Keresés

Részletes keresés

siroki2 Creative Commons License 2016.12.13 0 1 52339

Börzsöny Vulkán 2016 (részemről az első)

 

Verőcéről indultunk reggeli után.

 

Rövid autózás Királyrétig, majd nevezés. Öltözködés, melegítés.  Negyed 8-kor rajtoltam, szépen sütött a nap, meg is állapítottam, hogy nem lesz cipőbeázásJ. Előzgettem a túrázókat, a futók pedig engem. A Cseresznyefa-parkolótól felfelé találkoztam  először  jeges részekkel, igyekeztem használni a botokat. NHH alatt elfutottam egy menetoszlop úszó mellett.  Legalábis a melegítőjükre olyasmi  volt írva, hogy úszó válogatott.. Magyar-völgyben később simán leelőztek. NHH-en pecsét, kulacstöltés, majd átszaladtam Csóvira, a kásás hóban, szélben. Ezt a részt kevéssé élveztem. Csóvitól Fekete-völgyig végig jól éreztem magam, örültem a botozás adta könnyebbségnek a meredekebb szakaszokon. Néhány percig egy jó csaj előtt rohantam, gondolta, hogy kéne valami freestyle-dolog a botokkal, de szerencsére lebeszéltem magam erről.

 

Ahogy lejjebb ereszkedtünk, már tudtam, hogy túlöltöztem (póló- hosszú ujjú felső-polaros esőkabát). A turistaházban zoknit, pólót váltottam, a felsőt a derekamra csavartam és így indultam neki  a rengetegnek.  A korábbi részt elég jól ismertem, viszont innen a 2. NHH-ig tartó szakasszal nem volt dolgom. Kissé törődötten küzdöttem magam fölfelé, néhány futótárssal szót váltva. Salgóvárig nem gazán tudtam, hol is vagyok térben-időben. Nem éreztem magam erőm bővében, a fázás határán voltam… Amenniyre lehetett, gyönyörködtem a gerincről nyílő panorámában. Salgóvár és Magyar-völgy között igyekeztem a mentális fókuszt (törelem stb.) élesíteni és ez egész jól sikerült is; tetszett a hosszú lankás lefelé a pontig, ahol iszonyú jól esett a forró tea-twix csoki összeálítás.

 

A sok lefelé után nem igazán tetszett a kaptató; bár futottam a szekérúton, bizony gyalogló-kísértésbe vitt a sok gyalogló. Ekkor húzott el mellettem egy komoly sporttárs és ettől olyan lendületfröccsöt kaptam, hogy Bányapusztáig sikerült megtolni.. A piros kereszten is futottam, ahogy lehetett, majd következett a brutál NHH-közelítés.

A pontőrök teletöltöttek teával, majd amint lehetett, gurultam  Királyrét felé.  A Taxi-nyíladékot már eléggé untam, de igyekeztem arra koncentrálni, hogy az utolsó km-eket (is) élvezzem…

 

Összesítés:

7 óra 10 p lett a vége – nem nagy idő, de remélem, majd farigcsálok belőle az évek során.

Bányapuszta után néhol begörcsölt a combom, de a lassabb futás mindig kisegített.

Frissítés nem volt az igazi; 2 Mbaker zabszelet és 2 müzliszelet – kevésnek éreztem. Legközelebb kipróbálok valami mást. A Twix + tea nagyon jólesett Magyar-völgyben.

A botok sokat segítettek ezen a pályán, az egyiknek elgörbült az alsó eleme, de megoldom majd.

Összességében azt mondhatom, ez volt eddig életem legkeményebb futása, akadtak mentális és izomzati nehézségek, de sikerült mindent megoldani. Jól vagyok és hétvégén már újra futok az Börzsönyben.

 

Jó futásokat mindenkinek!

 

 

allez zserzseli! Creative Commons License 2016.12.12 0 1 52338

gratula, ez jó lehetett!

nem gondoltam, hoyg ennyi szintet össze lehet ott gyűjteni..

