Keresés

Részletes keresés

Borembukkk Creative Commons License 2012.12.31 0 0 4759

Ha rám hallgatsz, alaposan elgondolkodsz a dolgokon. Én évekig vajákoltam magam, a vége az lett, hogy hozzád hasonlóan sem aludni, sem "élni" nem tudtam. Persze, jártam az sztk sebészeten, ott elsőre azt mondták, nincs is aranyerem, másodjára meg azt, hogyy úgy fáj, hogy nem tudnak megvizsgálni sem, menjek vissza ha már nem fáj..

 

Ezután kínomban elmentem az első szakorovoshoz, aki "ráért" azonnal fogadni. Ez 5 napi kínlódás/nem alvás után volt. Ő nem lacafacázott, betolta tövig a műszert, bár előtte jeleztem, hogy megőrülök a kíntól. Mondta, ezt bizony műteni kell, 3 hét múlva van időpontja. Kínomban azt mondtam, jó, aakkor legyen, aminek lennie kell. Én is úgy vagyok, hogy orvost inkább kerülöm, valahogy nem tudok megbízni a magyar orvosokban, szerintem ők is csupán ugyanolyan iparosok, mint a többi szakmában.

 

Sajnos a  gyulladás, vagy akármi, ami a fájdalmat okozta nem múlt el a műtétig sem, talán emiatt kínzott meg engem a dolog jobban, mint kellett volna. Sokan azt  mondják, az aranér tipikusan életmód miatt tud fájni, illetve a stressz miatt. Ezen is érdemes elgondolkodni, vajon mik okoznak benned feszültségeket, amik esetleg hátul csapódnak ki. Nálam egyértelműen a párkapcsolati problémák vezettek el idáig, a hosszanttartó egészségtelen életmód mellett. Most már túl vagyok a műtéten, de a szorongásoktól még nem tudtam teljesen megszabadulni, talán emiatt is szenvedek még időnként feleslegesen.

 

Tehát, tegyél rendet magad körül, ha tudsz és tényleg nem szabad sajnálni a  ráfordított pénzt. Aki engem "megcsinált", végül is nem kerül borzasztóan sokba és a sima SZTK-s dokinál sokkal jobb volt. De, most már elgondolkodom egy neves provtológuson is, mert ez még mindig nem élet, amit most érzek. Ha belefér a keretedbe, neked is azt mondom, ne ezen spórolj, mert fájdalomban, szenvedésben fogod megfizetni az árát..

Előzmény: nobodyathome (4756)
Borembukkk Creative Commons License 2012.12.31 0 0 4758

Na, én is túl vagyok az ünnepeken. :) Picit küzdelmes volt, de túléltem. Most próbálok "leszokni" a paraffin olajról, de elég küzdelmes így az "élet". Valahogy, mint ha totál összeszűkültem volna ott hátul. Azt nem tudom, ez javulni fog, vagy így kell leélnem az életemet? A varratok kiestek, már csak nagyon ritkán vérzek alul, akkor is csak pár pötty, de a nagydolog után órákig fájok és ceruza vastagságú, amit ki tudok préselni.

 

Szóval, még mindig elég problémás az életem. :(

Előzmény: tristen (4743)
Bánfalvi Péter Creative Commons License 2012.12.30 0 0 4757

Kedves NaH!

 

Ez a feszülő csomó egy vérrög lesz, erre ezt tudnám javasolni.

 

Jön is, megy is, marad is, mi az? A külső, rögösödött aranyérről

 

És én is kívánok mindenkinek boldog, egészséges új évet!

 

Üdv:

 

Dr. Bánfalvi Péter

Előzmény: nobodyathome (4756)
nobodyathome Creative Commons License 2012.12.30 0 0 4756

Aha... Egy "kicsit"... A saját gyermekem születésénél is inkább "kidobtak" a szülőszobáról :)

 

Halaod előre, bár előző éjszaka végig aludtam, ellenben így meg "kiszáradt" reggelre, pedig igen rendesen kenegettem... Így reggelre volt egy kis "kiszáradás", ami ellenben mostanra elmúlt, jól érzem magam...

 

Úgyhogy köszönöm mindenkinek a lelki erőt, amit adott... És a tanácsokat is.

 

Boldog, Sikerekben Gazdag, Eredményes, és TÜNETMENTES Újévet Nektek.

Előzmény: tyúkanyó48 (4755)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.29 0 0 4755

Aha, értem, szóval egy kicsit orvos- meg kórházfóbiás vagy :)

No nem baj, ez majd elmúlik, ahogy öregszel. Kénytelen leszel megadni magadat. A saját érdekedben.

