Mert ahogy elnézem hajlamos vagy összekuszálni ezt-azt a mondatokban. :)
"Mert konnyu kulfoldon nagy hanggal szegeny magyarokrol meselni, szervezni, ha nincs mogotte tartalom."
Ebből pl. ha jól látom, egy egész tagmondat hiányzik és így nem igazán azt jelenti, amit - a kontextusból kihámozva gondolom - írni akartál valójában. (különben egyetértek vele)
Tokeletesen egyetertek veled! Ha nem is tanulmanyt, de egy 100 oldalas rovid ismertetot irok a vaci csatakrol. Mint korabban irtam, szakdolgozatomat is ebben a temaban irtam. Sot mindezeknek az alapja egy harmadikos kozepiskolaskent megirt palyazatom volt a vaci csatakrol. Immaron elmondhatom, hogy 1997 ota igen foglalkoztat ez a tema kisebb nagyobb megszakitasokkal. Van amikor egy evig fele sem nezek, most meg irom a kis muvemet. Az egykori profom azt mondta, hogy tanulmanykent ugy lehetne kiadni, ha jobban belemelyednek a hadtorteneti reszekbe. Ottani seregtestek, mind honved, mind Gotzek hadtestei. Aki olvasta Keri Edit fenomenalisan megalapozott ket kotetes remekmuvet, mely Gorgeyt szuperkemkent es Ferenc Jozsef rokonanak allitott be, kerem a velemenyeket! Kinek mi errol a velemenye? Valamint aki tud valamit a vaci csatakrol vagy a proklamaciorol azt is szivesen vennem!
Megprobalok nem atesni a lo tuloldalara, csak az arulozas szokta szurni a szememet. Abban mindenesetre egyetertek veled, hogy bar Gorgey nem volt zseni, de azert sokat szamitott a szab.harc alatt. Isaszegnel a ballepes ellenere gyoztek a magyar honvedek. Vagy ha annyira kiemeljuk Kossuthot, akkor a magyar tortenelemtudomanynak sokkal nagyobb hangsulyt kellene helyeznie az aradi 13 kivegzettjere. Mert akik meltan megerdemlik a dicshimnuszt, azok pont ok. Mert konnyu kulfoldon nagy hanggal szegeny magyarokrol meselni, szervezni, ha nincs mogotte tartalom. Kossuth amerikai nagy szonoklatai vajon minkent segitettek az orszagot. Igy amikor Kossuthot hangembernek titulalom, emiatt teszem. El lehet engem itelni, vagy meggyozni, de Szecheny sem veletlen kerult vele afferbe. Bar Szecheny is mas eset, mert o meg az arisztokrata szemszogebol nezte az esemenyeket. Erdekes korszaka volt ez a magyar tortenelemnek, mert itt Kossuthot elismerve es a tobbieket is, oszinten hittek egy ugyben, ami a mai idokben nincsen meg. Es ebbol a szempontbol, most is kellene egy Kossuth, aki moge felsorakoznak az emberek es nem tengenek-lengenek az eterben.
Igen az erdélyi szászok kivételével a teljes németség, a pozsonyi zsidókon kívül a teljes zsidóság egy hangos kisebbségen kívül a szlovákok többsége, a ruszinok csaknem 100%-a, az örmények csaknem 100%, a magyarországi románok majd fele, a Bács megyei és a Túrmezei megyei horvátok nagy része, az itt élő lengyelek (a volt szepesi városok amelyeket 48 előtt csatoltak vissza), stb.
1848 március 15 azért is volt vértelen mert a hármasvárosban állomásozó többségében olasz nyelvű sorkatonaság nem volt hajlandó a magyarok ellen fellépni!!!
-a lengyel felkelések megmutatták h a nyugattól (Anglia Fra. ) semmit nem várhattunk..az esélyünk a forradalmak győzelme Európában, nagy német egység, vagy modus vivendi a Habsburgokkal voltak (utóbbi jött össze-20 éves rávezetéssel)
-sztem a németek többsége (svábok cipszerek, Buda, Pozsony) a szab. harc mellett volt az erdélyi szászok voltak inkább kimondottan habsburgpártiak.
