Keresés

Részletes keresés

Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9444
Ez itt a mixo leirása,hát nem lennék a helyébe és ezért is döntök az eutanázia mellett






A táplálék visszautasítása, a vízfogyasztás drasztikus csökkenése, a kimondottan árnyékos vagy sötét tartózkodási helyek előnyben való részesítése, a fényesen csillogó vagy irritáltnak tűnő szemek, az orrhát dörzsöltsége, esetleges szőrhiánya figyelhető meg.
*

A fertőzés utáni első napon még lokalizált a vírus jelenléte, a második naptól a véráram útján a lépbe, májba és nyirokcsomókba kerül, ahol már a harmadik napon megtalálható. A test összes szövetében a negyedik napon jelenik meg, viszont a bemeneti kapu duzzadtsága súlyos esetben is csak legkorábban az ötödik naptól észlelhető.
*

Levertség, aluszékonyság, a testhőmérséklet emelkedése, táplálkozástól való vonakodás és fokozott víz iránti érdeklődés figyelhető meg. Ilyenkor még nem minden esetben nyilvánvaló a megbetegedés, azonban bármely vírustörzzsel való fertőződés esetén elsőként jelentkező tünet a fül fény felé tartásakor észlelhető, vérerek menti csomók jelenléte.
*

Egy héttel később a levertség és az aluszékonyság általában csökken, a testhőmérséklet ismét a normál tartományban mérhető.
*

A tünetek hamar súlyosbodnak. A táplálékfogyasztás csökkenésével egyidejűleg a bogyók mennyiségében és méretében is jelentős változás következik be. Aprók, szárazak lesznek, és feltűnően keveset találunk belőlük, holott a nyuszi sok időt tölt a toalettben kuporgva.
*

Mivel nagyon éhes, fokozottan érdeklődik a zöldségfélék és a széna iránt, a nyelés és a rágás azonban fájdalommal jár számára, ezért megfigyelhetjük a gyakori, kis mennyiségű táplálékfelvételt, lassú nyelést és rágást.
*

Kábultnak, zavarodottnak látszik helyváltoztatáskor és ébredés után. A szemhéjak duzzanata, pattanáshoz, hólyaghoz hasonlító elváltozások az orron, az orrháton, a hason és a nemi szervek körül már egyértelműen diagnosztizálhatóvá teszik a betegséget.
*

Két héttel a fertőződés után a nyuszi táplálék-, és vízfogyasztása drámaian lecsökken. Néhány harapásnál többet képtelen enni, az itatót gyakran felkeresi, de ekkorra már szinte képtelen a vízivásra is. Ennek következtében vizelete rendkívül kevés és koncentrált, színe sötét, esetleg kimondottan barna színű, a vizelés is nehézséget jelent számára.
*

Az eddigieknél is kisebb méretű és kevesebb számú ürülék nyálkás réteggel bevont lehet, ami a bél irritáltságát vagy gyulladtságát mutatja számunkra. A nyelv lila és erősen duzzadt, ahogy az ajkak, a szemhéjak, az orrlyukak, a fülek, a nemi szervek és a végbélnyílás is. A csökkent izomtónus miatt fejét egyre nehezebben tartja, a test ernyedté válik.
*

Magas láz, szapora légzés, fokozott szem-, és orrváladékozás, szinte az egész testfelületre kiterjedő csomók, esetleg vérző göbök tapasztalhatók. A vesékben, a májban, a lépben, a tüdőben és az agyban myxoedémás duzzanatok alakulhatnak ki, a szervek vizenyőssé válhatnak.
*

Másodlagos baktériumos felülfertőzés miatt gennyes kötőhártya-, és tüdőgyulladás alakulhat ki. A légutak beszűkülése esetén fulladás, a véredények falának csökkent rugalmassága miatt pedig belső vérzés következhet be, melyek egymástól függetlenül is a nyuszi halálához vezetnek. Kutatások szerint a túlélők életre szóló immunitást szereznek a betegséggel szemben.





A betegség enyhébb vírustörzsével való fertőződéskor és lehető legkorábban történő diagnosztizálásakor néhány állatorvos megpróbálkozik kedvencünk megmentésével, de vannak, akik ebben az esetben az eutanáziát tartják indokoltnak. Előrehaladott stádiumban nincs lehetőség végleges gyógyulásra, ezért ilyen esetben fontoljuk meg az orvos javaslatát!

