Keresés

Részletes keresés

Pötyi71 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21983
Van,persze, de sok múlik azon, hogy milyen felesége lesz. Most megígérte, hogy ha halálos beteg leszek elvisz. ( Aranyos, nem?) De még csak 16 éves.
Előzmény: inyic (21938)
Pötyi71 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21982
Budapestről Bécsbe busszal megyünk. Bécsből Szófiába repülővel utazunk. Szófiából vonatozunk Burgaszba, majd megint buszozunk Szozopolba. Három család, szerintem a Győzike showt simán felülmúljuk majd. Mire kiérünk megismerjük egymást. Ami még plusz pontot ér, hogy egy nap három főváros.... (én szerveztem, lehet, hogy hazafelé már lábbal előre fognak hazahozni a többiek.) Ja, és két hét, visszafelé ugyanez az útvonal.
Előzmény: Kordina (21913)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21981
Szerintem Eurot vigyél és kint válsd át levára
Koli Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21980

Bocs a nagybetűért, de wordben írtam, és nem figyeltem erre. Sajnos az egyéb karatkerek sem jöttek rendesen át.

 

Előzmény: Koli (21979)
Koli Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21979
Sziasztok,

 

Megvolt, megjöttünk, alapvetően elégedetten J

Nem időrendi sorrendben írok, hanem ami eszembe jut, és remélem, hogy másoknak is okulására szolgálhat ez a pár sor.

 

Általában:

Mindenkinek javaslom előzetes tájékozódásra Horváth Gyula: Bulgária magyar szemmel című könyvét (1980 Ft). Korrekt, csak az árak egy kicsit mások 2005 óta…

Bulgár tengerpartot. Napospartot olcsónak egyátalán nem mondanám. Kb. annyiba volt az egy hét, mintha itthon lettünk volna egy négycsillagos wellness szállodában, és igénybe vettünk volna minden nekünk tetsző szolgáltatást.

Szóval, egy hetet voltunk egy négycsillagos, 2005-ben épült szállodában a Napospart Szvety Vlasz felőli végén (Hotel Marvel). Svédasztalos reggelivel kértük, délben kebab, backed potato, pizza, gyümölcs a parton, este rendes kaja egy étteremben. Utazás Sármellékről repülővel.

A Robinson Toursos katalógus szerint 80 méterre a tengerparttól. Na, akkor megnézném én azt a mérőszalagot. Nem tudom, miért nem lehet leírni, hogy mondjuk 200 méter, semmit sem vonna le az értékéből…

Tengerre néző szobát kértünk, és azt is kaptunk. A katalógusban azt sem írják le, hogy a mi tengerre néző szállodánk és a tenger között van egy több száz szobás 5 csillagos szálloda… Annak a falát lehet nézni (na jó, az oldala mellet tényleg látni lehetett a tengert).

A katalógus pár soros ismertetője még több pontos hibádzik. Az egyik, hogy van gyerekjátszótér. Na az nincs (ezért haragudtam, mert ez választási szempont volt, mert 4 és 7 éves gyerekkel mentünk).. A másik, hogy a szálloda saját medencéjénél térítés ellenében lehet a napernyőket és a nyugágyakat használni, - ezért nem kellett fizetni. Ezt a tévedést megbocsátottam :- )

Szóval a szálloda/apartmanválasztásnál résen kell lenni, és nem szabad feltétel nélkül elhinni a katalógusadatokat, más forrásból is utána kell nézni. Pl. a mi szállodánkban esténként elég hangos karaoke programok voltak. Egy rosszabb alvó előrántotta volna a kését és éjfélkor leront a bárba… Lehetett volna rosszabb is, pl. a parti sétány mellett, ahol hajnalig megy a hangos zene…

Parton érdemes elkerülni azt a részt ahol a jetskisek kikötői vannak. Elég nagy a zaj, és ha ott, a part szélén menőznek, akkor lehet a kellemes benzinszagot élvezni.

Inkább angolul lehet boldogulni, de sokan értik a németet is. Az eladók alapvetően kedvesek, sok a fiatal (gondolom nyári munka).

 

Ami tetszett:

A sármelléki reptér korrekt, tiszta, normális a személyzet. Minden elismerésem!

Transzfer Bulgáriában oda-vissza pontos, jól szervezett volt.

Sármelléken nem kell fizetni a parkolásért a Robinson Tours-osoknak.

A tengerparton nincs szúnyog, nincsenek csípős állatok. A kivitt szúnyogriasztót nem kellett használni.

A tenger tiszta. Egy napig erős szél fújt, erős hullámzással. Aránylag sok hinarat és medúzát hozott ki a hullám, de sztem ez belefért.

Kellemes volt az idő. Egy du. volt eső. Ettől eltekintve a levegő 26-28-30, a víz 24-26 fokos volt. Este pulóver nem kellett.

A naposparti aquaparkban voltunk egy napot (van Neszebárban és Szvety Vlaszon is) jól éreztük magunkat, tetszett a gyerekeknek is. Ha jól emléxem a felnőtt jegy 30, a gyerek 16 leva. Negyed óránként vannak gyűjtőjáratok a parton, így ingyenes a transzfer. Figyelem, benn az aquaparkban az árak 20-30%-kal magasabbak mint a parton (italt-ételt nem lehet bevinni, ezt ellenőrzik is)!

A szállodának korrekt a felnőtt és a gyerekmedencéje is.

Finomak a helyi sörök (Kamenitza nyert nálam), jó a Rakija és a helyi borok is. Big Rakiját kértem először rutintalanul, kaptam is egy decit :- )

Sok helyütt van happy hour. Van ahol délután, van ahol este. Néhol sörre, van ahol koktélra érvényes. Tényleg félár van, aki erre rászánja az időt, sok pénzt spórolhat.

A kinntlétünk alatt volt a szülinapom. Este mikor visszaérkeztünk a szobába, egy üdvözlőkártya mellett egy üveg pezsgő volt bekészítve. Kedves figyelmesség volt!

A rántott sajt (a lányom kedvence) fehérsajt volt csak tojásba forgatva és megsütve. Érdekes és finom.

 

Ami nem tetszett:

Sok helyütt építkeznek, és nagyon sok az elhanyagolt telek, embermagasságú gazzal, szeméttel, törmelékkel.

A strandokon nincs zuhany, kevés a szemetes. Minden este összeszedik a szemetes zacskókat és a napágyak között végigmegy egy homokszitáló traktor is, de a homokban rengeteg a csikk, és van nem kevés üvegszilánk is.

A szálloda korrekt, kb. viszi a négycsillagos szintet, bár pl. a padlószőnyeg tisztasága, hagyott némi kívánnivalót. Beépített légkondi, szobánként szabályozóval, korrektül működött.

A svédasztalos reggeli rendben volt, bár a sárga és a piros színű ital ihatatlan volt, és érezhetően tele édesítőszerrel.

A helyi partneriroda (AlmaTours) embere angolul és oroszul beszélt, ami nem lett volna gond, az angol megy. Az érkezéskor megígérték, hogy legkésőbb másnap (csütörtök) reggel lesz egy eligazítás, megbeszélés, ahol a fakultatív programokra is lehet jelentkezni. Vasárnap reggelig nem történt semmi, akkor került ki a faliújságra egy általános ismertető.. Ebből kiderült, hogy az a program ami bennünket érdekelt volna (várnai delfinárium) hetente egyszer, csak pénteken van… na, ezt a gyerekeknek beadni…

A BulgariaAir gépe rendben, de… Unott és flegma stewardesst láttam eleget, de egész úton rágózót most először. Nem volt magyar nyelvű információ a gépen, mindent elhadart, kissé érthetetlen angol nyelven adtak elő. Sok idősebb ember volt a gépen, láthatóan nem nagyon értették.

Neszebárt sztem elcseszték. Nagyon vártam a kirándulást, de semmit sem találtam a várt hangulatból. Mindenütt árusítóhelyek, a hamis parfümtől a napszemüvegig, az olcsó gagyiig.

A ciril betűs kajaszámlát tételesen át kell nézni. Előfordult rajta plusz tétel… És egy ügyes átverés (nejem észrevette), ráadásul a saját szállodánkban. A rendelés 3 alrendelésből állt (ital, főétel, desszert). És ki is hoztak 3 számlát, és a harmadik végén lévő göngyölített összeget kérte a pincér. Egy volt a hiba, a számlák az 1, 2, 4 sorszámot viselték. Volt valahol egy 3. is, aminek a 8 levás tételét nem fogyasztottuk el, és a pincér is azt mondta, hogy ezek a gépek hibáznak. Így nem kaptak egy fillér borravalót sem természetesen, és a csökkentett összeget fizettem ki…

A kaja általában csalódás volt, bár valszeg a tengerparti éttermek nem túl jó mintavételezést adnak. Egy olasz étterem volt, ahova többször visszamentünk, ott remek volt a pizza, a tészta és a kagyló. Rajongok a tengeri cuccokért, de ezt sehol sem frissből, hanem fagyasztottból csinálták (így itthon is ehetek). Volt ami sós volt, volt ami égett. Biztos lehet kapni valami kakukkfüves mediterrán fűszerkeveréket, azt teszik sok mindenbe, és így egyenízű lesz a kaja…

A parti sétány tele van hamis cuccokkal (parfüm, ruha, napszemcsi, óra stb).

A sétány két oldalán végig bódésor (kaja, fagyi, ruha, étterem…) és folyamatosan jönnek az elektromos kisautók, elektromos robogók, kisvasút, lovak… Nyugodt sétáról nem beszélhetünk, ha percenkét sokszor félre kell állni.

 

Az árakról:

Készpénznél egyértelműen az ATM-es kp felvétel a nyerő. Egyrészt a nagyon erős Ft miatt (Euróban számol el a bank), és az átváltási árfolyam is így a legjobb ( ami ekkor 1.955 volt). Az ajánlott Crown váltok tényleg korrektek, ott 1,91 az árfolyam. Mindig adnak számlát is. Más pénzváltót nem próbáltam ki, bár a parti sétányon vannak 1,94-1,96-os árfolyamok a pénzváltóknál. ATM-ből látni sztem eleget. Ismerős az Unicredit és a Raiffeisen volt.

Az árak a tengerparton lényegesen magasabbak mint 2-3 évvel ezelőtt (ekkor volt egy barátom, tőle tudom az akkori árakat).

A parton nagy pohár (kb. fél literes pohárnyi) gyümölcs 4-5, a kicsi 3 leva.

Neszebárba egy 20 perces hajóút 40 leva (2 gyerek, 2 felnőtt).

Dottó kisvasút felnőtteknek 3, gyerekeknek 1,5 leva.

10-15 perc lovaskocsikázás 30 leva.

Éttermi étkezés négyünknek 60-100 leva (két gyerek kb. egy felnőttnyit eszik :- ). Függően a rakijáktól, előételtől, desszerttől…

Autót nem béreltünk. A szállodában 78 leva volt 1-2 éves, klímás kis kocsi. Láttam Renault Thaliát 25 Euróért/nap.

Sör a parton 3-4 leva.

Kisboltban a helyi ásványvíz 1,2 -1,5 leva (1,5 liter), helyi sör (0,5l) kb. ugyanennyi, import sör a duplája.

Napernyő és a nagyágy a strandon 6+6 leva.

Alkoholos koktél 8, alkoholmentes 6 leva körül (a szállodában du 3 és 9 között happy hour, és félár!).

Gyerekeknek ugrálóvár 15 perc 5 leva.

Szuvenírt szinte bárhol lehet venni, és szinte mindenhol ugyanaz van, és az árak is nagyon hasonlóak. Alkudni lehet és kell is. Gyakran nem pénzbeli az engedmény, hanem ajándékot adnak.

 

Konklúzió részemről.

Remélem a Robinson Toursosok is olvassák a topicot, és tudják fejleszti a szolgáltatásaikat (és résen lesznek, mert kinéztünk egy montenegrói utat :- ) Jó lesz ez, de oda kell rá figyelni.

Ha visszamegyünk Bulgáriába, akkor kocsival megyünk. 3-4 alatt érünk le, ugyanennyi tengerpart, és ugyanennyi vissza (ebben nagy része van az írás elején említett könyvnek).

Azt hiszem, rengeteget fejlődött az elmúlt pár évben a tengerpart, de remélem rájönnek, hogy az értékeiket meg kell őrizniük, és nem a tömegturizmus fele mozdulnak el.

 

Ha kérdésetek van, szívesen válaszolok!

 

Koli

volvus Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21978
Ebben sajna nem tudok okosat mondani:-(( Én beleszaladtam az EB. után haza induló török szurkolókba, igaz csak Szegedig de az sem volt egyyszerü. Mi is vasárnap indulunk Bp. mellől Debrecen felé Románián keresztül, Tusnádfürdőn megalszunk,hétfőn érkezünk a Napospartra. Útközben többször megállunk nézelődni, hamár nyaralunk .
Előzmény: Mtündi (21960)
alexka89 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21977
Sziasztok.
Mi július 7.-én megyünk Bulgáriába és azt szeretném kérdezni hogy valaki nem tud jó és olcsó apartmant vagy kertes házat nessebáron vagy napos parton?
És még lenne 1 kérdésem hogy levát vagy eurtot vigyünk?
Előre is köszönöm!
nellly Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21976
Brü-hü-hü..... sajnos.... igen!!!!!!!
Előzmény: tengeres (21961)
nellly Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21975
na, folytatom, szóval én ennyi pénzt sem ott, sem itt nem adnék egy vacsiért. Szóval nekem ezért tünt soknak, de kinyomozom, hogy igazából mennyit fizettek, mert amikor megkérdeztem az egyik havert, azt mondta, hogy nem volt 800 leva. A 200 euró már csak plussz beváltás volt, mert nem volt elég a bolgár pénzük.
Előzmény: stevie wonder (21933)
nellly Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21974
Tudod, nekem a Ti fogyasztásotok is soknak tűnik. Mert ugyi én
Előzmény: stevie wonder (21933)
petya1978 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21973
Köszi a segítséget,megtaláltam.
gpavlikovics Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21972

Elkérhetném annak az apartmannak az elérhetőségeit?

 

Én a Hotel Glarus Beachben voltam, és igaz, hogy nagyon kedvezményes áron (kb. 1000Ft/nap) négyen voltunk ott a két gyerekkel, meg a tengerparton volt, de a szomszéd tavernában valami némber egészen hajnalig óbégatott, és azt merték mondani, hogy élőzene... Szóval egyrészt visszamennénk, másrészt nem oda.

Ha van a szállásról kép, meg összeg, azt is szivesen venném.

Kösz!

Előzmény: kertészboy (21954)
gpavlikovics Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21971

Figyu!

 

Eurót sem kell vinni, legalábbis az autópálya miatt.

Most voltam Bulgáriában (odafele Románián át, hazafelé Szerbia), és sem lejt, sem dinárt, sem eurot nem váltottam. Helyette elvittem magammal a bankkártyámat. Semmi extra, csak egy OTP maestro, meg egy OTP mastercard.  A szerb autópályán lehet fizetni mindenhol kártyával, talán csak a román úthasználat nem megoldható, de ott meg bejött a HUF.

Szóval Szerbiában úthasználat kártyával, egészen Nis-ig találsz OMV kutakat, ahol minőségi benzin, többé-kevésbé tiszta WC, meg kaja vásárolható kártyára. Bulgáriában már nincs fertőtlenítés, csak úthasználati díj. Mivel 10 napra mentünk, a 7 napos kevés volt, így 1 hónaposat vettem 25 leváért - benzinkúton kártyával.

Tehát ajánlom a kártyás fizetést.

A levához jutás is igy a legegyszerűbb. ATM a mi nyaralóhelyünkön (Napospart), 10 perces sétán belül legylább 6 db volt, amelyek között volt OTP-s is (odakins DSK bank a neve), ha ott van számlád, az olcsóbban adja a pénzt. Sőt, még egyes valutaváltóknál is lehet pénzhez jutni, de ők egy kis plusz jutalékot számítanak fel. Ugyanis kell csináljanak egy euro-leva átváltást is, és 70 levára 4,5-t számítottak fel jutaléknak. Tehát a bankkal jól jársz.

 

Ha van valami, ami miatt jó, ha van nálad kp. az a bolgár rendőrség. Engem Szófia és a szerb határ között bemértek 110-zel 50-es táblánál.  (Mai napig nem értem, hogy egy 2x2 sávos, árokkal középen elválasztott úton mi a görcsnek kell sebességet korlátozni, hacsak azért nem, mert van egy rendőrőrs, és ott kényelmesen, árnyékból tudnak radarozni) A lényeg az , hogy bevittek egy szobába, mondták, hogy fürersájn dráj monáten kaput, meg cvejhundert evro. Aztán lementek 20 eurora, de nálam még annyi sem volt, azt tanácsolták, hogy látogassak be a közeli városba, és hozzak pénzt, addig vigyáznak az irataimra...

És tényleg tisztelik az anyákat, gyerekeket, betegeket, mert mikor elköptem ékes oroszsággal, hogy mojá zsena pregnant, és mutattam a nagy hasat, legyintettek egyet, visszaadtak mindent és kifejezték abbéli reményüket, hogy már nem fogunk találkozni.

Tehát kp helyett jól jön a terhes feleség is...

 

Az utvonalról:

Románián át rövidebb az út, kb. 200 km-rel (Miskolcról), kevesebb az útdij is (románia 880 Ft, bulgária 25 leva (13euro)), de van Giurgiunál hidvám (10 euro), de a rövidebb úton egészen Nagyszebenig (Sibiu), vagy még tovább NEM VOLT 1000 MÉTERNÉL HOSSZABB EGYENES SZAKASZ! Ez azt jelenti, hogy ha román fásautó megy előtted, akkor akár egy teljes órán keresztül 50-nel fogsz menni, ráadásul a hülye nyomvonalú hegyi utak miatt a kocsi átlagfogyasztása 8,7 liter volt.

Szerbián keresztül hazafelé Szófiáig változatos az út, kevés hegyi szakasszal, de normál menet idővel. Szófia és Nis között egy kicsit grizes a dolog, de a táj kárpótol. Szerbiai útdíj 23 euró, ami több, mint a romániai, de errefelé 6,4 literes átlagfogyasztást mértem, ami 1300 kilométerre kivetítve mintegy 30 liternyi benzin megtakarítást jelentett, és így megvan az útdíj, te pedig nem őszülsz meg a sok kanyar miatt.

Kicsit elkanyarodtam, de ez ki kellett, hogy jöjjön

Előzmény: csocso50 (21953)
danken75 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21970
szintén olasz, pesaro. A szabadstrandon lehetett ingyen a homokba vagy törölközőn feküdni, de ott nem takarítottak, és kb. 20 percnyi sétára volt a szállótól...
Jah, a napágy pedig nem 5 leva, 5 euró volt :D
Előzmény: Bridzsit76 (20904)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21969
Menj át a bulg.light-re nézd meg a 10464-es kockát ott a folyócska szerintem
Előzmény: zokert (21875)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21968

Úgy látom jól sikerült nagyon örülök!

Előzmény: gsmith79 (21928)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21965
Szió!Vizumdij nem volt amikor Isztambulba mentetek,vagy esetleg már volt vizumod?Ugy tudom ,hogy kell valami 20 euro körül fizetni de lehet nem jól tudom?
Előzmény: kertészboy (21954)
csocso50 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21964
Nem baj majd beállok valamelyik mögé a pályán azt go.
Előzmény: volvus (21906)
kiten Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21963
Sziasztok mostanában nem olvastam a fórumot.Aug 3.-án indulunk Primorszkóba tíz napra + egy éjszaka Szófia. megtudja valaki mondani , hogy tavaly óta mennyivel lett drágább Bulgária?
csocso50 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21962
Már csak 9 nap!!!
tengeres Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21961
Jaj de hamar eltelt az időtök!
:-(
Előzmény: nellly (21880)
Mtündi Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21960
Akkor hol cérszerű átkelni a határon? A szállásunk megvan és az időpont is adott. 20-án reggelre kellene odaérnünk.
Előzmény: volvus (21906)
manonos Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21959
Nézz szét a BULGÁRIA LIGHT fórumon ott naponta találhatsz hasznos infot.
Előzmény: tpr (21817)
manonos Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21958

Szia!

 

A BULGÁRIA LIGHT fórumon légy szíves szét nézni GABÓCZA volt ott és írt beszámolót.

Előzmény: petya1978 (21957)
petya1978 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21957

Sziasztok!

Érdeklődnék,hogy valaki nem járt esetleg a Naposparton a Hotel  Sun City-ben?

    Ha igen írhatna pár sort a helyről. Előre is köszi.

kertészboy Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21956
koszi mammamija, rajta leszunk! :)
Előzmény: mammamija (21955)
mammamija Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21955
Akkor még ma húzzatok bele!!!!:))))
Előzmény: kertészboy (21954)
kertészboy Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21954

Sziasztok kedveseim!

Udvozlet Napospartrol. Nagzon klassz az ido, a tenger kb. 25 fok korul van. Az arak balatoni viszonylathoz kepest nagzon baratsagosak. Tegnap nessebarban voltunk, nagyon hangulatos kis latvanyossag. Itt beultunk etterembe negyen. Sopszka salatat es kebapcset ettunk, mindekinek nagz korso kamenitza (nagzon tuti sor) es rovidital (bolgar rovidital, a nevet sajnos nem tudom, torkolypalinka jellegu). Osszesen 66 levat fizettunk, bankkartyaval.

 

A Ballit megtalaltuk, nagyon jo, az arak teljesen jok. Bankkartyat mindehol szivesen elfogadnak, ahol erre lehetoseg van. A royal beach balzeo (?) hotel mellett megtalaltuk az otp-dszk bakfiokot. Mellette jobbra egz mineral shop van, es az mellett kell felmenni a lepcson, zart helyen van az automata. 1 eur volt a kp. felvetel. Nessebarba menet jobb oldalon is van dszk bank es atm. Naposparton erdemes valasztani a helyi jaratu buszokat, azzal mentunk Nessebarba. 1 leva (!) a jegz, es a buszon dolgozo kalauztol lehet megvenni. A buszmegallokban angolul is ki vannak irva a menetrendi infok. 

