Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
Fiatal koromban futottam,majd erőemelő voltam.Ott országos bajnokság 3. helyéig "vittem".Utána a szokásos,család,gyerekek,munka,ezalatt szinte semmi.Majd úja kezdtem a futást.Voltam 120 kg,onnan sikerült az,hogy most már 70 sem vagyok.
Köszönöm soraid!Igazad van,és mindenkinek aki hozzászólt a verseny előtti vagy utáni hozzászólásaimnak.Egyrészt mondhatnám,hogy a felkészülésem nem volt rossz,hisz azért eljutottam egy olyan pontig,ahová nagyon sokan nem,és lehet ha nem futok ennyit,akkor én se,de mondhatom,hogy nem sikerült a felkészülésem,hisz elvették a rajtszámom,és nem értem célba.Tavaly szeptember végén született egy gondolat:havi 100 óra,ha eldől,hogy indulok,akkor még több.Lehet nem volt jó döntés,de büszke vagyok rá,hogy egy évig tartottam magam az elképzelésemhez,nem volt ami eltávolítson a "tervemtől".Nem mondom,hogy jó döntés volt,de akkor ezt láttam jónak.Megcsináltam,mégsem sikerült.A jövő évi Spartathlonra szintén ez a tervem.2 edzés,szombatonként 10 óra.Lehet,most sem sikerül majd.Viszont lehet,hogy a felkészülés több örömet ad ,mint amennyit mások kapnak fele annyi edzéssel és a célba érkezéssel.Sokat gondolkodtam azóta.mi a fontosabb?Az elmúlt egy év minden edzésével,örömeivel,fáradtságával,vagy az a pár perc, amikor végig futsz azon a pálmafás úton?Sérülés?Hát nem tudom,hogy a vízhólyagok,vérhólyagok az edzésóráim számától függtek-e.Rossz cipő?Forró aszfalt?Nem tudom,mit tegyek ellene.Max. bízhatok benne,hogy jövőre elkerülnek ezek a dolgok.
"Megdöbbentő, hogy egy ilyen cél eléréséért annyit áldoztál".Számomra nem.Ezért sokkal,de sokkal többet is áldoznék...................
Persze,ha ezt nevezhetem áldozatnak.
"nem válsz kevésbé egyedivé"...na ilyen célom nincs.Sőt!Azokhoz szeretnék hasonlítani,akik elmondhatják magukról:teljesítették a Spartathlont.
…igen! Van ebben jó nagy adag igazság! S ha mellé tesszük csika által belinkelt interjút, akkor tényleg lehet vitázni: mi is egy ultrafutó verseny teljesítésének minimális 'követelménye'. Teszem ezt idézőjelbe, hisz nem vagyunk egyformák... Mert hozhatunk fel pro és kontra példákat az Életből, ám én úgy látom, hogy a legfontosabb az ultrafutásban: a teljes szimbiózis a szervezetünk ismerete, a lelki ráhangolódás és a pillanatnyi jó reakciók/döntések halmazának hármassága között. A szervezetünk ismeretét az évek az edzések adhatják - ez egyén függő. A lelki ráhangolódás - e domén határai szinte meghatározhatatlanok. Én például már 2009- ben eldöntöttem: 2015-ben majd megpróbálom a görög versenyt is... A pillanatnyi jó reakciók/döntések: ez tulajdonképpen az előző kettő függvénye is lehet... Hisz ha van egy jó alap, van B, sőt C tervezet is, akkor biztos könnyebb a pillanatnyi legjobb n-edik legjobb varit megtalálni. S persze mindig az egészet kell látni, a végső célnak kell alárendelni ... (lásd csika beszámolóját: türelmesen döntött, a későbbi pillanatok fontosságát sosem tévesztette szem elől...) 'oszt van számomra még egy fontos tényező: mennyire vagyok hajlandó kizsigerelni a szervezetem?
Hány éves Bögi Sándor? Mikor futta az első ultráját?
