Ezzel a témával kapcsolatban azért szeretnék a cserépkályha, kandalló topikon kívül társalogni, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznának a tömegkályát ismerő, építő vagy építeni szándékozók egyenlőre nem túl népes magyarországi táborához. Idén (2007) tavasszal szeretnék egy tömegkályhát építeni, és ezúton várom azok jelentkezését, akik szeretnének az akcióban tapasztalatszerzés céljából részt venni. Mi 3 éve építettünk egyet, és 3 év tapasztalata alapozta meg lelkesedést és elszántságot, hogy a témát alaposabban megismerjem. Röviden összegzésképp itt van néhány dolog, ami a fórumon erről elhangzott:
A tömegkályha általában minimum 3,5-4 tonna, de a tömeg és a tüzifafaigény nincs összfüggésben. Egy hatalmas szivacshoz lehetne hasonlítani, amit feltöltünk vízzel, majd a víz SZÉP LASSAN kicsöpög. Ha túl sok vizet akarunk beletölteni, a felesleges víz egyszerűen átfolyik. (Érts itt: kimegy a kéményen a meleg; ennél a kályhánál alkalmanként 15 kg fa feletti mennyiségnél ez biztosan bekövetkezik.) Az ezen felül egyszerre elégetett fa POCSÉKOLÁS. És nagyon fontos: maximum napi két begyújtás, farkasordító tél esetén is.
A hőtárolás, és az, hogy a hő milyen hatékony égésből származik, két külön dolog, a finn tömegkályha pedig egyszerűen igyekszik mindkettőben a maximumot nyújtani.
Leginkább ezért a legjobb fatüzelésű fűtőeszköz mindenhol, égövtől függetlenül, ahol lehet néhány fagyos hónappal számolni.Ennek a kályhának az egyik legfontosabb tulajdonsága a takarékosság.
Bár finnországban sok fa van, igyekeznek felelősségteljesen gazdálkodni vele,
és annyit használni, amennyit ültetnek. Kb 2-300 fokkal magasabb hőmérsékleten történik az égés, mint pl. egy cserépkályhában, ráadásul az égéstér felső harmadába merőlegesen bevezetett másodlagos levegő még tisztábbá teszi a folyamatot, így teljesíti a vonatkozó elég szigorú uniós emissziós határétékeket is. Száraz fa használata esetén az eltömődés kizárt
Itt egy autentikus vázlat:
www.mainewoodheat.com/downloads/AlbieCore.pd
további linkek:
www.diymasonryheater.blogspot.com/
http://www.ecoarc.no/fireplaceproject.htm
http://www.bugsoft.com/craigh/house/HeilmanHouse.pdf
http://www.tempcast.com/gallery/gallery16.html
üdv: V11
Gondolom az "interaktiv" támogatásnak is lesz egy díja... és ha valaki olyan helyen lakik ahol a netes hálózatnak az adatvitele nem képes a nagy felbontású felvételek tóvásítására és minden percbe ledobja a "skypcit", vagy esetleg a fotók továbbitása van akinek problémát jelenthet gondolom akkor se jelentene problémát mert a "suportnak" lesz egy hasonló slogenje hogy "a segitség házhóz megy" és már egy kalap alatt lenne ott hálózat fejelesztés, építés, átépítés, kamerák beálítás, felvételek, számítógép csere, műszaki ellenőrzés, stb...
Estére már látom kettő sör bejátszik...Egésségetekre ! :)
"Néha még igazad is van, legalábbis a magyar joggyakorlat szerint :)"
Tényleg vicces, most ismerted el, hogy mekkora baromságot írtál korábban. Mivel ha jól sejtem kis hazánkban még a magyar joggyakorlat a mérvadó. Ami többé-kevésbé harmonizál az EU-val.
"Ettől függetlenül majd eldönti az állam mit szeretne.
Kiképezni egy hároméves iskolában 7000 embert és csak majd a végzés után fogják a milliméter pontos tervrajz szerint összeragasztgatni a kályhát, vagy 2 óra kiképzés után már csinálhatják is."
Az Állam semmit nem dönt el. Neked kellene, de mint látszik fogalmad sincs alap dolgokról.
A tananyagod pedig ... hogy is fogalmazzam ... a 10 évesek szintjén talán még poénos is.
Néha még igazad is van, legalábbis a magyar joggyakorlat szerint :)
Ettől függetlenül majd eldönti az állam mit szeretne.