én egyébként betegesen vonzódom ehhez a típusú időjáráshoz és vidékhez :), szóval nagy érdeklődéssel olvastam..

azért nyugtass meg, hogy utána egy jó kis helyi pubban leöblítetted egy klassz helyi barnával a nagy ijedtséget :)?

 

Előzmény: Gedat (52331)
Ermak Creative Commons License 2016.12.12 0 0 52337

Ez már egészen jól hangzik, igen.

Egyetlen hibája, hogy a magnéziumot oxid formájában tartalmazza, az olipapa szerint nemigen hasznosul (de legalább hasmenést nem csinál).

Előzmény: Mr. Long (52336)
Mr. Long Creative Commons License 2016.12.12 0 0 52336
Előzmény: Ermak (52333)
Ermak Creative Commons License 2016.12.12 0 0 52335

Nem az igazi:

"Összetevők: Dextróz, inulin, natrium citrát, természetazonos narancs aroma, káliumklorid, natrium klorid, kálium citrát, édesítőszer (aszpartam)"

Továbbá magnézium, kalcium nincs benne.

Előzmény: Csempa (52334)
Csempa Creative Commons License 2016.12.12 0 0 52334

Patikában lehet kapni Sodioral nevű cuccot, amit nagy folyadék vesztés utánra ajánlanak. Sók minimális szénhidráttal.

2400 Ft körül van egy doboz, 8 tasak por van benne. Egy hosszabb futásra egy tasak harmadát v negyedét teszem a vízbe, mert hajlamos a lábam a görcsre, de az elmúlt 2 hónapban nem volt problémám.

Előzmény: Ermak (52333)
Ermak Creative Commons License 2016.12.12 0 0 52333

Sópótláshoz kapható olyan izotóniás cucc, ami csak a sókat tartalmazza, tabletta formájában (mondjuk: 1-2 óránként bekapok 1-2 darabot). (Amerikában van ilyen, (Nuun stb.) de Európába nem szállítják.)

Nem hiányzik az izoitalok édes íze, sem az aroma.

Valami rágótablettát már találtam, de abban is van aroma meg édesítőszer.

 

Ami esetleg szóba jön a késztremékek közül, az a Basica Sport vagy a Basica Vital - próbálta már valaki?

Van még továbbá a Jaat-jéle sókeverék, amit viszont szokás fosatóporként emlegetni, ami nem túl biztató. (A mellékhatást jó eséllyel a magnézium-citrát okozza, az végül is kiváltható más magnéziumsóval. De ha van bevált egyéb recept, nem kezdenék hozzá az egyéni méregkeveréshez.)

Gedat Creative Commons License 2016.12.08 -1 1 52332

Bocsanat a tagolatlansag miatt!Azt hittem tagoltan masolja majd be.

Előzmény: Gedat (52331)
Gedat Creative Commons License 2016.12.08 -2 1 52331

Igaz,mar ket beszamolot irtam,de meg nem osztottam meg se veletek,se a sajat fb oldalamon.Mivel ott kivetelesen megosztottam,igy itt is.

