Keresés

Részletes keresés

garass Creative Commons License 2017.12.22 -2 10 64764

Az útfestési pályázatoknál már gyakorlatilag ezen ismérvek szerint lehet pályázni. Megadom szövegesen és koordinátákkal az szakasz két végpontját, ha hosszú, az útvonal leírást, a  jelzését és a mért hosszát. A pályázó neve, egyesülete pedig adott.

Az elmúlt pár évben már ezek az adatok mind rendelkezésre állnak a megyéknél és így már az MTSZ-ben is a felújított szakaszokra. Így néhány év alatt az MTSZ összesítője szépen kerekedik.

Nálunk a még nem friss utakra is meg van a kezelő egyesület neve és persze az utolsó festési év. Néhány hiány persze azért akad. A gond az, hogy ez nem adja ki a megye valós útlistáját, mert rendre vannak ismeretlen elkövetők. Ezek főleg nem a meglévő utak felújításáról szólnak, hanem új, a mi logikai rendszerünkhöz többnyire nem illeszkedő magán, vagy érdek akciók. Ezek felfedezése néha csak véletlenen múlik, többnyire anonim.

Ez a Budai-hegyek téma is egy jó példa erre. Ráadásul a cikkíró meglehetősen személyeskedő stílust alkalmazott, ami nem elfogadható.

A nem turistautak kezelése ennél még zavarosabb. Látszólag van gazda, de pl a Mária-út Egyesület évek óta nem válaszol leveleimre, amelyben a Dél-Bükki jelzéseik áldatlan állapotának felszámolását kértem. Most bukott ki, hogy pl. Mád környékén is több kilométeren nincs is jelzésük, s ezért a Cartographiától kértem, akkor vegyék le a térképükről ezt a szakaszt.

Igen, az útnyilvántartások egyre inkább kulcskérdés. Ha sok a kezelő, nem lesz közös nyilvántartás. Viszont a nem turistautak nyilvántartása még nagyobb feladat lenne, amit az MTSz nem vállalhat fel. Még a túrautak is komoly nehézségeket okoz manapság is.

A szabályzás sajnos már évek óta hiányzik, talán ezért is szorul az utak egy része módosításra, mert nincs ami védené őket. A legutóbbi vezetői értekezleten viszont felmerült az igény a Magyar Szabvány módosított felújítására. Én is ezt tartanám célszerű lépésnek, hiszen már az útmutató javaslataimban is többször hivatkoztam a szabványra.

Előzmény: olahtamas (64762)
pozo Creative Commons License 2017.12.22 0 0 64763

Lásd pl. a Magyar Turista újságban megjelent félretájékoztató cikket

 

Melyik számban jelent meg és mi az írás címe?

Előzmény: olahtamas (64762)
olahtamas Creative Commons License 2017.12.22 0 11 64762

"Köztudott, hogy a tájegységi és közigazgatási határok nem tisztelik egymást. "
És ez csak 1 probléma a sok közül, ami a nyilvántartást is befolyásolja!
Én egy korrekt nyilvántartáshoz, az egyes szakaszok kezelőit (a két szakaszvégpontot és a kezelőhöz tartozó turistajelzéseket korrektül megadva) tudom elképzelni!
Az is előfordulhat, hogy pl. egy Mária út vagy más tematikus út kezelője akár ugyan azon az útvonalon, nem szövetséges szervezet által felfestett jelzés.
Az igazán nagy gondot persze az okozza, ha valamelyik szervezet vagy akár magánszemély, egy a hálózatba be nem illeszthető jelzést valósít meg.
Lásd pl. a Magyar Turista újságban megjelent félretájékoztató cikket.
Ettől még egy független országos nyilvántartásban mindezek elférnek egymás mellet, csak nyilván az adott útnak más a kezelője.
A kérdés, hogy ezt a nyilvántartást ki fogja kezelni?
Ugye, hogy mennyire hiányzik egy ilyen jellegű szabályzat, vagy netán törvény?
A KRESZ táblákat sem cserélgetheti bárki, akkor a turistajelzésekre miért nincs hasonló erejű szabályozás?