De, örülök, hogy kicsit jobban vagy. Tényleg valami belső ok is lehet, a hideg meg cipekedés csak kiváltotta a panaszokat.

Mindenesetre jó, hogy már kezded elhatározni magad, bármennyi is az ellenérzés.

 

Boldog új évet és gyógyulást mindnyájatoknak! Meg egészséges életmódot, hogy minél kevesebbszer kerüljünk "szorult" helyzetbe! :)

 

Előzmény: nobodyathome (4754)
nobodyathome Creative Commons License 2012.12.29 0 0 4754

Szia,

 

Igen, köszönöm, összeraktam este egy megatonnás cuccot, reparon/sperti kenés bőségesen, sperti kúp, cataflam és detralex...

 

Sikerült 1 ébredéssel átaludnom az éjszakát, ez a feszülő, égő fájdalom nagy része reggelre elmúlt...

Most folytatom hasonló szellemben kezelésemet, sűrű mosdással, wc-t azonnal eéintézem, ha érzem, hogy kell, előtte mindig a hemoclinnel besegítek, utána azzal is kenem, egyelőre működni látszik a történet...

 

Orvos... Alapvetően AZ orvossal van a baj...

 

Igazatok van a dologban...

 

Nem szégyen miatt nem megyek, voltam sajnos nem is egyszer hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben... Egyszerűen rettegek tőlük, a kórház szagtól, minden ilyesmitől...

 

Amúgy a mostani öngyógyításomtól függetlenűl kénytelen leszek megnézetni, mert gyanús, hogy ez valaminek a szövődményeként jött elő, a pakolgatás meg a hideg szoba meg a bútorcigölés csak másodlagos kiváltó ok volt...

Előzmény: tyúkanyó48 (4752)
nobodyathome Creative Commons License 2012.12.29 0 0 4753

Helló,

Köszi, valójában előzőekben elírtam a gyógyi nevét, pontosan azt szedem, jelenleg 2x3 szemet, amit Te is írtál, azaz a Detralexet.

Előzmény: 44. (4750)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.29 0 0 4752

Remélem, jobban vagy. Sajnos most pár napig nemigen tudsz elmenni orvoshoz, hétfőn már biztos nem rendelnek, azután meg elseje. Valahogy át kell vészelned a szilvesztert.

Igen, engem is mindig az "életmódom" miatt tolt le a doki, pedig én annyire igyekszem rostosat enni, sok gyümölcs, szilvára tej, meg ilyenek, a gyomromnak semmi baja tőle, de meg nem hajt.

Hát akkor csináld az ülőfürdőt, kúpokat, nyomogatást, és kevés ideig légy a hideg WC-den! :)

 

Viszont vissza kell vonnom a Wulong teára írtakat! Akit érdekel:  mégis csak meghajtott, de rendesen! A hasam lapos, mint egy horpadt deszka, még szinte rossz is, annyira üres. Úgyhogy használható - ritkán, mert nekem erős hasgörcsöket, csikarást okozott, még akkor is, mikor már rég eljöttem a WC-ről.

 

Nobodyathome: ajánlom neked is, ha már az étkezéseden nem tudsz változtatni, de ne túl gyakran.

 

Előzmény: nobodyathome (4749)
tristen Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4751

Szia!

 

Szerintem is menj el az orvoshoz, mi ebben a szégyellni való. A sebész, proktológus ezt a szakmát azért tanulta ki, hogy megoldja a Hozzád ás még sok-sok másokhoz hasonló problémáját... Nem értem ezt a hozzáállást. Az urológiára is settenkedve mész, ha szükséged van rá.. Ott még "rosszabb" a helyzet, és érdekes, még senki sem halt bele.. Nekem volt egyszer ilyen hólyagtükrözésem, és széttett lábbal feküdtem egy sereg orvostanhallgató előtt, és érdekes túléltem.. És nem nő vagyok… mert hát ugye a Hölgyek többet fekszenek széttett lábbal, mármint a nőgyógyászaton, mint mi férfiak..

 

KITARTÁS!

Előzmény: nobodyathome (4746)
44. Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4750

Szia!

Nekem anno a detralex nevű gyógyszer is segített.Nem éppen olcsó, de recept nélkül kapható. Dr Bánfalvy Péter oldalán sokféle lehetőségről ír ami enyhíthet a fájdalmadon.

