az oldal tetején van egy link, amiben szerepel a válasz a kérdésedre. Ott azt írják, hogy időben ugyanannyi, viszont km-ben sokkal több, az autópályadíj és benzinár miatt pedig jelentősen drágább a lejutás.
Mi személy szerint azért járunk autóval nyaralni, hogy útközben szépeket lássunk, ez azért a horvát autópályán nem feltétlenül valósul meg, ellenben pl. Bosznián keresztül az itt olvasottak alapján kb 5 percenként olyan a látvány,hogy az ember meg akarna állni fotózni. Nekem már csak emiatt is megéri a "lassabb" útvonal.
Csak a "Éjfélkor elindulok, délre lent vagyok, ebédre Budva alatt" mondásodra szerettem volna reflektálni - mégpedig kb. azt, hogy elvileg ugyan leérhetsz 12 óra alatt - de simán lehet ez 14 vagy 16 (de akár 18) óra is - mert pl. a határokon nulla forgalom mellett is képesek várakoztatni az embert. (Igaz, hogy busz-utasként, de futottam már bele 8 órás várakozásba is a határon. És még van jó pár más lehetséges késési ok: pl. állatok az úton, hülyék az úton*, nagy forgalom, kőomlások, útjavítások, lezárások, terelések, balesetek, helyi gazdák tiltakozó útzára, stb.)
* valaki nemrég külön felhívta a figyelmet arra, hogy szombat/vasárnap hajnalban rengeteg száguldozó "bulis-autót" látott az úton - no és az árokban.
Sziasztok! Múlt szerdán értünk haza Ulcinjból, ahová bármikor visszamennénk. Most voltunk harmadszor. A két évvel ezelőtti állapothoz képest azt tűnt fel, hogy a Velika Plaza is szépen fejlődik, a strandok tiszták, a pár éve még elhagyatott strandok is üzemelnek. Nekünk jobban tetszett, mint az olasz strandok, mert nem olyan zsúfolt. A Soba/Apartman stb. táblás emberkék mindenütt ott vannak, ahányszor meglátták a külfölrdi rendszámot, mindig integettek a táblával - ennél már csak egy szőke hölgy volt jobb a városban, aki egy kulcsot lóbált az autók felé a járdán állva. Több burkinis nőt láttunk a strandon ill. kendős nőt az utcán, mint két évvel ezelőtt. A "kalózvár" nagyon szép este kivilágítva, de amikor felmentünk már nem tetszett annyira, mert tele van éttermekkel, amik már a sikátorok elejétől lezárják az utat maguknak. A nagy szállodát is valószínűleg felvásárolta egy nagyobb cég, mert nagy felirat virít az öböl felőli oldalán. Minden este fellépett valamilyen helyi arc a Hollgero nevű szórakozóhelyen, nekem tetszettek a diszkósított balkáni ritmusok. Van Gucci, Hilfiger, LV :-) minden mennyiségben. Sikerült vennünk egy ál-Armani órát a gyereknek, ami egy hetet bírt LOL. A városi strand mindig elég zsúfolt és piszkos is annak ellenére, hogy sokat takarítják. Érdekes módon sok amerikai rendszámos autót láttunk (persze lehet hogy divat és vásárolt rendszámok voltak). A Valdanos-i strand sajnos elég nagy csalódás volt, gyönyörű a környezet, de elég szemetes a part. Ada Bojánát is megjártuk, először véletlenül a nudista részhez keveredtünk be, de végül sikerült a nekünk való strandot megtalálni. Mi jobban szeretjük Montenegrót mint Horvátországot, eddig csak jó tapasztalataink voltak.
Nem hozom én a frászt senkire de nem kívánom senkinek azt hogy minden papírodat elveszik és fejenként 300.euró lerakása után kapod vissza. Mivel volt benne részem ezért is írtam. 2015 óta minden ott létemnél errre figyelek és az útlevéllel együtt átadom a határon. Azóta semmi probléma. Szerintem nem mondtam ezzel semmi rosszat csak annak aki relőször megy és nem olyan rutinos mint Te inkább legyen ilyen papírja.
Nem kell frászt hozni a most indulókra. Párszor már átléptük a határt és nekünk még soha senki nem kérte a számlát. A kocsi zöldkártyáját kérik meg nyilván az útlevelet (személyit).
Ha vége a nyaralásnak és mentek haza a Montrnegrói határon kérik a számlát hol aludtál hol töltötted el a napokat. Na már most ha ilyet nem tudsz adni akár 300.euró büntetést is kaphatsz fejenként. 2015 így jártunk csak mi annyira hülyének mutatkoztunk hogy egy óra várakoztatás után elengedtek. A következő években már rutinos voltam addig nem fizrttem amíg számlát nem láttam.
