Ismét szert tettem egy régebbi kéktúrás érdekességre, ezúttal egy dupla borítós első kiadású füzettel gazdagodott a gyűjteményem. Nekem már van éppen elég, így ha valakit érdekel akkor úgy szoktam ilyesmikre "szert tenni" hogy valamelyik antikváriumos oldalon (pl antikváriumhu) meghagyom a kívánságlistán az adott füzetet, vagy éppen könyvet, aztán várok.Ez éppen másfél éves rendelés volt. Vagy éppen jó lehet a vatera is, ott most is van egy valamivel újabb fajta, kb '70-es évek...
Na, szóval ez azért érdekes mert majdnem tele van pecsételve, érdemes végignézni a régebbi bélyegzőket, sok érdekesség van köztük, olyan is amire nem is gondolna az ember hogy bélyegzőhely volt, pl Laposi erdészház Bakonybél előtt, vagy éppen Veimpuszta, de mondhatnám az Égerszögi Barlangot vagy Perkupát is. Ez még a Sümegtől Nagy-Milicig tartó kéktúra volt, nagyon sok helyen ment máshol az ösvény. Nemrég mondta Güszi Vágáshuta Nagypartot mint alternatív útvonalat, na ebben a füzetben még ott ment! Sok esetben egyébként nem is a füzetbe plecsniztek, hanem a csatolt túrajelentésre, ezt mondjuk nem értem miért volt jó, de végül is mindegy. Az egész akkori kéktúrából 53 km hiányzott a tulajdonosnak, a Perkupa-BKValja szakasz, a többi megvan. Komolyan mondom, engem bosszant hogy miért nem fejezte be! :-)
1. a borító 2. Laposi eh, Kiszépalma puszta ph, 3. Igazi kavalkád:Zirctől Csókakőig semmi nem ugyanaz mint ma, Veimpuszta, Tés, Hamuház, Királyszállás, Isztimér bélyegzőhelyek sorakoznak 4. Gerecse őrház, Tornyópuszta, és a túrajelentés hátulja 5. Teljesen más útvonal Putnoktól Zádorfalváig... 6. Aggtelek és Jósvafő után Égerszög-Varbóc-Perkupa 7. Vágáshuta Nagypart is az útvonalban. A 'Hutákat Sompataknak hívták?
Mottó: "... nem volt rossz ez a nap, de nem erõsített meg abban, hogy békés nyugdíjas éveimben bejárom az Alföldi Kéktúrát." (Tavaszi Széll véleménye az OKT Hosszúpereszteg - Sümeg szakasza kapcsán 2006. szeptemberében).
Változnak az idők, változnak az emberek. A békés nyugdíjas évek még mindig elég messze vannak. Én pedig elkezdtem az Alföldi Kéktúrát.
Nem akarom ezerszer ismételni önmagam, csak címszavakban arról, amit már korábban említettem. A dohányzásról való leszokásom után elkezdett futóedzések fénypontjai a kis szülővárosom mellett hömpölygő Tisza gátján kora reggel elkövetett futások. Az ébredő természet, a fantasztikusan gazdag élővilág, az ezerarcú folyó, a holtpontok leküzdése - minden alkalommal vadul dübörög az endorfin az ereimben.
Aztán tavaly történt még egy momentum. Megismertem egy fiatal, 27 éves srácot. Eltökéltnek és megszállottnak tűnt, és az idő engem igazol, az is. Végig szeretné gyalogolni a teljes kék kört. Nem csak az OKT-t, a teljes kört. Az erőnléte is megfelelő, valójában csak minimális segítségre van szüksége: egy kísérőre, aki lát. Ez lettem én.