Előzmény: garass (64759)
varsa2 Creative Commons License 2017.12.22 0 1 64761

Dec. 16-18 között jártam ott, vadászat most sem volt.

Az összes kód megtalálható, némelyik kopott.

Ha nem lesz fagy, helyenként nagy sárra számíts. Különben szép túra, kár érte.

HEV segítségét köszönöm!

Előzmény: Mr Long (64626)
Güsziológus Creative Commons License 2017.12.22 -11 1 64760

"De az útnyilvántartások inkább a megyei csoportosításokat helyezik előtérbe."

 

Remélem, 2018-ban már azzal tudok foglalkozni, hogy "bemutatom" a nyilvántartást!

Ami most elkészült, az egy "munkaanyag".

Nem is nevezem nyilvántartásnak, inkább leltár.

 

Az útvonalak szakaszait minden esetben annak figyelembe vételével próbáltam "rögzíteni", hogy a szakasz ne legyen több megyében.

A legkisebb "egység" tehát a szakasz.

A Bükki Piros pl. minimum két szakasz, Vasbánya-nyeregig Heves megye, onnan B-A-Z megye.

 

Erről már pár hónapja írogattam, de akkor irányváltás történt, melynek első eredményeivel találkozhattál.

 

Ha elkészül a leltár, akkor újra "előveszem" az útvonalakat, és remélem, sikerül bebizonyítani, hogy lehet kigyűjteni megyére is, és tájegységre is! A Bükk pl. több megye, de egy tájegység. Ilyen a Börzsöny is, de a Mátra se "homogén".

 

Kis türelmet kérek, és még egyszer köszönöm az "alkotó" hozzászólást.

Előzmény: garass (64759)
garass Creative Commons License 2017.12.22 0 12 64759

Köszönöm a korrigálást és az értelmező válaszokat. Így sok dolog megvilágosodott bennem.

Csak egy megjegyzésem van a dologhoz. A túrautak felújítási, festési munkáit alapból az egyes megyék, azok szövetségei irányítják. Köztudott, hogy a tájegységi és közigazgatási határok nem tisztelik egymást. De az útnyilvántartások inkább a megyei csoportosításokat helyezik előtérbe. Nem lenne célszerűbb ilyen útrendszerezést (is) alkalmazni? Ezzel ezt a nagy munkát talán jobban értékelnék a fenntartók is.

Előzmény: Güsziológus (64751)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.21 0 0 64758

Az Ökör-hegy környékén újra "megcsapott" a környék szele, gondolkozom egy Kohász második bejáráson is.

Előzmény: V43 1279 (64755)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.21 0 0 64757

Köszi!

Előzmény: Pulmy (64756)
Pulmy Creative Commons License 2017.12.21 -12 0 64756

GRT!

Előzmény: V43 1279 (64755)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.21 0 14 64755

Partizán út másodszorra is bejárva, az új jelzések nagyon jók. Wenzel úr is jó egészségnek örvend. Beszámoló: később.

Pulmy Creative Commons License 2017.12.21 -12 0 64754

Pedig én már azt hittem változott vmi,de látom ez csak hiú ábránd volt csak😬

Előzmény: hörpölin (64733)
Güsziológus Creative Commons License 2017.12.21 -11 0 64753

Előzmény: Güsziológus (64752)
Güsziológus Creative Commons License 2017.12.21 -11 0 64752

Előre elnézést kérek, ha az alábbiakban is hiba van.

Remélem, nincs!

 

 

Előzmény: Güsziológus (64751)
Güsziológus Creative Commons License 2017.12.21 -11 2 64751

Mindenek előtt köszönet az alapos tanulmányozásért, nagyon sajnálom, hogy trehány munkát végeztem.

Néhány kérdésednek ez az oka, nem magyarázom a bizonyítványt, két súlyos összegzési hibát is találtam a táblázatban.

Remélem, most már korrekt!

 

"Az egyes jelzésfajták mellett látom az utak darabszámát és mellette egy km értéket, amit nem tudok értelmezni."

 

A darabszámmal nincs gond, a km érték remélem megjavult!

Hamarosan "lementem" a részletes adatokat, és közzéteszem.