Kiképezni egy hároméves iskolában 7000 embert és csak majd a végzés után fogják a milliméter pontos tervrajz szerint összeragasztgatni a kályhát, vagy 2 óra kiképzés után már csinálhatják is.
kb. ennyi idő kiképezni valakit de ebből egy óra amíg nyitogatják a söröz dobozokat.
Az összes képzés és tananyag most kerül leírásra ide:
Ha valakinek meghaladja a képességeit akkor sürgősen forduljon szakemberhez.
1. Lecke A tervrajzok rétegek szerint sorban vannak számozva, és az első szám a legalsó réteg.
- A tervrajzokat ne szabad összekeverni, és amelyik réteg már megépült, arra rajzolni kell egy OK jelet.,
- a réteget le kell fényképezni.
- Ha valamit nem értesz kapcsold be a gépedet (számítógép, okos telefon stb és a skype segítségével kérj segítséget.
A problémás területre irányítsd a webkamerát és kapcsold be a mikrofont ha még nincs bekapcsolva esetleg (világít a lámpa rajta)
2. Az anyagok és a szerszámok amiket használsz le vannak fényképezve és van nevük és számuk. Ha segítséget kérsz ezekre fognak hivatkozni. Ellenőrizd le hogy a listában szereplő anyagok és szerszámok megvannak e, ha bármi hiányzik kérj segítséget. Ha minden megvan írd be a naplóba.
3. A munka folyamán a keverni való anyagokat olyan minőségben és mennyiségben kell előállítani ahogy a mellékelt linken (internet oldalon ) látható film bemutatja. Az anyagok neve rajta van a zacskókon amit kaptál és az előbb ellenőriztél.
4. A vízmérték használatát gyakorolod be, a vízszintes és a függőleges fontos dolog. ha ez nehezen megy használj lézeres vízszintmérőt stb.
5. Minden anyaghoz mellékeltünk egy használati utasítást, ezt tartsd be, a kötési idők fel vannak tüntetve.
Tilos alkoholt fogyasztani és a házigazda felesége nem a barátnőd vagy hogy az legyen nem szabad rá törekedni, mert ez hátráltatja a munkát.
Szabadidődben elolvashatod a mellékelt linken található fizika tudományi anyagokat de mivel ingerlően hatnak az ember idegrendszerére ezt kérjük elhalasztani későbbre.
Amikor minden réteget a leírások szerint elkészítettél és a rétegenként beküldött fotókra nem kaptál bontási utasítást azonnal, lehet a próbafűtéssel is kísérletezni.
Ha a kályha füstöl, akkor vagy elrontottál valamit vagy nem csuktad be a kályha ajtót.
Várd meg a minőségbiztosítási ellenőrt, és ha mindent rendben talál és a felhasználó is elégedett akkor várhatóan 48 órán belül megérkezik a munkadíj a bankszámládra.
"tömegkályha építő OKJ végzettség nincs, mindenki aki ilyet épít cserépkályhás."
Ezen emberek végzettsége : KÁLYHÁS. Szóval van végzettségük hozzá.
"Hülyeségeket adnak a cserépkályhások is , megnéztem."
Bocs elfelejtettük, hogy te vagy az isten, és a te szavad mindent visz :) Mindezt úgy, hogy életedben egy darab kotványt hoztál össze.
"3. A kandalló betétekhez adott papír mit is garantál? Hogy az öntöttvas jó? A megadott hatékonysági és egyéb paraméterek nem a kandallóra hanem a betétre vonatkoznak. Hoppá, tehát aki kandallót épít az hülyeségeket garantál?"
Ha legalább az alapokkal tisztában lennél ... illetve értenéd azokat amiket összeolvasol
"A megoldás egyszerű, bizony a kollégám megcsinálja az XY kályha építéséhez szükséges OKJ vizsga anyagát és mindent ami ehhez kell. Ez közösségi érdek. Na és akkor mi is lesz? Nekünk van papírunk nektek meg nincs. Csapda."
Bizony csapda ... te vagy a saját EGO-d csapdájában :(
"Ébredjen már fel a tisztelt olvasó is és vegye észre a hülyítést ami az országban kályha témában van"
Jó reggelt, isten hozott a valóságba ... ismét. A mai világban minden szinten óriási hülyítés folyik. De amit te művelsz az bizony túlszárnyal mindent.