Hát vele kezdtem el az AK-t (is). A múlt hétvégén betörő hidegfront felbátorított bennünket, és úgy döntöttünk, hogy a két téli, gemenci túra után jöjjön egy ízelítő az igazi Alföldből. Így kedden, 6.10-kor már robogott velünk a békéscsabai gyors Mezőtúr irányába. 8.00 körül kászálódtunk le a vonatról, a jegypénztárnál szolgálatot teljesítő kedves hölgy dátumos körbélyegzőt nyomott az igazolófüzeteinkbe, mi a restiben egy kávét és ujjnyi Jagert az arcunkba, és a sínek mellett battyogtunk a Hortobágy-Berettyó (a továbbiakban HB) gátja felé. Kb. 800 m múlva, a vasúti hídnál értük el a folyót, jelzések sehol, de elég nehéz rontani. Aztán még nehezebb. Itt volt a 7,6 töltéskilométer és a 41,1 töltéskilométernél hagytuk el a gátat. Ami közben történt, abból tényleg csak néhány részletet tudok kiemelni.
Vadvilág
Lenyűgöző. Homoki Nagy István Vadvízországa. Ornitológiában (is) meglehetősen gyenge vagyok, de fehér gólya, fekete gólya, szürke gém, nagy kócsag, kis kócsag, bakcsó, egerészölyv, barna rétihéja, kék vércse. Bizonyos fajok döbbenetes denzitással. Az emlősök közül az őz és a mezei nyúl számolatlanul.
Változatos táj
Na, az Alföldről ez jutna utoljára az ember eszébe. A vadvízország nem csak az élővilágra igaz, a tájra is. A folyó, az ártér, a nádasok mind-mind a néhai zabolátlan alföldi vízi világra emlékeztetnek. Időnként kinyílt a táj, és megkapjuk a pusztát, ahol Petőfi ménesének körme dobog. A Balai-híd után a helyenként zárt ártéri erdő már-már egy dombvidéki, zalai vagy somogyi erdő látszatát kelti.
Az élet él és élni akar
Rendezett gátőrházak és szivattyútelepek, sok legelésző juh, marha és ló, rendben tartott szántóföldek.
Negatívum
Független a tájtól és a túrától. A parlamenti bársonyszékben másként törik a fény. A politikus körül kerengő siserehad elhiteti vele, hogy minden gondolata bölcs. Valójában egy-egy döntés köszönőviszonyban sincs a valósággal. Hát ilyen a közmunkaprogram is. Értem és érzem én a jó szándékot, hogy vissza kellene vezetni minél több embert a munka világába, és ez a notebook képernyőjén baromira jól mutat. A Berettyó gátján nem. Mezőtúr és a Balai-híd között legalább 40, a letámasztott kerékpár és a lehajított kapa-kasza mellett heverésző embert láttam. Nem hiszem, hogy a Vízügy alkalmazottai lennének.
Különösen bizarrá tette az egészet még néhány momentum. Az OKT nyomvonalán a természetjáró fura, de jól ismert állatfaj. Az Alföldön egy teljesen ismeretlen species. Még 5-600 méterre sem voltunk a közmunkásoktól, már minden szem ránk szegeződött. És már 5-600 méterre eltávolodtunk tőlük, de még mindig megkövülten néztek bennünket. Mintha a békésen marihuánát füstölő Hendrix-et és Morrisont látnák sétálni a gáton, elefántsétáltatás közben.
A ló
Amitől tartok az Alföldön, az a kutyák. Ehhez képest az Ecsegpusztai gátőrház után mintegy 300 méterrel egy ló állta el az utunkat. Nem kikötve legelészett, minden kötöttség nélkül állt a gáton. Sto búgyet, távárisi? Ha a néhai Kohán János bácsi Angyal Bandiról Abaújlakon elénekelt dala a Másfélmillióban az irányadó, akkor el kell lopni. Bár kantárunk nem volt, és mint tudjuk "Lovat lopni kantár nélkül de nagy baj, de nagy baj". Kantár nélküli lóval egyébként valószínűleg hazafelé, a Záhonyról érkező sebesvonaton is kiszúrtak volna bennünket. Kikerülni sem egyszerű. A ló nagy állat, a gát szűk. Mintha kapálna is a lábával. Szilárd kérdezi, mi a baj. Mondom, ott a szörnyeteg. Mire ő kérdezi, hol, a ló mögött? Mire én: nem, a ló az. Mire Szilárd: vén hülye ... :-)
Bear Grylls azt is megmondja, hogy a komodói varánusz támadása során mit tegyünk, de mi a teendő egy ellenséges érzelműnek tűnő ló esetén? Mi végül megfutamodtunk, leereszkedtünk a gátról, és a gát tövében somfordáltunk. Persze, ha a vérló támadásra adja a fejét, sokat ért volna az elkerülő hadműveletünk.
