Leírja azt is Ammianus Marcellinus, hogy amit ma görögtűznek nevezünk, azt valójában a médek találták ki, a későbbi híres bizánci fegyver ugyanis az ún. méd olaj meggyújtásával lobbant lángra (XXIII, 6, 37):
„In hac regione oleum conficitur Medicum, quo inlitum telum, si emissum lentius laxiore arcu – nam ictu extinguitur rapido – haeserit usquam, tenaciter cremat, et si aqua voluerit abluere quisquam, aestus excitat acriores incendiorum, nec remedio ullo quam iactu pulveris consopitur. 38 Paratur autem hoc modo. Oleum usus communis herba quadam infectum condiunt harum rerum periti ad diuturnitatem servantes et coalescens durant ex materia venae naturalis similis oleo crassiori: quae species gignitur apud Persas, quam ut diximus, naphtam vocabulo appellavere gentili.”
„Ezen a vidéken készítik az úgynevezett méd olajat. Ha a beolajozott nyilat lazán feszített íjjal kilövik – erős légmozgástól ugyanis kialszik –, s ha az valahol megakad, akkor folytonosan ég. Ha valaki vízzel akarná eloltani, csak még inkább fölszítaná, és nem is lehet semmilyen más módon elfojtani, mint homokot szórni rá. Ezt így készítik: A közhasználatra való olajat a szakértők valamilyen növénnyel összekeverik, jó ideig állni hagyják, míg meg nem sűrűsödik, s az illető anyagtól mérgezővé nem válik. Sűrű olajhoz hasonló másfajta szert is készítenek Perzsiában, amelyet, mint már említettem, a saját nyelvükön naftának neveznek.”
Ammianus Marcellinus a Parthus Birodalomhoz tartozó Médiáról (XXIII, 6, 27–36):
„At in laeva Media confinis Hyrcano panditur mari: quam ante regnum Cyri superioris et incrementa Persidos legimus Asiae reginam totius Assyriis domitis, quorum plurimos pagos in Atropatenae vocabulum permutatos belli iure possedit. Pugnatrix natio et formidanda post Parthos, quibus vincitur solis, regiones inhabitans ad speciem quadratae figurae formatas. Harum terrarum incolae omnes ad latitudinem nimiam extenduntur, eisque maximae celsitudines imminent montium, quos Zagrum et Orontem et Iasonium vocant. Coroni quoque montis altissimi partem habitantes occiduam frumentariis agris adfluunt et vinariis, pingui fecunditate laetissimi et fluminibus fontiumque venis liquidis locupletes. Edunt apud eos prata virentia fetus equorum nobilium, quibus, ut scriptores antiqui docent nosque vidimus, ineuntes proelia viri summates vehi exultantes solent, quos Nesaeos appellant. Abundat aeque civitatibus ditibus Media et vicis in modum oppidorum exstructis et multitudine incolarum. Utque absolute dicatur, uberrimum est habitaculum regum.
In his tractibus Magorum agri sunt fertiles, super quorum secta studiisque, quoniam huc incidimus, pauca conveniet expediri. Magiam opinionum insignium auctor amplissimus Plato machagistiam esse verbo mystico docet, divinorum incorruptissimum cultum, cuius scientiae saeculis priscis multa ex Chaldaeorum arcanis Bactrianus addidit Zoroastres, deinde Hystaspes rex prudentissimus Darei pater. Qui cum superioris Indiae secreta fidentius penetraret, ad nemorosam quandam venerat solitudinem, cuius tranquillis silentiis praecelsa Brachmanorum ingenia potiuntur, eorumque monitu rationes mundani motus et siderum purosque sacrorum ritus quantum colligere potuit eruditus, ex his, quae didicit, aliqua sensibus magorum infudit, quae illi cum disciplinis praesentiendi futura per suam quisque progeniem posteris aetatibus tradunt. Ex eo per saecula multa ad praesens una eademque prosapia multitudo creata deorum cultibus dedicatur. Feruntque, si iustum est credi, etiam ignem caelitus lapsum apud se sempiternis foculis custodiri, cuius portionem exiguam ut faustam praeisse quondam Asiaticis regibus dicunt. Huius originis apud veteres numerus erat exilis eiusque ministeriis Persicae potestates in faciendis rebus divinis sollemniter utebantur. Eratque piaculum aras adire vel hostiam contrectare antequam magus conceptis precationibus libamenta diffunderet praecursoria. Verum aucti paulatim in amplitudinem gentis solidae concesserunt et nomen villasque inhabitantes nulla murorum firmitudine conmunitas et legibus suis uti permissi religionis respectu sunt honorati. Ex hoc magorum semine septem post mortem Cambysis regnum inisse Persidos antiqui memorant libri docentes eos Darei factione oppressos, imperitandi initium equino hinnitu sortiti.”
„Balra a Hyrcanus-tengerrel érintkező Media terül el, amelyről azt olvastam, hogy az idősebb Cyrus uralkodása és Perzsia megnövekedése előtt Asia ura volt. Legyőzte az asszírokat is, akiknek számos helységét Atropatene néven egyesítve a háború jogán elfoglalta. Harcias nép ez, s a parthusok után, akik még rajta is túltesznek, a legfélelmesebb. Négyszög alakú területen lakik. Ezeknek az országoknak a lakossága messzire nyúló területen helyezkedik el, melynek peremén igen magas hegyek emelkednek, név szerint: Zagra, Orontes és Iasonius. A magas Coronus hegység nyugati oldalán lakó emberek bővelkednek gabonaföldekben és szőlőskertekben. A buja termékenység, a folyók és a források tiszta vize derűssé, jómódúvá teszi őket. Zöldellő rétjeiken nemes fajtájú lovak legelésznek. Régi történetírók elbeszélik, de én magam is láttam, hogy a csatába induló előkelő férfiak milyen délcegen ülik meg a naesaeusinak nevezett lovakat. Media bővelkedik városokban, városi módon épült falvakban és lakosokban. Bátran állítjuk, hogy ez a királyoknak egyik legvirágzóbb országa.
