Keresés

Részletes keresés

BARUKA Creative Commons License 2015.10.13 0 0 6771

Kedves "nyakfogom" az aláírásgyűjtő íveknek mi lesz a fejléce? Kicsit szétszórt vagyok, és lehet, hogy elkerülte a figyelmemet!

Előzmény: nyakfogom (6770)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.12 0 0 6770

Kedves BAUmagnélküli!

Gondolatébresztő írásodat olvasva az jutott az eszembe,hogy a vétkes kormány

(amely legalább 6 alkalommal díszkíséretet adott a gazemberséghez) most radírozzon,

teremtse elő a jogos járandóságunkat.Természetesen nem az adófizetők terhére.

Nevezetesen elsősorban szüntesse meg az ordenális herdálást.Csak ebből az egy

intézkedésből az állam is többszörösét profitálhatná a mi járandóságunknak.

A kiadások ésszerű csökkentése mellett "jó pénzért" mindegyikünk még számos jó tanácsot tudna

adni a kormánynak,ha lenne erre igénye,és fogadókészsége.

Hamarosan itt egy ismerős jogásszal,11 fő részvételével(50 ezerért) létrehozunk ítt

egy egyesületet az aláírásgyűjtések lebonyolítása céljából.

A legcélszerűbb az lenne,ha a regnáló egyesület az áláírásgyűjtés élére állna.

A meglévő apparátussal ez a tevékenység könnyebb, gyorsabb,és nem utolsósorban

eredményesebb lehetne.

Előzmény: BAUmagnélküli (6769)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2015.10.10 0 0 6769

Egyetlen kezdeményezést, amely sem törvényt, sem erkölcsi normát, sem a többség érdekeit nem sérti, azt nem lehet elvetni, negatív jelzőkkel minősíteni. Értékelem, hogy egy "buldog" kitartásával küzdesz igazunkért, és fáradtságot nem kímélve támogatókat toborozol ügyünk mielőbbi rendezése érdekében. Mivel jobbat nem tudok, és az egyesület sem halmoz sikert sikerre, ezért EGYETÉRTEK és TÁMOGATOM kezdeményezésedet!,... amint lehet aláírok egy jól megszerkesztett, jogi, formai és közérthetőség szempontjából megfelelő beadványt a döntéshozók részére való továbbítás céljából. Úgy értékelem, hogy a közreadott tervezet ilyen, alkalmas dolgozat. De én csak egy aláíró leszek. Ha az általad körvonalazott egymillió aláíró is így gondolja, akkor az eredmény borítékolható...     

Előzmény: nyakfogom (6766)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6768

2003. október 09. Ma éppen 12 éve tagadták meg megtakarításaink visszafizetését. A felszámolást 2004. április 06 napján rendelték el (2004. április 29-én tették közzé), és még a mai napig sem zárták le!...több ezer károsult társunk tengernyi próbálkozása, befektetett energiája, idő- és költség-ráfordítása a mai napig sem hozott eredményt. A felelősség ugyanannyira állami, mint amennyire a BAUMAG vezetőié. Ezért, ha belátható időn (max.1 éven) belül nem zárul le a felszámolás (amelyből követeléseink nagy valószínűséggel nem fognak megtérülni) és addig sem születik törvény a kártalanításunkra, akkor ebben a földi életünkben már nem élvezhetjük azokat az anyagi javakat, amelyekért 20-30-40 éven át mindenről lemondva megküzdöttünk, akaratunk ellenére vagyonunkat kifosztóinknak juttattuk... 

BAUmagnélküli Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6767

OK! Mikor és hol lehet személyesen aláírni?... (egymillió aláírással képviselőjelölt is lehet bármelyik károsult társunk, és ha netán bekerülnénk a parlamentbe, akkor az esély megsokszorozódna...)

Előzmény: nyakfogom (6766)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6766