Balogh János emlékműve
Nem akarok hosszan beszélni a néhai akadémikusunkról. Élete példamutató, nem csak a tudományos szférában tevékenykedők számára. Persze, utolsó éveiben őt is támadták, pl. a Corvin-lánc miatt. Magyarországon élünk, ez van.A tízévesen árvaságra jutó vidéki fiú, aki a Nobel-díjasokat nevelő Fasori Evangélikus Gimnázium ugródeszkáján találja magát. Halála után pedig, végakarata szerint, visszatért a Berettyó mellé. Ilyen nap ez, hadd fejezzem be én is néhány verssorommal (?) ezt a kicsit kesze-kusza beszámolót. Nem Balogh tanár úr az ihletet adó, hiszen 1999-ben írtam, amikor ő még élt. Ekkor jöttem rá, hogy "Gyökerem kiszaggattam". Ez lett a "mű" címe is, csak az utolsó versszakkal terhellek benneteket.Áldva átkozott ájtatos tájam! Könyörgést morzsol porral vert szájam. Fáradt testedből keveset kérek, Hiheted nékem, kis helyen férek. Öt lépés hosszú, két lépés széles, S mély legyen, mint az álom, ha véres Az ég alja életem alkonyán. Én csak akkor sóhajthatom talán:
Ezt most nagyon szépen összeraktad. Szép, őszinte, meggyőző gondolatok. Részemről köszönöm,azt hiszem segítettél megváltoztatni az AK-ról alkotott véleményemet (előítéletemet). Hozzám ez van a legközelebb földrajzilag, de a legtávolbb állt a három nagy kék közül fejben. Nem nagyon tudtam elképzelni hogy valaha is belevágjak a teljesítésébe, és amikor valaki dícsérte ezt a kéktúrát mindig olyan érzésem volt amit mondtál: "empatikus moralizálás", amelynek oka nem más mint a "mostoha gyermek" iránt érzett szánalom. Erőltetettnek éreztem még a létét is az AK-nak. Mostanában már azért változott a véleményem magától is, füzetem is van már hozzá egy ideje, de most sokat segített hogy leírtad ezeket a gondolatokat. Ilyesmiken járt már az eszem nekem is mikor például elmentem megnézni a közelben a Lajosmizsei Pusztatemplom-romot, vagy éppen a Soltszentimrei Árpád-kori templomot, odaképzeltem a rég elpusztult falvakat, egykor volt lovasokat, állatokat, embereket...érdekes érzés, és valóban nem emlékszem hogy máshol előjött volna.
Ezt én is lefotóztam még tavaly télen mint a barátságos gesztus szép példája az erdészet részéről a turisták felé. Nekik kvázi egy fillérbe sem kerül ez a pár kivágott farönk, de mégiscsak egy pihenőhely a túrázóknak, és végeredményben szinte egyenértékű a több millás beruházások végeredményeivel.
Köszönöm(nyük)! 2012.februárjában voltunk ezen a szakaszon és kifogtuk azt az időt, amikor a talaj fagyott, de a felszíni 5-10cm olvad. Jajjj! Azt gondoltam, amikor végeztünk, hogy ez volt életem legszörnyűbb túrája. Plussz a Magyarkúti büfés modortalansága, plussz egyik túratársunk megsérült...
De most, ahogy olvastam a leírást, már máshogy látom. Lehet, hogy el kellene menni mégegyszer?
Némi többletet (Koldusszállástól, Bánya-hegyi eh.-tól) be "kellett" vállalnom, de a cél nem a mennyiség volt.
Hosszú volt a kényszerszünet, na és be kellett gyűjtenem néhány fontos információt az útviszonyokról.
A pecsétek rendben, Koldusszállásnál már-már túlzás a három pecsét, de biztos fontos érdek volt elhelyezni egyet a háztól északra is.
Nekem az a verzió, hogy nyomjam oda a füzetet, valahogy nem jött be, remélem a jövő generációja ennél jobbat talál ki!
