Az utóbbi. Durván 1850-től jelentős színvonalromlás következett be a hazai parasztság fogyasztásában. (Bár a népességrobbanás más ezt jóval megelőzően megindult.)
Akkor most tisztázni kellene, hogy tulajdonképpen melyik időszakról is beszélünk? És mit hasonlítunk mihez?
1850 és 1960 közötti időszak nyugat-európai, fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országok (Franciaország, Hollandia, Dánia, Németország egyes területei) parasztságát az ugyanakkor élő magyar parasztsághoz?
Vagy az 1850 előtti és az az utáni magyar parasztság életszínvonalát hasonlítjuk össze?
A durván 1850-1960 közötti időszakot ne hasonlítsd a korábbi időkhöz. Korábban az emberek lényegesen jobban táplálkoztak, mivel a jövedelmi különbségek kisebbek voltak és nem voltak megfosztva a megélhetési forrásoktól. (Értsd: volt földjük, jószáguk, nem úgy mint a kapitalizálódó mezőgazdaság nincstelen agrárproletár tömegeinek.)
Ebben a hazában az emberek a középkortól fogva meglehetősen jól éltek a népesebb nyugati, déli területek lakóihoz képest. Húst is fogyasztottak rendszeresen.
"Viszont a lovas bölényvadász életmód sem tett lehetővé valami magas népsűrűséget, sőt a Nagy Síkságokon a népsűrűség rendkívül alacsony volt."
Mert nagy területen voltak elszórva. És csak olyan helyen lehetett tábort ütni, ahol volt víz és fa. Ez meg a folyó és patakvölgyekre jellemző, ahol a fák is vízhez jutottak.
De azt azért olvastam, hogy amikor a korábban állandó falvakban élő, földművelő cheyennek kirajzottak a prérire, akkor a létszámuk hirtelen megduzzadt. A gyakorlatilag kimeríthetetlen(nek tűnő) élelemforrás miatt megnőtt a születések száma, kevesebben haltak éhen, mivel nem voltak összezárva egy viszonylag kis alapterületre, ezért a járványok pusztítása sem volt olyan végzetes és az ellenség elől is könnyebben el tudtak menekülni, hiszen nem kellett mindenáron megvédeni a lakóhelyüket, mint amikor állandó falvakban éltek.
Azt olvastam valahol (sajnos, a forrásra már nem emlékszem), hogy pl. amikor a lakoták először átkeltek a Missourin, akkor létszámban csak töredékét tették ki az erdővidéken maradó dakotáknak. Mondhatjuk úgy is, hogy egy expedíciós haderő kelt át, hogy feltérképezze az ismeretlen vidéket. De mindössze néhány évtizedre volt szükség, és úgy felduzzadt a létszámuk, hogy csak az oglalák egyedül kb. annyian lettek, mint a 4 keleten maradt dakota törzs. És akkor ott volt még a 6 másik törzs (brule, minnekonjou, hunkpapa és a kisebb létszámúak: two kettle, blackfeet, sans arc). Jó, 1857 és 1863 között a dakoták közül is sokan nyugatra vándoroltak, de annyian nem, hogy csak ennek tulajdonítsuk a nagy létszámkülönbséget.
"Modernkori becslések szerint a kifejezetten bölényvadász törzsek összlétszáma soha nem volt magasabb kb. 100-120 ezer főnél, de vannak, akik szerint még ennyi sem volt, hanem csak kb. 70-80 ezer."
És mennyien voltak azok, akik a folyóvölgyekben gazdálkodtak?
Azért nemcsak kommunista szerzők írtak erről, a 30-as évek elején a falukutatók komoly szociográfiákat írtak az akkori parasztságról. És ezek azért viszonylag objektív forrásoknak tekinthetők.
A szegényparasztság, a fejletlenebb régiókban ha nem is éhezett konkrétan és rendszeresen, de időnként szűkében volt az ennivalónak és, ha volt is mit enni, akkor is elég egyoldalúan táplálkozott. És létszámban azért ők voltak a legtöbben a parasztságon belül.
Elnezest, de arrol lehet, hogy megfeledkezel, hogy azsiai eredetu nepeknel ill marhatartassal tradicionalisan nem rendelkezo nepeknel (es ok mindketto) a laktozintolerancia nagyon elterjedt (Tavol Keleten pl 90% koruli, indianoknal gondolom hasonlo arany). Erre meg rajon, ha nincs kialakult fogyasztasi kultura, akkor "az izet nem tudja ertekelni". A tejet / sajtot nagyon sok azsiai is kimondottan utalja, romlott, budos dolognak tartja. Vica-verza: egy magyar szamara egy rothasztott hering jelent komoly kihivast. :)
Nem kommunista szerzok muveibol vontam le ezt a kovetkeztetest, hanem szakacskonyvekbol, amibol eleg valoszuninek tunik, hogy a legtobb olyan "klasszikus parasztetel", mint a gulyas XIX sz. ettermi krealmany az ungarishe puszta romantikaja irant erdeklodo penzes polgarok szamara.