-Kossuthék a semmiből azért csak összedobtak 1 tűrhető hadsereget amely az osztrákok és az oroszok ellen is helyt állt (plusz hadiipar sem volt 48 előtt jelentős itthon)
-a lengyelek közül Wisocki is jól bevált sztem (Dembinski volt a fogalmatlan)
-igazából nem derült ki h voltak-e a honvédségben zseniális főtisztek hiszen nagy többségüknek csak 1 háború jutott (és ott is 1ből a mélyvízbe dobták őket ált több rangot ugorva, erősebb ellenfél ellen) Hunyadi sem az első csatájában szerezte hírnevét.
Az angol nyelvu a billentyuzetem a laptopon ezert elnezest!
Hogy zseni volt-e Gorgey vagy sem, az megiteles kerdese. De a vaci csatat koveto megmenekules es a ket ellenseges fosereg megkerulese kivaltotta az ellenseg becsuleset. Ausztriaban a mai napig oktatjak Gorgey ezen hadmozdulatat. Es ne feledjuk hogy a tavaszi hadjarat Gorgey parancsnoksaga alatt ment vegbe. Bar Miklos cartol valo segitseg kerese eldontotte a szab.harc kimenetelet. Elotte kusza volt a fovezerek kinevezese: Teleki, Istvan nador, Dembinski es meg azon szemelyek akik nyiltan atalltak az ellenseghez. Kossuth a politikus szemszogebol nezte a szab.harcot, Gorgey katonai szempontbol. Az erdekek emiatt utkoztek nem egyszer. Vizet predikalt, mert nincs tudomasom arrol, hogy egyszer is fegyvert fogott volna. Mi bajod Torgyannal! Kozkedvelt mediaszemelyiseg:) Nem volt szent, de a magyar tortenelem tul lendulhetne azon hogy Kossuth a hos es aki harcolt meg elhalvanyul mellette. Felreertes ne essek, nem magaval Kossuthtal van bajom, csak a megitelessel. Helyere kellene helyezni a dolgokat. Arulozast be kellene fejezni es ugy megbecsulni a dolgokat, ahogyan kell. Tokeletesen igazat adok neked abban, hogy a fotisztek hianyoztak a magyar honvedseregbol. Sot a toborzas a kezdeti idoszakban is hianyos felszereltseggel nem ugy ment vegbe ahogy kellett volna. Egerben mikor fosulira jartam, jott egy neves magyar tortenesz (nevere mar nem emlekszem) es eloadast tartott trianonrol. Mar akkor feltettem neki a kerdest, hogy a 48-as nemzetisegi mozgalmak nem lehettek-e kiindulopontjai a kesobbi osszeomlasnak, hiszen elso eveskent tudtam hogy szakdolgozatomat 1848-rol fogm irni. O is hasonloan velekedett mint te. Clemanceau onmagaba ezt nem talalta volna ki.
Az első felével nagyjából egyet értek, bár némi mozgástér német birodalmi játékban, illetve az angolokkal nagypolitikában akkori számítás szerint még volt. Továbbá ne feledjük a magyar majd ezeréves államisággal rendelkező nemzet volt, öntudatos politikai vezetőkkel.
A nemzetiségi helyzet még nem volt annyira drámai, mint később (ruszinok, szlovákok döntő többsége mellettünk állt, a németek, románok megosztva, de többségük ellenünk, szerbek döntő többsége ellenünk). Trianont ne vetítsük előre, sosem következett volna be, ha Clemanceau nem utálja a magyarokat Nagyjából így is sikerült katonailag semlegesíteni őket (határozottabb hadvezetéssel a tavaszi hadjárat után gyakorlatilag lerendezhető lett volna a szerb és román kérdés).
Kossuth-tal szemben igen csak rosszindulatú összehasonlítás a Torgyán. Nem volt szent, de nem vádolhatja senki se azzal bort ivott és vizet prédikált. Mai politikusok közül szerintem bárkivel fals lenne az összehasonlítása. Görgey jó katona, de sajnos nem zseni, nem egy Napoleon, vagy Hunyadi János. A szabadságharc egyik legnagyobb problémája a jól képzett főtisztek hiánya volt ( ezért próbálkoztak például a lengyelekkel, akik közül igazán csak Bem vált be).
