Keresés

Részletes keresés

alongtimeago Creative Commons License 2012.11.25 0 0 4665

Talán nem írtam még neked, csak múltkor próbáltam ráutalni. 

Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, és nem olvastam itt a fórumban sem olyat hogy valakinek jót tett volna az intimtorna.

Itt most sok mindent lehet leírni a saját tapasztalatomról is, de a lényeg az hogy akinek ott belül nincsenek rendben a dolgai annak igencsak nem esik jól az intimtorna. Nekem az első hónapokban nem voltak rossz érzéseim, hiszen nem is tudtam elég erősen ott szorítani, de most már igencsak megerősödtem, és ha én ott erősebben szorítok annak igen komoly érezhető következményei vannak. Belül kicsit "lángolást" érzek, és még a bőröm is bepirosodik stb. Egyetlen doki sem ajánlotta hogy intimtornázzak, bár mikor mondtam hogy csinálom akkor nem ellenkeztek. Egyedül Ritter professzor mondta hogy mivel igen erős a végbélnél az izom, teljesen felesleges csinálnom az intimtornát. 

Előzmény: szilasielvira (4659)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.11.25 0 0 4664

Végbéltükrözésre gondolsz? Az egyáltalán nem fáj, sima proktológus megcsinálja a szakrendelésen, ahova tartozol, lehet, hogy be kell jelentkezned először. Nekem már legalább 3x csinált, semmi az egész, se beöntés, se koplalás. Csak "kellemetlen" de kibírható. Ha akarod, még írok róla.

Kolonoszkópia - na az már keményebb, vagy erre gondoltál?

Előzmény: miha13 (4661)
tristen Creative Commons License 2012.11.25 0 0 4663

Szia!

 

Magánrendelésen minden megoldható szerintem, de ezt nem támogatja az OEP.

 

Kitartás!

Előzmény: miha13 (4661)
tristen Creative Commons License 2012.11.25 0 0 4662

Szia!

 

Köszi, hogy mindezeket leírtad, sokkal jobban látjuk most már mi is, kinek jó ez a dolog....

 

üdv. :)

Előzmény: szilasielvira (4659)
miha13 Creative Commons License 2012.11.24 0 0 4661

Sziasztok!

 

Azt hiszem én is egyike lettem a szenvedőknek... Jobbik esetben. Rosszabb esetben vmi rossz indulatú folyamat van bennem, dokihoz csak két hét múlva tudok menni.

 

Azt szeretném megkérdezni, hogy ahoz, hogy a végbelet fel tudják térképezni, szükség van "betekintésre". Én úgy olvastam, hogy már létezik CT-s eljárás is, illetve van a lenyelhető kamera.

Ha az árakat most nem vesszük figyelembe, akkor ez a kettő nem helyettesíti a tükrözést?

tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.11.24 0 0 4660

Köszönöm a tanácsokat, lehet, hogy akkor mégis az ivással van a baj, ma direkt mértem, mennyit iszom, most este 7 óra 20 van, és most tartok kb. 1,2 liternél. Igaz, este szoktam vacsi után sokat inni, ami még hátra van, pedig az sem jó, mert éjjel kell dolgoznia a vesémnek. Hát jó, magamba szállok, és inni fogok, mint a gödény, akár szomjas vagyok, akár nem (az a baj, hogy nem vagyok :(. Főleg teát szoktam, (valami gyógy, vagy zöldteát), vizet, szódavizet, ilyesmit, a lónyálakat nem szeretem :).

Gyümölcsöt kb. 2-3 almányit eszem naponta (mennyiségre), az nem sok.

Nagyon sovány vagyok, és renyhék a beleim, gondolom azért sem továbbítják a salakanyagot.