CTS DorsetEletem elso terepfuto versenye is itt volt.2 ev utan utan ujra eme szep tajon, ami igen jo lecket adott elsore azon a bizonyos felmaratonon.Mint peldaul,hogy nem veletlen van kotelezo felszereles es nem art megnezni a palya adatait is.Foleg kezdokent.Furcsa mod bo ket hettel a “verseny” elott nagyon vartam mar,hogy ott lehessek.De ez gyorsan megvaltozott par nappal elotte.A kondim miatt nem aggodtam,mert tisztaban voltam vele,hogy nincs.Valahogy nem igazan volt kedvem keszulni az elmult fel evben.Pedig nagyon fontos helyszin volt szamomra,hisz ha nem teljesitem szintidon belul,akkor nem lesz meg az UTMB CCC regisztraciohoz szukseges pontom.Igaz meg kell egy nagy adag szerencse is,hogy besorsoljanak,de kivetelesen bizakodo vagyok.Mivel sikeresen perforaltam az egyik dobhartyam harom hettel elotte,igy ket dolog miatt aggodtam.Az egyik,hogy ne essen az eso.A masik,hogy ne legyen problemam az egyensulyerzekemmel.Szombat reggel 4 korul keltem ver voros szemekkel.Korulbelul ugy festhettem,mint aki egesz este szivott.Gyorsan ettem egy tal porridge-t,vettem egy zuhanyt,majd oltozkodes es mar kesz is voltam az indulasra.Kozben a tobbiek is elkeszultek es 4:50 utan el is indultunk.Az uton ketszer alltunk meg benzinkutnal.Eloszor egybol indulas utan,mert nekem meg szuksegem volt asvanyvizre.Masodszor valamikor feluton tul.Felebredhettek a fergek,mert ugy ereztem,ha nem eszek,akkor ehen halok.Vettem egy tojasos,baconos szendvicset meg valamilyen fuszeres csirkes tesztat,illetve par csokit.Vegul a teszta mellett dontottem.7:15-7:20 korul ertunk a helyszinre.Nem sok idom maradt,igy egybol a regisztracios sator fele vettem az utam,majd a WC-t celoztam meg,majd vissza a kocsihoz kenegetni,oltozkodni es osszepakolni a cuccaimat.Kifejezettem figyeltem,hogy nehogy hianyozzon valami a kotelezo felszerelesek kozul,hogy nehogy emiatt kizarjanak,mint anno Exmoor-ban.A briefing-rol le is maradtam es a tobbiek mar a rajtnal gyulekeztek,mikor en elkeszultem mindennel.Mig odaertem meg gyors lehuztam egy shake-et.Majd eszembe jutott,hogy elfelejtettem a legfontosabbat,igy gyorsn visszaszaladtam a ragoert.Epp,hogy bealltam a sor vegere es mar indultunk is.Az utvonal tobb,mint felet ismertem,igy tudtam,hogy mire szamithatok.Ezert az S-Lab Speed-et valasztottam.Kezdeskepp egy ~110 meter magas dombra kellett felmennunk.A tav miatt most is a dombra felsetalast valasztottam.Mellesleg itt,ha az ember nem megy a startnal elore,akkor eleg kicsi az esely az elozesre ezen a reszen.Az elso dombra felerve elkezdtem futni.Lassan de biztosan elozgettem es kifejezetten elveztem a kicsit vagy eppen a meredek lejtoket.Gyorsan letudtam ket kisebb(~65 m) dombot majd egy nagyobbhoz ertem(~140 m).Kozben elhagytuk azt az elagazast,ahol ket evvel ezelott nekem masik uton kellett mennem.Nem tudtam eldonteni,hogy a teszta vissza szeretne e jonni vagy sem.Kozben nosztalgikus hangulat fogott el,mert az elso ultram is ezen a reszen ment