Úgy mondják, a következő vendég az öreg Wantan volt, apacsokból és csejennekből álló nagy csapatával. Harminckilenc dollár adományukat egy gyönyörű, kézzel festett őzbőr tárca őrizte, melyet az asszonyok a misszionárius-feleség Neppehinna (A Mi Nővérünk) vezetése alatt készítettek.* Wantan büszke volt erre az összegre, és lehetett is. A gyűjtés szombatján az első összeszámlálás mindössze tizenkilenc dollár negyven centet mutatott. És itt el is akadt egy időre. A csejennek nyomorúságosan szegények voltak, és semmit sem tudtak adni. Az arapahók évi fű-pénze (a bérlegelők díja) még nem érkezett meg. Sokan szerettek volna adakozni, de nem tudtak. Így aztán Wantan adakozott újra, aztán harmadszor, aztán negyedszer is, s ez a számukra hatalmas összeg végül így kerekedett ki. A nagylelkű férfit boldoggá tette az önzetlenség. Mekkora csalódást jelentett számára, hogy Matzan hozzá sem akart érni az ajándékhoz!
A metodista komancsok felajánlására ezt válaszolta: „Bah! Ti pár csepp vizet fröcsköltök a homlokotokra és ezt hívjátok bemerítkezésnek!” A Kongregacionalista Misszió kaddó indiánjai sem jártak jobban, hát még az anadarkói katolikus paunik - ők aztán végképp olyan keresetlen szavakkal lettek kivetve a külső sötétségre, hogy szinte még a fejüket is lehorgasztották a félelemtől és reszketéstől.
Ahogy várható is volt, az események híre hamar elterjedt az indiánok táboraiban, és egy nap úgy esett, hogy egy presbiteriánus ponka, egy episzkopális kikapú és egy mennonita vallású jút indián beszélgetésbe elegyedett a prédikációk közti ebédszünetben. „Mit hallok a fülemmel?”- hitetlenkedett a ponka – „a kajovák mély víz útja az egyetlen út a Mennyországba? Ez bolondság.” „Beszélnünk kellene Lucius Matzannal” - mondta a jút – „tegnap egy kajova társa Po-ta-le, vagyis Neveletlen Fiú néven emlegette őt.” „Nagyon jó név! Olyan önhitten büszke, mint caudle-con-kee, a fekete bagoly a borzalmas hangjára.” - tette hozzá a kikapú. Megegyeztek, hogy hadiösvényre lépnek Matzan nézetei ellen, s a hadmozdulatokat már rögtön ebéd után meg is indították. Ezúttal épp olyan bánásmódban részesítették a kajovát, amilyennel ő maga fogadta a vendégeit.
„Azt mondod, csak egyetlen út van a Mennybe” - kezdte mondandóját az episzkopális testvér. „Ez igaz beszéd. De az egyetlen út nem a mély víz útja. Az én egyházam az apostoloktól származik. Ez az igaz egyház. A világ olyan, mint egy nagy folyó, melyben sok ember fuldoklik. És csak egyetlen bárka mentheti meg őket - a mi bárkánk.” „Az én barátom egyenes nyelvvel beszél - helyeselt a presbiteriánus. De egy dolgot elfelejt. Az én egyházam a nagy apostoltól származik, akit Kálvinnak hívtak. Ő küzdött és küzdött - és mi így lettünk egyházzá. A mi misszionáriusunk, Wa-ga-za azt mondja, Kálvin volt a legeslegnagyobb apostol. Mi találtuk meg az egyetlen utat.” Aztán a mennonita emelkedett szólásra. A teljes megszentelődés tanának friss követője volt, hite szerint a teljes bűntelenség állapota elérhető itt a földön, sőt, nélkülözhetetlen a túlvilági üdvözüléshez. „Követtél el ma bűnt, Matzan testvérem?” - vonta kérdőre Luciust. „Ezen a héten hazudtál már? Voltál-e gőgös vagy megkeseredett szívű? Vagy szerettél mindenkit és senkit nem sértettél meg éles szavakkal? Miénk az igaz út. Mi nem vétkezünk. Senki más nem üdvözülhet.”
„Shoo la!” - ez a kajova indulatszó volt minden, amire Lucius erejéből futotta. Megdöbbent, összezavarodott, megnémult. Talán Paye-own-mah helyre tudná tenni a dolgokat… Odasietett hozzá és elmondta neki, mi nyomja a szívét. A vita szavai eddig nem jutottak el az asszony füléhez, vagy éppen szüneteltette a tolmácsolást.** „Döbbent vagyok és szomorú, Lucius, amiért megpróbáltad Isten egész szeretetét kisajátítani saját magad és a felekezeted számára” - mondta aztán. „Én sosem tanítottam neked azt, hogy ez lehetséges. Sőt, arra tanítottalak, hogy ezt megpróbálni gonosz dolog lenne. Isten még a leghitványabb bűnöst is szereti, és bárki - akármelyik felekezetben, vagy felekezeten kívül, - aki őszintén hisz Jézusban, mint Megmentőben, a Mennyországba fog menni. Ez a mi doktrínánk.”