Errefelé vannak a mágusok termékeny szántóföldjei. Ha már szóba kerültek, helyénvaló egyet-mást elmondani közösségükről és tanításaikról. Plato, a nagy gondolatok kiváló hirdetője, a mágiát misztikus szóval hagistiának nevezi, és azt tanítja, hogy ez a legtisztább istentisztelet, amelynek ismeretéhez a régebbi századokban a chaldeusok titkos tanításai alapján sokban hozzájárult a bactriai Zoroaster, később pedig a bölcs Hystaspes király, Dareus apja. Amikor Zoroaster bátran behatolt Felső-India titokzatos világába, egy lakatlan erdős vidékre ért, melynek nyugalmas csöndjét megvilágosodott szellemű brahmanok élvezik. Az ő tanácsukra tanulmányozta a világ és a csillagok mozgására vonatkozó számításokat, valamint, amennyire fölfoghatta, a szent dolgok tisztult szertartásait. Amit ott tanult, megmagyarázta a mágusoknak, azok pedig a jövendő előrelátásának tudományával együtt nemzedékről nemzedékre továbbadják az utókornak. Attól fogva évszázadok óta mind a mai napig ugyanabból a nemzetségből származó népes testület végzi az istentiszteletet. A mágusok azt állítják – ha ugyan hinni lehet nekik –, hogy égből hullott tüzet is őriznek örökégő serpenyőkben, és ebből egy kisebb darabot valaha állítólag az asiai királyok előtt vittek szerencsehozóként. E testület létszáma régente kicsi volt; ők működtek közre a perzsa hatalmasságok megbízásából az ünnepi istentiszteleteken. Bűn volt az oltárhoz járulni vagy az áldozati állathoz nyúlni, mielőtt egy mágus pontosan előírt könyörgések kíséretében az áldozatot meg nem szentelte. Lassanként azonban megnövekedett a mágusok száma, saját névvel egy külön nemzetséggé váltak; majorokban laknak, amelyeket nem védenek erős falak. Saját törvényeik szerint élhetnek, és a vallás tekintélye folytán nagy tiszteletben részesülnek. A régi könyvek elmondják, hogy Cambyses halála után a mágusok nemzetségéből heten ragadták magukhoz Perzsiában a királyi hatalmat. Azt is hozzáfűzik, hogy végül is leverte őket Dareus pártja; ő maga egy ló nyerítése révén jutott uralomra.”
In: D. Owen--G. Wilhelm szerk.: Studies on the Civilization and Culture of Nuzi and the Hurrians XV (General Studies and Excavations at Nuzi XI/1), CDL Press, Bethesda, 41--56.
...ajvé ! kedves Pusztai (nagy)Testvér...! Ez tetszik !
Kételkedés az élet sója. (Ezen (kellene) alapul(ni) a tudomány(nak).
Mostmár csak arra kérlek (hogy teljesebb legyen a világképen): ismertess velem egy szócikket az Értelmező (kézi)szótáradból. Úm.: hiteles (tudós esetleg).
Ílyképpen: hiteles (tudós): az aki többször publikált tudományos cikket - sőt cikkelyt az akadémiai kiadványokban, s ezért elismerést, szép nagy jutalmakat, vagy legalábbis fizetést kap(ott), vagy
hiteles (tudós) : ak többször könyvet írt találmányairól, és elméleteiről, s noha azok nem találhatók az akadémiai könyvtárakban, ámde az eladott példányok az emberek könyvespolcain sok-sok éve ott vannak, vagy
menjek a "francba", mert Te csak hiteles kérdezővel állsz szóba, és
hiteles (kérdező): aki többször kérdezett //:mint kellett volna:))) ://
Ha a fentieket tisztázzuk, legalább látni fogom, mely elmélet megjelenésénél kell figyelnem: kigyulladt-e a zöld lámpa a fejedben. Segítő üdvözlettel:
Sajnos én ezekről az ősrégi bizonyítékokról lemaradtam, de sebaj, amúgy is kétségeim vannak, hogy meggyőzőek lennének. Kivárom, amíg egy mértékadó kutató bebizonyítja nekem. Időm mint a tenger... :)
"A név görög feljegyzésben is előfordul Mukri alakban, s szanszkrit lejegyzésben Mukuri formában. Ezt az azonosítást erősíti meg egy tibeti nyelvű dokumentum vallomása is."
"Theophülaktosz ... a türk uralkodónak 598-ban Maurikiosz császárhoz küldött leveléből szerezte értesüléseit. Ebben a levélben az uralkodó beszámol arról, hogy ... A birodalom alapítása után a türkök először az abdeleket vagy más néven heftalitákat győzik le, majd az avarokat ... Az igazi avarok egy része, miután a türkök leverték őket, Taugasztba (Észak-Kína türk Tabgacs elnevezésének valamilyen torzított formája) menekült, másik részük pedig Mukriba húzódott (a türk feliratok Bükli országa ...)."
Azok lehetnek azonosak, akik a magyar/megyer népnevet eredetileg viselték. Ez a népnév csak a XI. században, Szent István hódításai nyomán ment át a Kárpát-medencében élők egészére, azelőtt csak az Esztergom és Székesfehérvár környékén megtelepedett néptöredék képviselőit hívták így. Hogy miért lehetnek azonosak az utóbbi – szűkebb értelemben vett – magyarok a médekkel vagy a baszkokkal, arra vonatkozóan már felvonultattunk néhány bizonyítékot.
Érdekes(?) módon, ez a szokás, hogy a névben szerepel a madiar, tökéletesen megegyezik a nepáli magarok névszokásával, ti. hogy az egyébkénti név szerves része - népcsoport minden tagja esetében - a magar beleszövése. Erről Csáji K. számol be.