keresztul csak epp a masik iranyba haladtam.Hirtelen meg is feledkeztem a rosszulletrol.Par km utan a sziget belseje fele vettuk az iranyt egy hosszan emelkedo szakaszon es vegig azon gondolkoztam,hogy "Vajon erre is voltam anno?!".Kozben volt par kerites is,amin vagy a kaput kellett hasznalnunk vagy at kellett masznunk az erre kialakitott resznel.Az egyiknel szimplan csak atugrottam,mert voltak paran elotem es nem volt kedvem varni.Majd egy aszfaltos szakaszon mentunk felfele es kicsit nehezen akartam elhinni,hogy pont ekkor jar erre ennyi kocsi,hisz egy zsakutca volt(legalabbis nekem annak tunt).Mivel “bekajaltam” az indulas elott,ezert kicsit kesobb kezdtem meg a frissitest,mint ahogy terveztem.Valamikor 1ora 35 perc telt el,mikor az elso zselet elfogyasztottam.~20 perccel kesobb a kovetkezot es meg ugyan ennyivel kesobb a harmadikat is.A masodik es a harmadik zsele kozott valamikor 2:10 korul ertem vissza a kezdoponthoz,ahol probaltam kielvezni a lejto nyujtotta elmenyt.Kozben meghallottam,ahogy Lindaek szurkolnak.Eszre se vettem volna oket,ha nem orditanak,mert igyekeztem a lepeseimre koncetralni,hogy nehogy nagy eses legyen a szorakozasbol.Ahogy kiertem az obol kavicsos partjara egybol ujra setalasra valtottam es elfogyasztottam a harmadik zselet,gyors bekaptam egy sokapszulat,illetve ledontottem 3-4 deci vizet is es megkezdtem a nehezebb reszet a palyanak.Ezen a szakaszon,nekem,mint alfoldi gyereknek igencsak neheznek szamitottak az emelkedok es a lejtok is.De a taj es a kilatas mindenkeppen karpotolt minden szenvedesert.Mar mar el se akartam hinni,hogy most egyszer se tevedtem el.Anno a felmaratonon is itt tevedtem el,illetve a majusi ultram itt toldottam meg plusz 3km-vel,biztos,ami biztos alapon.Nem mintha nem lett volna eleg nagy az ugras (73,5 km) a maratonhoz kepest.26.5 km korul volt az elso frissitopont,ahol megalltam potolni a vizkeszletemet.Illetve egy magnezium liquid-et is ledontottem,majd mentem tovabb.Valamikor a 3. ora korul elhasznaltam az elso proteines gelemet is.Majd jott egy kisebb holtpont 3:40 korul.Kozben egy csajszival pont szoba elegyedtunk es beszelgettunk ~10 percet.Pont jokor volt jo helyen.Legalabb egy kicsit magamhoz tertem.3:50 korul jarhattunk,mikor elkoszont en meg egy zselebe folytottam banatom.Annyira elvoltam a szenvedessel,hogy csak 35-40 perccel kesobb nyultam a kovetkezo zseleert.15 perccel kesobb letoltam meg egyet,illetve egy sokapszulat es a hozza tartozo vizet.Ido kozben ujra eletre kaptam es kicsit felrazott a lejtokon valo szaladgalas.Ekkor mar talalkoztam szembe jovokkel is.Mar boven elindultak a tobbi tav resztvevoi is.Az egyik lejton egy szegeny lany kicsit megijedt,mikor kileptem elozni es lefele rohantam kb 20 km/h-val.En csak remenykedtem,hogy marad a sajat oldalan,en meg nyugodtan visszaterhetek az oldalamra.Szerencsere nem utkoztunk ossze,majd az utana kovetkezo kis vizszintes szakaszon osszefutottunk Anival.Par szot valtottunk,majd mentunk tovabb.