Előzmény: tristen (4658)
szilasielvira Creative Commons License 2012.11.24 0 0 4659

Voltam a Kriston tornán,nem jött be..Nekem semmi újat nem mondtak,és nem egyénre szabottan foglalkoznak veled,hanem általánosságban beszélnek,ami nem jó,mert aki ott van,annak szerintem mindenkinek más a problémája...De ez csak az én véleményem..Akinek javasolni tudom,azoknak,akinek inkontinens/nem tudja tartani /betegeknem javasolnám,akinek becseppen a pisi néha,bagy férfiaknál aki idősebb,és prosztata,és végbél problémája van..Meg akinek van rendes egészségügyi végzettsége,annak sem tudnak mondani újat...Ezcsak az én véleményem,nekem nagy csalódás volt...:((Meg valamelyik nap hasmenésem volt,és azt míg nem voltam műtve,addig tudtam tartani azt is,most nem megy még..Össze tojtam magam az utca közepén..Nagyon pocsékérzés..

tristen Creative Commons License 2012.11.24 0 0 4658

Szia!

Ha jól van összeállítva az étrendet, akkor sok evés mellett is lehet tartani a súlyt. Ilyenek a joghurtok, kefirek, amik eleve lágyítják a székletet. De ilyen még a gyümölcs, ámbár szerintem a gyümölcsöket módjával, mert valakinél ellentétes hatást vált ki. A folyadékbevitelt az eddigi kevésről a többszörösére kellene növelned. Köztudott, hogy aki keveset iszik, annak sűrűbb mindene.

Nagyon fontos a legalább napi 1,5 de akár 2 liter folyadékbevitel. A vérkeringésre is jó hatással van, illetve a vese is jobban érzi magát, ha nem spórolnia kell a folyadékkal, hanem folyamatosan végeznie a munkáját. Aki kevesebb folyadékot visz be, a veséjét is megterheli, mert a szervezetünk, ami csodálatos és különleges, arra van "ítélve", hogy ha csökken a bevitt folyadék, spóroljon vele.. És ez nem jó hatással van a vesékre.

A folyadékbevitelnél azonban ügyelni kell a bevitt folyadék mennyiségén kívül a minőségre is. Természetesen a coca és pepsi kólák semmit sem érnek, azon kívül, hogy tartós fogyasztásuk elősegíti a cukorbetegség kialakulását, és a 100%-os gyümölcsleveket sem ajánlanám, mert azoknak a savtartalma pedig igen magas, ami egyéb nem kívánatos panaszokat okozhat, ilyen lehet a gyomor savtartalmának a megemelkedése, a szervezet elsavasodása. Én a folyadékoknál az egyszerű vízre gondoltam, ami lelet csapvíz, lehet ásványvíz...... Időnként be lehet dobni különlegesebb vizeket, mint pl. a PI víz, vagy esetleg egyéb nagyobb diszkontokban megvásárolható gyógyvizek.

Kitartás!   

Előzmény: tyúkanyó48 (4655)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.11.23 0 0 4657

Köszi, hogy máris válaszoltál. Igen, ezt is mondja, és lehetne is benne valami, de - bocs, most komolyan - annyit pisilek, hogy akkor csak nem  kevés. Legalább 2 l-t megiszok naponta, mindenfélét, szódavizet, teát, sima vizet, stb. Tudom, hogy sokat kell inni.

Előzmény: PETYUS (4656)
PETYUS Creative Commons License 2012.11.22 0 0 4656

Az nem lehet hogy keveset iszol?

Előzmény: tyúkanyó48 (4655)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.11.22 0 0 4655

Sziasztok!

 

Itt még új vagyok, de már régi "aranyeres" :), két éve műttöttek is, fú, utána két hétig nagyon durva volt.  Most is állandóan szorulásom van.  Az lenne a kérdésem, ha valaki tudná rá a választ, hogy attól lehet-e, hogy keveset eszem?  A  férjemnek ugyanis az a fixa ideája, hogy attól van, mert nem eszem eleget. (hogy miért, az más kérdés, ennyit bírok, gyakran fáj a gyomrom, pszichés okok, stb.). Szerintem nem eszem keveset, mert tartom a súlyom, annak ellenére, hogy rengeteget mozgok, fizikai munkát végzek, tornázom, stb. Ha keveset ennék, akkor fogynék, nem?

