Már korábban elhatároztam, hogy rövid feljegyzéseket készítek magamnak E. A. Hoebel 1949-ben kiadott Man in the Primitive World c. könyvéből, de mindeddig meggátolt a lustaság/motivációhiány. De most úgy érzem, hogy tényleg érdekelhet mást is rajtam kívül, úgyhogy elkezdtem. Az első részlet a 100. oldalról van, a "gyűjtögetők" címszó alól, ahol példaként a magevő sosónokról ír. A képeket én kerestem hozzá.
1860-ban Emmanuel Domenech abbé jegyezte fel a Nagy Fennsíkon élő sosónokról, hogy „évszaktól függően költöznek egyik helyről a másikra, nyamvadt gyökereket keresgélve, ami az egyetlen táplálékuk, állatokat is csak ritkán találni arrafelé.” Ezért emlegették a gyűjtögető sosónokat a nyugati államokban „diggers” néven. Steward listáján több mint százféle mag, gyökér és termés szerepel, melyeket a sosónok élelemként tartottak számon. A gyökereket hegyes ásóbottal vagy egyszerű, ültetőfa-szerű eszközzel húzták ki. A magokat fonott kosarak és legyezőszerű magverő eszköz segítségével gyűjtötték, a magokat a kosárba „csépelték” bele. A sivatag valamennyi növénye közül a napraforgót értékelték a legtöbbre. Finom pirítás és őrlés után olajos krémet készítettek belőle, mely a mogyoróvajra hasonlított. A Bannock Creek (Idaho)környéki H3Kandika (magevő) sosónok közt végzett terepmunka során a legjobb ajándéknak a mogyoróvaj bizonyult: a régi napok emlékét elevenítette fel. A fenyőmag szintén fontos szerepet játszott a sosónok szociális rendszerében. Mivel a termés – más növényekkel egyetemben - rendszertelen és megbízhatatlan volt, az egyes csoportok által begyűjtött terület sem lehetett állandó. Ha valahol jó termés ígérkezett, gyorsan hírt adtak a többieknek is, mert olyan gyorsan beérett és lehullott, hogy a terület lakói egyedül nem is tudták volna begyűjteni. Így aztán a sosónok között nem is alakult ki semmiféle területi tulajdonjog, még közösségi formában sem.
Kagyló alakó sosón rosta és magverő a 20. század elejéről, illetve Curtis képe egy maggyűjtő pomo asszonyról. Sosónról nem találtam :)
A növényeken kívül különböző rovarokat is ínyencfalatként tartottak számon. Rendszeresen tartottak közösségi szöcskevadászatokat. Komoly munkával jókora, 90-120 cm mély és 9-10 méter széles gödröt ástak, majd a férfiak, asszonyok és gyerekek nagy kört képeztek, és innen indulva lassan közeledtek a gödör felé, bozótverő eszközeikkel maguk előtt hajtva a szöcskéket. Egy jól sikerült hajtás után nagy lakomát csaphattak a megsütött rovarokból.
A hangya még inkább kedvelt csemege volt, csípős íze miatt. Ehhez szakszerűen kellett elkészíteni. Márciusban, amikor már elhagyták a lárva stádiumot, de még együtt voltak, egy asszony kimeregetett egy egész hangyafészket a nagy, kagyló formájú rostájába. Bámulatosan ügyes mozdulatokkal addig rázta a rostát, míg a hangyák összegyűltek az aljában, a homok és a piszok pedig kihullott a felső szélén. Ekkor forró parazsat kapott fel a rostával, és olyan gyorsan dobálta a levegőbe, hogy a fonott rosta nem gyulladt ki, de a parázzsal együtt forgó hangyák megsültek. Amikor végre leváltak a lábak a törzsről, vagyis az étel elkészült, az asszony ügyesen változtatott a mozgásán, és a hamu kihullott a rosta szélén, a sült hangya pedig újra összegyűlt az alján. Ezután egy őrlőkőre borította, és ízletes krémmé pépesítette. (Sosón szempontból.) Ez a recept sosón „ante-pasto” néven vált ismertté.
