Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

kustraerika 2007. aug. 9. Creative Commons License 1678
Én is marhára kíváncsi lennék,hogy az akrilfesték szétázik-e,ha megfürdetik,de még nem vitt rá a lélek,hogy bármelyik babán kipróbáljam.Az én lánykáim meg nem babáznak,inkább dínóznak:( Talán a másfél éves kisebb még mutat valami hajlandóságot,de a -kiveszem a cumit sír,beteszem elhallgat- babával nem tudom felvenni a versenyt...
Előzmény: ki1csoda (1670)
ktimó 2007. aug. 9. Creative Commons License 1677
Szia! Nekem jó volt a szabásminta. Igaz, hogy ugyanazt a sablont használtam a két lábnak és a két karnak. Én élveztem a készítését, és végre egy nap alatt, egy lendülettel be is tudtam fejezni. Egy másodikon még gondolkodom :-)
Előzmény: IOkaste (1676)
IOkaste 2007. aug. 8. Creative Commons License 1676
Sziasztok! Nekem is kész az augusztusi.. :)) Én mondjuk nem vagyok annyira megelégedve vele, de még azért van rajta mit igazgatnom, nem valószínű, hogy kedvem lesz egy másodikba belefogni... Ktimó, neked nem volt gond a szabásmintával? A két oldal nem méretazonos, variálni kellett a lábakat-karokat... vagy én állítottam valamit el rajta? Mindenesetre, ez a baba azért már egy nehézségi fokkal feljebbi, mint az előző, legalábbis az én képességeimhez mérten.. Na, majd kíváncsi vagyok, mit mondanak a többiek... :)

Ha végre megegyezünk a férjemmel, hová megyünk nyaralni, akkor aug.végén nem leszek, Camea, ha nem gond, Neked küldeném majd én is el a fotót, oks?
Előzmény: ktimó (1674)
ildu 2007. aug. 8. Creative Commons License 1675
Csajok,momentán nem varrok,hanem töltögetek.Picasa-ról le,képtárba föl.Sikerült beszereznem babatestnek elfogadható színű rugalmas anyagot(megszüntetem a jujrózsaszín testű rémeket) ,neki kéne ugrani valamelyiknek.De melyiknek????
ktimó 2007. aug. 8. Creative Commons License 1674

Camea! Nagyon jó ez a karácsonyi baba (is) :-) Én is kérhetem a szabásmintát?

 

Készen van az augusztusi babám!!! És meg vagyok elégedve vele (most még) :-)))))

De soká lesz szeptember 1.!!!!!

Előzmény: Camea (1666)
Camea 2007. aug. 8. Creative Commons License 1673

Soma szőkén (sárgán): :o))))))))

 

 

Nem új csak lecseréltem a haját és a ruháját, mert "hjujderózsaszín" volt. :o))

Camea 2007. aug. 8. Creative Commons License 1672

... én is rájöttem, hogy nem is illik mindegyik babához a festett arc... pl. ami kicsit country-sabb, ahhoz jobban passzol a hímzett arc.

Előzmény: ki1csoda (1670)
Camea 2007. aug. 8. Creative Commons License 1671

Nekem meg itt van három gyerkőc... és délben jön a negyedik. :o) Mondjuk szerencsém van, mert aprókám kivitte a két kicsit a játszótérre, addig megfőzök. :o) De babázááááááááás.... háááát egy régebbi rózsaszín hajúnak szedtem le a haját és vetköztettem le, új hajat és új ruhát kap, mert úgy nem tetszett. :o) Szerintem estére kész lesz, mert a gyerekek délután elvonulnak anyuhoz már erre a hétre. :o))

Ez után már én is a vitorlás takarót folytatom, mert azt ígértem a kicsimnek, hogy iskolakezdésre kész lesz... és a lánykám iskolatáskáját is felrajzoltam már, hogy milyen lesz, azt is meg kell varrnom. (Külön kérése, hogy én készítsem. :o))

Előzmény: ki1csoda (1670)
ki1csoda 2007. aug. 8. Creative Commons License 1670

Ok en most tanultam valamit. A kicsi jatszott a babaval es elment megfurdetni:-))) Na ez az alkoholos toll nem jo! Szetfolyt kicsit az arcan:-(  Szoval maradok a himzett arcnal:-)

 

Camea, ma egyedul vagyok itthon....el sem hiszem:-) igyekszem befejezni a takarot.

Camea 2007. aug. 8. Creative Commons License 1669
.... nézzek rá? ... végigirigykedtem megint :o)).... megtaláltam a karácsonyiakat is! :o) ... és széééép lesz a babatakaró... szólj, ha kész.!... kíváncsi vagyok rá... :o)
Előzmény: ki1csoda (1667)
Kaoka 2007. aug. 7. Creative Commons License 1668
Sziasztok!
Üdv az újjaknak.
Uncsikázok és hanyagolom a varrást. Azért ma varrtam két sortot a babzikának. Tudom, hogy nem baba, de majd az is lesz. Azért Ti csak varrogassatok, hogy legyen miben gyönyörködni.
ki1csoda 2007. aug. 7. Creative Commons License 1667

Camea, ez is nagyon edes lett!!! Latom nem csak en keszulok a karacsonyra :-))) Azzal a konyvecskevel tenyleg nagyon jo. Egyebkent szerintem olyan nagyobb gyereknek mar nem annyira olelgetni, inkabb beszelgetni kell a baba:-)

 

Off nezz ra a kepeimre, epp egy babatakarot varrok, amit most epp nagyon szeretek:-) on

 

Kata, tomesre en egy profitol azt lattam, hogy nem tomoanyagot rak bele csak, hanem apro hungarocel(?) golyokat, attol jobb tartasa van es arra ra a tomoanyagot.

Camea 2007. aug. 7. Creative Commons License 1666

Szia! Írom neked és IOkastének, akik kértétek a szabásmintát:

Nem dolgozom a napokban, és scannel csak a munkahelyemen van. Ott tudom feltenni csütörtökön vagy pénteken. De már átrajzoltam, hogy egy lapon legyen. :O)

Bááááár szerintem ez a típus nem babázáshoz van, mármint gyerekjátéknak... de hát meglátod. Én igaziból dekorbabákat készítek... ezek nem annyira puhák és ölelgetnivalók.....

 

Persze ez a néhány nap se telt baba nélkül....

 

Előzmény: tücsökmadár (1665)
tücsökmadár 2007. aug. 7. Creative Commons License 1665

Sziasztok!

 

A kislányom egy általam varrt babát (varázsló baba) kért a szülinapjára. Ez ügyben keresgettem a net-en szabásminta után (eredetileg Waldorf-babában gondolkodtam), s úgy találtam rátok! Nagyon tetszenek a munkáitok és a lelkesedésetek!

Kedves Camea! Ezek a testet öltött tündérkék nagyon szuperek. Úgy gondolom, hogy ez Borinak is tetszene. Megküldenéd nekem a szabásmintájukat?

 

Üdvözlettel!

Előzmény: Camea (1603)
kdatta 2007. aug. 7. Creative Commons License 1664
19 hónapos, illetve lassan 20.  Nem is tudom mióta, de imádja a babákat. Lehet az bármilyen színű, méretű, anyagú...   Minden baba becsben van tartva. Kapnak enni, inni, külön-külön tologatja őket kicsi babakocsiban, szeretgeti őket. Egyelőre még csak a baba beszél hozzá, de majd eljön az az idő is, amikor ő is mesél nekik! :o
))
Előzmény: Camea (1663)
Camea 2007. aug. 7. Creative Commons License 1663

Nyomtatom... powerpointban rakom össze, és onnét nyomom.

Hány éves a lyánykád? Az én kislányom soha nem babázott. De annak idején készítettem nyuszibábot, és az volt a barátja, minden gondolatát a nyuszival beszélte meg, azt is, hogy kistesója lesz, és mennyire örül, és mennyire fog rá vigyázni. :o) Soha egy pillanatig nem zavarta, hogy a báb az én kezemen van.... hjaaaaj, regényt lehetne írni.... :o)

Előzmény: kdatta (1660)
Camea 2007. aug. 7. Creative Commons License 1662
...az éppen csálén lett csajos! :o))
Előzmény: panti1 (1655)
kdatta 2007. aug. 7. Creative Commons License 1661
Köszönöm szépen a tippet! Ki fogom próbálni a következőnél! :o))
Előzmény: vörösrébék (1654)
kdatta 2007. aug. 7. Creative Commons License 1660

Ez a baba tündéri! Imádom!!!!  A könyv is szuper lett! Rajzolod vagy nyomtatod  a lapokat?
A ballerina babát a lánykám birtokba vette! Édes ahogy táncoltatja. Tetszik neki nagyon, éjszaka felsírt és keretste a babáját. :o))))

 

Előzmény: Camea (1653)
panti1 2007. aug. 6. Creative Commons License 1659
 Az tényleg jó lenne a fejnek. Tudom, hogy nem tart örökké, de mégis egy ideig legalább, aztán vagy felújítom vagy készítek másikat. Kösz az ötletet erre nem gondoltam pedig egyszerű anyag és logikus is, bár utálom a hangját ,de ebből faragok a kezébe és a lábába is formázni..Mégegyszer is Köszi. a kész babát majd felrakom,.
Előzmény: vörösrébék (1658)
vörösrébék 2007. aug. 6. Creative Commons License 1658
A textil anyag tönkre fog menni, szerintem. Különben, hungarocelgolyóval lehetne esetleg próbálkozni.
Előzmény: panti1 (1657)
panti1 2007. aug. 6. Creative Commons License 1657
Valahogy úgy. A postaládám tetejére, /csőposta ládám van/ .szeretnék egy boszit készíteni, amit rá ültetnék.  A baba formája már a fejemben van, csak nem tudom mivel lehetne tartósabb tömést készíteni. Amugy gyűjtöm a boszikat is több más mellett, innen az ötlet.
Előzmény: vörösrébék (1656)
vörösrébék 2007. aug. 6. Creative Commons License 1656
Izé.. mi az, hogy udvarra? Ott fog lakni, mint a kertitörpe?
Előzmény: panti1 (1655)
panti1 2007. aug. 6. Creative Commons License 1655

Tudna valaki ötletet adni, hogy udvarra készített  babát mivel tömjek ki, hogy aránylag  tartós maradjon? Készített már valaki ilyet?  Addig is elkészült babák fotói.

 

 

Most nézem a nagyobbik elég csálén lett beállítva, na sebaj.

vörösrébék 2007. aug. 6. Creative Commons License 1654
Szia, nagyon édes baba! KEskeny hengereket én úgy szoktam kifordítani, hogy a végébe beleöltök egy erősebb fonalat, és azt húzva könnyebben kifordul.
Előzmény: kdatta (1652)
Camea 2007. aug. 6. Creative Commons License 1653

Huh, babában is a modernebb "darabokat" szereted, látom! :o) Nagyon-nagyon menő lett! :o) 

Ez nem új baba, inkább így a "könyvvel" együtt érdekes! :o) Nem tudom mennyire látszik a képről... ami a lényeg. :o))

 

Előzmény: kdatta (1652)
kdatta 2007. aug. 6. Creative Commons License 1652

Szia Kaoka! :o))

 

Köszi :o))) aranyos vagy!  :o))

Megmutatom, hogy min szöszöltem a hétvégén.
A karok  és a lábak nagyon vékonyak, rendesen megszenvedtem vele, mire kifordítottam... Valaki árulja el nekem, hogy van-e valami trükk! :o) Aztán jött a kitömés... a végső megoldás az volt, hogy egy keményebb papírból tölcsért csináltam, belehúztam a lábba-kézbe, onnan már tudtam szépen megtölteni. ;o)

 

Ő az:

 

                                               

Előzmény: Kaoka (1650)
kdatta 2007. aug. 6. Creative Commons License 1651

Köszönöm szépen! Én jobban szeretem a modernebb darabokat elkészíteni.De minden tiszteletem azoké, akik a hagyományosa  quilteket varrják!

Igyekszem jönni majd, ahogy a család enged... :o)

Előzmény: ki1csoda (1649)
Kaoka 2007. aug. 5. Creative Commons License 1650
Szia kdatta!
Örülök, hogy itt vagy. Már megint gyönyörűségekkel rukkoltál elő, mint mindig. Nem szállnék veled versenybe!-:))))))))))))
ki1csoda 2007. aug. 5. Creative Commons License 1649
Nekem is nagyon tetszik, amiket csinalsz! Szertem a szineket meg a stilust. En nem vagyok egy tradicionalis quilt rajongo, jobban szeretem a modern darabokat. A textilkepeid a kedvenceim:-) Szoval gyere es varrj velunk babakat....is:-))
Előzmény: kdatta (1647)
kdatta 2007. aug. 5. Creative Commons License 1648

Szia!

Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik! :o)

Az anyagaim nagy részét Újpalotán veszem  a Drégelyvárnál lévő hobbi boltban, vagy a CRb-nél a csarnokkal szemben. De a Rokkából, Máthé textiltől, Ikeából is vannak anyagaim. Meg ahol meglátok valami szépséget, és nem tudok ellenállni... sokszor van ilyen... :o))

Előzmény: ktimó (1642)
kdatta 2007. aug. 5. Creative Commons License 1647

Sziasztok, jó reggelt!

 

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást! Aranyosak vagytok!


A sárga fehére kombinációt én is nagyon szeretem, meg úgy általában a sárgákat, narancsokat :o))

 

IOkaste, megkeresem neked a háttér fotóját. Ez a baba előtt készült, még szinte meleg volt... :o))

 

 

 

 

Előzmény: IOkaste (1637)
ildu 2007. aug. 4. Creative Commons License 1646

De melyik az a négy a sok közül?

Annyi mindent mentettem már le a Picasa oldalakról,hogy egy élet is kevés lenne a megvarrásukhoz.Nem szólva arról,hogy mennyi időt ülök a gépnél varrás helyett...

Előzmény: tulipánoslány (1644)
komórka 2007. aug. 4. Creative Commons License 1645
Találtam egy jó babás oldalt.
ITT

A Mesebolt honlapján olvastam, hogy Som Grétike kezdő Waldorf babakurzust tart augusztus 21-én de.
tulipánoslány 2007. aug. 4. Creative Commons License 1644

Halihó, van itt valaki?

http://picasaweb.google.com/arteyson Itt találtam négy albumot, amelyek a babaarcfestést (szemek, szájak, arckifejezések) tanítják. Nekem nagyon tetszik, az arcfestés nekem nem sikerült mindig szépen, de majd ezután :)

ktimó 2007. aug. 4. Creative Commons License 1643

Szia! Ami nem akar soha sikerülni, az a baba haja. Kipróbálom majd Camea módszerét a következő babámon. A júliusi arca hímezve van. A szeme lapos öltéssel, majd fehérrel egy franciacsomó a közepébe. Akartam pirosítani, de lemaradt :-( Egyébként is elég kapkodva, az utolsó pillanatban lett készen. Azt én is figyeltem, hogy csak az enyém lába áll így. Nekem ez volt a természetes, nem is gondolkoztam más megoldáson. Pedig nagyon helyes úgy is, ha előre, és úgy is, ha befelé néz. Először sárga ruhát akartam ráadni, meg is varrtam, de nagyon sápadt lett tőle, ezért lett a kord. A ruhánál is rájöttem, hogy mit csináltam másként: a többiek a felső egyenes részt beráncolták, és így helyes A vonalú lett a ruha. Én viszont vágtam a fejének nyílást, és nem ráncoltam. Ezért lett olyan borzasztó bő, hogy kétszer is be kellett venni belőle. Így viszont levehető a ruha, Anna vetkőzteti is állandóan. Mivel megszerezte, szóval egy esetleges kiállításra újat kell csinálnom :-( Ja, azért nem lett kettő, mert nem fért bele az időmbe egy második. De nincs belőle konfliktus, Mesi továbbra sincs oda a babákért.

 

Mennyit lehet írni egy ilyen kicsi babáról :-)))))

 

Camea! Megugrott az oldalad látogatottsága? Én már többször végignéztem az összes babát. Nagyon sokat lehet tanulni belőle :-)

Előzmény: IOkaste (1640)
ktimó 2007. aug. 4. Creative Commons License 1642

Szia! Megnéztem az oldalad. Szuper dolgokat csináltál. A baba is nagyon tetszik, olyan vidám :-)))) Örülök, hogy írtál, és remélem, gyakran fogsz írni ezután is.

 

Nagyon szép anyagokat használsz. Megkérdezhetem hol szerzed be őket?

Előzmény: kdatta (1634)
ki1csoda 2007. aug. 4. Creative Commons License 1641

Eloszor a babavarras talinak indult, hasonlo megfontolasbol. En egyebkent nem zarkozom el a talitol, ugy ertem siman lehet nalunk az is. Az hogy 1 napra a csaldot kitelepitsem semmi gondot nem okoz:-))) Es szerintem eloben sokkal jobban latszanak a reszletek.

 

Elkuldom szivesen a keptartam cimet, de ez nem publikus, azert nem raktam fel a bemoldalamra.

 

Camea, ok!:-))))))

Előzmény: IOkaste (1640)
IOkaste 2007. aug. 4. Creative Commons License 1640
Szia!! Köszi.. :) Mi az, ami nem akar sikerülni? Szerintem jólsikerült babát készítettél, egyedül az orra az, ami nekem nem jön be, nem szeretem igazán a "kétpontozós" nózikat.. És hogyhogy nem kettő készült? :))
Amit a Te babádról akartam írni: tetszik, hogy kifelé forgattad a lábát, ezt a verziót sztem más nem próbálta, de így is aranyos. Az arcát hímezted? A szemét hogyan? A ruha kord anyagú? Jó ötlet, hogy bevettél belőle, teljesen más a ruha karaktere így.. Tetszik a hidegkék-homokszín kombináció is.. Az arcát nem akartad pirosítani egy kicsit?


Jaj, lányok, asszem, minden hónap elején a könyökötökön is én fogok kijönni, annyi kérdésem van.... az lenne a legjobb, h csinálnánk tényleg topictalit, amire mindenki elhozná a babáit, mert tényleg annyira kíváncsi vagyok rá, ki hogyan csinálja, milyen megoldásokat használ, hogy egy kép szinte semmit sem ér.. :))

Ja, és arról senki sem írt, hogy mennyi ideig tartott az elkészítés..
Előzmény: ktimó (1622)
IOkaste 2007. aug. 4. Creative Commons License 1639
:-))))
Előzmény: Camea (1636)
IOkaste 2007. aug. 4. Creative Commons License 1638
Én már közöltem a férjemmel, hogy a köv. havi babát neki fogom készíteni... :)) Kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá... :PPP
Szerintem nyári dekorációnak tök jól mutat egy skandináv stílusú nappaliban a könyvespolc sarkán.. csak egy kis humorérzék kell hozzá... :)) (Mint az Évi-féle sztk mammerhez is..) Esetleg miniben még raffia-koszorúra is lehet belőle egypárat készíteni.. ÉÉéééérted...? ... Hölgykoszorú!! :DDD

Kicsoda (bocs, ha kihagyom a nevedből az 1-est, de mindig úgy megtöri az írás ritmusát.. :)) , akartam már kérdezni Tőled, a mások által emlegetett és dícsért munkáidat hol lehet megnézni??? Miért nem teszed fel a bemutatkozáshoz legalább a honlapod címét? :)
Előzmény: ki1csoda (1632)
IOkaste 2007. aug. 4. Creative Commons License 1637
Senkire sem haragszunk, aki kilép a "read only" félhomályából!! :) Kár lett volna ezeket a kedves lényeket rejtegetned! Nagyon tetszik a babád, szeretem a sárga-fehéret együtt, olyan napsugaras-vidám. És léccci egy nagyfotót a háttérről is!!! Megnéztem a honlapod, tetszenek a munkáid, szépek az applikációk, és ötletesek-jól hordhatók a tatyók is!! Nagy gratula!! (Én is örülök, hogy gyarapodik a csapat!! )
Előzmény: kdatta (1634)
Camea 2007. aug. 4. Creative Commons License 1636
...a fürdőszobába.... elrettentő példának!:o))))))))))))))
Előzmény: ki1csoda (1632)
Camea 2007. aug. 4. Creative Commons License 1635

Sálálálálááááááá! Camea bóóó'dog! ... hogy nő a csapat! :o))))

Kdatta... már át is vittem a babádat! Nagyon ügyes vagy... Nagyon jók, nyuszka is... baba is...:o)

Sunbonnetsue... ezek nagyon édesek... :o) A foltosoknál az a jó, hogy annyira precízek, hogy tudnak szabásminta alapján varrni, és így teljesen tökéletes harmóniában van a Jancsi és a Julis....nagyon tetszik. :o)

 

Ktimó! A hajat úgy rögzítem, ahogy szükséges... de soha ne egy helyen.  A két copfos tündérkéhez pl. két körben kellett a fejen. Felgombostűztem és utána varrtam.