Szerinte:  ha nincs elég bevétel, nincs kiadás.

Sajnos csak valamilyen hashajtóval megy, úgyis nagyon nehezen. Nem szeretném, ha megint műtétre kerülne sor, jajj!

Mit gondoltok? Köszi :)

monica2 Creative Commons License 2012.11.22 0 0 4654

Szia! Reméljük semmi komoly ha elmész dokihoz mindenkép ird meg mit mondot!

Előzmény: puding77 (4653)
puding77 Creative Commons License 2012.11.21 0 0 4653

Sajnos a fájdalmat jobban bÍrom mint a dokikat ill. a rendelőket :)

 

Már nagyon zavar a dolog,igy a napokban azért felkeresek egy szakembert.

 

Köszönöm a dokikat,valamelyiket felkeresem de csak ha az ülőfürdő nem segit :)

 

Egyébként én is gyanakodtam a végbélrepedésre de nekem a székelés nem okoz szinte semmilyen fájdalmat.Inkább ülés közben érzek fájdalmat ill. fekve,állva és minden pozitúrában,de székelés közben nem.

Talán végbélfekély lehet a tünetekből kiindulva de nem tudom.

Előzmény: monica2 (4652)
monica2 Creative Commons License 2012.11.21 0 0 4652

Szia!

Lehet hogy végbélrepedésed van nekem is igy kezdödött!

Bánfalvi dokor úr vagy Csatár Éva doktornő!Minkettö kíváló orvos szerintem!

Meleg ülöfürdö,bepanten krém és széklet lazítás! Ha ez sem segít akkor tényleg írány az orvos!

Előzmény: puding77 (4650)
tristen Creative Commons License 2012.11.21 0 0 4651

Szia!

 

Kitartás és mielőbb menjél el egy jó proktológushoz. Elképesztő, hogy ilyen fájdalmak ellenére sem szánod rá magad. 

 

Mielőbb gyógyulj meg!

 

üdv.

Előzmény: puding77 (4650)
puding77 Creative Commons License 2012.11.20 0 0 4650

Sziasztok!

 

Olvasgatva a korábbo hozzászólásokat nem vagyok biztos benne,hogy a panaszaimmal nem leszek off topic,de azért leÍrom őket mert már nagyon örülnék ha tudnám mi a bajom.(Én orvosokhoz csak akkor megyek ha már nagyon muszáj)

 

Pár hete vettem észre,hogy véres a székletem és fokozatosan egyre jobban fáj a végbelem.Mivel már sokszor volt aranyerem,igy most is erre gondoltam és megvettem a szokásos kenőcsöt.Aztán mikor már majd 2hét elteltével sem javúlt a dolog,rákellett jönnöm,hogy ez nem aranyér.

Olvasgattam mindent a neten és svédcseppeket iszom csalán teával de nem használ.Eitkábban vérzik ugyan de folyamatosan fáj.Egymás után szedem a fájdalomcsillapÍtókat.

Nem tudom mi lehet ez de már nagyon idegölő,hogy nem tudok ez miatt önmagam lenni.

 

Ha van valakinek valamilyen ötlete az kérem Írjon nekem.

Egy jó proktológus elérhetőségeinek is örülnék Bp.-en.

 

Előre is Köszönöm! 

 

 

tristen Creative Commons License 2012.11.19 0 0 4649

Sziasztok!

 

Arra kérek mindenkit, hogy pörgessük tovább a fórumot, mert kezd leállni. Nem azt szeretném, hogy itt panaszkodjuk ki magunkat, de hát ez a fórum ezért van!

 

üdv. :)

tristen Creative Commons License 2012.11.18 0 0 4648

Sziasztok!