„Közvetlenül hazautazásom előtt tanulságos beszélgetést folytattam Ozarak Iszmagulov antropológusprofesszorral is. Minthogy most készíti elő a kazak nép antropológiai leírását tartalmazó könyvét, adatgyűjtés céljából a hetvenkét éves professzor nyaranként Kazakisztán más és más tájaira vezet expedíciót. Iszmagulov tájékoztatott arról, hogy nemcsak az argünöknek van madiar törzsük és nemzetségük, hanem a Középső Hordában a kipcsakok és az uakok, valamint Kelet-Kazakisztánban, a Zajszan-tó és az Irtis forrásvidéke környékén élő kereik között is élnek madiar törzsbeliek és nemzetségűek. Azt azonban nem tudta róluk a kutató, hogyan kerültek oda.
Az Iszmagulov professzortól kapott információ azért különösen fontos számomra, mert a Zajszan-tótól százötven kilométernyire levő Mongol-Altajban, Bayan Ölgiy megyében élő kereik között végzett kutatásaim során magam is találkoztam madiar-mazsarokkal. Feljegyeztem és könyvben is kiadtam gyűjtésemet legendáikról, életmódjukról, ősi mintájú, ezüstveretes, palmettás nyergeikről, öveikről és törzsi temetőjük fából készült sírjairól.
Ahogy tehát kiderült, sok rejtély, feltáratlan anyag és kutatnivaló maradt még Közép-Ázsiában az ott élő keleti madiar néptöredékek múltjával és jelenével kapcsolatban. A független Kazak Köztársaság és Magyarország baráti viszonya, valamint a hatalmas közép-ázsiai országban uralkodó békés viszonyok pedig – több száz év óta először – végre lehetővé teszik a kutatásokat.”
„Ezután Musztafa akszakallal már a temetőhöz is elmehettünk. Ő maga mutatta meg, melyik sírokat találja a legérdekesebbnek. Engem különösen egy, a téglasírok közepette fából épült sír érdekelt, amelynek pontos mását a Mongol-Altajban, a mazsarok temetőjében láttam. Az altaji temető egy fenyőerdő mellett áll, itt a legközelebbi erdő mintegy kétszázötven kilométernyire lehet. A sír építői tehát komolyan vették az ősi hagyományok betartását. A sírkövön ez áll: MADIAR. E szó kazak nyelven azt jelenti, s úgy is ejtik ki: MAGYAR.
Mielőtt Szainnal és öccsével Turgaj felé indultunk volna, még vagy hét sírkövet lefényképeztem a következő törzsi, nemzetségi megjelöléssel vagy annak valamilyen változatával: ARGÜN-MADIAR TÖRZSBÉLI, AZ AITKUL NEMZETSÉGBŐL. Alatta az elhunyt neve, neme, születésének és halálának ideje.
Az Aitkul egyike az argün-madiar törzs Tóth Tibor által gyűjtött hat nemzetségnevének (akbai, aitkul, boz, kalmambet, abüz, seru).”
Asztanában, Kazakisztán fővárosában kazak segítőmmel és útitársammal, Babakumar Kinayattal, a Kazak Nemzeti Múzeum és az almati Keletkutató Intézet munkatársával együtt turgaji utazásunk előtt meglátogattuk a hetvenöt éves Szeitbek Nurhánovot. A híres kazak nyelvész évtizedekig dolgozott Almatiban a Kazak Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. Annak idején ő kísérte el Tóth Tibort az argün-magyarokhoz. Szeitbek Nurhánov, aki napjainkban nyugdíjasként él Asztanában, felkészülten várta jövetelünket. Ahogy a tudós kiterítette jegyzeteit az asztalra, s beszélni kezdett, látszott, hogy az a harmincnyolc évvel azelőtti út élete legemlékezetesebb eseményei közé tartozik.
„Tóth Tibor 1964 decemberében érkezett Alma-Atába. A Kazakisztán fővárosa környékén élő kazak népesség körében akart antropológiai felméréseket végezni. Rövid idővel érkezése után előadást tartott a Kazak Tudományos Akadémián a magyar etnogenezisről. A Moszkvában végzett magyar kutató elsősorban baskíriai expedíciójáról számolt be. Elmondta, hogy közvetlen antropológiai kapcsolatokat talált a baskírok és a Kárpát-medence magyarjai között. Előadása után arra kérte a hallgatóságot, hogy írott kérdésekkel forduljanak hozzá, s ő válaszolni fog rájuk. Én két kérdést írtam fel neki:
1. Hogy nevezik a különböző európai nyelveken Hungariannek, Ungarnak, vengrnek stb. nevezett magyarok saját magukat?
2. Milyen kapcsolata lehet a Kosztanaj város vidékén és a Turgaj-medencében élő madiaroknak az önök népével?
Jómagam ugyanis a Turgaj-medencében születtem, származásomra nézve kipcsak vagyok. 1950–51-ben tanító voltam odahaza, s argün-madiar gyermekeket oktattam kazak nyelvre.