Lehangoló nap volt ez a lelkes fiatalember számára, különösen, amikor délután Magányos Farkas felkereste őt és egyenesen rákérdezett, hogy mit intézett az adósság ügyében. Mindenki arra vár, hogy a templom fel legyen szentelve. Paye-own-mah nem fog hozzájárulni, amíg teher van az épületen. Ő - Lucius - épp az ügy útjában áll. „Olyan vagy Lucius, mint a vadászatra induló ifjú harcosok ösvényén vicsorgó prérikutya-kölyök.”- jelentette ki a főnök. Ez túl sok volt. Lucius a szemébe húzta a kalapját és a keresztelő-medence melleti nyárfásba menekült gondolkodni.
*A missziókban az asszonyoknak varrókört szerveztek, ezt általában a misszionárius felesége vezette, és eladásra készítették a termékeket.
**Isabel Crawford a naplójában megemlíti, hogy a hallókészülékét időnként kikapcsolta, ha pihennie kellett.
A Farkasokkal Táncoló-ban az a kedvenc jelenetem, amikor a gyerekek balul sikerült vállalkozása után a harcosok is elindulnak, hogy elrabolják Dunber lovát. Ahogy teljes harci díszben, kifestve vágtatnak a prérin és a kamera közelről mutatja a lovak lábát, ahogy dübörögnek és felverik a port, hát az világklasszis képsor.
Végre sikerült letöltenem a Farkasokkal táncoló rendezői változatát és Szürke Bagolyt.
Nem tudom hányszor láttam már ezt a két remekművet,de már rég nem a cselekményükre koncentrálok és nem úgy nézem őket mint filmeket,hanem csak gyönyörködöm a képekben. A modern technika segítségével ki tudok ragadni részleteket és meg tudok figyelni sok apró finomságot. Mindkét film egyben a képek költészete is egyaránt. Ja és a zenéjükről se feledkezzünk meg !
Egy jó kis nóta a méltatlanul alulértékelt, jobb sorsra érdemes "Badlands" zenekartól.
Csak azért raktam be, mert a gitáros Jake E. Lee (ex-Ozzy Band) indián felmenőkkel is rendelkezik és a klip USA-Mexikó határvidéki hangulatot áraszt. Kis túlzással bármelyik pillanatban megjelenhetnének Annie apacsai! :-)
Amúgy, azt olvastam, hogy vadászatok után előszeretettel ették a bölény-belsőségeket nyersen, vagy alig átsütve, de nem tudom, hogy ez legenda-e, vagy van valóságalapja.
"Talán az akkori flóra, fauna ismerte jól jönne. "
Észak-Amerika flórájáról és faunájáról könyvtárakat lehetne megtölteni.
Ezen a (fél)kontinensen Észak-Kanada jéghideg tundráitól és hűvös fenyveseitől kezdve az Appalache-vidék lomboserdőin és a Nagy Síkságok füves pusztáin át Dél-Kalifornia mediterrán tengerpartjaiig, Arizona forrón izzó sivatagaiig és Florida szubtrópusi mocsárvidékéig szinte valamennyi mérsékelt égövi élőhely-típus előfordul.
Nagy bör edényszerüség bele hidegvíz , növények és a husi. Majd a tüzben 1 apig lévő köveket szépen belerakosgatták. Az igazi magyar gulyás is hasonló!
"Egy parasztköltő írta 1933-ban. " ...mikor már 3. éve nem ettünk húst... öregapám lehajolt a répaföldön egy db kis répáért, hogy kapálás közben el ne ájuljon az éhségtől..."
Érdekes, én is paraszti ősöktől származom, a nagyszüleim sokat is meséltek a régi paraszti világról, de soha nem mondták, hogy éheztek vagy elképesztő szegénység lett volna a 30-as években.
Sőt, drága jó anyai nagyapám azt mesélte, hogy a nagy gazdasági világválság (1929-1933) után a Horthy-kormányzat támogatta a paraszti birtokok korszerűsítését.
1938-1939-re nagyapámék egy olyan "relatív" jómódot értek el a faluban az ő elmondása szerint, ami éles ellentétben állt a Rákosi-korszak önkényeskedéseivel és padlássöpréseivel.
Hozzáteszem, hogy ők a birtokos középparasztsághoz tartoztak és nem a nincstelen béresekehez és cselédekhez, meg Magyarországon belül is nagyok lehettek a területi különbségek, de ennek ellenére enyhén szólva túlzónak tartom a te "parasztköltőd" sorait.
No mindegy, részemről a téma lezárva, egyébként is OFF ebben a topikban......
A navahó juhok eredetileg a spanyoloktól származó "churro" típusú juhok voltak, ezek gyapja hosszabb és rostosabb volt, mint a merinó juhoké, könnyebb volt fonni, és a szőttes tartósabb volt. Az internálás során viszont a hadsereg öltöztette a navahókat, és a szövők számára a hadsereg biztosított gyári, előfestett fonalakat. Igaz, juhokat is kaptak, de amerikai merinókat. A rövid, zsíros, göndör gyapjút a navahók nem szerették, és inkább használták a gyári alapanyagot. A hazatérésük után sem zökkentek már vissza a régi kerékvágásba, az ügynökségektől való függés megmaradt.
A több ezer barackfájuk virágba borulva - hát azt szívesen megnéztem volna.
Egy parasztköltő írta 1933-ban. " ...mikor már 3. éve nem ettünk húst... öregapám lehajolt a répaföldön egy db kis répáért, hogy kapálás közben el ne ájuljon az éhségtől..."
A Kolumbusz előtti időkben az őslakosok mit ettek? Talán az akkori flóra, fauna ismerte jól jönne.