 

A darabszám a TUHU "tájegységen belüli" darabszáma (27 tájegység van), ezt egy eljárás számolja.

Mivel az útvonal "nem áll meg" a tájegység határán, ezért lehet, hogy egy útvonal több tájegységben is szerepel.

Ez sajnos a technika következménye, de remélem, hogy előbb-utóbb el tudok szakadni a TUHU-tól, és akkor az útvonalak darabszáma közelebb lesz a valóságoshoz.

 

Látható, hogy a TUHU adatbázisában 2 585 útvonal van, én ugyanakkor kb. 2.000-et azonosítottam.

Ezeknek a számoknak közelíteniük kell majd!

 

"Hogy van figyelembe véve az esetenként egymás mellett, fonódva futó utak darabszáma és az úthossza?"

Ez a jelenlegi "szinten" nem megoldott, már három évvel ezelőtt is felvetődött, de akkor se tudtam a választ:-(((

 

 

"Az egyes színek alatti összesítő adatokból hogyan jön ki a végső össz km út?"

 

A "bamba" EXCEL az adatokat függetlenül a pontosságuktól összeadja, és lesz egy technikai összesen.

Megértem, hogy ez zavaró, azt hiszem, nem kellett volna ezt közzétenni. Nem volt jó döntés.

 

Most már mindegy, készült egy új összesítés, melynek első fázisában csak a "km" - ben megadott adatokat összesítem, és egy önálló táblázatban lesznek a "m" - ben megadott adatok, ezek végén a konvertálás "km" pontosságra.

 

Most már minden egyszerű, de nyáron, amikor az első verzió készült, akkor egy táblázatban összesítettem, majd mentettem az első fázist.

Kiegészítettem némi magyarázattal, de ez nem bizonyult nyerőnek:-((

 

 

"Végül kérdezem, honnan vetted a 24000km összes út mennyiségét, mint összehasonlítási alapot?"

 

Ennek az adatnak a forrása vélelmezhetően a TUHU honlapja, pillanatnyilag 24.911 km.

Nem szeretnék valótlanságokat állítani, de mások is "bedobták" már ezt a számot.

 

Most annyit tudok biztosan, hogy az általam vizsgált 28 típusból 18.000 kilométer "jön össze".

 

Ez a szám azt hiszem, már korrekt, az összesítésbe sajnos, becsúszott egy súlyos hiba, a közzétett 18.884,31 km tehát hibás adat.

Ezt észre kellett volna vennem, hisz a 3. oszlop (SÁRGA) két adata nem egyezik.

A 7 128,00 km alatt 3 466,57 van (ez a korrekt), de az ellenőrző szám 4 269, 57 km. Ez bizony hibás. Sajnos,az ellenőrző szám lett összesítve.

 

Elkészült tehát egy két részes táblázat, remélem, ez már korrekt!

Ha valamelyik kérdésedre nem válaszoltam, akkor folytassuk, nagyon szeretnék ezen a táblázaton "túllépni", hisz ez csak azért készült, hogy egyeztethessem a nyilvántartást. Ez a - készülő - táblázat lesz a "második szint". Sajnos, egyre reménytelenebb az idei elkészülése, de talán nem reménytelen!

 

Még egyszer köszi az igen hasznos észrevételeket, kérdéseket.

Előzmény: garass (64748)
Simulacrum Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64750

Szarvassal még nem találkoztam, de őzzel rengeteggel. Egyet fel is vettem:

https://youtu.be/Ck_UPsb8ehg?t=20s

Előzmény: olahtamas (64741)
hadidoki Creative Commons License 2017.12.20 -2 0 64749

Akkor mindhárman egyetértünk. (Én sem vitatom, vitattam állításodat, csupán tovább szőttem egy újabb gondolati szálat.)

Előzmény: V43 1279 (64739)
garass Creative Commons License 2017.12.20 0 12 64748

Érdekes adatokat tettél fel, ami talán jelzésfestési szempontból lehet hasznos. De néhány megjegyzést, illetve kérdéseket fűznék az útstatisztikához. 