A hozzád hasonló szerencsétlenekről mindig az alábbi vicc jut eszembe:
"Figyelem, figyelem!-szólal meg az autórádió-Felhívjuk az M7-es autópályán utazók figyelmét hogy legyenek óvatosak, mert egy õrült a forgalommal szemben robog. Egy autós, aki szintén hallgatja a közleményt hirtelen felcsattan: -Hogyhogy egy? Mind! "
Még egy egyszerű cserépkályháról is illik valami vázlatot adni, akár katalógusból nem fényképet, azzal tele a Duna, hanem valami szerkezeti elképzelést.
Ez a lényege az egyedi gyártásnak/építésnek. A tömegtermékeknél más a helyzet ott bemutatják a minta darabot aztán vagy megveszik vagy sem.
Úgyhogy kezdjed azzal hol a prototípus ??
Hol lehet látni ? hogyan üzemel ? no ezzel legalább okt. végéig várhatsz. Nekem a Loire-ig kellett mennem, hogy működő kandallót lássak.
A másik út építesz magadnak a saját elképzelésed szerint. Az vagy működik vagy sem ez benne van a pakliban.
A harmadik külföldi tömeg kályhaépítőtől vásárolsz tervet.
Mindenhez kell rajz, másképpen nem tudjuk mi készül majd . Természetesen egy jó mester fejből is sok mindent meg tud csinálni, így akár egy tömegkályhát is. Csakhogy azt kéne előre is közölni, hogy mit is fog csinálni.
Remélem jól megnyugtattátok magatokat, mert amit sancibácsi összeírt az önmaga cáfolata sok esetben.
Minden érvényes előírás be lesz tartva.
1. tömegkályha építő OKJ végzettség nincs, mindenki aki ilyet épít cserépkályhás.
ha mégis lenne ilyen kérem írjátok be a számát.
2. tehát ha nincs végzettség és mégis építgetik akkor mi is van? Kinek van róla papírja? Senkinek. Ki és milyen papírt is ad? Hülyeségeket adnak a cserépkályhások is , megnéztem. ez az egész egy butaság halom.
Ébredjen már fel a tisztelt olvasó is és vegye észre a hülyítést ami az országban kályha témában van.
3. A kandalló betétekhez adott papír mit is garantál? Hogy az öntöttvas jó? A megadott hatékonysági és egyéb paraméterek nem a kandallóra hanem a betétre vonatkoznak. Hoppá, tehát aki kandallót épít az hülyeségeket garantál?
A megoldás egyszerű, bizony a kollégám megcsinálja az XY kályha építéséhez szükséges OKJ vizsga anyagát és mindent ami ehhez kell. Ez közösségi érdek. Na és akkor mi is lesz? Nekünk van papírunk nektek meg nincs. Csapda.
Minden beépített anyagért a gyártó felel, a kialakított kályha típus be lesz vizsgálva. A teszt kályhákat végzett profi kályhás építi meg, kéménygyártók (van saját kapcsolat is) ellenőrzik a kéményt, illetve eleve jó kéményes helyre építjük, mert minek a cirkusz. Szelektálhatunk, jelentkező van elég.
Sajnos olcsóbbak leszünk mint bárki és nem piacpolitikai okból, hanem a gyártmány olcsóbb és kész. Ezer okból jobb az ár/teljesítmény értéke. A golyóstoll is olcsóbb mint a töltőtoll, ennyi.
Persze ezeket a paramétereket amik egy ilyen szerkentyűt jellemzik bárki megítélhetné és meg is teheti majd időben. Ha belátja hogy jobb mint amit eddig csinált, akkor eldöntheti hogy a régi csinálja vagy ezt. Ez az ő döntése. Csak ezt építeni akkor tudja ha van róla papírja, amit sancibácsi nagyon helyesen megkövetel.
Nekem az építési fázis dolgaihoz már semmi közöm nem lesz, az adott területre érvényes licensz tulajdonos döntésétől függ hogy kivel áll kapcsolatban, ez az ő felelőssége és joga. Tőlem akár sancibácsi is lehet ilyen főember, különösebben nem érdekel ez a része a s dolognak.
Egy Big Mac szendvicset is csak az készíthet el és adhat el ilyen néven akinek van rá szerződése, ésha van neki akkor nem csinálhat Big Mac 23K szendvicset csak az eredetit. Ez az iparjog lényege. Aki meg megsérti, az élete végéig fizetheti a jogdíjat és a büntetést a gyakorlat szerint, lásd informatikai szabadalom perek.