Tóth Tibor első kérdésemre elmondta, hogy népét odahaza magyarnak nevezik. A második kérdésre mindössze ennyit mondott: »Kérem, hogy aki ezt a kérdést feltette, maradjon még, hogy magunk között tudjunk beszélni.«
Az előadás végén odamentem hozzá. Izgatottan kérdezte, hogy hányan lehetnek az argün-madiarok a szülőföldemen. »Pontos számot nem tudok mondani, de legalább ezren« – válaszoltam. »Kérem, hogy ne beszéljen erről senkinek! Most nagyon kevés itt az időm, de a jövő évben, ha élek, visszatérek.«
Tóth Tibor valóban visszajött Alma-Atába 1965 tavaszán. Azonnal Koszta-najba és Turgajba akart utazni, de ez nem ment olyan gyorsan. Várnunk kellett. Pár nappal Tóth Tibor fővárosunkba érkezése után magához hívatott a Kazah Akadémia káderpolitikai osztályának vezetője, egy titkos állomású KGB-ezredes, származására nézve kazak. A következő kérdést tette fel: »Ön el akar kísérni egy magyart Kosztanájba?« »Igen.« »Van önöknek közös kutatási témájuk?« »Nincs. Ha ez a kérdés így merül fel, már vissza is léptem az úttól.« »Semmi baj, csak érdeklődtem. Menjenek el nyugodtan! Jó munkát kívánok önöknek!«
Ez óriási szerencse volt, ugyanis a Kosztanaj–Turgaj-vidék egyike volt Ka-zakisztán külföldiek elől szigorúan elzárt területeinek. Egyébként a Kazak Szovjet Köztársaságba mindig is csak felsőbb engedéllyel jöhettek külföldi kutatók, Tóth Tibor viszont épp Leningrádban készült megvédeni nagydoktori disszertációját. Meg kell mondanom, hogy az akadémia elnöke is szilárdan mellettünk állt. Ezekben a napokban találkozott az akadémia tudományos titkárával, s azt mondta neki: »Segítsünk a vendégünknek!«
Végül április 7-én indulhattunk. Emlékszem, a repülőgép a rossz idő miatt nem szállt fel időben. Ott aludtunk az alma-atai repülőtéren a váróteremben. Másnap délelőtt értünk Kosztanajba. Levelünk volt a kosztanaji terület titkárához, s megtanácskoztuk vele a teendőket. A Turgaj-vidéken éppen olvadás és áradás volt, a területet nem lehetett autóval megközelíteni. Végül U2-es kis repülőn mentünk Turgajba. Az első éjszakát az ottani párttitkárnál töltöttük, a másodikat az én családomnál, majd továbbutaztunk Szaga környékére, a Szarükopa-tavak melletti központi helyiségbe, szintén repülőn. Tóth Tibor itt gyűlést hívatott össze, s ismertette a helybeliekkel utazásának célját. Száznyolcvan madiar törzsbelit mért meg a Szarükopán. Feljegyezte magasságukat, fejméretüket, arcszélességüket, orrukat, leírta szemük vágását és színét, hajuk, szőrzetük színét és sűrűségét. Felhívta figyelmemet arra, hogy bizonyos ottani helyiség- és nemzetségnevek Magyarországon is léteznek. Ilyen a Sümegti és a Tomaj: Magyarországon a Balaton-felvidéken van egy Sümeg nevű város és egy Badacsonytomaj nevű falu. A szagai temetőben meglátogattuk egy nagyon híres madiar cseréptetős sírját, s a helyi mullahhal beszédet mondattunk felette. Sajnos, sem a jellegzetes, az állatok ellen árokkal körülvett temetőről, sem a leírt emberekről nem készíthettünk fényképeket, ugyanis a fényképezést megtiltották Tóth Tibornak.
A turgaji kutatást Közbel körzetében fejeztük be. A helyiek azt mondák, hogy ha legközelebb jövünk, repülőt küldenek értünk Kosztanajba. Méréseket végeztünk a Turgaj-vidéki kipcsakok között is, de körükben is akadt néhány madiar.
Ezután Kosztanajba utaztunk. A város körzetében élt néhány madiar Mir-Jakub Dulatov rokonságából. Tóth Tibor köztük is végzett méréseket. Egyikük arra kérte őt, hogy az Alma-Atában mezőgazdasági egyetemet végzett fiát ne mérjük meg, ne hívjuk fel rá ezzel a hatóságok figyelmét.
Mindezek ellenére úgy vélem, nem kis mértékben a Dulatov családdal való találkozás is oka lehetett annak, hogy a következő évben Tóth Tibor hiába repült Alma-atába, nem utazhattunk el Kosztanáj-Turgaj vidékére, sőt, később nekem is támadtak kellemetlenségeim. Ez nem a Kazak Akadémián múlott. Ők mindent megtettek, ami tőlük tellett. Például elküldtek valakit anyagot gyűjteni egy Nyugat-Szibéria határán élő madiar akszakalhoz, aki a hírek szerint negyven nemzetségre tudta visszavezetni családja történetét.”
(Dulatov a cári rezsim ellen harcoló, Alas nevű kazah függetlenségi mozgalom vezetője volt, akit a kolhozosítással szembeni fellépése miatt 1930-ban Sztálin málenykij robotra ítélt)
Benkő Mihály (Valóság XLVIII, 2005. júl., 7. sz.):
„Erdélyi István felhívta figyelmemet arra, hogy az 1960-as évek közepe táján már járt a kazakisztáni madiarok között egy magyar antropológus, Tóth Tibor, a Természettudományi Múzeum embertani tárának akkori vezetője, de eredményei és felfedezései valahogy elsikkadtak.
Tóth Tibor 1964 őszétől 1965 tavaszáig tartó féléves tanulmányútja során embertani vizsgálatokat folytatott a Szovjetunió különböző köztársaságaiban. Háromezer-száz mindkét nembeli felnőttről gyűjtött adatokat Baskíriában, Tatárföldön, Grúziában és Kazakisztánban. Alma-Atában, amikor a Kazak Szovjet Köztársaság területén élő kipcsakokhoz készült, Szeitbek Nurhánov nyelvész, a Kazak Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa tájékoztatta őt arról, hogy Kosztanáj városa környékén él egy magyar (madiar) népcsoport. 1965 áprilisában Tóth Tibor három hetet töltött a Kusztanáji Terület argün és kipcsak csoportjai között, antropológiai felméréseket végezve. Megállapította, hogy az argün népcsoportnak a Turgaj-mélyedésben élő madiar törzse mintegy kilencszáz-kilencszázötven főből áll. Tagjai az argünök más törzseinek tagjaival és környékbeli kipcsakokkal házasodnak össze. Nomád életet élnek. Nemzetségfőjük nevét valamennyien ismerik, családfájukat tíz-tizenkét nemzedékig tudják visszavezetni. Antropológiailag a dél-szibériai rasszhoz tartoznak, embertani jellegzetességeik a kazak nép középső és kis hordájának vizsgálati szériáihoz állnak közel.