ISMÉTELTEN KÖZREADOM DOBROSSY ÜGYVÉD ÚR KORÁBBAN MÁR IDE IS FELTETT MUNKÁJÁT.
Ő EZÉRT AZ ANYAGÉRT NEM KÉRT,ÉS NEM IS KÉR PÉNZT .
EZT AZ ANYAGOT AZ EGYESÜLET KORÁBBAN SZAKSZERŰTLENNEK MINŐSÍTETTE.
TEGNAP DOBROSSY ÚR KÖZÖLTE,HOGY HIBÁTLAN EZ-AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS FEJLÉCÉT IS TARTALMAZÓ- KOMPLETT
ANYAG.
ISMERŐS JOGÁSZOM IS HIBÁTLANNAK TARTJA DOBROSSY ÚR MUNKÁJÁT.
MÁS JOGÁSZOK VÉLEMÉNYÉT IS KI KELL KÉRNI.
UGYANIS:
AMENNYIBEN EZEN ANYAG ALAPJÁN EGY ÉV ALATT HATALMAS MUNKÁVAL
ÖSSZEGYŰLIK 1 MILLIÓ ALÁÍRÁS,
AKKOR EGY FŐOKOS ÜGYVÉD SE MONDHASSA RÁ A VÉGÉN,
HOGY HIBÁS AZ ANYAG.
TÖBBÉ ILYEN LEHETŐSÉGÜNK NEM LESZ!!!!!!!!!!!!!!!!
KÍVÁNCSIAN VÁROM KI VESZI A FÁRADSÁGOT MÁS ÜGYVÉDI VÉLEMÉNY BEGYŰJTÉSÉRE.
ÉN AZ 1 MILLIÓ VESZTESÉGEM MIATT PRÓBÁLKOZOK.

MINISZTERELNÖKSÉG KÖZPONTI HIVATALA

LEGALÁBB 100 ILLETÉKESNEK KÜLDJÜK EL AZ 1 MILLIÓ ALÁÍRÁST,ÉS EZT A LEVELT.

Alulírott, Sényi Miklós, az ún. Baumag-károsultak nevében és érdekeik képviseletében az alábbiakkal fordulok Önhöz.

A kétezres évek elején országos viszonylatban is jelentős média-nyilvánosság előtt folyt az ún. Baumag-ügy. A több-tízezer károsulttal szemben bűncselekményt elkövető Balázs Lászlóval és társaival szemben 2004-ben indult meg a büntetőeljárás, amely a Fővárosi Ítélőtábla 2013. november 20. napján 3.Bf.344/2012/95. számú jogerős ítéletével zárult. A büntetőbíróság a polgári jogi igények érvényesítését egyéb törvényes útra utasította és tájékoztatta a Baumag-csoport felszámolóját, hogy amennyiben Balázs László, Balázsné Mohai Éva és Balázs Péter vádlottakkal szemben a polgári eljárás megindítását 60 napon belül nem igazolja, úgy a zár alá vételt kérelemre feloldja. A felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a vádlottakkal szemben hivatkozott peres eljárás 24.P.21.250/2015. ügyszámon jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Törvényszék előtt, az ügyben még első fokú határozat nem született, melyre tekintettel valószínűsíthető, hogy az ügyben másodfokú, jogerős döntés meghozatala még évekig nem várható.

Amennyiben a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „fa” fenti, kártérítés megfizetése iránti kereseti kérelmét a polgári bíróság teljesíteni fogja, vagyis vele szemben a vádlottakat jogerősen kártérítés megfizetésére fogja kötelezni, úgy az alapján kerülhet majd sor a végrehajtási eljárások megindítására. A végrehajtási eljárás keretében lesz majd lehetőség a Balázs-család tulajdonában lévő ingatlanok, tárgyi eszközök és egyéb vagyonelemek értékesítésére annak érdekében, hogy az azokból származó pénzösszegek a megkárosítottak igényeinek legalább részleges kielégítésére fordíthatóak legyenek. Megjegyzem, hogy különféle jogi lehetőségekkel az elkövetők még akár évekig is el tudják húzni a peres eljárás, majd az értékesítés folyamatát, azaz már látható, hogy a kétezres évek elején elkövetett bűncselekmények áldozatai több mint másfél évtized után juthatnak kártérítéshez (ha egyáltalán idős koruk miatt megérik).

A fentiek alapján az alábbi kéréssel fordulok a Tisztelt Miniszterelnök Úrhoz a károsultak problémáinak megoldása érdekében:

Nagy szerencsére a Baumag-károsultak kárigénye kielégítése érdekében a Baumag-csoport felszámolója feljelentése alapján bűnügyi zár alá vételre került 2004-ben az a vagyon, melynek értékesítése fedezetet teremthet a károsulti hitelezői igények legalább részbeni kielégítéséhez. Az azonban jól látható, hogy részben a büntetőeljárás elhúzódása, részben pedig a polgárjogi igény peres majd végrehajtási eljárás útján történő érvényesítése olyan időigényes folyamat, hogy jelenleg kilátás sincs arra, hogy a károsultak belátható idén belül megtérüléshez jussanak, holott a bűncselekmény elkövetése óta már mintegy másfél évtized eltelt.
A károsultak többsége már idős, egy részük már meg is halt, ezért rendkívül méltánytalan helyzetet jelent számukra, hogy a bűncselekmény elkövetésének megállapítása és a büntetések kiszabása ellenére a károsultak nem kerülhetnek legalább részleges kárigényük kielégítéshez a bírósági rendszer és az államigazgatás gépezetének lassúsága miatt.

