A topic címét egy próféciából emeltem ki. Isten embertársainkon keresztül is tanít,erősít, támogat, vigasztal, nevel bennünket.Szükségünk van egymásra, hogy Isten országa növekedhessen bennünk/közöttünk.
Felekezettől függetlenül várom a tanításokat, Igemagyarázatokat, tanúságtételeket, napi áhítatokat,könyvrészleteket, Istennel kapcsolatos élményeket, amiket szívesen megosztanál másokkal is.
Ez a topic Isten dicsőségére és épülésünkre szolgáljon!
Rendbontók és kötözködők kíméljenek!
Miért vonzódtak a beteg, sérült, kiszolgáltatott, peremre szorult emberek Jézushoz? Mert arra a szeretetre, amelyet Ő hirdetett és élt, rá merték bízni magukat. Vajon miért nem vonzza őket Krisztus egyháza? Meg kell térnünk, nincs más lehetőség! /Laci atya/
A világ világossága vagyunk. A fény láthatatlan, mégis általa válik láthatóvá minden. Torzóvá válunk, amikor magunkat mutogatjuk fényként. / Laci atya/
Amikor minden emberben a jót keresed, türelmesen végighallgatod őket, abbahagyod a kritizálást, minősítést, kioktatást, amikor mások értékesnek érzik magukat a társaságodban...elindultál a gyógyulás útján.
Mivel még nem vagyunk készek Isten feltétel nélküli szeretetének befogadására, tetteinkkel akarjuk kiérdemelni. Olyan meddő fáradozás ez, mintha a napsütést és az esőt akarnánk a jó cselekedeteinkkel befolyásolni. /Laci atya/
Isten szívében minden ember, a megvetett, szegény, sebzett, kitaszított és bűnös is az ő szeretett fia és leánya. Így, amikor irgalmasságot gyakorlunk, senkit nem tekinthetünk szeretetünk tárgyának! /Laci atya/
Sokak számára ismerős az elveszett drahma története. A Lukács evangéliuma 15. részében arról van szó, hogy egy asszony 10 drahmája közül elveszített egyet. Lámpást gyújtott, hogy megtalálja, végül a szomszédait is hívja, hogy együtt örüljenek a megtalálásáért.
Három fontos dolog jutott eszembe az ige olvasása közben.
Az első számomra az volt, hogy itt az ideje nagytakarítást tartani a lelkemben. Ahhoz, hogy tisztán lássak, szabadulnom kellett a rossztól, és értékelnem a jót. Rájöttem arra is, hogy valójában nem drahmát, vagyis földi dolgokat kell keresni e világban, hanem Istent. Ha Őt megtaláljuk, akkor "minden egyéb megadatik nektek" (Máté 6:33)
Másodszor, az asszonynak nagyon fontos volt a tizedik megtalálása, mert hiányérzete volt. Ha kellett az egész házat átkutatta, hogy megtalálja. Isten hasonlóan cselekszik velünk is. Bolyongunk ebben a világban, de Ő biztonságban szeretne bennünket látni, hogy közel legyünk hozzá. Így elküldte Jézust, hogy vére által közel tudjunk kerülni Atyánkhoz.
Kedves testvérem, Isten számára te nagyon fontos vagy. Már az anyaméhben eltervezett, hogy szeress, világíts, és az életeddel hirdesd Őt. Isten számára értékes vagy, így ha még a világban bolyogsz, keresd Őt, és szorosan fogd meg a kezét, és soha ne engedd el.
Harmadszor, megfigyeltem, hogy a emberek többsége lehajtott fejjel, szomorúan sétál az utcán. Figyelmes lettem egy kisgyerekre, aki ugrálva, vígan igyekezett valahova. Elgondolkodtam ezen, és arra döbbentem rá, hogy nagyon sokat tanulhatok attól a gyerektől. Tény, hogy vannak nehézségek az életben, de ameddig ennyire gondoskodó Atyánk van, örömmel, felemelt fejjel járhatunk, boldogan végezhetjük a munkánkat, nevelhetjük gyerekeinket. Ezek nem véletlen dolgok, ezek Isten csodás ajándékai, amelyeket, habár nem érdemeljük meg, de mégis megad nekünk.