 

Én mint egyszermélyes hadsereg a betegségek ellen, küldöm Mindenkinek az erőt a gyógyuláshoz! :))

 

Kitartás!

szilasielvira Creative Commons License 2012.11.18 0 0 4647

Ez nekem is jól jönne...Minden tanácsot meghallgatok..Már a fájdalomból és a viszketésből kijövök,és dolgozni is kezdek belejönni dolgokba..DE!És itt jön a de...A Tisasen eddig jó volt az este 1tbl,és reggel 1 WC,de mostanában van hogy egész nap megy a ahsam,és se dolgozni nem tudok,és rettegek hogy melyik forgalmi dugóban jön rám..Ha rám jön,nem érzem hogy szél,vagy széklet lesz belőle,és jártam már így is,meg úgyis..A doki szerint ennek meg kell fél év mire helyre jön..Jövőhéten kezdődik az intim torna,attól többet várok..Járok természetgyógyászhoz,szerintem az is jó lesz..Már lassan ördög űzésre is,csak menjen ki belőlem a műtét utáni depressziós állapot..Mert hogy felejteni nem nagyon tudom a történteket,és kihat a minden napjaimra..Hétfőn megpróbálkozom az emelkedős sétába,kell a mozgás,mert hízok...Megnézem a honlapját a doktor úrnak,és regisztrálni kell???Vagy ha nem regisztrálunk,akkor olvasgatni tudunk benne???Megnézem,és köszönöm!

Előzmény: Bánfalvi Péter (4646)
Bánfalvi Péter Creative Commons License 2012.11.17 0 0 4646

Kedves Andi!

 

Én is leginkább végbélrepedésre gondolnék, de mivel nem "szűz" a terület, érdemes lenne majd megvizsgáltatnia, hogy nem a műtét esetleges későbbi szövődménye okozza panaszát.

A székletrendelésen túl használhat Bepanthen krémet is.

Egyéb ötletem így látatlanban nincs.

Üdv:

 

dr. Bánfalvi Péter

 

u.i.: talán még annyi: honlapomon feliratkozással kaphat csomó jótanácsot székeléssel, étkezéssel, életmóddal kapcsolatban. Érdemes átnéznie, sokan dícsérik.

Előzmény: f.andi83 (4638)
Lalaura Creative Commons License 2012.11.15 0 0 4645

Szia! Ha elolvasod a tapasztalatomat, megérted, hogy nem kell félni a vizsgálattól. Ha pánik beteg vagy akkor sem. Esetleg az erdményen aggódsz...., mi is lesz, azt ott helyben úgyis megmondja a vizsgáló orvos. Én két alkalommal vettem részt.: 10 éve, amikor a problémám kezdődött, én is nagyon nyugtalan voltam. Nem volt kellemes egy csővel a hátsómban ott feküdni, de nem is fájt. Kb.15-20 percig tartott, de ebben minden benne van, amig felfekszel,hozzákezd az orvos, elmagyarázza mit is lát, ha " rendes". Készen vagy felöltözöl, aláírsz. Ami nekem kellemetlen volt, az az, ahogyan a levegőt " pumpálják", hogy az eszköz akadálytalanul tudjon haladni. Ez egy feszítő érzés, és inkább utána jelentkezik, mikor már kijöttél. Szerencsére, mert a levegőt ki kell engedni, ha nem teszed azthiszed szétreped  a hasad. Előtte nap egy folyadékot kell kiváltani-meginni, ettől alapos hasmenésed lesz, ami kipucolja a beleidet. Azt elfogják mondani, mikortól nem szabad enni, de azthiszem inni lehet. ( vizet) Én ezen 5 éve újra átesetm, sőt kértem a vizsgálatot, a nyugalmam érdekében. ( Már amennyire nyugodt lehet az ember egy fissurával.) Most is azt mondom, az a pici kellemetlenség megér ennyit.

Altatásról nem tudok neked beszámolni, de az tény, hogy akkoriban az anyukám 80 éves volt, amikor neki is megnézték. Nyugtató- kábító hatású tablettát kapot, de nem altatták. Magánrendelésen már hallottam, hogy lehet altatásban is kérni, de az eléggé drága. Persze kinek hogyan....