A fentiekre tekintettel azzal a kéréssel fordulok a Tisztelt Miniszterelnök Úrhoz, hogy miután a kielégítés alapját képező vagyon bűnügyi zárlat alatt van, ezért értékeljék fel azt és a felértékelés alapján a felértékelt érték erejéig arányosan a Magyar Állam - vagy a Quaestor ügyhöz hasonlóan és Baumag Kártérítési alap - vásárolja meg követeléseinket a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „fa”-hoz bejelentett hitelezői igényeknek megfelelően, mert így legalább a felmért vagyon erejéig belátható időn belül kielégítéshez juthatnánk.

Ez gyakorlatilag az állami költségvetés részéről vagyonvesztést nem jelentene, hiszen a kifizetésre kerülő összeg megtérülne a zárolt ingatlanok, cégek, egyéb vagyoni értékű jogok értékesítéséből, a kisemmizett hitelezők számára azonban belátható időn belül régen – mindeddig hiába - várt segítséget jelentene a többi adófizető megkárosítása nélkül.

Kérésünk soron kívüli teljesítését kérve,

Zalaegerszeg, 2015. július 20.

Tisztelettel:

Sényi Miklós

A fentieket teljesítését kérjük, mint Baumag-károsultak:

Név: Születési idő: Anyja neve: Lakcíme: Aláírás:

___________________________________________________________________________

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6765

Kedves tegzi 235 várom a hívásodat. 

Előzmény: tegzi235 (6752)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6764

Alulírott,  XY, az ún. Baumag-károsultak nevében és érdekeik képviseletében az alábbiakkal fordulok Önhöz.

_______________________________________________________

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.09 0 0 6763

Ímélen nem tudtam elküldeni.

MINISZTERELNÖKSÉG KÖZPONTI HIVATALA

Orbán Viktor

Miniszterelnök

részére

BUDAPEST

Postafiók 6.

1357

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Előzmény: BAUmagnélküli (6758)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.08 0 0 6762

Hívjál:92  320  427

Előzmény: verthad (6760)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.08 0 0 6761

A támogatói listába felvegyelek?

Előzmény: verthad (6760)
verthad Creative Commons License 2015.10.08 0 0 6760

Ez után a nagy "siker" után mit lép az Egyesület? 

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.07 0 0 6759

Kérlek hívjál:92 320 427

Előzmény: BAUmagnélküli (6758)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2015.10.07 0 0 6758

Jelentős az "előrelépés" a Budapest Környéki Törvényszék ítélete 2015 09 23. értelmében is...

http://www.befszovkare.t-online.hu/2015.htm

Előzmény: nyakfogom (6757)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.06 0 0 6757

AZ ALÁBBI LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMA GKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA,MISKOLC,DEBRECEN,ÉS EZEN LISTÁBAN MÉG NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT 3155 fő TÁMOGATJA:2015.10.6.

1.Toprongy 1                     VALAKIKNEK NAGYON NEM TETSZIK EZ A LISTA,ÁLLANDÓAN 

2.mama 35                        LETÖRLI A BEÍRT NEVEKET,EMIATT ÚJRA  BE KELL ÍRNUNK 

3.Fehér Andrea                  AZOKAT.

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                                                             +5 fő

138.Dedics                                                                        +5fő

139.Fehér Lajos                                                                 +15 fő

140.Ignáth Imre                                                               +50 fő

141.VINKÓ LÁSZLÓ    BAJA                                               + 300 fő      

142.Schneider Istvánné  BAJA                                           + 10fő

143.Bánhidi Róbertné                                                          +2 fő

144.Gondos Jánosné                                                    +5o fő

145.Kerekes Irén                                              +50 fő

146.Kolosai Béláné                                            +30 fő

147.Keczán Györgyné                                            +20 fő

148.Lelovics Árpád                                           +50 fő

149.Gyula 131                                                +3 fő

15o.Torda Lajos                                          +12 fő

----------------------------------------------------------------------------

ÖSSZESEN                                            3155 fő          

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.05 0 0 6756

AZ ALÁBBI LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMA GKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA,MISKOLC,DEBRECEN,ÉS EZEN LISTÁBAN MÉG NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT 3090 fő TÁMOGATJA:2015.10.5.

