köszi hogy felraktátok. Reálisan ez azért egy átlagosnál picit gyengébb felvétel. A mikrofont szétrángatja a hangerő.... Természetesen ha nincs más ez is jó :)
Aranyos a cikk, de azért a tényeket - elhangzó számok és azok sorrendje - azt illenne tudni, ha már beszámolót írok.
A kedvencem ez: "...hallhattuk a nem kevésbé legendás Thick as a Bricket is, amit ugyancsak leglább a duplájára dagasztottak..." De jó is lett volna!!! :-)
Tehát akkor a dimea - ról leszedhető a debreceni koncert felvétele FLAC-formátumban. És sokadszor is köszönet a felvétel készítőjének e nagyszerű anyagért.
Többen kértétek, hogy tegyem fel torrentre lossless formátumban. Egy kedves fórumos barátunk segítségével a napokban letölthetővé válik torrentről sűrítetlen minőségben jó felbontású borítókkal a teljes anyag. Még egy kis türelem, gondolom a linket hamarosan felteszi a barátunk ide is :)
Ez tök jó beszámoló. Egy-két mondat különösen találó leírás az illető külsejére nézve: "A billentyűs mintha egy bárzongorista versenyről szabadult volna." "[Barre] kinézete újabban nyugdíjas fizikatanárra emlékeztet..."
A 40 éves jubileumból szerintem se csinálnak ügyet (csak a plakátokra írták ki legfeljebb), a turnénak tényleg nincs semmi apropója - állandóan turnéznak, Anderson egyszerűen nem tudja abbahagyni, és persze a jó öreg Lancelotnak is ott kell lennie. Én azt mondanám, hogy ők ketten a Jethro Tull, illetve még páran az első néhány lemezen játszók közül, akik nagy hatással voltak Andersonra, ahogy ezt az egyedülálló stílust kialakította, és persze az "újak" közül Doane Perry és Andy Giddings, akiknek nagy része van abban, hogy a Tull Tull maradt, és Anderson nem csak a szólódolgait viszi már vagy 15-20 éve. Különben, ha jól sejtem, ezek a "legújabb" zenészek, akiket most láttunk először a Tullban, egyáltalán nem újak: Anderson már évek óta játszik velük különböző saját dolgaival kapcsolatban.
a koncert utáni, másnapi benyomásaim, amit egy másik fórumba írtam a pesti koncertről...
Előzmények: Már a jegyekkel kezdődtek a bajok. A PeCsába hírdették meg a koncertet, kicsit csodálkoztam. JT az utóbbi pár évben kizárólag "ülős" koncerteket játszik, a PeCsa fedett helye még állva is kevés egy JT-nak. Sajnos túl korán vettem meg a jegyet (de lehet, hogy szerencsére, sosem tudom meg.) Jött a hír ugyanis, hogy a Körcsarnokban tartják meg az előadást. Jött a hír, mondom, mert a városszerte kihelyezett plakátokon semmiféle jelzés nem volt a helyszínváltozásról. Abban a néhány rádióreklámban sem említették a változást, amit én hallottam. Internetes fórumokon terjedt a hír, később a PeCsa meg a Körcsrnok honlapján is lehett olvasni, de szerintem ez kevés. Sejthettek valamit a rendezők, mert az eredeti 7 óra helyett fél 8-ra írták a kezdést, hogy még átérjen az is, aki nem értesült időben a változásról. Úgy tűnik, sokan voltak. Jómagam PeCsa jeggyel a zsebemben közelítettem meg az objektumot. A személyzet meglehetősen tájékozatlannak tűnt, még azt sem tudták, merre van a WC... A küzdőtér beszékezve-beszámozva. Ide azok a szerencsések ülhettek, akik később vették meg a jegyet, mint én (lehet, hogy picit drágábban, de szerintem akkor sem fair, hogy a legjobb helyeket nem a legkorábban vásárlók kapják.) A PeCsásoknak a küzdőtérre betolt mobil tribün jutott, nemhogy számozott székek nem voltak, nanem puritán, támlanélküli padokon szorongtunk-zsibbadtunk. Miután aránylag korán értünk (számítva a fejetlenségre) jó helyet sikerült szerezni.A színpadtól jobbra ültünk, kb. a 7. sor magasságában, a színpaddal egy szinten. Jól lehetett látni, hallani. (A küzdőtéren talán még jobban, de ezt majd az ottani szerencsésebbek ecsetelik talán). Szép lassan megtelt a csarnok. Meglepő módon az elhelyezkedés alatt a hangszórókból -halkan igaz- a sok egyéb zene közepette JT is szólt. Talán nem kellett volna... Még bőven özönlöttek befelé a népek, mikor 3/4 8-kor minden különösebb cécó nélkül elkezdték a zenét. Az első szám alatt a nézőtér felbolydult méhkashoz hasonlított: a későn jövők beálltak az időben érkező és a helyükön ülő nézők elé, akik azt meglehetősen hangosan nehezményezték. A bőrnyakú rendezők próbálkoztak ugyan a tömegoszlatással, nem sok sikerrel. Látszólag ugyanarra a helyre több jegyet is eladhattak, mert mutogatás-vitatkozás volt nézőtérszerte. A 3-4 szám környékén valamelyest csitultak a kedélyek.
