Én is kényelmesebbnek találtam a vízinél a tenterparti bungalow-t, mivel saját terasza volt, ahonnak 3-4 méterre volt a víz. Kellemesen ki lehet feküdni napozni, olvasgatni játszani és a víz sekély és fokozatosan mélyül. Plusz a fürdőszoba mellett egy kerti zuhanyzó is tartozott hozzá.
Míg a vízibungik esetében, amiket én láttam, ott természetesen nem volt kerti zuhanyzó, a vízbe egy létraszerűségen lehetett lejutni, a víz relatív mély volt rögtön.
A történet folytatása: lehet, hogy nagyon luzerek vagyunk, de végül 220 dollár azonnali kp fizetés mellett voltak hajlandók 8 napra kicserélni a deluxe szobát super
deluxra, azzal az igérettel, hogy felveszik az utazási irodával a kapcsolatot és ha pozitiv a visszaigazolás, akkor visszaadják a pénzt. Többször érdeklődtünk aztán a recepciónál, hogy jött e válasz, de mindig nemet mondtak. Most az utazási irodában
azt mondták, hogy csak sima szobát foglaltak, annak ellenére, hogy a háromágyasnál biztosra mondták a supert. itthonról befizetve 28 ezer Ft lett volna a különbség 3 főre. Most ott tart az ügy, hogy kértük az irodát, hogy intézzen valamit, mert ugy érezzük, hogy a szigeten lehuztak minket. Amugy a Jetwinggel voltunk,összekötve Sri lanka-i körúttal, és ott nagyon korrekt volt minden. Sajnos a szigeten nem volt képviselőjük.
Maldives: amugy nem kell szerintem elkeseredni, mert nagyon jó a hely, jól fogjátok magatokat érezni. Van olyan program, hogy romantikus vacsora, a sziget végén a
homokba rakják ki az asztalokat jó messze egymástól, gyönyörűen megteritve, gyertya meg minden és ott lehet édes-kettesben vacsizni.
Nekem a vizibungi azért nem jönne be, mert a parton szerintem sokkal jobb fürdés után a homokban heverni a nyugányon, mint a bungalód stégjén. Lehet, hogy az ott egy privátabb szféra, de annak ellenére, hogy szerintem tele volt a sziget, sehol sem volt tömeg. Amugy a vizibungi egy magasabb kategóriának számit, az éttermük is máshol van, mint a sima bungisoknak.
Mi a pincérnek 15 v 20 dollárt adtunk, a takaritónak tizet és a bárokban is mindig adtunk 1-2 dollárt a pincéreknek. Az étteremben és a takaritónak is mindig add oda már az első napon a felét.
Nekünk is volt egy kedvenc bárpincérünk a beach bárban, de arról is kiderült, hogy
sri lanka-i. A többiek arcán soha egy mosolyt nem lehetett látni.
Azt nem tudja valaki, aki Sun Islandon járt, hogy vannak ott nem vizparti bungik is?Mert mikor manta etetésre mentünk, ott láttunk középen is bungalósort, 530-tól voltak felfelé számozva. Azért ott szobát kapni elég nagy gáz. Vagy abban lehet, hogy a személyzet lakik?
Szia Maldives!
Mi is kb. ilyen különbségű árajánlatokat kaptunk 2 hét Meeru-ra, amikor még anno oda készültünk. Teljesen kiakadtunk a dolgon, ma már fel sem tűnik, mert csak német és osztrák utak árait hasonlítgatjuk... :-)))
Egy negatív tapasztalat: a párom egy körúti utazási irodából hozta el a Jahn Reisen katalógusát. Azt az ígéretet kapta, hogy még aznap elküldik az ajánlatot mail-en. Este szépen kiszámoltuk a katalógus alapján, hogy akkor mennyibe is fog kerülni kb. az utazás. Másnap 11-kor telefonáltam, hogy mi van már, erre azt a választ kaptam, hogy "folyamatban van" az ügy, 2-3 órán belül küldik az ajánlatot. Kb. félóra múlva érkezett egy levél, kapkodva begépelve, magyarul: összecsapva a következő árral: 3hét Fiha, teljes panzióval, komfort szobában, repülővel Frankfurtból (Münchenből kértük), biztosítások nélkül 1899 euro fejenként. Kicsit felszaladt bennem a pumpa, nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy felhívjam őket és elküldjem..... oda. Ugyanis a katalógusár 1727 euro....