 

Az ejszakai elet nagyszeru, mindekinek ajanlom aki szeret diszkozni, a Lazur diszkot. (fel 7-re ertunk ma haza, bekarmoltunk rendesen...)

 

Az apartmanunk kituno, mikrosuto, edenzek, evoeszkozok, kvfozo, legkondi... teljesen korrekt! Jo valasztas volt.

 

Mi elmentunk tegnapelott Isztambulba is. Egy helzi utazasi iroda szervezte az utat, 79 leva volt az ut plusz 10 eur a buszos idegenvezetes. Atmentunk Azsiaba is. Az isztambuli bazar (Grandee Bazaar) nagyszeru. Osszeismerkedtunk egz Musztafa nevu pasassal, magyar a neje, beszelt magzarul folyekonyan. A bazarban alkudni kotelezo! Es ha megz valaki, ne hagyjatok ki a torok almateat!

 

Roviden ennyi! Azt hiszem jovore is jovunk, nagyon tetszik a hely! Sajnos holnap indulunk haza, ami elkeserit.

 

Puszi / pacsi mindekinek!

csocso50 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21953
Szia.

Én csak annyi eurot viszek amennyi kell a pályára,dinárt meg nem is viszek.

Még 9nap.
Előzmény: sasac (21939)
Szetka Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21952
Ááá, én ennyivel nem elégszem meg. :-)
Előzmény: mammamija (21951)
mammamija Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21951
Tiéd a hanxóró!!:))
Előzmény: Szetka (21950)
Szetka Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21950

Az én voltam kérem. :-)  :-)

 

Onnan tudtam, hogy voltam mindkettő helyen.

 

Igaz, hogy 26., illetve 28 évvel ezelőtt. (Naposparton meg lassan egy éve).

Előzmény: gsmith79 (21948)
mammamija Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21949
:) Tudom, de nem akartam már annyira részleteset csinálni...aki nem a Napospartra, Aranyhomokra vagy Szozopolba megy úgyis tudja merre van:) - de legközelebb külön teszem.
Előzmény: gsmith79 (21948)
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21948

Valaki azt mondta mielőtt elindultam, hogy Albena nem az Aranyhomokhoz tartozik,

igazat kell neki adjak, tehát Albena az egy különálló része Bulgáriának, az igaz, hogy

közvetlen 8-10 kmrel az Arany Homok után jön, de ők az már Albenának, és nem

Arany Homoknak hívják:)

mammamija Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21947

2008-as szállodainfok:

NAPOSPART:

Hotel Burgas Beach: 8826-8899-8980-9040-9043-9045 wesztern
Hotel Burgas Beach: 10152 subbasa
Hotel Chrisantema: 8859 G.Andi
Hotel Bellevue Beach: 9328-9365 MiZo72
Hotel Meridian: 9521 Chimney
Hotel Sun City: 10145, 10198 Gabócza54

ARANYHOMOK:

Hotel Iberostar Obzor és Izgrev: 10164-65 nellly

Hotel Tintjava: 10398 Anjani

Hotel Gergana: 10451, 10464, 10466 gsmith79

SZOZOPOL

apartman: 8317-8370-8495 gombizsolti
napi szinten stojan
Köszönjük!:)

mammamija Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21946
Aztamindenit de gyönyörű!!!!!! (megyek visszaolv.ni)
Előzmény: gsmith79 (21945)
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21945
kinti étteremTv:)szobalenti tv:)dolphinsfürdő
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21944

megvan, köszönöm, a beszúrás maradt le:)

 

Előzmény: Szetka (21943)
Szetka Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21943

Szia Gsmith79!

 

 

Képek feltöltése:

 

- tallózás gomb (kijelölöd a képet amelyiket fel akarod rakni)

 

- feltöltés gomb

 

- beszúrás gomb baloldalt (ez szokott általában lemaradni)

 

A képek max. mérete 512 kbyte lehet, ha nagyobbak, akkor előtte le kell kicsinyítened valamelyik programmal (pl. photoshop, vagy pl. mammamija is feltett egy linket, ahol méretezni lehet: http://www.meretezdat.hu/ .)

 

Túlságosan azért ne vedd le a méretet, hogy azért élvezni is tudjuk. :-)

 

Jó munkát!

 

Várjuk az eredményt!

Előzmény: gsmith79 (21930)
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21942
hotel2étterem3étterem2étteremhotelszobábólmedence
videoframe Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21941
Lassan eljön a mi időnk is, még három nap! A hétvégén indulóknak jó utat, jó nyaralást, a később indulóknak pedig türelmes, reményteli várakozást!
Spidee.Fox Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21940
Már csak 19 nap és indulás! :D
sasac Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21939

Sziasztok!

Mennyire éri meg a Szerb határon a dínár váltással vacakolni ha csak a fizetőkapukhoz kell.Ha jól emlékszem tavaj nem kevés százalékot vontak le Tompánál az Euro-Dinár váltáskor.Mindíg tudnak visszaadni Euroból.

inyic Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21938

Nem tudhatod, de a fiuknak is van lelkük, nem csak a lányoknak :-)

Előzmény: Pötyi71 (21751)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21937
The Start to Sozopol, at 1 Day :-D
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21936
Rosszabb mint a Réka! :D
Előzmény: Szetka (21925)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21935
Ugy hogy szeretem a pacalt! :)
Előzmény: mammamija (21927)
_Fefe__ Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21934

Sziasztok, rég írtam ide :)

 

Igaz, idén Törökországban jártunk, de természetesen jövetben-menetben beiktattunk egy-egy szófiai ebédet, mert azt kár lenne kihagyni :)

 

Apropó, bár teljesen esélytelen, de nem olvassa véletlenül a fórumot az, akivel menetben (jún. 13.-án péntek du.) összefutottunk a Happy-ben? (utánunk kaptak asztalt, mi négyen voltunk, két fiú+két lány)

 

stevie wonder Creative Commons License 2008.07.04 0 0 21933

ahogy kivettem az elejtett szavakból, 200 eurót be kellett nekik váltani levába, és még nem tom, mennyit tettek hozzá a már meglévő levájukból. Szerintem kicsit vastagon fogott a ceruzájuk a pincéreknek.

 

 

Az fejenkent kb 5000 forint.

 

A haverommal ketten most jottunk meg a halasztelki Hermina etterembol (csucs hely!), kajaltunk, ittunk fejenkent ket sort, es fizettunk 11 ezret.

 

Mondom, Halasztelken.

 

Szoval hogy is van az a bolgar vastag veruze? :-)

 

www.herminaetterem.hu

Előzmény: nellly (21900)
Kordina Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21932

Köszönet ezért a kerek beszámolóért!

Másoknál is rázósan ment a képek felrakása az elején, de azután belejöttek lásd. Mizó. A júni.20 körüli beszámolóknál, valaki részletesen leírta, hogy kell képeket feltenni.

 

Előzmény: gsmith79 (21928)
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21931
Feladom:)
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21930

Nem teszek fel képet, mert nem sikerül, majd ha valaki segít, hogy kell

akkor megcsinálom:)

gsmith79 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21929
Tenger a szobából
gsmith79 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21928

Sziasztok,

 

Hazaértünk Albenából és nagyon szép volt minden.

Igazából a repülőút a Bulgarian Airrel nagyon gáz,

kicsi a hely, és elég furcsán vezetett a pilóta oda  és

vissza is, de azért kibírtuk. A reptéren várt a transzfer

elvitt a hotelig: Hotel Gergana. Nagyon igényes, szépen felújított

hotel, majdnem minden szoba  a tengerre néz, mi a hetedik

emeleten voltunk egy két szintes szobában. Alsó szinten egy

hatalmas terasz, nappali, asztal székek, minibar (megjegyzem olcsóbb volt onnan venni a csokit, mint a sarki közértből) felül fürdőszoba

és egy hatalmas ágy, amiből a tengert lehet nézni.:-

A fogkefétől kezdve a tusfürdön át, egészen a borotválkozási

cuccig mindent adtak a hotelbe, tehát ha semmit nem vittünk volna

is el lettünk volna. Adtak egy karszalagot azt végig viselni kell, az

jogosít fel arra, hogy ott legyünk. Minden este animációs programok voltak,

amúgy nagyon gyerek barát hely, egész nap programokat szerveznek, mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. (viziaerobik, torna reggel, tánctanulás, darts verseny, billiard, csocso verseny stb..) A medence nagyon igényes és naponta takaritják, ahogy az ágynemüt is kétnaponta áthúzták, és minden nap van tiszta törölköző és cserélik a tusfürdőket ami egyébként Yves Roche:-) A tengerben nincs semmi állat, se medúza, se kis rákok, semmi!

 

Az étterem nagyon igényes, rengeteg kaja volt, reggelire is

körülbelül 70 felé, ugyanígy ebédnél és vacsoránál. Utóbbinál

mindig sütöttek nekünk valamit, például pulyka, hal, vagy csülök.

Az all inclusive annyira nem izgalmas. A gépi üdítők nagyon vizezettek,

akinek érzékeny a gyomra az kerülje, ahogy a fagyit is, és a jégkockát,

mert könnyen gondba kerülhet az ottani viz miatt. A masztika nekem nem izlik,

se a zöld se a fehér, és amit az all inclusiveba lehet inni piát,

az kb nálunk a Tesco alsó polcán lévő piáknak felel meg, bár én nem

vagyok egy nagy piás, biztos van akinek jó a Tesco rum vagy gin-es cucc is.:-)

 

A bolgárok aranyosak kedvesek, főleg akik a turizmusból élnek, a többiekről

ez azért nem mindig mondható el. Ha kimegyünk az üdülőövezetből előkerülnek

az erőszakossabb emberek, akik kéregetnek, vagy mindeképpen el akarnak adni valamit. Amúgy az emberek többsége jól beszél angolul. Érdemes a környéken megnézni Balchikot, és Várnát és elmenni a Kaliakra fokra vagy éppen a Delfináriumba. Van kisvasút, sétáló utca, lehet hajózni a tengeren 8 leváért 40 percet, még a kapitány azt is megengedi, hogy vezessük a hajót. Van parasailing, jet ski, vizibicikli, szép homokos és lassan mélyülő a part. Van kint OTP Bank, ott érdemes kivenni pénzt, mert sokkal olcsóbb de a kinti bankokban is 1,98 ért váltottam Balchikban. A taxisokkal érdemes alkudni, úgyis elfogadják, mert ilyenkor még nem nagyon van fuvarjuk. Az 50 levás utat 20 ért is elvitte, bár célszerű előre megállapodni velük minden esetben. Vannak kint buszok, de nem olyanok, mint nálunk, hanem kis minibuszok. A Mercedes légkondicionálttól egészen az ütött kopott zörgő kisbuszig minden. Teljesen jó és olcsó, csak nincs menetrend, mert ha megtellik a 15 fős busz akkor elindul:) De jó élmény érdemes kipróbálni. Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom a Gergana hotelt és Albenát is. Teszek fel pár képet, szóval hajrá és jó nyaralást azoknak akik most mennek.

mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21927
Hogy kerülsz te 1190-nel előbbre?
Előzmény: PET SHOP BOY (21923)
Szetka Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21926
Már nem kéreti magát.  :-)  :-)
Előzmény: Szetka (21925)
Szetka Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21925

Még kéreti magát.   :-)

 

 

Előzmény: PET SHOP BOY (21922)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21924
Megmondalak a Rékának!
:)
Előzmény: PET SHOP BOY (21922)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21923
Hol etted?
Előzmény: stojan (20599)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21922
Mama ,csak úgy megjegyzem hogy az új pasid nem biztos hogy ki tud majd húzni a szarból....
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21921
Tavaly szozopolban szinte sz összes étteremben ahol ettünk lehetett cacát enni!
Előzmény: volvus (21901)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21920
Nos igen a bulgár nőkben kellemesen csalódtam!
Ugye bár köztudott hogy a bulgár nők bajuszosak de a tapasztalatom az hogy nincs sokkal több bajuszos nő kint mint itthon! :)
Biztos ismerik a pengét! :D
Előzmény: stojan (21884)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21919
Több pénzed lesz. :)
Előzmény: ren0012 (21879)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21918
6 leva a parton?
Szozopolban remélem kapok 1 ért is :)
Előzmény: Anjani (21866)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21917
Most kis műanyag tálban árulják de ott sütik az orrod előtt frissen
Előzmény: nellly (21903)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21916
Mond meg hogy engem dobtál mert ,találtál másik jóképű fiatalembert akivel titokban tucc randizni! :D
Előzmény: mammamija (21861)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21915
Szozopolban is van egy nagyon jo cacás hely !!!
Előzmény: grisin100 (21905)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21914
Ha gyüssz akkor igen! ;)
Előzmény: mammamija (21861)
Kordina Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21913

Autóval vagy repülővel mentek?

Előzmény: Pötyi71 (21904)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21912
Köszi akkor erre én is rácuppanok és azt hiszem hajintok utána egy kis mackó vért.Kostóltátok már?Nem tudok piros bort inni mert megfájdul tőle a fejem,kint se mertem inni de az eladó váltig bizonygatta hogy ez gyógyszer.Hát megkostoltam úgy lecsuszott mint a pinty és milyen finom és tényleg nem fájt tőle a fejem hoztunk is pár üveget.Egy barna maci van a cimkén kostóljátok meg aki szereti az félédes bort vigyázat itassa magát.
Előzmény: nellly (21903)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21911
A Szozopolt nem tudtam
Előzmény: utazo idegen (21909)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21910
Csak pihennek még otthon leglább 1 hetet:-)
Előzmény: volvus (21906)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21909
Igen Bulgáriába (Szozopol)
Előzmény: grisin100 (21891)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21908
Közeprészen:-)

Kubán-tól északra kb150-m
Előzmény: volvus (21907)
volvus Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21907
Megkeresem!!! Északi vagy a déli részen???
Előzmény: grisin100 (21905)
volvus Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21906
Azon a hétvégén 5 német tartományban lesz vége az iskolának. Nagyon nagy lesz a tranzit forgalom szerbia felé . /is/:-((
Előzmény: Mtündi (21849)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21905
A naposparton felfedeztük az "igazi" cacázós helyet a "Janny étterem mellett, ott még cápahúst is kaptunk.
Előzmény: volvus (21901)
Pötyi71 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21904
Mi július 11.-én indulunk Szozopolba. Remélem jó időnk lesz.
nellly Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21903
Kérlek szépen ezek pici apró halak, és egyben vannak kisütve. Zacskóban árulták régen, most nem tom miben. De nagyon, nagyon finom.... DDDD
Előzmény: tolnaimarti (21902)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21902
ezt én apró halnak nézem!Homályosítsatok fel mi is ez a caca?Kibirni röhögés nélkül komolyan most tünt fel,hogy folyton ezt emlegetitek.
Előzmény: utazo idegen (21889)
volvus Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21901

Kikötőkben vagy a környékükön kell keresni. A naposparton sem találtam csak Várnában és Szozopolban láttam. / igaz ez kagylo de a cacából semmi nem maradt/

 

Előzmény: nellly (21899)
nellly Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21900
Most van egy kis időm mesélni. Aranyhomok szélén volt egy étterem, Fishermenn's Village névre hallgatott. Egy baráti társasággal ismerkedtünk össze, és velük voltunk egész idő alatt, így ők hívtak meg bennünket ebbe az étterembe szülinapi és névnapi alkalomból. Volt előétel, aztán főétel, sopszka saláta, meg kis lepények. Az előételben mindenféle tengeri herkentyűk voltak 2 hatalmas tálon, főételként pedig 2 fajta hal volt roston és sütve. Ittunk még sört és ásványvizet, 9-en voltunk. de ahogy kivettem az elejtett szavakból, 200 eurót be kellett nekik váltani levába, és még nem tom, mennyit tettek hozzá a már meglévő levájukból. Szerintem kicsit vastagon fogott a ceruzájuk a pincéreknek. Persze utólag nem lehet reklamálni, hogy miből hány adagot tettek a tálra, de nekem jó lecke volt, hogy ilyen formán nem szabad ételt rendelni, főleg külföldön.
nellly Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21899
Én az Aranyhomokon sajnos, sehol nem láttam cacát, pedig kerestem. És a férjecském is mindenkit felszólított, hogy keressenek nekem. Mégsem tudtam újra élvezni az ízét. Sebaj, majd jövőre!!!
Előzmény: utazo idegen (21889)
nellly Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21898
Én láttam még kinn Pliszka nevezetű konyakot is, ami pont olyan mint a szloncsev brjag, bár utóbbi a csúcs!
Előzmény: pe_pe (21893)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21897
Van rajta 1 vitorlás (vagy kettő..... attól függ mennyit iszol)
Előzmény: pe_pe (21893)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21896
A "slancev breg" vagyis a"napos part" :-)
Előzmény: pe_pe (21893)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21894
Nem igaz. kb úgy mint nálunk, kevés helyen fogadják el (vagy xarul váltják ) Eurót vigyél, ott váltsd be levára.
Előzmény: Törölt nick (21892)
pe_pe Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21893
Megtudnátok mondani, hogy konyakból melyik a jó?
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21891
Hova is mész? (csak azt ne írd, hogy Bulgária) :-)
Előzmény: utazo idegen (21890)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21890
Majdnem elfelejtettem!!!!!!!
Előzmény: utazo idegen (21889)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21889
együnk egy kis cacát és úsztassuk meg egy üveg jó hideg sörrel.
Előzmény: stojan (21884)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21888
Én is jul: 19 én indulok
Előzmény: Mtündi (21849)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21887
Küldtem mailt
Előzmény: Mtündi (21849)
halley Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21886
...no meg a korábbi Obzor-tárgyú hasznos és rádöbbentő eszmefuttatásokat is Neked köszönhetem !

De úgy tűnik, megint más lett az úticélunk. ;^)
Előzmény: inyic (21826)
stojan Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21884
Az automaták többsége 400 lv t ad ki, de van olyan is, amelyik csak 200 at. olyannal amelyik 400 felett adott volna nem találkoztam.
Kicsit irogassunk inkább nőkről (lehet bolgárokról is), ételről italról. kezd a topik nagyon egysikúvá vállni. Komolyan olyan fontos egy 1-2 ezer forintos költség, mikor egy nyaralás Bulgáriaban bruttó 60-200 e Ft / fő környékén jön ki? Ráadásul a "forintunk is megerősödött". Van még pár vidám napom... legyetek ti is vidámak. Zagorka!
gyengecsaba Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21883
Üdv!
Ha jól emlékszem Te írtad, hogy a burgaszi állomáson van Dszk automata. Az állomás melyik részén található, mennyire könnyű megtalálni?
Köszi gycs
Előzmény: Törölt nick (21882)
gradinar Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21881

Annyi a maximum, tobbet nem hagy.

G.

Előzmény: ren0012 (21879)
nellly Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21880
Sziasztok! Hej, de jó egyeseknek, meg pláne a ketteseknek (esküvő, miegymás...DDD)! ÉN meg próbálom utolérni magam. PErsze dög meleg van ezerrel, és visszasírom az aranyhomoki tengerpartot! Mamma! TUdod már, hogy mikor indultok???
ren0012 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21879
Stevie.Mi van akkor ha 400 levanal tobbet veszek fel?
Előzmény: stevie wonder (21872)
ren0012 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21878
Szia Mamma.Gyere aug 6.-an.Mi is akkor megyunk.
Előzmény: mammamija (21861)
Kordina Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21877
Épp most ütöttem be én is a keresőbe, és eddig végig azt hittem, hogy ugyanazt nézem. Kísértetiesen hasonlítanak egymásra az oldalak, csak mikor kiderül, hogy nem egy helyen van a kettő...szóval tényleg van választék. A legkönnyebben elérhető parkolót választjuk. Köszi!
Előzmény: Zia62 (21874)
zokert Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21876

 

Minden érdekelne,amit Obzorról tudsz.Ennek a motelnek és egyéb szállásoknak az árai,foglalási lehetőségek,a part ,árak és minden egyéb!Kérlek ha van időd válaszolj,mert erről a részröl nincs inó.Előre is köszönöm!

Előzmény: inyic (21813)
zokert Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21875

 

Bizony ott van az a kis folyó a Gergána mellett és állítólag ugyanaz a neve mint a nemzeti parknak.Mikor én három éve átlábaltam rajta kb.5-6 m. széles volt és a közepén térdig ért.Sajnos a kirándulási lehetőségről én is később hallottam.Szerintem nem is reklámozzák,ott féltik a természetet,nem úgy mint délen.A nudi strand a Kranevói előtt van ,a Gergánától kb.20 percnyi sétával.Feleségem pillantotta meg először a napozókat,nem akart arra menni ,de én nem hagytam ki.Kár volt!Kranevo kárpótolt szép partjával,olcsóságával,az emberek kedvességével.

Előzmény: tolnaimarti (21198)
Zia62 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21874

Szia Kordina!

 

Több őrzött parkoló is üzemel,beírod a keresőbe ,és válogathatsz.Az Üllői úton is van min. kettő.

Előzmény: Kordina (21854)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21873
Igen! Összekevertem a belföldi ATM-et a külföldivel - Szetka volt olyan drága, hogy ismét betette a táblázatot.

Előzmény: stevie wonder (21872)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21872

Most jelent meg a netbankomon az euro felvételi költsége: 400 eurot vettem ki saját bankból (OTP) és 512 Ft-ot vontak le - az messze nem 1 euro.

 

 

Az 1 euro penzfelveteli koltseg a DSK Bankra vonatkozik Bulgariaban, ha levaban veszel fel penzt, max 400 levat, es OTP kartyat hasznalsz.

 

A magyarorszagi penzfelvet koltseget a szamlacsomagod hatarozza meg.

Előzmény: mammamija (21845)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21871

Az árak: hát már nem kifejezetten alacsonyak.

 

 

Aranyhomok....