Talán segítettem..

Szia.

Előzmény: kevita59 (4644)
kevita59 Creative Commons License 2012.11.15 0 0 4644

Én nekem egyenlőre csak colonoszkopiai vizsgálat kellene, hogy megnyugodjak, mivel elég sok problémám van mostanában, és félek nehogy nagyobb legyen a baj. De pszichés betegségem miatt nem merek neki menni bódításban. Hallottam hírét, van aki azt mondja semmi az egész, van aki az ellenkezőjét írja le. Hát nem tudom. Nagyon félek, de már az állandó rettegés a betegségtől is felőröl. Köszi a válaszod.

 

Előzmény: szilasielvira (4643)
szilasielvira Creative Commons License 2012.11.14 0 0 4643

Szia!

A műtéthez kutyakötelessége felajánlani az aneszteziológusnak hogy altatásba vagy gerincbe kéred-e az érzéstelenítést..Kivéve ha valamelyiknek valamilyen kontraindikációja van/ellenjavallata/..Én a műtétnél az altatásról lebeszélnélek,mert ha felébresztenek,akkor egyből fájni fog,de nem akárhogy..A gerincnél meg folyamatosan jön a fájdalom,és arra jobban fel lehet készülni..De!Ez csak az én véleményem...A colonoscopiát én nem engedtem,mondtam hogy én azt nem szeretném.De nekem rectoscopiát akart csináltatni..A colonoscopiánál hosszan vezetik a műszert,és én még úgy tanultam,hogy ahoz valami kábítót adnak,amitől elviselhetőbb...Állami műtét??Az állami is jól csinálja,de ha megfogadod az orvost/pénzt adsz neki/az már nem állami az a műtét:)))

Előzmény: kevita59 (4642)
kevita59 Creative Commons License 2012.11.14 0 0 4642

Kedves Fórumozók!

A segítségetek szeretném kérni, nem tudja valaki, hogy a Dél-Pesti Kórházban végeznek-e kolonoszkópiai vizsgálatot altatásban. Pánikbeteg vagyok, most már nem tudom tovább halogatni a vizsgálatot, de egy olyan kórházat keresek, ahol altatásban is megcsinálják. Sajnos kis jövedelmem miatt a magánrendelést nem tudom megfizetni sajnos.

Segítségeteket előre is megköszönöm!!

f.andi83 Creative Commons License 2012.11.14 0 0 4641

Kedves Elvira!

 

Én is végbélrepedésre gondolok, bár nem tudom milyen az, még nem volt eddig ilyen gondom. Másik gondolatom a belső aranyér. Ma reggel érdekes módon minden rendben volt a WC-n. Lehet butaság, de az is lehet, hogy olaj hiányzott a beleimből :), mert este ettem pörkölt mogyorót, és a széklet reggel minden rossz jel nélkül kicsúszott.

29 éves vagyok egyébként, és az általád vélt ötletet köszönöm, de nem gondolom, hogy majdnem 4 évvel a műtét után jelentkezne fistula.

A tanácskérő levelemben lehet nem jól fogalmaztam, eszem ágában sincs diétázni, bele is halnék az éhezésbe:) Rendesen étkezem, a leírtakat pedig a széklet lágyítása miatt eszem pluszban, több-kevesebb sikerrel.

Mégegyszer köszönöm ötleted, várok a Doktor úr hozzászólására is!

Szép napot!