A Tuskó-rét környékén friss kerítés, de ami a legfontosabb, két hatalmas rönköt otthagytak, a nem különösebben igényes, de fáradt túrázó megpihenhet.
Ezt tettem én is.
Beazonosítottam a hidat is, bár a patakban most nem volt víz, na és az út kellemetlenül sáros volt.
Minden OK az országútig, van néhány problémám, de annak megoldásához már készülék kell.
Az országút után jött a meglepetés.
Olyan volt, mint az opera nyitány nélkül.
Nem tudom, a mai fiatalok tudják-e, hogy mi olyan mi nélkül, de jelen esetben a kerítésmászás maradt el.
Elbontották a kerítéseket, nincsenek létrák, szabadon lehet közlekedni.
A nagy réten, melyen eleddig mindig átvágtam (most is, hisz van ösvény), a kéket elterelték, hivatalosan a rét szélén megy, de ugye nem gondolja senki, hogy szögletesen megyünk, amikor kitaposott ösvény van?
Itt sincs létra, igaz, a "régi" ösvény már nem is látszik.
A szekérúton, mely eddig kerítésen kívüli volt, haladunk, jól jelzett.
Az elágazást követően visszatérünk a régi ösvényre, a fiatal erdőben kicsit "sűrű", kell hajolgatni, de ez lesz a KÉK, sok-sok év után végre erdőben!
Csodásan járható a sziklák aljában az út, nincsenek kidőlt fák, időnként jobbra panoráma, balra a hatalmas zöldes sziklák. Ez szép rész.
Ezt követően sincs probléma, jól követhető az út, a kereszteződések rendben vannak, mindegyiket sikerült beazonosítani.
A réten a nagy fán ott a pecsét, a lenyomat is OK.
Lefelé kissé unalmas volt a murvás út, de ennyi belefér.
A Kemencés étterme kiváló, a mellékhelység tiszta, a kaja finom.
Most nem jött össze, hogy onnan induljak, de talán lesz következő "menet" is, akkor itt lesz a "bázis".
Nem egyszerű a közlekedés, de hazaértem, alaposan elfáradtam.
A Gerecse nagyon tetszik, még van kb. 20 kilométer.
2013. 06. 23. Nógrád - Katalinpuszta Mottó: "Épp most lettem úttörő, ajándékom a jövő." (Hobo Blues Band: És jött a két Latabár)
Résztvevők: Hörpölin, Nagypapi, Tavaszi Széll Munkatúra volt ez kérem, nem holmi léha bóklászás az erdőben. Nagy figyelmet fordítottunk a pecsételőpontok állapotára, különös tekintettel a magyarkúti és a katalinpusztai szomjoltókra. :-) És utat is törtünk a jövő nemzedéknek, de sora van ennek, mint a lepényevésnek.
8.00-kor találkoztam Hörpölinnel a Nyugati pályaudvar 8. vágányánál, ahol a szobi zónázó szobrozott. Vácon (Vácott) részben a vonatpótló busz fellelése, részben Nagypapi erősen késésben lévő vonata okozott múló izgalmakat. A dolgok jól alakultak, így már hármasban zötyögtünk a vonatpótló buszon Nógrád felé. Persze nem igaz, hogy hármasban, mert emlékeim szerint a kalauznő és a sofőr is a buszon volt.
Nógrádon rövid kitérőt tettünk a várhoz. A tengerszint fölé 286 méterrel nyúló kis sasbércen már valószínűleg honfoglaló eleink is a hadászati jelentőségű, szláv népek által emelt "Új várat" (Novigrad) találhatták. A kővár építésének pontos ideje nem ismert. Az előző nap viharainak-esőzésének köszönhetően a meglehetősen párás idő megkurtította a látótávolságot, de a Börzsöny "pipázó" hegyei megejtően szépek voltak. A vár tövében fekvő Enoteca Borbisztró kimaradt, de legalább van miért visszajönni.