 

A tündérke babám is ilyen nyakas és rá fejes!:o))

 

... hja tegnap karácsonyi tündérke babát készítettem.... még nincs haja és arca... de a ruhája az karácsonyi... lassan ment, mert itthon volt a párom... és időnként olllllyan furi pillantásokat vet rám, amikor babát varrok! :o( :o)))))))))))))))))))

 

kdatta 2007. aug. 4. Creative Commons License 1634

Sziasztok babavarrók!

 

Eddig csak szép csendben olvasgattalak benneteket és gyönyörködtem a babáitokban, de most ha nem haragszotok én is megmutatnám nektek a babámat.

Elkészítettem én is a júliusi minta alapján a Manni babám. Remélem nem vagyok még nagyon elkésve és csatlakozhatom hozzátok a közös varrásban! :o)

 

Eddig összesen (ezzel együtt) két babát készítettem, illetve két Tilda's nyuszit.

 

Megnézitek őket?

 

 

Manni babámnyuszkómmásik nyuszielső babám

 

Sziasztok: Kdatta

zumizumi 2007. aug. 3. Creative Commons License 1633

Sziasztok!

Én már varrtam olyan babát, aminek ez volt a nyak megoldása. A haj eltakarja, így nem tudom megmutatni. Ezáltal picit mozog is a fej, tudod előre-hátra biccenteni és ugyan akkor tart is, ellensúlyozza a nagy testet.

Egy mintát találtam, ahol ez a megoldás van. Hátul a buksiján bejelöltem, hogy hova kell varrni, a már kitömött testet.

Nem tudom mennyire voltam érthető. Kérdezzetek!

Előzmény: Kaoka (1627)
ki1csoda 2007. aug. 3. Creative Commons License 1632
az a baj, hogyen szeretem a Tilda design-t de pont ez valahogy nagyon idegen. MIndig az jut eszembe ha meglatom, hogy hova a fenebe tennem?:-))))
ktimó 2007. aug. 3. Creative Commons License 1631
Igen, csak a test szabásmintát vegyük alapul. De azért nyárias legyen :-)
Előzmény: ki1csoda (1630)
ki1csoda 2007. aug. 3. Creative Commons License 1630

IOkaste, en is sajnalom, hogy nem tudsz jonni.

 

Sue nagyon helyesek a babak es itt azt hiszem egy-ket kiveteltol eltekintve mindenki tanulja a babavarrast. Nekem pl ez volt a 4.:-

 

 

Ez a 20 cm engem is meglepett. En is tobbre gondoltam. Na de valaszoljatok mar!!!! :-)   Ugye csak a test szabasmintat tartjuk a temat nem?

Kaoka 2007. aug. 3. Creative Commons License 1629
Köszönöm szépen. mostmár teljesen ki vagyunk képezve babából. -:)))
Előzmény: sunbonnetsue (1628)
sunbonnetsue 2007. aug. 3. Creative Commons License 1628

A haja a leírás szerint készült, mégpedig:

 

fogtam egy 2cm széles erős kartoncsíkot és erre 6x rátekertem a fonalat, utána egy kis cérnával összekötöttem. 12 ilyen kis tincset készítettem, majd feladtam rá a sapiját és meghúztam a vonalat, hogy meddig ér. Így megkaptam azt a helyet ahova ezeket a tincseket egymásután felvarrogattam.

Sajnos a nyakát nem tudom neked lefényképezni, mert rávarrtam a kalapot.

 

Sue

Előzmény: Kaoka (1627)
Kaoka 2007. aug. 3. Creative Commons License 1627
Engem még a haja is érdekelne. Olyan kis fürtöskék. A nyakát, meg el sem tudom képzelni.
Előzmény: sunbonnetsue (1625)
Kaoka 2007. aug. 3. Creative Commons License 1626
Akkor széle- hosza egyforma?-:))))))))))))
Előzmény: ktimó (1623)
sunbonnetsue 2007. aug. 3. Creative Commons License 1625

szia IOkaste,

a válaszok: igen a ruhák 6 féle anyagból keverve, kis darabokból összevarrva készültek.

"A testen a nyakszerű a fej megtartása miatt kell? " Nagy valószínűséggel ez támasztja, mivel kicsit nagy a fejecskéje.

A szemek pedig apró fekete gyöngyök.

 

Sue

Előzmény: IOkaste (1621)
ktimó 2007. aug. 3. Creative Commons License 1624
Camea! Ezek a tündérkék is nagyon édesek. A haj készítését nagyjából értem, de azért a képekre kíváncsi vagyok. És ha mindez készen van, hol rögzíted? Csak a fej tetején, vagy oldalt körben is?
Előzmény: Camea (1604)
ktimó 2007. aug. 3. Creative Commons License 1623
Hú, csak 20cm a fürdős baba is? Én még nem nyomtattam ki, de a képen olyan nagynak tűnnek :-)
Előzmény: IOkaste (1616)
ktimó 2007. aug. 3. Creative Commons License 1622
Szia IO! Nagyon tetszik a babád, olyan kedves :-) Főleg az arca és a ruhája, de a haja is nagyon jó lett (szóval minden :-) ), nekem az nem akar soha sikerülni. Sajnálom, hogy nem jössz Waldorf babát varrni :-(
Előzmény: IOkaste (1621)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1621
Üdv, Sue!! :) Örülök, hogy átnéztél.. remélem (gondolom), a többiek sem bánják.. :))) Nem kotyogsz itt bele semmibe, azazhogy ha mégis, az nagyonis ON. És ne szerénykedj, a kezeid közül kikerülő munkák mindig olyan igényesek, hogy öröm nézni, legyen az akár takaró, akár egy apró baba.. :))

A ruhákat Te patchworkolted, vagy az anyag eleve ilyen? A testen a nyakszerű a fej megtartása miatt kell? A szemek gyöngyök vagy direkt gombszemek?

Ha van még babád, hozd majd ám!!
Előzmény: sunbonnetsue (1618)
sunbonnetsue 2007. aug. 3. Creative Commons License 1620

Köszi, nagyon kedves vagy, de azért ez kicsit túlzás.:o)))

 

Az elkészítésük nagyon egyszerű. különálló lábuk van, ( tehát utólag varrtam a testhez) a karokat a test kialakításakor , összevarrásakor varrom bele. Az érdekessége, hogy a teste hátul kicsit felnyúlik, mintha nyaka lenne. de elöl nem.

Haja csak a látható helyeken van, a kalap pedig rögzítve, ne hogy ezt valaki észrevegye.....

 

Sue

Előzmény: Kaoka (1619)
Kaoka 2007. aug. 3. Creative Commons License 1619
Nagyon édesek! Te babából is szuper jó vagy:-:)))
Előzmény: sunbonnetsue (1618)
sunbonnetsue 2007. aug. 3. Creative Commons License 1618

 

 

IOkaste kérésére küldöm ezt a képet a szomszéd topikból.

Nem vagyok nagy babavarró, csak véletlen készültek ők.Olyanok, mint Jancsi és Juliska. A mintát a neten böngészve találtam egy japán újságban.

 

Sue

Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1617
Pusza! Jó hétvégét! :o)
Előzmény: IOkaste (1615)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1616
kicentiztem.. így ez is kb. 20-as baba lesz (12 test+ 7,5 láb) , nem kell nagyobb belőle.. :D
Előzmény: IOkaste (1615)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1615
Kösz, maradt akkor eredetiben nálam is.. :))
Szép napot mindenkinek!! Ciao! IO
Előzmény: Camea (1613)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1614

... azért szeretem ezt az irányított beillesztést, mert akkor benyomja az eredeti nagyságot. Ha csak beillesztem, akkor van, amikor kisebbre veszi.

 

A szabásmintát át kell rajzolnom és scannelnem ahhoz, hogy fel tudjam tenni.. meglesz... teljesen egyszerű amúgy.... olyan pont-pont-vesszőcskével egyenlő nehézségű. :o))))

Előzmény: Camea (1613)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1613
ctrl C-vel kimásolod, aztán szerkesztés/irányított beillesztés/kép. Akkor az egyik sarkát megfogod és margóig húzod. Bár én úgy nyomtattam első körben, ahogy lett a wordben. Ki akarom próbálni, hogy úgy mekkora....
Előzmény: IOkaste (1612)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1612
Az augusztusit is úgy csináljuk, hogy beilleszt Word doksiba, és A4 lapszélig kihúz??? Ha csak simán copypaste-zom, valamivel kisebb lesz... NAGYON GYORS VÁLASZT SZERETNÉK, ha van itt valaki, mert rohannom kell..
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1611
Jah, és még nem is mutattad a szabásmintáját.. Vagy levédeted? :DD
Előzmény: Camea (1610)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1610

Nem is coktam vastag lábu babákat varrni!!! :O :))))))

Nos igen, de ahhoz, hogy tovább tudjam gondolni... ahhoz sokat kell készíteni... aztán egy picit mindig más-más-más... aztán egyszer csak teljesen más! :o)) Az a röhej, hogy simán egy fenékkel felrajzoltam és ment a dolog... nem kellett variálni semmit .... ecccccerűűűű volt! :o)))))

 

Előzmény: IOkaste (1609)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1609
Bah, mit!!! Neked ez a stílusod, kedvesem.. .ha egyszer rákaptál, a rajzok alapján már könnyen ki tudod alakítani a saját további karaktereidet is!! Nehogymá csak 3 figuráig tartson, s utána ismétlőjel... :SS Aztán majd hallgathatjuk a kesergésed a vastag lábú, nem eléggé rózsaszín babákról... :PP
Előzmény: Camea (1608)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1608
... királyfi? :O Az nem lehet! Ő(k) a honlapomon rajzolt képként lévő Fairy princess babák akarnak lenni... Csak ruhát fogok másmilyen varrni nekik, a karakter már marad. :o) Csak egy darabig lesz futószalagos, amíg meg nem únom... és amíg minden rokonkisleánynak nem lesz belőle! :o)))
Előzmény: IOkaste (1607)
IOkaste 2007. aug. 3. Creative Commons License 1607
Jó, fotózd, mert én nem értem.. :)) Igaz, most csak rohanva olvasok, mert Apuéktól netezek, és csak a dámák szabásmintáját jöttem kinyomtatni.. :DD

Amúgy nem én akartam szálanként varrni.. de sajna, most a Waldis tanfolyamról lecsúsztam... Ki1csoda, megkaptad a mélem?? :((

A babákkal kapcsolatban egyetértek, jöhetnek tömkelegével, legalább lesz egy kis késztetésed rá, hogy ne egyformákat készíts, nehogy untass minket.. :)) Amúgy sem ér kézműves dolgokat nagyipari méretekben, futószalagon űzni... :PP A rövidhajúból miért nem lett királyfi??!!

Sajna, most sincs időm vesézgetni a júliusi babócákat, de ami késik, nem nyúlik... :) Szép napot mindenkinek!! IO
Előzmény: Camea (1604)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1606
Mh... mindenki eltűnt... :( ... biztos varrják már az augusztusi babákat... :o))) ... én meg karácsonyi topikokat olvasgatok. :o)
Előzmény: ki1csoda (1605)
ki1csoda 2007. aug. 3. Creative Commons License 1605
Helyesek nagyon a babak es nyugodtan tedd fel mindig mikor kesz, mert az jo:-)))
Ertem, amit a konyves modszerrol irsz, de az en babamnak gondor haja van, es ugy szalankent, hogy tubefuzve a fonal es hurkokar varrok. Lehet, hogy kicsit felreertheto voltam:-)))
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1604
...nehogymáááá szálanként hajat... jesszus.... Én fogok egy könyvet, a gerincén végighúzok egy szálat a fonalból és a két végét gombostűvel rögzítem (ahonnét indítom, ott kb 15 cm lelóg), aztán a fonalat visszavezetem szépen a könyvre rátekerve... egymás mellé a fonalakat... utána a lelógó szálat visszafordítom rá a gerincre a tekerés fölé, és szépen végigvarrogatom úgy, hogy az alsó vezetett szál és a felső vezetett szál között ott legyen a sok haj... utána alul elvágom.... és ott van mondjuk 15 cm-es csíkom hajakkal... mh. ez így nagyon értelmetlen első olvasatra? .... asszem igen... Lefotózom, amikor legközelebb hajat csinálok.... (a hétvégén) :o) Lehet perce varrógéppel is... azt majd lerajzolom. De én a könyves variáció azért jó, mert lehet közben tv-zni vagy ilyesmi. :o) Rövid hajnál ugyanaz a technika, csak vonalzóra tekergetek... :o)
Előzmény: IOkaste (1595)
Camea 2007. aug. 3. Creative Commons License 1603

Itt a két új tesó.. ezeket még megmutatom, aztán többet nem kaptok ebből a fajta babából, mert uncsi lesz. Én rábuktam... és a lánykaismerősök is, tehát még fogok

készíteni... de azt már nem fogom feltenni. Annyiban lett más, hogy nem festettem a zoknijukat, hanem varrtam, térd alatt vágva van a lábikójuk és másik anyagból van varrva a "zokni". Először a kétféle anyagot összevarrtam és utána szabtam ki a lábakat. :o))

Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1602
Még nincs cd-írom, de már megvan az új gépem majd csinálják. Az már írni olvasni fog magától. A fiam szerint.
Előzmény: ki1csoda (1601)
ki1csoda 2007. aug. 2. Creative Commons License 1601
En a mintakkal vagyok igy, nekem mar cd-n  vannak:-)
Előzmény: Kaoka (1600)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1600
IQkaste!
Igen jól bespejzoltam az inséges időkre, ha estleg nem lesz netem valamiért akkor legyen miből válogatni. De sajnos fogy a tárhely.-:( Sokmindent ki is nyomtattam, már csak varrni kellene.
Előzmény: IOkaste (1599)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1599
De Neked már akkora a netes infogyűjteményed, hogy jobbnál jobb ötletekkel halmozol el minket!! :))
Előzmény: Kaoka (1598)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1598
Sajnos nam saját ötlet. Én is a netről koppintottam, valamelyik babavarós oldalról.
Előzmény: IOkaste (1595)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1597
Én sem keményre tömtem, csak tele... de így is ölelgetnivalóan puha...
meg ez a méret elég kicsi is ahhoz, hogy csak úgy ráfeküdjenek..
Sajna, nincs időm arra, hogy most mindenre reagáljak, amire szerettem volna...egy hsz-t elnyelt az index, este meg vendégek jönnek, hát készülnöm kell, nem tudom, mikor lesz megint oly kegyes a gépem, hogy működjön, így még egyet mindenképp le akarok írni: külön gratulálok Elenának és Námakertésznek az első babájukoz!! Ügyesek vagytok, én nme mondtam volna meg, hogy első alkotás!! Néma, én azért megnézném azt a tüsi hajat is.. :))

Cameának, Zumizuminak és Vörösrébéknek pedig extra kalapemelés a szépen megkomponált fotókért!!! :) (Hiába, a prezentálás művészetét is meg kell majd tanulni.. :))
Előzmény: ki1csoda (1596)
ki1csoda 2007. aug. 2. Creative Commons License 1596

A hajaban pont az a poen, hogy huzkodhatjak:-)) A tomest mar en is akartam kerdezni. En sosem tomom kemenyre, mert viszik magukkal az agyba es ha rafekszenek ez nem zavarja oket.

Na azon en is gondolkodtam, hogy miert en csinaltam egyedul kisfiut:-)))

IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1595
Ez nem semmi!! :) Egyébként a Waldorf baba haját szálanként kell varrni??!! :o
És hogy rögzíted a kis hurkokat, hogy ne húzódjanak ki? A fiatalemberek rendeltek fiú babát? Ha jól látom a Te nme tömted olyan feszesre, mert a nyaknál megroggyan.. Ez direkt van így?

Kaoka, ez a függönyzsinór tök jó ötlet, szebb is, mint a bótban kapható babahajak.. amiktől azért alapban idegenkedem is.. ha legközelébb járok valamelyik barkácsboltban én is bevásárolok.. :)

Előzmény: ki1csoda (1580)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1594

Áh, új babák... semmi faxni... a legutolsó, legkedvencebb készül újra és újra és újra, amíg meg nem únom. :o)))))

Nem szeretem otthon bekapcsolni a gépet, mert félő, hogy odaragadok... és akkor nem is készül semmi... se kaja... se baba... :o))

Előzmény: Kaoka (1593)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1593
Ja, most látom nem válaszoltam a temposra. Igen tudok az is lenni, meg bamba csiga is. Attól függ mennyi idő áll rendelkezésemre. De általában pörgök. Rövid az élet ahhoz, hogy elkotyavatyéljem. Na ezt jól magyarulmegaszondtam.:)
Az Én kics uncsikám hétfőtől várható bizonytalan ideig és addig nagyon kell pörögnöm. Addig még a tesókám uncsikáit is meg kell látogatni és szeretgetni őket.
Ügyes vagy már megint, hogy újjabb babákkal rukkolsz elő.
Pedig reggel megfogadtam, hogy csak este kapcsolom be a gépet, de aztán rájöttem, hogy addigra Ti már seholsem.
Előzmény: Camea (1592)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1592

Te titkolózós! :o))

Jövő héten nekem is lesz soooook gyerekem, az én kettőm, és a tesóm kettő kicsikéje... alig várom! :o)

Előzmény: Kaoka (1591)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1591
Vékony molinót abból lesz valami nemmondommegmi a kiállításunkra. És varrom a közösvarrásos blokkokat, hogy menjen tovább minnél hamarabb, mert rossz voooot a gépem és lemaradtam a többiektől. Aztán jött a tábor, most meg képtelen vagyok utolérni magamat. És jön majd az uncsika akkor tudod varrás nuku.:)))))))))))))
Előzmény: Camea (1590)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1590

Mit festesz? De jó neked! Émmmmmeg dógozom! :o( Lehet, hogy úgy tűnik néha, hogy nem... pedig nagyon-nagyon... :o(

De ma kész lesz két új babám ... sálálálááááááá... :)) és egy könyvet is megfűzök... sálálálá ... :)))

 

Te is rohanós vagy? Tempós?

