gyors, "csak" gyors, néha használom, vészhelyzet esetén. A kenyér szerintem ugyanolyan, talán nem annyira magas, de nincs jelentős különbség, az ízben és állagban semmiképpen.
Sziasztok! Megsütöttem hoho45 köményes kenyerét. nagyon finom lett. Mivel köménymagos, jól érezni benne , engem a pogácsára emlékeztet az íze. Nem kaptunk BL-65-s , csak BL-80-as lisztet, abból készítettem. Teljesen azonos arányban , a hogy le lett írva a receptben. Az élesztővel vacilláltam, mivel nem tudom Lild-s vagy Spar-s élesztő negyedét kell-e használni. Lidl-s élesztő 4,3 dkg Spar-s élesztő 5 dkg. (ezért nem mindegy melyiknek veszem a negyedét.)
mellékelek egy fotót a kenyérről. Látni lehet , hogy milyen ferde. Ezt már ecseteltem az 569-s hozzászólásomban, hogy a gépem dagasztási hibája lehet. MI A VÉLEMÉNYETEK???? MITŐL ILYEN???? Szépen át van sülve azzal nincs semmi gond, de a formája nem tetszik.