Igen van ott, ez azon az úton van, ami kivezet a főútra, egy kisebb telep, nem nagy, autók is vannak ott, nem csak ez a 2 busz! Nincs esetleg sümegi ismerősöd?
Jónéhány éve láttam egy BKV-s 412est Velencén a strand parkolójában, de az sztem Fehérvárra tartott felújításra, és csak "ha már itt vagyunk" alapon csobbanhattak be:D
Váltó+difi áttételből továbbá a kerékméretből minden kiszámítható.
Bemérőpadunkon amikor még üzemelt abszolút látszott mennyire rosszul mér az óra. 5-ben 95, bemérőpad szerint 78. Tachográfosítást követően ez utóbbi igazolódott be.
Viszont a régebbi órák (70-es évekbeli) kocsikon használt kilométerórák meglepően pontosan mértek .Gps-el is lehet próbálkozni, mire is képes a paripa.
Akkor nézzük úgy, hogy Bazsi felől érünk be Sümegre, és ahogy beértünk, és kereszteztük a vasútat, ott jobbra kanyarodunk, majd balra, és a teház előtt balra le, utába jobbra, onnan meg már tudod! :D Érted igy már? :D
Anno emlékszem párszor volt hullámvasút élmény leghátul állva, amikor Rákoskertről jöttünk haza az utolsó buszokkal még a kilencvenes évek elején-közepén, és az elágazás felé a lejtőn a sofőr nyomott egy entert.. kitaposták az akkor még annyira nem is öreg 260-asokból amit lehetett. :)
apropó..
erről a filmről már volt szó.. 1:00:00-hoz tekerni szíveskedjenek.. :)