A Cro-Magnoni emberek megtalálhatók voltak az ősi Perui Paracas és Chachapoya kultúrákban. Jellemző testi jellegük a vörös és szőkés haj, zöld szem és fehéres bőr. Ezeknek a népeknek az elődei Európából költöztek át az Amerikai kontinensre kb. 18-20000 éve. Eredetileg[...] Bővebben!Tovább »
"Egyébként a pemikán ismeretes volt a sziúk között is, ott vasznának (wasna) hívták, de ezt Nj biztosan jobban tudja nálam."
Én is így tudom. NJ biztosan megerősíti majd. Reynolds ezredes katonái mázsaszám égették el, amikor 1876 márciusában feldúltak egy csejenn-lakota falut a Powder Rivernél. Crook tábornok is biztosan nagyon szerette a pemikánt, mert (többek között) a finom kaja elpazarlásáért Reynoldsnak hadbíróság elé kellett állnia. :-)
Javaslom elolvasni Jared Diamond: Összeomlás (angol címe Collapse) c. könyvét.
Az egyik fejezete a korai délnyugati földmíves kultúrák (Anasazi, Kayenta, Mimbres, Mogollon, Hohokam) kialakulásával és környezeti válság miatti hanyatlásával foglalkozik.
"Jogos. De talán nem hangsúlyoztam ki a pemmican legnagyobb előnyét, és ez a súlya. Az erdőt járva nem mindegy, gondolom :)"
Azért a füstölt húsáruknak is elég jó az energiatartalom/tömeg arányuk, ezért gyakran szoktam magammal vinni erdei útjaimra a hátizsákban egy darab füstölt kolbászt, sonkát vagy akár disznósajtot.
Mondjuk ez utóbbi nem füstölt, csak forró vízben kifőzött, nagy melegben vigyázni is kell vele, mert gyorsan romlik.
"Menj csak bele, ha vitaképes vagy a témában, én nem vagyok. :)"
Nem szakértek hozzá sajnos, csak gondolom, hogy a zsír nehezíti a vízleadást a szárítás során. De lehet, hogy más oka is van. Nem írtam, de a pemmicant csak a legjobb minőségű húsból csináltak, a másodosztályút megették másképp. Legalábbis amíg a tömeges kereskedelem nem csábított más megoldásokra egyeseket :)
Először is köszi szépen ezt a rendíkvül értékes anyagot, lehet, hogy egyszer én is kipróbálom a receptet, bár a mi vidékünkün inkább a disznósajt és a füstölt kolbász járja:-)
"Liborion szerint a pemmican szó az abnaki pay-me-kan és a krí pe-me-kan szóból származik. A krí nyelvben eredetileg a csontvelő-zsír kinyerésére vonatkozott."
Az biztos, hogy a szó valamelyik algankin nyelvből származott, de hogy melyikből, ill. az algankin nyelvek rendkívült bonyolult ragozási rendszerébe inkább ne menjünk bele:-)
Egyébként a pemikán ismeretes volt a sziúk között is, ott vasznának (wasna) hívták, de ezt Nj biztosan jobban tudja nálam.
Buta kerdes: miert kellett sovany hus, ha utanna ugyis telezsirozzak? Konnyebben szarad? Nem avasodik? Konnyebben pepesitheto? Vagy csak a bolenyhus per def sovany?
Nem kotozkodni akarok, csak erdekel, ha tudod ra a valaszt, mert eppen mindenfele hustartositasi technikarol olvasgattam felkomoly helyeken ("konfitalas" es hasonlok, de ugye az eredeti chilli is egy ilyen kaja), es erdekel a logikaja.
Szerintem neked a legnagyobb szükséged egy hűtés nélkül is eltartható, gépi erő nélkül készíthető, univerzális túlélőkajára van. :) Ez pedig a pemmican.