1.Toprongy 1                     VALAKIKNEK NAGYON NEM TETSZIK EZ A LISTA,ÁLLANDÓAN 

2.mama 35                        LETÖRLI A BEÍRT NEVEKET,EMIATT ÚJRA  BE KELL ÍRNUNK 

3.Fehér Andrea                  AZOKAT.

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                                                             +5 fő

138.Dedics                                                                        +5fő

139.Fehér Lajos                                                                 +15 fő

140.Ignáth Imre                                                               +50 fő

141.VINKÓ LÁSZLÓ    BAJA                                               + 300 fő      

142.Schneider Istvánné  BAJA                                           + 10fő

143.Bánhidi Róbertné                                                          +2 fő

144.Gondos Jánosné                                                    +5o fő

145.Kerekes Irén                                              +50 fő

146.Kolosai Béláné                                            +30 fő

147.Keczán Györgyné                                            +20 fő

---------------------------------------------------------------------------                                                   ÖSSZESEN                                                             3090 fő        

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.05 0 0 6755

AZ ALÁBBI LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMA GKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA,MISKOLC,DEBRECEN,ÉS EZEN LISTÁBAN MÉG NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT 2990 fő TÁMOGATJA:2015.10.5.

1.Toprongy 1                     VALAKIKNEK NAGYON NEM TETSZIK EZ A LISTA,ÁLLANDÓAN 

2.mama 35                        LETÖRLI A BEÍRT NEVEKET,EMIATT ÚJRA  BE KELL ÍRNUNK 

3.Fehér Andrea                  AZOKAT.

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                                                             +5 fő

138.Dedics                                                                        +5fő

139.Fehér Lajos                                                                 +15 fő

140.Ignáth Imre                                                               +50 fő

141.VINKÓ LÁSZLÓ    BAJA                                               + 300 fő      

142.Schneider Istvánné  BAJA                                           + 10fő

143.Bánhidi Róbertné                                                          +2 fő

144.Gondos Jánosné                                                    +5o fő

145.Kerekes Irén                                              +50 fő146.Kolosai Béláné                                            +30 fő147.Keczán Györgyné                                            +20 fő----------------------------------------------------------------------------összesen                                            3090 fő        

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.05 0 0 6754

A facebookon is jelen van sorstársaink  egy másik csoportja( baumag károsultak csoportja).

Ide is be kellene írni a javaslatodat.

Előzmény: tegzi235 (6752)
nyakfogom Creative Commons License 2015.10.05 0 0 6753

Kedves tegzi 235 várom a hívásodat. 

Előzmény: tegzi235 (6752)
tegzi235 Creative Commons License 2015.10.05 0 0 6752

Szia nyakfogom!

Jó, hívni foglak, lesz egy email címem, meg egy telefonszámom. Hogyan tovább? Építsünk hálózatot, én vállalom 10-15 ember email címén való kapcsolattartást. Aki úgy gondolja, hogy ez tud így működni, jelezze és szétosztjuk, hogy ki kivel tartja a kapcsolatot email-en. Tehát én vállalom, hogy 10-15 károsultnak küldök emailt, ha van valami történés. Vélemény?

Üdv. tegzi

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.04 0 0 6751

Kedves tegzi 235!

Ez is egy jó ötlet.

Hívjál a 92-320-427-en,és én megadom az e-mail címemet.

A kommentelés mellet az e-mail is jó lehetőséget nyújt 

erőink tömeges növelésében,és annak demonstrálásában.

Csak egy mencsvárunk van:el kell érnünk a kritikus tömeget,

és azt demonstrálnunk is kell.

Természetesen a telefonos ügyintézés mindkét lehetőségnél sokkal jobb,mert

gyorsabb, hatékonyabb, személyesebb,idősek is bevonhatók,és főleg eredményesebb.

A telefonos ügyintézés előnyeit a közelmúltban mi sokan,és sok esetben tapasztaltuk.

Ugyanis rengeteg károsult(a 2990-es lista 99%-a)napi telefonkapcsolatban áll egymással.

Az ebből kimaradó 1%-nak(így neked is) is javaslom a telefonkapcsolat felvételét.