 

Előzmény: szilasielvira (4640)
szilasielvira Creative Commons License 2012.11.13 0 0 4640

Szerintem ez felrepedés,de reméljük a Doktor úr jobbat mond...Nekem a családban volt pont így,ahogy leírtad..Mert..azzal magyarázzák,hogy a műtét után kötőszövetes heg marad vissza,ami ugyan nem tágul annyira mint kellene,így az könnyebben sérülhet...Engem is mindenki ettől félt..Nem tudom hány éves vagy,de talán ez nem is korfüggő,de a végbél daganata is jár vérzéssel,de reméljük nálad nem ez van..Ezt csak a könyvben írják...A tesómnak a berepedés,vagy másnéven fistulája lett a műtét után..Ezt a diéta dolgot meg szerintem mindenki túl lihegi...Nekem legalább is tele a cipőm vele..Én már ettem hosszú távon így is,meg úgy is...És valahogy mindig egyforma a hatás..Így én azért nem diétázom,mert nincs értelme..Nekem ugyanilyen a széklet így is,úgy is..remélem azért más tudja mire reagál a szervezete,mert nekem ez nem olyan könnyű...Nekem ételféleségre semmire,csak speciális hashajtóra...Így ez nehéz...De a doktor úr majd biztosan tudja...

Előzmény: f.andi83 (4638)
szilasielvira Creative Commons License 2012.11.13 0 0 4639

Köszi,aranyos vagy:))))Hát,a tapasztalat..aki nem hízékony,az egyen bőlével..de én:((((Tavasszal adtam le 25kg-t,abból 4-5-öt csíptem mára vissza,emiatt a műtét miatt főleg...Még nem birok nagyon melózni/masszőr vagyok/ma kezdtem,és iszonyú gáz volt..De csináltam,mert ennyi idő után mostmár kella pénz,nem lehet pénz nélkül lenni..Holnap megyek kontrollra,és megkeresem most nem a betegjogi képviselőt,mert az csúnyán lerázott,hanem az osztályvezetőhöz is kérek időpontot..Viszem a képet,főleg van egy,a kedvencem,ahol iszonyúan látszik hogy totál be van varrva a végbelem:))))Na ez akkor nem volt egyáltalán mulatságos,de az orvos fejére kiváncsi leszek..meg amiket rám hordott az ex orvosom azon a bizonyos hétfői,és másik műtétes napom reggelén,miszerint én "szét fosattattam a a seggem",és "nyúkáltam bele glicerines kúpokkal",ő hogyan csinálta volna a helyemben egy bevarrt fenékkel????na ha ezt megválaszolja nekem az osztályvezető előtt,akkor,oké...Ezt azért még nem hagyom ki..pusz,és jó éjt mindenkinek!

Előzmény: tristen (4636)
f.andi83 Creative Commons License 2012.11.12 0 0 4638

Megpróbálom ismét! :)

 

Kedves sorstársak!

Tisztelt Doktor úr!

 

2009. februárjában műtöttek külső -és belső aranyérrel. Azóta évente 2-3 alkalommal fordult elő, hogy valamiért keményebb volt a székletem, ekkor égető, bizsergő érzést éreztem, de azonnali tusolás, és minimális Nivea krém kivülre megoldotta a problémát.

Azonban már 2 hete valami nem oké. Minden reggel az első alkalommal kemény az eleje, ami minimális vérzéssel is jár (ez aggaszt a legjobban)!

Az étkezésem tartalmaz minden nap levest, naponta 2* 100%-os gyümölcslé mellé 2 liter vizet iszom, 2 hete minden este Danone Activia+Korpovit keksz+1 pohár tej.

Valamennyire stresszesebb az élet mostanában, de semmivel sem rosszabb, mint amikor minden rendben van odalent.

 

Kérem, akinek van ötlete, saját tapasztalata, hogy mivel tudnám visszaállítani a jobb helyzetet, segítsen nekem.

 

Köszönöm!

 

 

Előzmény: f.andi83 (4637)
f.andi83 Creative Commons License 2012.11.12 0 0 4637

Sziasztok!

 

Valamiért nem jelent meg a levelem. Vajon miért?

tristen Creative Commons License 2012.11.12 0 0 4636

Szia!

 

Nagyon jó tanácsokat adsz most is. Várjuk a további beszámolóidat.

 

Gyors gyógyulást, nagyon jó egészséget kívánok!

 

üdv. : )

 

Előzmény: szilasielvira (4635)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!