A masik szempont, amiatt azt gondolom, hogy az eleink taplalkozasi szokasai szegenyes volt, az a puszta teny, hogy alapanyagaink nagyresze import ill. romlando. Mashol sincs maskepp: az 50es evekben meg Angliaban is ujdonsag volt a spagetti
Ertem en, hogy volt krumpli,meg pari, de en nem csak (sot, nem elsosorban) a XVIII-XIXszrol beszeltem. Nem tudom, hogy mondjuk XVsz-ban hogy nezett ki egy paraszt eleskamraja, de hogy sok minden nem lehetett mondjuk tel kozepen a kaposztan, babon es gabonafeleken kivul, azt valoszinunek tartom. Meg palesz, ami ugye arra volt eleve kitalalva, hogy mikor nincs reggeli, akkor is jarjon a motor ill nyomja el az ehsegerzetet, nem arra, hogy berugjon tole az ember. Elfogadvan azt a kozkeletu nezetet, hogy a palesz eleg elterjedt ital volt regota, azt kell gondolnom, hogy a lakossag jelentos reszenek nem volt reggelije.
Az Alfold kifejezetten marhatenyeszto videk volt, de a videki parasztoknak altalaban nem volt penze marhara (tul draga volt), es a tartott marha leginkabb a varosban kerultek tranyerra. Ez olyan, mint mikor valaki az Audi gyarban dolgozik Gyorben: attol meg lehet, hogy Suzukival jar.
De ezt extremumnak mondtam, mert szerintem nem-mediterran Europaban Mo talan kiemelkedoen gazdag mezogazdasagu es edesvizi halaszatu hely lehetett.
Korábban említettem, hogy az élelemtermelő (földművelő-állattartó) életmód előnyei általában teljesen egyértelműek a vadászó-gyűjtögető életmóddal szemben.
A gyakorlatban azonban É-Amerikában ez nem mindig volt ennyire egyértelmű.
A spanyol eredetű lovak megszerzése előtt ugyanis a prérividék keleti övezetében az alacsonyabban fekvő, nedvesebb folyó- és patakvölgyekben sok törzs folytatott több-kevesebb földművelést.
Mégis miután hozzájutottak lovakhoz a XVIII. sz. elején, sok csoport önként és dalova teljesen felhagyott a földmíveléssel és "főfoglalkozásban" a bölények után vetette magát.
A lovas életmód ehhez kellő dinamizmust és gyorsaságot biztosított.
Viszont a lovas bölényvadász életmód sem tett lehetővé valami magas népsűrűséget, sőt a Nagy Síkságokon a népsűrűség rendkívül alacsony volt.
Modernkori becslések szerint a kifejezetten bölényvadász törzsek összlétszáma soha nem volt magasabb kb. 100-120 ezer főnél, de vannak, akik szerint még ennyi sem volt, hanem csak kb. 70-80 ezer.
Péksüteményen nem kakaóscsigát vagy lekváros buktát értettem, hanem az európai eredetű gabonakenyereket, elsősorban búza- és rozskenyeret.
Érdekes, hogy az é-amerikai indiánok ezt is viszolyogva fogadták, legalábbis a síkságiak és más "vad" törzsek, pedig a modern táplálkozási szakértők szerint is a kenyérfélék nagyon fontosak a táplálkozásban.
A "vad sziúkról", értsd azokról a lakotákról, akik egészen az 1870-es évek második feléig ellenszegültek az euro-amerikai civilizációnak, pl. azt olvastam, hogy amíg be nem terelték őket a rezervátumokba, egyáltalán nem fogyasztottak kenyérféleséget.
Sőt több könyvben is olvastam, hogy az észak-amerikai indiánok kifejezetten viszolyogva, undorral fogadták az európai, euro-amerikai telepesek tejtermékeit.
Sokan állítólag hánytak is tőle, akik mégis megkóstolták:-)
"Ha jol tudom, marhahust videken nem is igazan lehetett kapni meg Magyarorszagon sem a XIXsz-ig, pedig azert Mo. mezogazdasagi szempontbol nagyon jo hely volt."