Szerény véleményem annyi, hogy a függetlenségi majd később szabadságharcba fejlődő harc eleve kudarcra volt ítélve. A nemzetiségek mozgalma - ami később sokat lendített a trianoni katasztrófa előidézésében - valamint a Szentszövetség rendszere: melynek védelmezői az orosz cár, az osztrák és a porosz császár voltak és céljuk egyben a status quo fenntartása nem tette lehetővé a győzelmet. Utópiaként értékelem azon felvetést, hogy Buda helyett Bécs megtámadása, vagy akár a bécsi forradalmárok gyors megsegítése megrengette volt az osztrák császárságot és győzelmet csikarhattak volna ki a magyarok. 3 nagyhatalom tengelyében, akik egymást segítetették, persze időnként egymást is betámadták, de a cél érdekében egymással összefogva, nem lehetett esély. A többi nemzetiséghez és függetlenedni vágyó államalakulathoz képest a magyarok mégis kitartottak és felvállalták a harcot. Kossuth hősies és már már szentként való beállítása torz képet tükröz. De ez az én privát véleményem. Mai viszonylatban Torgyán Józsefhez tudnám viszonyítani, aki a megmondó ember nagy hanggal. Annyi kitétellel, hogy politikusként bevállalta a szab.harcot. Csak a mai napog árulóként megbélyegzett fővezér Görgey Artúr azt mondta, hogy katonák utánam, addig Kossuth azt mondta: katonák előre. A két mondat különbözősége magáért beszél. Aki női ruhában menekül Törökország felé ne árulózzon. A politika, a kapkodás és a hozzá nem értés határozta meg az egész küzdelmet. DE! Ők még őszinte hittel és bátorsággal küzdöttek egy olyan eszméért, amit függetlenségnek neveznek. Kár hogy mi több mint 120 évvel a nagy függetéenséggel nem tudunk mit kezdeni.:( Miért is küzdöttek?
köszönöm szépen, javallott olvasmány. A képeket láttam már. Tehát a kiképzési segédlet meg volt. A szevezés nem volt rossz. Sőt. Az utánpótlás nehézségeiről is volt benne szó. Egyébként talán Nemeskürty írta azt, hogy a belga puskák, az akkori legmodernebb fegyverek voltak, de nem jutott mindkinek. Végül is az elől töltő fegyverek lassú tűzsebessége, terepismeret, várható ellenséges reakciók ismerete sok mindent megmagyaráz. Mikor és miért alkalmazták.
A lőszerhiány tény, de nem úgy, hogy nem volt semmi egész hadtesteknek, hanem csak takarékoskodni kellett vele. Tehát elképzelhető amikor a helyzet úgy hozta a szurony, mint lehetőség - viszont hozzá teszem, ez csak közelharc helyzetekben lehetett.
Mert mi történt volna, ha lőszer nélkül szembetalálják magukat mondjuk a tiroli Kaiserjaegerekkel... mészárlás. A roham véresen összeomlott volna az óriási veszteségek miatt. --- a vita elején pedig arról volt szó, hogy a meglévő hadipari háttér elvesztését követően vitézségből, szuronnyal is harcolhattak volna a magyarok. Nos, véleményem szerint teljesen nonszensz. Az ellenség tüzérsége és vadász alakulatai "agyaggalamb" lövészetet rendeztek volna a magyarok soraiban, mint tették az angolok Dél-Afrikában az egyébként nagyon bátor zulukkal.
Most így hirtelenjében egy bájos idézettel reagálnék erre.
"Ágyúm annyi van már, hogy sertést hizlalhatnék velük […] Éppen ma írtam Kossuthnak, ne küldjön többet. Nem bízom az önkéntesekben; el találnak eblábolni, s engem ágyúimmal együtt szépen cserbenhagynak.
Hanem a lőkupak elfogyott, és alkalmasint neked sincs. Ez lesz csak a cifra dolog! Hát már éppen semmi készletünk sincs belga lőkupakból? Gondolom, szerinted is végül a kováspuska még mindig többet ér, a lőkupakosnál – lőkupak nélkül?
Ha a zászlóaljparancsnok urak lőkupakot kérnek, következetesen azt felelem: „Örülök, hogy nincs. Célba úgysem találtok; menjetek szuronyra!” – Látnád csak a hosszú arcokat! "
Ez Görgey-nek egyik leveléből való. Elképzelhető ugyanis, hogy a szuronyrohamok preferálása a lövöldözés ellenében eredeztethető abból a permanens lőszer és fegyverhiányból is amivel a honvédség a azabadságharc csaknem egész ideje alatt küzdött...
