Ez itt az ősrégi Volvo Topik, a néhai Volvo Baráti Társaság, az első hazai Volvo klub melegágya és kemény magja.
A topikot klubtopikká alakítottuk, arra a többitől kissé eltérő szabályok vonatkoznak:
¤ Itt nincs off-topik, alkalomadtán POLITIKÁRÓL is beszélgetünk, természetesen kulturált keretek között.
¤ Ha éppen parázs vitát látsz, az nem jelent mást, mint hogy az egymást személyesen is ismerő kollégák beszélgetnek.
¤ Szeretettel látunk, akkor is ha nincs Volvo a birtokodban. Kérdezz bátran, figyelünk :)
¤ Légy türelmes ha nem jön azonnal válasz, a legénység extra segítőkész.
¤ A trollokat, a kekeckedőket, a kéretlen reklámokat rövid úton eltávolítjuk.
Hát persze. Külföldön sokkal nehezebb saját házat beújítani, az ott kifejezetten a gazdagok haknija. Aki meg kimegy dolgozni, az az esetek 99%-ában valamiféle betanított- vagy segédmunkát végez, abból a fizetésből meg soha nem fog összerakni félmillió eurót, hogy valamelyik német faluban vegyen magának egy kotlát...
Az Ottó nagyobbik fia Svájcban mérnök, nem is akármilyen, valami mélyépítő cégnél vezető főmufti, az Alpokban csinálnak viaduktokat meg alagutakat. Elég jól keres. Esze ágában sincs ott saját kecóban gondolkodni, nyugdíjas korára talán megengedhetné magának, ha vesz fel hozzá valami horror hitelt, de haza akar majd jönni, amikor kirepülnek a gyerekei. Az még olyan 15 év, mire a háromból a legkisebb is leérettségizik. A pénzét azért gyűjti, de teljesen hazafelé kacsintgat. Magyar felesége van, néptáncot oktat a falábú svájciaknak, meg effélék. De tavaly nyáron beszélgettünk vele, rettentően utálja a svájci se-íze-se-bűze-döglötthal kultúrát, mielőbb haza akar jönni. Kapott valami ajánlatot Ausztriából, valami magyar határhoz közeli cégtől, anyagilag jó lett volna neki, de szakmailag nem. De rezgett a léc hogy jönnek.
De ott van a bennszülött német havernőm, aki kapott a zapjától előzetes örökség címen félmillió eurót, amikor az öreg visszavonult. Na az öregnek volt saját háza, mégpedig valami többlakásos bérház, amit eladott 70 évesen. Megdöglött végre a kútmérgező felesége, pár hónap múlbva hozzáment egy hippi csajhoz (az is hatvanas volt már), oszt megszabadult minden vagyontárgyától. No, a német csajszi sem vett kecót magának, Essen környékén éltek, fél millió euróból valami garzonra talán futotta volna. :-DDD
Inkább albérlet.
Érdekeset mesélt: ott ha költözöl egyik albiból a másikba, akkor általában viszed magaddal a konyhát, mert az saját tulajdon. Hogy hogyan építed be egy teljesen más alaprajzú kecóba, az rejtély, különösen ha belegondolsz hogy egy öt-tíz éves bútorhoz már jó eséllyel nem kapsz azonos színű anyagot, hogy pótolj vagy kiegészíts vagy átalakíts elemeket. Szóval ők inkább eladták a konyhát kibontva, oszt csináltattak másikat az új kecóba. 20 ezer euro, alaphangon, közepes gépekkel...
Fiatal koromban nem riadtam vissza semmitől, "vót minden", de mára tényleg elkényelmesedtem...
Azt terveztem holnapra, hogy Győr főterén fogok megebédelni, tök jó ott a ponyvák alatt üldögélve merengeni, de még csak 15 fok lesz, ez még tolódik egy hetet.
Jövő héten viszont "útba esik" majd a Folly Arborétum, meg Simontornya is tán, meg Sopron is, meg még ez meg az. Végre itt a meleg idő :)
Én fiatal koromban voltam hasonlóan kalandozó típus, de hamar abbahagytam, mert családot alapítottam. Ma meg már nincs kedvem hozzá, bár igazság szerint én is csak élek, "mintha nem lenne holnap", de már utálnék parkban, padon aludni, vagy sátorban, esetleg lakóautóban. Elkényelmesedtem, és az utazás is inkább csak macera már...
Egyáltalán nem a pénzre értettem, főleg nem arra, ha valaki a segged alá tolja.
Nekem is minden a seggem alá van tolva, értsd rendkívül jó családi háttérrel rendelkezem, (ésszerű, kényelmes határok között) mégis igyekszem felelősségteljesen, hosszútávra tervezni. Ilyen típus vagyok.
De ismertem olyan embereket, akik beleindultak a semmibe, egyetlen darab hátizsákkal, elképesztő kalandokat megélve, körbe utazva a földet, fél- egy évet, alkalmi munkákból éldegélve. Nem gyűjtöttek össze semmit, nem alkottak maradandót, csak hihetetlen széles spektrumát ismerték meg és tapasztalták a világnak.
Persze olyat is ismerek, aki mindezt a tapasztalatot és tudást, sikeres vállalkozásban virágoztatja és letett már valamit az asztalra.
De olyat is, aki nem nyugodott meg, van 1 darab motorja hitelből, háza, lakása sosem lesz, nem érdekli, mert bérelni mindig lehet valamit, munkája mindig van és bejárja Európát azzal a motorral, koncertről koncertre és buliról bulira.
Mondom, én nem ilyen típus vagyok, de néha cseppet tudom irigyelni azt, aki másképpen él mint én.
Meg szerintem ha tud számítani apucira anyucira, aki segíti a kezdetekben, akkor könnyű megszokni, hogy lehet költekezni. Kialakul a belexarok magatartás...
Ha saját magát kell eltartani, szűkösen, akkor megpróbál takarékoskodni, és lakásra félretenni