Hm. Azért én nagyon várom. Nálunk most hétvégén lesz nyúl, igaz bográcsban. Aki erre jár bejöhet egy nyuszira, sört hozni kötelező. Jelentkezni elektronikusan lehet. Extra: meg lehet nézni az 5-ös + 2 fekvő járatú sütős vakolt kályhámat.
Uraim, maximális tiszteletem az előttem hozzászólóknak hogy mindezt leírtátok így egyben, had lássa a díszes publikum miről is van itt szó valójában! Ne engedjük az ilyen embereket tétlenül garázdálkodni, mert nekem már k elegem van ebből az öntelt prédikációból, és igen is használni kell a moderátorot ha arról van szó hogy valaki a témához hozzá nem illő hozzászólások és zagyvaságok tömkelegével árasztja el a fórumot!
Biztosra veszem, hogy ezt sem fogja szó nélkül hagyni, amúgy meg hagy csinálja érjen el sikereket de ne offolja szét itt a topikot olyan hozzászólásokkal amikre az emberek nagy része nem kíváncsi!
Jó ezt így egybe leírva látni, szerintem aki végiggondolja, annak teljesen világos, hogy csak egy gátlástalanul hazudozó kamuhuszár boldogítja itt a fórumot....és persze még érdemes megemlíteni, a kínos magyarázkodásait mellébeszéléseit, illetve ahányszor saját magával ellenmondásba keveredett.
Az előregyártást kb. én is ilyen humbugnak tartom, otthon összevágom, szárazon összerakom a samottmagot, gyengébbek kedvéért akár be is lehet számozni.... nesze neked előre gyártott kályhamag, korlátlan variációk és testreszabhatóság lehetőségével. És persze otthoni munkát sem végzem ingyen... De mindez csak a kályhamag minden más meg ugyanaz, ugyanazokkal a költségekkel.
Ha mindezt valaki nagyüzemi körülmények között akarná csinálni, akkor máris ott a hivatali útvesztő, pecséthegyek, nagy mennyiség eladása és persze emellett még olcsó is legyen, közben meg az esetleges konkurrencia is tétlenül nézze...... jelen pillanatban ennek a sikere a fantasztikum kategóriája....
Csak akkor lenne realitása, ha ugyanúgy mint a kéményeknél, kitalálnák, hogy csak előregyártott sz@rokat lehet beépíteni, mondjuk előfordulhat, hogy egyes gyártók kilóra megvesznek politikusokat és egyéb hivatalos embereket, vak az aki nem veszi észre hogy bizonyos erők az emberek totális elhülyítésén dolgoznak... Ebben az esetben, pedig az induló kis cégeket lenyelik vagy tönkreteszik a nagyok. A szép új világban az életképtelen tudással lébecoló és könnyen manipulálható embereké a "jövő"ha egyáltalán szükség lesz rájuk. De ne fessük az ördögöt a falra...
De majd elemző...eddig nem ismert fantasztikus anyagokból, örökmozgó kategóriájú hatásfokkal, az ő kályhájába nem is befelé hanem kifelé kell pakolni fát, mert termeli. A világ legjobb kályháját egész településeket kisérleti nyúlnak felhasználva, fog majd életében először ,méréseket produkálni, sőt az egész tananyagot újraírni, csak kár hogy még az a nyúl is hápog.
Vagyis 1 ilyet 140-170 samott téglából össze lehet építeni 1-1,5 nap alatt.
Ezt a raklapról felépíteni: 0,5-1 nap!
De ez látható, hogy csak a kályha mag része: tűztér, és másodlagos kamra/sütő!
Még ugyanúgy körbe kellett építeni (ellenáramú járatot/harangot) tégla, vagy kő külső borítást elkészíteni, felfalazni,...... Ajtók ugyanúgy kellenek,.......
A külső héj megépítésének anyag, munka költsége ugyan annyi.
Így is lehet normál technológiával is tégla, de kő, vagy más köpenybe burkolni, öltöztetni.
Tehát a burkolat a hagyományos technológiánál is szabadon választott.
Az anyag, és munkabér költsége is pontosan egyforma.
Az építésének ideje, kipakolás/(kosz?) teljesen ugyanannyi.
Egyedül a magnál van különbség:
A.
-kb fél napos munka eltérés az előre gyártott javára,
B.
-A mag anyag ára?
A= munka/munkadíj.
Az USA-ban, ahol 1 ilyen kályha munkadíja 1-2 millió Forintra rúg: ott bizony ez megfontolandó!
Megfontolandó, mert a munkadíjban lehet alkudni.
M.o-on is lehet majd!
