GYÉMÁNTVÁGÓ MAHÁJÁNA SZÚTRA AZ ÖNFELÜLMÚLÓ MEGISMERÉSRŐL
Hódolat a Magasztosnak, az Önfelülmúló Megismerésnek! Magam hallottam egy alkalommal. Egyszer a Magasztos éppen Srávasztíban, a Dzséta-ligetben, Anáthapindada parkjában időzött az ezerkétszázötven koldust számláló gyülekezet és rengeteg nagyra hivatott tökélyharcos társaságában. Reggel magára öltötte felsőcsuháját, fogta alamizsnás szilkéjét és bement a városba koldulni. Srávasztíból visszatérve a kapott ételt elfogyasztotta, elrakta szilkéjét, letette felsőcsuháját és lábat mosott. Ezután a számára elrendezett ülőhelyen keresztbetett lábbal letelepedett és testét egyenesen tartva, felidézte éber emlékezetét. Egy idő múlva a koldusok gyülekezni kezdtek a Magasztos körül. Sorra leborultak előtte, háromszor megkerülték jobb kéz felől, és melléje telepedtek. Történetesen a tiszteletreméltó Szubhúti is helyet foglalt a társaságban. Egyszer csak a tiszteletreméltó Szubhúti felállt, s felsőcsuháját vállán átvetve, jobb térdét a földre helyezve, összetett tenyerét a Magasztos felé hajlítva így szólt hozzá: – Milyen csodálatos, ó Magasztos: A teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágata a lehető legnagyobb segítséggel segíti a nagyra hivatott tökélyharcosokat, a lehető legnagyobb megbízatással bízza meg a nagyra hivatott tökélyharcosokat! Milyen csodálatos ez, ó Szugata! Ó Magasztos! Aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, hogyan állja meg a helyét, hogyan gyakoroljon, hogyan tartsa féken a gondolatait? A Magasztos erre így válaszolt: – Úgy bizony, Szubhúti! Úgy van, ahogy mondtad: a Tathágata a lehető legnagyobb segítséggel segíti, és a lehető legnagyobb megbízatással bízza meg a nagyra hivatott tökélyharcosokat. Nyisd ki jól a füled és figyelj rám, Szubhúti! Elmondom neked, hogy aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, hogyan állja meg a helyét, hogyan gyakoroljon, hogyan tartsa féken a gondolatait.
– Úgy lesz, ó Magasztos – ígérte Szubhúti, és a Magasztosra hallgatott.
Hamvas duális világa a hindu világkép és a hat darsana.
az alapvetések közösek:
Az ember végső szellemi lényege (lélek) örökkévaló és elpusztíthatatlan. Ez az önvaló, amely túléli a fizikai test halálát, de az újra megszületések sorozatán keresztül ismételten visszakerül a teremtett anyagi világba (reinkarnáció).
Az élőlények vágyai alapján megteremtett anyagi világban a létezés minden formája együtt jár a szenvedéssel.
Az élőlény anyagi világban való szenvedésének az okozója nem Isten, hanem saját maga. Körülményeit a Legfelsőbbtől saját egyéni vágyai s korábbi cselekedetei alapján kapja. Ez az ok-okozati viszony, vagyis a karma (karma=tett, cselekedet) törvénye.
Szenvedésének végső oka saját tudatlansága, s az ebből kivezető út a tudáson keresztül vezet.
Forrás: Tóth-Soma László: Bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába
Eddig okay Hamvas is.
A darsanák, úgy tűnik több pontban ellentmondanak egymásnak, ám ez amiatt lehetséges, hogy az Upanisadokban található kijelentések többféle módon is értelmezhetők. A hindu felfogás szerint az Upanisadok egymásnak sokszor látszólagosan ellentmondó kijelentései egyidejűleg igazak is lehetnek attól függően, hogy a valóságot milyen irányból közelítjük meg. A darsanák valójában nem ellentmondanak egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Több olyan alapvető nézőpont van, amelyben mindegyik irányzat egyetért, de ez kevés.
A Buddha ezeket a tanításokat valószínűleg az azkéták között töltött évek alatt megértette.
Az ő válasza az advaita nézet.