Visszagyalogoltunk a vasútállomáshoz, útközben megtudtuk, hogy a várból is jól látható napelemek (napkollektorok?) az iskola energia ellátását biztosítják. Az állomás jegypénztárnál egy műanyag pohárban a jó minőségű gumibélyegző rendelkezésre áll. Kikutyagoltunk a faluból, miközben én magabiztosan kijelentettem, hogy az OKT jelzéseit 2006-ban felújították, és néhány ritka kivételtől eltekintve tkp. nemhogy GPS, de még térkép sem kell a 'Classic' kéktúrázáshoz. No, ehhez képest az aszfaltútról való letéréstől (ott, ahol a piros + jelzéstől elbúcsúzunk) a sínpár keresztezéséig olyan jelzéshiány, majd egy rövidebb erdei szakaszon olyan csordajárta út várja a túrázókat, hogy az elképzelt család (Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet) természetbe történő kicsábítása itt már zátonyra futna. Apuka azt mondaná, hogy innen még látjuk a várat, meneküljünk vissza torony iránt. És tényleg próbáljunk meg olykor ennek a kitalált családnak a fejével gondolkodni, ne a GPS-szel, vagy remek tájékozódási képességgel bíró vértúrázóéval. Nekem még mindig nagyon könnyen megy. :-)
Szóval a képzelt család lerakja a kocsit Nógrádon, felmennek a várhoz, majd, miután a turistatérképen kiszúrták a "Lokó pihenőnél" a "Szép kilátás" feliratot, úgy döntenek, hogy átmennek Magyarkútra, ott megebédelnek és vonattal visszajönnek. A rutintalan turista kezében azonban a térkép nem segít a tájékozódásban, legfeljebb egy-egy pontot be tud azonosítani, neki jól jelzett út kell. Joggal merül fel a kérdés, hogy ki fogja ezt felfesteni, és hogy a virtuális szájtépés helyett miért nem jelzést festek a nógrádi mezőn, de az elképzelt családot ez baromira hidegen hagyja, ők már levonták a következtetést, a jövő hétvégén inkább "velneszelni" mennek Kehidakustányba.
Mi felkapaszkodtunk a rettenetes Nagy-Kő-Hegyre (Petőfi nem ezt a Kő-hegyet nevezte rettenetesnek, hanem a Szentendre fölé tornyosulót, de az Alföld költője valószínűleg ezt a kapaszkodást sem élvezte volna), és a Lokomotív természetjárók alkotásánál, a Lokó-pihenőnél rövid pihenőt iktattunk be. A kilátás változatlanul fenomenális, a pihenő rövidsége az istentelen mennyiségű szúnyognak volt köszönhető. Beszélgetést is hallottunk a közelből, már alig vártam, hogy az ismeretlen természetjárókkal néhány baráti szót válthassunk. Ehhez képest rövidesen felbőgött két quad, és az elrobogó sportemberekkel nem volt szerencsénk eszmét cserélni.
Hosszan ereszkedtünk Magyarkút felé, majd a kék négyzet jelzésen rövid kitérőt tettünk a Kocsma a Pipáshoz nevű vendéglátóipari egységhez a pecsételőpont analizálása végett. A bejárat előtti oszlopra erősített egyendobozban lapuló jó minőségű gumibélyegző okafogyottá tette a vendéglőben lévő krokodil farok alatti régiójánál történő matatást. Így - jobb híján - sört kértünk.
A szükséges folyadék- és nyomelempótlást követően a néhai aszfaltúton gyorsan faltuk a km-eket a Keskeny-bükki-patak völgyében. Szendehely előtt a néhai málnásnál letértünk az OKT nyomvonaláról. Az ötletadó Nagypapi, valamint a friss túravezetői végzettséggel rendelkező Hörpölin érdeme a 2. számú főutat elkerülő esetleges útvonal-alternatíva bejárása, én egyszerűen csak velük mentem, mert nem akartam eltévedni. :-) Úttörő tevékenységem ennyiben ki is merült, de ez az útvonal nekem tetszik, a lényegét pedig inkább Hörpölinnek vagy Nagypapinak kellene a köz elé tárni, ha érdemesnek tartják erre. Nem a közt, az útvonalat.
