Üdv a várnépnek! Jó rég volt időm fórumozni, a könyvjelzőm 35 oldallal hátrébb van, lesz mit bepótolnom.... De addig is egy nagy halom nézegeti való képet hoztam a topiklakóknak.
Nincs mit! Szigliget ráadásul az egyik kedvenc váram,akár fekvését,akár a megmaradt romokat nézzük. Jó példa arra,hogy úgy is lehet állagmegóvni meg visszaépiteni,hogy nem kell érte feláldozni a romhatást. Még arra is ügyeltek,hogy csak a vár eredeti köveit épitsék vissza,igy sikerült elkerülni a tiritarka falakat,mint pl. Ónodnál. Másoknak vajon melyik a kedvenc? (Szádváron kivűl persze)
Az érdem továbbra is a tied, hiszen így -- áttételesen kutatva -- talán még nehezebben lehetett az ódon rejtélyt kibogozni.
Kösz szépen a linket, a szerző nagyon részletesen elemzi a XVI. század korszakát. Az akkori főnemesek -- "nagy hal megeszi a kicsit" alapon igyekeztek minél nagyobbra növelni a politikai hatalmukat: minél több váruradalom, fegyveres és jobbágy szolgálja őket. Ennek eléréséhez pedig nem válogattak az eszközökben: erőszakkal vagy a két király közötti gyakori köpönyegforgatással próbálkoztak.
...nem ismertem, technikai keresés volt (megfelelő német keresőszavak kellettek hozzá, előbb azokat kellett kitaláljam)
A XVI. század nagybirtokosainak "hintapolitikájáról" (ill. a Mátyásig, s az Anjoukig visszanyúló előzményeikről) Dobó István kapcsán ajánlok egy posztot. Valamint annak végén a Linkajánlóban at Ágoston Péter, valamint a Kenyeres István cikkeket ajánlom. Sok e topikban említett várat érintenek.
Ejha, gratulálok a megfejtéshez! Azt hittem kell valami segítséget csöpögtetnem. De nem, egyből rávágtad.
Két adalék még Schwendihez:
1 -- Az ő seregének 1567 elején történt felvonulásához fűződik a szívem csücskét jelentő Szádvár legnevezetesebb ostroma. Négy napi erős ágyúzás után szabad elvonulás fejében adta fel a sasfészket az ura távollétében vitézlő Pathóchy Zsófia. Ezzel a Habsburg haderők véget vetettek a Bebek tartománynak, ami a mohácsi csata utáni anarchikus korszakban a Felvidéken önálló területet képezett. Bebek Ferenc és fia György földesurak igyekeztek mindig a többet ígérő király mellé állni. De végül rajta vesztettek ezen a hintapolitikán.
2 -- A szülőföldjére hazatérő Schwendi honosította meg a Tokaj-Hegyaljáról magával vitt venyigék által a "Tokay d' Alsace" borfajtát. E körül tört ki a vita a TOKAJI névhasználatról a magyar és francia fél között.
A Schwendi Lázár generális által bejárt magyarországi hadszíntér:
Igen, a zólyomi vár alatti parkolóban kaptunk defektet a Trabanttal. még a kilencvenes évek legelején. Kb. ilyen meleg volt, mint most. Árnyék semmi, és mivel egy újrafutózott diagonál gumi volt a pótkerék (az autón négy radiál), előbb a defektes kereket szereltem le, aztán a hátsót előre, hogy ne a kormányzott keréken legyen, majd a pótkereket hátulra. Kicsit kimelegedtem:)
Aztán némi hezitálás után csak elimbolyogtunk még ezzel a kollekcióval Besztercebányára, s csak Salgótarjánnál mentünk el gumishoz. Hát így kezdődtek a szlovákiai várnézések :)
Valóban az idő megszépíti a régmúltat {csak a szépre emlékezem}.
Felénk a Jászságban mindig szabad gazdálkodók éltek, akikre a török hódoltságban, majd utána nehéz idők szakadtak. A Habsburg kormányzat eladta a Jászságot a Német Lovagrendnek, akiktől óriási pénzen sikerült megváltaniuk magukat a helyieknek. Ez a "Redemption" {megváltás} napjainkban is büszke ünnepnek számít.
De ha visszanézünk Magyarország régmúltjába elsősorban a parasztfelkelések {Budai Nagy Antal és Dózsa György} komoran figyelmeztetnek, hogy a középkorban az alávetett népek élete bizony elnyomást, megaláztatást, mértéktelen adóztatást jelentett.
A későbbi paraszti lét is összemosódik a háború utáni paraszti élettel.
A XIX. században, meg a XX. elején tudomásom szerint a népesség kb. kétharmada uradalmi cseléd volt a földesuraknál, és a maradék egyharmad volt önálló paraszt, iparos, értelmiségi, uraság, egyéb.
De a maiak már az átkosban élt falusi nagyapákra emlékeznek, amikor már nem voltak uradalmak. Arra a világra, és innen van a sok téves romantikus elképzelés a régi, kényelmes paraszti világról. De nem az volt a mérvadó.
Nemrég öregeket hallottam ( szerintem ilyen városi munkásként megőszült papák lehettek ) egy rádióműsorban, hogy a mai rohanó időben nincsen semmire idő, a parasztoknak meg volt, közösség, fonó, morzsolás ilyesmi. Ja, télidőben. A parasztok, cselédek élete ihlette a látástól-vakulásig dolgozik mondást, hiszen hajnalban keltek, és napnyugtával fejezték be dolgukat. Vasárnap esetleg pihentek, de az állatokat akkor is el kellett látni.
Már Szent István törvénykönyvében benne van, hogy: "Ha valakinek az Isten tized adott egy évben, a tizedik részt adja Istennek". Ez pedig a gabona mellett a borra is vonatkozott, feltéve ha azon a vidéken megtermett az alávetett {adózásra kötelezett} nép földjén.
Nagy Lajos király idejére kialakult a két, egymástól jól elválasztható réteg:
-- Nemesek, akik nem adóznak, hanem fegyverrel szolgálják a királyt. Ha azt olvassuk, hogy az országgyűlés pl. adót szavazott meg a török elleni hadjáratra, azon mindig a pórnépekre kivetett adót kell érteni.
-- Nemtelenek {jobbágyok} akik kétkezi munkával + termény és pénzadókkal szolgálják a királyt és közvetlen földesurát. Az előbbinek adója volt a tized {decima = dézsma} míg utóbbinak a kilenced.
A középkor korai évszázadaiban a földesúr saját használatában csak jelentéktelen földterület volt, a túlnyomó részét a jobbágyok között osztották szét HASZNÁLATRA. Tehát csak használták és utána adóztak, de nem a jobbágyok magántulajdona volt a földbirtok!
A XVI. századtól kezdve terjedt el a "majorsági gazdálkodás" vagyis a földesúr fokozatosan egyre nagyobb területeket szedett vissza a jobbágyoktól, amelyet robottal {kötelező ingyenmunka} műveltetett meg.
Erre az időszakra már inkább jellemző az általad leírt földesúri gazdálkodás, ami valóban valamivel magasabb szintű, szervezettebb volt, mint a jobbágyok egyéni munkavégzése.
[image5]