Azért vidéken általában nem boltban vették meg a húst a régi időkben, hanem levágták a jószágot.
A magyar Nagyalföld meg kifejezetten marhatenyésztő vidék volt, ezért ezt is elég nehezen tudom elképzelni, hogy ott ismeretlen lett volna a marhahús fogyasztása.
Az európaiak táplálkozása a késő középkortól, újkortól kezdve egyre változatosabb volt, ahogy emelkedett a mezőgazdaság termelékenysége, meg új növényeket vontak művelésbe, többek között sok olyat is, amiket az amerikai kontinensről vettek át (burgonya, paprika, paradicsom, kukorica stb.).
Másrészt meg már az ősi indoeurópai törzsek is fogyasztottak tejtermékeket, amik a gabonaneműekkel, hússal és némi zöldségfélével kiegészülve kellő változatosságot és energiát biztosított ezen törzsek tagjainak.
"Europaban is szerintem a kevesbe tehetos helyeken (kb mindenhol) volt kenyer meg volt kenyer meg egy kis zoldseg, szalonna. Ha jol tudom, marhahust videken nem is igazan lehetett kapni meg Magyarorszagon sem a XIXsz-ig, pedig azert Mo. mezogazdasagi szempontbol nagyon jo hely volt."
Korántsem volt ennyire rossz a helyzet, ez amit leírsz, leginkább a parasztság szegényebb rétegeire volt jellemző. Már a parasztság középső és felső rétege is változatosabban táplálkozott, a felsőbb társadalmi rétegekről nem is beszélve.
Amiket a kommunista szerzők meg összefirkálgattak, hogy Magyarország a hárommillió koldus országa volt, meg hogy itt állandóan éheztek a szegény munkás- és parasztemberek, azt nagyon erős fenntartással kell fogadni:-)
Nyilván nem volt olyan bőséges és változatos az étrendjük, mint a mai embereké, de az éhezéstől nagyon messze álltak.
A háborúkat meg nem szabad alapul venni, a hadseregek és hajóhadak megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel való ellátása még ma is nagyon komoly logisztikai feladat, ezt a II. vh-ig nem igazán tudták kellő hatékonysággal megoldani a hadviselő felek, ezért voltak pl. hiánybetegségek a seregekben és a flottáknál.
Japánt és a Távol-Keletet nem igazán tudom, de ott eleve nagyon mások voltak a táplálkozási szokások, mint nálunk.
Lehet, hogy en vagyok tudatlan, de egeszen modern idokig az emberek taplalkozasa igen egyhangu volt.
Ahogy tudom, pl szkitak es hasonlo nepek gyakorlatilag csak koleskasat ettek.
Olyan helyeken, mint Japan a taplalek gyakorlatilag szinte tisztan rizs volt kis valamivel, ami melle jott, legnkabb parolt zoldseg. Meg Port Artur ostromanal (20sz eleje, Orosz-Japan haboru), ahol nagyon sok aldozat volt a japan oldalon, tobben halltak meg beriberiben, mint geppuskatuzben.
Europaban is szerintem a kevesbe tehetos helyeken (kb mindenhol) volt kenyer meg volt kenyer meg egy kis zoldseg, szalonna. Ha jol tudom, marhahust videken nem is igazan lehetett kapni meg Magyarorszagon sem a XIXsz-ig, pedig azert Mo. mezogazdasagi szempontbol nagyon jo hely volt.
Nem vagyok benne biztos,hogy egyhangúan táplálkoztak ( már amikor nem éheztek ),hiszen nem csak a prérin
tartózkodtak,télen pl. a hegyek között. Meg aztán a préri nem sivatag,megtermett ott sok gyümölcs és egyéb zöldség is.Gondolom halásztak is. Azért én kíváncsi vagyok az avatottabbak válaszára. Remélem nem írtam túl sok zöldséget...
Visszatérve egy kicsit a kulturnövényekhez, ill. élemezéshez, mi a véleményetek, a bölényvadász síksági törzsek táplálkozása nem volt egyhangú egy kicsit?
Szerintem igen.
Sem a gabonából készült péktermékeket, sem a tejet és tejtermékekekt nem ismerték, fogyasztották.
Azon felül nagyon kevés növényi táplálékot fogyasztottak.
Novenyek haziasitasarol tobbszor volt szo, de allatokkal hogy van ez? A navahok altal tartott juh-marha europai erdetu, vagy volt kulon ujvilagi haziasitas? Nem vagyok egy biologia kislexikon, de emlekeim szerint a marhanak es juhank nincs ujvilagi vad megfeloje, vagy rosszul tudom?
