Szerintem gépe válogatja, hogy hogyan van az üstje illesztve. A mostaninál egészen szorosan passzentos, sokszor kicsit nehéz pontosan a helyére találni, ahol be kell nyomni a helyére. Meg kell szokni. Még némi hátrány a mostaninál, hogy a teljes kiőrlésű (1/3 telj. kiőrl. liszt) kenyér 3 óra 35 percig készül. Az egykarosnál ez 2 óra 55 perc volt. De a minőség sokkal jobb, pedig azt is szerettük :)
Ez az illesztés, azért egyáltalán nem vészes, sőt... századmásodperceket és nulla erőkifejtést igényel, egyszerűen csak a helyére kell tenni és kész. Gondolom Veszprémi is úgy értette, hogy csak az olyanhoz képest jelent pluszt, amelyiknél ez nem így volt, mert önmagában véve, nem nagy valami.
Nem akarlak rábeszélni, sőt alul elolvasva a véleményemet tán azt szűrted le, hogy a kétlapátos túl macerás. Ha én most vennék, akkor 4.5 év egylapátossal sütés (nem kevés!) és 15 kenyérsütés kétlapátos tapasztalatából a jobb kenyér miatt a kétlapátost venném. Ön dönt! :)
Meg van még hozzá egy mérőpohár, 1 csésze / 250 ml méretű (mind a kétféle beosztás van rajta) és egy mérőkanál, az egyik vége 1 teáskanál, a másik 1 evőkanál méretű. Ezek műanyagból vannak.
Egylapátos. Fémből van a lapát, és az is teflonozott.
Eleinte a tengelyre ragadt rá, de áztatás után könnyen lejött róla, mostanában a kenyérbe ragad bele. Van hozzá egy kis kampós valami, azzal lehet kihúzni.
Ezekből a hasonló árú gépekből szerintem is azt érdemes venni, amire hosszabb a garancia, mert nagyjából egyforma a tudásuk.
És ez egy-, vagy kétlapátos ? Jókat olvastam a tescósról is és lidlisről is, nagy valószínűséggel maradok az egylapátosnál. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a lidlisből is létezik-e egylapátos változat, mert akkor valószínűleg azt venném a hosszabb garancia miatt .
Igen, Tesco-s BMS1 típusú van. Fémburkolatos, fekete műanyag részekkel. Több, mint egy éves, heti 1-3-szor süt, (egyszer volt négy hónap szünet, amikor nem használtuk).
Ugyanúgy néz ki, mint újkorában, nem kopott le a teflon.
Egyszer esett be a kenyér teteje sütés közben, de akkor nagyon, egyébként szépen megkel benne, és többnyire meg is marad a domború alakja. Annyi a gond, hogy a kenyér teteje nem pirul meg elég szépen, csak az oldala. A teteje kb. 2 árnyalattal világosabb.
Először a használati utasításból vettem a recepteket, mostanában ebből a könyvből, http://www.antikva.hu/onan/reszletek.jsp?konyv=100_ujabb_recept_kenyersuto_gephez&katalogusid=191204 és majdnem olyanok lesznek a kenyerek, mit a képeken (kivéve a tetejüket, ami világosabb). Általában 45 deka lisztes receptek vannak benne, ezzel a kenyér majdnem az edény tetejéig jön fel, ha csak sima fehér lisztből készül (1 teáskanál szárított élesztővel). Ma készült egy "Briós cipó", az pont a tetejéig ért. A korpás, vagy teljes kiörlésű lisztes kenyerek alacsonyabbra nőnek.
Egyébként a gép a leírás szerint 70 és 90 dekás kenyeret tud sütni.
Tesco-s volt, nem jött be. Természetesen garanciás volt még mikor unalmast mondott, visszavittem, rá sem néztek, azonnal becserélték. Persze én nem akartam 2. tescost, ezért különbözetet rászámítva vettem 1 Hausmeistert. Otthon olyanom van már idestova 2,5 éve , csak lapátokat cseréltem benne.