Bővebben itt is olvashatsz a témáról, a képek is benne vannak, ha egyre gondolunk Pászty László: A magyar honvédsereg harcászata az 1848/49-es szabadságharcban http://193.224.76.4/download/konyvtar/digitgy/phd/2009/paszti_laszlo.pdf
a magyaroknál egyértelműen a gyalogsági ásó volt a világháborúkban a kedvenc közelharc fegyver, a szurony beakadhatott, letörhetett a csontok közt, s ha nem bírta azonnal kirántani, akkor pár másodperc múlva ő lehetett a halott, az ásónál ilyen probléma nem merült fel.
Szia, emlékeim szerint volt a Bp-i Hadtörtléneti múzeumban egy szép képsorozat, amin a honvédség gyalogságát képzik a lovas támadások elhárítására, szuronyos alakzatokkal.
A szervezeti rendszer egyébként különbözött az osztrák hadseregegtől, ahol még a hagyományos ezred szervezés volt, itt a gyalogságot zászlóaljokat osztottak dandárokba. Ez is a gyorsabb mozgáshoz vezethet.
Siasztok, első sorban "Here and Now"-nak, de mindenkinek, " a császáriak borzadállyal, az oroszok elismerően írják, hogy a magyar gyalogos honvéd nem szerette lövésre használni a puskát, mert a szuronyrohamban "érezte jól" magát, amitől minden más nemzet katonája rettegett. " idézet "Here and Now-tól. Kérdésem a következő lenne. Feltudja vki sorolni, hányszor, és milyen körülmények között ment a Magyar Honvédség szuronyrohamra? Emlékeim szerint volt ilyen. És emlékeim szerint sorsdöntőek voltak. Egyébként érdekes módon magát a szuronyt, és öszvér módon használt puskát, se a magyar honvéd, se a bosnyák határvadász nem szerette az első világháborúban. Használtak csákányfokost, kiélezett gyalogsági ásót amivel ütni, vágni lehetett, de ha a szurony beakadt az ellenfélbe, abból baj lehetett. Van olyan érzésem, hogy a hazai terep jobb ismerete, a háború honvédő jellege, és nem utolsó sorban a löszerrel való takarékoskodás van Here and Now állítása mögött.
"Visszatérve a végkifejlet szituációjához: Semminemű katonai, vagy más akadálya nem volt két döntő cél teljesítéséhez: az időhúzásnak, és a honvédsereg megtartásának, akárcsak két-három csoportra oszló néhány hadtestnyi kötelékben. Viszont semmi katonai indoka nem volt a kapituláció feltételnélküliségének"
Véleményem szerint ezt a kérdést utoljára érdemében akkor lehetett latolgatni, amikor a feldunai hadsereg még Komáromnál állt, ergo 49' júliusának eleje. Ugyanis az alföld egyáltalán nem volt alkalmas, nemhogy a további harcra, hanem egyáltalán arra, hogy megfelelően elássa a harcoló feleket. Persze persze, éléskamra volt meg egyebek, de ne feledjük el, hogy ez az a terület amelyik 1848 májusától gyakorlatilag állandó hadszíntér volt. Alapvetően a szegedi összpontosítás ötlete egy égbekiáltó ostobaság volt, ami pusztán annyit bizonyított - mint ahogy Görgey írja emlékirataiban - , hogy Kossuth jobban bízott a török határban, mint Komárom falaiban. Lényegét tekintve azáltal, hogy a honvédség feladta egy puskalövés nélkül az ország több, mint háromnegyedét, ezzel megteremtette a két ellenséges fősereg egyesülésének feltételeit. Hogy ez mégsem történt meg az csupán négy ember érdeme. Haynaué, akinek végtelen becsvágya nem engedte, hogy mással osztozzon a dicsőségen, Paszkevicsé, aki katonai hírneve védelmében csak a 100%-os siker reményében vonult előre, Görgey-é(a nyári visszavonulást gondolom nem kell elemezni) és végül a IX. hadtest parancsnokáé Józef Wysocki honvédtábornoké aki komolyabb veszteségek nélkül hetekig tudta hátráltatni az oroszokat.