Ha az orvos a kezelés mellett dönt, az alábbiakat fogja alkalmazni



*

Kéri a nyuszi lakásban való elhelyezését, a nyugodt környezet és az állandó hőmérséklet biztosítását számára.
*

A váladékozó szemek és az orr rendszeres tisztítása, esetleg helyi kezelés antibiotikum tartalmú szem-, és orrcseppel.
*

Mesterséges táplálás, fecskendő vagy szonda segítségével.
*

Folyadékpótlás a kiszáradás elkerülése érdekében, itatással vagy infúzióval.
*

Antibiotikum-terápia a másodlagos bakteriális fertőzés elkerülése érdekében.
*

Immunrendszer-erősítők alkalmazása.
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9443
Miért ne lehetne???Én állatba még nem csalódtam,emberbe annál többet.És egy állat feltétel nélkül szeret.Ez a jo.De mindenki azt gondol amit szeretne.És mindenkinek van véleménye.Nem kell hogy egyetértsünk.

"Nincs az a hit,amely töretlen maradna,kivéve egy igazán hűséges kutyáét!"
förike Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9442
Szia-sztok!Nem tudom miért kel az emberekhez hasonlítani 1 állatot?! Az iskolában épp a nyúltenyésztést vesszük! És ezt szajkózzák a tanárok hogy nem szabad!Kaptam anyagokat és nemsokára könyvünk is lesz! Én csak a Magyar Óriásra összpontosítok! Ha gondolod, akkor tudok neked küldeni anyagokat! NEM GONDOLOM HOGY "HÜLYE LENNÉL HOZZÁJUK" de így nem kell könyveket venni!
Előzmény: G.Zoli (9441)
G.Zoli Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9441
Hónapokig szenved azért az túlzás! Biztos nem érzi jól magát de nagyon sok meggyógyul belőle. Ha van benne elég élni akarás és erős immunrendszere akkor meggyógyul. Az más ha már látod hogy végét járja, akkor véget kell vetni de ha van némi esély akkor érdemes megpróbálni. Embereknél is lehet olyan betegség amitől hónapokig szenvedsz esetleg bele is halnak de ha van esély a gyógyulásra akkor mindent meg kell tenni. Ráadásul egy mixos nyúl csak saját erejéből épülhet fel és nem mi gyógyszerezzük agyon nyújtva ezzel a szenvedését. Szerintem :)
Előzmény: Rencsa-baba (9437)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9440
Köszönöm!Az nincs is olyan messze.Lehet majd megpróbálom,de megvárom mig megdöglenek a rohadt dögök.És tavasszal beoltom mindet.De lehet hogy inkább óriás kosorrút veszek....:)))Majd meglátom.Olyan tenyésztőt tudsz pest környékén?Mert te sajna nagyon messze vagy...:(