Én sem félek a konkurenciától! :-)
Tehát az a fél napi munkadíj minusz lesz: kb. 15-30.000 Ft (a 2 főre).
Mivel nálunk az egész kályha munkadíja 150-180.000 Ft+ÁFA. És az 1 nap helyett megvan egy fél nap alatt.
B.
Az anyag ára!
Hát erről nem tudunk sokat. Konkrétan semmit.
A 140-150 samott tégla ára a habarccsal 80-90.000 Ft.
Ehhez képest kell versenyképes áron kínálni a portékát annak, aki ilyen terméket akar gyártani. Mert ha ennél drágább, akkor oda a munkadíjon keletkezett megtakarítás.
És még ugye oda kell szállítani, meg egyebek.
Nos ezért nem félek én a konkurenciától, meg ettől az egész előre gyártott technológiától.
Magyar O.n nem lesz versenyképes soha, amíg ilyen alacsonyak a munkabérek: Sajnos!
De ha versenyképes lesz, és gyártanák: akkor is körbe/be kell építeni, stb.
De arra alergiás vagyok, ha valami s..rt akarnak eladni, ha nem akarnak felelősséget, garanciát vállalni, papírt adni. Minősíttetni, bevizsgálni, és másra tolni át a felelősséget!
Aki belevág ebbe, hogy csinálja: csinálja felőlem. De csinálja tisztességesen, és készítse el rendesen!
Ha valóban lenne valaki, akinek ismerőse az OKJ modul... projekt vezető, az tudná:
1.
-meg kellene írni a szakmai anyagot(elméleti anyag-tankönyv, szakmai gyakorlat menete, stb).
Ezt csak az teheti, aki szakmai végzettsége is van diploma, egyéb) + kályhás szakvégzettség + gyakorlat.
2.
Megszerkeszteni a pedagógiai részt.
A szakmai részt leellenőríztetni a szakmai képviseletnél: MACSOI,
-a pedagógia részt pedagógus szakértővel.
Aztán az egész oktatási anyagot lektoráltatni szakértőkkel (sok-sok lóvé).
Ezt az egészet beadni az aktuális minisztériumhoz, és akreditáltatni.
Ha meg van az akreditáció, akkor az anyagot felteszik az Okt. Minisztérium honlapjára, ahonnan az összes (nem csak az aki az anyagot elkészíti, és akreditáltatja, hanem BÁRKI!!!!!) oktatással foglalkozó cég letöltheti, és oktathatja.
Magyarán kell 1 balek, aki megírja a könyvet, szakmai részt, 1 oktatói cég/vállalkozás, akinek van fölöslege ablakon kidobandó 1-2 millió forintja.
Aki van olyan hülye, hogy rááldoz 2-3000 órát (van akinek ez 1 év alatt megvan fizikussal való egyeztetésben :-) megírja, megszerkeszti, megírja a szakmai-oktatási részt teljesen ingyen; hogy azután ez köztulajdonná váljon.
A lentebb említett papírok még kevesek nagyon egy olyan tüzelőberendezéshez, ami előre gyártott részegységet tartalmaz.
Pl: kandalló!
Ha ilyet gyárt, akkor azt hitelesített mérésekkel kell igazolnia, (előbb, és nem utólag), Msz, egyéb szabványnak megfeletetni, engedélyek, minőségbiztosítás, és a többi.
Egy kandallóról is van ilyen papír: mekkora a teljesítménye, kémény csatlakozás, huzat igény, hatásfok, és a többi......
Engedélyek, bevizsgálás, nem is ismétlem magam.
Ez egy pl. cserépkályhánál (ha ezt hozták fel példának, de tömegkályhára is) azért nem kell, mivel egy számítási módszerrel ezek kiszámolhatók.
Ez az egyik.
A másik, hogy az abba beépített anyagok (pl. samott tégla) rendelkezik engedéllyel, megfelelősségi tanúsítvánnyal.
Harmadrészt a kályha építő szakember maga állítja össze a kályhát, és maga vállalja a felelősséget érte.
Abban a pillanatban, amikor valamelyik részegységet előre gyártják neki (Pl: RATH bio-tűztér elem), akkor ennek legyártója (RATH) erről ad neki papírt, (hadnesoroljam).
Teljesen inkorrekt, és tisztességtelen gyártói részről, hogy legyártjuk, és nem adunk bizonylatot mellé => viselje a felelősséget a kályhás.
Kályha építői oldalról pedig: bolond aki beépít ilyet, és felelősséget vállal valaki más terméke után.