~5 perccel kesobb egy meredekebb emelkedon felfele haladva szembe talalkoztam Martival es Krisztaval is.Nem tuntek tul hatarozottnak lefele jovet.A dombra felerve ujra kocogosra vettem a figurat,itt meg Danival futottunk ossze es valtottunk par szot.Vissza terve a kavicsos tengerpartos reszhez ujra setaltam es probaltam magam kifujni,kozben egy proteines gelt is elhasznaltam.S par perccel kesobb mar meg is volt a maraton,amit kifejezetten kellemesnek mondanek.Majd elindultam a 10k-s korre.Ujra az elso dombon haladtam felfele,amikor ismet kezdtem magam rosszul erezni es allati ehes is lettem.A lejtokon se voltam olyan furge,mint eloszor es figyelmetlenebb is voltam.Tobbszor botlottam meg.Kicsit a szel is feltamad es fazni is elkezdtem,de lehet,hogy mar csak a faradtsag miatt.Alig vartam,hgy a fentebb emlitett elagazashoz erjek.Megalltam kepet kesziteni,ha mar menni ugyse nagyon tudtam. Egy mogottem jovo csajszi felajanlotta,hogy csinal rolam egy kepet.Megkoszontem a lehetoseget,de mondtam neki,hogy nem rontanam el a tajkepet.Igy mind a ketten mentunk tovabb. Nagyon nehezemre esett mar felmaszni az utolso nagyobb,140 meteres dombra.Kicsit ugy ereztem,hogy egyet lepek elore,kettot hatra.Nagy nehezen felkapaszkodtam,majd az elagazashoz erve lattam,hogy "szegeny" csajszi(aki felajanlotta,hogy kepet keszit) egyenesen megy tovabb.Neki meg hatra volt korulbelul 26 km-re.Nem sokkal kesobb elertem az utolso checkpoint-ra.Gyorsan megettem egy banant.Kozben a marshall beszelt hozzam,hogy mar csak 5 km van hatra es csak kicsit hullamos,de nincs mar nagy emelkedo.Gondoltam magamban,hogy minek magyaraz,hisz ma mar voltam azon a szakaszon.De tudtam,hogy csak a lelket probalja tartani bennem.Megkoszontem mindent,felkaptam 3 kekszet es elkoszontem.Az elsot meg setalva,a masik kettot mar kocogas kozben fogyasztottam el.Kozben az oramra pillantottam es konstataltam,hogy,ha vegigkocogom a maradek tav nagy reszet,akkor meg beerhetek 7 ora alatt.Igy hat igyekeztem mozgasban lenni bar kicsit sem esett jol.Nagyon rosszul festhettem,mert meg egy tehen is megijedt tolem a kerites tuloldalan es elszaladt(lehet,hogy ezert probalt szoval tartani a marshall?).Kozben en csak arra tudtam gondolni,hogy bar csak en lehettem volna akkor annyira furge.Mar a lejtot is nagyon ovatosra vettem.Meg veletlenul se szerettem volna a celba gurulni.Vegul 6:56:04 alatt ertem celba,aminek orultem.Bar tudtam,hogy lehetett volna boven jobb is,ha…Mindig ez a ha.Es a folyamatos elegedetlenseg.Talan egyszer,ha nem a lustalkodast valasztom.Az oram szerint 53,85 km tettem meg 2224 meter szintemelkedes mellett.Hatarozottan ez volt az eddigi legnehezebb ultram.Ami pozitivum volt,hogy kimerultseg ide vagy oda,megha sokaig a hataron is mozogtam,de nem gorcsoltek be a labaim.Ui.:Koszonom Lindanak es Denesnek,amiert elkisertek es segitettek!Ha valakit erdekel,hogy merre jartunk,akkor egy ultra plus-os sajat kepeit,videojat itt tudja megtekinteni: .