A neten számtalan különböző leírást találhatunk, mivel állítólag már az archív leírások is sokszor ellentmondanak egymásnak. Én most főleg Henri Liboiron cikkét kivonatoltam, mert ő tudott meggyőzni arról, hogy tényleg utánanézett, és ki is próbálta az elméletét a gyakorlatban is. (Liboiron, Henri & Bob St-Cyr. "Experiments in Pemmican Preparation". Saskatchewan Archaeology, The Journal of the Saskatchewan Archaeological Society. Vol. 9. (1988). pp. 43-45.)
Liborion szerint a pemmican szó az abnaki pay-me-kan és a krí pe-me-kan szóból származik. A krí nyelvben eredetileg a csontvelő-zsír kinyerésére vonatkozott. A maihoz hasonló pemmican kétségkívül létezett már a prehisztorikus Amerikában is.
A feljegyzések szerint a pemmican vékony csíkokra vágott sovány húsból (bölény vagy szarvasfélék) készült. A legjobb pemmicanhoz a bölénytehenek és a fiatal bikák vörös húsát használták fel. Ez korlátlan ideig elállt. Napon vagy tűz mellett megszárították a húst, majd kövek között széttépkedték, illetve „megdarálták”. Hirtelen nem találok rá jobb magyar szót, manapság húsdarálóval érik el a kívánt állagot. Liboiron szerint tévedés az, hogy porrá őrölték volna, ahhoz túlszárításra lett volna szükség, ami felesleges pazarlás lett volna, és a minőséget is rontotta volna. Egyesek szerint szárított bogyókat is adtak a húshoz. Mások szerint az eredeti receptben nem voltak bogyók, megint mások szerint csak különleges esetekben tettek bele bogyókat. Végül olvasztott zsírt, faggyút, illetve csontvelőből főzött zsiradékot kevertek hozzá. A csontvelő-zsír nem egyenlő a nyers csontvelővel. Általában a combcsontot és a sípcsontot használták fel a készítéséhez. Miután teljesen megtisztították, a csontokat összetörték. Ennek külön fortélyai vannak, minden csontot a leggyengébb pontján kell megtörni. Ezután három órán át főzték, majd egy éjszakán át hagyták kihűlni a főzetet. Az európaiak érkezése előtt valószínűleg bőrökkel beborított gödrökben főzték a csontokat, forró kövek segítségével. A kész pemmican levesként, párolva, és nyersen is ehető. Fűszereket, vad hagymákat, stb. is adtak hozzá, ha volt.
Alexander Mackenzie 1793-ban ennek az indián tartósítási eljárásnak köszönhette, hogy sikerült átvágnia a kontinensen. Ekkorra már a pemmican bölénybőrből készült „parfleche” nevű táskákban került forgalomba, melyeket olvadt faggyúval kezeltek, így légmentesen le tudtak zárni. A zsugorodó bőr vákuumcsomagolásként viselkedett. A pemmican így a legkoncentráltabb, legkisebb súlyú, tárolható, szállítható, nem romló élelmiszerré vált, mely egyaránt biztosított bőséges fehérjét és energiát. A prémvadászok számára is ideális táplálék volt, így komoly piaca lett, fontos kereskedelmi termékké vált.
Az indiánok eredetileg az állat gyomrába vagy beleibe töltötték a keveréket, így tárolták. A Hudson Öböl Társaság kívánsága volt az, hogy 45kg-os adagokban, faggyúval kezelt parfleche táskákba kerüljön, így vásárolták meg a prémvadász brigádok. A Hudson’s Bay pemmican 50%húst és 50% zsiradékot tartalmazott. A társaság tonnaszámra vette a pemmicant az indiánoktól – később a métiszek (kanadai félvérek) lettek a legfőbb ellátók. Ők sztenderd minőségi követelményeket fogalmaztak meg. A legjobb árú pemmican kizárólag a legjobb sovány húsból és csontvelő-zsírból készült. Ezt nevezték „sweet” pemmicannek, és évekig eltartható volt. Állítólag négy év elteltével sem lehetett megkülönböztetni a frisstől. Archív források szerint 0.8 - 1.0 kg pemmican 3-4 kg friss hússal volt egyenértékű tápérték tekintetében.