A jelzésfajták ilyen kategorizálása elég sajátos. A ma érvényes jelzésfestés útmutató 11féle gyalogos jelzést ismer, a szokásos négy színben. (Pontosabban 12 félét, de én  a T jelű tanösvényt eleve kizárom a listából, mert az mindenki számára kezelhetetlen.) Ebből következik, hogy ma 44féle jelzéskombinációt használhatunk a túrautak jelzésére. 

A táblázat csak 28 félét bont. Ezeket nevezed hagyományos utaknak. Csak megjegyzem, már az 1988-as Magyar Szabvány is nyolcféle jelzést ír le. A nyolcadik a körút (nálad körtúra). A többi jelzésfajta az elmúlt években került a listába, azaz ők valóban nem hagyományosak.

Az egyes jelzésfajták mellett látom az utak darabszámát és mellette egy km értéket, amit nem tudok értelmezni.

Kérdéseim: A darabszám egy adott jelzést teljes egészében, az út kezdetétől a végéig adja meg, vagy ez a szám esetleges egyéni szakaszolásokra bont néhány (pl. túl hosszú út, vagy több tájegységen, esetleg közigazgatási határon átlépő,...) utat?

Mit jelöl a darab szám melletti km érték?

Hogy van figyelembe véve az esetenként egymás mellett, fonódva futó utak darabszáma és az úthossza?

Az egyes színek alatti összesítő adatokból hogyan jön ki a végső össz km út?

 Azaz mit jelentenek az oszlopok alatti, egymásból kivont számok? A szövegedben 30516 méterről beszélsz,mint korrekcióról, a táblázat ezen sora viszont km dimenziót jelöl.

Végül kérdezem, honnan vetted a 24000km összes út mennyiségét, mint összehasonlítási alapot?

Tudom, sok a kérdés, de szeretnék tisztán látni ezekben. Ha már ennyire jutottál, legalább értsem, ezért kérem az egyes kérdések megválaszolását.

 

Előzmény: Güsziológus (64722)
akárkibárki Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64747

Direkt aludtunk ott,mert közelről akartuk hallgatni őket.De a túra alatt is rengeteget láttunk,hallani meg folyamatosan lehetett őket.Eddigi rövid éltem egyik legjobb élménye volt...:)

Előzmény: olahtamas (64746)
olahtamas Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64746

Mondjuk egy etetőnél nem nagy csoda, hogy csoportosulnak :)

Előzmény: akárkibárki (64742)
csg65 Creative Commons License 2017.12.20 0 1 64745

Úgy tudom igen és utána is jártam, hogy ki lehetett.

Előzmény: donjuan1984 (64744)
donjuan1984 Creative Commons License 2017.12.20 0 11 64744

Pláne hogy erre még szinte büszke is volt, már-már reklámozta is a teljesítménytúrázók társasága oldalán az OKT fórumban :)

Végül is kapott jelvényt?

Előzmény: hörpölin (64712)
akárkibárki Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64743

Ja,nem idén szeptemberben,hanem már jópár éve.

Előzmény: akárkibárki (64742)
akárkibárki Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64742

Mi egy cimbimmel a Vértesben kékeztünk szeptemberben és olyan éjjel 1-2 felé táboroztunk le.Stílszerűen egy szarvasetető emeletén.Na,én életemben nem láttam annyi szarvast és olyan közelről,mint ezen az egy túrán...:)

Előzmény: olahtamas (64741)
olahtamas Creative Commons License 2017.12.20 0 1 64741

Nekem Csókakő felett volt szarvasos élményem az első kéktúra végigjárásakor, az bennem is megmaradt.

Akkor Karcsi barátommal jártuk az utat, de legtöbbször nem beszélgetve egymás mellett, hanem ki ki a maga tempójában, és a pihenéseknél összevártuk egymást.

Így egyedül jártunk, de még is megvolt a biztonság, ha bármi is történne.

Na szóval ott bandukoltam csendben, az ösvényen és egy szarvas 5 méterre előttem dugta ki a fejét a bozótból :)

Azóta amikor arra járok, mindig felelevenedik bennem ez az emlék :)

Van még jó sok hasonló eset, de az eseménytelen és látványelemeket nem tartalmazó szakaszokról nem sok kép marad meg bennem.

