Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Az archiválást vetetted föl problémaként, mondtunk rá megoldást, erre a verziókezelést kéred rajta számon.
Egyébként az rsync tudgya (gondolom, a vindózos is). Csak hát az ellen semmi sem véd, ha két mentés között hozol létre és vágsz is fölül egy fontos doksit, ugyi... csak hogy rögvest gondókodgyak is kicsit helyetted.
Illetve de, ez ellen is van sárkányfű, csak az má' fáj. Pedig igen jó tud lenni.
Még csak beleolvasgattam, de ez alapján felmerült bennem a gyanú, tudja ez kezelni az alábbi problémákat:
- megnyitok egy file-t, amit mintaként használok egy másik elkészítéséhez (Word formátumai pl, vagy programszöveg), kitörlöm a felesleget belőle, majd mentéskor véletlenül "Save"-et nyomok "Save as" helyett. Ilyenkor ha szinkronizálja az arhívumot, akkor onnan is eltűnik a mintaként használt eredeti.
- cryptolocker rátalál a gépre, és megváltoztat minden eredetit. A szinkronizálás updateli az archivum jó file-jait a rossz file-okkal.
"Ki gondolta volna, de ebből egyedül a microsoft.com-ról tudom, hogy nem belurusz hekkerek üzemeltetik"
Biztos vagy benne?
"az az FCIV amit felajánl meg command prompt eszköz, ami több ezer file-ra nem fog működni"
Mér'ne működne? =:-O
"A téma onnan indult, hogy már használtam ilyen eszközt, nemcsak checksum, hanem bit-to-bit szintű ellenőrzéssel"
És az mitől jobb azon kívül, hogy sokkal lassúbb?
"duplikátumkereséssel és minden ínyencséggel"
Abba a sok ínyencségbe egy for-ciklus előállítása nem fér bele?
"de ott elhibáztam, hogy előtte a másolást csak a win saját file-kezelőjével lett volna szabad csinálni, külső software-rel pedig már csak a törléseket és áthelyezéseket"
Duplákat kézzel a legjobb, TotalCommanderben azonos fileok keresése, először csak név+méret alapján, azt 2 ablakba rendezed, hátha vannak komplett könyvtárak is, ahogy nekem. Aztán jönnek a tartalmi dolgok, ez max. kicsit tovább tart, de akkor az átnevezett fileok is kibuknak.
Én meg eltúlzom, lementem az eredetit, hátha lazán nyomok valami törlést, aztán kicsontozom a forrást, aztán lementem, mint kiinduló állapotot. No meg mindegyiket kétszer...
Ki gondolta volna, de ebből egyedül a microsoft.com-ról tudom, hogy nem belurusz hekkerek üzemeltetik, az az FCIV amit felajánl meg command prompt eszköz, ami több ezer file-ra nem fog működni. A téma onnan indult, hogy már használtam ilyen eszközt, nemcsak checksum, hanem bit-to-bit szintű ellenőrzéssel, duplikátumkereséssel és minden ínyencséggel, de ott elhibáztam, hogy előtte a másolást csak a win saját file-kezelőjével lett volna szabad csinálni, külső software-rel pedig már csak a törléseket és áthelyezéseket.