Temesvár után meg egyértelműen semmi esély nem volt, ugyanis nem volt hova visszavonulni. Északról jött Paszkevics, tőlünk délre Haynau, Keletről Lügyersz készült kijönni az Alföldre. Ha ez nem lenne elég, Görgey hadseregében is csak maximum 22-23000 rendes harcra fogható ember volt, a többi sebesült vagy nem volt (Nagyvárad ekkorra már orosz kézen). Nem beszélve arról, hogy a katonák is már rettenetesen lestrapálódtak, gondoljunk csak bele, hogy gyakorlatilag a Vág-menti csatáktól kezdve folyamatosan harckészültségben voltak, ergo fizikailag lettek volna alkalmatlanok egy olyan hadjáratra, ahol se utánpótlás, se szimpátia (a lakosságnak már elege volt a harcokból) se kormány, se semmi nem támogatta volna őket... Pláne, hogy a híresen paranoid Kossuth sohasem helyezte volna magát Görgey kezébe, a feldunai hadsereg pedig más parancsnok alatt szolgálni nem volt hajlandó(lásd a július 2-i ácsi csata utáni leváltási kísérletet).
A Lugoson bomladozó volt fősereg pedig már - a Vécsey-hadtesttől eltekintve - nem volt alkalmas a további harcokra, de ha még az is lett volna ki vezette volna? Dembinski? Már árkon bokron túl volt, meg le is szerepelt. Már megint... Bem sebesült. Kmety? Még meg sem száradt a tinta a vezérőrnagyi kinevezésén, a rangidős tábornokok nem engedelmeskedtek volna neki. Perczel? Na az tette volna be csak igazán a kiskertajtót... Vécsey? Nem volt igazán alkalmas mozgó seregparancsnoknak és ezt ő is tudta, nem beszélve arról, hogy sokan nem szerették arisztokratikus, lekezelő modora miatt. Vetter? Saját hadtestén kívül nem volt tekintélye, valamint - bár az egyik legtehetségesebb katona volt a csapatban - gyenge idegzetű ember volt, gondoljunk csak a Damjanich-val történt márciusi szóváltásra, melybe belebetegedett és lemondott a fővezérségről. Mihez kezdett volna egy Görgey-vel? Wysocki? Egyrészt szintén friss tábornok, valamint lengyel, ami a csődtömeg Dembinski meg a csatát vesztett Bem után a morál szempontjából sem lett volna egy túl szerencsés választás. Guyon? Lásd a Perczelnél leírtakat...
Az dél-erdélyi hadsereg addigra gyakorlatilag megszűnt, Észak-Erdélyben a Kazinczy hadosztály felszereltsége pedig korántsem volt kielégítő (pl. az emberek nagy részének puska helyett már csak lándzsa jutott), valamint a Bánátban lévő hadseregek szempontjából teljesen lényegtelen is volt, hiszen megközelíthetetlen helyen voltak, ugyanis körülöttük mindenhol oroszok voltak, illetve az erdélyi érchegység meg hemzsegett a román felkelőktől, ahova bemenni egy ellenséges sereggel a hátunkban az álmoskönyvek szerint sem jelent túl jót...
+ Erdély középső részén operáló kisebb magyar seregek visszavonulhattak volna Kolozsvárra, amelynek ekkor még meg voltak a masszív kőfalból, tornyokból álló városfala (csak elé sáncolással ki kellett volna egészíteni) , a fellegvárból meg az egész térség belőhető, amíg lőszer van...
Jah, helyes a megállapításod, Temesvár után már nem volt esélye a Honvédségnek a győzelemre. Legfeljebb részben kozmetikázni lehetett volna a képet, nevezetesen, ha a még aktív csapatrészek behúzódnak a még magyar kézen lévő néhány elérhető távolságban lévő erődítmény védelmébe, komáromi mintára.
Időhúzásra jó lett volna, bár a legtöbb helyen 1-2 hét után komoly lőszer, élelmiszer ellátási probléma jelentkezett volna, de időhúzás kipipálva, illetve elképzelhető helyi alkukötés lehetősége, pl. erőd feladásáért komáromi mintára személyes szabadság. Ez azonban csak kozmetikázásra lett volna jó, mivel a még magyar kézen lévő nagy, védelemre alkalmas erősségek, mint Pétervárad és Munkács elérhetetlen távolságra volt a főseregtől... Tehát Arad, Nagyvárad, Déva - esetleg Jellasicson áttörve Pétervárad megerősítése egy seregtesttel.
Ezt az összefogást és ezeket az eszméket törte le a Függetlenségi Nyilatkozat áterőszakolása az Országgyűlésben.
Nem a trónfosztás volt a baj (amelyről pl. Damjanich úgy nyilatkozott, hogy az "a csatatereken már régen kimondatott", hanem a "közös szabadság" eszméjével az elkülönülő, nemzetállami magyar hatalom szembeállítása.