Aztán a 8. században ez belefolyt Sankara reformjába és ezért éppen elegen és éppen eleget vádolták ... csak úgy, mert ugye mivel és miért is lehetne, hiszen nem tudjuk mi van odaát. TiTu ennyi a közelítés távolsága ... néhány kör csupán.(tudod miért lázadtam az idő valós volta ellen, mert lineárisnak gondolják)
– Mit gondolsz, Szubhúti, ráébredt-e valamire a Tathágata, amikor elérte a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást? – Nem hiszem, Magasztos. Nincs semmi, amire a Tathágata ráébredhetne a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban. – Így van, Szubhúti, így van ez. Egyáltalán semmi sincs ott, amit meg lehetne ismerni. Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. Továbbá, Szubhúti, egyenlő ott minden, nincsenek benne különbségek. Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. Mivel minden egyformán önvalótlan, lénytelen, élettelen és személytelen, a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban minden üdvös tényezőként nyilvánul meg. Mert az üdvös tényezőket nem tényezőknek nevezte a Tathágata; ezért beszélt üdvös tényezőkről.
Európában azt hiszik, a Véda azt tanítja, hogy a megváltás a tudás. Ez a hit olyan ostoba és lapos, mint a tudomány, amely terjeszti. Tudásról szó sincs. A vidja nem tudást jelent, hanem éberséget. „Az út máshová vezet, mint a tudás vagy nemtudás.” – „Aki tudja, hogy tudás és tudatlanság, mindkettő elégtelen, és e kettős felismeréssel lépi át a halált, csak az halhatatlan.” – A tudás nem vált meg. Egyedül az éberség. Mert mi a megváltás? Nem egyéb, mint az individuális Ént levetni és univerzális személlyé lenni. Nem egyéb, mint a zárt életből kilépni és a nyílt létbe felemelkedni. Nem egyéb, mint az álmos kábaságból a valóságban felébredni.
Az éberség megértéséhez vezető utolsó és döntő lépés a következő: a Véda alapszava az atman. Az atman az individuális lélekkel szemben az egyetemes lélek. Az emberi Énnel szemben az isteni Én. Ez a lélek és Én az, aki minden lényben él, aki „ez nem más, mint az”, és „ez vagy te”. Ez a lét-lélek, az egyetemes, időn és téren túl levő örök, halhatatlan szellem-én. Az atman olyan szoros kapcsolatban áll az éberséggel, hogy a Véda nem egy helyen Ébernek mondja. Ő az Éber. Az atman az örök isteni lélek, aki nem született és nem hal meg, a mindenütt jelenvaló, mindent tudó, mindent látó lélek, maga az Éber. És amikor az ember kicsiny, zárt egyéni Énjéből kilép és a nyílt létben elkezd látni tudni, ez az atmanban való részesedés nem lehet soha erőfeszítés vagy tanulás vagy szorgalom vagy akarat eredménye. „Csak az éri el, akit ő maga kiválasztott”, mondja a Katha-upanisád. Semmiféle aszkétikus gyakorlat, jóga, tudás, morális fegyelem, bűntelenség még csak nyomába sem ér. Az éberség az atmannal, az isteni lélekkel való azonosulás, az atman kegyelme.
Az éberségnek vallásos-metafizikai jellege van. Az éberséggel az ember a halhatatlanságot éri el. Ezért az éberség vallásos állapot. Az éberség az istenség legmagasabb, legszellemibb jegyével való azonosulás. Az istenséget az teszi mindenhatóvá, mindentudóvá, örökkévalóvá, hogy: Éber. Az éberség pedig nem tudás, hanem érzékenység. Az éberség a lét intenzitása, éspedig a legmagasabb intenzitása. Az ember által elérhető legnagyobb éberség az atman éberségéhez úgy viszonylik, ahogy a gyertya lángja a villámhoz. Az ember legfeljebb a gyertyaláng erejével éber, az atman a villám erejével éber. Az éberség a lélek abszolút világossága. A tökéletes éberség a tökéletes lélekszerűség, s ez a tökéletes világosság: Apollón, Ozírisz, Brahman, Ahura Mazda. A lélek önmagában álló, az életen túlemelkedett, létté vált intenzív érzékenysége, amely mindent lát, mindent tud, mindent érez, mindent átél, teljesen szabad, teljesen világos, ez: buddha, a felébredett. Ezért mondja Zarathusztra, hogy az éberség minden létező között a legjobb. Ezért a napistenek a föld minden népénél az éberséget jelentik, ezek az istenek a szüntelenül ébrenlevők, az álomtalanok, akik, mint Zebaoth, Ahura Mazda, Brahman, Ozírisz, Apollón, az alvást nem ismerik. Az éberség jelentősége vallásos, mert nem az emberi életre, hanem a lét minden lehetőségére, vagyis az egész létre vonatkozik. Az éberség halhatatlan, mint maga az atman, a halhatatlan lélek.