Előzmény: Anjani (21866)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21870
Az előző hsz.-en elszállt (csókpuszi Index!) :))
Bírom, hogy ilyen kreatívak tudunk lenni végszükség esetén mint ti az ágy-alátámasztással:)) szereltünk mi már légkondit, vízcsapot egyebeket apartmanokban:))

Képeket kapunk majd?
Voltatok mászkálni másfelé?
Előzmény: Anjani (21866)
Anjani Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21869
Azt még elfelejtettem mondani, hogy félpanziós ellátásunk volt (Hotel Tintjava), a vacsoránál idõnként egész finomakat lehetett választani, és nem volt tömeg, viszont reggelinél mindig sokan voltak, nagyon egysíkú volt a kaja, és az a cukros, színes lötty, amit ital gyanánt adtak, az valami rettenetes volt.
Előzmény: Anjani (21866)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21868
:)) Többször írtam már, hogy nézek - de nem látok:)))
Előzmény: Szetka (21863)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21867
:)) Az a helyzet, hogy a "TUTI" üzletben (drog-fegyver-szex) seholse nincs érdekeltségem pláne külföldön - ezért nemigazán kell koordinálnom:))))
Előzmény: Törölt nick (21864)
Anjani Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21866

Sziasztok!

Megérkeztünk az Aranyhomokról. A Hotel Tintjavában voltunk, 2 felnõtt és 3 gyerek. Tapasztalataim: az idõ végig jó volt, napsütés, meleg, csak szombat éjszaka volt egy frissítõ zápor, de az direkt jólesett. A tenger kb. 25 fok lehetett, a szállodai medence legalább 28. A strandon mindig sokan voltak, egy alkalommal volt erõsebb hullámzás, ezt is nagyon élveztük.

A szállodáról: alapvetõen megfelelt az elvárásoknak, ki lehett zárni a külsõ zajokat, jó volt a klíma. 2 nap alatt rájöttünk, hogy a fürdõszobában be kell dugaszolni a kádlefolyót, hogy ne legyen csatornaszag. A kihúzható ágy megroppant, a konyhai fiókkal támasztottuk alá, megígérték, hogy megcsinálják, de ez távozásunkig nem történt meg. Szerencsére másban is feledékenyek voltak, így nem kérték el azt a 20 levát, amit a heti parkolásért kellett volna fizetni (érkezésünkkor mondták, hogy ennyi lesz). Távozáskor (mikor máskor) elromlott a lift, a 6.-ról kellett lecuccolni, de a személyzet lelkesen segített.

Az árak: hát már nem kifejezetten alacsonyak. Egy sör a boltban kb. 1,5 a szálloda bárjában 3, a parton 6 leva.

 

Bridzsit76 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21865
Sziasztok!

Pár oldalt vissza kell olvasnom :)
(4 születésnap van nálunk napokban,az egyik a kisfiamé szervezés ezerrel)
Szetka Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21863

Drága Mamma!

 

Az 1 € kp-felvételi díj, bankcsoport által üzemeltetett, külföldi ATM-re vonatkozik.

 

Belföldi - saját - ATM: pl. Maestro, vagy MasterCard esetén 49 Ft + 0,49%

 

Tessék csak végigolvasni a táblázatomat, bötűről bötűre, oszlopról oszlopra, itt van e mégeccer:

 

OTP készpénzfelvételi díjak, ATM külföld-belföld, bankfiók, stb.

 

Előzmény: mammamija (21845)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21862
Nekem OTP-s és Erste bankos számlám van - szoktam magamnak utalni:))) - semmi probléma nincs.
A barátom az Unicredit Bankra esküszik - ott pl. ingyenes kivét van külföldi automat-ból.
Előzmény: Törölt nick (21858)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21861
:)) Tudunk egyáltalán találkozni kint? Nekem a szűkös időintervallum miatt július 25-től a legkésőbb aug.6-i indulás jó csak:(
Előzmény: PET SHOP BOY (21857)
Kordina Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21860
köszönöm, ez a parkolási lehetőség jónak tűnik és olcsóbb is, mint amikről hallottam
Előzmény: rodore (21856)
Diko74 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21859

Köszönöm a gyors válaszokat, már meg is nyugodtam. További szép napot Nektek. 

PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21857
0.43x400= 172 Ft kb egy masztika egy drága helyen! :)
Ennyivel jobban váltottál mint én!
Előzmény: mammamija (21855)
rodore Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21856

A barátnőmék a reptéri autómegőrzőben hagyták a kocsit,  benne volt, hogy a parkolóból a terminálhoz szállították őket, majd értük mentek.

http://www.airportparkolo.hu/Repteri_parkolas.html

Előzmény: Kordina (21854)
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21855
A 400-at 236.29 árfolyamon adták - de ha hozzáteszem az 512 Ft pénzkivét díjat, akkor 237.57- ért vettem.

Ma a nyitó árf. az OTP-nél 237.4 - ergo ha ma vennék ki 238.68 lenne.
Előzmény: PET SHOP BOY (21852)
Kordina Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21854
Akik repülővel utaztak azoktól kérdezném, hogy volt e olyan aki a repülőtéren hagyta az autóját? Mik a tapasztalatok a parkolásról? Ugyanis nincs aki felvigyen minket és értünk is jöjjön, így odáig mindenképp autóval megyünk. Az utazási iroda ajánlott egy új parkolót amit erre a célra építettek, de az 15 percre van a repülőtértől és onnan vinnének tovább a repülőtérre. Van erről valakinek tapasztalata?
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21853
Szerintem megérdemlem! :D
Ha már elcseszem az életem! :DDD
Majd azt mondom hogy kb hét év alatt vegyen úgy minden együttlétet mint ha nászéjszaka lett vóna az összes! :D
Előzmény: stevie wonder (21840)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21852
Így mennyibe vót 1 €-od?
Előzmény: mammamija (21845)
Mtündi Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21849
Mi is azért indulnánk 19-én, mivel 20-tól van szállásunk, Naposparton az elit IV-ben. És Pápáról indulunk ami még dob a kilómétereken. Mikor érdemes a magyar szerb határra érni és melyik átkelőn érdemes menni?
mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21847
Szia.
Repülősöknek elég az új kártyás személyi, csak az autósoknak kell útlevél, ha Szerbián keresztül mennek.
A biztonság kedvéért azért nézd meg mikor jár le...(az embert érik meglepetések:))
Előzmény: Diko74 (21846)
Diko74 Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21846

Sziasztok!

 

Augusztus 4-én utazunk Burgasba, repülővel. Szeretném megkérdzeni a "már tapasztalt utazókat", hogy tényleg elég e  a személyi igazolvány, vagy esetleg kértek útlevelet is. Jobbról-balról ilyen-olyan infókat kapunk, jó lenne pontosan tudni.

Köszönöm a segítséget, szép napot Mindenkinek.

mammamija Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21845
Jó reggelt:))

stevie! Most jelent meg a netbankomon az euro felvételi költsége: 400 eurot vettem ki saját bankból (OTP) és 512 Ft-ot vontak le - az messze nem 1 euro.
Előzmény: stevie wonder (21745)
gradinar Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21844
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21843
<p align=center> Szép reggelt mindenkinek..!

The Start to Sozopol, at 2 Day :-D
na további szép napot mindenkinek Bulgária 4ever !!!!!

sziasztok
gradinar Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21842

4 burgaszko 4 masztikával! :-)

Nyama Burgaszko, SUMENSZKO RULEZ (ha sörre gondolunk)!

G.

Előzmény: PET SHOP BOY (21839)
gradinar Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21841

Bulgáriában az élelmiszer árak 25%-al emelkedtek.
Na mind1, mayd többet iszunk!

A piáé meg harminccal, úgyhogy ez semmiképpen nem egy win-win game.

(Tréfa volt, csak huszonnyolccal.)

G.

Előzmény: stevie wonder (21838)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21840

4 burgaszko 4 masztikával! :-)

 

 

Hinnye, de legényes itt valaki! :-))))))))))

 

A naszejszaka elott azert egy kicsit vegyel majd vissza! :-)))))))))))))))))))))))

Előzmény: PET SHOP BOY (21839)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21839
Nade mi volt a bazisertek? :-)

4 burgaszko 4 masztikával! :-)
Előzmény: stevie wonder (21838)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.03 0 0 21838
Bulgáriában az élelmiszer árak 25%-al emelkedtek.
Na mind1, mayd többet iszunk!

 

 

Nade mi volt a bazisertek? :-)

 

(Egyebkent szerintem ez kulonben is tulzas.)

Előzmény: grisin100 (21829)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21837
Mi egy tornateremben tarr tyúk!
Vasárnap visszapakolás,Hétfőn pincérbuli!
Aztán vagy kedden vagy szerda hajnalban münk pestre mert 9.15 kor indul a vonatunk!Minden elsőre olyan faszán ment hogy el sem hittem!
Most meg...
-a cukrászunkat áthelyezték Siklósra
-a hűtőkocsi ami 99% volt hogy lesz főnőkváltás miatt nem lesz
-a ház ahova fektettük volna a messzi vendégeket azt is visszamondták...
Ez most jött össze!!! :(
Előzmény: ren0012 (21830)
Kordina Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21836
Hajrá! Szuper lesz!
Előzmény: budhaman_az igazi (21835)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21835
Úgylátom mindenki nyaral....
nagyon elfogyott innen mindenki...vagy mégsem?
na mind 1, még 49 óra és indul a mandula
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21834
Igen
grisin100 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21833
Bizony, igaz mi 18-án mivel reggelre már ott szeretnénk lenni!:-)
Előzmény: Mtündi (21832)
Mtündi Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21832
Indul valaki július 19-én Bulgáriába? Esetleg mehetnénk együtt.
ren0012 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21831
Utánna 2.felvonás szozopolban)))
Előzmény: ren0012 (21830)
ren0012 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21830
Szia Pet Shop!
Hát rajtam azért van)))
Most tartok a szervezés végénél.
Csináld magad medencés kertiparti lessz az esküvőnk az önkormányzat után.
De ahogy most látom nagyon jó lessz.
Még szerencse hogy lessz utánna 3napom indulásig és addig kipihenem magam)))
Előzmény: PET SHOP BOY (21772)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21829
A híradóban mondták: Bulgáriában az élelmiszer árak 25%-al emelkedtek.
Na mind1, mayd többet iszunk!
bakibaby Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21828

Szia,

 

Mi jártunk. Nekünk tetszett. A szálloda medencéje zseniális és még a bárban sem drága a sör. (a németek tornyokat épíitettek a dobozokból/üvegekből). A tengerpart közel van és ha a medence felé néz az ablakod akkor még zajt sem fox hallani este/éjjel. Ha egy kicsit tudsz oroszul vagy izé bolgárul - bábuska stb akkor extra adag vacsorára számíithatsz ;-)

 

 

bb

 

ps. : Neckermann ?

Előzmény: Dredike (20282)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21827
Sziasztok! Aki most megy nagyon jó útat jó időt és rengeteg fürdést
inyic Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21826
Igen, és a - 10970 - hszt. ezért irtam neked:-)
Előzmény: halley (21822)
volvus Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21824
18% ???
Előzmény: Törölt nick (21807)
volvus Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21823
Ha csendesek vagytok 1-2 napra szabad a pótágyunk! :-)
Előzmény: PET SHOP BOY (21775)
halley Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21822
Ahá !
Akkorhát ezért volt, hogy épp Te tudtál nekem segítő információkkal szolgálni a jóféle, régi obzori motel-emlékeim kapcsán...

Úgy látszik, igencsak megkedveltétek a környéket.
Ezennel kívánok kellemes nyaralást, ismét ! (Ha minden igaz, mi már addigra Primorszko-ban leszünk. :)
Előzmény: inyic (21813)
inyic Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21821

Szia !

Most válszoltam rá !

Előzmény: csocso50 (21818)
inyic Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21820

Nekünk is tetszik -)))

Igen jelentkezni fogok.

Köszönjük !

Előzmény: Enci713 (21815)
danken75 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21819
Nessebár is nagyon zajos? Azt hallottam, hogy a déli rész pl. Szozopol ami nyugisabb.

D75
Előzmény: stevie wonder (20467)
csocso50 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21818
Szia.

Irtam emailt.
Előzmény: inyic (21813)
tpr Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21817
Két hét múlva utazunk Várnába (St. Constantin & Helena Resort), és hotelt keresünk. A booking.com-on a Solaris hotelt néztük ki (Solaris hotel).

Volt már valaki ebben, illetve van valami tapasztalata erről a részéről Várnának?

Wizzair-rel megyünk, bármilyen hasznos infónak örülnénk.
danken75 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21816
szia!

Mi Nessebár-ba megyünk az Iberostar Hotelben leszünk 7 napot. Júl.15.-júl.22-ig.
Halételeket sosem hagyom ki, tavaly olaszban csak tengeri cuccokat ettem 7 napig :D no meg helyi sört :)

D75
Előzmény: G.Andi (21689)
Enci713 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21815
Dejó, én is tudtam újat mondani!!:))))

Ez nagyon jól néz ki, ha hazajöttetek, kapok infókat??

Jó utat!
Enci
Előzmény: inyic (21813)
halley Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21814
Köszönöm a friss információt !
Előzmény: fogtechnikus (21694)
inyic Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21813

Csak annyit ir róla hogy Byalába van és Várnához tartozik.

Érdekes hogy igy nyilván tartják mert a gps-is jelzi még.

 

Minden évbe ott vagyunk, Obzorba már 83 óta. 

Az akkori szállásunkat 2003 lebontották, igy most ide járunk.

Szállásunk gyakorlatilag a Luna campingel határos Empromon motel,

25 db 4 személyes faházzal.

Most indulunk nem sokára még kilencet kell aludnunk :-)

 

 

Faházak Faházak

 

Tenger felöl
Előzmény: Enci713 (21809)
csocso50 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21812
11nap és irány Bulgária!
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21811

Mit érdemes mindenkép megnézni?

 

 

A kornyeken Neszebar, Szozopol, Balcsik. Kicsit tavolabb Veliko Trnovo, Plovdiv. Mindrol irtunk, keress vissza.

 

 

Mire kell nagyon figyelnünk az úton és a nyaralás alatt?

 

 

Sebesseghatarokat kinosan betartani. Autot orzott parkoloba. Penzvaltaskor ovatosan: alaposan elolvasni amkitett tablat. Sosem vernek at, mindig az tortenik, ami a tablara ki van irva. De az emberek tulnyomo resze nem olvassa el a kiirast.

 

 

A naposparton van valami olcsó bevásárlóközpont vagy el kell utazni valamelyik nagyváros fele?

 

Bulgaria alapbol olcsobb, mint Magyarorszag. A kisboltokban is normalis aron lehet vasarolni. Ha annyira szamit minden sztotinka, kajakert a Billaba lehet menni, helyben. Minden mast a parti setanyon lehet beszerezni, ami gyakorlatilag egy 5 km hosszu bazarsor :-)

 

 

 Érdemes átmenni Törökországba, Isztambulba egyet kirándulni?

 

 

Nem. Messze van, a vendegmunkasok miatt orakat lehet a hataron allni, vizum kell. Isztambul egy kulon, legalabb egyhetes program.

Előzmény: Mtündi (21805)
traumreise Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21810

Sziasztok!!

 

Köszi mindenkinek a jókívánságokat,remélem nagyon jó lesz a nyaralás ha hazajöttem mindenről beszámolok:)

Köszi mindenkinek az infókat megfogadtam mindent és mindent bepakoltam remélem semmi nem marad itthon:)

 

Jók legyetek vigxázzatok magatokra!!!:)

 

Üdv.:traum

Enci713 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21809
http://hotels.guide-bulgaria.com/NE/Varna/Byala/Byala/Hotels.aspx?376=Camping_Luna

http://www.bulgariansearesorts.com/camping_luna.html

Na ezeken olvastam, mivel angol tudásom igen nagyon csekélyke, így nem sokat hámoztam ki a sorokból!
Ti mikor voltatok arra?
Előzmény: Enci713 (21808)
Enci713 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21808
A nevét:)))))) Valamilyen honlap említette, tippem nekem is ez volt, hogy már rég nem üzemel
Azért a képeket köszönöm, megmutatom Apuéknak!
Üdv. E.
Előzmény: inyic (21804)
Mtündi Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21805

Sziasztok!

Július 19-én indulunk először Bulgáriába, a napospartra autóval. Szállásunk az Elit IV-ben lesz. Tud valaki infót ezzel kapcsolatban? Mit érdemes mindenkép megnézni? Mire kell nagyon figyelnünk az úton és a nyaralás alatt? A naposparton van valami olcsó bevásárlóközpont vagy el kell utazni valamelyik nagyváros fele? Érdemes átmenni Törökországba, Isztambulba egyet kirándulni? Mivel most először megyünk Bulgáriába nagyon megköszönném az infókat. Üdv: M.Tündi

inyic Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21804

Nem tudom mit találtál a Neten, mert rendszer váltásuk óta nem üzemel.

Ez a Luna kemping maradványa,

 

ez a szálloda épül már három éve,

 

 

Ezek pedig az étterem és a wc romjai.

 

 

 

Előzmény: Enci713 (21752)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21803
Szép reggelt mindenkinek..!

The Start to Sozopol, at 3 Day :-D

ÚTVONAL: Budapest--> Rucsej 33, Verdikal, 1320 Bankja (1 éjszaka ) --> Sozopol Hotel Kalisto (7 éjszaka) --> irány Budapest

indulás szombaton reggel 06:00 várható érkezés 16:00 és 17:00 az első szállásra...
továbbindulás vasárnap reggel, ahogy felébredtünk :-)) várható érkezés a Hotelba 14:00 után, mert csak akkor lehet átvenni a szobákat...

a többit már a fantáziátokra bízom...

na további szép napot mindenkinek Bulgária 4ever !!!!!

sziasztok
MiZo72 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21802

Hali Sianshine!

Mi románián keresztül mentünk, szerbián keresztül jöttünk.

Egyedül a magyar vámos nyittatta ki az autó csomagtartóját hazafele jövetben.

 

Előzmény: sianshine (21662)
MiZo72 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21801
Ez is Neszebár:
Előzmény: Yettiee (21740)
MiZo72 Creative Commons License 2008.07.02 0 0 21800

Ne szomorkodj Nellly!

Szegeden is szépen süt a nap! :)) 

Előzmény: nellly (21765)
őrült elmebeteg Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21799
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21798
Érezzétek jól magatokat!!! Kellemes nyaralást!!!:)
Előzmény: nozoduo (21797)
nozoduo Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21797
Még pár óra és holnap délbe start. A család tök ziz nejem gyerekek pakolás idegeskedés stb..Már tök jó lenne kiszakadni egy kicsit és csobb a tenger.Mindenkinek jó időt itthonra és jó nyaralást a késöbbiekre!!Megpróbálok kintről is írni.Szinte minden nap úgy is gép elé kell jutnom.Briro jó utat kint találkozunk!!
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21796
A 10182-ben vannak az idei beszámolók a szállodákról....
Előzmény: 0330 (21793)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21795
Vigyél ugyanannyit.
Előzmény: 0330 (21793)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21794
Hátmert én szeretek pihe-puha ágyikóba lenni bulizás után:)) Egész éjjel ki bír csujjogatni? Vagy előre hozzuk a szilvesztert.
Előzmény: G.Andi (21790)
0330 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21793
2007-ben elég volt 7 napra 800 leva költőpénznek. Idén mennyit vigyek. ?
0330 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21792
Esetleg Szakács Béla? Bélaváros hőse .
Előzmény: traumreise (21774)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21791
:))
Előzmény: PET SHOP BOY (21788)
G.Andi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21790
Na ja :-)
Épp Mamma mondta,hogy mindenki Naposparton lesz,erre tessék...
Haza akar menni Szozopolba:-)))))))))))))
Előzmény: PET SHOP BOY (21788)
0330 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21789
Várnában tavaly voltam most lemennék a Napos Part végére Neszebár környékére. Mit tudtok róla?
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21788
Ki mondta hogy hazajövünk??? :DD

Jó8
Előzmény: mammamija (21786)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21787
Van egy rossz hírem!
Nem kő gyertyát tartani me sőtétben jobban szerettyűk csinálni mint vlágosban!
Remailem ezé nincs harag! :DD
Előzmény: mammamija (21784)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21786
Jaaaaaa! És hogy a rákba jövünk haza monnyuk a Napospartról - Szozopolba écaka illuminált állapotban????
Előzmény: PET SHOP BOY (21782)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21785
A billentyűzetet!!! :DD
Ha megsajnálnak akkor befogadnak! :DDD

Tudjátok mi jó a tömegszekszben????
Hogy lehet benne lazítani!!! :DDDD
Előzmény: G.Andi (21780)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21784
Tartom én a gyertyát:)) - csak nekem sincs még hálóhelyem:)) max. a parton:))
Előzmény: G.Andi (21781)
G.Andi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21783
Akkor szeptemberig haza sem jöttök:-)))))))))
Előzmény: PET SHOP BOY (21782)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21782
Nem Szozopolról beszélek hanem az egész bulgár tengerpartról! :DD
Előzmény: mammamija (21779)
G.Andi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21781
Majd hozzád megy akkor Mamma:-))))))
Mást nem átugranak valahová-hosszú a lista:-)))))))))
Előzmény: mammamija (21779)
G.Andi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21780
"Félre nyomtad" mi???El is hinné?!
:DDD
Egy két nászéccakára igazán befogadhatnak a "light-os"kollégák:-))))
Buli lenne:-)))))))))
Előzmény: PET SHOP BOY (21775)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21779
:)) Köszi:))

Pet Shop! Senki nem lesz Szozopolban abban az időben - hacsak mi nem - mindenki a Naposparton lesz:(
Előzmény: moni007 (21773)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21778
Egy induló van holnap peterr - de hogy honnan megy és mikor, azt nem tudni.
Előzmény: traumreise (21774)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21777

Semmi esküvői feelingem sincs!!! - majd lesz! ne aggódj!