Ja és köszönöm hogy egyetértesz velem...:)
Előzmény: nddori (9438)
nddori Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9439
mert egy állatot nem lehet egy emberrel összehasonlitani
Tényleg nem... az állatok sokszor különbül viselkednek...
Előzmény: Barabás01 (9436)
nddori Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9438
Gödöllőn :)
Szerintem helyesen teszed, én így jártam el egy 5 hetes alomnál :( Mindenkinek jobb lesz így.
Előzmény: Rencsa-baba (9437)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9437
Igen nem gyógyul meg.Lehet hogy meggyógyulna.De a mixos nyulaknak pár százaléka marad meg és heges marad egyebek,jo tenyésztésbe nem baj ha heges,de kiállitásra már nem viheti az ember.De ha meg is gyógyulnak hónapokig szenvednek.Nem hiszem hogy te is szeretnél szenvedni.Persze nem kell egyezzen a véleményünk mindenki márképp gondolkodik....
Előzmény: Barabás01 (9436)
Barabás01 Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9436
Tehát Rencsy azt mondod hogy a mixós nyul nem gyógyul meg soha-?- mert én ezt vettem ki a mondataidból
Mondjuk a magán véleményeddel nem értek egyet - mert egy állatot nem lehet egy emberrel összehasonlitani- mondjuk én egy állatnak is megadom és megadnám az utolsó esélyt is-- de nem kell hogy egyezzen a véleményünk.....
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9435
És hol tudsz tenyésztőt,tudod hogy én a balatonon lakom....:)))
Előzmény: nddori (9430)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9434
Az azt jelenti hogy meg lesz szabaditva a szenvedéseitől.(tehát le lesz ütve!)
Nem szeretem szenvedni hagyni az állatokat.És önzőségnek tartom ha valaki azért tart életbe akár állatot akár embert hogy hátha meggyógyul,vagy akkor is ha tuti meghal,de talán 2 hónappal tovább él.Miért kell kinozni.Ha mennie kell hagyjuk elmenni.Én igy vagyok vele.Sokan pl kutyát,macskát akár rákos vagy valami baja lesz és komoly fájdalmai vannak elvisszi dokihoz hogy segitsen adjon fájdalom csillapitot akármi,csak hogy kicsit tovább maradjon vele.Ez őnzőség.Ha bele gondolsz ezek helyébe te se szenvednél szivesen,és más se szerintem.Volt egy kutyám ő is rákos lett,de nagyon hirtelen leromlott az állapota,azt mondta a doki hogy ha ad neki gyogyszert akkor is pár nappal honappal élhet tovább.Inkább elaltattam.Rossz volt nézni hogy szenved sir.Ahogy bele nézett a szemembe láttam a fájdalmát és szinte könyörgött hagyjam elmenni.És én mindennel igy vagyok.Akármennyire szeretem......:(Lehet valaki kegyetlennek tart,de nem érdekel.Ha valaki épp ésszel gondolkodik.Rá jön hogy ez a normális.És ha mindenki igy gondolkodnak talán nem lenne ennyi ember és állat,aki kinok kinját éli meg más őnzősége miatt.........
Előzmény: Barabás01 (9431)
thuraya Creative Commons License 2010.09.23 0 0 9433
Üdvözlök mindenkit.
Három hete vásároltam egy anya egy bak meg tíz süldő nyulát, elsö fialás mind a tízet felnevelte.De most a egyik süldő úgy látom fel van fúvódva csak a hasa nagy és kezd lefele fogyni nem eszik van erre valami gyógymód.Előre is köszönöm a választ.
G.Zoli Creative Commons License 2010.09.22 0 0 9432
Nálam is mixos lett egy magyar óriás anyám ami oltva volt meg 2 süldő nyúl is. Az m.ó úgy néz ki túl van rajta, de a két kicsin még csak most jönnek a tünetek. Amelyik nyúl elkapja és túléli az immunis lesz rá??? Vagy jövőre ugyanúgy megkaphatja és belepusztulhat?
Barabás01 Creative Commons License 2010.09.22 0 0 9431
Rencsibaba mit jelent az hogy fájdalmas bucsut veszel tőle????
nddori Creative Commons License 2010.09.22 0 0 9430
Sajnálom :( De tudok egy jó német tarka tenyésztőt :)))) Még mindig rengeteg a szúnyog... épp ma voltam terepgyakorlaton a Kardoskúti Fehér-tónál. Ott annyi szúnyog volt, hogy nem lehetett megmaradni :(
Előzmény: Rencsa-baba (9428)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.22 0 0 9429
Látod még mindig vannak hogy pusztulna ki az össze örökre.Annyira bosszant.Ugy megszerettem ezt a nyulat.ő az első óriásom.És annyira jo fej.De mindegy......:((((
Előzmény: törpecser (9427)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.22 0 0 9428
Nincs oltva.3 hete vettem és gondoltam már nem oltom be,de a rohadt szunyogok látod még most is itt vannak.Sajna mára prüszkölt is ugyhogy holnap érzelmes búcsut veszek tőle...:((((
Előzmény: nddori (9426)
törpecser Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9427

 

Jajjj ne!!  Még mindíg, pedig már eltűnhetnének a szúnyogok, már éjszaka elég hideg van...)))

Előzmény: Rencsa-baba (9425)
nddori Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9426
Szegény...nincsen oltva a nyuszi? Ha karimás a szeme körül akkor az pedig gyanús :(
Előzmény: Rencsa-baba (9425)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9425
Skacok!