Gyorsan kerestem egy másik irodát, és mit ad Isten, katalógusáron, kedvezményesen utazhatunk...
Tehát mindenki figyeljen oda a külföldi utak szervezőinél is: az ördög soha nem alszik!
Igen, en is olvastam, hogy Bandos elegge gyerekbarat hely, vannak jatszoterek stb.
Az en kislanyom viszont meg csak fel eves lesz akkor mikor megyunk, es ebben a korban meg nem igazan erdekli mas, a gyermekmedencen es a setan kivul. Erre ott lesz a nagymama, aki majd "menedzseli a dolgokat", : ) mi pedig a ferjemmel vegre kicsit kikapcsolodunk. Ugy neztem Sun Island-en erre boven van lehetoseg.
Orommel olvastam, hogy vannak azert pozitiv tapasztalatok is a szigettel... Velemenyed szerint meg igy sem jo valasztas Sun Island? : )) Nekem sokan azert ajanlottak, mert sokoldalu es kenyelmes.. Nalad mit jelent bovebben, hogy "bejott a sziget"??
Nekem még az is tök szimpatikus volt, hogy nem kellett folyton magunknál tartani a készpénzt, hanem csak felírták, mi meg a legvégén egyben kifizettük. A végén már annyira hozzászoktunk, hogy fura volt itthon mindent egyből fizetni. (Na jó ez csak vicc volt). De tényleg mennyivel könnyebb volt nem állandóan azt lesni, hogy ki lopja el a pénztárcámat a partról amíg fürdök, hanem nyugodtan voltam, hiszen tudtam, hogy a széfben van, mégis ha megszomjazok, nyugodtan kérhetek valamit.
Képzeljétek még az volt a legnagyobb gáz, hogy egy srácnak az étteremből ellopták a digitális fényképezőjét. Ők persze egyből a személyzetre gondoltak, de az idegenvezető mondta, hogy a személyzet biztos nem lopta el, mert ők úgy félnek, hogy kirúgják őket, hogy ilyen miatt nem kockáztatnának. Meg persze ha lopáson kapnák őket, akkor ugye más sziget sem alkalmazná őket, itt meg már voltak olyan dolgozók, akik 10 éve itt dolgoznak.
Amikor mi vizi bungallókra kértünk árajánlatot pontosan a duplájába került mint a tengerparti...
Ha ott a helyszinen szeretnék cserélni akkor csak 30 dolcsi lenne a felár??? Mi most super deluxra fizettünk be, de ilyen kis különbségnél megéri a vizi.
Nekem mondjuk tök mindegy :) de a párom nagyon szeretné azt a vizit :))
Ez igaz, mindenből van nekik egy-kettő, de adni nem nagyon tudnak.
Amúgy meg a prospektusokben nem kell megbízni, elég elavult információk vannak bennük néha.
Nagyon köszi megnyugtató válaszod, sokat segítettél vele.
Tehát nem kell folyamatosan adni a borravalót, nem tartja a markát végig a személyzet.
Ez pozitív. Szivesen adok borravalót, nem ez a probléma, csak nem szeretném, ha egész nyaralás alatt arra kellene figyelni, hogy most éppen mire legyen nálunk pénz.
Replay-ék rossz tapasztalata, legjobb reményeim szerint akkor csak egyedi eset lehetett. Ilyen mindenhol előfordulhat.
Jó hallani, hogy mindenkinek jó véleménye van a Winair-ről. Mi is velük utazunk.