 

 

Előzmény: PET SHOP BOY (21772)
nellly Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21776
Ezt úgy kérdezted, mintha a városi buszra kellene felszállnom, és akkor usgyi! DDDDD Én mennék, de ....... DDDDD MIndenesetre jó pihenést, és vigyázzatok magatokra, érezzétek jól magatokat! Aztán majd mesélj!!!!!
Előzmény: traumreise (21774)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21775
Nem igazán szokta olvasni a forumot azé vok ilyen bátor! :D
De ha mégis majd ráfogom a billentyűzetre! :D

Szállásunk nincs csak jegyünk oda vissza (cousette)!
Majd ott keresünk!
Majd megnézem ebben az időszakban melyik topictársunk hol lesz és majd meygünk hozzájuk látógatóba egy két vagy több napra! :DDDD
Előzmény: mammamija (21767)
traumreise Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21774

Sziasztok!!!

 

Nem tudtam nyomonkövetni pár napja a dolgokat nem engedte megnyitni a net ezt a honlapot:s

Annyira izgatott vagyok holnap indulunk.....rengeteg mindent pakoltam oda remélem nem felejtettem el semmit sem:)

Nem jön valaki holnap Napospartra a 12:40-es géppel??(Debrecenből)

moni007 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21773
Mammamija neked szántam a köszönetet,aranyos vagy,hogy rögzítetted,hogy mikor indulunk!!!!! Remek ez az oldal,tele jó emberekkel,és hasznos infokkal! Gratula a csapathoz!
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21772
Sajnos már nekem sincs vissza út! ;(
De tudod mi furcsa???
Semmi esküvői feelingem sincs!!!
Megvettük ma a torta díszt! :)
Kicsit győzködnöm kölött az asszonyt me nem igazán teccett neki amit én kinéztem ,de mivel az esküvői tortátában én engedtem neki ezé kénytelen vót engedni a tortadíszben! :D
Előzmény: ren0012 (21761)
utazo idegen Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21771
Sziasztok megvagyok csak haldoklot a gépem ma szereztem vissza de nem kell a hajót bérelni minden órában indul.
Előzmény: volvus (21754)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21770
:)) Talán ezért vágyom én is vissza:))
Meg aztán folytatom térítő munkámat - a másik barátnémat most beszélem le, hogy mégse az olaszokhoz menjenek (voltak már amúgy) próbálják ki Bulgáriát. Azt mondja: megfontolja - csak még a többi 9 emberrel is "meg kell etetnie":)
Előzmény: nellly (21765)
moni007 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21769
Nagyon köszi,hogy besoroltál az indulok közé! még 29 nap!
Ivan,légyszi küldj képeket,ha tudsz,írtam levelet is,megkaptad???? Előre is köszönet érte!
monaco2 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21768
igen én emlékszem,sőt élőben is láttam és szivesen visszamennék.
Előzmény: subbasa (21748)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21767
Tudod-e már hol háltok???? Egy friss asszonykát nem vihetsz a kertek alá!:))
Előzmény: PET SHOP BOY (21760)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21766
hehe..... remélem kapsz egy kokit most!!!
Előzmény: PET SHOP BOY (21760)
nellly Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21765
Még próbálom magam utolérni ezerrel, zárás, kert, miegymás, de utána nem kíméllek Benneteket a képeimmel....!!!Nemrég értem haza, és máris olyan messzinek tűnik az egész nyaralás! Egyben szorítok a most indulóknak, hogy ugyanolyan gyönyörű napos idő legyen, és kellemes meleg tenger, szuper szálloda, és normális emberek.... Nekünk ez mind-mind megadatott. NEm győzök mindenkinek áradozni a csodás élményeimről. Nem lenne roszz jövőre is ide visszamenni. Addig pedig csak elvezettel olvasgatom az utánam indulók izgalmát, és várakozását. Sajnos, nagyon hamar eljön az idő, és gyorsan el is telik. De ez ne kesetrítsen el senkit sem. Csak én szomorkodom itt, és közben reszelgetem a körmömet..... DDDDD
nellly Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21764
A holnap és holnapután indulóknak kellemes, szép időt és jó nyaralást kívánok!!! Gondolatban újra ott leszek én is!!! DDDDD
ren0012 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21763
Nagyon remélem hogy nem azt)))
Előzmény: grisin100 (21762)
grisin100 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21762
Az biztos, hogy nem a Szozopoli utazást!:-)
Előzmény: ren0012 (21758)
ren0012 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21761
Hát Én is 8éve.
Abba a sörözőbe jött dolgozni ahol én dolgoztam.
De már nincs vissza út))))
Te hamarabb túl leszel rajta majd mesélj)))
Majd szozopolban felejtünk)))
Előzmény: PET SHOP BOY (21760)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21760
Azt nem tom hogy te hol rontottad el én tom hogy ott amikor kb 8 éve felsszáltam arra a vonatra amelyikre a menyasszonyom is! :)))))
Előzmény: ren0012 (21758)
cipi40 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21759
Subassa!!!!

Örök hálám a honlapért, és még a lányomnak is tetszik:::))))
És augusztus 25-ig ...............egy örökké valósááááágggg

Ezer köszönet
ren0012 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21758
Te Pet Shop!!
Mind a ketten házasodunk és egyből indulunk Szozopolba!
Szerinted mit rontottunk el? )))))
Előzmény: PET SHOP BOY (21757)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21757
Ja és Szozopol! :)
Előzmény: PET SHOP BOY (21756)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21756
Én ma 238-ért vettem!

Pet Shop Boy 07.16 - 08.04
Előzmény: mammamija (21690)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21755
Délben kaptunk karszalagot,egyből mehettünk ebédelni!
Előzmény: Szetka (21746)
volvus Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21754
Utazo idegen merre vagy ??? Lassan jön a mi időnk is, mi lesz a hajó foglalással ?
Enci713 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21753
Dehogynem reménykedsz!:))
Én is remélem a Lányom is így fog gondolkodni.

Azt hiszem ez lenne a legkevesebb amit tehetnék érte, hisz Ők a SZÜLEIM!

De ne offoljuk szét a topicot!:)))))

Ha minden jól megy, akkor valamikor írhatom: már csak........ nap és irány BULGÁRIA!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszi a drukkolást!
Előzmény: Pötyi71 (21751)
Enci713 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21752
Szia!
Köszi szépen!:)
Az igazság, hogy a kemping amiről írtam, (és közben megtaláltam a neten Luna néven)
az Byala és Obzor között volt félúton, tehát pontosan ahogy írtad, csaknem vízszintes terep votl, Byalaba pedig mindig hegynek mentünk!(már amire emléxxxxem).
Valamicskét mozog még Apu, nem teljesen mozgásképtelen és jót is tesz neki a séta, persze nem tenném ki lehetetlennek.
Azért nagyon szépen köszönöm az infódat!

Az öregségről annyit (Apukám 58 éves ám!), Anyu szokta mondani, úgy kell élnünk, hogy öreg korunkra legyen valaki, aki egy pohár vizet ad!!! ÉS sajnos ez nagy igazság!

Még1x köszönöm!!
Nektek is minden jót!
Enci
Előzmény: inyic (21676)
Pötyi71 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21751
Nekem fiam van, így nem reménykedem ilyesmiben. De én is leviszem Anyukámat, ha ilyet kér tőlem. Nagyon szép tőled Enci, hogy ilyet teszel. Sok sikert kívánok a megvalósításhoz.
Előzmény: inyic (21676)
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21750

  A recepción nem beszélt senki magyarul, de a telepített idegenvezető ott lakik, mindent ő intézett. (lakáskulcsok, kaució, welcome drink...)

  A nevéhez méltóan a Napos Part közepén helyezkedik el az apartmanház, igaz a tengertől néhány száz méterre, a Hotel Kuban-tól egyébként 200 m-re.

  A fizetős zónában 18 Lv-t pengettünk ki két ágyért, napernyőért. Ezeket már mások milliószor leírták. Ez van.

  Ha harckocsit is vinni akarsz, azzal is be lehet menni a tengerbe. Láttam.

Előzmény: Piszi1 (21629)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21749
pedig ez a gyerek medence
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21748

a gyerekmedence burgas beach

 

Na erre emlékszik még valaki?2008 06 21-28 burgas beach

mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21747
:)) Helyesek vagytok!:) Nagyon szerettem az élő zenét az éttermekben!!!!
Előzmény: subbasa (21738)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21746
Akkor jön a következő kérdésem: azt írtad, hogy 1/2 7 körül értetek oda, a karszalagot rögtön megkaptátok, vagy csak később?
Előzmény: Yettiee (21742)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21745

azért szóltam, mert itt sokan 1 euros költségről beszéltek. gondolom, tavaly óta változott.

 

 

Nem valtozott. Par napja vettem ki penzt Szofiaban.

Előzmény: reckon (21692)
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21744

Tehát ha jól értelmezem a dolgot, akkor nem kell borravalót adni az éttermekben? És ez a Napospartra is vonatkozik?

 

 

Az etteremben szokas borravalot adni. A bolgar vendegek tipikusan felfele kerekitenek, de "normalis" az otthon szokasos 10% is.

Előzmény: RayRay (21671)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21743
Ja és nagyon lebarnultunk!!!!
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21742
AI volt!Egész nap ettünk,ittunk!
Előzmény: Szetka (21734)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21741
meg van!!
Előzmény: Yettiee (21739)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21740

Egy kis Neszebár
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21739

Na?
Előzmény: subbasa (21738)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21738
fenn van!!
Előzmény: mammamija (21736)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21737

S te hogy nézel ki?

Beszéltünk?

Előzmény: Yettiee (21727)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21736
OKÉ!!!:))
Előzmény: subbasa (21735)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21735
A magyar találkozórol öt képem van felrakom a burgasbeach honlapra.
Előzmény: mammamija (21731)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21734

Yettie, félpanzióval voltatok, vagy AI?

 

Előzmény: Yettiee (21727)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21733
Szőke a fiam a lányom a feleségem csak én vagyok barna /egy kicsit ősz/:))
Előzmény: Yettiee (21727)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21732
Nemazé' mondom, de a taliról több kép nem lesz???
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21731
:)) Na ja! Ha valaki vaktyúk:)))
Demostmá' jusse szinezhecc mert nincsen sájga:)
Előzmény: Szetka (21725)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21730
Sajnos csak ilyen képem van a szobáról./már felraktam a honlapra/
Előzmény: mammamija (21728)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21729
igen én vagyok
Előzmény: Yettiee (21727)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21728
hehe:)) Én sem látom a szobákokat:)) viszont a "terülj-terülj asztalkám"-nál megkorrant a gyomrom:)))
Előzmény: subbasa (21715)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21727
Ha te ülsz egyedül bárban akkor emlékszem rád!Szőke fiad van!Előttünk ültetek,amikor a spanyol meccset néztük!
Előzmény: subbasa (21715)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21726

:-)  :-)

 

Ezt nem tudtam. Kösz.

Előzmény: subbasa (21724)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21725

A sárgát én használtam el a táblázat színezéséhez!!!!!!

 

(Bár majdnem hiába.)

Előzmény: mammamija (21719)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21724
A másnaposság ellen tökéletes.
Előzmény: Szetka (21723)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21723

Igen! Van igény. Szobák, stb.?

 

 

Szégyen bevallani, de nem egészen értettem, hogy mit értettél azalatt, hogy

 

"A reggelihez paradicsomlé és pezsgő van kikészítve.  /mindenki találja ki, hogy miért./ "

 

Nem tudom kitalálni.  (Vagy csak túlbonyolítom?)

Előzmény: subbasa (21715)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21722

Mondom, hogy meghülyült az Index.

 

Az elébb azt akartam írni, hogy "az utcai ótamata már nem is jó nekije".

 

Már nemcsak a betűket, hanem a szavakat is lopkodják. Borzasztó millen világot élünk.   :-)

Előzmény: mammamija (21719)
RayRay Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21721
Vagy beoltották a fórumot SÁRGAság ellen! :P
Előzmény: mammamija (21719)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21720

Hja, kérem, ha valaki mindenáron bele akar menni a fiókba!   :-)

 

Az utcai ótamata mán nem is nekije....

 

Az fizessen.

 

4 €-t!

 

:-)  :-)

Előzmény: mammamija (21716)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21719
kifogyott a sárgájuk.
:))
Előzmény: mammamija (21718)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21718
SÁRGA mondom!
Előzmény: mammamija (21717)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21717
:))) kivéve, ha ki nem veri a szemem a SÁRGA:)))))
Előzmény: mammamija (21716)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21716
Nem nyugodtam meg, mert én csak 4 eurokat látok mindenhol.
Előzmény: Szetka (21714)
subbasa Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21715

Csináltam a burgas beach-ről egy honlapot.

Igazából csak képeket raktam rá, ugy 30db-ot.

www.burgasbeach.5mp.eu

 

Ha még van igény teszek még fel.

Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21714
Megnyugodtál a 10265-ömre?  Friss!
Előzmény: mammamija (21705)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21713

Na!!!

 

Azt hiszi, hogy hagyom magam.  Én győztem.

tengeres Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21712
Mi (nem) történt??
Előzmény: Szetka (21710)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21711

Meghülyült az Index.

 

2008. VII. 1-től vannak változások az OTP-nél, az 1 € maradt abban az esetben, amiről mi beszélünk.

 

Be akarom szúrni a kiszerkesztett képet, de ez a b...i csak üres hozzászólásokat dobál, pedig mindkét esetben szöveget is írtam hozzá.

 

Lakosság Hirdetmény

Forintalapú kártyák

2008. július 1.

 

 

 

Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21710

Előzmény: mammamija (21707)
tengeres Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21709

Ketten váltották egymást, aki aznap volt, az vitte el. A nevüket nem tudtam, kommunikálni nem tudtunk vele, mert csak bolgárul tudott, de a kedvesség minden nyelven érthető volt.
A pár leva tényleg csak pár leva. pontosan nem emlékszem rá, de kb. 5 lehetett.(vagy tíz??)
Nem tudom. Tavaly még nem volt náluk sem akkora infláció, mint idén.
Előzmény: rékabetti (21681)
Szetka Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21708

Előzmény: mammamija (21705)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21707
Ezzel mindenki így van:))) Kérünk még képeket!!
Előzmény: Yettiee (21704)
szkriszta79 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21706
Yettiee!

Köszi szépen a képeket. Már olyan jó lenne ott lenni, de még 20 nap van hátra.
Előzmény: Yettiee (21704)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21705

És vannak az OTP-nek külföldön saját érdekeltségű bankjai és automatái, itt a pénzkivételi díj 1 euró+semmi. Bulgáriában ez a DSzK Bank.

 

éppen erről beszélünk - úgy tűnik ez már nem annyi:(

 

Stevie!!!!!!! SOS!:)

Előzmény: pamag (21702)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21704
Esti nyüzsi a Naposparton,úgy visszamennék!!!!
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21703
Burgas Beach a tengerbőlHmmm...Animátorok ugri-bugrija
Előzmény: Yettiee (21701)
pamag Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21702

Hu, ez goromba.

 

OTP :

Itthon is van tranzakciós díj, ha pénzt veszünk ki automatából. Aljas módon egyre több.

Az OTP-nek van olyan kártyája, amelyiknek a külföldi készpénzfelvételi  tranzakciós díja 4 euró+százalék.

Az általánosan használt kártyákkal az OTP egy külföldi automatánál 3 euró+ százalékot számít fel.

És vannak az OTP-nek külföldön saját érdekeltségű bankjai és automatái, itt a pénzkivételi díj 1 euró+semmi. Bulgáriában ez a DSzK Bank.

(És azt láttam, hogy már Szerbiában is van OTP, azt hiszem, ezen a néven, mint Szlovákiában is.)

Előzmény: guzguz (21697)
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21701
Burgas Beach a tengerből
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21700
Képeket próbálok:
Yettiee Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21699
Kicsit színesítem a mai napot:
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21698
Kivéve az Unicredit-et ott ingyenes a kivét - de most mindenki menjen át hozzájuk?
Akkor itthon vesszük meg az eurot 'oszt jónapot.
Előzmény: guzguz (21697)
guzguz Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21697
ahogy látom, itt mindenki otp-s, de hátha vannak még hozzám hasonlók

most jövök az MKB-ból, visa electron kártyával a következők a díjak:

bármilyen külföldi atm-ből 8€ fix díj
bármilyen külföldi bankban 6€ + 1%

és az árfolyam a terhelés országba érkezésének napján esedékes valuta eladási árfolyam.


hotspot-okról esetleg vkinek info? kicsit lejebb kérdeztem...
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21696
:( ez nem sikerült....
Előzmény: mammamija (21695)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21695
Kondíciós lista
Jól látom? 4 euro + 1 %????
Előzmény: reckon (21692)
fogtechnikus Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21694
Vasárnap(VI.29), tankoltam ott 1.04EUR volt az eurodizel literje!
Előzmény: halley (21660)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21693
Igen ott.
Meg köllene nézni az OTP kondiciós listát - ott benne van mennyi - a 3 eurot sokallom - szerintem az ügyfélszolgálatos nincs képben.
Mindjárt megnézem.
Előzmény: reckon (21692)
reckon Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21692
236-ért?ehh
ez a vörösmarty téren levő otp automata?

amúgy az otp ügyfélszolgálatán azt mondták, hogy aki OTP kártyával vesz le bulgáriában LEVÁT, az 3 euros tranzakciós díjjal, és az összeg 1 %-át kitevő pluszköltséggel számolhat. azért szóltam, mert itt sokan 1 euros költségről beszéltek. gondolom, tavaly óta változott.
Előzmény: mammamija (21690)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21691
Tavaly B.széplakon szétvertek egy szállodát .... csupa 14-17 éves kölök randalírozott a diszkóban... aminek ugye van egy szupi kerthelyisége is - hát ott sem lehetett megmaradni tőlük.
Előzmény: G.Andi (21689)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21690
:)) Szijja! Szokás szerint MÉG NEM TUDOM:)) - de ma elmentem egy kis költőpénzért....236-on vettem ki az eurot az ótómatából a barátnőmnek is, úgy hogy MUSZÁJ mennünk!! nehogy ránkpenészedjen:))
Azt hiszem a Napospartot ismét kihagyjuk.... max. elmegyünk megnézni...Szozopol a nyerő egyelőre... azt a villogós poharas tequilás helyet meg köll nézni!!!!!
Előzmény: tengeres (21675)
G.Andi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21689
Szia!
Igen Naposparton van,netán ti is oda mentek?
A németekkel mindenhol csak a baj van,eddig még nem volt olyan hely ahol ők ott lettek volna ne lett volna valami:-(
Sajnos,elszomorító.
Nessebárba csak sétálni voltunk,nem tudok erről konkrétat-gondolom ott is vannak

Hal is volt minden étkezésnél,2-3 féle:-)
Előzmény: danken75 (21679)
rékabetti Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21688
Meglátjuk...kirakom aztán ha elveszi jó ha nem hát nem.
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21687
Azt nem tudom a Naposparton mi a szokás .... de Szozopolban nagyon-nagyon visszautasították a borravalót.

Előzmény: RayRay (21671)
gradinar Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21685

most hoztak neki közel 40 kg élelmiszert: elsősorban csabai kolbászt és tehéntúrót

Ipari felhasználó? Netán a Laci bácsi?

Magyar kolbász (hogy pontosan csabai-e, azt nem tudom) kapható a Metro-ban, csakúgy, mint Pick szalámi. A tehéntúrót aláírom, olyan itt nincs - illetve, csak Magyarországon létezik ez a fajta/állagú tejtermék.

G.

 

Előzmény: Törölt nick (21667)
gradinar Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21684
Előzmény: rékabetti (21682)
nozoduo Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21683
met.hu előrejelzés-európa-bulgária
Előzmény: rékabetti (21682)
rékabetti Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21682

Van kint valki aki tud nekem egy ottani időjárást mondani??Ugye nem romlik az idő?????????

rékabetti Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21681

oké kösz!Akkor ezek szerint jobb az első napokban túl lenni ezen és akkor végig élvezhetjük a kedvességüket:)A pár leva az mit takar?....hármat vagy tizet:) csak kb.

Foggalmam sincs azért érdeklődöm,ja és a nevét ti honnan tudtátok van rá alkalom,hogy találkozunk velük?(mert gondolom ki van tűzve a neve onnan tudtad)

Előzmény: tengeres (21674)
rékabetti Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21680

KÖSZÖNÖM:)

Ez már így jobban tetszik:)

Tetszika színe!!!

Előzmény: mammamija (21669)
danken75 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21679
szia!

Ez a szálloda melyik részre esik? Napospart? Elég gáz, hogy ezekkel a németekkel folyton csak a baj van. De sajnos majdnem mindenhol ott vannak és számolni kell velük.

Nessebár is eléggé "németes"?

A kaja felsorolás között alig látok halakat és tengeri cuccokat. Remélem azért van, mert ezeket a sztenderd kajákat otthon is meg tudom enni :D

köszi,
D75
Előzmény: G.Andi (20178)
nozoduo Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21678
Holnap délben start!!!! Totál kapkodás az élet!!! Negyedéves zárás ,még biztosítás sincs a kocsin,nem beszélve a téligumiról stb.. ej ráérünk még!!!
inyic Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21677

part partpart a falu

 

látkép látkép hátul Obzorkikötő tengerröltengerröl
Előzmény: inyic (21676)
inyic Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21676
Szia !
Nem szeretnék beleszólni a nyaralásotokba, de gondold meg.
Byala szép, jó, egy egészséges embernek, de a patra lejutni kicsit
starapás, - "Apu rákos, mozgássérült" - meredek és hosszú út vezet a partra.
Inkább Obzor, 4 km-re van töle, és majdnem visszintes, Byalához képest.
Nosztalgiázni bármikor átmehettek. Itt van pár kép Byaláról!
Remélem ha öreg leszek egyszer a lányaim is igy gondolkoznak majd.
Minden jót nektek!
Előzmény: Enci713 (21650)
tengeres Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21675
Mamma!
Most akkor hova és mikor mész, még nem látlak a listán? (Bulgáriába)
Előzmény: mammamija (21668)
tengeres Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21674
Mi adtunk borravalót a szobasszonynak. Meg is lett az eredménye. (+ 1 fürdőtörölköző (hazahoztuk), egy kártya az egész napos légkondi és hűtő használathoz...)
Az asztalon volt egy kártya a szobában, rajta a neve, na mi ide tettük a pár levát, hogy tudja azt neki szántuk. Csak azt vitte el, semmi máshoz nem nyúlt!!!!
Előzmény: rékabetti (21663)
Briro Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21672

Sziasztok!