Előzmény: Kaoka (1589)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1589
Már megtörtént, csak tudod mindig rohanok és úgy gyorsabb lenne.:)))))) Különben is most varrok anyagot festek és fórumozok is.
Előzmény: Camea (1588)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1588

Nem, de már kb. egy hete írtam az index-nek, hogy nézzék már meg, mitől van, és javítsák ki, de nem történt semmi. A gportálos web-mester bezzeg öt percen belül válaszolt, hogy én javítottam ki a honlapomon a hibát és nem ők, és hogy ügyes vagyok! :o)))))

... de azért odatalálsz a honlapomra, ugye? ;)

Előzmény: Kaoka (1587)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1587
Camea!
Én kicsit rohanós vagyok. - :)))))
Csak azt nem tudom, miért az Index jön be a honlapod helyett? Ez direkt így van beprogramozva?
Előzmény: Camea (1586)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1586
Kaoka ... kicsikét előre rohansz... :o))))).... beszéltünk róla, hogy talán... esetleg... lehet... majd... stb. :o))))))))) (De semmiképp ne ajándékozd el! :o))
Előzmény: Kaoka (1585)
Kaoka 2007. aug. 2. Creative Commons License 1585
IQkaste!
A baba úgy készült, mint a Tied. Csak a test van egybe szabva, a többi külön rávarrva.
A cipőt úgy varrtam, hogy a világos anyagot előre összevarrtam a a sötéttel és utólag szabtam ki.
A haját sima függönyzsinorból lecsavart selyemszálakból készítettem. Levágtam kb. tíz centis hosszú darabot és a feje tetején ráöltöttem.
A kalap két kör, ami először összevarrva, kifordítva és kökbefércelve elég sűrün. Aztán összehúzva és a fejére varrva.
A ruha a nyakánál és kicsit lejjebb fércelve behúzva.
A cipőfűző varrva.
Legközelebb scannlem a részleteket és a végén valaki lefotózza.

Lányok!

Jól emlékszem, hogy összegyüjtjük és valahol egy kállítást rendezünk a topikos babákból?
Előzmény: IOkaste (1583)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1584
Jesszus... bocs... nem vettem észre... szólhattatok volna előbb....irgum-burgum! Csinálom is már! :o)
Előzmény: IOkaste (1583)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1583
Camea, kedves, nem tudnád Kaoka babáját lekicsinyíteni, hogy egyben ráférjen az oldalra? Így ugyan részleteiben jól megcsodálható, de egyben is jó lenne látni a többivel..

Kaoka, nem mutatod meg azt az anyagot, amiből a hajat csináltad? Te egybeszabtad a lábbal, vagy utólag varrtad rá a cipőt? A kalap Tildas-os? :)
Előzmény: Camea (1581)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1582
... nah próbálgattam törölni... végülis most nemtom, hogy a webmester nyúlt-e bele, vagy én vaggggyok illllyen ügyes. :o))
Előzmény: Camea (1581)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1581
SIkerült összebalhéznom a G-portálon az oldalam egy idióta kóddal...  Írtam már a web-mesternek... talán visszakapom rendes formájában. :o(
ki1csoda 2007. aug. 2. Creative Commons License 1580

En egyebkent szalankent:-) varrtam a hajat gyakoraltkent a Waldorf babara.

Nekem van egy  gondom ezzel a furdos csajjal, hogy itt mit tekintsunk adottnak? Csak a testet igaz?

 

Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1579
... az ovi még egészen más.... :o)
Előzmény: vörösrébék (1578)
vörösrébék 2007. aug. 2. Creative Commons License 1578

Ahova most megy a lányom oviba, ott nagy alapítványi élet folyik, szépen fel is van szerelve az biztos. (de nekünk fizeti nem kell, csupa 1%, pályázat, vásár, efféléből jön a pénz)

Sógornőm másutt óvónő, náluk is van, sőt, ott tavasszal is van vásár.

Előzmény: Camea (1577)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1577
Én javasoltam annak idején a suliban, de a tanító néni... "...Isten őrizz, hát én nem fogok ilyesmivel bajlódni!" felkiáltással elutasított, és még volt néhány ilyen megjegyzés, hogy a szabadidejük meg minden...... Addig sok mindent segítettem a suliban... azóta 00000000.  :o))
Előzmény: vörösrébék (1576)
vörösrébék 2007. aug. 2. Creative Commons License 1576

Á nem, sajnos, nekem ált. egy baba elég egy hónapra, annyi dolgom van. Mondjuk lesz decemberben karácsonyi vásár az oviban, arra kell 15-20 dolgot csinálni, azt hiszem, angyalkák lesznek, azok aranyosak, időszerűek, meg még meg is veszik. (a pénz nem enyém amúgy, hanem alapítványba megy).

Másoknál van ilyen vásár féle? És ha igen, mit szoktatok csinálni?

Előzmény: IOkaste (1572)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1575
Na, most értem az olvasás végére!! :) Nem akartam addig írni, hog yolyat kérdezzek, maire már válaszoltak.. :)
Örülök, hogy ennyire felpörgött a topic, csak azt sajnálom, hogy én most jól kimaradok belőle!! Először is szeretettel üdvözlöm az újonnan érkezetteket, és ezennel felszólítom a "csak olvasókat", hogy tessenek hozzászólni, és kész babafotókat mutogatni!! :))
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1574
... huh, megjött a hűvös... éééés karácsony hangulatom van! :o)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1573
Varr még 3 db-ot másik ruhában.... :o)))) ... egyébként nem kérte a mintát. :o))
Előzmény: IOkaste (1572)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1572
Neeeee!!! tessen kitartani mindenki novemberig!!!!! :PP Akkor Rébék mit csinál majd ősszel, ha már most megvarrja??!! :DDD
Előzmény: Camea (1532)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1571
... hja, és holnapra a "kollekciónak" lesz még két darabja.... már csak a köpenyük hiányzik... :o))
Előzmény: IOkaste (1569)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1570
... Ki1csoda azt írta, hogy azt a figurát kellene elkészítenem, ami a honlapomon van, mert az tuti jó lenne.... és mivel már eredetileg is úgy került a honlapomra, hogy AZT AKARRRROM, így Ki1csoda megerősítésével zsupppsz nekiugrottam... A harisnyája feste van.. cipője is feste van... az igazság, hogy varrnám csíkosból, de nem kaptam olyan anyagot a múltkor, amikor  még másik babához kerestem. Ma megint beesem a kreatív boltba ... hááátha... :o)) Nem tudok neked se hajat hátulról, se szabásmintát, mert dóóóóóóóóógozom... és otthon van minden...
Előzmény: IOkaste (1569)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1569
Hattttalmas gratula!! Ez aztán tényleg az igazi Cameás stílus!! Kíváncsian vároma kollekció többi darabját! Nagyszerűen átvitted a rajzot textilre, tényleg bűbáj lett.. Azért kíváncsi lennék, mit suspussoltatok Ki1csodával... amit ugye megmondott.. :))

Jaaa..és kéremszépen a szabásmintát!!!! :DD A harisnyáját csíkokból varrtad, vagy csíkos anyagból? A cipőjének van íve, vagy csak a képen tűnik úgy? Azt hogy csináltad?
És: muti a haját hátulról!!!! :DDDD

Előzmény: Camea (1483)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1568
Szép...:o) ... de azt gondolom semmivel sem szépségesebb, mint a fórumiak...söhöhöhöhöööööööööt... :o)))
Előzmény: IOkaste (1567)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1567
Olvasgatok vissza, csak előbb kigyönyörködtem magam Camea honlapján a babacsokorban.. :) Tök jó így együtt látni őket!! :) Szerintem azért még hagyjuk nyitva a témát annyira, ha valaki eztán akar csatlakozni és kedvet érez a régebbi babák elkészítéséhez, az küldhesse be szintén a fotót majd, jó? :)

És akkor megmutatom azt a babát, amit a tervezők készítettek a szabásmintából.. bár nem hinném, hogy bárkit is befolyásolt volna.. legfeljebb készült volna gey-két angyal is..


AZ EREDETI
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1566
... ez nagyon jó... szóval Te már festetted is! :o) Múltkor mikor kukoricát főztem.. nem csemege kukorica volt, hanem még az a gyengébb fajta disznó-kukorica, aminek piros a csöve, akkor annak a vize lett olyan barnás, hogy gondoltam, hogy beledobhatnék valami fehér anyagot, csak úgy megnézni, mi lesz vele... :o)
Előzmény: IOkaste (1563)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1565
Köszi Neked is!! :) A haja nagyon jó minőségű (azaz elég vastag, de mégsem merev- turizott persze) pamutvászonból van tépve. Egy hosszú csíkot lehasítottam az anyagból, hosszában középen beférceltem és erre merőlegesen egy pici tbevagdostam, majd feltéptem a kis csíkokat. Amikor megvolt, a fércet összehúztam a fej körfogatának megfelelő nagyságúra, és a fej felső varrásvonalához varrtam rejtett öltésekkel. A masni alatt visszahajtottam egy-két "tincset" frufrunak..

A férjem nagyon leszólta.. neki úgy láccik, csak a hagyományos babák tetszenek.. :S
(Remélem, aki a tombolán megkapja majd, nem így gondolkodik.. :o)

Camea, van rajta pirosító, csak egy kicsit fel kell frissíteni, a sok alakítgatás közben kissé megkopott.. :)
Előzmény: zumizumi (1564)
zumizumi 2007. aug. 2. Creative Commons License 1564

IOkaste!

Bocs, a hajas dolog a Te babádról szól, csak figyelmetlen voltam!

Előzmény: zumizumi (1561)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1563
Köszi!! Én is szeretnék majd reagálni a babákra és gratulálni a készítőknek, csak nem tom, meddig lehetek még fenn... Ilyen Málika hátulról.. (merthogy ez a neve..)
Ja, és ami még érdekes (khm.. legalábbis nekem.. :)), hogy a teste fehér batisztból van, varrás után tömés előtt lett teával- hagymahéjjal antikolva.. Úgy döntöttem, nekem testszínnek ez az árnyalat tökéletesen megfelel, így majd próbálkozom még jerseyt és más pamutokat-vásznakat is festeni vele.. :))
Előzmény: Camea (1560)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1562
Ő is jóóó lett! :o))) Esetleg egy kis szín az arcocskájára? .. még jobban feldobná! Vagy van rajt?
Előzmény: IOkaste (1558)
zumizumi 2007. aug. 2. Creative Commons License 1561

Sajnos nekem gondjaim vannak az apróbb részletek megvarrásánál, úgy mint nyak, gallér...A nyakát csak összehúztam, miután feladtam a babára és eltakartam a csipkével. Nekem is jobban tetszik, a levehető ruha.

Kustraerika!

Nagyon tetszik a babád, főleg az apró részletek. A haja nagyon menő! Csíkot vágtál, felszabtad és úgy varrtad fel?

Előzmény: kustraerika (1551)
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1560
Nagyon szép a lyáááány... és nagyon csini! :o)) Lefotózhatnád hátulról is.... a haját szeretném megnézni hátul. Lécccciiiii! :o)
Előzmény: IOkaste (1556)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1559
Szerintem ez eddig is így működött, látva a babafelhozatalt!! :))
Az a szabály alakult ki, hogy az eredeti szabásmintát kell felhasználni- annak minden részét, és lehet hozzá bármi pluszt adni.. csak belőle elvenni nem... Ez így szerintem jó is, nem??
Előzmény: Kaoka (1554)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1558
Ez a másik babám, innen indult a havi szabásminta ötlet, a tanácsaitok alapján végül így fejeztem be.. Még a zöld anyagből varrok egy kistatyót, amibe belefér a maci, aztán megy Paminához..
Ez a baba nem 20 cm-es, hanem kb. 30..
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1557
Nem túltengeni akartam a képekkel, csak gondolom, mást is a részletek érdekelnek... A többieket is arra szeretném kérni, hogy minél részletesebb képeket készítsenek, mert abból tudunk tanulni/ azt lehet elemezgetni.. :D

Az első kép ülve, a második állva.
A ruha cserélhető, a kötény rávarrt, a cipőt utólag varrtam a lábához, de az rögzített. A haj varrott gyapjú keverék fonal (jól szöszöl, a macska rúgja meg..), at arc utóleg lett hímezve 3 arcpirosítóval árnyalva.
A ruhát a nyakánál héhány hajtásban levarrtam, úgy lett szűkebb, erre jött a duplán szabott bubigallér, két hajtást az elejébe fogtam, amikor rávarrtam a kötényt.

A kart én is utólag varrtam rá- így szerintem mozgékonyabb.. A lábakat - pl. Cameaval ellentétben- én nem merőlegesen, hanem "lapra" varrtam, így lett igazán csámpás a drága.. :D
A testnél nem tetszett, hogy "sarkos", ezért egy kicsit megráncoltam, mikor hozzávarrtam a lábakat, és a csücsköket visszahajtva levarrtam..
Előzmény: IOkaste (1556)
IOkaste 2007. aug. 2. Creative Commons License 1556
Brüühhüühühü!!!! :(((
Nincs netem.. lemaradtam az elsejéről... :(((

Most is gyorsan írok, bármely percben lefagyhat megint a rendszer.. először jöjjenek akkor a képek..
Camea 2007. aug. 2. Creative Commons License 1555

Jó reggelt mindenkinek! :o) Felétek is koraőszi idő van? .... áááá, hamarosan le kell tennem a rózsaszín ruhákat, ha így folytatódik, most még erőltetem, és nekem tök furcsa, amikor látok emberkéket már barnás őszi színekben...

 

Csudacsodák az új babák is.... elvittem őket a "gyűjteménybe". Megnéztétek? Mindenki ott van? Nem ám, kifelejtek valakit! :o)

 

Igen, a Tildas hölgyeket is saját egyéniségre... azért utána már gondoltam, hogy talán a kész képet nem kellett volna feltenni, mert blokkolhatja  fantáziát, de háááááááát..... :o)

 

 

Kaoka 2007. aug. 1. Creative Commons License 1554
Azt gondolom nem a klónozás a lényeg. Nyugodtan vigyük bele az egyéniségünket.
Előzmény: ktimó (1548)
Kaoka 2007. aug. 1. Creative Commons License 1553
Ildu!
Ez már nagyon baba!-.)
Előzmény: ildu (1550)
kustraerika 2007. aug. 1. Creative Commons License 1552
Ő olyan ,,Keblemre mindenki!,,baba.  :))
Előzmény: ildu (1550)
kustraerika 2007. aug. 1. Creative Commons License 1551

Aranyos a babád!Nagyon tetszik a ruhája!

Ti hogy csináltátok?Levetkőztethetősre?Én mindig küzdök a ruha nyakával.Hogy kell azt szépen megcsinálni?

Előzmény: zumizumi (1541)
ildu 2007. aug. 1. Creative Commons License 1550
No,ehun a hónap babája a la Polecsákné...
kustraerika 2007. aug. 1. Creative Commons License 1549
Ja.Csak nekem egyik szememen be,a másikon ki....:))Azért csináltam ráhagyással.
Előzmény: ki1csoda (1539)
ktimó 2007. aug. 1. Creative Commons License 1548

Lányok! Gondolkodom a fürdőruhás csajszin :-), és az a kérdésem, hogy mi a cél: minél jobban követni az eredetit, vagy saját interpretáció a szabásminta felhasználásával? (Mindkettő kihívás a maga módján.)

zumizumi 2007. aug. 1. Creative Commons License 1547

:-)))

Tetszenek a horgolt figurák!

A babád haja találó! Tetszik!

Előzmény: vörösrébék (1542)
zumizumi 2007. aug. 1. Creative Commons License 1546

Szia!

Köszi! :-)))Nagyon kedves a kékhajú. 

A babám haja nagyon vastag fonal, ami hengeres, olyan, mintha  polár lenne.

 

Előzmény: ktimó (1543)
Kaoka 2007. aug. 1. Creative Commons License 1545
Mindenkit üdvözlök!
Hamar letelt az öt nap és újra itthon vagyok. Teljesen elképedtem a sok baba láttán, még csak futólag tudtam megnézni, de teljesen ekápráztatott a látvány. Örülök, hogy meglepi baba is van és annak is, hogy újjabb babavarrók is csatlakoztak.
panti1 2007. aug. 1. Creative Commons License 1544

Lehet, hogy utolsó vagyok, de reggel óta nem volt NEt. Majd megölt a kíváncsiság már, végre lett, akkor meg a lányom  telepedett meg a gép elött. Nagyon jók a babák. A tábor sajnos nekem kilőve más program van, de remélem mutattok majd ott készült fotókat.

 1-es baba2-es babaés párosan

ktimó 2007. aug. 1. Creative Commons License 1543
Szia! Nagyon szép a baba. Miből van a haja? Nem baj, hogy kinőtt már az ovis korból, nagyon jól áll neki :-)
Előzmény: zumizumi (1541)
vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1542

Jaj de kedves baba! (különben, a "kor" nem volt előírás, szerintem a fiatal babák véletlenül jöttek össze így)

 

Most hogy rájöttem, mi a képfelrakás módja, teszek fel három horgolt figurát.

Előzmény: zumizumi (1541)
zumizumi 2007. aug. 1. Creative Commons License 1541
Sziasztok!

Rég nem írtam már, de ha időm engedi olvaslak Benneteket.

Jó ötlet az „egyen baba”, amit most én is küldök.

Lehet, hogy figyelmetlen voltam, mert az én babám már nem óvodás korú. Talán kicsit én vagyok. Mindig Készültségben és vágyódva arra, hogy alkothassak.

Mindenkinek gratulálok, aki babáját látom a fórumon, nagyon tetszenek! :-)))

Mindannyiunknak kívánom, hogy sikerüljön minden hónapban legalább egy babát elkészítenünk!

 

 

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1540

... a nagy ráhagyásból is lehet kis szélet csinááááá'ni.... olllllóval! :o))))))

 

Nem hiányzik a leltárból még egy-két babánk?

Előzmény: ki1csoda (1539)
ki1csoda 2007. aug. 1. Creative Commons License 1539

A multkor kibeszeltuk, hogy ki hogy varrja a babat es egyben megegyeztunk, senki nem vagja ki rahagyassal, hanem a felbehajtott anyagra tesszuk a papirt es ugy varrjuk korbe, igy vegulis akarmilyen vekony testet tudsz csinalni.

 

 

Az arcfestes nagyon szep, de azt hiszem ez tenyleg egy stilus es ha a gyerek engedi en maradok a varrasnal:-)))))

Előzmény: kustraerika (1516)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1538

... ezután minden rózsaszínről (még a rózsaszín kisszékről) is én fogok a kedves társaság eszébe jutni! :o)))))))))))

A narancssárga hajú baba nekem is filchajú... :o)

... az arcoknál szerintem mindenki izgul, nyugi! Nekem remeg a kezem, mikor az arcot pingálom! :o)

Előzmény: kustraerika (1537)
kustraerika 2007. aug. 1. Creative Commons License 1537

Nem bevarrott kéz az,hanem csak rávarrott.Nem bírtam a pici testen belül úgy elhelyezni,hogy jól is álljon,amíg odavarrom.Úgyhogy utólag varrtam hozzá a kitömött testhez.

Az arcát én is hobby akrilfestékkel festettem,nagyon kevés vízzel higítva,vékony ecsettel.Hímezni nem tudok...:(  Elég bizonytalanul fogok mindig az archoz,félek,hogy elrontom.Ígazából sokfélét kéne rajzolgatni,rutint szerezni valahogy.Nekem még csak a pont-pont-vesszőcske megy  :))

A rózsaszín baba haját valamilyen rugalmas műszálas anyagból csináltam.Csíkokra vágtam,és amikor meghúzkodtam,összepöndörödött.