Néhány percre megálltunk A Kopjafánál, majd hamarosan a katalinpusztai kocsma aranyköpéseit olvasgattuk, bélyegzőit próbálgattuk és söreit fogyasztottuk. Szép túra volt, köszönet a lehetőségért.
A 3. gondolatodhoz kapcsolódva had idézzek néhány sort weblapomról, melyek útjaim alatt születtek:
Pld. Szatymat előtt:
„… Messze vissza lehetett látni innen nyugatra. A távoli lemenő nap fényében rejtelmes, távoli tanyák láttán belém hasított az érzés, talán ez a táj jellemzi leginkább hazánkat. Igaza van Petőfinek: csodálatosak a hegyek, dombok, de ha csupán egy képen mutathatnám be az országot, mégis csak ez igazán Magyarország.”
„… majd elsétáltam a hajdani Fancsika falu 1170 előtt épült templomának maradványaihoz. 1574-ben pusztította el a török, ma a rom szépen rendezett állapotban van. (Egy tájékoztató táblán olvasható a története.) Ebéd közben arra gondoltam, vajon mennyi ember élt itt, milyen volt az otthonuk, hogyan éltek? Ésszel nehéz elgondolni, pedig azok is örültek és búsultak… Már csak az éjszakák hangulata és a távoli csillagok hunyorgása mesél azokról a régi életekről. Ezen elmélázva sétáltam vissza a bekötőúton az aszfaltosig.”
„… végre elértem a Honfoglaláskori temetőt, melynek hangulata nagyon megfogott. Több sír feltárására került sor ezen a helyen, némelyikben kiemelkedő rangú férfi nyugodott. Közülük kerülhettek ki a kalandozó magyarok vezetői és résztvevői. Elméláztam azon a gondolaton, hogy ők alapozták meg valamikor a mi mostani létünket. A szó szoros és átvitt értelmében ők a mi ősapáink. Vajon mit gondolnának rólunk, ha életre kelhetnének? Milyen lehetett akkor ez a táj, egyáltalán felismernék-e az akkori szemükkel?”
Szálkán inkább az lehet a gond, hogy jó előre kell szállást foglalni, mert a pecások már hetekkel, hónapokkal korábban fixálják a szabadságuk idejére a szállásokat! Én is belefutottam ebbe még 2007 tavaszán, amikor a március közepi hosszú hétvégére már csak úgy kaptam oda elhelyezést, hogy valaki az utolsó percben visszamondta azt és a szállásadó, akinél korábban érdeklődtem, visszahívott.
Nagyon szívesen! Szálka, mint szálláshelyekben jobban dúskáló település ajánlása, bennem is felmerült, de gondoltam, oka van annak, hogy Grábócon akartok megszállni.
"...messzire ellátni, így látni lehet az őzeket, nyulakat, távoli templomokat (amelyek segítenek a tájékozódásban, és a közelükben általában találni kocsmát) és nem kell nagy hegyeket sem megmászni :)"
Nagy igazság.
Nem véletlenül volt az AK az OKT után.
Igaz, hogy amikor egy Őrség50 ttúra "okán" sikerült eljutnom Őriszentpéterre, már változott a vélemyényem, de azért "visszatértem", és nagyon élveztem.
Én is nagyon meg tudtam szeretni a síkvidéki túrákat!
És az AK azzal is sokat adott, hogy erre rájöttem, mivel előtte én is csak a szokásos hegyekben túráztam, a OKT és DDK sík szakaszaiból meg sok volt az aszfalt.
A mezőkön, meg gyönyörűen tudnak énekelni a pacsirták, messzire ellátni, így látni lehet az őzeket, nyulakat, távoli templomokat (amelyek segítenek a tájékozódásban, és a közelükben általában találni kocsmát) és nem kell nagy hegyeket sem megmászni :)
Azt hiszem, ez nem lesz egyszerű feladat. Az RP-DDK atlasz (2005. évi kiadás) Tüske Lászlónét adja meg 'kontaktszemélynek', aki turisztikai és szálláslehetőség információval tud szolgálni (Tel: 06/74-409-370). Talán az önkormányzatnál is érdemes egy kört futni: (Tel: 06-74-409-182, 06/74-409-382).