Én hány éves vagyok? Mennyire fontos számomra az ultrafutás nyujtotta élmény / érzés?
105 magyar anyanyelvű ember teljesítette a Spartatlont - eddig! 105 sikeres tapasztalat, amihez bátran lehet csatolni a sikertelen próbálkozások hozadékát. Ha csak végig olvasom a topikot, már akkor egy óriási szellemi tőkével vagyok gazdagabb. Van türelmünk élni / használni ezt a Tőkét? Hajrá első bálosok! Hajrá visszatérők! Örvendek, hogy e virtuális közösségben tagnak érezhetem magam.... :)
Eddig nem volt szerencsém megismerni, de követtem a spártai előkészületeidet, amik eléggé megdöbbentettek, de a verseny előtti "félreértésbe" (óra/km) már nem akartam becsatlakozni, nem akartam a koncentrációdat megvonni az esemény előtt. Akkor a később a legjobb eredmény elért magyar versenyző "kétkedésén" sértődtél meg, bízom benne, hogy azóta ezen is túlvagy hovatovább a többiekét és az enyémet sem veszed sértőnek.
Sajnáltam hogy nem jött össze az amit akartál, így még tragikusabb az a rengeteg idő/energia amit pl. a családodtól vettél el. Persze ez nem okveltenül van így, mert közben biztosan jól érezted magad futás közben, csak ha célorientáltan gondolkodunk...
Megdöbbentő, hogy egy ilyen cél eléréséért annyit áldoztál, de gondolj csak bele: ha pl. csak havonta az egyik szombati hosszú edzésedet felét az edzéselmélet olvasással töltötted volna talán eléred a célod.
Mert amit láttam én látok az az hogy azzal szerettél volna matematika prof lenni, h sokszor leírtad, h 1+1=2. Ezzel amúgy sokan vannak, Téged az egyik jégcsúcs tetejének látlak.
Még most sem tudok napirendre térni a jelenséged előtt, ha megfogadsz pár - itt is elhangzott - tanácsot azzal még nem válsz kevésbé egyedivé, de jobb eredményeket fogsz elérni és a mostani edzésmunkádba kódolt sérülésektől is megóvhatod magad.
Nincs ezzel baj, az indulók töredéke tudja, ismeri igazán az edzéselméletet a Spartathlonon. A legtöbben a saját fejük, vagy ismerőseik javaslatai, módszerei alapján készülnek.
Aztán egyrészt ha itt visszakaresgélsz a hozzászólások közt, én és más is írogatott már le dolgokat mit miért érdemes a felkészülés kapcsán. Aki kérdezett itt, annak leírtam szerintem hogy kéne. Az más kérdés, hogy ezt nem mindenki fogadja el, volt, hogy viatindító volt, de ez is normális, nem csak egy jó út lehet ami előre visz.
Egyébként pedig a fejlődés útja nem csak futás és futás, mert te csak azt tudod, e mögé nem szabad bebújnod!. Az edzéselmélet nem titkos tudomány, hozzáférhető. Miskolcon is van jópár komoly ultrás, érdemes velük beszélgetni a témáról, sok jó tanácsot adhatnak neked. Annyit futottál, hogy ilyen akarattal sokra viheted, csak a hogyant kell még csiszolni és sima ügy lesz! Élj a lehetőséggel!
Biztosan igazad van.DE! Itt jön a probléma.Amatőr vagyok,nem értek a futáshoz,nem tudok semmilyen tudományos és egyéb módszereket,amivel tovább fejlődhetnék.Én "csak" ezt tudom:minél többet futni.Ha van aki tud olyat ,amivel tovább fejlődhetnék,tovább erősödhetnék,közelebb vinne ahhoz,hogy teljesíthessem a Spartathlont,szívesen veszek akármilyen gondolatot,segítséget.Most úgy gondolom,hogy amit az elmúlt évben megcsináltam(1300 óra),azt most is meg szeretném,csak mivel erősebb,edzettebb vagyok,gyorsabban.