Színpadkép: Na olyan gyakorlatilag nem volt, minek az. Bal szélén egy Roland, mellette-mögötte asztalka, középen dobogón a dobok, hátul néhány Marshal, elöl a kontrolládák. Némi színes fény, kevés füst, négány imbolygó vetítő, ami a közönségre, mennyezetre nyomott tarka fényeket. Volt még két fejgép is a messze távolban. Nagy valószínűséggel nem a banda cucca volt.
Hangzás: Csak ismétlem: nagy valószínűséggel nem a banda cucca volt. Mindenesetre nagyon jól szólt, legalábbis ott, ahol ültem. Valószínűleg oldalsó helyzetem miatt a billentyű mintha a kelleténél halkabb lett volna, de nem volt zavaró. Kellő hangerő, szép tiszta hangzás. Soha rosszabbat.
Zenészek: Sokan, nem ok nélkül, Ian Andersonnal azonosítják a Jethro Tullt, néhányan még Ian nevét sem tudják, azt hiszik, róla nevezték el a bandát. Hát... olyan nagyon nagyot nem tévednek. Ian mellett az abszolút meghatározó személy Martin "Lancelot" Barre, a hű társ. Róluk később. A JT-ben meglehetősen nagy a jövés-menés, pl. a mostani a 8. bőgős... Azzal együtt az évek során sikerült olyan jellegzetes hangzást és stílust kialakítani a két vezérnek, hogy sajnos azt kell mondjam, majdnem mindegy, hogy ki dobol-bőgőzik-billentyűzik, a JT JT marad. Hozzá kell tennem, hogy azért akárki nem fér be a csapatba, az abszolút profizmus alapkövetelmény. Most is így volt. (neveket nem említenék, utána lehet járni.) A billentyűs mintha egy bárzongorista versenyről szabadult volna. Különösebb csodát nem tett, de amit tett, azt felsőfokon. Az a minimum, hogy megtanulta a repertoárt, valószínűleg a (minimális) áthangszerelésben is benne volt. Jutott neki egy-két rövidke szóló is. Nem tolakodott, tökéletesen végezte dolgát. Respect. A basszeros időnként valami kis glockenspiel-en vagy mi a fenén is pilinkélt, ez volt az előbb említett asztalkán a billentyűk mögött. Egyszer vokálozott és jutott neki is szóló a Burree-ban. Jól csinálta, együtt élt a zenével, ha hibázott is, én nem vettem észre. A dobos volt a legfiatalabb. Kisujjában lehet a szakma, mert a sokszor nem egyszerű témákat is tökéletesen hozta, a sokszor több perces tétlenség után is a kellő pillanatban lépett be. Ő is vokálozott egyszer. Ha nem volt dolga, kiszállt a székéből és a cucca takarásában hátul ücsörgött. Őt sem hallottam hibázni. Martin Barre. Az örök másodhegedűs, a meg nem becsült zseni. A műfaj egyik legjobb gitárosa-mandolinosa-marimbajátékosa-lantosa-fuvolása. Pillanatok alatt vált a leglágyabb reneszánsz témából a kőkemény hardrockba. Eszméletlen riffeket talált ki, csak senki nem tudja, hogy ő tette. Csak legfelsőfokban tudok beszélni róla. A kinézete újabban egy nyugdíjas fizikatanárra emlékeztet, egyszerű fekete nadrágban-ingben játszott, erősen gyérülő ősz üstökét is vállalja. Ezen az estén mindössze két gitárt használt, a másodikat is pusztán egy szám erejéig. Ugyanazt produkálta, amit már vagy 40 éve a stúdióban. Tökéletes, ennél többet ne lehet és nem kell mondani. Amikor