Nincs rajta kikapcsoló, a konnektorba bedugással bekapcsolódik. A 2 lapátot nehezebb kivenni, mint a régiben az egyet, külön-külön is. Az üst beillesztése nagyon passzentos, nem könnyű rátenni a helyére. Az egykarú elindításkor azonnal kevert, így pár perc után ellenőrizhető volt a tészta állaga és korrigálható. A kétkaros kb. 20 percig előmelegít, ezután kezd keverni, így ha ellenőrizni akarom, akkor ennyit kell várni idítás után. Ezek megszokhatók, de macerásabb a régihez képest. Viszont jobb az eredmény is.
Nekem is eddig egylapátos volt, most pár hónapja a Lidl kétlapátos. Az utóbbi kicsit macerásabb, de jobban kever, igaz hosszabban is. 55 dkg lisztből telesüti a nagy üstöt, hogy a kenyér felér az ablakig és kiváló. Elégedettek vagyunk vele, az igazat megvallva ez jobb kenyeret süt a régi egylapátosnál, pedig azt is nagyon szerettük.
Sziasztok! A héten megadta magát a kenyérsütőm (egy egylapátos Clatronic.) Most új vásárlására készülök, de nem szánok rá túl sok pénzt, tehát az olcsó kategóriában gondolkozok, vagy a Tesco sajátmárkás, vagy a Lidl sajátmárkás gépére gondoltam. Ami a kérdés, hogy egy-, vagy kétlapátost vegyek ? Eddig ez az egy gépem volt csak, nincs más tapasztalatom. A kétlapátos géppel lehet kisebb kenyeret is sütni (kb.50 deka lisztből), vagy csak nagyobbakat ? Csak saját magamnak sütök,úgyhogy a méret miatt elég lenne az egylapátos, de ahogy olvasgatom a fórumokat,mintha a kétlapátos "jobb" lenne. Valamint: e kettő (tesco/lidl) közül melyiket érdemesebb választani? A lidlisre mintha hosszabb lenne a garancia ? Van mind a kettőből egy és kétlapátos is ? Várom a véleményeket, mert hamarosan szeretném megvenni az utódot, eléggé elszoktam a "bolti " kenyértől és mielőbb szeretnék megint "sajátot" enni . Köszi!
Csatlakozom az előttem szólóhoz, jééé tényleg:-))))
Mindkettőt használja a család, de én - szinte - kizárólag a Mozillát (nem is tudom miért?). Egymás mellett van kirakva a két böngésző ikonja, valószínűleg észre sem vettem, hogy az Explorert nyitottam meg:-DD
Néha csodálkoztam is, hogy mi módon tudnak egyesek vastagítani, dőlt betűzni, aláhúzni stb., mert ha pl. a word-ből hozok át formázott szöveget, a formázás "elvész".
De szerencsére, most egy újabb rejtély is megoldódott, ha így haladok, s ha lesz mindig egy kis segítségem, lassan kiismerem az egész világot, végül is remélem van erre még vagy 40-50 jó évem :-)) Köszi!!!
Hát igen gondoltam, hogy kenyértésztából nem az igazi:-))
11 óra 11 perckor, vagy mikor is, szóval, amikor én írtam, akkor tuti volt, e fölött a keret fölött egy narancssárga mezőben voltak a szerkesztési parancsok, éppenúgy, mint pl. a gmail.com-nál, amikor e-mailt írsz... hogy hová tűnt??? Lehet, hogy csak "kísérleti" jellegű volt?? Nem értem:-)
Valamelyik fórumon egyszer már beszúrtam egy oldalt, ahol új gépek vannak felsorolva, fotóval, jellemzőkkel, stb. Ott vásárlói véleményeket is olvashatsz, most megyek a Sex & NY 2 premiervetítésére, de délután majd megkeresem és bemásolom ide, hátha ott találsz valamilyen jó és olcsó gépet, egyébként azon az oldalon a beszerzési helyeket is feltüntetik (ha jól emlékszem).