A túlvilágra a lélek nem vihet mást, mint ezt az éberséget. Az éberség az, ami átviszi, átvezeti, ott is vezetője, ami az istenséghez emeli. A lélek, ha felébredt, vagyis ha metafizikai, természetfölötti érzékenységét elnyerte, túl van ismerésen és tudáson. Az ismerés, a tudás kifelé irányul, az éberségnek nincs iránya: érzékeny kifelé, befelé, felfelé, lefelé, az élet és az életfölötti lét jelenségeire. Mert a felébredő lélek, amikor egyre intenzívebben érzékeny, egyre intenzívebben önmagává lesz, egyre világosabban és éberebben önmaga. Egyre inkább leveti a zárt Én életét és azonosul a nyílt létben élő isteni atmannal. Ezért mondja az Isa-upanisád, hogy amikor az ember tökéletesen felébred, az más, mint lenni valamivé, más, mint semmivé lenni; „aki tudja, hogy nincs valamivé levés, de megsemmisülés sincs, csak... az halhatatlan”. A lét nem egyéb, mint a lélek intenzív érzékenysége. És ez a lét az egyetlen valóság; ez a realitás; ez a to on, mint Platón mondja. A többi álomkép, varázslat, májá, mé on, nemlétező. Csak a lélek: van. De nem az egyéni Én-lélek, amely alszik, mindegyik saját külön börtönében, illetve világában, hanem az atman-lélek, ami éberen tudja és látja, hogy egy közös világ van: ez a közös nagy világegyetem, a nagy egyetemes isteni lélek. Ezért mondja a Véda, hogy a megváltás: az éberség.
az iskolázottságtól a lényeg nem függő értelmiségnek lenni vagy inteligensnek, nem lehet tanulni ez a rizstermelő esélye ... ehhez meg elég a gyakorlás ... a rizstermelő mestere a rizs.
A Tudatosság az a képességed, hogy jelen vagy az életed minden pillanatában anélkül, hogy ítélkeznél magad, vagy bárki más felett. A képesség, hogy mindent befogadsz, semmi felett nem ítélkezel, és megengeded az egész Univerzumnak, hogy az legyen, ami. Ha semmit nem bírálsz, akkor annak látod a dolgokat, amik, nem annak, amik akarod, hogy legyenek, vagy amiknek lenniük kellene, hanem csak annak, amik. Ebből a térűrből át tudsz alakítani és meg tudsz változtatni mindent, és meg tudsz teremteni mindent, amit kívánsz, jobbat, mint amid jelenleg van, és többet, mint amit el bírsz képzelni.
ha valakit érdekel én milyen magasröptével éltem, lássa:
BALLADA A SENKI FIÁRÓL
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég, és hű barátom egy akadt: a köd. Rakott tálak között kivert az éhség, s halálra fáztam rőt kályhák előtt. Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, s szájam széléig áradt már a sár, utam mellett a rózsák elpusztultak s lehelletemtől megfakult a nyár, csodálom szinte már a napvilágot, hogy néha még rongyos vállamra süt, én, ki megjártam mind a hat világot, megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyos mezőkön birkóztam a széllel, ruhám csupán egy fügefalevél, mi sem tisztább számomra, mint az éjjel, mi sem sötétebb nékem, mint a dél. A matrózkocsmák mélyén felzokogtam, ahogy a temetőkben nevetek, enyém csak az, amit a sárba dobtam, s mindent megöltem, amit szeretek. Fehér derével lángveres hajamra s halántékomra már az ősz feküdt, s így megyek, fütyülve egymagamban, megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát, a harmattól kék lett a homlokom s így kergettem a Istent, aki hátrált, s a jövendőt, amely az otthonom. A hegytetőkön órákig pihentem, s megbámultam az izzadt kőtörőt, de a dómok mellett fütyülve mentem, s kinevettem a cifra püspököt: s ezért csak csók és korbács hullott árva testemre, mely oly egyformán feküdt csipkés párnák között és utcasárban, megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs hazám, borom, se feleségem és lábaim között a szél fütyül: lesz még pénzem és biztosan remélem, hogy egy nap nékem minden sikerül. S ha meguntam, hogy aranytálból éljek, a palotákat megint otthagyom, hasamért kánkánt járnak már a férgek, és valahol az őszi avaron, egy vén tövisbokor aljában, melyre csak egy rossz csillag sanda fénye süt: maradok egyszer, François Villon, fekve, megáldva és leköpve mindenütt.