Felfedezését Tóth Tibor Budapesten és Alma-Atában egyaránt közölte tudományos folyóiratokban. Népszerű formában a Magyar Nemzetben írt róla Aczél Kovách Tamás 1967-ben és 1968-ban. Tóth Tibor azt remélte, hogy nagyobb nyelvészeti, régészeti és néprajzi expedícióval térhet vissza a színhelyre, s alapos kutatással meg tudják majd állapítani, milyen kapcsolatban állhatnak az argün-madiarok a magyarsággal. Jogos várakozásában azonban csalódnia kellett. Soha többé nem jutott vissza a kusztanáji madiarokhoz, vagyis ahhoz a keleti magyar néptöredékhez, amellyel hazánkból ő találkozott először (legalábbis a XX. században). Kőrösi Csoma Sándornak a keleti magyar testvéreket kereső álmaihoz mérhető felfedezése úgy elsikkadt, mintha sohasem lett volna. Emlékét mindössze néhány, szinte senki által sem olvasott oldal őrzi tudományos folyóiratokban és a Magyar Nemzetben.
Sokat töprengtem azon, hogy miért történhetett mindez így. Végül is 2002 szeptemberében kaptam rá választ Almatiban, amikor a kazakisztáni magyar nagykövetség és a Kazak Keletkutató Intézet jóvoltából végre sikerült megvalósítanom útitervemet Közép-Ázsiába, kazak földre. Almatiban kazak tudósokkal folytatott beszélgetéseim során kiderült, hogy, hazánkkal ellentétben, az ottani tudományos körökben (az akadémiai intézetekben és a múzeumokban) minden kutató ismeri Tóth Tibor nevét és utazásának történetét. A kazak történészek, nyelvészek és néprajzosok számára nem különösebb meglepetés, hogy a magyar antropológus találkozott a kazakisztáni madiarokkal. Számukra a kazakisztáni madiarok létezése köztudomású, nem tekintik felfedezésnek.
Az almati Nemzeti Múzeumban Ozarak Iszmagulov antropológusprofesszorral, a Kazak Akadémia levelező tagjával beszélgettem minderről. 1964-ben ugyanis ő végzett felméréseket Tóth Tiborral együtt Alma-Ata környékén. Arra a kérdésre, hogy miért nem folytathatta kutatásait Tóth Tibor a Turgaj-medence madiarjai között, így válaszolt: »A KGB megtiltotta második útját. 1965-ben is csak véletlenül jutott el a Turgaj-medencébe. Oda külföldinek előtte sohasem adtak utazási engedélyt, sem a cári, sem a szovjet időkben. Szerencséjére valami hiba csúszhatott az adminisztrációs gépezetbe. 1966-ban azonban már hiába jött kazak földre. A hibát felsőbb, szövetségi szinten észlelték, s Tóth Tibor újabb turgaji útjának engedélyezésével kapcsolatban megérkezett Moszkvából a kategorikus nyet.«”
Az Avar Portálon méltattuk korábban (Humánbiológia fórumcsoport)
Tóth Tibor
1929. jan. 5., Szolnok – 1991. okt. 3., Bp.
Antropológus, igazgató, a biológiatudományok doktora
A mezőtúri Református Gimnáziumban érettségizett. Érdeklődése az emberi evolúció és a magyar nép származása iránt már gimnáziumi tanulmányainak utolsó évében kialakult. 1947 és 1952 között az ELTE Természettudományi Karának hallgatója. A harmadik évfolyamot a bukaresti C. I. Parhon Tudományegyetemen végezte. 1952-ben muzeológusi oklevelet kapott ősrégészet-ősembertan tárgyakból. 1951 februárjától 1952. novemberig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának előadójaként dolgozott. 1954–1958 között a moszkvai Lomonoszov Egyetem Embertani Tanszékének aspiránsa. 1958-ban Magyarország régi és jelenkori lakossága arckoponyájának horizontális profilozottsága (a magyar nép származásának problémái) c. értekezésével kandidátusi fokozatot ért el. 1958-tól kezdett dolgozni a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában tudományos főmunkatársi beosztásban. 1960-ban az ELTE-n természettudományi egyetemi doktori címet szerzett. 1962 októberétől osztályvezető-helyettes, 1965-től 1990. december 31-ig a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Embertani Tárának igazgatója. 1978-ban védte meg Magyarország lakosságának szomatológiája és paleoantropológiája c. akadémiai doktori értekezését, Moszkvában. A dolgozat a La Manche csatornától a Sárga-tengerig terjedő megakontinensről publikált mintegy 13000 koponya adatainak komplex biometriai értekezését, valamint a Közép-Duna-medence, az Ural-vidék, a Kaukázus és Közép-Ázsia recens populációcsoportjainak szomatológiai, részben dermatoglíf valamint etnikai-odontológiai adatait tartalmazza.
Tagságai: MTA Antropológiai Biz. (1959–1990), a MTA Magyar Őstörténeti Munkaközösség (1980-tól haláláig), az Anthropologiai Közlemények c. folyóirat szerkesztőbizottság (1959-től haláláig), a Természettudományi Dokumentáció szerkesztőbizottság (1960–61), a Természettudományi Múzeum Évkönyve (Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici) szerkesztőbizottság (1965–1990), a Magyar Biológiai Társ. Embertani Szakosztálya (1980-tól haláláig), a Magyar Biológiai Társaság Őslénytani Szakosztálya (1966–1972), a Tudományos Minősítő Bizottság Általános Biológiai Szakbizottság (1969–1984), az International des Sciences Anthropologiques et Ethnologiques (UISAE) állandó bizottság (1978-tól haláláig), az UISAE Magyar Nemzeti Bizottság (1980-tól haláláig). 1965–1991 között szerkesztette az Anthropologia hungarica c. folyóiratot. 126 tanulmánya, cikke jelent meg magyar, orosz, angol, francia és német nyelven, részben hazai, részben szovjet, mexikói, finn, német és olasz folyóiratokban. 1960-ban kezdeményezte a Természettudományi Múzeum tárain belüli szakkörök elindítását. Négy nemzetközi expedícióban vett részt az Ural-vidéken, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában (1959, 1962, 1964–65, 1967–68).