nem volt dolga, szerényen álldogált hátul a sötétben, a kezeit összekulcsolva még a hangszeréhez sem nyúlt. A szólóknál persze előre jött a színpad széléig, de tartásában-mozgásában teljesen visszafogott volt. Pusztán néhány enyhe grimasz jelezte, hogy lelke legmélyéig együtt él a zenével. A végére kicsit felengedett, még meg is izzadt a jó öreg... Ian Anderson, a Hülye Járások és Mozgások Minisztériumának Féllábonfuvolázásügyi Államtitkára. A régi bohóc és csavargó. Ugyan már konszolidált ruhában mutatkozik, térdigérő csizma helyett fekete félcipő, vászonnadrág. A kockás malaclopót sem viseli, fehér ingére szép hímzett mellényt húz. Borotválkozik is itt-ott, rövid, gondozott szőrzete van, nem úgy mint annak idején. Hajkoronája is a múlté, az utóbb jópár évben valami kendőfélével rejti el erősen magasodó homlokát. A hangja is vele öregedett persze, de tudomásul veszi és meg sem próbálja a régi hangokat kiénekelni, más mai vén trubadúrokkal ellentétben. Abszolút középpontja az előadásnak, egy pillanatig sincs nyugton, egész testével zenél-irányítja a többieket. Valami kis félakusztukus húros micsodán játszott, a nevét nem tudom, tán ukulele vagy marimba. Fuvolázott is persze, előkerült egy szájharmonika is, nameg csörgődob. Fáradhatatlan a pacák, végig kontaktusban a közönséggel, a számok között rövidke monológokkal. Olyan, mint régen, csak a testén látszik a kor, a szelleme és energiája még mindig ifjúi.
Közönség: A körülményekhez képest türelemmel viselte a megpróbáltatásokat, a koncertet élvezte, jól reagált mindenre. Persze az idősebb korosztály volt többségben, de azért szerencsére volt jónéhány olyan ifjú is, aki az Aqualung idejében még csak pajzán ábránd sem volt. Zsúfolásig telt ház, nagyon jó hangulat. (Mondjuk némi szellőztetés nem ártott volna, de erről nem a közönség tehet).
Műsor: Magának a koncertkörútnak nincs apropója, sajnos nem jelent meg új lemez, nem bemutató turnét láttunk. Egy nagyon jó értelemben vett bestof műsort adtak, a legelső lemeztől kezdve majd' minden albumról játszottak. Nem jegyzeteltem, ha valaki kíváncsi a setlistre, biztosan megtalálja a neten valahol. A számokat (a Thick As A Brick és a Nursie kivételével) a lemezváltozat szerint adták elő, icipici áthangszereléssel. Mintha némelyiket lassabban és mélyebb hangfekvésben játszották volna, érthető okokból. A zene összetettségéből és stílusából adódóan nem voltak improvizációk, de nem is hiányoztak. Tökéletesek voltak a szólók, a hangszínek, a lehető legjobban ragaszkodtak a lemezek hangzásához. Érdekes módon egy óra játék után 20 perc szünetet tartottak, újabban minthe divat lenne. Nem volt zavaró az sem, nem ült le a hangulat. A második részt gyakorlatilag egyben nyomták le, itt már nem voltak a számok közötti rövidke szövegek, egybefolyt az egész. Thick As A Brick (rövidítve persze) - God- Budapest - Aqualung - Locomotive Breath egyszuszra, nem semmi! Persze, hogy felállva tombolt az egész csarnok...