A mai nap örüljünk, és örvendezzünk az Úrban: "Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát." (Zsoltárok 28:7)
A fogyasztói magatartás nagyon kitartó egyházunkban: majd, ha fizet, akkor... és én fizetek, ezért ellenszolgáltatásként, elvárom, hogy... Csak a megtérés és a tanítvánnyá válás szabadíthat meg ettől bennünket! /Laci atya/
A szentháromságos szeretet az Alfa és az Ómega. Minden belőle árad ki és mindent ő fogad be. Közben rejtett módon, de hűségesen szeret Őáltala, Ővele és Őbenne. Boldogok a tiszta szívűek, mert látják ezt. /Laci atya/
A hiteles közösségben megengedik, hogy a másik önmaga lehessen és így adhassa át önmagát szeretetben. Ez történik a Szentháromságban is, amely minden közösség forrása. /Laci atya/
Szegény családban nőttem fel, öcsémmel együtt, aki három évvel fiatalabb, mint én. Tiszta szívből vágytam egy olyan szép zsebkendőre, ami minden lánynak volt akkoriban. Ezért ötven centet loptam a családi kasszából. Édesapám észrevette és mindkettőnket a falhoz állított. Egy bambuszbottal a kezében kérdezte, hogy ki lopta el a pénzt. Mivel mindketten hallgattunk, ezért apám azt mondta: Ha egyikőtök sem ismeri el, akkor mind a ketten ki fogtok kapni. Felém suhintott a bottal, de az öcsém elém állt és azt mondta: „Apám én voltam az egyetlen, aki lopott. Büntess meg engem.” Az öcsém aznap éjjel sebes testtel, sírva feküdt le az ágyába. Soha nem felejtem el testvérem arcát, amikor engem védett. Ő nyolc éves volt ekkor, én tizenegy.
Egyszerre vettek fel minket az iskolába. Engem az egyetemre, öcsémet pedig a középiskolába. Édesapám aznap este három doboz cigit szívott el a teraszon. Édesanyám csak sírt és arról beszélgettek mi legyen most, hiszen nem tudják mindkettőnk tanulmányait kifizetni. De lehet, hogy még egyikünkét sem. Öcsém reggel apám elé állt és azt mondta, hogy Ő már elég könyvet kiolvasott, dolgozni szeretne inkább. Apám azt mondta, ha könyörögnie kell is, de körbejárja a környéket hitelért, hogy mindketten tanult emberek legyünk.
Másnap reggelre az öcsém elment otthonról. Csak egy cetlit hagyott:
” Ne vegyen fel apánk hitelt, Ő dolgozik majd és küldi a pénzt az én iskolámra. Tanuljak, és ne hozzak szégyent a családra.”
Az egyetemen tanultam, kollégista voltam. Egy nap a szobatársam jött be,hogy keres egy falusi munkás ember. Kimentem és megláttam az én drága testvéremet. Piszkosan, munkásruhában. Gombóccal a torkomban kérdeztem: „Miért nem azt mondtad, hogy a testvérem vagy?” A következőt felelte: „Azért, mert nem akartam, hogy kinevessenek Téged azért, hogy egy ilyen munkás, szegény ember a testvéred.” Ekkor már nem bírtam megállni, eleredtek a könnyeim és úgy öleltem Őt…zokogva. Én huszonhárom éves voltam ekkor, Ő húsz.
Huszonhat évesen mentem férjhez. Férjem gazdag, sikeres üzletember volt. Új városba költöztünk, de szerettem volna, ha szüleim és testvérem a közelünkbe költöznek. Öcsémnek falajánlott a férjem egy vezetői pozíciót a cégében. De Ő nem fogadta el. Azt mondta, segédmunkásnak jönne csak el dolgozni. Nem akarta, hogy arról pletykáljanak az emberek, hogy Ő tanulatlanul, azért mert a testvérem került be a cégbe. Nem akarta, hogy engem és a családomat bántsanak.
Harminc éves volt a testvérem, amikor elvette egy falubeli helyi farmer lányát feleségül. Az esküvőn a ceremóniamester megkérdezte tőle, ki az a személy, akitől most búcsúzna, akit a legjobban szeret?