"A másik,amit erről gondolok,de lehet,hogy tévedek,hpgy a sok-sok hosszú futás egy idő után növeli a gyorsaságot is,ám ugyanez fordítva már nem biztos.Mármint,hogy rövidebb,gyorsabb futás után tudnék ultratávokat is menni."
a tudomány állása szerint:
- A sok-sok hosszú futás egy ideig növeli a gyorsaságot és nem egy idő után.
- A rövid intenzív futások nem alkalmasak ultratávokra készülésre, ha ezek intenzitása magas acidozist okoznak és túl gyakoriak. Egyébként vállalhatók, főleg egy bizonyos erőnlét fölött.
"Én inkább próbálok egy olyan iramot menni,ami egy ultraversenyen "elegendő",amivel lehet teljesíteni a szintidőket,és azzal az irammal minél többet futni,minél hosszabb ideig tartani azt."
Ez alapvetően jó elképzelés, de szerintem ennyi futó Km el a lábadban már ezen túlhaladtál, más ingerekre is szüksége van a szervezetednek.
Szerintem akkor jársz a legjobban, ha nem hivatalos kísérőnek mész, hanem csak beszállsz valaki kísérőjéhez. Ebben az esetben ez semmilyen plusz költséget nem jelentene neked, csak az uti ktg és a szállás némi kajával. :-) De ha gondolod egy csésze mézes tea mellet én is szívesen összefoglalom neked: Akropolisz, aztán bitang forgalmas belváros rusnya emelkedővel már az elején, majd forgalmas autópálya leállósávja, aztán koszos kisvárosok úteltereléssel és porral, sok robogóval és k.meleggel, majd tengerparti dimbidombi miközben lábad alatt olvad a beton, olajfinomító, ismét tengerparti dimbidombi, csatorna. Itt hőgutát kapsz, majd bekóvályogsz a narancsfák és olajfa ligetek közé, nyeled a port, ősi Korinthos előtt buzi emelkedő, itt meggyőződ magad, hogy úgyis mindjárt belehalsz, már nincs miért mirnyogni... Korinthosban észre sem veszed a böszme nagy romokat és a közel ezer méterese hegyet, itt elájulsz. Aztán belezombizod magad a következő dimbidombiba, amikből hegyek lesznek, viszont lmegy a nap. Éjszaka megmászod a hegyet, miközben átkozod magad, hogy ide evett a fene, nem érzed a 8fokos hideget, leszakad a lábad lefelejövet, de azért beleszédülsz a soha véget érni nem akaró éjszakába. Mikor felkel a nap annak sem örülsz, mert jön vele a meleg is, meg a kegyetlen hegyek...órákig. A Tajgetoszt nem veszed észre, csak mondják neked, csőlátásod és a dacod visz előre...soha nem jön el Spárta. Mikor odaérsz, még akkor sem vagy ott... Aztán vége, leveszik a cipőd és tényleg elájulsz... A tájból kb ennyit látni szerintem, ha fut az ember. :-) De én vezetni szokatm, úgy varázslatos! :-))))
Olvasok én mindenfélét, csak nem minden marad meg a szivacsos agyamban. Na de akkor majd visszaolvasok, és megnézem, van-e kiírva valami szabályzat. Az jutott eszembe, hogy egyszer elmennék valakihez kísérőnek, hogy megnézzem már ezt a legendás pályát közelről is. Már persze ha tudok szabadságot kivenni rá.
Jaj, hát te nem olvasol kísérő beszámolókat?! :-D Mert az első nyolcvanon hozzá sem szabad szólni szegény árva futókhoz, de persze a kísérő ezt nem bírja ki, ezért elrejti az autót és az utca emberének álcázva magát szurkol... Korinthos után is jól jön, ha a szabályok szigorú őrei (akik cikáznak még iccaka is) nem veszik észre, hogy a kísérő épp hasfogót készül a futójának adni két narancsfa közt... :-D