Az idős emberek döntő többségét kizárólag telefonon lehet elérni.Őket nagy taktikai

hiba lenne kihagyni a tömegerő növeléséből.

A számítógéphez-mint közismert- az idős emberek döntő többsége nem ért.

Előzmény: tegzi235 (6750)
tegzi235 Creative Commons License 2015.10.04 0 0 6750

Sziasztok!

Az a baj, hogy már én sem nézem meg minden nap a történéseket, a 11 év alatt egy kissé belefáradtam. Az elején még minden nap elolvastam minden cikket, ami megjelent, nem keveset buktam és nagyon elkeseredett voltam. 

Gondolom sokan vannak ezzel így, mi volna, ha mindenki megadná az email elérhetőségét és ha van valami történés, akkor csak 1 üzenet, mely biztosan eljut hozzá. Néhány ember fogja össze ezeket a címeket!

Üdv. tegzi

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.03 0 0 6749

AZ ITT LÁTHATÓ LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMA GKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA,MISKOLC,DEBRECEN,ÉS  E LISTÁBAN MÉG NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT 2990 fő TÁMOGATJA:2015.10.4.

1.Toprongy 1                     VALAKIKNEK NAGYON NEM TETSZIK EZ A LISTA,ÁLLANDÓAN 

2.mama 35                        LETÖRLI A BEÍRT NEVEKET,FOLYTON ÚJRA  BE KELL ÍRNUNK 

3.Fehér Andrea                  AZOKAT.

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                                                             +5 fő

138.Dedics                                                                        +5fő

139.Fehér Lajos                                                                 +15 fő

140.Ignáth Imre                                                               +50 fő

141.VINKÓ LÁSZLÓ    BAJA                                               + 300 fő      

142.Schneider Istvánné  BAJA                                           + 10fő

143.Bánhidi Róbertné                                                          +2 fő

144.Gondos Jánosné                                                    +5o fő

------------------------------------------------------------------------------------------------

Összesen                                                                        2990 támogató

nyakfogom Creative Commons License 2015.10.02 0 0 6748

NÉHÁNY FŐ KIVÉTELÉVEL AZ ITT LÁTHATÓ LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMA GKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA,MISKOLC,DEBRECEN,ÉS  E LISTÁBAN MÉG NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT TÁMOGATJÁK:2015.10.2.

1.Toprongy 1                     VALAKIKNEK NAGYON NEM TETSZIK EZ A LISTA,ÁLLANDÓAN 

2.mama 35                        LETÖRLI A BEÍRT NEVEKET,FOLYTON ÚJRA  BE KELL ÍRNUNK 

3.Fehér Andrea                  AZOKAT.

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                                                             +5 fő

138.Dedics                                                                        +5fő

139.Fehér Lajos                                                                 +15 fő

140.Ignáth Imre                                                               +50 fő

141.VINKÓ LÁSZLÓ    BAJA                                               + 300 fő      

142.Schneider Istvánné  BAJA                                           + 10fő

143.Bánhidi Róbertné                                                        +2fő

nyakfogom Creative Commons License 2015.09.30 0 0 6747

KÉT FŐ KIVÉTELÉVEL AZ ITT LÁTHATÓ LISTA TAGJAINAK NAPI TELEFONKAPCSOLATA ALAPJÁN

JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ÉRTÜNK EL ÚGY AZ ÚJ DÍJTALAN EGYESÜLET(BAUMAGKÁROSULTAK

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ EGYESÜLETE),MINT A GYÜJTŐÍVEK FORMAI MEGALKOTÁSA TERÉN.

AZ EGYMÁSSAL TELEFONKAPCSOLATOT TARTÓ KÁROSULTAK EGYBEHANGZÓ VÉLEMÉNYE AZ,HOGY  A MÉG KÍVÜLÁLLÓK HÍVJÁK A 92 320 427-ET,KÜLÖNÖS TEKINTETTEL BAJA, ÉS NÉHÁNY, MÉG E LISTÁBAN NEM SZEREPLŐ TERÜLETEKRŐL.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT TÁMOGATJÁK:2015.09.30.

1.Toprongy 1

2.mama 35

3.Fehér Andrea

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                         +5 fő

138.Dedics                                                      +5fő

139.Fehér Lajos    +15 fő

140.Ignáth Imre                                                  + 50 fő                                                                          

nyakfogom Creative Commons License 2015.09.26 0 0 6746

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT TÁMOGATJÁK:2015.09.26.