Gondolkodás nélkül válaszolta: „ A nővérem.” és belekezdett egy történetbe, amire én már nem is emlékeztem:
„ Amikor iskolásak voltunk, a szomszédos faluba kellett bejárnunk. Gyalog két óra volt az út, amit minden nap közösen tettünk meg. Egy téli napon, hazafelé elhagytam az egyik kesztyűmet. A nővérem gondolkodás nélkül adta oda a sajátját. Amikor hazaértünk annyira remegett a keze, hogy nem tudta tartani az evőeszközt és meg sem tudta enni a vacsoráját. Az orvosok két ujját nem tudták megmenteni. Ezen a napon megfogadtam: amíg élek, vigyázni fogok Rá és mindig az Ő boldogságát tartom szem előtt.”
Könnyek peregtek le az arcán. És az enyémen is. A teremben tapsoltak és minden tekintete rám szegeződött. Nehéz volt megszólalni. De köszönetet mondtam az Öcsémnek azért, amit egész életünkben értem tett.
Egy történet csodásan szemlélteti az erő fontosságát. A történet egy sasról szól, aki 30 év után (hosszú, hajlékony karmaival többé már nem tudja megragadni táplálékául szolgáló zsákmányát. Hosszú éles csőre meggörbül. Elöregedett nehéz szárnyai, a vastaggá vált tollak hatására akadoznak a mellén) meg kellett hozzon egy fontos döntést. Választhatott az élet, és a halál között. Ahhoz, hogy tovább élhessen, el kellett vonulnia egy hegyere, ahol kitépte a tollait, kiszaggatta karmait, és egy sziklába addig ütötte a csőrét, míg teljesen elkopott. Fájdalmas úton kellett végighaladnia, de 150 nap után új erővel folytatta az életét. A fenti történet annyiban kapcsolódik hozzánk, hogy nekünk is szükségünk van a változásra. Szívünkben érezzük, hogy a régi fájdalmaktól, sebektől jó lenne megszabadulnunk, és új erővel folytatni az elkezdett utunkat.
Ez mind lehetséges, de csak Istennel.
Ha terheket cipelsz, vagy ha a múlt sebeit hordozod, vonulj félre, menj be a te belső szobádba, és tedd le mindezeket Isten kezébe. Ha testileg-lelkileg erőtlen vagy, Isten, Igéje által elegendő bátorítást, erőt tud adni neked, hogy teljesíts a feladataid. Azt nem tudom, hogy milyen lélekkel olvasod e sorokat. Nem tudom, hogy mi zajlik jelenleg az életedben, de azt tudom, hogy Jézus Krisztus él. Érted is meghalt, hogy Isten erejének, szeretetének, és még számtalan ajándék részese lehess.
Isten szólít bennünket, hogy továbbra is próbáljunk erősek maradni, és a jó cselekvésében ne fáradjunk el. "Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." (Ézsaiás 40:28-31)
"Egyetlen lehetséges mondat van az igazi szeretetre, azt akarom, hogy TE legyél boldog.... Lehet, hogy nekem nem úgy a legjobb, lehet, hogy nekem néha fáj, lehet, hogy én nem ezt tenném… de elfogadom, amit teszel, támogatlak abban, amire vágysz, melletted állok a bukás percében, és nem dörgölöm az orrod alá, hogy ugye én megmondtam...? ...és fogom a kezed akkor is, ha butaság, mert én úgy szeretlek, hogy a szeretetem ne bilincs legyen, hanem biztonság...."
Mi lenne, ha nem csak a templomunkhoz kötődnénk, hanem Jézushoz is? Mi lenne, ha fogyasztói vallásosságunkból Krisztus követőkké válnánk? Valószínűleg az elméleti kereszténységünk életté válna! /Laci atya/
Jó lenne, ha valóban létezne egy sziget, amely a Nyugalom szigete lenne. De nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy nyugodt életünk legyen. Ha tovább olvasod, megfogod érteni. Rohanunk, szaladunk, olykor levegőt sem veszünk. Ez egy kicsit ijesztőnek hangzik, de a hétköznapokban Isten nélkül élni olyan, mint levegő nélkül létezni. Számomra Isten jelenléte az életemben pont annyira fontos, mint a levegő. Sajnos, van amikor én is megfeledkezem Istenről, és ekkor elengedem a kezét, így a következő pillanatban már stresszes, nyugtalan, feszült kezdek lenni. Annyi minden van, ami nyugtalanná teheti a napunka, de meg kell tanulnunk Istentől elkérni a nyugalmat. Lehet, hogy nem lesz egyszerű megtanulni a türelmet, vagy egy veszekedés, vita után lenyugodni, és megteremteni a békességet, de Isten ezt várja el tőlünk. Sokszor említettem, hogy világításra, szeretetre teremtettünk, a mai napon ezt raknám hozzá: a békesség követei vagyunk.