Egyébként nagyon segítőkész volt az a lány aki a mi utunkat szervezte. Többször is írtam neki mélt, bármit lehetett tőle kérdezni és amikor odamentünk akkor is szimpatikus volt. Egy valamit hiányoltam csak: nem tudtak prospektust adni a hotelekről ahová megyünk. (Szerintem ez egy ilyen drága útnál azért elvárható lenne.) Bár azt hiszem ez legyen a legnagyobb problémánk. :-)))
mi eddig haromszor voltunk Maldivon, ebbol ketszer a Sun-n ( tavaly es iden januarban ) es tenyleg semmilyen gondunk nem volt ! nem is mentunk volna vissza, ha lett volna ...
tavaly nem tetszett a szoba amit kaptunk, pontosabban a szel feloli oldalon volt es nagyon kis homokos part volt, es gond nelkul kicsereltek a szobat. Igaz, vizibe kertuk at magunkat, minimalis felar kifizetese mellett ( 30$/nap ), de amig kajaltunk addig lerendezte a recepcio.
Iden baratainkkal mentunk, a voucher-n rajta volt, hogy egymas melletti szobat kerunk, de hat biztos ami biztos alapon szoltunk a bejeletkezesnel, hogy egyutt vagyunk - lass csodat, eleve egymas melle szolt a ket szoba ill. a vacsinal is eleve egy asztalhoz ultattek.
Az igaz, hogy a kiszolgalas kisse lassu, de vegul is nyaralunk, nem rohanunk sehova (ha ez kiborito, akkor nem tudom, mit szolnatok a Barbados-i tempohoz, na ott en is kiakadtam parszor). Mi abszolut nem talalkoztunk azzal, hogy huztak volna a szajukat, ha kertuk a kovetkezo kort, sot inkabb az volt, hogy lattak, a majdnem ures poharat es mar kerdeztek hogy hozhatnak-e megegyet.
Az AI, nekunk bejott ui. a fiuk eleg sokat soroztek napkozben is, mi meg ittunk a kis rumkolankat. Egyebkent minden AI-hez jar a szobaba bekeszitve naponta 2 ( vagy 1.5 ) literes asvanyviz, szoval nem kell szaladgalni allandoan a barhoz.
Egyebkent javaslom a bicigli berleset ui. tenyleg nagy a sziget es gyalogolni allandoan nem akkora moka.
Borravalo: mi a vegen adtunk az ettermi pincernek 10$-t, a romboynak 5$t ill. a kedvenc barpincerunknek 10$-t.udv
Szia Vivus!
Én is most találtam ezt, amikor írtad, hogy ebben az évben már van novembertől járat. Tavaly még nem volt, azért gondoltam, hogy most sem lesz, csak dec. végétől. Nálunk mondjuk nem számít, szeretjük az LTU járatát. A ti járatotok közvetlen lesz, vagy megáll valahol (Dubai, Colombo)?
Ezt írtam én is: Budapestről müncheni átszállással megyünk Male-ra... :-))) Tényleg nagyon jó ez az euro-val történő fizetés. Nekünk külön szóltak, hogy ha tudjuk, mindenképp euro-val fizessünk, mert ők kb. 260,- forinttal tudják csak átszámolni. Úgyhogy már az előleg befizetésénél is nyertünk pár forintot... :-)))
Mindig meg lehet oldani a Bp.-is indulást ,legfeljebb át kell szállni. Mi is átszállóssal megyünk immár másodszorra a WinAir-el.
Azért ők, mert nem raknak rá tisztességtelen mértékű hasznot a külföldi irodák áraira és minden irodát tudnak folgalni. Már első alkalommal is megtették nekünk, hogy az indulás előtti héten fizethettük ki az út felét, ami azért nagy szívesség. Most másodszorra (4-en megyünk velük másodszorra) már azt a kedvezményt is megadták, hogy a német katalógus eurós árait fizethettük ki euróban, csak a repülőt fizettük forintban. Na ez azért nem semmi ám! Más iroda átszámolja 280 Ft árfolyamon + haszonkulcs + kapja a jutalékot, így nem csoda, hogy 20e/nap jön ki Meeru-ra, ami WinAir-nél forintban, utcáról beesőknek is 10800!
Már legutóbb is sokkal jobb árakat mondtak, mint bárhol máshol, most meg, hogy volt eurónk főleg.
Olcsóbb irodájuk van, most már több utat bonyolítanak (köszönhetően a fórumnak is!), így sokkal olcsóbban tudnak dolgozni, mint mások.
Semmi gondunk nem volt velük, minden úgy kaptunk, ahogy rendeltük.