Ha nem javul akkor mindenképp mutasd meg orvosnak magad, mert más segít a külső és más a belső aranyéren. Szégyenleni nem kell sok hasonlót láttak már. :))

 

 

 

Előzmény: nobodyathome (4749)
nobodyathome Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4749

Amikkel próbálkozom:

- sparti (kúp is és krém is)

- hemoclean

- reparon

- depaxol vagy mi (tabletta), jelenleg 2x3 szemet...

 

Ma kamillás ülőfürdőt vettem, jól is esett... De a kiszállás után muszáj voltam megint krémezni, stb...

 

Az igazgatás azért kell, mert különben megveszek, annyira kifeszül... Sajnos hideg a wc-m, s az egyik, amitől ki szokott kelni a drága, az a hideg, vagy a tartós álldogálás, vagy a kettő együtt...

 

Tudom, hogy menni kéne dokihoz, de most mit mondjak, hogy felnőtt fejjel is rettegek, hogy ott matassanak? Sajnos ez van... Eddig mindig sikerült megoldani a dolgot, nem értem most mi van...

 

Nyilván a kajázási és ivási szokásaimat gyökeresen meg kell változtatni...

 

De elsőre inkább átaludnám legalább egyszer az éjszakát...

Előzmény: tyúkanyó48 (4748)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4748

Szia!

 

Valami kúppal még nem próbálkoztál?  Abból is van 100 féle, keress rá a neten,(gugliba beírod: kúp aranyérre), vagy a patikában kérj, a Reparon nekem sem nagyon használt. Ma Doloproctot használtam, a reggeli kellemetlen "élményem" után.

Én azért elmennék orvoshoz, itt nincs olyan, hogy intim téma, nem tudjuk így megítélni, hogy mennyire súlyos, ő biztos többet mondana, ha ez most Téged - gyakorló aranyerest :) - így kiütött.

A visszatologatás szerintem nem ér semmit :S

Ja, még Dio-pp, 600 mg-os tabletta, nem tudom, vény nélkül kapható-e, ezt is nézd meg a neten, vénaerősítő, aranyeres panaszok fellángolása esetén, ez is tényleg jó.

Számolj be, hogy vagy, javult-e valamit.

Előzmény: nobodyathome (4746)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4747

Wulong teás élményeim:

Nagyon finom a wulong tea! De nekem alig használt valamit :(

Megittam egy nap 3 dl-t. Először jól felfújt, utána meg szörnyen csikartak a beleim, görcsölt a hasam, alig tudtam aludni is, másnap reggel fél órát szenvedtem a WC-n, ennél nehezebben ritkán szokott menni. Nagyon rossz, még most is fáj.

Na mindegy, legalább az étvágyamat nem vette el, és finom. Azért iszom, hátha huzamosabb ideig kell, hogy használjon. Olyan, mint egy zöld tea, az íze, vagyis finomabb, csak hát... a hatás nekem nem jött be.

nobodyathome Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4746

Sziasztok,

 

Kérlek benneteket adjatok valami ötletet, mert felkötöm magam lassan...

 

Előzmény:

Hideg lakásban szekrényeket szereltem, hurcoltam, másnap reggel már éreztem egy kisebb kemény golyószerűséget, ekkor még ugyan nem, de másnap elkezdtem kezelni Mastu kenőccsel a dolgot. Megjegyzem '92 óta élek együtt aranyérrel, eddig hellyel közzel kezelni tudtam.

 

Amíg tartott a Mastu, úgy tűnt, pozitív irányban haladok a gyógyulással, azonban a krém elfogyott... És nem is gyártják már... Vagy forgalmazzák...

 

Váltottam ki Reparont, amit nem tartok eléggé hatékonynak (vagy csak nekem nincs egy szemernyi türelmem sem), illetve egy Sperti nevű _fogalmam_sincs_ készítményt ajánlottak...

 

Na most a csapda ott van, hogy hiába kenem, és "igazítom" a helyére az aranyeret, egyszerűen, mintha megragadtam volna ugyan azon a szinten, gyógyulásnak jelét nem tapasztalom, sőt néha duzzattabnak, máskor enyhülőnek érzem... Ha nem kenem és beigazítom, akkor egy darabig jónak tűnik, de ahogy "kiszárad" megbolondít...

 

Na most így melózni, főleg, hogy leginkább ülőmunkát végzek, igen kellemetlen...

 

3. napja, hogy 2-3 órát sikerül csak aludnom, mert minden köhögés, krákogás 1-1 kés a hátsómba...

 

Van más szer is, amivel érdemes próbálkoznom?