 

Jelentem holnap reggel indulunk, gépünk még mindig nyamvadt, itt a munkahelyen még a képeket sem tudom megnézni, amiket felraktatok az elmúlt pár napban:(

Csomagunk lesz bőven, még jó, hogy nem repülővel megyünk, de azért remélem a vonatról sem szállítanak majd le bennünket.

 

Akik ebben az időpontban ott lesznek, remélhetőleg majd összefutunk!

 

Nozoduo!

Addig döntsd el, hogy mit szeretnél inni, persze feltéve, ha felismersz:)

 

Üdv mindenkinek, ha hazajöttünk, mindenképp jelentkezem!

 

Brigi

RayRay Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21671
Tényleg ez a téma engem is érdekelne....Tehát ha jól értelmezem a dolgot, akkor nem kell borravalót adni az éttermekben? És ez a Napospartra is vonatkozik?
Előzmény: mammamija (21668)
stojan Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21670
nem lehet hogy csak más az ízvilág? a kolbász nem magyaros izesitésű, ez tény. a tejtermékeik is mások. De egy kiló csirkemell az ott is az.
A 80 as évek gulyákomenizmusa Magyarországon persze árubőséget jelentett Bulgáriához, a "csehekhez", stb képest, de ez megszűnt. sőt.
Véleményem tehát az, hogy csabai kolbászt magyarországon, ljukankat bulgáriában, spekacskit szlovákiában, wurstot németországban. Le a globalizációval! Zagorka!
Előzmény: Törölt nick (21667)
mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21669


Júliusban indulnak:

1) peterr: júl 02-09 Napospart, Hotel Meridian
2) Briro: július 03-10- ig Hotel Nessebar Süd
3) Nozoduo: július 03-10-ig Hotel Nessebár Beach Süd
4) Csondijutka: július 05-12-ig Hotel Meridián Sunny Beach
5) Gyengecsaba: július 05-12-ig Nessebár Beach Süd
6) RékaBetti : július 06-13-ig Sozopol, Hotel Kalisto***
7) Budhaman az igazi: július. 06-13-ig Sozopol, Hotel Kalisto***
8) Sasac: július 06-16-ig Sozopol

9) RayRay Július 08-15-ig Napospart
10) videoframe július 08-15-ig Napospart Hotel Baikal
11) Kordina: július 12-19-ig Hotel Bellevue Beach
12) K24A3: július 12-19-ig Hotel Burgas Beach
13) csocso50:j július 14-20-ig Kamaka Hotel Biala
14) Pet Shop Boy: július 17- től 2-3 hét remélhetőleg Szozopol - előtte esküvő!!!:)
15) Denitm: július19-26-ig Hotel Bellevue Beach
16) grisin 100: július 19-aug. 2-ig Hotel Bellevue Beach
17) Ad Flexum: július 20-30-ig Hotel Sol Nessebar Mare all. incl.
18) utazo idegen: július 20-aug. 05-ig (a célpont ismeretlen, de Rila benne van)
19) volvus: július 21-29-ig Hotel Nessebar Süd
20) brigi78: július 21-28-ig Hotel Nessebar Süd Napospart
21) szkriszta79: július 21-28-ig Hotel Burgas Beach
22) Spidee.Fox: július 23-30-ig Napospart, Hotel Baikal
23) Dugó: július 25-augusztus 04-ig Hotel Zefír Napospart
24) moni007: július 30-augusztus 06-ig Central Plaza Napospart

mammamija Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21668

Szia.

 

A borravalóra általában úgy néznek, mint borjú az újkapura - már bocsánat. Az első vacsoránál ért minket ez a meglepetés - egész egyszerűen visszaadott a pincérlány  - hiába mondtjuk hogy nem kérjük - aztán pedig már nem is nagyon erőltettük.

Előzmény: rékabetti (21663)
csocso50 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21666
12nap és indulás Bulgária!Kíváncsi leszek hogy milyen a sok beszamolo utan.
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21665

Hallottam valahonnan, ami lehet, nem igaz, hogy 1 napi kaját lehet vinni, szóval pl. húst vagy ilyesmit nem engednek át. Erről hallott valaki, vagy csak pletyka?


 

Ezt egyik hataron sem ellenorzik kulon, mar csak azert sem, mert igen kevesen visznek kajat arrafele. Szerbiaban es Bulgariaban is lenyegesen olcsobb az elelmiszer, mint itthon, es szerintem jobb minosegu is.

Előzmény: sianshine (21662)
Piszi1 Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21664
Szia!

Mi még nem voltunk , de Augusztusba mi is megyünk, ezért azt nem tudom mennyire vizsgálják a kocsikat, de az első kérdés a határon akár merre mész az a hús. Azt nem engedik bevinni. Ez személyes tapasztalat, igaz akkor Horvátba indultunk.
Előzmény: sianshine (21662)
rékabetti Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21663

Jó reggelt mindenkinek!4 nap és indulás!!!!!!

Mamma!Lehetne kérni egy listát az indulásokról????

Szeretném látni,hogy végre mi is szineződünk:)köszönöm!

 

Az lenne még a kérdésem,hogy ha borra valót szeretnék hagyni a szobában,azt hova tegyem,hogy tudják nekik szól és mennyit????

sianshine Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21662
Sziasztok!

Most szombaton indulunk Bulgáriába Szerbián keresztül autóval, el akarunk jutni Rilába, Plovdivba, Sozopolba, Neszebarba és Várnába mindenképp, nagyjából a következő útvonalat követve: http://www.baraka.hu/bulgaria

Kérdésem az lenne, hogy, aki kocsival ment, a határon mennyire vizsgálnak át? Hallottam valahonnan, ami lehet, nem igaz, hogy 1 napi kaját lehet vinni, szóval pl. húst vagy ilyesmit nem engednek át. Erről hallott valaki, vagy csak pletyka?

Válaszotokat megköszönném:)
hooonda Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21661
Kösz Stevie, ez mindenképp benne van a tervben, korai indulás-időben érkezés Szófiába, hogy legyen idő körülnézni.
Előzmény: stevie wonder (21652)
halley Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21660
Itt is érdeklődöm :

Tudja-e valaki, hogy a BG-SCG határon (visszafelé) még működik-e a senkiföldjén lévő diszkont (vagy vámmentes, vagy duty free, vagy miféle) benzinkút ?
És, ha igen, milyen áron mérik ott mostanában a naftát ?
simita Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21659

Meleg, nagyon meleg volt.

Reggel hamar 28 fok lett , ami max. 32-ig ment fel nappal. Esénként se volt hidegebb 28 foknál. A mi 12 napunk alatt 2x volt 3 perces eső.

Reggel a teneger melegebb volt mint a szállodai medence, ami délre azért mindíg erősen felmelegedett. Alig érezhetően sós, és egyetlen medúzát sem láttunk.

 

Árak :

Egy burgaszka márkájú sör a tengerparti bárban csapolva 3.60, onnan 20 méterre egy közértben dobozban 1.80, billa áruházban 0.71.

Bárban csapolt Stella 4 (fél liter) . Ír, angol sörök 4-5 (pintenként) . Üdítő szintén hasonló árszórásban van.

Koktélok 7 leva. De vannak "egyet fizet kettőt kap" akciók. A kocsma, bár elé kiírják, hogy aznap éppen melyik 5-7 koktél akciós.

A tengerparton általában minden kaja 5-6 (gyros, palacsinta, "töltöttkrumpli") leva.

Én cukrászdát nem láttam. Utcai árusnál a kicsi fagyi 1.5 , a nagy 2. De van ahol súlyra mérik.

Nem tudom, hogy tudod-e azt, hogy a Naposparton a tenger és a szállodák között van egy kb. 10 km-es bazársor. Itt aztán mindent, de tényleg mindent meg tudsz venni a kézi fegyverektól a síkabátig. Az árak egyenes arányban vannak a minőséggel. Ami gagyi az olcsó is. De ki lehet fogni viszonylag jót is olcsóbban. Csak sokat kell nézelődni.

És vigyázat!  Nehogy becsomagolt parketta darabot vegyetek mobiltelefon helyett !!!! Voltak magyarok akiknek ez sikerült. És pénzt csak a szállodában váltsatok, mert rengeteg régi jogoszláv dínár van még "forgalomban" Bulgáriában is.

 

Előzmény: Pötyi71 (21632)
reckon Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21658
"de szerintem ez NEM nagy probléma.."..
Előzmény: reckon (21657)
reckon Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21657
hello buddhaman


végül most van időm válaszolni, szóval mi busszal megyünk, 5-én indulunk,
ketten megyünk.a kalistóról megállapítható hogy messze van még az újvárostól is, de szerintem ez nagy probléma (a tenger tényleg közel van).
a többit meglátjuk..

üdv
Előzmény: budhaman_az igazi (21656)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21656
Szia Hooonda !

Lehet, hogy tévedek, de a válaszodból úgy érzem, hogy Te nem először mész (én igen).

Egy kis igazság van benne , igen voltam már bulgáriában többször is , de öööö
szal vagy 30 éve..ami azért nem most volt.

Mi szombaton indulunk és aznap este alszuk egy kisebb településen (bankia), majd reggel go tovább Sozoplba.
reményeim szerint 14:00 körül érkezve, el tudjuk foglalni a szobáinkat.

Spec. tippem nincs.
A LÉNYEG, HOHY MIND ITTHON,MIND KÜLFÖLDÖN, BE KELL TARTANI A KRESZT ÉS AZ ALKALMAZHATÓ LEGNAGYOBB SEBESSÉGGEL KELL KÖZLEKEZDNI.

További szép napot mindenkinek és jó nyaralást a már kint lévőknek.




Előzmény: hooonda (21651)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21655
Nah JÓ reggelt mindenkinek..!
The Start to Sozopol, at 4 Day :-D
stevie wonder Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21654

Orditoan PR-ízű, mindenesetre informativ "tajekoztato":

 

http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/848/&hd=150?req=elmenybeszamolok/848/&hd=150

guzguz Creative Commons License 2008.07.01 0 0 21653
Napospartos tapasztaltaktól kérdezném:

hotspot-ok mennyire vannak?
pl voip-telefonálásra, vagy élménybeszámoló küldésére ;-) érdemes-e célszerszámot vinni, vagy ritka nagyon?

kösz a válaszokat:
Güzgüz
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21652

Szóval ha rutinos vagy és van még pár spec. tipped az útra, akkkor szívesen tanulnék belőle

 

 

Szofiaban tessek bejonni a belvarosba, nem am egesz ejjel a varosszeli kamionparkoloban kushadni :-)

 

A varosnezes megvan kb 2.5-3 ora alatt, utana egy kellemes vacsora...

Előzmény: hooonda (21651)
hooonda Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21651
Szia Budhaman. Lehet, hogy tévedek, de a válaszodból úgy érzem, hogy Te nem először mész (én igen). Mi péntek reggel indulunk, aznap este alszunk a Simonában, szombaton érkezés a Sun City-be, már nagyon várjuk, remélem jó lesz, bár azok alapján, amiket itt olvastam Bulgáriáról, csak jó lehet. Szóval ha rutinos vagy és van még pár spec. tipped az útra, akkkor szívesen tanulnék belőle, ha nem, akkor Neked is jó utat, remélem egyikünknek sem lesz drága a tanulópénz. Üdv.
Előzmény: budhaman_az igazi (21630)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21650
Részemről, most azonnal indulnék..:)

Mint lentebb írtam Apukám nagyon beteg, így Ő miatta szeretném minél előbb, de sajnos nagyon valószínű, hogy idén nem jön össze, így reménykedem, hogy kap még annyi időt, hogy jövőre lejussunk, de nem adom fel, ha összejön a nyár folyamán bármikor.

NAgyon régen voltam már lent, 16 éves voltam, elhiheted, nem érdekelt, a tengeren kívűl semmi. :) Kagylók, csigák, napozás....

Már a kemping sincs meg, lagalábbis nem találom nyomát sem, szerintem szállodát építhettek a helyére. Ha rákeresel a google-ban, találsz szállásokat, tehát nagyon elhanyagolt környék nem lehet!

Még a nyár elején vagyunk, hátha Valaki odamegy és ír vmi okosat!!:)))

Csodálatos nyarakat töltöttünk ott! 3 hét kemingezés kb 6X!
Tényleg imádtam!

Csak ennyit tudtam Neked "segíteni"!
Előzmény: csocso50 (21649)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21649
Köszönjük szépen,és feltétlenül írok majd.

Remélem én is, hogy jó idő lesz.
Vissza térve Bialára,biztam benned hogy végre találtam valakit aki oda megy vagy ott volt, mert egyik fórumon se egy felkapott hely, illetve nem sokan utaznak oda.-Sajnos.

Ti mikorra tervezitek?

Előzmény: Enci713 (21648)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21648
Jó utat!! És mindenről írj!!!! Alig várom, a családom nem bír elviselni a mehetnékem miatt!:))))))
Érezzétek jl magatokat és nagyon jó időt!

Enci
Előzmény: csocso50 (21647)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21647
Szia.

Köszi, hogy írtál.
Mi 13-án indulunk,majd ha haza értem biztosan fogok írni.

üdv
Előzmény: Enci713 (21646)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21646
Szia!

Sajnos semmi infóm nincs, mivel utoljára 19 éve jártam Bulgáriában!:((((( Sajnos!

Mi is most készülünk, ha előbb érsz le mint mi, szívesen veszem a beszámolódat!!Köszönöm!:)))))

Előzmény: csocso50 (21633)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21645
Szia.

Merre mentettek(melyik főúton) Bulgáriában?Milyenek az útak?Ott is sok a rendőr?Jól lehet haladni?

Üdv: Csocso50
Előzmény: subbasa (21576)
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21644
Vígasztal a tudat,hogy nem vagyok egyedül:-)
Rendes közelharcot kell vívni egy nyaralás miatt:DD
Na de amikor ott vagyunk nagyon tudja mondani:-ugye kellett ez a pihenés:-)))))))))
Előzmény: tolnaimarti (21642)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21643
Köszi a beszámolót klassz,remélem Nelly képei is hamarosan felkerülnek.
Előzmény: Gaboca54 (21635)
tolnaimarti Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21642
Ez irtó mókás nem egy almafán termettek ezek a fiúk véletlenül?Tavaly előtt az volt az enyének a szövege azért nincs mosógépcsere mert elutaztuk.Na egye fene a következő jutiból vegvettem,tavaly az volt ,hogy nincs gáztüzhely csere mert bulgária volt,de ennek már nem dőltem be közöltem papa akkor itthon maradsz és máris van.Naná,hogy jönni akart meg most is jön.Csuda pofák! 
Előzmény: G.Andi (21641)
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21641
Bizony tudnak élni:-)Nem egy idegbeteg emberek az tuti,
Na ja :-) egy pohár pezsitől még nem beszél félre az ember Még szerencse,hogy nem hagytad magad.
Ne is mond..valami jól fizető állást kell nekem is találnom,mert az uram épp ma hánytorgatta fel,hogy az "én hülye bulgáriai utam"-HA! nem lett volna le lehetett volna lapozni a teraszt /cirka50m2/ meg a nyársalót...stb
Úgyhogy egy órája sincs amikor kijelentette jövőre sehova....:-((((((((((
Abba pedig én belehalok...

/tavaly is meg azelőtt is ezt mondta :DDDDD/
Előzmény: Gaboca54 (21640)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21640
Indulnék én de azt hiszem nem mostanában lesz, másra kell majd a lé,most a ház jön egyre többször van vihar meg kell csináltatni az előtér tetejét, az pedig egy nyaralás költsége legalább
Előzmény: G.Andi (21636)
sumse Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21639
Régi és új /kártyás/személyivel is beengednek Romániába.Mindkettő volt a társaságunkba kikkel együtt mentünk Bulgáriába.Sajnos tegnap hazaértünk.
Előzmény: Törölt nick (21624)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21638

A csaj kiverte nálam a biztosítékot, mert akkor már kétszer vártunk rá, sose jött a megbeszélt időpontba, a telefonba meg be akarta magyarázni nekem ,hogy nincs gép, mán a végén elbizonytalanított,hogy tényleg 29- van-e, de a telefonomon van dátum meg azé egy pohár pezsitől nem beszélek félreDDDDDD

De leszűrtem a tanulságot, valami nyelvet azért kéne tanulni, ha nem is sokat csak az ilyen dolgok megoldásához.

Előzmény: G.Andi (21636)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21637
Hát nagyon jó volt, én aki nem ihattam volna bizony reggel a főnök pezsgőjét is felhúztam,de ő olyan nyugis volt,hogy nem igaz ez az életérzés ami csak ezekben az országokban van nem számít reggel vagy este ha mulatni akarnak.Azt még nem is irtam ,hogy volt egy olyan belső bulgár buli a szálloda mögötti területen talán nyitóbuli a személyzetnek, csak a szagokra lettem érzékeny/sátorban sütöttek/ és utánna a poolnál a mulatásra, hát perceken belül fergeteges jókedvük lett.
Előzmény: G.Andi (21636)
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21636
Üdv Gaboca!
Ugye milyen jó volt???!!!
A repcsis dolgot leszámítva-de gondolom ma már azon is jót nevettek:-)
Felőlem indulhatunk...
Előzmény: Gaboca54 (21635)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21635

Megpróbálok egy teljes útibeszámolót írni.

 

A mi utunk kezdete nem volt a legjobb, már szombaton elindultuk, de kezdésnek 50percet késett a vonat, túléltük.

A Baross téren volt a szállásunk,ami jól fel van túrva de a 2,30ra rendelt Teleöt taxi rendben megérkezett indulás Ferihegy 1-re.Gyorsforgalmi úton haladva megelőzőtt bennünk egy kocsi nem tudom hova sietett ebben az órában,elég hozzá ,hogy elöttünk még két kocsit is, de már visszatérni nem tudott frontálisan ütközött,egy szembejövővel, még szerencse,hogy nem a mi előzésünknél,mert akkor maradhattam volna helyszínelni így a taxis rutinosan megfordult és visszament egy darabig és a külső sávban folytattuk az utat így rendben kiértünk./Én mint boszorka ilyenek miatt indultam jó korán bejött/

A reptéri Macs és Manonos találkozót már leírtam, de megtette Manonos is természetesen mivel nem tudtam ,melyik uton indulnak szóltam a frontálisról nekik,hogy számítsanak rá.A repűlő út sima volt ,már nem féltem annyira,mint először már fel mertem állni sőt előre mentem a gép elejébe Manonosékhoz.

A cigi hiányt is simán kíbirtam,egész Burgaszig.Mivel kevés itt a cigis a cigivel kapcsolatban annyi , én Viceroyt szívok, még a márkáról sem kellett lemondanom ,van Bulgár változata sőt egy szállal több van benne ára:2,40leva

A transzfert nem részletezem Manonos leírta, simán odaértünk a Sun Citybe azonnal volt szoba, kezembe nyomták a klimakapcsolót és a Tv kapcsolót mehettünk kipakolni, megtörtént. Akkor séta és felfedezés, ami nem volt bekalkulálva az eső, a friss frizurámnak egy órán belüli nullázása./ nem kell fodrihoz menni tengerparti nyaralás előtt, a képeken, ezért ilyen lenyalt vok./A szobánk a földszinten volt, aminek örültem,nem kellett emeletet járni, és kiléptem a teraszra, már ott is volt a medence,a napernyő és a napágy igaz a víz akkor még elég hideg volt, de azért belemerészkedtünk.

Az első vacsink egy olyan óvatos felmérő volt, ár szempontból egy sörrel és egy ásványvízzel 20levából megusztuk./Megjegyzem ez volt a legolcsóbb vacsink ennél csak többet fizettünk ,kevesebbet nem,de ez függött attól mit ettünk, és hol.

A törzshelyünkön a vége felé már 40levából két sörrel és desszerttel is kijöttünk,tehát éhezni nem kell, de a sok profi étlap,meg segítség ellenére sokszor nem tudtuk mi fog az asztalra kerülni, ez volt a rizikófaktorDDDDD, erre azt hiszem nem is lehet felkészülni be kell vállani,mit be lehet.Cacat tényleg nem láttam sehol, pedig a párom megkostolta volna.

Az első napokban kis alapozó napozást választottunk a medence partján ennek ellenére a párom ő elég fehérbőrű kicsit leégett, de nem veszélyesen.

Az alapozó napozás után irány a tenger.Ahol mi letelepedtünk ott 6 leva volt az ágy és 6leva volt a napernyő is./aki nem akart fizetni,nem kedvesen kitessékelték a szabad területre/Volt minden sportolási lehetőség ,de én ezeket a szolgáltatásokat nem vettem igénybe, a tenger jól hullámzott tiszta volt, medúza egy szál sem-pedig készültem mindenféle kenceficévelDDDDD

Az első hét így telt, medence, tenger ,pihenés séta minden este 3-6km.Naponta végig jártuk a tengerparti sétányt, de még a hét végén is volt új dolog amit addig nem vettem észre, nyűzsgés igaz tengerparti hangulat,minden étteremben élőzene,a sétányon mindenféle közlekedési eszköz,ilyen dudával ,olyan dudával a zenékről már ne is beszéljek.21-én a topik tali is megtörtént igaz csökkentett létszámmal,de majd legközelebb ,aki ott volt annak köszönet és öröm ,hogy személyesen is találkozhattunk.

A kirándulásokat a második hétre terveztük.Az egyik a Nesebári volt, amit saját magunk busszal oldottunk meg, 1leva/fő el téveszteni nem lehet a busz ott tesz le óvárosban és onnan indul.

A másik kirándulás az szervezett volt" Elite tours" partner irodával a "Dél varázsa"

klimatizált busszal egy egész napos elfoglalság, ami Sozopol,Ropomató folyó a teknősőkkel és Burgasz város.Az ára 34€/fő, de benne van egy ebéd is Sozopolban ami tényleg gyönyörű olyan ,amilyen itt a képeken.