Állítólag a pueblo népektől tanulták el nagyjából a XVII. századtól, de csak szolid méretekben műveltek földet.
Bár a görögdinnyét azt szerintem nem a puebloktól vették át, hanem a mexikói spanyoloktól.
Nem kellett hozzá nagy ész, hogy belássák, hogy a földművelés mennyivel biztosabb megélhetés, mint a vadászat és gyűjtögetés, bár az apacsoknál a portyázások is nagyon fontos gazdasági jelentőséget töltöttek be, sőt sok csoportjuknál fontosabbat, mint a földművelés. Ti. lóra szállva, fegyverekkel a kézben szereztek meg bizonyos árukat és terményeket a mexikói parasztoktól és a pueblóktól.
Bevett gyakorlat volt ez az apacsoknál állítólag már rögtön azután, hogy lovat szereztek és megtanultak lovagolni, vagyis nagyjából a XVII. sz. elejétől-közepétől.
Ez az életforma aztán néhány csoportjuknál egészen az 1880-as évekig folytatódott, az amerikai és a mexikói kormányzat és hadsereg nem kis bánatára...
Az apacsok rokonai, a navahók az apacsoknál fejlettebb földművelést folytattak, sőt juhot és marhát is tartottak.
A Chelly Canyonban élő navahóknak meg még gyümölcsöseik is voltak, pl. nagyon szép, gondozott őszibarackfák.
Az amerikai hadsereg 1864. évi hadjárata során aztán az amerikai katonák bosszúból kivagdosták valamennyit, a kukoricatáblákat is elpusztították.
Ez volt az ún. "felperzselt föld taktikája".
Undorító különben, de hát sajnos ez van, ill. volt...
Ez idő alatt az Indián Tartomány más részein lelkes előkészületek folytak a „kívülvalók” között, akik már alig várták az ünnepet. Wantan, gyülekezetének oszlopa, vállalta az adományok gyűjtését és őrizetét, a legjobb indulattal viseltetve a nyereghegyi Jézus-férfiak és Jézus-asszonyok iránt. Küldetése nagy örömmel töltötte el. „Wu-haigh! Ez a jó út!” - fejtette ki Beichsának. „Nekünk nincs adósságunk a templomunkon. Az a helyes, ha segítünk azoknak, akik egy nehezebb ösvényen járnak.”
Fort Sillben az apacsok húsz dollárt gyűjtöttek össze, és a „harci főnök”, Naiche vállalta, hogy átadja a pénzt, és az egykor oly rettegett „Geronimo bandájának” gratulációját a hősiesen küzdő kajova testvéreknek. És majdnem minden rezervátumon hasonló készülődés folyt.
Aztán a kellő időben - lassan, kényelmesen haladva a tábor felé - elindultak a karavánok. Boldog napok voltak ezek öregeknek és fiataloknak. Az öregeknek a régi napok emlékét hozták el, a prériken való vándorlásét, amikor a vadállatok követése még az életet jelentette, a fiatalok számára pedig szabad teret a gyakorlatozásra - és a zajongásra. Éjszakánként nagy tüzeket gyújtottak, körülülték őket, és a főnökök újra elmesélték a régi napok vadászatainak és csatáinak borzongató történeteit. Az asszonyok ügyesen felállították a tipiket, aztán valamennyien pihenni tértek, a csillagok fölött lakó Mindenható iránti nagy hálával a szívükben. Reggel aztán szörnyű kavarodással és sürgölődéssel indult az új nap, és reggeli után a csapatok újra elindultak.
Az apacsok érkeztek elsőnek. Körülbelül ötvenen voltak, és a híres öreg Naiche vezette őket. A házigazdai szolgálatot ellátó fiatalemberek egyike a kijelölt táborhelyre vezette a csapatot, s míg az asszonyok felállították és berendezték a sátrakat, Naiche a kajova főnök, Komal keresésére indult. A gondjaira bízott húsz dollár nyomasztotta. Úgy döntött, nem vesztegeti az idejét, minél hamarabb meg akarta szabadítani ettől a tehertől a lelkiismeretét. Mint főnök, illő módon csak egy másik főnöknél jelentkezhetett, úgyhogy megkereste Komalt.
„Ai ho!” - mondta a kajova, egy széket hozva a vendég számára.
„How!” - felelte Naiche.
A békepipa körbejárt, majd - miután a főnökök egészen különböző nyelveken beszéltek - egy tolmácsért küldtek.