Isten gyermekeiként, mi legyünk azok, akik szeretettel győzzük le a viharokat, konfliktusokat. Békességgel próbáljuk legyőzni a békétlenséget. Nem kell félni a kudarctól, mert Isten elegendő erőt ad a győzelemhez.
Sokszor előfordult már velem, hogy amikor reggel elhatároztam, hogy jó leszek, mindig az ellenkezője sikerült. Meg kell tanulunk azt is, hogy nem szabad feladni, hanem a nap 24 órájában kell szeretnünk, és azt töltsük be, amit Isten valójában elvár tőlünk.
Tehát a Nyugalom szigete nem a világ túlsó végén van, hanem bennünk.
Kedves testvérem, ha megfogod Isten kezét, és vele indulsz csatába, a szeretet, hit, béke fegyverével győzni fogsz, mert Istennel csak győzni lehet.
A mai ige így szól: "Itt van a nyugalom, adjatok nyugalmat a fáradtaknak! Itt van a felüdülés!" (Ézsaiás 28:12)
"Megértettem, hogy a tökéletes szeretet mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy csöppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva." . /Lisieux-i Kis Szent Teréz/
Csodálatos, hogy Isten nem csak a testi szükségleteinkről gondoskodik, hanem a lelki útravalóról is. Nagyon fontos, hogy minden reggel "bevegyük a napi adagot". Lehet, hogy ez kissé furcsának hangzik, de mikor nehézségek voltak az életemben, Isten. egy ige által adott útbaigazítást, segítséget, vagy elegendő erőt. Három fontos dolog a mai napra:
1. Világosság. A legkönnyebben a világosságban tudunk járni, és ez teljesen természetes. Mi történik akkor, ha besötétedik? Elkezdünk félni, aggodalmaskodni, és már nem vagyunk elég bátrak a tovább lépéshez. Számomra az ige üzenete az volt, hogy függetlenül a próbák nehézségétől, Isten akkor is fény marad a számunkra. Sok-sok évvel ezelőtt, Isten egy csillag által adta a pásztorok tudtára, vagy megszületett a Megváltó, aki a bűneinket magára vette. Ez a csillag nekünk is adatott (Biblia), hogy így megtaláljuk Jézust, és talán a legértékesebb dolgunkat adjuk oda ajándékként, a szívünket.
2. Nagyon sokszor az életünk folyamán, vagy akár egy nap leforgása alatt, szükségünk van egy segítő kézre. "...segítségem az Úr, kitől félnék?" Ha neked, nekem, vagy a hozzánk legközelebb álló embernek szüksége lenne segítségre, Isten az egyedüli, és biztos segítség. Előfordul, hogy bármennyire szeretnénk segíteni, nem tudunk. Egy betegágyon szenvedőnek, egy fáradt munkásnak, egy árvának, és mindenkinek mindig reményt adhat az, hogy Isten biztos segítség. A legnehezebb dolog, hogy teljes egészében kell rábíznunk az életünket. Nem részleges, hanem teljesen. Itt, e földi életeben létezik a fájdalom, de meg kell tanulnunk elhinni a következő mondatot: Én, ismerem azt, aki legyőzte a fájdalmat, és hiszek Benne.
3. Nos, igen az erő. Erre van leginkább szükségünk. "Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?” Milyen csodás lenne az, hogy amilyen határozottsággal kijelentette a zsoltáros, hogy az életének az ereje az Úr, ilyen határozottsággal, hittel tudjuk kimondani mi is. Ha gyengének, fáradtnak, erőtelennek, betegnek érezzük magunkat támaszkodjunk erre: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." (Filippi 4:13)
A Szentlélek segít legyőzni félelmeinket a változástól, azaz az élettől és a szeretettől. Mindkettő állandó változásban van. Ne féljetek! Éljetek és szeressetek! /Laci atya/