Üzenetet én is írtam telefonon is beszéltem a bookinggal.kb.20 perc az ügyintéző bejelentkezése. Végül is beszéltek a szállásadóval a bookingosok az idő alatt míg velem de a mi esetünkben is a szállásadó mosta kezeit. Arra a kérdésre hogy számlát miért nem állított ki arra azt mondta a szállásadó mielőtt elmennek megcsinálja. Remélem is mert az szükséges a Montenegró- Bosnyák határon.
Hogy a booking nem tud mit csinálni az még úgy ahogy oké.. De a szállásadó azért jelezhette volna amikor rákérdeztem hogy minden rendben van e hogy nem tud elhelyezni keressek mást mert csak egy totál leharcolt szállást tud biztosítani ami se kitakarítva. Nem beszélve arról amiről írtam isis,hogy a part közelsége szempont volt a foglaláskor. Most 10-15 perces autóútra van a szállás a parttól.
teljesen mindegy, hogy jelzik vagy nem, ha teltház van nem tud mit csinálni a booking, sem a szállásadó. Valszeg overbooking történt, főszezonban előfordul és néha bele lehet futni, ettől függetlenül persze méreg.
Köszönöm szépen a telszámot. Most az az igazság nem Dubai luxus szállást kerstem. A vízpart közel legyen. Láttam a képeken kert játszótér. Perezaj II. Most viszon Perezaj I 2-3 km a strand. A koszról és egyebekről ne is beszéljünk. Amúgy a Perezaj II az megfelelt nekik mert ott voltak csak szobát nem kaptak mert azt ekfelejtették közölni hogy túlfoglalták magukat. Két hónap kevés volt rá.
Szia!Már egy hete itt vagyunk a Velika Plazaval szemben . Bookingon foglaltam ide most elöször és utóljára is. Hoztam a szállásadónak a kinyomtatott adatokat ill képeket a szállásrol. Se terasz se 3 ágy se 25nm szoba. Csak tárogatott hogy ez van. A bookingnak 21üzenetet irtam de fülük botját se mozditják. Azért e Csodálatos országtol ez a fasz szállásadó se tántorit el. Éjjel negyed 12kor bekopgott hogy kapcsoljuk le a kilmát mert sokat fogyaszt. Meglátta a fényt a szemembe meg az emelkedő karom és inkább elment aludni.
Amúgy elolvastad az értékeléseit ennek a szállásnak? Nem túl pozitívak sajnos. Én 7-es pontszám alatt sosem foglalok, de lenn délen inkább 8 felett választok.
A booking oldalán van ügyfélszolgálati lap (alul jobboldalt látod), talán ott érdemes. Vagy hívni őket 06 1 77 77 400, de itt azt írja, angolul lehet velük beszélni.
Sziasztok! Teljesen elment a kedvem ettől a csodálatos kis országtól a mai napon. Két hónappal ezelőtt foglaltam a Bookingon keresztül Ulcinjba a Perezaj II-be két apartmant 500.m a tenger. A mai napon a gyerekeim meg is érkeztek a szállásra ahol közölték velük hogy teltház van átviszik őket a Perezáj I-be. Ez a szállás 2-3 km-re van a tengertől. Mikor felhívtak telefonon még megmondani se tudták hol vannak olyan idegesek voltak mivel a szobák amiket kaptak nem voltak kitakarítva,nem volt tiszta ágynemű és törülköző is 1 db.amivel valószínű az előző lakó a felmosást gyakorolta.hozzáteszem 6-7 nappal ezelőtt a Perezaj II-vel messengeren felvettem a kapcsolatot és a foglalásaimról érdeklődtem hogy minden rendben van e. Láttam meg is nézték az üzenetem de válaszra sem méltattak. Szerintetek ez milyen korrekt dolog?A fiam azt mondta a telefonba hogy már várja a szombatot mikor újra itthon lehet mert ez a délután már elég is volt Montenegróból. Hozzáteszem 2015-től minden évben Ulcinjban nyaraltunk.Szerintem jól meggondolom ezek után. Mit lehet tenni? Most ki a hibás a szállásadó vagy a Booking?
Igen hosszú az Ulcinj-i homokos strand, én pár éve nyaraltam arra, semmi ilyet nem tapasztaltam. A kék zászlós helyeken tényleg tiszta a víz és a strand is, elvétve előfordulnak azért gyökerek, akik a csikket nem az erre a célra kikészített homokos vödörbe nyomják el, hanem a parti homokba.