Még néhány nap pihengetés és lassan eltelt a két hét-a hazatérésre kellett gondolni,de még előtte a visszafelé transzfert rendezni.Az idegvezetőt kérdeztük meg tud-e transzfert szervezni "Semmi akadálya mondta",de majd ekkor jön és megmondja,nem jött, telefon ő rendezett transzfert ki is fizette majd este jön,jött adott papirt csak a nevet kell ráírni,nem voltam elég aggályos,mert majd reggel ráírom címszóval leraktam a papírt, és reggel majdnem elájultam a transzfer nem , 29-re, hanem 30-ra szólt, a repjegy meg 29-re, felhívtam akkor már dühősen, nem volt magánál azt sem tudta milyen nap van , bizonygatta nincs is repülő 29-én Budapestre most beszélt a reptérrel, de nekem meg a kezemben volt a repjegy szó szót követett,magyarul a recepción csak a dühömet látták ,mivel magyarul egy szót nem tudtak iszogatott, egy ürge pezsgőt fogalmam sem volt ki ő, később megtudtam a szálloda vezetője leültett haláli nyugodtan pezsgővel kinált hajnali 5,30kor és csak azt hajtogatta nix probléma és mutogatta a szálloda elött lévő autókat a biztonsági őrt meg elküldte és a poll báros srácnak ébresztőt fújva kezébe nyomva a kocsija kulcsát és indultunk a reptérre így elértük a gépet ,ami ugye nem közlekedett.

De simán leszálltunk 29-én 8,40kor.

Ezt az végjátékot leszámítva mi nagyon jól éreztük magunkat a masztika finom a sör kiváló és a vendégszeretet sem utolsó.Holnap indulhatunk újra ????? Sajna nemDDDD

tolnaimarti Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21634
Aki hazajött ha tud tegyen fel képeket nagyon várjuk,az tartja bennünk a lelket és a beszámolók.Hű de soká lesz még aug.27.előtte még vigyázok az unokáimra.három és öt évesek fiúk úgy,hogy kell az energia feltöltés.Ez lesz az akumulátor.
csocso50 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21633
Szia.

Mi is Bialába megyünk, kb 1100km.Mi a véleményed,tapasztalatod a falúról?Ismered a Kamaka Hotelt?
Előzmény: Enci713 (21604)
Pötyi71 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21632

Szia!

 

Milyen idő volt? Milyen  a tenger hőmérséklete? És milyen árak vannak? Kajáldák, cukrászdák, stb....

Előzmény: simita (21618)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21631

A meccsekkel kapcsolatban én is elkövettem a németek ellen egy bűntényt, felvonultam az LCD Tv lesni a teraszra és mertem szurkolni a törököknek, tele volt a bár németekkel az első török gólnál felugrálva tapsoltunk ketten a párommal ötven német szempár lövelte ránk a szítkot, habár bántani nem bántottak , Gyuri bá mondta megvernek,ha a törököknek szurkolok.De fiatal csajok is úgy szurkoltak mindha az életük függött volna tőle, természetesen folyt a pezsgő és a koktélok tömege fogyott a győzelemnél pedig őrjöngés, de egy közülük megveregette a vállam ,hogy ne bánkodjak, a bárban oszlopok voltak az egyik csaj majdnem felmászott rá mikor az utolsó gól sikerült nekik, természetesen a szálloda minden erkélye ahol németek voltak zászlóval fedve, na ennek örömére én is kiraktam a pici magyar nem hívalkodó papír zászlót mi is ott voltunk csak piciben....

Előzmény: nellly (21599)
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21630
igazán nincs mit...
én is sokat szenvedtem, mire megtaláltam az első szállás pontos helyét, de yahoomap és a GPS segített.
így már nem nagyon van bizonytalan pont az út során

The Start to Sozopol, at 5 Day :-D
Előzmény: hooonda (21626)
Piszi1 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21629
A válaszaidat köszönöm, még 1 kérdés. A recepción tényleg beszálnek magyarul? És még1 a parton itt is fizetős napernyők vannak, vagy már annyira a szélén van, hogy van nem fizetős is? Ezt azért kérdezem, mert vinnénk csónakot, és még pár dolgot.
Előzmény: Ivan Stiga (21544)
obzor72 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21628
köszöntem!!!
Előzmény: Törölt nick (21625)
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21627
Nem volt az olyan szörnyű...
Jól fogjátok érezni magatokat biztosan:-)
Előzmény: pe_pe (21621)
hooonda Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21626
Köszi Budhaman. Majd megpróbálom beírni az utcaneveket a naviba, úgy közel visz hozzá. Rég volt, de talán még megy a cirill-betű. Mégegyszer kösz.
Előzmény: budhaman_az igazi (21608)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21622
Minden gond nlkül bármilyen személyivel!
Előzmény: obzor72 (21615)
pe_pe Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21621

Köszi a választ!

 

Mi is a Hrizantemába megyünk remélem, hogy jó lesz és kicsit jobb élményekkel térünk haza mint ti a szállodával kapcsolatban..

babi40 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21620
Sziasztok!

Szeretném megkérdezni, hogy tudtok-e infót adni a naposparti Sunny Bay hotelről. Minden információt nagyon megköszönnék.

Babi40.
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21619
Szia!
Útvonaltervezővel kinyomtattam az utat és térképpel mentünk (már 3.éve rutinosan,úgyhogy nem nagyon kellett nézni)
:-)
A mi szállodánkban a Hrizantemában-meg tavaly a Baikálban-sem volt minibár a szobában(sőt-3éve Albenában a Vita parkban sem volt:-(
Előzmény: pe_pe (21617)
simita Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21618

Sziasztok !

Tegnap este értünk haza a Napospartról. A  Bellevue szállodában voltunk. Szívesen válaszolok, ha kérdeztek.

 

 

pe_pe Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21617

Hello

 

G.Andi!

Az lenne a kérdésem, hogy ti térkép vagy GPS szerint mentetek bulgáriába és, hogy hogyan találtátok meg a szállodát?

Jah és még valami a minibár a szobában ingyenes volt vagyis beletartozott az all inc. ellátásba?

obzor72 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21616
bárcsak mi is nyaralnánk!!!
Előzmény: G.Andi (21613)
obzor72 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21615
sziasztok az lenne a kérdésem hogy kártyás személyivel románián keresztül autoval utazhatok e? elöre is köszi jaa és ÁJ LÁVJUUU BULGÁRIA!!!
obzor72 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21614
sziasztok. valaki meg tudná mondani hogy románián keresztül bulgáriába lehet e uj kártyás személyivel utazni persze autoval?
G.Andi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21613
Nagy a csend:-)Csak nem mindenki nyaral???
Írígy vagyok nagyon
mammamija Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21612

2008-as szállodainfok:

NAPOSPART:

Hotel Burgas Beach: 8826-8899-8980-9040-9043-9045 wesztern
Hotel Burgas Beach: 10152 subbasa
Hotel Chrisantema: 8859 G.Andi
Hotel Bellevue Beach: 9328-9365 MiZo72
Hotel Meridian: 9521 Chimney
Hotel Sun City:
10145 Gabócza54

 

ARANYHOMOK:


Hotel Iberostar Obzor és Izgrev: 10164-65 nellly

SZOZOPOL


apartman: 8317-8370-8495 gombizsolti
napi szinten stojan
Köszönjük!:)

mammamija Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21611
Majd frászt kaptam e hír hallatán..... caca nélkül nincs Bulgária!!!!
Előzmény: stevie wonder (21602)
mammamija Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21610
Naná! hogy spanyolok!!!:))) - a barátom megnyugtatott, hogy "nyugi, mindig az kap ki akinek én drukkolok" - így is lett!:))))
Előzmény: Kordina (21597)
mammamija Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21609
Csókpuszi minden hazaérkezettnek:))))

Arról senki nem írt, hogy milyen a bőrötök állapottya. (Én szombaton mentem fürdőruhát venni, és leégett a vállam - pusztán a mendegélés alatt).... hogy napoztatok, milyen napszakban?
Még 5-kor sem tudtam kimenni az erkélyre annyire égetett a nap.
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21608
Szia Hooonda !
ennyit találtam, remélem segít...
Motel Simona
Előzmény: hooonda (21572)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.30 0 0 21606
Köszi!
Már olvastam!:)) Azóta "indultam" neki újra Bulgáriának!!
Ja a kérdésekkel Aput bombáztam, végtére is vagy 6x levitt minket, csak tudja:))

Köszi mégegyszer!
Előzmény: stevie wonder (21605)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21605

hány km Byala?

 

 

Olvasd el az utvonalleirasomat:

 

http://www.utikalauz.hu/autovalgorogorszagba/index2.htm

 

Szerintem ez egy csomo kerdesetekre elore valaszt ad :-)

Előzmény: Enci713 (21604)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21604
Köszi a gyors választ!
Na én is így gondolkodtam Nem kérdezik, nem mondom:)) Minek?

Ha megkérdezi, majd elboldogulunk:)

Igen az Unicum nálunk is nyerő "gyógyszer" volt és ma is az:))

Nagyon beindultam, Apukám ma az ebédnél, csak nevetett:
- hány km Byala?
- hány tank benzin?
- és kibírod Szófiáig egy se---en ülve?
stb
Másról nem nagyon tudtam beszélni??

Az igazság még, hogy a Lányomnak meg akarom mutatni, merre járt anya, mikor kislány volt, és nem tudom miért, honnan vette, a Fekete-tengerhez akar menni.:)Persze lehetőleg most azonnal!

Pedig most még kicsi eséllyel indul a project, de ha én vmit a fejembe veszek...

Köszi mégegyszer, biztos "zaklatlak" még a kérdéseimmel, amint biztossá válik az indulás!

Köszönöm szépen!
Enci

Előzmény: stevie wonder (21603)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21603

Na, ez jo hir, hogy itthonrol tudtok mindent vinni.

 

Nem hiszem, hogy a hataron foglakoznanak vele. Mint irtam, en gyakran viszek gyogyszereket Szerbiaba. Ok nem kerdezik, en nem mondom :-) Karacsonyra a szerb kollegaknak vittem 20 diszdobozos Unicumot, az mar problemasabb volt, pedig azon is van orvossagos kereszt :-)

 

A deli szlav nepekrol tudni kell, hogy a gyerekeket, az idoseket  es a betegeket a nalunk szokasosnal szazszor jobban tisztelik.

Előzmény: Enci713 (21590)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21602

Sehol nem láttunk caca-t, az idegenvezető szerint betiltották mióta Eu tagok.

 

 

Dehogyis. A mult heten ketszer is cacaztunk a szofiai magyarokkal....

Előzmény: Gaboca54 (21557)
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21601
Képet csináltunk sokat, majd megtanulom feltenni, és én is örvendeztetlek Benneteket! De most elköszönök, jó éjt mindenkinek! A Bulgáriában levőknek pedig jó időt kívánok, mert tegnap délután óta esett. Igaz, reggel már elállt, de olyan sötét felhők voltak az égen, hogy nem sok jót ígért mára. Szerencsére nekünk ez volt az első nap, hogy esett nap közben. Egyszer éjjel hallottuk, hogy dörög, és villámlik, meg esik, de nappal mindig szikrázóan szép kék égbolt fogadott minket.
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21600
Így én most a spanyoloknak szurkolok!!! DDDDD 1:0 a javukra!!!! Most legalábbis még!!!
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21599
Örülhetsz, hogy nem lesztek ott a mai meccsen! Amikor az elődöntőt játszották a németek, ott masíroztak a sétáló utcán délután kifestve az arcuk, játékos mezben mindenki, és üvöltöztek, mint az őrültek. Kiábrándító volt. Na a meccsről már nem is szólva! AZ egyik társunk csak azért is a törököknek drukkolt, és amikor gólt rugtak elsőnek, hangosan felállt, és tapsolt, meg kiabált! Azt a nézést, amit kapott!!!, szerintem csak ezért nem verték meg, mert egy szállóban laktunk. Persze az ő góljuknál már ment az ordibálás. Én el is jöttem, és inkább a szobámból néztem tovább.
Előzmény: Kordina (21597)
Kordina Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21598
Azt hiszem nem is bőröndbe fogunk pakolni, hanem egy olyan nagy táskába ami bírja a dobálást....
Előzmény: nellly (21596)
Kordina Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21597

KÖszi! Olyat mi is beteszünk a bőröndbe.

 

Akkor hát hajrá Spanyolok! Érdekes este lesz, a gyerekeim (7, 10 évesek) a Németeknek, drukkolnak, mi szülők a Spanyoloknak! A 6 éves meg annak aki épp gólt rúg. 

Előzmény: nellly (21595)
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21596
Azért a bőröndök pakolásával nem voltam megelégedve. Az egyik társunk bőröndjének kitörték a fogóját, és amikor a szalagra feltették a bőröndöket, akkor külön raktak fel görgőket, meg olyan fogót, amivel tudod gurítani a csomagodat. Na szóval ezt is kitörték a bőröndből a bunkók.... Ott volt viszont egy reklamációs iroda, ahol azonnal felvették a jegyzőkönyvet, és ezzel már lehet reklamálni. Az én szép új bőröndöm is összekarcolták, de örültem, hogy ezen kívül más baja nem lett, ez pedig sajnos, vele jár.....
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21595
Igen, mi is vittünk becsomagolva ruhák között, de mi csak unicumot.... DDDD Semmi baja nem lett, szerencsére...
Előzmény: Kordina (21593)
gradinar Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21594

Sötétben elég félelmetesnek látszott Szerbia és Bulgária is

Sötétben minden tehén fekete.

Nem kell félni egyik helyen sem.

G.

Előzmény: Yettiee (21559)
Kordina Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21593
A nagy bőröndbe, amit ugye nem viszünk föl, abba azért lehet tenni inni valót? Csak a gyerekek miatt kérdezem, nem biztos, hogy ott reptéren lesz idő...ha épp annyira szomjasak lennének... 
Előzmény: nellly (21591)
Kordina Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21592

Köszi a választ és remélem nekünk is minden simán megy és nem hagynak a reptérren Burgaszban...és mi is meglátjuk a Neck. képviselőjét.

 

Előzmény: nellly (21589)
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21591
Azt elfelejtettem, hogy a váró teremben lehetett már vásárolni a büfében is mindent, itt mi vettünk fél literes üdítőket, szendvicset otthonról hoztunk, azt felvihettük. Nem volt olcsó, 500 ft volt darabja.
Enci713 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21590
Szia!

Nagyon bocsi, nem voltam egyértelmű, most olvastam el!:(((BOCSI!!!
A gyógyszert itthonról vinném, pont ez a kérédem, mennyire vacakolhatnak kb 5-6 doboznyi injekcióval il.. a többi kb egy maréknyi gyógyszerért a határon! Ée ehhez honnan tudok igazolást!
Mégegyszer elnézést nagyon félreérthető volt a kérdésem, nem ott venném persze, itthon kapja előre az egy havi adagot!

Csak "másik országok" topicjait olvasgatva, találtam olyasmit, hogy nem nagyon örülnek a nagy mennyiségű gyógyszereknek!
Apu rákos, mozgássérült, így, hááááát jó hosszú lesz a kórlapja az biztos!:(((

A jó kívánságod ismeretlenül is köszönöm!!!!

Neked jó utat, MINDIG!:)))))

Előzmény: stevie wonder (21545)
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21589
Nekünk 5óra 30 perckor indult a repcsink. 3 óra 30-kor volt a tali Ferihegy 1.-en, ott várt bennünket a Neckermann képviselője. Megkaptunk mindent papírt, ami kellett. Egy kis lapot adtak, ezt adtuk le a csomagok beadásakor, és erre kaptunk beszálló kártyát. Aztán irány az útlevél megnézése, és utána vártuk a repcsibe történő beszállást. Visszafele csak az útlevelet kellett odaadnunk, és erre adták a beszálló kártyát. Azt már biztos olvastad, hogy nem szabad folyadékot felvinned, a repcsin vehetsz, de 1óra 20 perc a menetidő, és ott már ihatsz utána. Amikor megkaptuk a csomagot, akkor kimentünk a parkolóba, és vártak bennünket a buszok és természetesen a képviselő is. Innen pedig már minden símán ment.....
Előzmény: Kordina (21587)
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21588
Hát akkor itt volnék én is:

HOtel Iberostar Obzor és Izgrev 4*
----------------------------------------

Június 22.-én érkeztünk a kora reggeli órákban repülővel és a NEckermann szervezésében. Kitettek bennünket az Izgrevnél és a recepción közölték mindenkivel, hogy vagy ebben, vagy az Obzorban van-e a szállásuk. Persze már előre mondta Máté, az id.vezetőnk, hogy elvileg 2-től van csak szoba, de.... Volt, aki azonnal, mások csak 12, 1 óra körül kaptak. Minket átirányítottak az Obzorba, és szerencsénk volt, mert azonnal kaptunk szobát, fenn voltunk a 6. emeleten, és csodálatos kilátással a tengerben is gyönyörködhettünk. Valami csodálatos volt a szálloda kívül és belül is. Naponta takarítottak és cserélték a törülközőket, 2 naponta ágynemű csere volt. Volt benn egy mini bár, és mivel mi all incl. ellátásra fizettünk be, így annak tartalmát ingyen fogyaszthattuk, és persze naponta feltöltötték, ha valamit megittunk belőle. Sör, 2 fajta fanta, és ásványvíz volt mindig. De nem sokat kellett cserélni benne, mert volt lehetőségünk inni nap közben és este is, ha megszomjaztunk. A szoba légkondis volt, egy kis terasszal, 2 székkel és asztallal, és egy ruhaszárítóval, az erkély felett napernyő volt kifeszítve. A füdőszobában hajszárító is volt.
Reggeli 7,30-tól 9.00-ig, ebéd 12,30-től 13,30-ig, vacsi pedig 18,00-tól 21,00-ig volt egy hatalmas és gyönyörű étteremben. Volt egy kis erkélye is, mi sokszor oda ültünk ki kajálni, mert közben a tengerben gyönyörködhettem.
Reggeli: 4-5 fajta lekvár, 4-5 féle müzli, túró, 3-4 féle joghurt,3-4 fajta gyümölcs (banán, ringló szilva,alma zöld meg jonatán fajta, narancs, mandarin, sárgadinnye, görögdinnye, cseresznye,málna), 4-5 féle aszalt gyümi ( sárgabarack, datolya, füge, aszalt szilva,mazsola, stb) Péksüti volt fehér lisztből, rozslisztből, maggal, vagy nélküle. Croissant, zsömlék, kiflik és kenyerek az említett változatokban. Én mindig pirítós kenyeret ettem, volt kenyérpirító is természetesen. Aztán: tojás minden formában: főtt tojás, tükörtojás, rántotta általad összeállított változatban zöldséggel, apróra vágott felvágottal, aztán palacsinta. Zöldségek szintén legalább 4-5 fajta volt nyersen, 2 fajta olíva bogyó, aztán több féle sajt volt mindig, közte füstölt is volt, valamint az általuk favorizált sós sajt, ami a legfinomabb a világon!!! Jönnek a felvágottak: parízer több módon, símán, sattal, vagy zöldséggel variálva, aztán sütve bacon szalonna, virsli (sütve, főve), bundás kenyér. Természetesen tea, tej, kávé volt, meg kakaópor a kakaóhoz, 4-5 fajta rostos gyümölcslé. Talán semmit nem felejtettem ki....
Ebéd: 2 fajta leves volt mindig, az egyik krémleves volt zöldségtől kezdve a gombáig, meg amit csak lehet kitalálni, a másik fajta pedig vagy tésztával vagy rizzsel valamilyen hússal volt készítve. Nekem sótlan volt, de hát az meg az asztalon volt... Aztán köretnek rizs, petrezselymes krumpli, sült krumli, meg több fajta párolt zöldség volt, de ugyanaz a nyers zöldség változat is meg volt, ami a reggelihez is, kész étel ilyenkor csak 3 féle volt, hal mindig volt valamilyen formában ( rántva, sütve, párolva, grillezve), aztán valamilyen marha, borjú, vagy sertés, csirke szintén valamilyen formában. Ezen kívül mindig volt hideg sült hús 2 fajta, és persze sajt is. A büfében pedig sör, fehér és vörös bor, üdítő minden változatban. Sütik is voltak 4-5 féle, pudingok, és természetesen gyümölcsök.
Vacsora:
A leves itt is 2 féle volt,de nem ugyanaz, ami délben volt. A második már nem volt ilyen egyszerű... 3 féle készétel mellett pizza volt mindig, aztán tészta is volt valamilyen variációban. Ha akartad, akkor egy pultnál mindenféle zöldséggel hússal felvágottal is összeállították, és öntettel ehettem. Egy másik pultnál vas lapon sütöttek húst, mindig más félét, csirkét, kacsát, sertés, hamburgert, virslit, kolbászt... Zöldségek természetesen párolva és nyersen, sajtok szintén többféle, köretek hasonló az ebédhez, de még több féle, saláták több féle, volt sopszka is sokszor, majonézes saláták is voltak, de ici-pici kis hal ruszliként is, nagyon finom volt!!! Egyszer megszámoltam, hogy 12 féle édesség volt sütemények, torták, pudingok, krémek. Gyümölcs mint ebédnél, csak több féle, aztán fagyi is volt mindig csokis, vaníliás, zöldalmás, és puncsos. Üdítők és alkoholok mint ebédnél. Talán semmit nem hagytam ki.
A szállodáknak 2 medencéje volt, ahol ingyen volt a napágy, szivacs, ernyő. A tengerparton 7 leva volt a napernyő, 6 leva az ágy, 3 leva a szivacs. De mi mindig a medencénél telepedtünk le, és fürödni lejártunk a tengerre. Nem volt messze, odaláttunk a napozó ágyunkból. Napközben volt egy kis étterem, ahol 10-től este 11-ig lehetett inni mindent, ami bolgár volt, de nem panaszkodhatom, minden finom volt. Itt délután 3-tól 5-ig snack bár volt. Sült krumplival hamburger hús, virsli sütve és főve, zöldségek, és fagyi több féle. A medence mellett volt majdnem, így aztán sűrűn meglátogattuk az éttermet, még ha csak limonádéért is mentünk, vagy teát akartunk inni, esetleg kávét tejjel vagy nélküle. Jaj, és volt koffeinmentes kávé is, meg capuccinó is.
Este 8-tól az egyik szálló 8. emeletén Sky bár üzemelt, ahol főleg alkoholt lehetett inni, de koktélok is voltak. Ezek is szuperek voltak.
Animátorok voltak a 2 medencénél, és állandóan nyüzsisztek, aki akart játszhatott velük. Esténkén az Izgrevben volt egy színpados terem, ahol mindig valamilyen előadás volt. Mi inkább sétáltunk az esti forgatagban. Nagyon élveztem, sok-sok bazár, étterem, szobornak álcázott emberkék, ja, és kis vonat volt itt is Aranyhomokon. Szintén 2 részre volt osztva az út, és 2 leva volt mind a két része külön külön. Aranyhomok szélén volt egy Amphiteátrumnak nevezett színpad, és nézőtér, ahol esténként külföldi előadók szerepeltek, ezt egyszer- kétszer megnéztük. Nagyon ügyesek voltak, színvonalas produkciókat láthattunk.
Egyenlőre ennyi jutott eszembe.
Kordina Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21587
Akik repülővel utaztak, hajnali 5-kor való indulással, azoktól kérdezném. Valóban legkésőbb hajnali 3-ig a Ferihegyre kell érni és bejelentkezni? Neckermannékkal utazunk és lehet, hogy le vagyok maradva, de igaz, hogy már nem kap a kézhez az ember repülőjegyet...?? ...és ott vár egy képviselő...kb.10 éve ültem utoljára repülőn, mikor a nászútra mentünk.
subbasa Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21586
nem mentünk át ám a szálloda az a fele hallota állítólag jó harsányak voltak.
Előzmény: nozoduo (21585)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21585
Subassa !!Szia! Kérdésem az volna a szomszéd Nesszebar B.s-be átmentetek a magyar animációra,ha igen az milyen volt?
grisin100 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21584
Hi MiZo!