BAUmagnélküli Creative Commons License 2015.09.24 0 0 6745

http://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/brokerbotrany-mikor-kapjak-meg-penzuket-a-karosultak-285828?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_20150923

...és mi BAUMAG károsultak hol tartunk? Mikor születik már meg a várva várt törvény a teljes körű, vagy a százezer eurónak megfelelő forint felső határ szerinti kártalanításunkra? Vagy az ügyünk már rég le van zárva? Ha igen, akkor gyorsan kérjük vissza a felszámoláshoz befizetett regisztrációs díjunkat, még mielőtt az állami maffia le nem nyeli ezt is...

nyakfogom Creative Commons License 2015.09.22 0 0 6744

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS GONDOLATÁT TÁMOGATJÁK:2015.09.22.

1.Toprongy 1

2.mama 35

3.Fehér Andrea

4.Baruka

5.10 R                                                          + min. 30 fő

6.BAUmagnélküli

7.Kres 58

8.tegzi 235

9.okoskodó 12

10.jjulika

11.mező

12.Mindmegette                                               +6 fő

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált                                    + 299

35.jósvafő

36.Törpefenyő                                             +100 fő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag

49.nyakfogom                                     +100  aláírás

50.Füredi Nándorné

51.Vörös Lajosné

52.Simon Sándorné és családja

53.Varga József

54. k i a d ó

55.Csendes Lívia

56.Csendes András

57.Varga Miklós

58.Tóthné Kovács Krisztina és családja is csatlakozik

59.Arató János

59.Horváth Tihamér                                            +100 fő

60.Gimesi Györgyi és családja

61.Szántai Klára

62.Tóthné Kovács Krisztina és caládja

63.Magg 73                                                          plusz 53 fő

64.Juhász Barnabás                                                 6 fő

64.Ivék Gyuláné
65.Szántai Istvánné és családja
66.Füredi Nándorné
67.Fazekas Mihály
68.Judit Kisné Vörös
69.Dr. Rédei József
70.Dr. Rédei Józsefné

71.Barabás Józsefné                                              +800 fő Zala és környéke

72.P.Ferenc és neje

73. Csáti Margit és népes családja

74.Aratóné Krausz Éva

75.Radóné Hohner Mária                                            +1 fő

76.Papp György

77.Papp Györgyné

78.Németh Zoltánné

79.Németh Tamás

80.Németh Dánielné

81.Keglovics Zoltánné

82.Mágel Györgyné

83.Dedici+6 fö

84.Fekete Nándorné                                                   + 500 fő

85.Niederkirchner István

86.Latyák Anikó

87.bauszivacs

88.Kalandor 123

89-100 KÖZÖTTI RÉSZT VALAKI LETÖRÖLTE,ÚJ NEVET NEM ÍRT BE.Ő EGY GAZEMBER BALÁZS PÁRTI.

101.Takács JÓZSEF                                                        +150 FŐ

102.Laskói Andrea

103.godica                                                                    +2 fő

104.Malabár

105.Nagy Istvánné

106.Nagy Orsolya

107.Eszter Baksa

108.kutyusom

109.Füredi Nándor

110.Füredi Nándorné

111.Galambos Péter

112.Galambos Péterné

113.Bula Gábor

114.Bula Gáborné

115.Papp György

116.Papp Györgyné

117.Csányi János                                                                         + 150 fő

118.Csányi Jánosné

119.Ivék Gyula

120.Ivék gyuláné

121.Szalatkai István

122.Szalatkai Istvánné

123.Peregi Géza

124.Bércesi Zoltánné

125.Csabai Jenőné

126.Bércesi Zoltánné

127.Kis János

128.Hargitainé                                                                   +10 fő

129.Ircsi Marsi

130.Lovrity András

131.Lovrity Andrásné

132.kifosztott12

133.Fábián Magdi

134.Nyiri Lajos    

135.Ivánné Baksa Eszter  

136.Nagy József                                                               +5fő

137.Ádándi László                         +5 fő

138.Dedics                                                          +5 fő                                     

nyakfogom Creative Commons License 2015.09.22 0 0 6743

136.Nagy József                      + 5 fő                                     137.Ádándi László                                                     +5fő138.Dedics                                                                               + 5 fő                                                      

dedicsi Creative Commons License 2015.09.22 0 0 6742

Mi is szeretnénk csatlakozni, ill. már egyszer csatlakoztunk,de nem találom magunkat.

Dedics+5 fő  Köszönöm

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!