Varjú indiánok által készített pemmican 1913-ból. Csak az érdekesség kedvéért.
Pemmican "klopfoló" Pine Ridge, 1913
Varjú parfleche
Ez meg a szívem csücske, Wade Williams életképe, a jobb oldalon száradó pemmicannel
"Tápiószecsőn? Oda kell betörni, ha ehető almát akarok a kertbe? :)"
OFF: nem muszáj betörni, szerintem beengednek, ha előre bejelentkezel.:-)))
A lényeg az, hogy a genetikai diverzitás érdekében meg kell őrizni az ősibb fajtákat is, még akkor is, ha alacsony terméshozamuk vagy más egyéb tulajdonságuk miatt jelenleg nem gazdaságos a termesztésük.
Hogy a hatalmas kettős kontinens északi részénél maradjunk, innen hozok példákat:
a békés, "spirituális" délnyugati hopik és a vad, harcias, kegyetlen északkeleti Öt Nemzet (irokéz liga) egyaránt földművelő kultúrák voltak, de joggal tehetünk köztük különbséget a szerint, hogy a hopik nem dominátor, míg az irokézek dominátor típusú kultúrát alakítottak ki.
Arról azonban még vita folyik, hogy az irokéz Öt Nemzet agresszív, hódító, dominátor vonásai vajon eredeti része kultúrájuknak vagy csak a XVII. században, az angol, holland és francia gyarmatosítókkal való érintkezés (szellemi és anyagi javak, pl. az európai birodalom-eszme és a tűzfegyverek elterjedése) hatására alakultak ki.
Sokan azt mondják, hogy inkább ez utóbbi és hogy eredetileg az északi irokézeknek is nem dominátor típusú kultúrájuk volt.
(bár ettől függetlenül lehettek kegyetlenek az elfogott hadifoglyokkal).
Itt a topikban némiképp OFF ugyan, de egy viszonylag új történelmi elmélet:
Thom Hartmann használja Az ősi napfény utolsó órái c. könyvében a dominátor-kultúra (dominator culture) elnevezést (is), bár magát a fogalmat nem ő vezette be a tudományos életbe.
Hartmann és mások a töriben létezett és létező emberi kultúrákat nem dominátor, ill. dominátor csoportokba a természeti környezethez és a szomszédos népekhez/kultúrákhoz való viszonya alapján, bár nyilván van sok átmeneti típus is.
A nyugati civilizáció különböző formái pl. a mükénéi akhájoktól kezdve napjainkig jellegzetesen dominátor-kultúrák voltak.
Ez azt jelenti, hogy szomszédaik és a természeti környezet leigázására, uralására (latinul dominare, angolul to dominate - innen a dominátor elnevezés) törekszenek.
Világtörténelmi léptékben mérve a dominátor-kultúrák általában nem túl tartós képződmények , mivel előbb-utóbb kimerítik erőforrásaikat és természeti környezetüket.
Dominátor típusú kultúrák azonban nemcsak Nyugaton léteztek, hanem sok iszlám állam is dominátor jellegű volt (pl. arab Abbaszidák, török oszmánok stb), de dominátor jellegű kultúrák voltak a pusztai lovasnomád államalakulatok is.
Dominátor kultúrák az ősi Amerikában is voltak, leginkább a tolték, azték és inka kultúrák és államalakulatok tekinthetők ilyennek-
A Távol-Kelet nagy civilizációi, Kína és Japán már fogasabb kérdés, ők egy megközelítés szerint átmenetet alkottak a nem dominátor és a dominátor jellegű társadalmak között. Kína azért hódítgatott rendesen a töriben, Tibet, Mongólia, Kelet-Turkesztán és Indokína felé.
Egy másik megközelítés szerint a vadászó-gyűjtögető társadalmak nem dominátor ítpusúak, míg a földművelő-állattartó kultúrák jellemzően dominátor (aggresszív, hódító, militáns) jellegűek.
Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen történelmi és néprajzi párhuzamok alapján a földműves kultúrák egy része is nem dominátor típusú.