Az eredeti osszefoglalot pedig it:https://www.facebook.com/CoastalTrailSeries/videos/1523101674371362/?hc_ref=PAGES_TIMELINE .

Tisztul_A_Visztula Creative Commons License 2016.12.05 0 0 52330

Elkelt a 910XT.

 

Van egy hasonló történetből kifolyólag egy barometrikus kerékpáros órám, egy Powertap Joule GPS, ami 25e ft-ért eladó: http://www.jofogas.hu/budapest/Powertap_Joule_GPS__barometrikus_kerekparos_ora_25e_Ft_ert_elado_59274438.htm

Előzmény: Tisztul_A_Visztula (52322)
Tisztul_A_Visztula Creative Commons License 2016.12.02 0 0 52329

Igen, küldtem a freemail-re levelet telszámmal.

Előzmény: hátnemistudom.. (52327)
bugbite Creative Commons License 2016.12.01 0 0 52328

Sziasztok, tul nagyot rendeltem, szivesen megválnék tőle: Salomon Exo calf kompresszios szár 42cm hosszu, 4-es méret = 37-38 cm vádli kerület. Jobb lábamra 1x felhuztam nem futottam benne. 10eHUF 06207755726 Péter

hátnemistudom.. Creative Commons License 2016.12.01 0 0 52327

üdv.

a Garmin megvan még?

 

babinyeczt@gmail.com

Előzmény: Tisztul_A_Visztula (52322)
ubalika76 Creative Commons License 2016.11.29 0 0 52326

Én 10éve vettem egy legolcsóbb kalenjit. Már 2x meg kellett varrni a combomon belül, meg már eléggé megette a só, és lóg. Szürke, elég jó szín.

A hátizsák mint a jó nő. Kinek ez, kinek az. Nincs belőle tökéletes.

 

Előzmény: Ermak (52323)
Ermak Creative Commons License 2016.11.29 0 0 52325

Kép alapján jónak tűnik, meg fogom nézni, köszi!

Előzmény: procaliber. (52324)
procaliber. Creative Commons License 2016.11.28 0 0 52324

Menj be a Nomadba es nezd meg a nagy Hoka(Oxsitis) zsakot.Elol van rajta 5 zseb(2be kulacs is elfer) es egy vizallo zipzaras zseb.Oldalso tepozaraknak koszonhetoen futas kozben is allithato es nem kell levenni ha hatulrol kell vmi.

Előzmény: Ermak (52323)
Ermak Creative Commons License 2016.11.28 0 0 52323

Szükségem lenne egy olyan futómellényre, vagy ahhoz hasonló cuccra, amibe elfér egy 100 km-es verseny szokásos felszerelése, 1-2 liter vizet is beleértve. Párat már felpróbáltam (Salomon, Raidlight cuccokat), és az a gond velük, hogy elöl legfeljebb icipici zseb van, miközben én olyat szeretnék, amiből úgy is tudok kaját kivenni, hogy a zsákot nem veszem le. Használ itt valaki ilyet? Milyen márka? (A neten egyébként találtam jónak tűnő darabot az Ultimate Direction-nél: https://ultimatedirection.com/jurek-fkt-vest/)

 

Találtam egy NF rövidnadrágot is, aminek a kényelmével kapcsolatban kétségeim vannak - van valakinek konkrét tapasztalata?

https://www.thenorthface.com/shop/mens-better-than-naked-long-haul-short-ca1y

 

Egyébként úgy képzelem, hogy egy Camelbakkal kiegészítve jó lehetne egy olyan futófelső is, mint azok a biciklis felsők, amin hátul van egy zseb - éppen csak itt elöl/oldalt lennének a zsebek. Létezik ilyen???

 

Tisztul_A_Visztula Creative Commons License 2016.11.25 0 0 52322

Garmin 910XT 30.000 ft-ért eladó. Részletesebben http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=141856621&t=9022608

-sajtember- Creative Commons License 2016.11.16 0 0 52321

-  150km-es volt

-  Inov8 Mudclaw 300 volt rajtam, a lábam a rendes mennyiségű szarvasfaggyúnak köszönhetően jól bírta: ugyan meg volt dagadva két napig, lett rajta egy kisebb vízhólyag, meg baromi hullámos lett a talpam, de a körmök megúszták

- onnan tudtam, hogy uráli, hogy éppen nem volt nagy köd és nagyon közel ült az úthoz, ezért a fejlámpa erős fényében jól látszott, hogy mennyivel nagyobb és világosabb a macskabagolynál

 

bouquetk Creative Commons License 2016.11.14 0 1 52320

Tegnap lezajlott a Mecsek Trail. Gyönyörű, napsütéses idő. Kis hó, helyenként hatalmas sár. A szervezés, ellátás  a szokásos magas színvonalú volt. 