A barna hajúét filcből,cikcakk ollóval vágtam csíkokat.

Camea!Stílust alapítottál! :) Mikor a rózsaszín babám elkészült,ránéztem,és az jutott eszembe:nahát,olyan cameás!  :))

Hogy a bánatba kell visszaállítani a betűket vékonyra?!Már ezek is csak vastagra sikerülnek nekem...

Előzmény: Camea (1533)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1536

...festéket érzés szerint használom... higítatlanul? .... hááát a csuda tudja, van mellettem víz, és az elején az ecsetet is belemártom, aztán törölgetem... csuda tudja... de biztos nem vizezem agyon. :o)

Igen icipici ecsettel... mert az édes, okos, kedves, drága, aranyos :o)))))) páromtól kaptam egy gyönyörű ecsetkészletet, 20 vagy 25 db van benne, de a legnagyobbnak a feje kb. 0,75 cm, a többi mint kisebb, meg még kisebb.... :o))))

A cipő egyben van kiszabva, aztán meg rá van festve... utálok cipőt varrni, mindig festem. :o))

 

Fürdőruhásból csinálhatsz egy egész strandra valót! :o))) Ne fogd vissza magad! :o)))

Előzmény: ktimó (1535)
ktimó 2007. aug. 1. Creative Commons License 1535

Sziasztok!

 

Nagyon jók lettek a babák! Én is akartam kérdezni, hogy mivel festitek az arcát. Camea! A hobbifestéket hígítás nélkül használod? És ici-pici ecsettel, vagy mivel viszed fel a festéket? A karját én is bevarrtam, de kicsit fentre sikerült, nem áll igazán jól a ruha rajta. A te megoldásod is tetszik, ez eszembe sem jutott. A cipőt egyben szabod ki a lábbal?

 

Erika! Miből csináltad a babák haját? És Kaoka módszerére is nagyon kíváncsi vagyok, tényleg gyönyörű!

 

Fürdőruhás csajsziból is csak egyet (minimum) készítünk, ugye?

vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1534
Én bevarrom. Addig gombostűzöm vagy fércelem, amíg be nem áll normálisan.
Előzmény: Camea (1533)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1533

A júliusi mintával kapcsolatban kérdez, hogy bevarrott kezekkel készítettétek? Kustraerika látom, hogy igen.... többiek?

Miért nem tudom én úgy szépen megcsinálni? Az enyéim bevarrva mind olyan szerencsétlenek voltak... így aztán már régen nem is készítem úgy... Van valami titka, amit én nem tudok?

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1532
Évi átküldte nekem a mammert... elküldöm neked, ha akarod! Szorgalmi feladatot lehet végezni! :o))))))
Előzmény: vörösrébék (1530)
ki1csoda 2007. aug. 1. Creative Commons License 1531

Lanyok, irtam mailt!!! Aki nem kapott, pedig kellett volna neki, irjon!

vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1530

Sajnálom a mammert, de ezek a dundi nők is csodásak.

 

Előzmény: Camea (1529)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1529

... elbénáztam... is jön az AUGUSZTUSI MINTA!

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1528

... áh szitakötő régesrégi... :o)) ... inkább tegnap kiszabtam még kettőt a vékonka tündérkirálylyányomból. :o)) ... kislányom közölte, hogy abból fog élni a suliban az első félévben... :o)) Régen, amikor könyvet fűztem, egészen jól megélt belőle... soha nem kellett zsebpénzt adnom, se mozira, se könyvre... semmire. :o))

 

 

AUGUSZTUSI MINTA

Augusztusra a Tildas fürdőricis csajszit készítjük el. Eredetileg úgy volt, hogy Évi mammerjét, de mivel a Tildas lányok nyárra valók, mammer így elcsúszott novemberre.

 

 

Előzmény: elena2 (1527)
elena2 2007. aug. 1. Creative Commons License 1527

Most nézem a lányaidat bugyijuk is van! Meg még szitakötőt is varrtál nekik! Elhalmoztad őket!

Igen, foltostáborba, de még nagyon kezdő vagyok ám!

Előzmény: Camea (1526)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1526
Szia elena! Nekem a textilfilc nem jött be... 2-3 nap alatt kiszáradt... nemtom miért. Hobbifestékkel festem... de még csak a tanulási szakaszban vagyok vele... régebben hímeztem az arcot... de akkor még a country szerelmese voltam, és ahhoz az jobban ment. :o) Foltos táborba mész?
Előzmény: elena2 (1525)
elena2 2007. aug. 1. Creative Commons License 1525

Sziasztok!

Nagyon szépek a babáitok!

A pofijukat textilfilccel rajzoljátok?

Ki1csoda! Írtam mailt!

Nem vagyok táborban, csak pénteken megyek Tatabányára. Még sosem voltam, senkit sem ismerek. Hú, nagyon izgulok!

Előzmény: ki1csoda (1517)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1524
Nagyon aranyos lett.... :o).. és isteni a ruhája! :o)
Előzmény: vörösrébék (1520)
vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1523

És az előbb mégse sikerült!

 

Nagyon tetszenek a többi babák is, tényleg egy pici oviscsoport.

Camea babaarca meg annyira aprólékos, hogy egészen meglepődtem, nekem nagyon pici volt ez az arcocska.

Előzmény: vörösrébék (1520)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1522
.... azt azééééé' nem mondanám, hogy sikerült!! :o))))))))))))
Előzmény: vörösrébék (1518)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1521

Elena nincs táborban, azért kérte, hogy én tegyem fel a babát, mert még nem tanulta meg, hogyan kell az indexre feltölteni képet. :o)

Kaoka, Lonci táborban van... és talán Évi36 is.... mást nem tudok.

Előzmény: ki1csoda (1517)
vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1520
arcbaba
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1519

... ha elég laza anyagból készült a ruha, nem kellett szűkíteni. A sárga nekem is csak icipicikét van ráncolva elől... én ott kettőbe vágtam az anyagot (alsó-felső rész) és belevarrtam a köténykét. :o) A v.kék pedig teljesen a szabásminta alapján van, semmi szűkítés, ráncolás... :o)

 

Akkor a vékonyka baba helyett jön az augusztusi neked (és mindenkinek) a kövér Tildas lányok! :o))

Előzmény: kustraerika (1516)
vörösrébék 2007. aug. 1. Creative Commons License 1518

Na, egy óra után sikerült felraknom, lekicsinyítenem és idetöltenem a képet.

 

A ruha az eredeti minta, nincs átalakítva, alsószoknya van még rajta.

ki1csoda 2007. aug. 1. Creative Commons License 1517

Tok jo az oviscsoport:-)))

Ha jottok babat varrni, majd megtanitalak benneteket szabasmintat atalakitani:-))

Azt tudjatok kik vannak taborban? Elena2?

kustraerika 2007. aug. 1. Creative Commons License 1516

Ez a vastag-kar dolog nem a szabásminta hibája,hanem az enyém! :) Mindig túl nagy ráhagyással rajzolom körbe,hogy .....nem tudom,miért...:(

Igazi kihívás lesz egyszer vékonykát csinálni!De kéne,mert talán megtörik a jég.

Nekem is tetszenek a babák!!!Olyanok,mint egy ovis csoport :) Egyformák,de mégsem.

A ruha szabásminta annak volt jó,aki elég kreatív volt,hogy beszűkítse a derekát. :))

Előzmény: Camea (1514)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1515

Tökjó, hogy fiúnk is van, nagyon-nagyon jó lett :o)... nekem eszembe se jutott volna, hogy fiút készítsek... és a kicsikém babáját is elfelejtettem lefotózni... de maaaaajd... :o)

 

Megállapítom, hogy az eddigi tesók tök aranyosak! :o)) ...de hol a többi? :O Nyári táborban talán? :O))))

Előzmény: ki1csoda (1507)
Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1514

Csúszott a szöveg az előbb... sejtettem, hogy nem a helyére fog kerülni, de azért értelmezhető... és itt a pucér baba... nekem végülis teljesen normális arányúnak tűnik... :o)

 

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1513

Az 1-es babám állva:

 

 

A 2-es babám:

 

 

A 2-es babám bugyija:

 

 

 

A két lyány együtt:

 

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1512

Elena babááái! Mielőtt bárki rábukna a ruhájára.... én már megtettem és régi maradék anyag.... első látásra beleszerettem. :o))

 

 

 

Camea 2007. aug. 1. Creative Commons License 1511

Szép jó reggelt, az szépséges, napsütéses, vidám hónapot minden kedves babázó társamnak! :o)))

Íme Kaoka szépséges babája: A gyönyörű haj valami zsinórból van lebontva.... majd elmagyarázza, ha hazajön. :o)

 

 

 

ktimó 2007. aug. 1. Creative Commons License 1510

Ő az én babám. A testét úgy varrtam, hogy a nyomtatóból kijövő papírt gombostűztem az anyagra (ezt már írtam :-) ). A haját tincsenként varrtam, az arcát hímeztem, még a tömés előtt. A ruhával én is bajban voltam, többször kisebbre kellett vennem.

 

 

kustraerika 2007. júl. 31. Creative Commons License 1509

Itt vannak az én babáim is ! :))

Szerintem túl vastag a karjuk,és a ruhával bajban vagyok...Valahogy óriási lesz mindig.A barna kócoskának még nincs ruhája.A legnagyobb nehézségem az volt,hogy a költözésnél(fél éve)elveszett a szabászollóm,úgyhogy foggal-körömmel metéltem körbe az anyagot...Ők is rohammunkában készültek,mert a gyerkőceim nemigen hagynak alkotni...De hála nektek,hosszú szünet után megint varrtam!

       
Némakertész:) 2007. júl. 31. Creative Commons License 1508
az enyém szegény rohammunkában készült, mert nem akartam, hogy -bár számítotok rám- ne legyen babám. (hát.... még nem olyan, mint a tiétek, de majd felzárkózom:D)
ő az első babám, a haja épp tüsi (ezért nem látszik), de majd kinőhet jövő hónapban:D

nagyon nyárias hangulatban volt:D
ki1csoda 2007. júl. 31. Creative Commons License 1507

Akkor ne legyen egyedul a  tunder babad:-))

Az enyemhez a tortenetet mar leirtam.

 

Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1506

Óóóóóóóó, azt hittem valaki már felteszi, amire belépek... :o(

... nah mindegy kezdem én.... Elena és Kaoka babája reggel 7.30-kor kerül fel, mert a benti gépemen vannak....

 

Hááát akkor Camea   1-es baba (mert kettő van :o))

ki1csoda 2007. júl. 31. Creative Commons License 1505

Nagyon helyes!!!

 

 

Lanyok most kezd korvonalazodni a babavarras letszama, lenne egy keresem. Azok, akik jonnek/jonnenek legyenek jok es nekem(!)   irjanak egy mailt, amiben megirjak a szanadekuk komolysagat illetve hogy mit preferalnak egy nalam max 8-10 fos talit, vagy kicsit (!) nagyobbat berelt helyen (ennek a reszleteit elena2 tudja).

Illetve a pestiektol, hogy ha tobb videki van, mint aki nalunk kenyelmesen elfer, lenne-e masnal is szallas lehetoseg.  A videkiektol pedig, hogy szallasilag mi a preferenciajuk.

Amint van egy mail listam ott folytatnam a szervezest.

Koszi.

ki1csoda 2007. júl. 31. Creative Commons License 1504

Ez zsenialis otlet!!!!!!!! Meg van veve:-)))

Majd ha lesz egy kis idom en is irok egy jo jatekot:-)

Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1503

Szülinapi kártya. :o) A volt férjem nagylányának... (mikor összekerültünk akkor volt 11 éves) ma van a szülinapja! :o)

Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1502
Kisfiamnak is van két olyan babája, amit ő készített. Lefotózom majd! :o) Régebben szoktam olyant , hogy testet körbevarrok előre, olyan feje-mindene egyben :o)) ... és amikor jöttek a gyerekekhez barátok, akkor készítettünk ilyeneket... imádták... :o)))) Ők tömték ki, készítették az arcák, haját.. ruháját... :o))
Előzmény: ki1csoda (1501)
ki1csoda 2007. júl. 31. Creative Commons License 1501

Na nekem `kesz` a baba. A nagyobbik fiam utalja, ha nincs szeme a dolgoknak, es mikor latta a kesz babat kovetelte, hogy rajzoljunk neki. Mondtam, hogy ok. De o is akar, jol van. Szoval az arcot ketten rajzoltuk:-)))) Kicsit csale-male lett, de a gyerek nagyon orult:-))) azt hiszem ennel tobb nekem nem kell....

 

Tulipanoslany, neked is azt tudom mondani, hogy a tartalek listara felirtalak.

 

 

 

tulipánoslány 2007. júl. 31. Creative Commons License 1500

Nagyon szép! Elmondtam az ovink 75-dik évfordulóján, meghatódva hallgatták, igazán szívhez szóló.

 

A tanfolyamra én is szeretnék menni, ha beférek, lécci-lécci  :)

Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1499

... csak úúúúgy... berakom Neked/Nektek... ugyan a honlapomon fenn van, de hátha valaki nem olvasta... :o)))))

 

"Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,
Széppé a rútat, jóvá ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék. ..."

(Heltai Jenő)

Előzmény: palhen (1481)
Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1498
Sziiiia! :o) Kééész a júliusi babád? Ugye kééééész van?!!! :o)))))))))
Előzmény: kanderel (1495)
Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1497
... szerintem ma estétől már lehet...:o))))) Holnap pedig felrakom az új szabásmintát is. :o)
Előzmény: ktimó (1496)
ktimó 2007. júl. 31. Creative Commons License 1496

Szia Anikó!

Üdvözlünk, gyere minél gyakrabban! És várjuk a fényképeket :-)

 

Lányok, mikortól rakjuk fel a babákat? Már nagyon kiváncsi vagyok :-))))))

Előzmény: kanderel (1495)
kanderel 2007. júl. 31. Creative Commons License 1495

Sziasztok! :)

 

Először is, bemutatkoznék, ahogy illik. :)

 

Budapesten lakom, 32 éves vagyok, gépészmérnök, és néhány waldorf baba hatására most kezdek ismerkedni a babakészítés titkaival. Eddig még csak állatokat varrtam, nyulat, egeret, macskát, ilyesmiket. Eddig két babafejet készítettem, de testük még nincs. Amint tudok szerezni egy digitális gépet kölcsönbe, lefényképezem. Addig sajnos csak beszélni tudok róla. :)

A topicot azóta olvasom, hogy elindítottátok, és mindenki gyönyörű babákat készít! :)

Ez a tündér, ez nagyon aranyos! :)

 

Sün alakú ülőpárna pedig a www.folt-varras.hu oldalon van leírással, az ötletes dolgok címszó alatt, az állatkert részben. :)

 

Üdv: Anikó

Előzmény: vörösrébék (1473)
Camea 2007. júl. 31. Creative Commons License 1494
Fogalmam nincs hol... régen én is csak azt a "jujrózsaszínt" tudtam venni.... szerintem azért nem is varrok már rugalmasból. Egyszerűen sehol se futottam bele... :o( ... pedig azért kipróbálnám még egyszer. :O)
Előzmény: ildu (1492)
ildu 2007. júl. 30. Creative Commons License 1493
És nagyon tetszik a tündérkirálylányod!
Előzmény: ildu (1492)
ildu 2007. júl. 30. Creative Commons License 1492
Camea,szerinted hol vehetek Kaposváron babb testnek való rózsaszínes rugalmas anyagot?Hétvégén megyek,de nem lesz időm "túrázni".Itthon csak az a jujrózsaszín van...
Előzmény: Camea (1491)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1491

... a bokájánál hagytam nyitva, onnét lett kifordítva. :o)

 

Köszi! Köszi! :o)

Előzmény: ktimó (1488)
kustraerika 2007. júl. 30. Creative Commons License 1490
Én egyszer varrtam lapos sünit,szivacslap volt benne.A tüskéit filc-csíkokból varrtam,aminek az egyik oldalát cikk-cakk ollóval vágtam végig.Ezeket a csíkokat varrtam kis átfedéssel egymás alá.Persze,kép nincs... :((
Előzmény: vörösrébék (1476)
kustraerika 2007. júl. 30. Creative Commons License 1489

Camea!Tényleg varázslatos a tündérke!Engem is a cingi végtagjai nyűgöztek le :))

Az én babáim mindig olyan vastagra sikerülnek(a júliusi is...),pedig én vékonykát szeretnééééééék!Hogy a csodába tudod így kifordítani?

ktimó 2007. júl. 30. Creative Commons License 1488
Camea! Ez nagyon jó lett!!!! Tényleg igazi tündérke. Nagyon tetszik. Hogyan csináltad a vékony lábakat és karokat?
Előzmény: Camea (1483)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1487

... nem háttérnek, de már feltettem az első oldalra.... :o)))

Előzmény: ki1csoda (1486)
ki1csoda 2007. júl. 30. Creative Commons License 1486
Szerintem nyugodtan tehetned ezt a honlapod hatterekent. Ez nekem egy nagyon `TE` baba lett. Lehet, hogy a country vonz, de valahogy ez sokkal jobban stimmel:-))))
Előzmény: Camea (1485)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1485
:o)))))) Köööszi! Már régóta akartam.. amióta megtaláltam a képet, de csak akkor álltam neki, amikor írtad... :o))
Előzmény: ki1csoda (1484)
ki1csoda 2007. júl. 30. Creative Commons License 1484
Ugy utalom, azt mondani, hogy `ugye megmondtam`:-)))))))))
Előzmény: Camea (1483)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1483

A Keeeedvencem, a legújabb! :o)))

N.Lonci 2007. júl. 30. Creative Commons License 1482
OK. már így félig meddig képbe vagy, majd talizunk, akkor már könnyebb lesz szót érteni egymással. További jó topikolást.
Előzmény: palhen (1481)
palhen 2007. júl. 30. Creative Commons License 1481

Sziasztok! Én vagyok PMH, de itt Palhen néven írok /ritkán/ és rendszeresen olvasok.

Kicsodának írtam néhány kérdést, és jelentkeztem a babavarrásra. Gyermeklelkű 2 unokás nagyi vagyok. Babát még nem varrtam, csak szeretnék, de már sok játékot készítettem. Bár varrásból élek, remélem, képes leszek veletek lépést tartani.....

Előzmény: N.Lonci (1472)
Némakertész:) 2007. júl. 30. Creative Commons License 1480
csajszik, írjatok fel jó? 90%, hogy OK lesz, úgy látom dolgoznak az én kis segédeim, remélem, akkorra már nem marad:D
köszi
b.zsuzsa 2007. júl. 30. Creative Commons License 1479

Köszönöm, nagyon jó lesz így.

Előzmény: ki1csoda (1477)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1478
Hahhhóóó, megcsináltam ám, amit írtal email-ben... hétvégén... csak az arcát rajzolom meg ma. Holnap talán felteszem..... szerintem jóóóóó lett! :o))
Előzmény: ki1csoda (1477)
ki1csoda 2007. júl. 30. Creative Commons License 1477

Zsuzsa, mivel ez egy kisletszamu (max 10fo) tali/tanfolyam lenne es varnank meg par regi topikos valaszat, igy felirnalak a tartalek lista elejere.