NYÁRI BALLADA SZEGÉNY LOVISE-RÓL
Lovise egész nap a tűzhelynél állott és arcára fekete pernye hullt, és éhes volt, mikor a szalmazsákra az alkonyatban sírva ráborult. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S mikor egy úr a tűzhelynél meglátta szűz mellét, melyet korom takart, azt hitte, hogy megér egy sárga tallért egy éjszakára - de ő nem akart. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S akkor az úr tornyos várába hítta, ígérte: mint a rózsát öntözi, léptét számolja, harmattól is óvja, hintón hordja, selyembe göngyöli. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S mikor a várban kigyúlt az arca, ahogy lehellettől a rózsa kigyúl: akkor nem értette nagyon sokáig, hogy mért teremtette a férfit az Úr. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S a nyári szél a csatazajba fulladt, s az éji ég vörös lett, mint a vér, de a szívében nem volt már imádság és bíbor arca lett csak hófehér. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
És férje is elment a csatazajba, s ő maradt otthon, meg egy kis poronty, és az avaron lovagok feküdtek, olyan rőten, mint a tavalyi lomb. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S a nyári szél csak megjött évről évre, s gyakrabban jöttek még a férfiak, szívében a szerelem meghalt régen, s csak vére ordított, mint éji vad. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de bokor akart lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
S mikor a nyártól oly áldott lett a teste, amilyen áldott a víz partján a rét, a víz partjához ment egy nyári este, s beledobta a sok kihűlt mesét. Szegény emberek lánya volt, árva gyerek, de nem akart már bokor lenni, melyet körülcsókolnak a nyári szelek.
1 Tíz évig bordélyokba jártam, hogy szenvedélyemet kiéljem. Most testemet mély szakadékba száműztem e vad hegyvidéken. Hány mérföldre van a sok jó ágy, hol annyi lánnyal rugdalództam! Fenyők. Fülembe jéghideg szél sipít, mint kint a tar bozótban.
2 A Tant e gőgös csuhások őriznék? Ők tartanák be, mit Buddha elrendelt, meg fiúik, az elegáns, nagyképű ministránsok a pazar fenekekkel? Háromezer versem van. Poharamban iszapos bor. Ennél több nékem nem kell. Mit szóljak? Fütyülök a Zen-papokra, kik tudnak mit kezdeni a Zennel.
3 Sárga köpenybe öltöztem, a Törvényt kontempláltam és szutrákat lapoztam. A Mester ordított. Botjával hányszor verte deszkazsámolyomat laposra! Ma már látom, hogy mégsem a Zen papja voltam, csupán a mocskos szenvedélyé. Az hajtott, hogy lányokkal üzekedjem, fiúkkal nem kevésbé.
4 Vak Mori hallgat, én éneklek éjente, s mézes szavakat súgunk egymásnak, két parázna házinyúl a dunyha alatt. Majd ő: – "Veled, míg az Új Buddha megjön egy reggel, madárszóra." Míg én: – "A Régi Buddha nálunk lakik itt ezer tavasz óta" [1]
5 Sárgult a lomb, később lehullt a fáról, aztán ismét új tavasz érkezett, bimbók fakadtak, s mi elismételtük a sok-sok esküt és ígéretet. Hogyan köszönjem, Mori, amit értem tettél az évek igája alatt? Vadállatnak szülessek mindig újjá, ha elfelejtem tartozásomat.
[1] Ikkjú hetvenhárom éves korában beleszeretett egy vak lányba, Moriba: attól fogva vele élt. A versben szereplő "Régi Buddha" maga Buddha, míg "Új Buddha" alatt Maitreját, Buddha eljövendő inkarnációját kell érterni.
A dharmák áramlása soha nem szűnik meg, ha ide ír valaki ha nem. Annyit megtehetsz hogy nem mész vele,....akár itt a fórumon, akár a bozótosban ücsörögve.
Minden állandótlan, a törvények szerint változik minden ahogy a feltételek ezt lehetővé teszik. Hogy mennyi a beleszólásunk ebbe,.... hogy mennyire véletlenszerü,...a Buddha szerint a szándék,..."csak" ennyi.
....amíg nem tiszteled a nőt annyira hogy nélküle nem lehetne anyja gyermekednek ...... amíg nem tiszteled a férfit, hogy nélküle nem lehetne apja a gyermekednek, sem tudatos sem értelmes nem vagy.tudatos akkor leszel ha szeretnél értelmessé válni.értelmessé akkor válsz, ha nem lesz oka hasonlókat senkinek sem posztolni, semmiféle közösségi médiában.