Tegnap kaptuk az emailt, hogy megjöttek a részvételi jegyek. Még 10 nap 7 óra 2 perc :-)
Szia!
Itt a fórumon sokan szeretik a Winair-t (www.winair.hu), állítólag megbízhatóak, és nem volt velük gond. Mi most a ForTwo utazási irodával (Tui utazási központ) foglaltattuk a Jahn útját, és eddig meg vagyunk velük elégedve, segítettek akciós müncheni repjegyet is szerezni. De siessetek foglalni, mert a helyek nagyon telnek és fogynak az akciós ajánlatok is.
Üdv,
Gócpoint
Persze, hogy van novemberi indulással Maldív szigetek Budapestről. Lásd Neckermann ! Szeptember 17 - én van a Neckermann katalógusbemutató, utána bármelyik irodánkban hozzájuthatsz!
Sajnos mi nem elunk per pillanat Magyarorszagon, ezert probaltam az online dolgokat pl. a Jahn Reisen-t is.. de ott meg nem lehet kivalasztani, hogy pl. mi ket kulon szobat szeretnenk, automatikusan 3 agyast ad. Mindenhol ez van. Megprobaljuk felhivni oket..talan majd ugy...
Magyar irodaknal ki johet szoba azzal a megoldassal ahogy irtad? Nem szeretnek mellefogni.. Szeptemberben hazamegyunk, esetleg megprobalnak otthon is korulnezni, csak egy het nem sok ido..
Hat, akkor sajnos jol tudtam, hogy noveberben nincs Pestrol gep : (..
Szia Ssuzy!
Szerintem külföldi utazási irodával (ITS, JahnReisen, Meiers, DerTour...stb.) menjetek, nagyon jó áraik vannak (általában). A képlet tök egyszerű: bemész egy olyan magyar irodába, akiknek külföldi (német, osztrák) irodákkal vannak kapcsolatuk. Mi november végén megyünk 3 hétre, és sikerült olyan árat kifogni, amiből jobb esetben is csak 2hétre mehettünk volna. Novemberben szerintem nincs bp-i indulás, csak bécsi, vagy annál messzebb. Mi BP-ről Münchenbe megyünk és onnan megyünk tovább Male-ra.
Mi szerencsésen hazaértünk, bár az út nagyon fárasztó volt. Ha megérkeztek Colombóba, lehet hogy érdemes igénybe venni a reptéri ún. Day room-ot (20usd), mert a karfás műanyag székeiken nekünk nem igazán sikerült aludni. Malé pedig valóban nem tartozik a világ főbb turisztikai attrakciói közé. A cápához gratulálok, a túléléséhez is.
Mi november kozepen mennenk Sun-ra, de total elbizonytalanodtam.... Tud valaki valami biztatot is mondani? : ) Nekunk is az elso utunk lesz a Maldiv-szigetekre pici babankkal es anyossal felszerelkezve.... : )))
En is All I-ra gondoltam, hogy talan igy egyszerubb....
Igazabol a kerdesem az lenne, hogy kivel erdemes utazni mostansag? Annyi az iroda es annyi a kulonbozo arajanlat, hogy mar total osszezavarodtunk. Novemberben nincs gep pesti indulassal?
Utso kerdesem: olvastam vhol, hogy a Ramadan miatt (ami ugye nov.25-ig tart) sok szolgaltatas szunetel. Errol mit tudtok?
Tobb kerdes mara nem jut eszembe..
Millio koszi, ha kicsit segit valaki szelektalni utazasi iroda-ugyben.
Szep Napot!
ssuzy
Ja! Es azert novemberben sem esik tul sokat az eso.. igaz?
Hát nem nagyon örülök a beszámolódnak Replay. Mi épp most készülünk a Sun-ra, ráadásul ez lesz az első utunk a Maldívra. (Nászút). Nem nagyon szeretnék ott balhézgatni a bungik miatt. Mi is AI-re megyünk.
Egyébként tudnátok abban segíteni hogy mennyi borravalót szokás adni, és milyen szolgáltatásokért a Sun-on?
Mi bécsi indulással megyünk az osztrák neckermannal remélhetőleg balhé nélkül.