 

 

A suni parnat nem lehet barna felgombbol csinalni elol egy pici orral, a suni epp bent alszik:-)))

Előzmény: b.zsuzsa (1474)
vörösrébék 2007. júl. 30. Creative Commons License 1476

Szerintem is marha egy ötlet, a szomszéd ovijába kérik. Űlőpárnának. Minden gyereknek vinnie kell egyet. Ez a süni-csoport.

Még jó hogy nálunk nem kértek ilyesmit.

Előzmény: Camea (1475)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1475
Sündisznó? Párnának? .... mh... ki volt az a pihent agyú? :o))))) ..... aztán meg a szegény gyerek nehogy ráüljön majd az első sündisznóra, amibe belebotlik egyszer az erdőben! :o))))))))))))))))))))
Előzmény: vörösrébék (1473)
b.zsuzsa 2007. júl. 30. Creative Commons License 1474

Sziasztok!

 

Eddig én is a csendben olvasgatók táborába tartoztam, de a babás tanfolyam nagyon felcsigázott (én pedig a varróstársaimat). Szeretnénk jelentkezni, ha van még  2-3 hely. Szállást nem kérünk, mert Bp. környékén lakunk.

 

 

                                                   Üdv mindenkinek

Előzmény: ki1csoda (1468)
vörösrébék 2007. júl. 30. Creative Commons License 1473
Nem baba, de mégis: egészen véletlenül, nincs valakinek sündisznó szabásmintája? Olyan fajta kellene, amit nagyban ülőpárnának lehet használni. Az oviban kérik.
N.Lonci 2007. júl. 30. Creative Commons License 1472
Kit takar a pmh? persze, ha publikus.
Előzmény: ki1csoda (1468)
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1471
Kaoka és elena már átküldte nekem az övét, azokat én teszem fel. :o)
Előzmény: ki1csoda (1469)
N.Lonci 2007. júl. 30. Creative Commons License 1470
Lányok! Amennyiben biztos ez a létszám és a hely is biztosítva lesz, akkor részemről rendben, természetesen viszem az anyagokat, hogy könyebb legyen a tanulás.
Jó, hogy nincs most kánikula!
Előzmény: ki1csoda (1468)
ki1csoda 2007. júl. 30. Creative Commons License 1469

En nem tudom pontosan mi lesz ebbol a tanfolyam/talibol, de en nagyon varom es teljesen ra vagyok lelkesulve. Arra gondoltam, hogy addigra befejezem az en Waldorf babam es lesz osszehasonlitasom:-)

 

A babakat mikor rakjuk fel? mert ha jol ertem tobben nem lesznek mar szerdan.

Előzmény: N.Lonci (1467)
ki1csoda 2007. júl. 30. Creative Commons License 1468

Akkor leirnam az eddigi letszamot, akit kihagytam/bevettem SZOLJON!

NLonci SZ

ktimo Sz

Kustaerika

Kaoka

elena2

36evi

ki1csoda

pmh

 

Eszerint jo lenne ha het kozepeig kb kialakulna, mert utana taborban lesznek sokan.

 

N.Lonci 2007. júl. 30. Creative Commons License 1467
Jó reggelit Mindenkinek.
Augusztus 1.-én tábornyitás Csanakon, többen lesznek fórumosok, akik nem fognak topikolni 8 illetve 12 napig.
Ha valaki még szeretne valamit, most kérdezzen írjon, mert holnaptól én sem leszek 14 napon keresztül.
Camea 2007. júl. 30. Creative Commons License 1466
Hahhóóó Lyányok!!! :o))) Mi ez a nagy csend? :O Nincs ám megszökdösés 1-je előtt!! :o))) Szép hetet mindenkinek! :o)
Némakertész:) 2007. júl. 28. Creative Commons License 1465
hahó:D
nem vesztem el, csak táboroztam... szóval a baba még el sincs kezdve (pedig azt hittem, majd a táborban megvarrom, és mostanra itt lesz...:(, de majd igyekszem....) a babás izé -vagyis összeröfi jól hangzik, de nem tudok biztosat ígérni, mert az a gólyatáborunk előtti hétvége, és nem tudom, a diákok meddig jutnak a saját szervezési feladataikkal (kell-e tűzoltás vagy nem?), szóval most gondban vagyok...jajjajjj....
36évi 2007. júl. 28. Creative Commons License 1464
Hallló! Ugyan még nem volt időm visszaolvasni, de azért valahogy suámoljatok velem is, ha kiderül, hogy mire is jelentkezem... :))) Azt lehet, hogy elmegyek, aztán csak nézlek titeket esetleg? :)
Előzmény: ki1csoda (1463)
ki1csoda 2007. júl. 28. Creative Commons License 1463
Szerintem jovo hetig aki akar szol. Akkor azoknak akik jonnek irok egy reszletesebb `lehetoseg listat` es utana eldontjuk hol legyen.
ktimó 2007. júl. 28. Creative Commons License 1462
Nekem is kell szállás, és én is szeretném megtanulni a Waldorf babát. Akkor ki1csodához megyünk?
Előzmény: ki1csoda (1459)
Camea 2007. júl. 28. Creative Commons License 1461

... nos azt hiszem nekem marad a jövő évi.... :o( :o)

Igaziból be kell vallanom, hogy a wadorf-baba és családja engem teljesen hidegen hagy.... lehet, hogy azért mert máááá' öreg vagyok és nincs kicsikém. Amiket én készítek szabadidőmben, azok inkább dekor-babák, mert azok izgatnak... szóval az olllllyan kis muris babák... és mint kiderült Évikémnek az a hét lesz az első szabad hete, addig folyamatosan jár angol tanfolyamra, akkor lesz nekik szünet az utolsó két kurzus előtt... akkor lassul le a tanfolyam, és akkor kicsit velük kellene "világot" látni, a Tisza-tó be van tervezve még a nyárra.  

Tehát jó babázást Nektek... aztán én meg majd csak irigykedem, hogy millllllyen szépeket készítetek utána... :o( ... mh. de akko' meg majd jó' itt hagylak benneteket! :o))))))))))))))))))

Előzmény: N.Lonci (1460)
N.Lonci 2007. júl. 28. Creative Commons License 1460
Nekem kell szállás, A babkészítés nálunk 2 féle anyagból történik. Vlizzel is, és természetesen gyapjúból. Mindkettő szóba jöhet, az első nap elkészítenénk mindkét anyagból a fejet, majd úgy mennénk tovább, mert a folytatás az már egyforma lesz.
A testnél már mindegy, hogy mivel tömöd ki. A fej készítésének a technikája nem ugyan olyan, az anyag jellegéből következően. Tehát más-más. Most az lenne a fontos, hogy pontosítsuk a létszámot, utána pedig a többit privát levelezéssel kellene folytatni.
Előzmény: ki1csoda (1459)
ki1csoda 2007. júl. 28. Creative Commons License 1459
Szallas. Ha csak Neked kell szallas, az nem gond, nalunk ennyi hely siman van. Kerlek jelezzetek, ki az akinek kell meg!
ki1csoda 2007. júl. 28. Creative Commons License 1458

En ennel radikalisabb lennek. Ha tanfolyam, akkor legyen tanfolyam, nem mutogatas, szocializalas. Ugy ertem elore tervezett, mert spontan ugyis lesz:-) De az egyszeruen egy mas ugy es szerintem erdemes a dolgokat rendben tartani, hogy az ido eleg legyen. Egyetertek Loncival, ha az ember nem fejezi be otthon, egyedul sokkal nehezebb. En NAGYON szeretnem megtanulni a rendes Waldorf babat! A kisfiam Waldorf oviba jar es tudom, hogy van par gyerek, akinek a mamaja szeretne ilyen babat a gyereknek.

Nekem azonban van egy gondom. En CSAK muszallas hipo/antiallergen cuccal dolgozom, erre van valami tipped? En a vliest hasznalom tomesre, fejre. Tudom nem ugyanaz, de nalunk az allergia sajnos fontos szempont.

N.Lonci 2007. júl. 28. Creative Commons License 1457
Amennyiben jó mindenkinek az aug. 25-26. akkor még a helyet pontosítsuk. Szerintem nem kellene drága szállást és terembérletet fizetni az első alkalommal. Jó lenne, ha nem mutogatással telne el az idő, hanem tanulással. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne hozzatok kész munkákat, azt 2-3 óra alatt kivesézhetjük, hogy mi a jó benne, mi a hiba, tanulságképpen, aztán irány az új babkészítési program. A felajánlott szoba nagyon is megfelelne első alkalomra még ha 5, 6 fő mondja újra fixre a jövetelt.
Szállás nekem szükséges, mert innen nem tudok utána nézni, most táborom lesz ,azután határidős munka aug 18 -és aug 22. De a fennt említett időpont hétvége szombat ,vasárnap már jó. Anyagot viszek, felhasználás szerint kell fizetni a végén.
Ezen a kis tanfolyamon lehet további alkalmak szervezésén gondolkodni.
Mindenkinek jó hétvégét kívánok!
Előzmény: ki1csoda (1454)
Camea 2007. júl. 28. Creative Commons License 1456
... hjuj, most már teljesen elbizonytalaníttotok... tutkó, hogy azt a mintát csináltam? Nekem tökéletesen jónak tűnt! :o( :o)
Előzmény: IOkaste (1452)
Camea 2007. júl. 28. Creative Commons License 1455

... szerintem az index-re mindenki maga tegye fel... a saját kis megjegyzésével... hol akadt meg, mit élvezett rajt... miből van a haja, ruhája... mennyi idő alatt készült el... stb... végülis mindenki maga érzi mi az, amit nem árt ha tudunk. :o))

Aki elküldi nekem email-ban, azét úgy teszem fel a honlapra, aki nem, azét pedig - disznó módon - lelopkodom a fórumról. ... amúgy szerintem 31-e estétől rakosgathatjuk.... külön-külön... izgalmasabb mindig kapcsolgatni a gépet, hogy huhhh, hátha már megint fenn van egy. :o)))))))))

 

Kiszabtam este egy babát.... saját tervezés... kíváncsi leszek mi lesz belőle.... :o))) .... naaaaaaaa miiiiii? ... háááát babbbba! :o)))

 

Igen a profik festik előre az arcot... meg most majd ééén! ...plóba-cselesznye alapon....:o))))

Előzmény: IOkaste (1453)
ki1csoda 2007. júl. 28. Creative Commons License 1454

De en is festek, mar nagyon varom, mert eddig a Colombus-sal festettem egy keveset, ami ugyan erdekes es szep, de nem tul elenk. Na de majd most:-)

 

Szerintem el kell donteni, hogy tanfolyamot akarunk, mert ha jol ertem Loncit, akkor az 2 nap, vagy/es talit. A tanfolyam szerintem  sem lenne jo tomegben, en is max a 10-12 embert tudom elkepzelni.
A tali, amit en a sajat varros tarsasagommal kb 6-8 szor szerveztem mar kisebb es 1- 1/2 napos. Sokkal inkabb mutogatunk kesz dolgokat es megbeszeljuk, ki hogy csinalta es esetleg varrogatunk.

Előzmény: IOkaste (1451)
IOkaste 2007. júl. 27. Creative Commons License 1453
Szerintem egyáltalán nem jó ötlet előre arcot formálni.. hol láttál ilyent? Ahogy kitömöd, megváltoznak a szögek, távolságok, nem beszélve arról, hogy a hajat felvarrva, teljesen más lesz az arány, kisebbedik az arc helye.. én legalábbis haj nélkül először mindig sokkal magasabbra lövöm a szem helyét, mint ahova végül felvarrom.. Persze a profik.. ők mások.. :D

Lányok, hogy lesz a képek feltöltése? Mindenki akkor teszi fel, amikor van rá ideje 1-jén? A foltosok a tulipános táskáknál úgy csinálták, hogy egy embernek küldték el a fotókat, aki egyszerre tette fel az összeset..
Előzmény: Camea (1418)
IOkaste 2007. júl. 27. Creative Commons License 1452
Szerintem meg inkább maga a test túl rövid, főleg más, hasonló szabásmintákkal összehasonlítva.. De felöltöztetve teljesen oké, a ruha bő fazonú ugyan, de jó..:)
Előzmény: ktimó (1435)
IOkaste 2007. júl. 27. Creative Commons License 1451
Csak nem festeni Te is????!!!
Az augusztus nekem vélhetőleg egyáltalán nem jó, 11-én, ha minden összejön, megyek Katafától festeni tanulni, aztán meglátom, hogy boldogul a család nélkülem, hogy merhetek-e még kérni tőlük egész/több napos babysittelést..
Az elena által említett verzió szerintem is a legpraktikusabb.. :)
Előzmény: ki1csoda (1416)
Kaoka 2007. júl. 27. Creative Commons License 1450
Kedves Lányok!
Jó varrogatást és kellemes pihenést kívánok mindenkinek. Jövő héten jövök. Kíváncsian várom a hónap babáit.-:)))))))))
ildu 2007. júl. 27. Creative Commons License 1449
Szívesen mennék,de akkor már nem leszek szabin,és fordult már elő nálunk,hogy a tanító nénik vakarták a meszet,takarítottak iskolakezdés előtti hétvégén,hogy elkezdődhessen a tanítás... Ha nagynéném fogadni tud még szállás sem kell.
kustraerika 2007. júl. 27. Creative Commons License 1448
Én is szeretnék a találkozóra menni!Jó az aug.25-26.
ki1csoda 2007. júl. 27. Creative Commons License 1447

Az enyemek is hasonlo koruak:-)  1+ meg 3,5.

 

Komorka feltett egy linket es mar akkor akartam irni, hogy nem tudom ti hogy vagytok, de nekem az Anna-Pia Rasmussen sokkal jobban tetszik, mint a Tilda. Szoval en mar oket vadaszom egy ideje:-)))) 

vörösrébék 2007. júl. 27. Creative Commons License 1446
Nekem semmi se jó, a közeljövőben sajnos biztos nem tudok talira menni, nyakamon két pöttöm gyerek, (3 és 1 évesek) és debreceni vagyok, így ez gyakorlatilag áthidalhatatlan nehézség. Sajnlom :(
Előzmény: ktimó (1444)
ki1csoda 2007. júl. 27. Creative Commons License 1445
Nekem ok.
ktimó 2007. júl. 27. Creative Commons License 1444
Akkor négyen már biztosan vagyunk. Tűzzük ki az időpontot, hogy a többiek is dönthessenek. Aug. 25-26. lenne szerintem az ideális. Még nincs iskola, de a nyaralásból más általában mindenki hazaért. A szept. 1-2. az iskolás gyereket nevelőknek már talán nem jó. Hm?
Kaoka 2007. júl. 27. Creative Commons License 1443
Sziasztok!!!
Csak most jutottam de, mert itthon se voltam. Nekem tökéletes az időpont és nem kérek szállást.
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1442
Ne izgulj, minden kezdet nehéz, de majd belerázódik a csapat.
Előzmény: elena2 (1441)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1441
8-an biztosan összejövünk, ugye? Nekem mindegy mennyien vagyunk, csak elinduljon a dolog. Semmilyen érdekem nem fűződik, hogy minél többen legyünk, csak lelkes vagyok, de ez majd ugyis kiderül.
Előzmény: N.Lonci (1440)
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1440
Mint a kiscsoportos óvódában, max 8-10 fő az ideális, de lehet 2 csoport is 8-8 fővel, mert így mindekivel lehet külön foglalkozni, de akkor már legalább kell még valaki, aki az okításba besegít, pl addig a ruhákat varrja a másik csoport, míg az egyik a fejet tanulja.
Ezért először egy próba hosszú hétvége lenne jó, aztán majd kialakul. A foltos táborok alapján, lehet tudni, hogy minél többen vagyunk, annál kevesebb a tanult dolog. Ne otthon fejezd be a babát, mert akkor az első nem lesz olyan, mint amilyent szeretnél, és elcsüggedsz.
Nem a tömeg a lényeg, hanem a minőségi tanítás. Ez az én mottóm. Ne itt keressen az ember sokat, azt másut kell megtalálni.
Előzmény: elena2 (1436)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1439

.. ez hogy került megint ide?

Becsszóóóó... éééén NEM ! :o)

Előzmény: Camea (1438)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1438

... na'on vagány! :o)) Tetszik nekem is... és inkább azért menteném le, nem azért, mert neked tetszik! :o)))

De a mellette levőből többet lehet tanulni!

http://picasaweb.google.com/mara.casitademanualidades/DollMaking

 

Előzmény: komórka (1431)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1437
..még a szabásminta alapján én is azt gondoltam, hogy huh, de nagy.... de aztán édeske lett benn. :o)))))
Előzmény: ktimó (1435)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1436
Lonci tudná megmondani, hogy hány fővel érdemes elkezdeni egy ilyet. A szállás 70 főt bír el, hely van.
Előzmény: ktimó (1433)
ktimó 2007. júl. 27. Creative Commons License 1435
Nekem a baba testével nem volt gondom, bár a lába és a karja tényleg kicsit hosszú, de ruhában nem tűnik fel. Most a ruhájával bajlódom, nekem nagyon nagy lett, nem áll jól rajta, kisebbre kell vennem :-(
Előzmény: ki1csoda (1430)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1434

... na'on vagány! :o)) Tetszik nekem is... és inkább azért menteném le, nem azért, mert neked tetszik! :o)))

De a mellette levőből többet lehet tanulni!

http://picasaweb.google.com/mara.casitademanualidades/DollMaking

 

Előzmény: komórka (1431)
ktimó 2007. júl. 27. Creative Commons License 1433
elena2! Nagyon jól hangzik, így legalább nem forgatnánk fel ki1csoda családi életét sem :-)))) Nekem tetszik, és az időpontban is alkalmazkodom a többiekhez, bármikor megfelel nekem. De jó lesz :-)))))))))) Remélem, sikerül összehoznunk. Hágy fő a minimum, amivel érdemes foglalkozni? Ha kell még ember, megkérdezek néhány ismerősömet.
Előzmény: elena2 (1410)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1432

Milyen anyagból varrtad? Rugalmas vagy nem....?

Szerintem egy kifejezetten kiegyensúlyozott forma, normálisak az arányai.... szeeeeerintem.... persze lehet, hogy az én arányérzékemmel van p'obléma! :o))

Előzmény: ki1csoda (1430)
komórka 2007. júl. 27. Creative Commons License 1431
Ajánlom, hogy mentsétek le. nekem tetszik.
ITT
ki1csoda 2007. júl. 27. Creative Commons License 1430
Nem tudom, hogy hogy vagytok vele, de en nagyon megakadtam a babaval. Keszre varrtam, de valahogy annyira furak az aranyai, hogy mikor megkapta a hajat, inkabb valami szornyre hasonlitott:-). Talan az a baj, hogy hatarozott elkepzelesem volt, hogy mit akarok es valahogy ez a forma nem neki valo, szoval le a hajat es uj terv.....remelem kesz leszek:-))
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1429
Ezt most nem, mert ennek a teste selymes anyagból van és nagyon tömött lenne, ezért amit németországból hoztam töltőflízt azt használtuk a testhez, de nagyon finom a tapintása. A többi mind gyapjúval illetve fésült gyapjúval (a fej) készülnek.
Előzmény: elena2 (1428)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1428
De szép! Nagyon odavagyok értük! Gyapjúval tömted?
Előzmény: N.Lonci (1427)
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1427
Egy marokba való, gyömöszölhető baba. Bocs!!!!!!!!!!
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1426
valószínű dolgoznak, vagy nincsenek gépközelben. Most én sem leszek egy darabig, de du. megnézem mit írtok még
Előzmény: elena2 (1424)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1425
Én majd akkor fordulok rá otthon, ha megvan az időpont és a helyszín!
Előzmény: elena2 (1424)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1424

Nekem jó az aug. 25-26. és szeptember is.