-- Ennek alternatívája érdekes lett volna. :) Ugyanis ha a birodalom uralkodóját a magyarok nem ismerik el és harcot folytatnak annak leváltásáért, akkor ez azt jelenti, hogy igényt tartanak a birodalom fölötti magyar szupremáciára. Ami azért elég lol.
Ez után a nemzetiségek úgy érezték, hogy a magyar politikai vezetés kisajátítja a közös küzdelem eredményét. Hiszen a magyar ügyért, a magyar szabadságért folytatott harcot minden nemzetiségű honvéd egyben a saját nemzete szabadságáért vívott harcnak is érezte.
-- Ezek a kérdések nem 1849 áprilisában kerülnek elő, hanem 48 nyarával bezárólag. És már akkor eldől, hogy melyek azok a nemzetek, akik nem kérnek a magyar nemzetállam fennhatóságából, emiatt kezdődnek a harcok. Utána már csak az a kérdés, ki az erősebb. És 49 áprilisában úgy néz ki, hogy Kossuthék.
"Az előzőekben csupán szemelvényeket közöltem Miklós cár és Paszkevics levelezéséből. Ha elolvasod, látni fogod, hogy a cárt végig az időmúlás miatti aggodalom és a sürgetés vezette. Nem tekintette igazi katonai erőpróbának a magyarországi hadjáratot, ellenben teljes figyelmével készült az "európai háborúra", ami közvetlenül orosz-német háború formájában következik be. De Angliáról és Franciaországról is oly súlyos megállapításokat tesz, amely a velük lehetséges háborút is előfeltételezi. Jó előérzete volt: be is következett, a "szövetséges" osztrákok cserbenhagyása mellett, a krími háború"
-- Az nem német ügyek miatt tör ki, hanem azért, mert a cár kedvező nk. pol. csillagállást lát hozzá, hogy megpróbálja kikényszeríteni Törökország felosztását, vagy elfoglalását. Itt már Oroszország kezdeményező fél, területi nyereségeket akar elérni és szó nincs róla, hogy a német ügyek nyugtalanítanák.
Elhiszem, hogy súlyos megállapításokat tesz, de nemzetközi szinten nem tudunk angol-orosz, vagy orosz-francia krízisről 1849 augusztusában. Nyugtalaníthatja sok minden Miklóst európai hatalmi kérdésekben, de az nem egyenlő a háborúval, sem Paszekvics kivonásával. Arról viszont nagyon is tudunk, hogy Charles Louis Bonaparte elzárkózik a forradalmak gyakorlati támogatásától, Palmerston pedig arról informálja, hogy Anglia nem emel vétót a mo-i rendezés ellen, vagyis az orosz hadsereg szabadon beavatkozhat.
"Visszatérve a végkifejlet szituációjához: Semminemű katonai, vagy más akadálya nem volt két döntő cél teljesítéséhez: az időhúzásnak, és a honvédsereg megtartásának, akárcsak két-három csoportra oszló néhány hadtestnyi kötelékben. Viszont semmi katonai indoka nem volt a kapituláció feltételnélküliségének.
Mikor indokolt a kapituláció feltételnélkülisége? - hatalmas túlerővel bekövetkezett, rés nélküli bekerítettség esetén, amikor < kitörés nem lehetséges, < felmentés nem lehetséges, < a kitartás az adott körülmények között (földrajzi helyzet, készlethiány, stb.) nem lehetséges, < a feltétel nélküli megadás kisebb veszteséget okozhat, mint az ellenállás, < a bekerítő ellenség mindenáron, akár idő- és emberveszteség árán is fel akarja számolni a bekerített erőt, ezért semmiképpen nem hajlandó megegyezésre, a kapituláció feltételekhez kötésére; - más frontok sorsa szempontjából már nincs jelentősége a bekerítéssel lekötött ellenséges erők manőverező képességének; - önfeláldozással sem segíthető az adott társadalom további sorsa."
-- Augusztus 13 van. Van 30e még engedelmeskedő, meg maximum 60e vagy engedelmeskedő, vagy nem engedelmeskedő katonánk. Az ellenségnek valahol 200e felett van az összlétszáma, a főerejét képtelennek tűnünk megverni, tehát egy hónapon belül a teljes még magyar kézen levő terület idegen megszállás alá kerül. Ebben a pillanatban megszűnik a hadsereg ellátása. Jön az ősz és a tél: honnan szerzünk a hadseregnek ruházatot és élelmet? Honnan lesz lőszer? Hova bújik a katonaság a téli fagyok alatt? Honnan lesz pénz?