Összességében egy nagyon jó hangulatú, tökéletes előadást láttunk, nem egy odacsapott haknit. Először láttam őket élőben, de egyáltalán nem csalódtam, majdnem ugyanazt kaptam, mint a koncertdvd-ken. Sajnálhatja aki nem volt ott, ki tudja, jönnek-e még valaha errefelé...
Meg tudnátok mondani, hogy 1986-ban járt először és mostanáig utoljára a Tull Magyarországon? ( azért vagyok ennyire tájékozatlan ezen a téren, mert a 80-as évek végén és a 90-es évek elején születtek és voltak kicsik a gyerekeim. Az anyaság teljesen kitöltötte az időmet, fogalmam sem volt, mi történik a gyerekszobán kívül ) Előre is köszi a választ.
Én 14 éves korom óta, 32 éve vártam erre a napra. Az akkor 19 éves bátyám ismertette meg velem a Tull muzsikáját, aki már sajnos régen nincs közöttünk. Ígyhát nem csak a magam, de helyette is mentem ( mit mentem, repültem ) a kedd esti koncertre. Igen, én is felfigyeltem itt-ott egy-egy hamis hangra, hiányosságra a koncert során. De ha azt veszem, hogy én 46 évesen már mennyire más fizikummal, teherbírással és minden egyéb képességgel rendelkezem, mint akár csak 5 éve. Még arra is öregnek éreztem magam, hogy felállva tapsoljak, nemhogy végig muzsikálni, mozogni egy 2-szer 1 órás koncertet, túl a 60-on. Ha már így alakult, hogy csak mostanra részesülhettem ebben a várva várt élményben, nem azt nézem, miről maradtam le, hanem hálát adok a sorsnak, hogy én egyáltalán megérhettem, nem úgy, mint a bátyám.
Ian Anderson egy élő legenda, és én kimondhatatlanul boldog vagyok, itt a fejemben végre van egy felvett video: személyesen láthattam és hallhattam ezt a csodát!
Szerintem Martin a szokásos Hugh Manson gitárt használta (amiről a Tull weblapon ír), bár nem veszek erre mérget, nagyon nem ismerem ezt a gitárt, és Martint csak párszor láttam élőben, de mindig valami hasonló forma gitárja volt. Hathúros basszus volt, nem tudom milyen, és a hatodik húrt csak a szólójában használta.
A koncert értékelésével kapcsolatosan én pár hozzászólással lejjeb a "kamarakoncert" kifejezést használtam, számomra ez fejezi ki leginkább a buli hangulatát, és talán Anderson sem akart ettől többet.
Én csak annyit tudok mondani debreceniként, hogy ha valaki nekem '86-ban azt mondja az MTK pályán, hogy 1szer majd a szülővárosomban fog játszani Anderson, hát ... nem is folytatom.
Fontosnak tartom megjegyezni hozzászólásaimmal kapcsolatban, hogy nagyon elfogult vagyok a JTull-al, és ezt kéretik figyelembe venni a jövőben is!!!!! :-)
Szóval sohasem lehetnek olyan rosszak, hogy én rosszat írjak róluk.
Na megint kezdődik, hogy a vidéki parasztok nem találnak meg semmit... Kezdjük azzal, hogy aki a jegyen lévő cím alapján kereste az nagyon máshol kötött ki. Bármelyik útvonalkeresőbe beírod a jegyen lévő címet, teljen máshova irányít. Ráadásul a Pecsával ellentétben szinte semmi info nincsen róla ( megközelíhetőség stb.) A kapuknál sem értettem, hogy mikor már a 20. embert küldték át a másik bejárathoz, hogy nem itt kell bejönni ( sem a jegyen, sem a bejáratoknál nem volt ezzel kapcsolatban információ, és a VIP részt is egy a4-es lapon filctollal írt "tábla" jelezte). Valakit azért kiküldhettek volna, hogy írja ki, hogy ezen vagy azon a bejáraton melyik jeggyel lehet bemenni ( pláne miután sok embert át kellett irányítani).