Fő kutatási területei: az emberszármazástan, a morfológia, az etnikai és főként a jégkor utáni népességek történeti embertana. Elsőként alkalmazta a szovjet antropológusok vizsgálati módszereit. A magyar antropológiai kutatásokba ő vezette be a mongolid és europid leletek arcprofilozottság alapján történő elkülönítését (differenciál diagnózisát). Számos alkalommal volt tanulmányúton a Szovjetunióban. Elsőként vizsgálta a Szovjetunió területén feltárt bronzkori embertani anyagot. Interdiszciplináris kutatásai közül kiemelkedik a jégkor utáni népességek csontkémiai analízise. Nemzetközi ismertségét az is mutatja, hogy 27 nemzetközi konferencián vett részt, ahol 22 előadást tartott.
Főbb művei:
Profilation horizontale du crane facial de la population ancienne et contemporaine de la Hongrie – Problème de l'origine des Hongrois
Crania hungarica 3, 1958, 3–126. o.
Magyarország régi és jelenkori lakossága arckoponyájának horizontális profilozottsága – Horizontal profilization of the splanchnocranium of ancient and recent populations of Hungary
Anthropologiai Közlemények 2, 1958, 87–92. o.
Az embertani szisztematika alapvető kérdései – The principal questions of anthropological taxonomy
Anthropologiai Közlemények 6, 1962, 107–116. o.
Le cimetière de Csákberény provenant des débuts de l'époque avare (VIe et VIIe siècles) – Esquisse paléoanthropologique
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 54, 1962, 521–549. o.
The German cemetery of Hegykő (VIth c.) – A paleoanthropological sketch
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 56, 1964, 529–558. o.
A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája (Problèmes de l'ethnogenèse des Hongrois Conquérants)
Anthropologiai Közlemények 9, 1965, 139–149. o.
The Variability of the Weight of the Brain of HomoIn: Homenaje a Juan Comas en su 65 aniversario, Mexico, 1965, 391–402. o.
The period of transformation in the process of metisation – A paleoanthropological sketch
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 58, 1966, 469–487. o.
On the diagnostic significance of morphological characters I. – A methodological study
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 59, 1967, 443–454. o.
Data to the anthropology of the Bronze age population in the Azov-Area
Anthropologia hungarica 8, 1968, 3–29. o.
On the diagnostic significance of morphological characters II. – A methodological study
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 60, 1968, 293–296. o.
On the diagnostic significance of morphological characters III. – A methodological study
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 61, 1969, 401–412. o.
On the morphological modification of anthropological series in the Lithic and Paleometallic Ages I.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 62, 1970, 381–392. o.
Antropologicheskie dannye k voprosu o velikom pereselenii narodov avary i sarmaty (Avars and Sarmatians)
Nauka, Leningrad, 202 pp. (B. V. Firsteinnel)
On the morphological modification of anthropological series in the Lithic and Paleometallic Ages II.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 63, 1971, 401–408. o.
The cemetery of Környe (6th–7th c.) – A paleoanthropological sketchIn: Salamon Ágnes–Erdélyi István: Das Völkerwanderungszeitliche Gräberfeld von Környe; Studia Archaeologia 5, 1971, 153–184. o.
Twenty-five years (1945–1970) of the Anthropological Department Hungarian Natural History Museum
Anthropologia hungarica 10, 1971, 5–30. o.
On the morphological modification of anthropological series in the Lithic and Paleometallic Ages III.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 64, 1972, 387–400. o.
Somatologiya i paleoantropologiya-naseleniya Vengrii (v svyazi s problemoi proiskhozhdeniya vengerskogo naroda) – Somatology and paleoanthropology of the Hungarians (to the problems of their origin)
Dissert. (Doct. of Biol. Sci.), Bp., I–II. 649 pp.
Morfogenetikai trendek az őskori Közép-Duna medencében – On the morphogenetic trends in the Central Danube Basin during the Prehistoric age
Anthropologiai Közlemények 21, 1977, 31–42. o.
Neolithic and Paleometallic populations in the Central Danubian Basin
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 69, 1977, 347–356. o.
Some anthropological problems of the early postglacial and historic Europoids
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 72, 1980, 295–307. o.
Anthropological results concerning the ethnogenesis of Hungarians
Anthropologia hungarica 17, 1981, 5–22. o.
The odontological aspect in the ethnogenesis of Hungarians I.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 73, 1981, 305–312. o.
The odontological aspect in the ethnogenesis of Hungarians II.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 74, 1982, 351–357. o.
Dermatoglyphics and ethnogenesis of Hungarians
Anthropologia hungarica 18, 1983, 3–52. o. (T. D. Gladkovával)
Some anthropological problems of the Mesolithic Europoids I.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 76, 1984, 323–334. o.
Spatial differentation of dermatoglyphic traits on the territory of Hungary
Voprosy Antropologia 73, 1984, 72–80. o. (V. M. Kondikkal, T. D. Gladkovával)
Some anthropological problems of the Mesolithic Europoids II.
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 77, 1985, 269–279. o.
Homo sapiens' groups in the Palaeometallic and Neometallic biosphere
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 78, 1986, 319–328. o.