Eddig csak Ki1csoda jelezte, hogy aug. 11. nem jó neki.

Többiek????

Előzmény: N.Lonci (1423)
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1423
Kicsit fix-álllllllják a színét. Na de kérem éppen tízórait majszolok.
Nekem augusztusban csak a 25-26. jó, vagy maradjon szeptemberre????,,,,
Előzmény: Camea (1422)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1422

... mooondom, tiszta horrror.... :o)))

http://static.flickr.com/49/151578615_bfabfa39ca_o.jpg

 

Behalok ettől a nőtől :o))

http://www.artdolls.info/2006_05.html

Oldalt megyek végig az archivokon.... halálos... imááááááááááádom! :o)))

Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1421

http://static.flickr.com/27/89382839_2e052d1c8c.jpg

... és itt micsinyának cegénykéve'? :o))))

Előzmény: N.Lonci (1420)
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1420
Waldorfos.......... hát nem igazán jó a tömési módszer, viszeres lába , keze lesz.
Az arc marad természetesen utoljára, az adja meg a végső baba karaktert, de nem mindegy, hogy milyen erős a szín, varott vagy festett szemek szájak!
Előzmény: Camea (1418)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1419

http://www.artdolls.info/photos/bruise-3.jpg

Tiszta horror.... a kékre-zöldre vert feleség! :o)))

Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1418
Nézegetek erre arra, és azt látom mindenhol, hogy a profik (az okosssssak) tömés előtt festik meg az arcot... szóval amíg külön van a fej a testtől és lapos... Ti hogyan szoktátok? Mivel én attól félek a legjobban, mindig megcsinálom a teljes babát, sőt fel is öltöztetem, és csak utána próbálkozom az arcával.... pedig tényleg kézenfekvőbb.... egy már kész.... karakteres archoz kitalálni a megfelelő testet és ruhát. :o))
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1417

http://webarchive.afsc.org/doll/doll.htm

Alul az Arms és a Legs adja a szabásmintát....

 

Ez kicsit waldorfos, nem?

 

ki1csoda 2007. júl. 27. Creative Commons License 1416
Meg valami, nekem az aug 11 nem jo csak, mert egy masik tanfolyamra megyek:-)
ki1csoda 2007. júl. 27. Creative Commons License 1415

Kaoka, csak a nagyzsulokhoz vittem ki a gyerkeket par napra es en a kicsivel jottem mar haza. Koszi:-)

 

A talihoz, a lakasunk tenyleg nem kicsi:-) szerintem 6-7 ember gond nelkul es kenyelmesen tud varrni a nappaliban a varrogep meg mellette az en szobamban van. A kerdes, hogy hany embernek kellene szallas nalunk, mert arra azt mondom hogy kenyelmesen 2-3, nem annyira kenyelmesen tobb:-)) Ha jottok akkor a ferjem elmegy a gyerkekkel es mondjuk este hozza haza a kicsit, szoval nem lesz itthon senki.  Szerintem, amit Elena mond nagyon jo, ha tobben leszunk, vagy tobben aludnanak Pesten, de ezt dontsetek el.

N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1414
Elolvastam majd megy a válasz, ha a többieknek jó és leszünk elegen OK ,sietek bocsika
Előzmény: elena2 (1410)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1413

Nem gond, mert sokat csavargunk, tehát a világ minden üdülési csekkjét el tudjuk költeni.... :o))))

Ok, akkor fixáljátok az időpontot és a helyet, akkor tudok és szerintem mindenki akkor tud 100 %-ost mondani! :o)

Előzmény: elena2 (1412)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1412
Sajnos nem.
Előzmény: Camea (1411)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1411

SZálláshoz üdülési csekket elfogadnak?

Előzmény: elena2 (1410)
elena2 2007. júl. 27. Creative Commons License 1410

Sziasztok!

Köszi Ki1csodának a felajánlást, nekem az ő lakása is tetszik.

Amit én igértem:

Bp.II.ker Adyligeten van a mi oktatási intézményünk. Kék busszal elérhető (63-as) itt áll meg az intézmény előtt. Szállás: 2 ágyas kulturált szobák vannak, 3370.-/fő/éjszaka árért tudják adni. (Kötött, ennyiért lehet.) Minden szobához tartozik külön fürdőszoba, a folyosón teakonyha. Egy tantermet kapnék, ha vállalom értetek a felelősséget. (Vállalom.)

Az étterem nem tudom mennyire üzemel hétvégén, ha azt mondjátok, a többségnek ez tetszik, annak is utánajárok. Ha nem üzemel, gondolom valahonnan hozatni is lehet, ez már részletkérdés.

Várom a véleményeket.

Előzmény: elena2 (1402)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1409

szia!

Járom én is mindegyik méterárut... a Kisfaludy utcait is... nincs messze tőlünk és a kreatívot is.... csak mindig úgy megyek, hogy kitalálom, hogy éppen mit szeretnék... és nanááá, hogy éppen nincs... és akkor elkezdek vásárolgatni össze-vissza.... aztán meg nem tudok vele mit kezdeni. Vettem egy rózsaszín macis anyagot a múltkor a kreatívban, 320 Ft volt métere, tegnap ugyanazt láttam az OBI-ban 890 Ft-ért, azt hittem berosálok menten.

Jóóó van, a kis menyed meg csak hadd szeresse a drága ajándékot... csak aztán majd bírja anyagilag, amikor a gyerekei, unokái stb. is csak azt értékelik. :o))

 

Nem varrtam tegnap. Nem voltam szólóban, és olyankor nem szeretek kupit csinálni. Majd ma.... :o)

Előzmény: ildu (1395)
Camea 2007. júl. 27. Creative Commons License 1408

... az aug. 20-ás hétvége még Velence... aztán nemtom. Az igazság, hogy ahogy Ildu is írta, a világ másik végén lakunk... persze nagyon mobilok vagyunk, de én pl. nem vezetek, tehát ahhoz, hogy bárhová elinduljak, kell a párom... ugye, ha ő is jön... akkor a két gyerek se maradhat otthon... szóval illllllyen kis körülményesek vagyunk. :o)) Mondjuk, ha Bp-en van, ott a páromnak mindig van mindenféle dolga, akkor még őt le tudom rázni, gyerekeket pedig beadom öcsikéhez...

Tisztázzátok le a helyszínt és időpontot, utána tudom mondani! nagyon szeretném!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Előzmény: Kaoka (1394)
ktimó 2007. júl. 27. Creative Commons License 1407
Hú, ez nagyon jól hangzik! Ha ki1csoda tényleg belemegy ebbe, én mindenképpen megyek :-)))))))))))
Előzmény: N.Lonci (1406)
N.Lonci 2007. júl. 27. Creative Commons License 1406
Halihó!
Természetesen ezt is bevállalom, de tudni kell, hogy tényleg nyugi kell a babakészítéshez, mert mint tudjátok lelke van egy babának. A tiétek is kicsit bele költözik. Csak szeretettel lehet készíteni, mert akkor lesz igazán szép. Igaz, hogy mi sokat készítünk, de ez nem azt jelenti, hogy nincs meg a kellő odafigyelés. Lakásban is kell tudni, hogy kényelmesen mennyien tudnánk alkotni, igaz, hogy csak 1 varrógép kell hozzá, mivel zömében kézi munka, de szoronkodni kis helyen nem lehet. Gondold át, mert ha komoly, akkor egy hétvégén belefér, az alapoktól a megvalósításig, nem kapkodva, trükkökkel egy nagyobb és egy- két kisebb baba. Természetesen a nagyobb felöltözve. Ha megnézed az enyémet amit feltettem , látszik, hogy bugyi is van rajta. Tudod a fiúk alá néznek,.........))))))))))
Előzmény: ki1csoda (1404)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1405
Szia!
Nyaraltál? Az szuper jó lenne, ha összejönne a nem kicsi lakásotokban.-:))))))))))))))
A család mit fog szólni???
Még mindig ott tartok, hogy fantasztikusan szépen varrsz.
Előzmény: ki1csoda (1404)
ki1csoda 2007. júl. 26. Creative Commons License 1404

Sziasztok,

na en most jottem haza es olvasok vissza szepen, hat eloszor is orulok, hogy tetszettek, amiket csinaltam. Varrni en foleg internetes barataimtol tanultam, de toluk rengeteget. Lattam mennyire igenyesen dolgoztak es egyre kevesbe mertem slendriankodni:-))

 

Lonci, en nagyon ott lennek egy Waldorf baba tanitason. Most keszitem a fiamnak a nagyobbik, rendesebb darabot es szenvedek, hogy szep legyen:-) Nekem sajnos csak szep 20-ig jo a tali.

OK, akkor en meg egyszer felajanlom a nem kicsi lakasunkat Pesten egy talira, igazabol meg az is megoldhato, hogy paran itt aludjanak:-) Szoval ez ugyan nem egy kastely, de ha valaki vonattal jon, a Nyugatitol 15 perc.

Előzmény: Kaoka (1284)
ktimó 2007. júl. 26. Creative Commons License 1403
Ha Pestnél nem lesz sokkal messzebb, én is jelentkezem.
Előzmény: elena2 (1400)
elena2 2007. júl. 26. Creative Commons License 1402
Ok, holnap jelentkezem, hogy én mit tudok ajánlani.
Előzmény: N.Lonci (1401)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1401
Eddig konkréten 6 jelentkező van, de addig még sok minden lehet. Valaki lenondja és többen jelentkeznek a helyébe. A foltos táborban is így van. Egy lemorzsolódó helyébe 2-3 fő jelentkezik. De még van idő, át lehet gondolni, hogy hol legyen itt is, meg Bp környékén is. Tőletek függ.
Előzmény: elena2 (1400)
elena2 2007. júl. 26. Creative Commons License 1400
Lonci, megírnád, hogy előzetesen (egyenlőre) hányan vagyunk?
Előzmény: N.Lonci (1399)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1399
Ha kell, akkor megyek oda , ahol találtok nekem is elérhető helyet, lehetőséget meg kell akkor a csapat más megyéjében lakóknak keresni. Innen azt már nem tudom vállalni, hogy termet szerezzek, de a programot és az anyagok előkészítését azt igen. Jelentkezzen, aki tud ilyen helyet.
Előzmény: ktimó (1397)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1398
Tudod, majd később megbecsüli ő is azokat az ajándékokat amit kap. Eljő az idő.
Vonattal lehet, de ha többen összefogtok akkor autó szóba jöhet???????
Úgy gyorsabb lenne
Előzmény: ildu (1395)
ktimó 2007. júl. 26. Creative Commons License 1397
Gondoljunk az Alföldön élőkre is :-))))) Van egyébként rajtam kívül más a Dunán innen? Nekem a Pest melletti színhely szimpatikusabb, persze nem szeretnék önző lenni :-) De az őszi találkát én is támogatom, egyre jobban babalázban égek, a foltvarrás már nem is érdekel!
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1396
Remélem olvassa és magába száll!:)))
Akkor hol lenne jó a tali aug. végéig, mert ugyebár Te is tanítasz. Jövő nyár meg mesze van. Szép karácsonyi ajándékokat lehetne készíteni.
Előzmény: ildu (1395)
ildu 2007. júl. 26. Creative Commons License 1395

Lonci,Ménfőcsanak lenne a helyszín?Akkor az ugrott,vonattal legkevesebb 5és fél óra lenne az út,körbeutazva Dunántúlt.A foltos topiktalira is ezért nem megyek.

Camea,annyi textilbolt van Kaposváron,érdemes időnként körbejárni!Néha szoktam ilyen túrákat csinálni,még a Kisfaludy u.-ba is felmegyek.Ha sietek,akkor legtöbbször én is Mariannhoz megyek,foltos tanácsot is szoktam kérni tőle.

Bár igazi nagymamakorban én sem vagyok,mégis van 2 unokám.(Igaz,nem vér szerinti,féjem első házasságából a nagyobbik fiú révén,de akkor is unoka) Csak az a baj,hogy a menyem csak a drága pénzen vett ajándékot becsüli...

Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1394
És augusztus vége felé?
Előzmény: Camea (1393)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1393

....én majd csak nyáron tudok...már megint szegény vidékiek :o((

:o)

Előzmény: Kaoka (1391)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1392
Beindult a jelentkezés a privát e-mailomra. Oda jelezzetek, onnan tudom lementeni. E-mailt és nevet stb......
Előzmény: IOkaste (1389)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1391
Én is!
Előzmény: N.Lonci (1390)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1390
A megbeszélés után majd pontosítunk, hogy ki mit szeretne, aztán a többség dönt.
Mivel is kezdjük. Az e-mailomra lehet küldeni az előzetes jelentkezéseket. Priviben. Akkor legalább látom, hogy mekkora lesz a helyigény.
Aug 1-12.-ig nem leszek, vagy csak ritkán. Olvasni majd azért néha fogok
Előzmény: IOkaste (1389)
IOkaste 2007. júl. 26. Creative Commons License 1389
Naná, hogy el!! Így lenne egy fő vezérfonal, aztán úgyis mindenki tanulna, ellesne dolgokat a másiktól.. :) (Én már innen, a topicból is sokat okultam.. )

Vörösrébék, köszi a linket, én is jót röhögtem rajta.. :D
Előzmény: N.Lonci (1387)
elena2 2007. júl. 26. Creative Commons License 1388

Én elfogadlak, látom nagyon szép babákat készítesz. (Pont ilyeneket szeretnék én is.) Nagyon jó, hogy felajánlottad a szervezést. Ha szükséged lesz segítségre, itt vagyok.

Oktatási intézményben dolgozom Bp határán, (nem gyerekek, nem kollégium, felnőttek) már az is eszembe jutott, hogy megkérdezem a főnököt, adna-e helyet a társaságnak? Persze az a kastély jobban hangzik!

Előzmény: N.Lonci (1387)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1387
Most a foltos tábor után megbeszélem a kastély igazgató nőjével, hogy szeptember végétől december első hetéig lesz -e szabad hétvége. Akkor egy hosszú hétvégén, hajlandó lennék én is tanítani., megszervezném az összejövetelt. Ebben is van 8 éves gyakorlat a hátam mögött. Elég régóta készítem őket,gyakorlatom van benne persze ha elfogadtok.
Előzmény: elena2 (1382)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1386
Köszike látható.
Előzmény: Camea (1375)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1385
Lehet, hogy igazad van, mert a kisebb fiam a nagy gépén valami hirdetést nézett meg angol szöveggel, most itthon nincs ilyen. Köszi
Előzmény: Camea (1374)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1384
... ősszel indul a báli szezon....:o)))) naggggyon remélem, hogy nagyon kevés hétvégém lesz, amit babázással tölthetek! :o)))
Előzmény: elena2 (1382)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1383
Az tuti!!! 100% És micsoda babaforgalom lesz! De hát épp akkor este jövök majd haza!!!!!! Most, hogy csili vili itthon minden, nekiállok varrni. Nehogy már ilyen guszustalan rend maradjon. Azért kell egy kis cérna szöszmösz az utókornak.-:))))
Előzmény: Camea (1381)
elena2 2007. júl. 26. Creative Commons License 1382

Igen, többen, csendben előkerül mindenki!

Ez a tábor engem is érdekel! Úgy szeretném már, ha valaki megmutatná, hogyan kell Waldorf babát készíteni! Szakirodalmam már van egy rahedli, a bátorságot még gyűjteni kell.

Ősszel egy hoszzú hétvégén nem lehetne összejönni? A nyár olyan messze van!

Előzmény: Camea (1381)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1381
... még mindig azt gondolom, hogy aug. 1-jére még többen leszünk! :o))
Előzmény: Kaoka (1378)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1380

... tuuuuuudom na... de ott és akkor... és csak abban a pillanatban.... :o))))) ... icicpici kis örömet is teccik sajnálni tőlem?? :o(((

:o))))

 

 

Előzmény: kustraerika (1379)
kustraerika 2007. júl. 26. Creative Commons License 1379

A világért sem szeretnélek megdönteni hitedben,de vannak köztünk még hamvasabbak is,pici kisbabával...   :))

De ettől még lehetsz most te a legkisebb királykisasszony,majd holnap cserélünk!

Előzmény: Camea (1366)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1378
Ugye! elena2 és a többiek?.)))
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1377
Tíz nap alatt több mint 300 hozzászólás. Ez igen! Mégis csak életben marad a babázós topik. skor két hónap alatt nem volt ennyi. De most fellendült és egyre többen leszünk.
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1376
Az Én kicsifiamnak van a kicsilánya.-:)))))))))))) Ezért lettem Kaoka.

Szerintem, ha mi szerveznénk egy topikos babavarró tábort, akkor az is visszatérő dolog lehetne. Akkor nem kellene egy megszokott csoportba bekunyerákni magunkat. Ha, csak öten vagy hatan jönnénk össze, még akkor is megérné. De akkor komolyan kellene legalább jövő februárban elkezdeni szerveszkedni. Azért írom a februárt, mert akkor nagyjábol lehet tudni, miror áll le a bölcsőde óvoda és mikor tud valaki szabira menni. Meg a családi nyári programok is nagyjából eldőlnek. És nem utolsó sorban, még egyáltalán ki lesz itt? Ez a nagy kérdés
Előzmény: komórka (1373)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1375

Nem tudom, mennyire lesz látható.