 

 

eyr750 Creative Commons License 2016.11.12 0 0 52319

 "Leegyszerűsödnek a gondolatok, de ez nem szellemi korlátoltságot vagy sivárságot von maga után, hanem tisztaságérzést ad, közvetlen kapcsolatot a világ jobb oldalával."

 

Sajtember, ez lenyűgöző volt!

Előzmény: -sajtember- (52312)
ubalika76 Creative Commons License 2016.11.09 0 0 52318

Azért bennem időről-időre felmerül, hogy mennyire borzalmasan értelmetlen az a sok küzdelem. Főleg a beszámolóban leírt viszonyok esetében merül fel, hogy azért ezt a dolgot nem ezért csináljuk. Persze, néha bekapja az ember, de nem kell odaállni érte. Az is biztos, ha egy ilyenen végigmész, befizetsz az elégedettség érzésre vagy 2 hétre. De vigyázni kell, mert függőséget okoz!

Az nagyon érdekel, hogy a ködös sötétben hogyan tudtad megállapítani, hogy a bagoly az uráli?

Illetve még az jutott eszembe, hogy a Jakus-Veriga páros úgy csinálta az UTH-t is meg most a Kört is, hogy együtt mentek, és felváltva vezetnek. Ez nagyon érdekes, hogy így állítólag milyen jól lehet pihenni hátul. Sem a tempóra, sem az útra nem kell annyira figyelni. Engem kifejezetten zavar, ha valaki után kell mennem, és nem látom tőle az utat hosszában.

Igazán gratulálok, hogy végigcsináltad!

Előzmény: -sajtember- (52312)
func93 Creative Commons License 2016.11.09 0 0 52317

Sziasztok!

 

Esetleg ha valaki tud eladó Hoka cipőt 44 - 44.5 méretben, itt megtalál: bencegm@gmail.com

Csempa Creative Commons License 2016.11.08 0 0 52316

Hú, köszönet érte! Nagyon jó volt.

 

Milyen cipöben és hogy birta a lábad ezt a rengeteg vizet?

Előzmény: -sajtember- (52312)
barefootBushman Creative Commons License 2016.11.08 0 0 52315

Értem, miért futsz.Volt ennek íve, igényes írás köszi.(100 killer volt egyébként ez a gyalázat a sárban?) 

Előzmény: -sajtember- (52312)
allez zserzseli! Creative Commons License 2016.11.07 0 1 52314

de jó kis beszámoló!

köszi és gratuka! 

 

Előzmény: -sajtember- (52312)
Ermak Creative Commons License 2016.11.07 0 1 52313

Egyszer már jó lenne elmenni a P85-re, de innen Belgiumból ez igényel némi szervezést.

Idén viszont kicsit éreztem én is a feelingjét: a P85 szombatján hazaérkeztünk, és vasárnap kora reggel futottam egy kört a Nagy-Szénáson. Először összetalálkoztam Amandával és Dömötörrel, aztán lefelé (a Kutya-hegy felé, K - K+ útvonalon) először megjött a "de jól megy a futás" érzése (jól futható lejtő + 150-160-as pulzus kombó), aztán meg valami olyan színorgia, mint amikor koncerten megy a fényorgona: zöldes, sárgás és barnás levélszőnyeg váltakozott a leveleken átszűrődő hasonló színű fénnyel.

-sajtember- Creative Commons License 2016.11.07 0 0 52312
barefootBushman Creative Commons License 2016.11.06 0 0 52311

Nameg a "felfelégyorsaság" alkati kérdés is. Nagymedve ne akarjon, előbb szálkásodjon le kisbocsnyira.

Előzmény: Bikk Pubi (52303)
allez zserzseli! Creative Commons License 2016.11.05 0 0 52310

azért az fontos, hogy itt versenyről kérdezett rroka.

normál könnyű edzésen azért ne heréld magad :)

 

egyébként nyílván függ a távtól is az egész. félmaratoni verseny küszöbértéken ne próbálj meg egy pirost futni azért.

Előzmény: gurtnis (52309)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!