Men and nutrition in the Carpathian postglacial millennia
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 79, 1987, 281–292. o.
Ethnic dermatoglyphics of Hungarians
In: Abstracts of 6th EAA Congr., Bp., 1988, p. 51. (T. D. Gladkovával)
Morphological modification, its causality: the case of Carpathian Basin from Neolithic to Modern times
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 83, 1991, 301–310. o.
The human paleonutrition in the Carpathian Basin from the Neolithic to Mediaeval times based on osteochemical analysis
Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici 83, 1992, 285–299. o. (Pais Istvánnal)
Irodalom:
Farkas L. Gy.
Dr. Tóth A. Tibor 1929–1991
Anthropologiai Közlemények 33, 1991, 40. o.
Pap I.
In memoriam Dr. Tóth Tibor (1929–1991)
Anthropologia hungarica 22, 1992, 5–6. o.
Farkas L. Gy.–Dezső Gy.
A magyar antropológia története a kezdetektől napjainkig
Szeged, 1994, pp. 123
Makra Sz.
Tóth Tibor – Magyar Múzeumi Arcképcsarnok
Bp., Pulszky Társ.–Tarsoly K., 2002, p. 901–902.
Bibliográfia:
Pap I.–Makra Sz.
List of Dr. Tóth Tibor's scientific publications
Anthropologia hungarica 22, 1992, 7–16. o.
Tóth Tibor a magyarságkutatás tragikus hőse. Felfedezése viszhang nélkül maradt, tovább kutatni nem engedték. Talán ez volt korai halálának az oka. Sokáig levelezett még kazak kutatótársával, Szeitbek Nurhanovval, aki szintén belefáradt az akadályokba. Még mindég szerencsésebbek voltak, mint a XX. század eleji hősi halottak: az ALAS mozgalom résztvevői, Amangeldi harcosai stb.
Utóbbiakról és utódaikról költői riportokat jelentetett meg Margittai Gábor a Magyar Nemzet Hétvégi magazinjában (2007. VIII. 11., 18., 25.)
Az Arminia, Armenia külső elnevezés (exonima), amely kétséget kizáróan óperzsa feliratokban bukkan fel először a Kr. e. VI. század végén. Az örmények saját országukat a Hayk' névvel illették.
Hérodotosz szerint (VII, 73): "Az arméniaiak, a phrügek gyarmatosai, éppen úgy voltak felszerelve, mint a phrügek." Nincs okunk kételkedni a történetírás atyjának eme tudósításában, bár az etruszkok lüd származásáról mondottak alapján meg kell jegyeznünk, hogy az általa használt etnikai-földrajzi fogalmak olykor diakron módon szemlélendők. Azaz lehet, hogy az örmények elődei csupán arról a területről vándoroltak kaukázusi hazájukba, ahol Hérodotosz vagy az általa forrásul használt szerzők idejében már a phrügek éltek.
Asszír források már a Kr. e. XII--IX. században emlegetnek egy mušku nevű népet a Murat és az Euphratész összefolyása táján, amely a VIII--VII. században már Kilikia területén szerepel. Ezeknek volt egy Mita nevű királya, akit a modern történettudomány a hellén források Midasz királyával azonosít. A görög elbeszélésekben Midasz egy phrüg király. A hellének Μόσχοι-ját Josephus az ószövetségi Mešekhkel (משך) személyesíti meg, egyes modern szerzők pedig kapcsolatba hozzák őket a délnyugat-grúziai meskh (később: moskh) etnikummal.
Témánk szempontjából Gordiasz és Midasz phrüg királyok rendkívüli érdeklődésre tarthatnak számot, a források ugyanis felváltva emlegetik őket a Kr. e. VIII--VII. századból. Gordiasz volt az, akit Gordiusz néven ismerünk elsősorban, neki egy ekéjére leszálló sas jövendölte meg, hogy egy nap király lesz. A rege szerint valóban ő robogott be ökrös szekerén elsőként a templomba, és ez egy jóslat, illetve a phrügek megállapodása szerint azt jelentette, hogy őt illeti a trón. Szekerét ezután az általa alapított Gordium városában, az ottani fellegvárban őrizték, mégpedig egy furfangos csomóval rögzítve, melyet csak a makedón Alexandrosz tudott "megoldani" Kr. e. 333-ban az ismert módon.
Midasz neve az asszír feliratokon, ahogy láttuk, Mita alakban jön elő. Mita ugyanezekben a kútfőkben a médek népneve volt. Talán ennél is érdekesebb, amit a VI. században munkálkodó bizánci Jóannész Malalasz állít a krím-félszigeti Boszporosz város mellett lakó hunokkal kapcsolatban, ugyanis azt írja, hogy királyuk, Gordasz Konstantinápolyba érkezvén felvette a keresztséget, sőt maga Jusztinianosz császár lett a keresztapja. Szerinte a gazdag ajándékokkal megrakodva hazatérő Gordasz otthon buzgó térítésbe kezdett, alattvalói azonban nem nézték ezt jó szemmel. Meggyilkolták, s fivérét, Muageriszt választották helyette uralkodóul. A történettel kapcsolatban szeretnénk emlékeztetni rá, hogy Prokopiosz szerint a hunok régebbi népneve a kimmer volt. Mint Hérodotosz és más források alapján egyértelmű, Gordiumot Kr e. 696 körül pusztították el a kimmerek, Phrügia bukását okozva ezzel.