„A mi szívünk melegen érez a kajovák iránt” - kezdte Naiche a beszélgetést. „A házainkban hallottunk a ti bátor küzdelmetekről, a templom építéséről. Énekelve Sétáló hozta a hírt hozzánk, mi pedig gondolkodtunk rajta nappal és éjjel. Végül a mi Jézus-asszonyunk azt mondta, gyűjtést kellene rendeznünk számotokra. A kukoricánk zöld és a marháink egészségesek, ezért ezt mondtuk: igen, meg tudjuk tenni. Tudunk valamit adni a testvéreinknek. Itt van.”
Elővett egy szarvasbőr erszényt, melyen csodálatos gyöngyhímzés ábrázolta a régi otthon, Arizona napsugarait. Komal felé nyújtotta, ám a kajova a háta mögé rejtette a kezét. „Nem az én dolgom átvenni a pénzt”- mondta. „Van pénztárosunk, Lucius Matzan. Elküldök érte.”
Amikor Matzan megérkezett, Naiche újra elmondta, amit korábban a főnöknek, és újra felajánlotta az erszényt.
„Örülünk, hogy eljöttél hozzánk az embereiddel. De nem fogadhatjuk el a pénzeteket.”
Naiche megdöbbent. „Porfelhő ül szegény fejemen”- mondta szomorúan. „Nem tudok világosan gondolkodni. Nem értem, amit mondasz.”
„Akkor veszem a pipát és beszélek” - válaszolt Matzan, nyers őszinteséggel. „Mi, kajovák, nem fogadhatjuk el a pénzeteket, mert ti, apacsok, nem hisztek az ördögben.”
Naiche percekig hallgatott.
„Az igaz, hogy az apacs nyelvben nincs szavunk az ördögre” - szólalt meg végül csendesen. „De…”
„Hadd mondjak valamit neked egyenes nyelvvel” - vágott a szavába Matzan hevesen. „Ti apacsok, ti saját magatok voltatok az ördögök, nem volt szükségetek egy ördögre. Shoo la! Ez az igazság! De mi, kajovák - mi mindent tudunk az ördögről. Ő a mi vértestvérünk, annyira komisz és ravasz. Paye-own-mah beszélt róla nekünk. A sátrainkban lakik, és rossz szavakat mond nekünk.
„Klee! Sajnos igen! A mi kunyhóinkban is benn lakik, bár nekünk nincs nevünk a számára, amin hívogatni szoktuk őt” - vágott vissza a megalázott apacs.
„Ő olyan, mint az ordító puma. Ez az, amit a Biblia mond. Egy oroszlán, tudod. Ordít és harap.”
„Achs! Bárcsak ordítana, mielőtt harap!” - válaszolt Naiche, a fejét rázva. „Sosem veszem észre, hogy jön, csak amikor már elkapott.”
„Mást mondok neked!” - folytatta a tudás büszke professzora. „Múlt tavasszal az ördög megtámadott, miközben szántottam, és szájon vágott engem. Az állkapcsom úgy feldagadt, hogy nem tudtam beszélni. Doy-mah, a feleségem azt mondta, ilyen a fogfájás. Eh, la! Én jobban tudom. Az ördög volt. Úgy megütött, hogy nem tudtam tolmácsolni Paye-own-mah prédikációját. Ez volt a trükkje.”
„Az ördög mostanában nemigen üthetett szájon téged - jegyezte meg Naiche méltóságteljesen. „Most éppen eleget tudsz beszélni.”
Látva, hogy a pénztáros nem fogja elfogadni az ajándékát, az apacs főnök zsebre gyűrte a hímzett erszényt és szomorúan visszasétált a táborba. Nem tudta, mit is gondoljon…
Most megnéztem, Geronimo határozottan úgy emlékszik, hogy gyerekkorában fakapákkal ültették a kukoricát sorokba, a babot a sorok közé, a tököt és a dinnyét meg csak úgy szanaszét.
Egyébként vita van azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire lehetett jellemző, és hogy mikortól.
" - hát igen, de meg kell jegyeznem, hogy minden, ez is, csak szokás kérdése! Ha négy fal között nőttél fel, akkor még félelmetes is lehet kint a természetben."
Lehet, hogy nem úgy tűnik, de roppant alkalmazkodóképes vagyok, hamar hozzászoknék szerintem. Ez csak attól függ, hogy akarom-e a dolgot...
Arról pedig, hogy a természet félelmetes, ez jut az eszembe:
"A civilizáció teljesen rám telepedett, és nem vagyok tőle sem igazabb, sem becsületesebb, sem nagylelkűbb." (Ágaskodó Medve oglala sziú).