Annyi viszont biztos, hogy ezeken a szakaszokon is jól érzem magam, élvezem a csendet, a madarak csacsogását és a friss levegőt.

 

Előzmény: nagypapi (64737)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64740

*járt

Előzmény: V43 1279 (64739)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.20 0 1 64739

Nem mondom, hogy nem jért a természetben. Ha én is felmegyek nálunk a kilátóba az is az, de nem a kék. Egyetértek hörpölin 64712 hsz-ával.

Előzmény: hadidoki (64711)
V43 1279 Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64738

:))

Előzmény: hörpölin (64710)
nagypapi Creative Commons License 2017.12.20 -12 2 64737

Güszinek is köszönöm a megerősítést.

Hát igen, egy kicsit bizonytalan voltam, különösen hogy sehol nem találom a '94-es tracklogot.  :-)

A dátum megvolt az 1. teljesítést tartalmazó füzet alapján készült excel táblámban, az tehát biztos. Végre volt valami haszna, hogy annyit pepecseltem vele pár éve!

 

Amúgy a Balinka-Isztimér közötti szakaszra a mai napig emlékszem. Egyedül voltam, elég vacak, ködös idő volt, és az út mellett volt egy vadetető, ki volt szórva kaja, és több tucat muflon falatozott éppen tőlen úgy 100 méterre. Megfordultam, hogy pár lépéssel hátramenve ne zavarjam meg őket, erre a hátam mögött 20 méterre meg egy hatalmas szarvasbika bámult rám.  

Ezek azok a ritka pillanatok, amelyek aztán még közel negyed század után is megmaradnak.

 

Előzmény: olahtamas (64721)
jzp2107 Creative Commons License 2017.12.20 0 3 64736

a 27. oldalon meg ez olvasható: RP DDK, a kék folytatódik

 

néhány személyes érzés a hosszasabb átlapozást követően:

ebben valahogy van "szeretet"

most ez így hülyén hangzik, de valahogy átjön belőle -legalábbis nekem- hogy akik csinálták, azok szerették amit csinálnak

a táblázós projektnél ez nem jött át :-)

 

pl. fedőlap mottó: "Egy kaland, keresztül Magyarországon másfél millió lépésben"

Igen, erről van szó. és a másfélmillióhoz is kötni kell!

Tetszik a szintmetszet is, egy túra nehézsége nem csak az emelkedőktől függ, talán ezért is volt meglepő hogy a Kemenshát tkp. az egyetlen sík része az egész OKT-nek

Az is tetszik hogy a DDK elől nem maradt le Roki neve

És az is, hogy a hátlapon a 150 bélyegzőhely, 350 óra menetidő mellé nem került oda hogy 3021 hamburger :-)

 

Negatívumok: átgyomlálták a szabályokat is, nem biztos hogy kellő körültekintéssel.

Bélyegzőhelynél megszakítás esetén a folytatásnál nem kell bélyegezni csak dátumozni, OK. És ha nem bélyegzőhelynél szakítom meg? Arról egy mukk sincs (csak annyi hogy célszerű ott, célszerű, tehát nem tilos máshol.)

Kikerült a sível való teljesíthetőség is (aztán ellenőrizzék le ha valaki mégis :-)

Ami még nekem hiányzik, ha már a bélyegzőhelyes megszakítások felé vannak terelve az emberek, valami olyasmi mint a heyjoe.hu/kiszallas szóval némi logisztikai segítség (egy puritán igazolófüzettől nem várnám el, de ez már mostani állapotában jóval több annál)

 

A füzet mellé mindenkinek szép túrákat kívánok!

Előzmény: kectam (64729)
hadidoki Creative Commons License 2017.12.20 0 0 64735

:-) Mivel számomra nem kardinális kérdés a "szigorú ösvény követés", az esetleges betartása sem okozna lelki válságot. (Amúgy meg, valóban nem tervezek a közeljövőben igazolandó túrát.)

  

További sok szép túrát kívánok!

Előzmény: hörpölin (64733)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!