Gurdis: Árpád-kori személynév a Kárpát-medencéből.1138/1329: In villaHodus … nomina servorum: Gurdis, Behis, Osci, Ebedi, Wasadi, Naiadi (MNy 1936: 131). – Cf. Gordos1Gordos, Gordus, Gord: Árpád-kori személynév a Kárpát-medencéből.1255: de Garyg … mete terrarum Martini comitis filijs Tusk ac fratris ipsius nomine Gord, que uulgariter Borsonouch nuncupantur … predictus Martinus et frater ipsius Gordus (ÁÚO VII: 424–426; Sztp I: 344); 1256: in Zabordna … ad magnam viam ad metam sub arbore horoztfa … usque ad duas metas, quarum una est filiorum Berizlay altera Gordos curvi, deinde … cadit in rivulum Yelsowa; incipit prima meta terre Gordos curvi, que Ilsva vocatur (ÁÚO XI: 416, 419; Sztp I: 345: Gordus); 1256/1357: iuxta terram Gordus … due mete, quarum una est Koyani et altera dicti Gordus (HO VII: 54); 1265: in Garyg … duas metas quarum una est, Gordos et altera filiorum Brezval (HO VII: 101); 1273: Zlobask filio Gordos (Blagay 23). – Cf. Gardas, Gurdis2Gordasa, Gordosa, Gurdosa: Árpád-kori személynév a Kárpát-medencéből.1232/1248: Mortun filius Gordasa (EngelPozs: Terpény, Bedecs); 1261/1382: commetaneis … terre Gergeu … nobilibus de Blyna … Gordasa filio Godymer (HO VIII: 87); 1271: nobiles de Blina … Georgius filius Gurdimiri … et fratre suo Gurdosa (HO VIII: 138); 1271: Capitulum Zagrabiensis Ecclesie … de Gredech … commetanei terrarum … Comites Gordosa filius Zauid, Magdanus filius Petri (ÁÚO VIII: 369–370); 1280: Mutimer f[ilius] Negani, Gurdosa f[ilius] Zlaumeni de Churkunyk iobagion[es] castri (EngelPozs: Cirkvenik)31 Fehértói i. m. 357. o.
2 Uo. 346. o.
3 Uo. 345. o.
Hegyi Dolores írja valahol, hogy a görögök még jóval a Méd Birodalom bukása után is médekként emlegették ennek a birodalomnak a népességét.
Helyesebben, nem is a Birodalom megszűnéséről kellene itt beszélnünk, hanem mindössze a Déjokida uralkodócsalád bukásáról. Hiszen még a legfelsőbb vezetés etnikai összetétele sem cserélődött le alapjaiban, hanem csak arról van szó, hogy a Kürosz-féle Kr. e. 559. évi államcsíny után részt kaptak az államvezetésben a perzsák, mindenekelőtt az Akhaimenida uralkodók személye révén.
„A görög hátvédek szörnyű veszteséget szenvedtek, de semmit nem tehettek: a krétaiak ugyanis nem tudtak oly messzire nyilazni, mint a perzsák, és mivel védtelenek voltak, a nehézfegyverzetűek mögé húzódtak, a dárdások pedig szintén nem tudták oly messzire hajítani a dárdáikat, hogy a parittyásokat eltalálják. Ezért Xenophón úgy gondolta, hogy utánuk kell iramodniuk. Üldözőbe is vette őket azokkal a nehéz- és könnyűfegyverzetű katonákkal, akik éppen vele voltak a hátvédnél, de egyetlenegy ellenséget sem tudtak elfogni. A görögöknek ugyanis nem voltak lovasaik, a gyalogosok rövid úton nem érhették utol a futó gyalogosokat, üldözés közben pedig nem távolodhattak el messzire a csapatuktól. A barbár lovasok még menekülés közben is sebeket osztogattak: lovon ülve hátrafelé lőtték ki nyilaikat. Amennyit üldözés közben előrenyomultak a görögök, ugyanannyit kellett harc közben hátrálniuk.”
... továbbá Tóth Tibor 1965-ös publikációi után Veres Péter már 1972-ben, a Valóság folyóiratban megjelentetett, A magyar nép etnikai története című tanulmányában kifejtette, hogy egyes orosz tudósok, főleg néprajzkutatók és régészek, különösen Sz.P. Tolsztov és Sz.A. Tokarjev (1899-1985) stb. - Közép-Ázsiában, ahol a magyarok antropológia arculatának kialakulása végbement - megtalálható magyarhoz hasonló neveket az ősmagyaroknak tulajdonítanak.
Ajbolat Köskombajev magyar törzsből származó kazak történész, a Kösketau-i Egyetem professzora pedig - félig viccesen - megjegyezte, hogy: mi, keleti magyarok hibáztatjuk IV. Béla királyt, hogy nem segített nekünk Batu kán pusztító csapásainak kivédésében.
Az újdonság az, hogy az említett orosz és magyar tudósok feltételezéseit "madyar" törzsi származást jelző arab és ciril betűs sírfeliratok, valamint arab és ciril betűs nemzetségtáblák (sezserék), europid kinézésű madyarokról készült fotók, antropológiai és genetikai vizsgálatok erősítették meg. Az ezekre vonatkozó hírek folyamatosan jelennek meg népszerű könyvek, kiállítások és előadások formájában.
Általánosságban: bár a kutatás nem előzmények nélküli, elmondható, hogy magyar kutatók - Tóth Tibor, Benkő Mihály, Bíró András - személyesen ma is élő keleti magyarokkal csak az utóbbi időben találkoztak, nem mindennapi kalandok során, Közép-Ázsia nehezen megközelíthető, távoli vidékein.
A témáról több országos napilap közölt cikkeket, a rádió és a tv is foglakozott vele, igaz nem főcímes hírként.
Konkréten a fotón szereplő két szó közül a muamdjar szó hívatalos írásáról néhány napja van csak tudomásunk. A "madjar"-"muamdjar/madijar" vitáról több publikáció jelent meg: Eleink VI. évf. (2007) 1. szám (11.), Benkő Mihály - Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből, Budapest, 2007., 85-88. o.
Az első képen az Ölgiji (Mongól-Altaj) magyar/mazsar temető kopjafás-kopjás sírja, a másik képen egy kazak fejedelmi jurta belseje látható, a sas mellett balra fehér párduc kacagány.
Tóth Tibor 
