Az mennyire szokványos, hogy a Conectok első ajtaja feletti fekete üveg sáv plexivel van helyettesítve? Az NCA-524 már hónapok óta így közlekedik. Azon túl, hogy rondán hullámosodik, nem is váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert mostanra hosszában ketté is tört. Ott fog beázni a kocsi.
Szerintem meg van hova megy a 7-esről kerülő kocsi nagy része, de ahogy elnézem a beosztásokat, a hétvégén marad a 7-es az Andortól. A kocsik pedig vissza megy a 36-osra, amit Andor ad iskola időbe ahogy eddig is, meg a beugrókat is!
Az egyik tegnap késő esti 114-es sofőrjének köszönöm, hogy engem és még 5 másik embert otthagyott a Szent Imre kórháznál (irány: Móricz), lassítás nélkül...
Amióta van 100E az első néhány napot leszámítva a 159esen jár 2, mint tartalék. (Az említett 2 példány a 100E első napján még 36-oson volt fólia nélkül.)
Ma még csak a kocsik álltak be a korábbiak helyett az eddigi fordákra. A kérdés pedig arra vonatkozott, hogy a + fordák mikor kerülnek át, mert a forgalmi számok alapján elsejére nem láttam semmit.
158 marad Localo végleg? 7-es helyett hova megy az Arriva? Annyit tudok, hogy a 138-ra is megy majd Csepel. Múltkor leteszteltem a 138-at 2x voltam rajta, azért 50-el döcögni az M0-son kicsit kellemetlen! Lehet tudni, hogy milyen változások lesznek még?
Azért most már sajna az NAY-ok sem makulátlanok: tegnapelőtt NAY-334 alján szakadt le félig az alul lévő, motor alatti fedlap. Ki is kellett állnunk a forgalomból...
A facebookon mostanában divat lett minden a BKKval kapcsolatos dologgal kapcsolatban úgy posztolni, hogy majd ő is fel lesz érte jelentve. Abba nem gondolnak bele, hogy egy ilyen hibát jobb lenne inkább normálisan jelezni.