 

Bevallom, az orvostól rettegek, és elég intim nekem ez a téma, erre is már csak elkeseredésemben vettem rá magam, hogy itt leírjam a gondomat...

 

Köszi: NB

alongtimeago Creative Commons License 2012.12.28 0 0 4745

Borembukk !

 

Hogy a fájdalom mikor múlik ez az nagyon jó kérdés, és hihetetlen nagy különbségek lehetnek. Arról nem is beszélve hogy a fájdalomnak vagy diszkomfort érzésnek is vannak fokozatai. Olvass vissza a fórumban, én elolvastam már az első 3000 hozzászólást. Szóval, én azt az elvet vallom hogy igazán jól érezni magadat minimum 3-6 hónap után fogod ha szerencsés vagy. Ha nem akkor akár 3-6 év is kellhet. Én azért már sokkal jobban vagyok mint te, de én 3 és fél évvel vagyok műtét után. Nem ismétlem itt 100x magamat, de olvasd vissza a történetem.

 

Hogy valami újdonságot is írjak, én pl 4 hónapja rá sem ülök már a wc-re, és tök jól megy a dolog (enyhe guggolós módszer). Sőt nem is esik nehezemre így csinálni a dolgot. Hogy van-e ennek értelme nem tudom, de tudod az ember nagyon sok mindennel kísérletezik. Ha azt halljuk hogy nem jó dolog a wc-n üldögélni akkor ne üldögéljünk. Én régebben 20-30 percet üldögéltem, aztán visszavettem 5-10 percre, most már 0 perc. Ja igen és a wc papír használat is minimális, persze 0-ra azért nem tudtam még lecsökkenteni (papír helyett langyos víz !).

 

alongtimeago 

Előzmény: Borembukkk (4739)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.26 0 0 4744

Szia!

Igen, Te mindenkire figyelsz és mindig válaszolsz.

Néhány fórumon ott vagyok, van, ahol csak olvasóként, és szinte mind leálltak - mindenki a családdal van, nagy a jövés-menés a rokonokhoz, gondolom ezért is a leállások.

De majd utána! :)

Ma már tényleg kipróbálom a wulong teát, én ünnepekkor sem eszem többet, mint máskor.

Előzmény: tristen (4743)
tristen Creative Commons License 2012.12.24 0 0 4743

Szia!

 

Így ünnepek tájékán az ember elfelejti, hogy beteg is lehet, legalábbis ezt mutatja az, hogy a fórum kezd leállni. De mi- én legalábbis itt vagyok, és figyelek ám! :)))

 

Békés, áldott, szép karácsonyt! :)

Előzmény: tyúkanyó48 (4742)
tyúkanyó48 Creative Commons License 2012.12.24 0 0 4742

Én is Neked és Mindenkinek!

 

Köszi a szép képet. Te nagy lélek vagy.

Előzmény: tristen (4741)
tristen Creative Commons License 2012.12.23 0 0 4741

Sziasztok! 

 

Békés, szeretetteljes karácsonyt kívánok Nektek!

 

És KITARTÁS!

 

tristen Creative Commons License 2012.12.18 0 0 4740

Szia!

 

Örülök, hogy a körülményekhez képest jól vagy! További gyors gyógyulást kívánok!

 

üdv. :)

Előzmény: Borembukkk (4739)
Borembukkk Creative Commons License 2012.12.18 0 0 4739

Valahogy túléltem az első két napot, de viháncolni még mindig nincsen kedvem. Kinek, mikortól múlt el végleg a fájdalom? Én pont ma vagyok "három hetes", elvileg már gyógyult is lehetnék. Mondjuk már alig vérzik ürítéskor, az mindenképpen örömhír.

Előzmény: tristen (4738)
tristen Creative Commons License 2012.12.16 0 0 4738

Szia! 

 

Na látod már nem is hangzik oylan rosszul a munkakezdésed! :)

 

KITARTÁS!

Előzmény: Borembukkk (4737)
Borembukkk Creative Commons License 2012.12.16 0 0 4737

Kipróbáltam a kamillás vattakorongot, egészen hatékony. Egy flakonban kell vinni a teát és lehet tunkolni. Asszem már alig rettegek a melótól. :)

Előzmény: tristen (4736)
tristen Creative Commons License 2012.12.16 0 0 4736

Szia!

 

Az 5 éves kisfiad lepipál vécézésben. :)

 

Na de ne keseredj el, lesz ez még jobb is, ...