Ha nincs gondolat, nincs fogalomalkotás. Ezért nincs "világ", persze attól még van világ csak nem alkotsz fogalmat róla. Egyszerűen tudod a világot. Na persze arról sem alkotsz fogalmat, hogy "te vagy" és "van a világ". Nem jön létre az elkülönülés. Vagyis a "tudod" is rossz kifejezéssé válik, csak ugye úgy nem vagyok képes leírni a hozzászólást, hogy ne alkossak fogalmakat.
Például...
Ha meglátsz egy fehér autót akkor tudod, hogy fehér autó de nem gondolod ki, hogy: "fehér autó", a tudat nem lesz beszennyezve egy felesleges gondolattal.
Nem lesz "fehér", sem "autó".
Megtapasztalni lehet gondolat, azaz fogalomalkotás nélkül is. Ha nincs gondolat akkor ítélkezés sincs. Csak a tiszta tudat marad.
Nincs én, nincs világ, de ez nem valami megsemmisülés hanem fogalomalkotás nélküli lét.
az erkölcs a létfolyam fenntartása */*közhasznú, ezért *stílusa* a szerzetesi.. nem az egyén valakivé válása, a kultura kinálta hierarchiban. az irigységre adó okok, mindenki részére való elérhetőségén dolgozni... a lét megkedveltetése okán.. /....
// a ma buddhizmusa kulturális szerepjáték, a halandóság jegyében. ellehetetlenítve a buddhává válás lehetőségét.//
Tedd meg ami jólesik, de ne ragaszkodj semmihez. Semmi sem a tied csak egy darabig használod. Ezért felesleges kötődni bármihez is. A valódi identitásod nem ez. A vadonban nincs magas erkölcsű élet,...ez elmebaj, ha húst akarsz enni ölnöd kell,....de ha már elteltél együttérzéssel, megjelenik az írgalon a lények iránt,... a lemondás arròl ami a javadat szolgálná,...a Tant követed. Ami vagy az nem ez,....... Nincs miért aggódni vagy félni, semmi sem vész el. Ha kiüresedsz helyesen fogsz mindig "cselekedni",...mert "nem cselekszel".
Én úgy gondolom, hogy ami történik az minden csupa-csupa "hétköznapi dolog". Az, hogy esetleg valaki "magas erkölcsűnek" nevezi az csupán egy minősítése a dolgoknak. Bármibe bele lehet magyarázni, vagy bármibe fel lelhet leni a spiritualizmust vagy akár a vallásosságot.
Az, ha valakit megszólok, hogy amit tesz az nem eléggé spirituális, vagy nem vallásos, az bizony farizeusság.
Az életét mindenki elvek mentén éli. Ha bevallja, ha nem. És ezek az elvek bizony erkölcsi alapokon nyugszanak. Aztán, hogy mi is lenne ez az erkölcsi alap az változó. Függ az egyéntől, a korszaktól, a társadalomtól amelybe él. De azért vannak bizonyos erkölcsi alapelvek. Amiket minden ideológia azért megfogalmazott. Ilyen például a keresztények tízparancsolata. Ami szerint kellene egy keresztény embernek élni az életét. Úgy élik?
Én a magam részéről, csupán élek. Élem az életem a saját erkölcsi normáim szerint. Ami úgy gondolom nem ellentétes azokkal a normákkal amit én alapvető erkölcsi normának is nevezek. Amiket azért nem neveznék magasabb erkölcsnek.
Mit gondoltok arról sniffi, hizi, ferenc5940, Amida, hogy csak magas erkölcsű dolgokat szabad csinálni és csak magas erkölcsű dolgokkal szabad foglalkozni? pl. Egy buddhista ismerősöm egyszer rám szólt, hogy én kedvelem hallgatni az egyszerübb zenéket és nem spirituális vagy vallásos zenét hallgatok.
Gondolok arra, hogy a buddhizmusban magas erkölcsű életet kell élni.
Igen beszélgettünk a Tűzbeszédről, és tényleg nagyon megfogott és most is egy különleges tanításnak tartom amihez fogható kevés akad. Meg amivel te kiegészítetted, az sokat segített a megértésében.
Igen ezt ismerem,....akkor már ketten kedveljük...Szabó Lőrinc annyira változatosam és tömören megjeleníti a lélek rejtelmeit,....mintha belém látna. Szinte azt érzem hogy az van bennem ami ír. Örülök hogy megismerhettem.