Számos nem dominátor jellegű földműves kultúra van vagy volt található az amerikai kontinensen, de máshol is, pl. Indiában, Délkelet-Ázsiában vagy Afrika egyes részein.
Sőt a Kolombusz előtti Észak-Amerikában talán a Mississippi-kultúra egyes törzseitől (pl. északi irokéz Öt Nemzet) eltekintve nem is igazán voltak dominátor jellegű kultúrák.
A nem dominátor típusú kultúrák általában jobban együtt tudtak élni szomszédaikkal és a természeti környezettel, mint a dominátor típusúak, nem élték fel olyan gyorsan természeti és társadalmi tőkéjüket, mint amazok.
Sziasztok szeretnék érdeklödni töletek , keresek egy filmet de sajnos csak a magyar címét tudom az eredetit nem ! A film címe : A messze járó asszony ! Ez egy indián asszonyrolszol aki az utolsok között élt aki még a rezervátumban is élt de élete végén már látott autot is , ez egy igaz történet . Ha tudtok kérlek segítsetek megtalálni !
Nem kóstoltam, csak olvastam, hogy ilyen az íze. Tudom, nem vagyok következetes :)
Olvastam itt-ott hopi bölcsességeket, de ezeknek az eredete legtöbbször kérdéses volt számomra. A hopik azért eléggé vigyáznak a dolgaikra, hogy ne legyenek nagyon kifoszthatók a spirituális tudásukból. Gondolom, náluk is tabu alatt van a lényeg. A Santa Clara pueblónál tudom konkrétan, hogy Helen Hardín festőnőt figyelmeztették a képei szellemi tartalma miatt a törzs vezetői. (Meg is halt rákban 41 évesen.) Komolyabban kellene foglalkoznom ezzel is, de hát nincs időm semmire.
Hogy az apacsok mit gondolnak róluk? Hát fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. A navahókkal területi vitáik vannak, de apacs részről szerintem még semmit nem olvastam a hopikról. A történelmi kapcsolat nem volt felhőtlen, az ilyen emlékek nem szoktak csak úgy elmúlni, de mivel az apacsok voltak az agresszorok, ez őket annyira nem feszélyezheti. És a bölcsességük? Az apacsok sem abból a fából vannak faragva, hogy felnézzenek más népekre :)
Tápiószecsőn? Oda kell betörni, ha ehető almát akarok a kertbe? :)
Veletlenul talaltam erre a topikra, es nagyon orulok, hogy olyan dolgok is szoba kerultek, mint konyhakultura es mezogazdasag! Ha van meg tobb anyagotok a temaban, es is szivesen (total amatorkent) olvasom.
Kukoricáról jut még eszembe, hogy az is fontos változás volt, amikor az I. évezred közepe táján elterjedt a keleti erdővidéken egy új kukoricafajta, amelynek rövidebb volt a tenyészideje, mint a korábbi fajtáknak.
Ez az új fajta tette lehetővé, hogy a kialakuljon az északi irokézekre jellemző felföldi kertgazdálkodás és a kukoricatermesztés olyan hűvös éghajlatú északi vidékeken is elterjedjen, mint a Nagy Tavak vidéke.
OFF:
az ősi é-amerikai mezőgazdasági ismeretekről tehetsz be még nyugodtan anyagokat, érdekel a téma.
Otthon a faluba, a haverokkal a kocsmában mostanában sokat szoktunk arról beszélgetni, hogy hogyan tudunk majd egy fenntartható mezőgazdaságot létrehozni, ha a kőolajhiány miatt már nem lehet tovább fenntartani napjaink magas szinten gépesített és kemizált mezőgazdaságát.
Hátha az amerikai őslakók ősi mezőgazdasági bölcsességéből is fel tudunk használni bizonyos elemeket:-)
Varjú indiánok által készített pemmican 1913-ból. Csak az érdekesség kedvéért.
Pemmican "klopfoló" Pine Ridge, 1913
Varjú parfleche
Ez meg a szívem csücske, Wade Williams életképe, a jobb oldalon száradó pemmicannel