 

Én nem tudok jó technikákat, de a többiek biztosan megírjak majd!

 

KITARTÁS!

Előzmény: Borembukkk (4735)
Borembukkk Creative Commons License 2012.12.16 0 0 4735

Holnaptól megyek melózni, szurkoljatok, hogy ne csináljam magam össze meló közben. :)

 

Az a gond, hogy reggel csak minimális adag jön ki, elég fájdalmas is utána. Tegnap csináltam egy teszt napot, jó kis karácsonyi bevásárlás, egyebek, egész nap nem mentem wc-re a reggeli ürítés után. Végül is kibírtam, de elég megterhelő volt, aztán este toltam ki 2 adagban, amit napközben cipeltem. Ki lehet bírni, de nem egy jó dolog. Hogyan lehet megoldani a munkahelyi tisztálkodást, mert gondolom, csak jobb, ha nem szorongatom folyamatosan, illetve az olajozás is tud néha fura dolgokat művelni - asszem vinnem kell váltóruhát is. Mondjuk, viszonylag közel lakom, végső esetben haza is tudok ugrani kizuhanyozni magam, de ha van tuti jó ötlet, akkor mondhatjátok. A nedves törlő kendőket nem javasolják. Azt gondoltam, viszek be kamilla teát és valami intim vattát beáztatok és azzal törölgetem ki, mert a száraz wc papírral még csak tunkolgatni tudom, az meg nem tisztít ki rendesen.

 

Illetve mik a tapasztalatok, az összeszűkült belső záró izom mikorra jön rendbe és mitől? Mit lehet azon segíteni? 5 éves kisfiam bezzeg akkora hurkákat tud tolni, hogy eszem megáll, nekem meg a reggeli első széklet olyan pici, mint egy giliszta. :(

Előzmény: tristen (4734)
tristen Creative Commons License 2012.12.15 0 0 4734

Szia Yuri!

 

Látom most már, alapból ilyen vagy, szóval Téged így kell elfogadnunk.

 

Na már most, légy jobban, gyógyulj meg mielőbb!

 

A hozzászólásaidat el kellene juttatni egy amerikai forgatókönyvírónak, talán bestsellert is lehetne csinálni a részletesen kidolgozott mondanivalódból! :-)

 

KITARTÁS! :)

Előzmény: Törölt nick (4732)
monica2 Creative Commons License 2012.12.15 0 0 4733

Köszönjük a részletes beszámolót a székelési szokásaidrol!:)

Előzmény: Törölt nick (4732)
szepi111 Creative Commons License 2012.12.14 0 0 4731

Hello!

 

A paraffinolaj a jó szer, ez tény...

 

Ha 1-2 hétis használod attól még nem lesz semmi bajod... sokkal tovább azért már ne :):)

Előzmény: Borembukkk (4730)
Borembukkk Creative Commons License 2012.12.14 0 0 4730

A pszichés dolog egy picit bonyibb nálam, ezen egy kutya-macska nem segítene. Mondjuk úgy, hogy válófélben vagyok..

 

Közben meglett a megoldás is, vettem megint paraffin olajat. Azt hiszem, múltkor is az hajtott meg, most is bevettem éhgyomorra egy evőkanálnyit, utána pedig ittam sima meleg teát. Kb. 4 óra alatt végig futott rajtam és asszem majdnem mindent kipucolt estére. Ma reggel, bár iszonyatosan fájt, talán a "dugóm" is kibújt. Viszont a hátsóm olyan meggyötört most, hogy ihaj, vérzik is rendesen. De, talán több dugulásom nem lesz, mert az volt a baj. A második "adag" is gravitációs módszerrel jött ki, szóval akinek ilyen problémái vannak, az használja az olajat. Azt még nem tudom, hogyan kell pótolni a vitaminokat, de vettem mindenféle csoda joghurtot, meg szedek vitamin tablettákat is.

 

Szóval, valami végre történt.

Előzmény: tristen (4729)
tristen Creative Commons License 2012.12.13 0 0 4729

Szia!

 

Szerintem is ez már pszichés jellegű probléma Nálad, nem testi, és ez kihat a testedre is. Említetted, hogy egyedül élsz, így hát nem csodálom, hogy csak magaddal foglalkozol, és hát ez a legborzasztóbb ilyenkor. Miért nem veszel egy cicát vagy kutyust, hidd el, a háziállatok egyben lelki társak is, már eleve a gondoskodás róluk jóérzéssel tölti el az embert..

 

KITARTÁS!

Előzmény: Borembukkk (4727)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!