Előzmény: N.Lonci (1372)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1374
.. átállítottad a nyelvet... van forróbillentyűje és valószínűleg lenyomtad... én is voltam már így, de nem emlékszem, hogy mentem vissza, de nézem... hátha...
Előzmény: N.Lonci (1372)
komórka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1373
Kaoka!
A Te kicsi fiad még szingli? Az én kicsi fiam novemberben lesz 33 de még szingli! Legnagyobb bánatomra.
Én az idén Bajnán voltam táborban, kézivarrás. Összesen 10 fő jött össze plussz a helyi foltos csoport. Pénteken délután érkeztünk és vasárnap vissza. Szerintem ez ideális.
Sok tábor ahogy mondják "kihalásos" alapon megy. nem akarják növelni a létszámot és ismerik egymást stb. De hallottam már jót azokról a táborokról is, ahol sokan voltak. Mindig vannak ujak és azokat is be kell engedni.
Előzmény: Kaoka (1368)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1372
Valami ;rdekes dolgot keydett el csin'lni a g;p. kihagz betket m'st tesy helz;be. N;h'nzatok level;ben eyt tapasytaltam m'r kor'bban is . Bocsi
IOkaste 2007. júl. 26. Creative Commons License 1371
Sziasztok! Döglődik a gépem, most is csak csoda folytán van netem..:(
Azt nagyon élvezném, ha Ménfőcsanakon varrhatnék jövőre babát.. :))
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1370
.. hjóóóó van, akkor tulképpen mind a hárman egyidősek vagyunk, mert én is éppen annyi vagyok! :o)))))))))))
Előzmény: N.Lonci (1369)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1369
Na én is csak 18 múltam!!!!!!!!!!))))))))))))
Előzmény: Kaoka (1368)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1368
Az Énkicsi fiam 32, a kicsilányom 29. Én me 18 múltam. :))))
Előzmény: Camea (1366)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1367
Na ja, az én legnagyobb unokám 21 éves a legkisebb 5, mint írtam. A 3. unoka után kezdtem én is nagyinak érezni magam. Addig csak úgy mondtam, hogy a lányom nagyobbik, a lányom kisebbik fia. Valahogy nekem nem állt rá a szám. Pedig ők mindig azt mondták, MAMA Ettől függetlenül büszke voltam a nagyiságomra.
Előzmény: Camea (1366)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1366
... Óóóó, akko' télllleg én vagyok itt a legkisssebb királylyány? :OOOO :o)))  Az én nagyobbik gyerkőcöm 15 éves lesz szeptemberben, a kicsim meg még utána 12.  Szóval az unokákig még van 1-2 évem. :o))
Előzmény: N.Lonci (1365)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1365
El is hiszem, hogy a szemed fénye, hiszen kiscsaj. Nekem 3 fiú unokám van azok is a szemem fényei. Egy lány unokám van 5 éves, de cserfes............. mint a lányok, bár a fiúk is tudnak ám lyukat beszélni a hasamba.
Előzmény: Kaoka (1361)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1364
Multkor angolul gagyizott valamit.-:))) Azt mondta a hónap babájára,hogy kislyány.-:)))))))))))))))))))))))) Úgy, hogy annak már az lesz a neve. Mindegyikel el fogom keresztelni valamilyen névre.
Előzmény: Camea (1362)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1363
Felkérés keringőre? Állok elébe. Talán még a kastélyban is tarthatnánk, ahol a foltostábor lesz most augusztusban. Az anyagi vonzata, pedig épp annyi lenne, mint a foltosoké. Szerintem így korrekt. De véleményezzétek.
Előzmény: Kaoka (1359)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1362
Káo, úgy mint KO? :OOO :o))))) ... ez a lyány tud valamit?! :o)))))))))))))))
Előzmény: Kaoka (1361)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1361
Szerintem Én nem vagyok nagymama korban, mert Káo-nak nevez az uncsikám. Nem áll a szájára a mama.-:)))))))))))) És mindeni azt gondolja, hogy az Én kislányom. Pedig csak a szemem fénye!!!
Előzmény: Camea (1360)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1360

Nah... OK! :o)))

Nekem még nincs unokám, de a hetekben váltottam levelet egy általános iskolai osztálytársnőmmel, és őneki már van kettő unokája, és akkor jöttem rá, hogy nagymama-korban vagyok... :o))))

Előzmény: Kaoka (1359)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1359
Na jó, ám legyen. De azért lehet pár folt is.-:))))))))))))) Persze elsősorban babára gondoltam, de más sincs kizárva. És N.Lonci lenne a tanárnéni.-:))))))))))))))
Előzmény: Camea (1358)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1358
... nem foltos.. BAAABÁÁÁÁS!!! Brrrrrrrrr :o)
Előzmény: Kaoka (1357)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1357
Igen van. A lányom volt szobája. De ott az uncsika ágya is és, ha itt van nuku varrás. És sokszor van nuku varrás. -:)))))))))


ktimó!
Jó ötlet a foltostábor. A foltvarró topikon gabicza említette, hogy a balatonnál van egy ismerősének panziója. Lehet, hogy alkalmas a hely varrásra, de többet nem tudok. Úgy lenne érdemes megszervezni, mint mi most a csoportommal. Öt napra maegyünk és jeleztük, hogy varrni akarunk és viszünk varrógépeket. A varrnivalókat mindenki otthon összekészíti kiszabva, de viszünk plusz anyagokat felkészülve minden eshetőségre. De mi már tavaj elkezdtük szervezni. Nem muszáj öt napnak lennie, lehet 2 vagy 3. De legalább egy varrógépnek kell lennie. De, ha komollyá válik a terv, akkor érdemes árakat nézegetni.
Előzmény: Camea (1354)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1356

... egy hozzászólásomat se tudom leírni hiba nélkül.... :o((... biztos a szemüveg az oka! :o)))))))))))))))

... többen egy táborban....

Előzmény: Camea (1355)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1355
... pont ezen a közös táboron filóztam... mivel láttam a fotókat, és ott se voltak többet egy táborban, mint mi vagyunk... :o))))
Előzmény: ktimó (1353)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1354

... de jóóó Neked, hogy van varrószobád! :OO

Nekem a konyhába kell kiköltöznöm,ha varrni akarok... ha csak tömök.. vagy hajazok... vagy szabok, akkor a szobámban... és akkor, amire végzek, addigra romhalmaz az egész szoba... ezt nem szeretem... :o( ...azért olyankor szeretek alkotni, ha a fiúk horgásznak, mert nem szeretem,ha látják, hogy mivel jár.

Előzmény: Kaoka (1350)
ktimó 2007. júl. 26. Creative Commons License 1353

Sziasztok! Majdnem készen van a babám! Még tovább mentem a lustaságban, egyenesen azt a papírt gombostűztem rá a félbehajtott anyagra, ami a nyomtatóból kijött, és azt varrtam körbe. Nagyon jó lett. Köszönöm az ötletet, sok-sok időt lehet így spórolni :-))))))

 

Egyébként rengeteg olvasnivalót tettetek fel, még nem értem a végére. A Tildasokat lementettem, nagyon jók. A tábor is tetszik. Ki tudja, hol szokták ezt hirdetni, ill. hol lehet jelentkezni? Egyébként csinálhatnánk saját tábort is, nem? De legalább közös varrást, mint a foltosok.

Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1352
Én drótból szoktam hajtogatni.-:)))))))))))))))
Előzmény: komórka (1347)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1351
És azt hogyan kellene? Én béna vagyok a géphez. Mindent itt tanulok, de van ami nem megy, mert nincs leírva lépésről lépésre.
Előzmény: komórka (1348)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1350
Most rendbe rakom a varrószobám, hogy ha halálra varrom magam akkor legyen az utókornak, hol varrni.-:)))
Akkor elteszem dobozba a hónap babáját, hogy gyüljön a kiállítási darab és majd meglátjuk mi lesz. Főleg, hogy mostmár Neked is van okulláréd. Az egyik téma legyen majd szemüveges baba. Már ki is talátam milyen lesz.
Így nem lehet takarítani, hogy itt ez a szmítógép.-:))))))))))))))))
Előzmény: Camea (1346)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1349

... milyen babának? :ooooo Testilbabának? Én tuti hajtogatnék drótból vagy ilyesmi... hogy kézműves legyen... de biztos lehet kapni valahol...

 

Anyukám nagynénje 96 éves korában halt meg... fiatal korában valami érte az egyik szemét, tehát egy szeme volt, és az utolsó napig kiolvasta elsőtől az utólsó betűig az összes anyuéknak járó újságot. :o) Állítólag 60 éves korig romlik a szem, utána már javul.... :o))

 

Előzmény: komórka (1347)
komórka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1348
Kaoka!
Szerintem az lehet a bajod, hogy a Picasa nincs telepitve a gépedre. Ha az ott van, akkor nincs probléma.
komórka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1347
Sziasztok!
Én sajnos már igen régóta szemüveges vagyok és már a harmadik progresszivemet koptatom, de kellene megint egy uj. (100 e. körül van!) Persze ha belegondoltok, a szemeteket mindig használjátok, arra érdemes költeni. Ja és a számitógép csak ront. Én rövidlátó vagyok ami azt jelenti, hogy messzire nem látok, de a tűbe szeműveg nélkül fűzök be. Ez az öregséggel növekszik, az unokák azt mondják, öreganyám szemüveg nélkül olvasott!
Babának hol lehet szemüveget venni?
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1346
... közben megtaláltam a mai mintát,  amit estére megcsinálok..... remmmmmmélem... :o)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1345
... első nap már imádtam. A szemüveg nem volt furcsa, hanem, hogy a kollégák jöttek sorban, hogy hjéééé, szemüveged van? .... Ég és föld a különbség... az utóbbi időben már azt hittem, hogy öregszem, :o))), annyira le voltam lassulva, és most megint a saját tempómban ügyködöm. :o)) Végülis nem erős, csak 0,75-ös, de a bal szememmel csak egy szögben (asszem valami ilyesmit mondtak) látok, és a szememnek nagyon kellett erőlködni, hogy OK legyen. Amúgy tényleg nagyon csini... illik hozzám (67.000-ért brrrrrrrrrrrrrrrrrr :o((() Mondjuk csak munkahelyen használom, otthon nem nagyon.... a hűtőszekrényt megtalálom az nélkül is. :o))
Előzmény: N.Lonci (1344)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1344
Csakhogy ezt nem reklámozzák, azt mondják hogy ilyen az anyag , ez van.
Camea A szemüveg előny, lehet rá hivatkozni, ezért vagy azért nem sikerül v.mi.
De komolyan , én is alig tudtam megszokni, mindig lekapkodtam, aztán rájöttem muszály megszokni, ha nem akarok rosszat magamnak. A kontakt lencse, meg szóba sem jöhet, mert ha szösz megy véletlenül alá begyullat, meg a szem az szem, a kincsünk, ne kockáztasson az ember.
Előzmény: Kaoka (1342)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1343

...nekem estefelé szerintem születik! :o) Most dolgozom, de tegnap is megcsináltam a sellőlyányt... szerintem ma is lesz valami. :o)

 

Az utóbbi időben nem sokat varrtam. Hazamentem a cégtől, és egyszerűen elájultam, annyira fáradtnak éreztem magam, hogy csak aludtam és aludtam... aztán észrevettem, hogy a bal szememmel alig látok... elmentem dokihoz... lett szemüvegem.... és megszűnt az állandó fáradtságom. Hazamegyek főzök, takarítok, dumcsizom a lyánykával és nekiállok varrni, és pörgök megint. .... hjaaaa ééééés széééépséges vagyok szemüvegben... naggggyon széééépséges... szerintem! ;;;;))))

Előzmény: Kaoka (1341)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1342
Igen ez van! Csak ha drágán veszek valamit, akkor már ne Nekem keljen befejezni a munkaműveletet ahhoz, hogy otthon dolgozni tudjak vele. Vagy akkor írják rá, hogy félkész termék és adják olcsóbban. A fogyasztóvédelem minek van??? Vagy adjanak hozzá fixálót.-:)))))))))))))))
Előzmény: N.Lonci (1339)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1341
Szombat reggel indulunk. De addig annyi dolgom van, hogy el se tudjátok képzelni, Csak épp, hogy bekukkantottam és már megyek is. Azért késöbb benézek, hátha születik egy baba.-:)))


komórka!
Nem megy Nekem ez a picasa. Majd késöbb még megpróbálom, de most nics is türelmem kisérletezgetni.Lehet, hogy csak tábor után. Pedig mindent úgy csináltam ahogy le volt írva. Nekem csak angolul jelenik meg, de valamit biztos rosszul csináltam, mert, most meg be kell jelentkezni különben nem jelenik meg semmi, még az sem amit innen akartam nézegetni. Amit tegnap felraktál tildasokat.
Előzmény: Camea (1340)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1340

Fél 10 elmúlt... mi az, hogy jó reggelt? :OO))))

Ezek az 1.100 és nálunk 1.200-1.500-ig terjedő anyagok, ezek nálunk amerikai anyagként futnak, és nem kell őket már beavatni és nem engedik a színűket.... és csodaszép mintákkal vannak.

 

... amúgy neked már nem kellene táborozni? ... úgy emlékeztem, hogy ma mész...

Előzmény: Kaoka (1338)
N.Lonci 2007. júl. 26. Creative Commons License 1339
Sajnos , most már mindenki így jár. De mi a tanulság, avatás nélkül ne varrj belőle és avatás után fixáld le. Csak a fixálás +pénz és sok idő mire végre varrhat az ember leánykája.
Előzmény: Kaoka (1338)
Kaoka 2007. júl. 26. Creative Commons License 1338
Szép jó regelt mindenkinek!

Bár mostanában mindeki úgy eltünt.

Én meg 1100.- ért vettem az akciós anyagot.-:( Csak fél métereket kértem, de így is otthagytam ingem gatyám. De anyag nélkül, hogy menjel foltos táborba? Ráadásul amiből 1m-t vettem az még drágább volt és az ereszti a szinét.
Előzmény: Camea (1337)
Camea 2007. júl. 26. Creative Commons License 1337
Köszi. Megkuksiztam... éééés háááát ami ott akciósan 890 Ft, ugyanaz az anyag nálunk a foltos boltban akció nélkül 690 Ft, szóval maradok helyben. Azért köszi! :o)
Előzmény: nana56 (1322)
kustraerika 2007. júl. 25. Creative Commons License 1336
Bocs...Most értem a visszaolvasás végére.Már tudom,miből van a haja...
Előzmény: kustraerika (1335)
kustraerika 2007. júl. 25. Creative Commons License 1335
Ez naggggyon édes!Megtudhatom,miből van a haja?
Előzmény: N.Lonci (1288)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1334

... én is szétbontogatom, de a tiéd sokkalta szebb.... :o( ... nem jó a technikám.... menjünk babás táborba, aztán megmutatod! :o)

Előzmény: N.Lonci (1331)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1333

... mer' enyém a csillag! :o)))))

A júliusi bónuszbaba.... feltesze, mert biztos csak én csinálom meg.:o))))

 

 

 

Odaajándékozom a páromnak, mert mostanában semmit se fogott, hiába ment horgászni.... :o)))))

Előzmény: Camea (1332)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1332

Hol itt? Hááát itthon vagyok! :o))

Készítsétek a vörös csillagot... mer' ugye sose holl le! :o))))

Előzmény: Kaoka (1329)
N.Lonci 2007. júl. 25. Creative Commons License 1331
A hajat varrom a fejre, majd kibontom szálaira a fonalat. Liza fonalat használok, mert azt lehet jól varrni és könnyebb kibontani is. Nekem az egyik barátnőm vette Bp-en a fixálót, nem tudom hol. Most még van belőle azért nem veszek, meg mostanság festeni sincs időm.
Az utolsó előtti öblítőbe teszem és az utolsót csak kevés vizben nem bő vízzel és utána nem hagyom megszáradni egészen nyírkosan vasalom az anyagot.
Előzmény: Kaoka (1327)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1330
Jajj! Most jut eszembe, hogy régebben göndörítettem fonalat. Úgy készült, hogy felcsavartam hurkapálcikára szépen szabályosan és belemártottam keményítős vízbe. Aztán száradás után letekertem és kész. Tartós és szép lett.
Előzmény: Kaoka (1329)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1329
Hááát! Te még itt vagyol? Akkor pulcsibontáskövetekezik.
Előzmény: Camea (1328)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1328

... én is szeretem a bontott pulcsikat hajnak... ollllyan szépen göndörödnek! :o)))

Nagyon klassz baba! :o)

Előzmény: N.Lonci (1326)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1327
Írtó édesek a babáid! A haja miből van? A másik is amit előzőleg raktál fel.-:)
Jól jártam volna, ha nem a mosdóba avatom be, hanem lavorba és megmentem a vizet. Mostmár mindegy, de legközelebb úgy csinálom majd. És hol veszed a nátrium karbonátot és mi az adagja a vízhez? Az utólsó öblítőbe rakod, vagy hova?
Előzmény: N.Lonci (1326)
N.Lonci 2007. júl. 25. Creative Commons License 1326
Az anyagok azért engedik a színüket, mert a gyár már nagyon spórol és nem fixálnak . Múlt évben én az avatáshoz használt vizet fehér anyag felsésére használtam, aztán bele öntöttem pille flakonba. Igaz, hogy egyre halványabb színeket lehet vele festeni, de úgyis több árnyalat kell. Ezután fixáltam nátrium karbonáttal. Először kristály alakban lehetett kapni, aztán granulátum (golyócskákl) formájában, a legutolsó vásárlásnál már por alakban volt.
A mellékelt baba haja most készült el.
Előzmény: Kaoka (1325)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1325
Köszönöm szépen, majd utána járok. Főleg, hogy egyre jobban azt tapasztalom minden sötétebb egyszínű anyag ereszt.
Előzmény: nana56 (1323)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1324
Köszönöm szépen megkaptam, de írtó hosszú. Csak este fogom kielemezni, mert most nagy munkában vagyok.-:)))
Előzmény: komórka (1321)
nana56 2007. júl. 25. Creative Commons License 1323
A ColorIn nevű festéknek van fixálója, valamilyen zselészerű anyag, kb 150Ft egy tasak, az 1 liter vízhez elég, én tavaly azzal fárasztottam a gyerekem falvédőjének vett anyagot, annyira sikerült, hogy még egy kicsit a vizet szinezi, de a másik anyagokat nem fogja be.
Előzmény: Kaoka (1318)
nana56 2007. júl. 25. Creative Commons License 1322
www.foltbolt.unas.hu - most van egy csomó akció is, három helyen vannak anyagok a kellékeknél, van egy maradék anyag böngészde is, meg még valami, a weboldalon megtalálod, és úgy vásároltam tőle, hogy Pesten egy másik boltba beadta a cuccot, és mikor elég sokáig rágtam a gyerekem fülét (aki Pesten dolgozik), akkor Ő ott átvette, és hazahozta nekem. Így a postaköltséget sikerült megspórolnom.
Előzmény: Camea (1317)
komórka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1321
Kaoka! Irtam @-t!
Előzmény: Kaoka (1320)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1320
Miért nem próbálsz festeni? Én megpróbáltam és fogom is folyatni, mert érdekes szinek jönnek ki, főleg a végén mikor összeöntöm a festékes vizeket. Ha hazajövök, megint velevágok. Van 10 m anyagom amit be akarok festeni. ( Simos úr féle vékony molinó)
Ez a baba az, amitől idegenkedek. Ezt biztos nem varrom meg.-:( Nem, szeretem a sellőt, meg a békát sem.
Előzmény: Camea (1319)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1319

.. itt is van fótos bót, de én is megálmodom a saját zöldemet, kékemet, rózsaszínemet... és elmegyek, és semmi olyan, ami van gyönyörűűű, nem mondom, de horor áron. :o(

Íme a júliusi bónusz-minta! :o) Még van öt-hat  nap... aki csak unatkozva várja, hogy végre megmutathassa a babáját, az neki ugorhat, aki megcsinálja... az pilllos pontot kap... nagyot... vagy inkább csillagot... nagggggyot..... :o)))))

 

Előzmény: Kaoka (1318)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1318
És közbe kiteregettem is.:) Szép a magyarom?:))))))))))))
A foltvarró topikon szokott valaki hírdetni és árulni. Talán a lányok ott jobban tudják.
Én csak élőben vásárolok, mert van lehetőségem válogatni üzletek közül.
Szeretem látni és megfogni az anyagot. Az árakat is látom és tudok dönteni. Tudom, hogy könnyen beszélek, de biztos, ha nem Pesten laknék, másképp gondolkodnék Én is. De itt se mindig könnyű, soha nem találom amit keresek. Tegnap sem azt találtam amit itthon megálmodtam. Ráadásul az állítólag nem fog majd az anyag, úgy fog mint a nyavaja. Most bajba vagyok, mert kiegészítő anyagnak kellene és most nem merem felhasználni, pedig gyönyörű meggypiros a szine és szép virágosat kaptam hozzá.
Előzmény: Camea (1317)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1317

Áh, Édesméz is meghót, Napsüti is meghót... meg még a csuda tudja ki nem voltam... meg aztán lehet, hogy megint vagyok valaki... vagy leszek.. vagy nemtom. :o)))))

 

Azt szeretném kééérdezni (na kérdezd!! :o)))... hogy van-é olyan foltosbolt, ahol online lehet jó áron rendelni méterárut.... szóval, hogy fenn vannak az anyagokról a képek és én csak válogatok meg rendelek.... mh?