Tiszta pipa vagyok.Lehet mixos az óriás nyulam.Ma elvittem dokihoz,de ő se biztos a dologban,mert csak a szeme van feldagadva.Igy azt mondta lehet valami megcsipte és allergiás reakció.Adott szemcseppett.Azt mondta várjak 3 napot ha még több tünet jön akkor mixo......:((((((((((((((((((((((((
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9424
Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat.Sokat segit.
Óriás tenyészt Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9423

Helló!

Valaki hétvégén jön a hajdúszoboszlói kiállításra??

És ami a legfontosabb, hogy Német tarka óriást vagy sima Német óriást hoz e eladni?? Vagy Borsod megyében tudtok e eladó német óriást??

SÁRVÁRI ATTILA Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9422
sziasztok!2010.11.27-28.adikán nyulkiállitás budapest XVII.kerűletben.ha valakit érdekel irjon a green-rabit@fibermail.hu-ra vagy tel:06 70 637 4780 as számon érdeklőgyőn
SÁRVÁRI ATTILA Creative Commons License 2010.09.21 0 0 9421
SZIA! jol látod tanulsz belőle hogy eljőttél.de vannak akik nem birják ha negativ kritikát kapnak és inkáb nem jőnnek és rossz minőségű nyulakat tenyésztenek.!hungexpon inkább tőrpék vannak.nálunk rengeteg kőzépnagy és oriás szokot lenni.bár az egyik barátom hozz sokat de a szunyogok nála is betetek az oltás ellenére.
Előzmény: nyuszihopp (9304)
törpecser Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9420

 

Szia!

Csak kíváncsiságból fellapoztam egy régi szakkönyvet (lehet már rég elavult adatok..)) s a következőt találtam növekedési ütemre (esetleg érdekes lehet))

Standard új-zélandi fehér nyúl növekedési üteme:

Életkor hét        Testtömeg g.   Testtömeg gyarapodás g/nap Takarm.értékesítés kg.

 

0-3              45,4-363.2                   15.1                                         1.4

 

3-8           363.2 -1816                    41.5                                          2.6

 

8-14          1816- 3269                    33.2                                          3.5 

 

14-20         3268- 4068                    16.5                                          5  

 

((esetleg lehet egy támpont...)))

Sajnálom a picit, aki meghalt....)))

 

Üdv.

 

 

 

Előzmény: Rencsa-baba (9418)
Jani71 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9419
Nem tudom, hogy ez jó lesz-e. Nem is kaliforniai, nem is heti bontásban van, de ha az adatokat megnézed, akkor talán mégis jó lesz valamiféle támpontnak. Gondolom, egészen pontos válasz is van a kérdésedre, de olyant sajnos én most nem tudok. :-(
Sajnálom a kis nyuszidat.
http://www.nyulketrec.hu/pannon%20feher.htm
Előzmény: Rencsa-baba (9418)
Rencsa-baba Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9418
Halika!

Képzeljétek meghalt egy pici nyuszi,ma ebédre,reggel még nem volt semmi baja.Szerdán lesznek 2 hetesek.És ő volt a legnagyobb.Nem értem mi volt.

Ja és valaki tudna valami leirást hogy fejlődésileg milyen súly a jo.Heti gyarapodásra gondolok.Most mértem őket 200g-ak.Az jo?
Csak azért kérdezem mert most kaliforniai az apjuk.És eddig nem mértem,csak kiváncsi vagyok.:))))
Vittipaldi Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9417
Hétvégi buliba szeretnék nyúlragut csinálni. Ha van eladó nyulatok Bicske 50km-es környékén, légyszi írjatok egy üzit a vitus@vipmail.hu-ra. vagy egy sms-t a 06 30 295 87 52-re.
Kb 30-an leszünk, úgyhogy kéne pár nyuszi.
Kösz, Zoli
Rigojancsi100 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9416
:)
förike Creative Commons License 2010.09.20 0 0 9415
Azért nem tömjük őket, nálunk a máj nem fontos!Ha az lenne tömnék, mivel van tömő gépünk!
Előzmény: navara1 (9414)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!