1-re jobb hírek:-)
Köszi!

Előzmény: MiZo72 (21478)
subbasa Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21583
Nem csak én de az egész család maradt volna még 4-5 napot
Előzmény: pettyusz (21582)
pettyusz Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21582
Szia!

Köszi!

KB.: így kell nyaralni.

Maradtál volna még?
Előzmény: subbasa (21576)
subbasa Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21581

a szálloda saját parkolójában

Raktak egy cetlit a kocsira s egy kijelölt parkoló a mijenk volt.

Előzmény: K24A3 (21579)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21580
Szia! Kérdésem az volna a szomszéd Nesszebar B.s-be átmentetek a magyar animációra,ha igen az milyen volt?
K24A3 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21579
szia,
nagyon örülök, hogy Te is szép élményekkel érkeztél haza a Burgas Beachből.
Olvastam, hogy autóval mentetek...hol tartottátok a nyaralás alatt?
Előzmény: subbasa (21576)
subbasa Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21578

Szia lassan de biztosan.

Még nem olvastam vissza a hozzászólásokat csak gyorsan írtam egy beszámolót.

a meccsig itt leszek.

Üdv:subbasa

 

a képek nem mentek fel pedig raktam a beszámolómhoz.

majd pótolom.

Előzmény: Gaboca54 (21577)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21577
Szia! Látom azért lassan összejövünk!!!
Előzmény: subbasa (21576)
subbasa Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21576
Sziasztok!

Megérkeztünk Bulgáriából a Burgasz Beach –böl.

Egy hét tapasztalatait élményeit szeretném megosztani a fórum tagjaival.

Június 20.-án este 10-kor indultunk szegedről Szerbián keresztül.

Az út 13 óra volt. Rendőrök minden korlátozásnál!!!

A határokon 15perc alatt átjutottunk.

Belgrádtól Monaco2-vel párban haladva megúsztunk minden mérést.

A szállodai szobát bolgár idő szerint délben megkaptuk./akkor értünk oda/

A szoba 15.emelet tengerre néző nincs klíma ám nem volt meleg.

 

A liftekre étkezési időben kb 5 percet kellet várni, egyébként 1-2percen belül jött.

A szálloda közös helyiségei klimatizáltak.(tehát többet kell a bárban tartózkodni mint a szobában./

Az ellátás teljesen megfelelt a 4*-nak.

Az italok 6féle tömény, koktélok, vermutok, likörök, fehér-vörösbor, pezsgő,csapolt sör kamenitza,gépi coca-cola,fanta,sprite,tonic.Rostos az étkezéseknél.

Reggeli 7-10-ig, ebéd 12-14-ig, vacsora 18-21-ig.

Pool bárban szendvics hot-dog 11-15-ig

Lobby bárban süti 15-18-ig

Fagyi déltől estig étkezéseknél és a pool-bárban

 

 

 

 

 

 

 

Animáció 7napból hatszor

Napközben boccai strandröplabda vizilabda darts „mókuslövészet”Vizi torna kinder disco

Este előadások vetélkedők.

 

 

 

 Személyes tapasztalatok.

A szálloda tiszta személyzet figyelmes az étel nem túl egysíkú vannak különlegességek is.

A reggelihez paradicsomlé és pezsgő van kikészítve./mindenki találja ki ,hogy miért./

A bárokban is jó a kiszolgálás egy-két magyar szót is értenek.

Egy magyar vendég szóvá tette, hogy 1 dl vodkát raktak (1/2dl helyett) a koktéljába a pincér mosolyogva közölte „standard ungarise”mennyiség.

Mindkét bárban van gépi kávé nem presszó de majdnem.

Az animáció messze a legjobb az összes szolgáltatás között.

Én egy 5 éves kislánnyal s egy 15 éves fiúval voltam a véleményüket tolmácsolom az előző mondatban.

A feleségemnek a kilátás és a tenger közelsége a medence nagysága tisztasága tetszett a legjobban.

A medencénél volt elég napágy napernyő.

A szállodába érkezésünkor az volt az érzésem, hogy magyar szállodában vagyok egy-két külföldi vendéggel.

Az időszakunkban rengeteg magyar volt a Burgasz Bech-ben.

 

Bárki ide indul kérdezzen még frissek az élmények.

 

Kiss Zoltán és családja.

Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21575

Látod mammamija ennyien lettünk, de a magyar zászló ki lett tűzve,nekem van a Billyvel képem is, majd rakok fel, mert én már hétfőn megtaláltam Billy Bistróját,minden keresés nélkül, habár nekem fáj a lábam ,de Naposparton egyszer nem dagadt be, pedig 3-6km gyalogoltam, talán itthon is azt kéne nem ülni a gép elött.A követekező tali majd jobb lesz,nem rajtam múlott én még egy jót roptam is, remélem arról nincs kép DDDDDDD

A gyógyszeres csomaghoz hozzá sem nyúltam ,a fontos mondatra sem volt szükségem.

Előzmény: jokor (21096)
hooonda Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21574

Tudom, hogy repcsivel voltatok,nem Tőled, hanem másoktól várom a tranzitszállással kapcsolatban a segítséget.De azért köszi.Írtam privit! 

 

Előzmény: Gaboca54 (21573)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21573
Mi repcsivel voltunk ebbe nem tudok segíteni.
Előzmény: hooonda (21572)
hooonda Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21572
Szia. Autóval megyünk hárman Székesfehérvárról, pénteken reggel indulunk, foglaltunk szállást a Simona motelben, csatlakozva az előttem szólókhoz ennek a megtalálásához köszönettel vennék segítséget, bár azt hiszem olvastam régebben, hogy a déli körgyűrűn van Szófia alatt.
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21571
Mivel mentek ,és honnan vajon nagyon messze tőlem?
Előzmény: hooonda (21568)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21570

Bocs a sajtok kimaradtak.Magában a szállóban,, mindent a kedves vendégért elv érvényesűl"

Kérdezz szívesen válaszolok.

Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21569

Természetesen minden infót megadok, de majd priviben szeretnélek megkérni valamire, de ezt megbeszéljük.

 

 

Sun City:

-----------

 

A szálloda nagyon kellemes csak jót tudok mondani róla.Nem tudom milyen szobát kértetek a miénk két ágyas volt és a B épületben/ott hagytam a magyar zászlócskát, a terasz elválasztó falán./Mivel több Sun City van figyeljetek oda a transzfernél, mert előfordul, hogy másikba visznek. Én betanultam az itteni térkép alapján a környező szállókat, mert ugye nálunk nyelvtudás nem volt. A recepción beszélnek németül, angolul és bolgárul.A szálloda tiszta naponta takarítanak ,mint a gűzű a környezet szép , két naponta jön a kertész hol füvet nyír, hol locsol, hol gyomlál tehát nagyon szépen rendben van tartva. A recepción van egy Neckermannos fűzet a kirándulásokkal és az áraikkal a magyarul felírtat el lehet vinni elolvasni bennt a fűzetben az idegvezető hölgy nevével és telefon számával.de róla inkább most nem írok,mert friss még az élmény,hadd ülepedjen.

A szállodában ,hogy most eljöttünk elég sok gyerekes család volt, picikkel is és olyan 10-12 évesekkel, mindenféle náció, velünk többnyire németek voltak az EB miatt meccs napokon kissé hangosak voltak ,de nem zavaróan.A sok pici baba ellenére, soha nem zavartak a pihenésben, mert valahogy ügyesen voltak elosztva a szobák.

Elég sok magyar is volt velünk.Mi reggelire fizettünk csak be erről tudok írni, a kakaót kivéve ital volt tej,kávé, tea, üdítő 3féle 3féle felvágott, virsli, sült kolbász, főtt tojás,sült tojás, több fajta kenyér,müzli joghurt, a mi rétesünkhöz hasonló valami, pirítani lehet kenyeret, bucik mákos, és magos vaj, dzsem,kalács szóval mi reggel jól laktunk és estig kitartott akkor séta és végig ettük az összes éttermet ami az utunkba került, mig meg nem találtuk a kiválót a Naposparti sétányon a La Banana nevűt, utánna aztán itt lettünk törzsvendégek.A pool báros srác aranyos, a sőr korsó 2leva, a pohár 1,50leva.Van egy kis soph is itt van jégkrém ,képeslap,labdák, matracok.A poolban csinálnak szendvicset.A tetőteraszon van a net, 1óra 4 leva.Bár is egyben a koktéloknál 20-24 óra között egyet fizet kettőt kap akció van valamint a pohár sőrre vonatkozik, a korsóra már nem.Egyenlőre ennyi.

hooonda Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21568
Szia Gabóca. Mi a Sun City-be megyünk júl. 5-től. Azt írtad, keressünk meg, hát itt vagyunk. Köszönettel vennénk minden hasznos infót. Köszi
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21567
A levezetés tökéletes mi sem rohangásztunk váltás ügybe, a Naposparti sétányon simán 1,93-ért váltottak, váltottunk 1,91-ért is de csak az elején, Burgaszban viszont 1,95ért.
Előzmény: Szetka (21021)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21566
Már csak 69!!
Előzmény: budhaman_az igazi (21558)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21565
Ha Te Mami ezt tudnád milyen bonyolult, belülről még jobban ,mint kivülről.
Előzmény: mammamija (21238)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21564
Részletes mese holnap, ma fáradt vok meg ki is agyaltak az utolsó pillanatokban, de végűl minden görge egyenes lett.Gyönyörű repülőút hazafelé, sima landolás, sima transzfer és irány Szombathely.Aki a Naposparti Sun Citybe megy az keressen legyen szíves meg.
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21563
köszi...
bár ez eléggé lehangoló....majd vugyázunk ahogy tudunk, mi 3 autóval megyünk és én fogom nyitni a sort... :-(((((
na majd +látjuk..remélem nem lesz affér a zsarukkal.
Előzmény: Yettiee (21562)
Yettiee Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21562
Szerintem teljesen mindegy,hogy mennyivel mentem,mert nem mértek,párom kérdezte a radarfotot,de kitértek a válasz elől,a pénz volt a lényeg!Visszafele is ogyanott álltak!Már nem emlékszem,hogy ez Nis után mennyivel volt,ez a szerb pálya vége!Kitapasztaltuk,hogy rá kell állni egy másik autóra és akkor ha nem te mész elől akkor nem tudnak megállítani!
Előzmény: budhaman_az igazi (21560)
Yettiee Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21561
A hotel Burgas Beach-be helyi idő szerint reggel fél 7-re értünk.Először azt mondták,hogy 8-ig kell csak a szobára várni.8-kor meg műszak váltást követően az új hölgy meg azt mondta délig. Nagyon fáradtak voltunk.Fürödtünk a tengerben és délig elájultunk a homokban. Délben azt mondták fél egy.Fél egykor elküldtek bennünket ebédelni,mert még takarítják a szobát.Végül jóval 1 óra után és sok elnézést követően felmehettünk.
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21560
Szia Yettiee !
egyben tettétek meg az utat oda és vissza is?
nem álltatok meg egy egy éjszakát aludni?
amúgy, ha sikerült volna betartani a sebességet, szted nem izélgettek volna a rendőrök?
tehát alap esetben nem szórakoznak?
hol volt pontosan az az útépítés?
mi is arra szándékozunk menni...akkor jobban odafigyelünk..
:-))
Előzmény: Yettiee (21559)
Yettiee Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21559
Az odaút nagy részét éjszaka tettük meg.A szerb rendőrök 20 euróval meg is rövídettek benünket Nis után az autópálya végénél,mivel félpályás lezárásnál a táblák húsz méterenként jöttek :100,80,60,40 és nekem nem sikerült 40-el mennem.Először 45 eurót akartak,de mondtuk,hogy sok.Kikérdeztek bennünket,hogy Németországban dolgozunk-e,meg hogy hova megyünk.Elakartak küldeni,hogy váltsunk dínárt,addig meg hagyjuk ott az útlevelet,de végül talpraesett páromnak köszönhetően jó lett 20 euró is!
Sötétben elég félelmetesnek látszott Szerbia és Bulgária is.Alig álltunk meg!
budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21558
nem 72 ????
:-D
Előzmény: nozoduo (21553)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21557
Sehol nem láttunk caca-t, az idegenvezető szerint betiltották mióta Eu tagok.
Előzmény: gradinar (21534)
Yettiee Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21556
Sziasztok!Éjjel hazaértünk!Elröppent a hét!Ha valakinek kérdése van a Hotel Burgas Beach-el kapcsolatban akkor várom,sok jót tudok mesélni!Kicsit még fáradt vagyok.Azt hiszem a párommal megfogadtuk,hogy autóval többet nem megyünk.1300 km oda 17,vissza 16 óra!!
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21555
Ne parázz Kriszta gyönyörű a repülés!
Előzmény: kriszta31 (21548)
Gaboca54 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21554

Szép magyar estét!

 

Minden jónak egyszer végére ér az ember.Bulgáriai nyaralásnak is egyszer vége, hazatérünk.-:(((((((

nozoduo Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21553
3 nap és indulunk ill.már csak 71 óra
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21552
Látom, megszaladt a forgalom a fórumon, mert mikor elindultam, még épp hogy elmúlt a 9000. hsz, most meg 10 felett vagyunk. Látod Mamma, érdemes volt létrehoznod ezt az oldalt....DDDD !!!!! Most én leszek bajban, mert jó sokat kell visszaolvasnom, hogy képben legyek! Talán lesz egy kis időm????!!!!! DDDD
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21551
Nemrég értünk haza, még egy kicsit fáradt vagyok, de az éjjel nem sokat aludtam a szállodában. Én is parázok a repülőtől, de hát túl éltem..... DDDD És nagyon, nagyon, nagyon jó volt minden. Majd írok a szállóról, bár elmenetelemig senkit nem olvastam, hogy ide szándékozna menni. De nem baj, mert sosem lehet tudni.
nellly Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21550
Szijjjjjasztooookkkkkkk!!!!!
nozoduo Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21549
Nincs friss info.Mert tavaly még német nyelven volt az animáció a NBS-ben,csak most jún.-tól van magyarul.A BB-ben meg tudtommal ost is németül megy. Ti mikor mentek az NBS-be?
Előzmény: karib987 (21542)
kriszta31 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21548
Sziasztok éjfélkor indulunk a reptérre és irány a napospart !! remélem mindent becsomagoltam :-) azért egy kicsit parázok a repüléstől
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21545

Enci,

 

sajnos nincs jo hirem. Nagyon kicsi az eselye, hogy Bulgariaban pont olyan gyogyszert lehetne kapni, amit itthon. (Szerbiaban meg teljesen kizart: a szerb ismeroseimnek rendszeresen itthonrol hordok sokkal alapvetobb gyogyszereket is.)

 

Egy dolog viszont biztos: iszonyu sok penzbe fog kerulni, mivel a magyar egeszsegbiztositas nem fizet a kulfoldon kivaltott gyogyszerekert, ezek a keszitmenyek pedig "piaci aron" iszonyu dragak -- ezt nyilvan tudod.

 

Szerintem a legokosabb megoldas az, hogy hazulrol vigyetek elegendo tartalekot.

 

Ha az segit, kuldj egy listat a gyogyszerekrol nekem maganban. Van egy kozeli baratom, aki egy patika-halozat tulajdonosa, neki atkuldom alistat, hogy mit szol hozza, egyaltalan melyik gyogyszereket forgalmazzak Bulgariaban.

 

A kezeloorvosatol pedig egy angol nyelvu kórlapot kellene kerni.

 

Apukadnak jobbulast.

Előzmény: Enci713 (21539)
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21544

  A távolságot próbáltam érzékeltetni két képpel.

  A Kuban kb. 200, a part további 200 m.

  Vízisportról már többen is írtak, minden van ami vízi.

 

 

  

 Some Water Sports By Stiga
Előzmény: Piszi1 (21540)
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21543

   És még ilyen is lesz:

 

 

Draught Kamenitza Beer By Stiga Kamenitza
Előzmény: budhaman_az igazi (21541)
karib987 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21542

Sziasztok!

 

Tud  vki friss infot mondani, hogy milyen a Nessebar Beach Süd gyerekanimációja ill. milyenek a gyerekanimátorok?

Burgas Beachben van-e gyerekanimáció?

Át lehet-e menni az egyik szállóból a másikba (a fent említett 2 szállóra gondolok)?

 

budhaman_az igazi Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21541
huhhhh
ha ilyen is lesz, akkor minden okés...
már 5 nap és induuuuuuuulás
finommmmm
Piszi1 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21540
Köszönöm a segítségedet. Nagyon jó képeket tettél fel. Tetszett a családnak. A partról tudnál valamit írni? Pl. távolság, vízi sport?
Előzmény: Ivan Stiga (21533)
Enci713 Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21539
Sziasztok!

Régóta olvasgatlak Benneteket de olyan kérdésem lesz ami sajnos nem mindennapi.
Ha valaki tudna válaszolni hálás lennék, vagy tudja hova melyik szervhet forduljak!

A probléma a következő: Apukám nagyon beteg, sajnos nem sok van hátra neki. Szeretném levinni a tengerpartra, nagyon sokat jártunk Bulgáriába és szeretné mégegyszer, talán utoljára látni a partot. (Pont Byalaba mennénk, mert oda mentünk minden alkalommal kempingezni).
Aput injekciózni kell két naponta, a gyógyszerre vonatkozna a kérdésem, milyen igazolás kellene neki ill. hol lehet beszerezni, mert elég drága kemoterápiás inj.-ról van szó. Valamint sokat szed még másik fajtákat is!

Milyen nyelven a legpraktikusabb az igazolást kiállítani (gondolom, bolgár, szerb)?
Ill. van-e valami ez irányú fontos tudnivaló!
A segítségeteket előre is nagyon köszönöm!

Enci
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21538

   Morska Gracia: (Sea Grace)

   Kb. 10 percig láttam, addig csendes volt. Viszont sok arra felé az építkezés, hát nem tudom...

   Az viszont tény, a tengerpart és a Napos Part központja messze van.

   Ebben tudlak csak megerősíteni.

Előzmény: csabáék (21528)
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21537

  Várjál, mert van olyan számlám amin rajta van a Mastika is.

  Fél deci 1 Lv!

  Kárpótlásul egy penge kis tarator:

 

 

    

Tarator Make By Restaurant Old Nessebar
Előzmény: PET SHOP BOY (21515)
őrült elmebeteg Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21536
valóban rémséges-e a helyzet,

na ezt honnan szedted?
Előzmény: gábci (21531)
gradinar Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21535

Vegszukseg eseten van McDonald's is :-))))

Az én kedvencem inkább az Onda - nem tudom, hogy a tengerparton van-e.

Nemsokára Starbucks is nyílik - ebben meg fogjuk előzni Magyarországot.

G.

Előzmény: stevie wonder (21530)
gradinar Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21534

valamilyen gyorskaját árulnak???

A tengerparton a caca a nyerő - kis hal, gyorsan kisütve, egyben illik megenni. Kimérve árulják.

 

G.

Előzmény: traumreise (21526)
Ivan Stiga Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21533

  Ott parkolszhatsz, ahol akarsz.

  Van az épület mögött is parkoló, ez a hátsó udvaron van.

Előzmény: Piszi1 (21456)
gábci Creative Commons License 2008.06.29 0 0 21531

Sziasztok, nagyon régen utaztam Bulgáriába, most viszont oda készülünk. Nagyon sok riasztó információt kaptunk autólopásokról, feltörésekről. Kérném, aki ilyesmit élt át, vagy látott, tájékoztasson, valóban rémséges-e a helyzet, elsősorban a tengerparton?

köszi gábci

stevie wonder Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21530

Azt hittem hogy hasonlít a görögökéhez de akkor mellé lőttem:)

 

 

Nem lottel melle, tenyleg hasonlit a gorogokehez. Az is sziruposan edes :-) Lasd meg cukrozott mez.