Ekkor mondhatja egy hadvezér - aki igazán az, és nem vált hitvány, botcsinálta politikus-árulóvá -, hogy véget vet az "értelmetlen vérontásnak"."
-- Görgei a főhatalom megkapásával politikussá is lett egyben. Döntenie kellett az ország ügyéről. Magyarország nem volt partizánnemzet, nem voltak ilyen hagyományaink, se tapasztalatunk, se igazán megfelelő terepünk hozzá. Magyarország abban a tudatban vette fel a küzdelmet, hogy megállítja az abszolutista önkényt. Ez nem sikerült. A B-terv a passzív ellenállás lett, nem a partizánkodás.
Érdekes módon az Orosz Birodalom nagysága korlátozta saját katonai erejének érvényesítését, mert a roppant területek térségeiben a manőverezési lehetőség igen csekély volt. Nemcsak a távolságok leküzdéséről van szó, hanem arról is, hogy a hatalmas határvonal bármelyik pontján felbukkanhatott bármelyik pillanatban egy új ellenség. Gondolj bele, hogy ha csak a viszonylag közeli potenciális "európai hadszintérről" átcsoportosíthatja erejét a cár a krími frontra, késsel-villával eszik meg az angol-francia-török expedíciós haderőt.
Ezért teljesen irreális az az elképzelés, hogy a cár újabb 400 ezres hadsereget kötött volna le haderejéből a magyar "lázadók" ellen. Honnan? A Krímből, vagy a Kaukázusból?
-- Igazából ez elég elméleti, mert már a 200e is bőven elegendőnek bizonyult a feladat elvégzésére. Ha nem lett volna elég, akkor van értelme meghatározni, hogy a következő kontingens honnan csoportosítsa át, de így nem sok.
Az április 30-cal bezárólag tartó rész alátámasztja a legutolsó posztban általam írtakat: április-májusban a porosz, az osztrák és a konzervatív polgári képviselők hazamennek Frankfurtból, a maradék baloldali liberális pedig két, vagy három felkelést robbant ki. A porosz hadsereg beavatkozik és júniusra fel van számolva a kísérlet. A porosz beavatkozás utáni állapotban nem tudom, hogy akad-e aggódó Miklós-levél, valszeg nem, mert megnyugtatja a konzervatív rend fennmaradása felől.
Az őszi időszakban igazából nem tudom, mi baja van. Ha tippelnem kell, akkor most az nyugtalanítja, hogy mivel Ausztriát a német értelmiségi közvélemény a magyar beavatkozás miatt utálja (ellenben a poroszokat a zavargás leveréséért nem kárhoztatja), ezért helyzetbe kerül Poroszország a kisnémet tervével. Ausztria ellenszegült, a két német állam között feszültség keletkezett. Miklós valószínűleg attól tarthatott, hogy Poroszország megkísérli a német tartományok legalább egy részének bekebelezését, míg Ausztriát lefoglalja Mo., vagy attól, hogy Ausztria megelőző csapást mér Poroszországra ezt elkerülendő.
Ez azonban maximum nyugtalanító, de semmi esetre sem háborús helyzet. Az idézetek alapján továbbra is teljesen kizártnak tartom, hogy a augusztus 11-13. között Görgeinek arra kellett volna következtetnie a német események alakulásából, hogy a cár már csak három hónapig tudja Mo.-on állomásoztatni a seregét és utána vissza kell majd vonnia.
1848 nyarától tulajdonképpen végig állandó ex helyzet, a területek szüntelen gazdacseréje volt jellemző a Kárpát-medence térségeiben. Egyik hatalom se tudta következetesen büntetni a szökést, mert egyiknek se volt rá ideje. Ilyen helyzetekben a személyes döntés jelentősége fölerősödik. Az egyén döntéséhez mindegyik fél bőven szolgáltatta az erkölcsi és jogi érveket, s az egyén maga döntött szökés (árulás) és hűség között. Bizonyos mértékig mindkét oldalra, de a magyar oldalra sokkal meghatározóbb módon nyomta rá az önkéntesség a bélyegét a hadkiegészítés működésében. Ennek hátránya a kiszámíthatatlanság, előnye az erkölcsi szilárdság a harcot felvállalóknál.