 

 

Gyros tálat lehet kapni vagy valamilyen gyorskaját árulnak???

 

 

Van gyros is (bolgar neve: gyúner), de erdemesebb a bolgarok sajat gyorskajait kiprobalni, ugymint kebapcse, kjufte bele a szendvicsbe.

 

Vegszukseg eseten van McDonald's is :-))))

Előzmény: traumreise (21526)
csabáék Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21529
Sziasztok!

Itt is megkérdezném, hogy van-e valakinek bármilyen információja
a naposparti Morska Gracia apartmanról?

Minden érdekel :)

Előre is köszi

Csabáék
csabáék Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21528
Ivan Stiga !

Légy szives segíts nekem.

A Morska Garciával kapcsolatosan:

- Ahogy láttad szerinted csendes?

Mi tudatosan választottuk ezen a részen mert gyerekkel nem a közepében akartunk lakni a partnak.

Bízom benne, hogy jól döntöttünk, de kérlek erősíts meg!

Üdv csabáék
traumreise Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21526

Szia!

 

Kös az infót akkor nem fogunk sokat fagyizni:)

Azt hittem hogy hasonlít a görögökéhez de akkor mellé lőttem:)

Gyros tálat lehet kapni vagy valamilyen gyorskaját árulnak???

 

Üdv.:traum 

Előzmény: gradinar (21502)
rékabetti Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21525

Köszönöm,a kérdéseket én tettem fel mamma meg amiben tudott segített:)igazából cigi ügyben nem is nagyon gondoltam többre elég ez a 10 doboz.Én nem dohányzom csak a párom...sajnos.Kösz még egyszer

Előzmény: stevie wonder (21512)
Hunyi3 Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21524
Köszi! Igyekszem majd mindent megtenni:)! Meg bejelentkezni kintt is majd..!!! hali
Előzmény: Bridzsit76 (21523)
Bridzsit76 Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21523
Nagyon jó utat nektek!!Sok képet és beszámolót kérünk majd igaz? :)
Előzmény: Hunyi3 (21521)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21522
rafting-vad vízi evezés.
Amúgy köszi a választ
Előzmény: fogtechnikus (21500)
Hunyi3 Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21521
Na hát sziasztok! Végre végre eljött ez is: holnap hajnali 05.00 -kor felszáll a gép velünk és elrepülünk oda ahova már nagyon nagyon vágyom!!! 1hetet leszünk kint majd ha hazajöttem beszámolok mindenről amiről csak tudok! Mindenkinek köszönöm a segítségeteket a sok-sok kérdésemért!:) Mindenkinek további kellemes napot akik meg mostanában indulnak jó utat meg nyarlást kívánok!

Hunyi3
Pötyi71 Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21520
Mi lesz a beszámolóval? Megjöttetek már?
Előzmény: lina816 (19921)
fogtechnikus Creative Commons License 2008.06.28 0 0 21518
Banán 10 leva/fő
Ernyő huzatás 50 leva.
Casino international-nál riu Arabell mellet arany homok középén.Ja és meduzát nem láttam.
Előzmény: fogtechnikus (21500)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21517
:)) Már csak 88-at kell elolvasnod:))
Előzmény: PET SHOP BOY (21515)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21516
:D
Előzmény: gradinar (21514)
PET SHOP BOY Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21515
Köszi szépen!
Ha a kebapcse a krumpli és a sopszka fényképét is mellékelted volna akkor lenne csak hab a tortán! :)
Köszi az otp-s számlát is.
Előzmény: Ivan Stiga (21414)
gradinar Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21514

repteren nyomtam 5 gombocot

Akkor Te vagy a Gomboc Artúr!

G.

Előzmény: stevie wonder (21510)
Bridzsit76 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21513
Mammamija az euroval kapcsolatban igazad van de nem bánom a bibelődni kell vele :)
szerintem hasonlóan érzünk muszály tengerpartra menni minden évben,tavaly kimaradt
júliusban született a kisfiam ,édasapja még soha nem volt
tuti találunk v.mit legkésőbb augusztusban !!!!
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21512

A kocsipapírokról volt már szó, de csak olyan összefüggésben, ha valakinek nem a saját nevén van az autó. (de ezt stevie jobban tudja - majdcsak jön valamikor)
Cigi ügyben szintén ő a kompetens (bár nem cigizik) - de talán a bulgárialap.hu-n van erről szó milyen mennyiséget lehet behozni - a kutya nem nézte az autónkat sehol, sem odafele, sem vissza.

 

Ja, delutan repultem, SOF-BUD.

 

Ha benne ul az auto tulaja az autoban, akkor nyilvan nem kell meghatalmazas.

 

Cigit fejenkent (nagykoruak jatszanak csak) 200 szalat, azaz 10 dobozt lehet vammentesen behozni Szerbiaba is, Magyarorszagra is.

 

Mammaijaeknak lehet, hogy nem neztek, de egyebkent szokas belenezni a csomagtartoba, es egy icipicit beleturni. Ha semmi gyanus, akkor tenyleg nem szedik szet az autot.

 

De annyira azert nem olcso a bolgar cigi, hogy ennel nagyobb tetel miatt erdemes lenne kockaztatni.

Előzmény: mammamija (21448)
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21511
Kösz!
Na mindenkinek jó éjt.Megyek kipihenem a meccseket))
A hétvégén indulóknak nagyon jó utat.
Sziasztok Renátó.
Előzmény: gradinar (21506)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21510

Ha valamelyik nekünk egyáltalán bejön, az a Jimmy's.

 

 

Stimmel :-)

 

Hazafele a repteren nyomtam 5 gombocot :-) B8-rol ment a gep :-)

Előzmény: gradinar (21502)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21509

Mi Bialába megyünk úgy tudom ez egy kis falu, de tervben van kirándulásként Napospart illetve az Aranyhomok is kocsival.

 

 

Teljesen felesleges. Sem Napospart, sem Aranyhomok nem tul izgalmas. A parton megy egy tobb kilometer hosszu setany, mindket oldalrol szep es kevesbe szep szallodak. Az ut szelen bazar. Rengeteg etterem, bar, sorozo, bufe. A bialai araknal kb 20 szazalekkal dragabb. A strand fizetos es szinten draga.

 

Ha a ketto kozul kell valasztani, Aranyhomok kicsit nagypolgaribb.

 

Inkabb Szozopolba, Neszebarba, Balcsikba menjetek. Az program.

Előzmény: csocso50 (21477)
stevie wonder Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21508

Bulgáriában milyen áraik vannak a taxi cégeknek?

 

 

A bolgar taxicegek viccesen olcsok. Szofiaban 50-70 sztotinka egy kilometer.

 

 

Mert mi repülővel megyünk Bulgáriába lés a repülőtérről(Burgasz) el kéne jutnunk Pomoriéba

 

 

Na az viszont nem olcso. A repuloteren maffiataxik vannak kizarolag, veluk egyesevel kell megallapodni.

 

Talan az a legokosabb, hogy busszal bemenni a varosba, es ott fogni egy burgaszi taxit.

Előzmény: nyaraló08 (21446)
gradinar Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21507
gradinar Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21506

De igen, csakhogy a pita itt véknyabb, mint otthon és nincs neki zsebe. Ezért a belevalókat beletekerik, úgy lehet enni.

G.

Előzmény: ren0012 (21501)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21505

Autó 2+2 fővel

Előzmény: nagy64 (21492)
redi01 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21504

Azt még elfelejtettem ,hogy rengeteg meduzát láttunk a Burgaszi Öbölben,kicsiket nagyokat (egy példány az előző képen) Csak ugy úszkáltak az emberek közöttük.

Szozopoli strandon én is találtam a partra kivetve

A férjem nagy "fogása" zsebpecával a Hajókikötőben

fogtechnikus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21503
Szállodában közepesen gyenge.
Előzmény: traumreise (21497)
gradinar Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21502

milyen bulgáriában a fagyi?

Legelőszöris: borzasztóan édes.

Amúgy olaszos stílusú - bonyolult és szokatlan összetételű (pl. csokoládés tojáslikőr mentával) ízekkel.

A márka általában fel van tüntetve a fagylaltósbódé oldalán. Ha valamelyik nekünk egyáltalán bejön, az a Jimmy's. Jó a jégkrémjük is. A Raffytől viszont óvakodunk. Jók a Darko jégkrémek is.

Általában mindegyik édesség baromi édes.

G.

Előzmény: traumreise (21497)
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21501
Ezt ha jól látom akkor nem pitába teszik?
Előzmény: redi01 (21495)
fogtechnikus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21500
Fánkot, banánt minden nap adnak:)
Mi az a rafting?:)
Jaa banánt szoktam látni erkélyről arany homok északi részén.Meg olyat hogy a motor csonakos huzza az ejtő(paplan) ernyőst.Holnap elmegyek megnézem mennyi.
Előzmény: csocso50 (21476)
gradinar Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21499

A GPS 8,Szófia utánA1, 66(E773),6 főútat adja be.
Ez a déli (burgaszi) útvonal.

Az A1 a Plovdiv felé induló autópálya, változó minőséggel, a legrosszabb az alagút (egy van belőle) és a Pazardzsik közötti mintegy 20 km-es rész, ott 90-nél többel nem nagyon lehet menni. Plovdiv előtt és után is hosszan (tartalékrepülőtér!) 100-as sebességkorlátozás, általában rendőrökkel. Az autópálya Sztara Zagoráig van kész, onnan kb. 130 km horror, a régi, rossz, keskeny és zsúfolt úton (az eleje 66-os, azután 6-os). Karnobattól új autópályaszakasz Burgaszig. Onnan a tengerparti út.

Szerintem gyorsabb, mint az északi, Várnán keresztüli megközelítés.

G.

Előzmény: csocso50 (21282)
Andrew1978 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21498
A sozopol.com-on kinéztem, majd írtam nekik -igaz közvetítő segítségével, mert csak oroszul tudnak. Igen, arrafelé lehet. Közvetlenül a parton van, de már a sziklás részen. Állítólag 50 m a Harmani eleje.
traumreise Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21497

Sziasztok!

 

Azt szeretném kérdezni hogy milyen bulgáriában a fagyi?

 

fogtechnikus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21496
1.27eur/fő 120cm-ig, 120cm alatt 10eur.(www.aquapolis.net)
2.14 óra alatt értünkle (mivel Shumaher a példaképem:)este 7-kor indultunk(déltől 18 óráig aludtam) Dunaújvárosból 1/2 9 Tompa (dinár váltás a határon 7,7din/eur) szabadkán telitank eurodizel 100,6din/liter. Autóutig lassan, majd szerbek és törökök mögött 140-160 Nis-ig,majd a E80-as út Szófiáig,éjjel 15 perc át Szófián tovább az A2-en.Az A2-es végén eltévedtünk gpssel mert ami rávisz felüljáró a várnai útra (E772) felújjítják vagy még csak most építik és ezért kerülni kellet zlatna panyega fele.E772 kb400 km várna ezen a szakasz 3 szor áltam meg egyszer a rendőrök gyorshajtásért korektek voltak utána egyszer pisilni és volt egy defektem Várna előtt a az autópályán Román Tháliás(köszönet érte) integet ez nagyon gyanus! Szerencse pont egy OMV kut elött, lehajtok látom Rönos nem követ jobb hátsó lapos ,semmit nem éreztem. 9 (helyiidő szerint 10)után néhány perccel már a szállodánál voltunk.Kulcsot csak 14 órakkor kaptunk:( Aki repülővel jött az is pedig ők már 8-ra itt voltak!Másnap bementünk Várnába kiderült, hogy csak a gumi szelepe volt rossz 3 leva volt a javítás és szó nélkül adtak blokkot(5perc várakozás 5 percmunka + szelep).
Előzmény: csocso50 (21473)
redi01 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21495

Szia!

Az a kaja    pileska kavarma  csirkepörkölt cserépedényben,zölltséggel

Ilyet is egyetek nagyon finom nem tudom hogy hívják! (olyat kérek) a férjem igy hívta

Előzmény: ren0012 (21493)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21494
Szuperek!!!! De éhes lettem!!!!:))
Előzmény: redi01 (21486)
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21493
Redi nagyon köszönjük a fényképeket!!!
Mi az a kaja amit esztek?
Előzmény: redi01 (21486)
nagy64 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21492
Ti mivel jöttök?
Előzmény: nozoduo (21490)
nagy64 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21491
A vonat jegy ára az Eurótól is függ
nozoduo Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21490
Briro írta nekem  kb 2 hete a vonatjegy árát! Személy függő az ár (db)
Előzmény: mammamija (21485)
nozoduo Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21489
Briroék 2felnőt 2gyerek megy vonattal!
Előzmény: nagy64 (21484)
nagy64 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21488
....igen burgasig megyünk, két felnött és egy tíz éves gyereknek a vonatjegy oda vissza
kb. 49000Ft.+27000Ft. a hálókocsi, azért kb..... mert nekünk MÁV-os jegyünk van és az ismerőseinknél van az ő city star jegyük, de én vettem meg úgy hogy csak ft-ok lehetnek az eltérések.
Előzmény: mammamija (21485)
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21487
Szia Mamma.
Ez a mávos kedvezményes jegy leírása.
Szóval.A Mávnak van nyárra akciós jegye a tengerpartra.A neve City Star.
Az ára 1főre oda vissza 20000.+helyjegy1500oda vissza.
Ha hálókocsi is kell az oda vissza 1főre 10000.
Hálókocsis vagon csak minden vonaton 1van ugyhogy gyorsan kell rá feliratkozni.
Indulás Keletiből Szerda,péntek,vasárnap 09.15.Átszállni nem kell érkezés Burgasz másnap reggel 08.45.
Vissza felé hétfő,csütörtök,szombat 19.30.Érk másnap 17.47.
A többi napokon is megy vonat de Szófiában 1xát kell szállni.
Előzmény: mammamija (21485)
redi01 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21486
Ime néhány fénykép !
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21485
2) Briro: július 03-10- ig Hotel Nessebar Süd
3) Nozoduo: július 03-10-ig Hotel Nessebár Beach Süd
4) Csondijutka: július 05-12-ig Hotel Meridián Sunny Beach
5) Gyengecsaba: július 05-12-ig Nessebár Beach Süd

itt vannak a Nesebar B.Süd-ösök - nem tudom megy-e valaki vonattal.

A vonatjegyről kérdeznélek.... Burgaszig mentek? És mennyi a jegy City Star kedvezménnyel?
Előzmény: nagy64 (21484)
nagy64 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21484
Helló mi julius 03-tól leszünk a Nessebar beach südbe 02-án megyünk vonattal
Tavaly a Bajkál hotelben voltunk, szuper volt. Ebben az időben jön valaki oda, esetleg vonattal?
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21483
Szia:)

A mi apartmanunknak nem volt neve, stojan intézte szállásunkat - fogalmam nincs hogy lelt rá, de nekünk volt a legnagyobb és legszebb teraszunk, és nem kellett az utcán parkolni, mert beengedték a kocsit. (Mondjuk mákunk volt, hogy a többi vendég nem autóval ment).
Maga az apartman az Amon Ra szállodával párhuzamos utcában volt - szerintem a tietek is arrafelé lehet.

De ha jön stojan ő megmondja pontosan.
Hogy foglaltál? telefonon? e-mailban?
Előzmény: Andrew1978 (21479)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21482
Mindjárt jönnek az új beszámolók, most néztem 3-an Burgas Beach-esek, nellly meg Obzoros..... jönnek haza szombat - vasárnap:))
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21481
Robinson tours akció ha valakit érdekel.

Last minute

Bulgáriába ingyen repül a gyerek

BULGÁRIA - GYERMEK INGYEN

MINDEN VÁRNAI GÉPRE VALÓ FOGLALÁSNÁL
2 FELNŐTT ESETÉN 1 GYERMEK (12 év alatti) INGYEN REPÜL !!!

Beleértve a reptéri illetéket és a transzfert is. Csomagár esetén a szállásár fizetendő! Az akció érvényes minden first minute és katalógusi árra is, így amennyiben a hotelben a gyermek pótágyon alapból ingyen úgy teljesen ingyenes a gyermek.
ren0012 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21480
Redi nagyon szépen köszönöm.
Renátó.
Előzmény: redi01 (21381)
Andrew1978 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21479

Üdv Mamma!

 

Mi az apartman neve, ahonnan készült a fénykép? Mi itt leszünk majd:

http://bgstay.com/en-o-1436-apartment_buruna

Gondolom ez is azon a környéken van. Ismerős? Valami infó?

Előzmény: mammamija (21431)
MiZo72 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21478

Hali Grisin!

 

Ingyér van!

Csak akik a szállodában laknak, azok állhatnak be.

Üdv.

Előzmény: grisin100 (21472)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21477
Sziasztok.

Mi Bialába megyünk úgy tudom ez egy kis falu, de tervben van kirándulásként Napospart illetve az Aranyhomok is kocsival.A kérdésem a következő melyik helyen van lehetőség vízi sportra (fánk,banán,rafting), illetve milyen árba van?Gondolom Bialában nincs ilyen.Egyébként melyik "jobb" hely Ahomok vagy Npart?

Akik most indulnak nekik jó (baleset mentes) útat és jó időt kivánok.
A válaszokat előre is köszönöm

Csocso50
csocso50 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21476
Sziasztok.

Mi Bialába megyünk úgy tudom ez egy kis falu, de tervben van kirándulásként Napospart illetve az Aranyhomok is kocsival.A kérdésem a következő melyik helyen van lehetőség vízi sportra (fánk,banán,rafting), illetve milyen árba van?Gondolom Bialában nincs ilyen.Egyébként melyik "jobb" hely Ahomok vagy Npart?

Akik most indulnak nekik jó (baleset mentes) útat és jó időt kivánok.
A válaszokat előre is köszönöm.

Üdv: Csocso50
csocso50 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21475
Sziasztok.

Menjetek másik átkelőn,lehet hogy kicsit kerülő de nem kell várakozni.
csocso50 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21474
Szia.

Ez hány főre jött ki?
Előzmény: Ivan Stiga (21414)
csocso50 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21473
Szia!

Engem az érdekelne hogy mennyi volt a belépő az aqua parkba?Mennyi idő alatt értetek az aranyhomokra illetve Bulgáriában melyik főutakon mentetek?Aludni vagy csak kisebb pihenésekre álltatok meg oda fele?Előre is köszönöm a választ
Előzmény: fogtechnikus (21421)
grisin100 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21472
Hi MiZo!

Gondolom, az örzött parkolóért fizetni kell? (mondjuk olaszba nem kellett)
Köszi!
Előzmény: MiZo72 (21407)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21471
Nalátod! Nem kell cicózni az euro-val:)))
Előzmény: Bridzsit76 (21469)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21470
Mindjárt jönnek az új beszámolók, most néztem 3-an Burgas Beach-esek, nellly meg Obzoros..... jönnek haza szombat - vasárnap:))
Bridzsit76 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21469
nekünk meg Bföldvár :)
Előzmény: mammamija (21467)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21468
Azannya! (Remélem nellly még itthon "bevette" a vodkáját zabszem ügyben:))))
Előzmény: Szetka (21459)
mammamija Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21467
Lesz hát!:) És ne aggódj, nem vagy egyedül - még nekem sincs fogalmam hova megyünk és mikor:)))- Bükfürdő má' biztos.
Az még csak rendben volt eddig, hogy a június, mint hónap kiesett - de most már az augusztus is kiesik:( a barátnőm fiának a műtétje miatt. Szóval nagyon szűk intervallumban gondolkodhatok - szeptemberben meg suli van már ...... de szerintem beesik valami az 7szentség:))
Előzmény: Bridzsit76 (21458)
volvus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21466
Szerdán kiestek a törökök az EB-ből csütörtökön indultak haza. Azért volt a nagyobb forgalom. Én is beszívtam.:-(
Előzmény: őrült elmebeteg (21438)
volvus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21465
Hütő szinte minden szobában van mint a tv is .
Előzmény: rékabetti (21463)
volvus Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21464

Szia!

 Tegnapi info: Bp. -Szeged-Bp. útvonalon  de. 9kor indultam valóban sok tetőbox-os német rendszámu autó volt/10ből 8/ benne dugig,szatyrokkal ,gyerekekkel,nagykendős asszonnyal /törökök/ Lefelé 3 félpályás lezárás volt mindegyik előtt 2 km. torlódás Szegednél  szerbia felé mentek. Vissza kb. dél körül már nyomuk sem volt.Ez a csoport volt kinnt az EB.A hiradók szerintem róluk beszélnek de késve!

Előzmény: nozoduo (21462)
rékabetti Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21463
Még egy kérdés...szerintetek minden hotelben a szobákban van minibár???Őszinte leszek engem a hűtő miatt érdekel...nem baj ha szobában van egy üdítő és nem poshadt meleg.
nozoduo Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21462
Még 113 óra és start!  Röszkénél 5 km és 2-3 óra várakozás
rékabetti Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21461

Összehasonlítottam más hotelek térképével a miénket(ahol színtén azt írják,h közel a strand)hát és tényleg van különbség.A miénk jól kiesik:( de sebaj egy kis mozgás kell míg leérünk a partra.Valaki sacc per kábé meg tudja mondani(mert  én így térkép alapján nem jövök rá),hogy ez hány perces séta?mármint a hotel kalisto és  mondjuk a harmani strand,vagy akár a másik mindeggy.

nozoduo Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21460
Még 113 óra és start!!!!!!!
Szetka Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21459

Mamma, mi lesz, ha még be is masztikázol??  :-) :-)

 

 

 

A 10012-ben meg.  :-) :-)

 

 

 

 

 

Egyébként itt van egy árlista - hátha valakit érdekel - a Wizz fedélzetén kapható ételek, italok, csecsebecsék árairól:

 

Wizz-büfé:

 

http://book.wizzair.com/downloads/wizzcafe.pdf

 

Előzmény: mammamija (21455)
Bridzsit76 Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21458
Köszi nektek az oldalt elmentve!!!!!
most csak 1 út van az ajánlatok között a mi időpontunkban de majd lesz több is!!!!:)
Előzmény: mammamija (21445)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!