A kényszert inkább lehet bekalkulálni a császári oldalon (határőrezredek), mint honvéd oldalon. A nagyszámú román, szlovák, sváb és kisebb számú horvát, ruszin, szerb honvéd nagy többségénél sokkal inkább a meggyőződést, a tudatos vállalást lehet feltételezni, mint a magyar kormány nemlétező terrorját. Az eredmény: mindkét oldalon minden nemzetiségből bőven megtalálhatók voltak harcoló katonák. Az egyik a szabadság mellett döntött ("magyar ügy"), a másik végsősoron a Habsburg hatalom szolgálata mellett.
Legendás egységek legendás hősiességét pedig egyáltalán nem lehet a besorozás kényszerével magyarázni.
Bizony, bőven voltak magyarok a császári oldalon. Kedvenc példám az a drámai és regényes szituáció, amikor Pöltenberg Ernő osztrák nemes lovag, már honvédtábornokként, a VII. honvédhadtest élén, májusban, visszafoglalja Győrt Apponyi magyar gróf, császári tábornoktól, volt parancsnokától, Győr császári városparancsnokától, aki a Sándor-Huszárezredet vezette, amikor Pöltenberg őrnagy az egyik őrnagyi osztály parancsnoka volt.
KOrábban láttam egy kimutatást a határőr ezredek nemzetiségi összetételéről, s bizony a román ezredekben is volt, ha jól emlékszem 6-7 százalék magyar. Ők bizony, ha nem tudtak megszökni, átállni (tisztek jobb helyzetben voltak, elején akár le is mondhattak) akkor kénytelenek voltak a Honvédség ellen harcolni, mint az első világháborúban a moldvai csángók... de ők más kategória, csak a példa kedvéért hoztam.
A Honvédség nemzetiségi összetételéből merész dolog levezetni a kor nemzetiségi politikáját, ugyanis ne feledjük el a Honvédséget onnan töltötték fel, ahol magyar közigazgatás volt. Akié a terület azé az újonc. Így vonult be a magyar seregbe a felvidéki szlovákság, vagy a magyarországi románság, az erdélyi románok meg a császári oldalt erősítették, a határőr ezredek vagy az Axente Sever fémjelezte móc felkelő sereg részeként. Erdélyi román nagyon kevés volt magyar oldalon, akárcsak délvidéki szerb vagy horvát.
Ha leképeznék a seregek összetételét akkor mit mondanál a horvátországi helyzetről, ahol Eszék - Vukovár és Kapronca vidékén rengeteg magyar élt, s néhány átszökőt leszámítva bizony nem a Honvédséget erősítették...
Végtelenül felemelő annak szemlélése, ahogyan a honvédsereg, annyi vergődésen, vívódáson, bajon át megvalósította a maga körén belül azt a konföderális szellemű összefogást, amelyről a ma politikusai is legföljebb csak álmodhatnak. Nem volt olyan csata, amelyben a nemzetiségeknek ne lett volna döntő - olykor csatadöntő - szerepük, miközben az erő zömét, törzsét a magyar nemzet adta. Ezt hozta a "közös szabadság", "európai szabadság" eszméje.
Ezt az összefogást és ezeket az eszméket törte le a Függetlenségi Nyilatkozat áterőszakolása az Országgyűlésben.
Nem a trónfosztás volt a baj (amelyről pl. Damjanich úgy nyilatkozott, hogy az "a csatatereken már régen kimondatott", hanem a "közös szabadság" eszméjével az elkülönülő, nemzetállami magyar hatalom szembeállítása. Ez után a nemzetiségek úgy érezték, hogy a magyar politikai vezetés kisajátítja a közös küzdelem eredményét. Hiszen a magyar ügyért, a magyar szabadságért folytatott harcot minden nemzetiségű honvéd egyben a saját nemzete szabadságáért vívott harcnak is érezte. Ez adta a honvéd haderő roppant erejét. Nagyon érdekes, hogy nem csak a nem-magyar, hanem a magyar nemzetiségű honvédek is a birodalom egészében akartak tovább élni és gondolkodni, - csak éppen egy szabad, konföderális birodalomban, amelyben minden nemzetiség megtalálja életlehetőségeit, elismertségét, nemzeti méltóságát.