Előzmény: Kaoka (1316)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1316
Komolyan? Pedig hiányzol nagyon onnan is. Már akartam reklamálni. Ott az a jó, hogy minden van. Nincs semmire szabály. Mindennek és mindenkinek örülnek.
Előzmény: Camea (1314)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1315
Én is irígyelem magamat.-:)))))))))))))) most, de aztán nem, mert vége lesz és hazajövünk. Habár imádok itthon is lenni, de kicsit kimozdulni olyan jó.
Előzmény: Camea (1313)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1314
...ott nincs babázás... és különben is a Déna már nem létezik, meghóóóótta magát! :o)))))
Előzmény: Kaoka (1312)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1313

.. irigyellek... oda is mennék... mindenhova mennék... fótokat is varrnék, babákat is varrnék... még egye fene, főznék is... csak ne itt kellene ülnöm. :o(

:o)

Előzmény: Kaoka (1311)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1312
Jajjjjj! Csak nehogy töröljék a topikunkat.-:(((((((((
Nem baj, akkor átmegyünk a szomszédba. A másikra tudod hova Déna?
Előzmény: Camea (1310)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1311
Félig vagyok csak itt, mert közben ebédelek főzök holnapra, varrok és vasalok is. És készítem össze a cuccot, amit ott fogunk varrni.
Előzmény: Camea (1308)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1310
..."védett faj"! :o)))... ne mondd, hogy ARRA gondolsz! :o)))) Ezt még így nem hallottam, de hjeeeeeeeeee! :o)))
Előzmény: Kaoka (1307)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1309
komórka!
Meg tudnád mondani Nekem, hogyan tudok egy egész oldalt elmenteni, hogy ne egyenként kelljen. Mármint a Picasán.
Előzmény: komórka (1298)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1308

.. azért nem érted, mert utána újra kezdtem a gondolatot azzal, hogy áááá... szóval írtuk ktimo-val, hogy lehetne majdan egy kiállítás-féle-forma.... ennyit írtunk belőle, és ezzel kapcsolatosan kérdeztem, hogy melllik betű volt az idegen. :o)

Előzmény: Kaoka (1307)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1307
Miért nem ismerek valamilyen betüt? Nem értem a poént.-:(
Na! Ha kiálnék babát árulni, Engem biztos bilincsbe verve vinne el a hatóság. Én nem tartozok a védett faj közé.-:))))))))))))))))))))))
Előzmény: Camea (1306)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1306

... mellik betűt nem ismerted, hogy nem tiszta a dolog? :o)))))))))))))

Áááááááá, még csak kóbor, kósza gondolatként fordult meg a fejünkben.... ahogy telnek a hónapok majd körvonalazódik, tehát a készült babákat ne tessék áruba bocsájtani azon a pijacon! :o)))))))))))

Előzmény: Kaoka (1305)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1305
A varrógépszerelőnél hagytam a laptopom árát.-:)))))))))))))))))) Meg az anyagboltban..-:))))))))))))))))))) Meg a piacon.-:)))))))))))))))))))) Meg amit még venni kell.-:(((((((( Laptop, Még digi gépem sincs!!!
Jól következtetek, hogy valami kiállítás szele van a levegőben? Vagy csak képzelődök?
Előzmény: Camea (1304)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1304
Még van időd, hogy vegyél egy laptopot magadnak (ha már a másik ötletem nem tetszett) :o)))))))))))
Előzmény: Kaoka (1303)
Kaoka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1303
elena2!
Üdvözöllek a topikon és szeretnénk, ha sűrűn látogatnál ide.-:))) Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk és kíváncsi vagyok az első babádra. Hogy fogom kibírni jövő hétig?
Előzmény: elena2 (1301)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1302

Hohohóóóó, a lottó 5-ös lenne ilyen biztos.... :o)))... tudtam, hogy lesz, aki csak úgy ide toppan, hogy hopp, itt a babám! :o))) Megkaptam a képeket, ide nem írok semmit róla, mert CSAK (hogy növeljem a társaság kíváncsiságát),de írtam neked választ. :o)

 

Előzmény: elena2 (1301)
elena2 2007. júl. 25. Creative Commons License 1301

Sziasztok!

A csendes háttérolvasók közé tartozom. Az ehavi babát megvarrtam, elküldtem Cameanak, bocs a nicknevet nem jól írtam. Nem 64, hanem 2!

Elős babám, majd úgy nézzétek!

Komórka! Kösz a linket, mindjárt szaladok és töltöm is le! Hogy Te mindig milyen jókat találsz!

Jó ötlet volt ez a közös babavarrás, igyekszem még jelentkezni!

A komlóskai táborba hogyan lehet majd (jövőre) jelentkezni? Sehol nem láttam meghirdetve.

Mindenkinek szép napot, jól sikerült babákat kívánok!

Előzmény: Camea (1300)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1300
... végignéztem... és nagyon irigyeltem őket! Szuper lehetett és nagyon szépek a kész babák is! :o) Én is vágyom egy ilyen táborba... de majd talán jövőre...
Előzmény: komórka (1297)
Annamária36 2007. júl. 25. Creative Commons License 1299

Szia Komoróka (itt is) és üdvözlök Mindenkit!

Már le is mentettem a tildas-okat,köszönöm,hogy megmutattad.Egy könyvem van (húsvéti).Olyan szép és olyan drága! De addig nem temetnek el míg meg nem veszem őket.(asszem örökéletű leszek :-) ! ) 

Előzmény: komórka (1298)
komórka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1298
Ezen a linken több tildas könyv van, mentsétek le. Van egy macskás, ami nem tildas, de nagyon aranyos. Egész albumokat lehet letölteni.
ITT
komórka 2007. júl. 25. Creative Commons License 1297
A folt-varras.hu-n vannak képek a komloskai babavarró táborról és az ott készitett babákról.
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1296
... áh nem kell annyi szerintem... mindig lesz, aki kettőt is varr a minta alapján...ha csak 10 fővel számolunk mondjuk januárig, az 10x6 = 60 baba....  de persze meglátjuk... mondá a vak és.... jómagam. :o))
Előzmény: ktimó (1295)
ktimó 2007. júl. 25. Creative Commons License 1295
Igen, nekem is eszembe jutott :-)))) De legalább egy évi anyagot illene összevárni.
Előzmény: Camea (1293)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1294
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1293

..nos ez itt a Győri Babaklub 2005 évi kiállítása

http://kamjt.freeweb.hu/keptar/babagyor2005/index.html

Lehet, hogy van újabb is, de mos ebbe futottam bele. Azon gondolkodám (hülye rossz szokás, és állandóan művelem, pfuj :o( :o))))... hogy mondjuk összegyűjtjük a hónapról hónapra készülő babákat és akkor maaaaaaaaaajd..... mh? szerintetek?

Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1292

Ok. Leszedtem a Tildas molett lyányok :o)) mintáját.... és ha nincs ellenvetés, akkor felteszem aug. 1-jén... és a "mami" jön novemberben... :o)

11 baba az már elég szép első hónapban... sőt el tudom képzelni, hogy van egy-két titkos is, aki csak olvasgat, és augusztus 1-jén berobban valami szuper dologgal. :o)))

Előzmény: ktimó (1291)
ktimó 2007. júl. 25. Creative Commons License 1291

Szerintem legyenek a kövér Tildas csajok, az való nyárra. Évi mamája pedig legyen novemberben, akkorra még úgysem volt semmi ötlet.

 

Hány baba lesz?

 

Camea

Kaoka

IO

Ktimó

Panti1

ki1csoda

vörösrébék

Ildu

Némakertész

kustraerika

36évi

 

Ennyi név jutott eszembe (akit kifelejtettem, bocs). Ha mindenki megcsinálná 11db lenne. (Lonci jelezte, hogy ő ebben a hónapban nem tudja megcsinálni.)

Előzmény: Camea (1290)
Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1290

Lányok!!!!! Eldőlt már, hogy mi az augusztus? Évi nekem átküldte az sztk-mamit, tehát azt fel tudom tenni, de szó volt a kövér Tildas csajsziról is... akkor mi legyen?

A júliusit feltettem a honlapomra nagyítva.... a tegnapin valóban a másik baba keze volt... mondtam, hogy hadilábon állok a szabásmintákkal, mert keverednek, elvesznek... meg mindig tőőőőőő'ténik valami! :o))))

 

AZ index fórumot nemtom miért reklámozom azzal, hogy az adatlapon a honlapom helyett a fórum jön be... írtam már emailt az indexnek tegnap... mh. még semmi.... biztos nyaralnak. :o)

Tehát www.gportal.hu/portal/clothdoll

és jobb oldalt fenn van az index-babázás, ott lesz minden, aki még nem látta volna.

 

Kérdés még, hogy a babákat innét töltöm le az indexről... vagy átkülditek nekem is? .... és még mindig naggggyon kiváncsi vagyok, hogy végülis hány baba lesz...? :o)

Camea 2007. júl. 25. Creative Commons License 1289

...áh, már megint stresszelve vagyok! Először ki1csoda képtára, aztán meg ezek.... most megyek és teljes depresszióba süllyedek... :o( ... és iszom egy kv-t. :o))

Szép Napot Mindenkinek! :o))

Előzmény: N.Lonci (1288)
N.Lonci 2007. júl. 25. Creative Commons License 1288
Jelenleg ez készül
Előzmény: ktimó (1287)
ktimó 2007. júl. 25. Creative Commons License 1287

Köszi! És teljesen egyetértek veled, ezt már korábban én is kifejtettem. Soha nem volt ennyi szabad időm, mint amióta az ikrek megszülettek.

Akartam kérdezni az előbb, te tanultad a varrást valahol? Nagyon profik a ruhák (is), amiket varrtál. Én még ruhába soha nem mertem belefogni.

Előzmény: ki1csoda (1283)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1286
Olvasd el az 1273 hozzászólást.-:)))
Előzmény: mági55 (1285)
mági55 2007. júl. 24. Creative Commons License 1285
Hol lehet megnézni ezt a honlapot? Felcsigáztál.
Előzmény: Kaoka (1284)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1284
ki1csoda!
Fantasztikus élmény volt végignézni a honlapodat. Univerzális vagy, szinte mindenhez értesz. Kötés varrás hímzés és még az angolod is "pörfikt". Gyönyörűek a munkáid. Ezeket nem szabad rejtegetni publikálni kellene, mert bűn megfosztani a többieket ettől az élménytől.
Előzmény: ki1csoda (1283)
ki1csoda 2007. júl. 24. Creative Commons License 1283
Ktimo, koszi, de azt azert hozza kell tenni, hogy ha nincsenek a gyerkek ebbol semmi sincs. Szoval en azok koze tartozom, akik nem ertik, hogy gyerek mellett miert nincs ido semmire, nekem munka mellett nem volt:-) A te xszemeseid nem semmik, es nagyon helyes jatekokat varrtal, a hoembert en is megcsinaltam annak idejen:-)))) Annyira vicces, hogy mindenbol ketto kell...
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1282
Én is kérem szépen!.-:)))
Előzmény: ki1csoda (1273)
tulipánoslány 2007. júl. 24. Creative Commons License 1281
Én is, én is, kérem, kérem, lécci, lécci a linket .
Előzmény: ki1csoda (1273)
ktimó 2007. júl. 24. Creative Commons License 1280
Szia! Köszi a linket. Eddig kétszer néztem végig a képeket, nagyon ügyes vagy. Ha én egyszer így tudnék varrni! Különösen tetszik a baby quilt, a virágos képecske, a táskák, a kisruhák, szóval minden :-)))))
Előzmény: ki1csoda (1273)
N.Lonci 2007. júl. 24. Creative Commons License 1279
Nem tudom, ki kérte, de küldöm a csőkötszer német bdobozát skennelve. Remélem, hogy látható maga a csőkötszer is. Ha nem nagyítsátok ki valahogy. A magyar o.-on kapható dobozát is meg fogom keresni
Előzmény: panti1 (1260)
ktimó 2007. júl. 24. Creative Commons License 1278
Köszi! Megmozgatta a fantáziám ez a pályázat, bár még soha nem csináltam ilyet. Még átgondolom, hogy belevágjak-e. Mindenesetre nagyon jó, hogy felhívtad rá a figyelmünket.
Előzmény: tulipánoslány (1276)
ktimó 2007. júl. 24. Creative Commons License 1277
Engem is érdekel! Szeretek más munkáiban gyönyörködni. Publikus vagyok.
Előzmény: ki1csoda (1273)
tulipánoslány 2007. júl. 24. Creative Commons License 1276

nem ez a vesszőparipám:), csak utánanéztem. sajna varrni nem lesz időm egyhamar...

Szt.Erzsébetről: gyakran rózsákkal a kötényében ábrázolták, a szegények és betegek gyámolítója volt. NAgyon szép babát lehetne belőle varrni, középkori ruhában. Már elképzeltem, de ha mást érdekel:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Erzs%C3%A9bet

Bocs,

ha OFF volt

Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1275
Jesszus, most nézem, hogy a kinagyított szabásmintára mintha a másik baba kezét rajzoltam volnaaaaaaa.....:o((( Leveszem, majd holnapra megnézem....
Előzmény: ki1csoda (1273)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1274

... nem ez alapján készültek, de persze hasonló volt. Azért írtam régebben, hogy  nem tudunk annyiféle szabásmintát felmutatni, hogy minden hónapra külön, de azért sajátságos minta kerüljön. Az, hogy mennyire jön le az azonos minta, majd augusztus 1-jén kiderül! :o)

 

Igen, szeretném látni a munkáidat! :o)

Előzmény: ki1csoda (1273)
ki1csoda 2007. júl. 24. Creative Commons License 1273

Camea, a honlapodon az utolso babak nem ez alapjan a minta alapjan keszultek?

Annyira vicces, hogy egy minta mennyire nem jelent semmit a kesz babahoz kepest. Ugy ertem szerintem a vegen a kutya meg nem mondana, hogy ugyanazt hasznaltuk.

 

Off: nekem is vannak kesz dolgaimrol kepek, de a site-ot nem szivesen teszem nyilvanossa. De ha erdekel kozuletek barkit nagyon szivesen megirom priviben, csak tukmalni sem akarom. On

Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1272
...azon filózom, hogy az egyik babám még pucér... lehet, hogy le kellene fotóznom így is, hogy látszódjon a majdan kedvet kapóknak, hogy hogy néz ki az a szabásminta babaalapként... mh? Szerintem mindenki csak felöltöztetettet fog küldeni/feltenni....
Előzmény: Kaoka (1271)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1271
De aranyos vagy. Megnyugodtam , mert van ördögöm.
Na békén hagylak, már betellik velünk egy oldal. Nem baj hagy szórakozzanak a többiek is. -:)))))))))
Viszem a varrógépet javítatni szombaton vinni kell, aztán nem lesz mit.-:)))
Előzmény: Camea (1270)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1270

Nem angyal vagyok... királylány... kicsit ugyan öregecske, de akkor is Királylyány! :o))))

... simán áthoztam a képet CSAK NEKED ÉS CSAK MA :)) de animálva az index nem fogadta el. :o)

Előzmény: Kaoka (1269)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1269
Camea!
Neked örsögöd van!!!
Pedig azt hittem, hogy angyal vagy.-:))))))))))))))))
Hááááát ezt meg, hogyan csináltad?
Előzmény: Camea (1268)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1268

 

:o))))))

Előzmény: Kaoka (1267)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1267
Brrrr.-:((( Itt miért nincs ördög, mint az NLC-én???
Előzmény: Camea (1266)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1266

Óh ezen könnyű segíteni! Maradj otthon! :o)))

Előzmény: Kaoka (1265)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1265
Oksi.-:))) De biztos lesznek csodák és csak jövő szerdán este fogom látni.
Előzmény: Camea (1264)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1264
.... megkaptam. :o) (Mást nem írok ide, hogy csigázzam a kedélyeket!) :o)))))
Előzmény: Kaoka (1263)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1263
Átküldtem a babzikámat.-:))) Biztos ami biztos.
Előzmény: Camea (1262)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1262
Jéééé.,... télllleg....:OOO nemtom... Megnéztem a beállításoknál, és jól van beírva. Lehet, hogy a feltett link miatt van...? hogy a link ide mutat a fórumra....  Nem tudom.. nem tudom....
Előzmény: Kaoka (1261)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1261
Camea?
Miért a Fórum index jön be a G-portálod helyett?
Előzmény: Camea (1259)
panti1 2007. júl. 24. Creative Commons License 1260
Köszi a címet. A séta meg nem árt a sok ülés után.
Előzmény: N.Lonci (1244)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1259

Ok. várom!

Vannak profi babakészítők,és elég belterjes is a dolog.... ez az igazság, de póóóóbákozni azért lehet! Mondjuk mindenki ráfordulna valamelyik hónapban! Mh? :o))

Előzmény: Kaoka (1258)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1258
Na azért! Mondom, hogy Erzsébet! Olyan profi babakészítők vannak az országban. Egyáltalán hozzá merjünk fogni? mondjuk már lenne elképzelésem, de az nem jelent semmit.
Viszont szombaton elmegyek foltos táborba. Elötte átküldöm az egy szem bazikámat. Küldök majd több képet és majd eldöntöd melyiket rakod fel.
Előzmény: Camea (1257)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1257
Előzmény: Kaoka (1253)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1256
... nah, ezt buktam.... hááááát Szent Erzsébetet akarnak! :o))))))
Előzmény: Camea (1255)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1255
Ilyenkor nem az a lényeg, hogy mennyire hasonlít a fotójára... amúgy akkor még ilyesmi nem készült. :o) ... hanem a személyiségét eltalálni.... goooooooondolom! :o)) (Különben is lehet, hogy dagadt volt és pattanásos... :o)))))
Előzmény: Kaoka (1253)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1254
..... na ne viccelj már! Árpádházi szent Margit? ... vékonyka, barna.... kis fehér vagy zsák ruhában.... , amint éppen imádkozik... vagy korbácsolja magát... vagy szúrós tövisek közt... vagy viszi a kötényében a szegényeknek az elemózsiát, ami rózsává változik.... szóval ilyesmi a lyány. :o)))
Előzmény: Kaoka (1253)
Kaoka 2007. júl. 24. Creative Commons License 1253
tulipánoslány!
Esetleg egy fényképet lehetne mellékelni? Mégis valami elindító ötlet nem ártana. A kinézete ruházata ilyesmi. Amúgy esélyem sincs, nem tudom a többiek mennyire vannak ott a témában.
Előzmény: tulipánoslány (1250)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1252
Nah... most máááá' biztos, ami nem bizonytalan! :o))))
Előzmény: tulipánoslány (1250)
tulipánoslány 2007. júl. 24. Creative Commons License 1251

szuper gyors voltál :)

Előzmény: Camea (1249)
tulipánoslány 2007. júl. 24. Creative Commons License 1250
ennek kellett volna bejönnie:

2007-ben ünnepli a világ Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját. Sárospatak számos rendezvénnyel és programmal emlékezik neves szülöttjére. A sárospataki Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság ebből az alkalomból felhívással fordul a magyarországi babakészítőkhöz, hogy Szent Erzsébetet megjelenítő babákat készítsenek. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendezünk a jubileumi évben megnyílt Szent Erzsébet Házban.

A beküldött alkotásokat zsűrizzük.

  1. díj 20.000 Ft
  2. díj 15.000 Ft
  3. díj 10.000 Ft

A felhívásra jelentkező minden babakészítő munkáját egy-egy Szent Erzsébetről szóló könyvvel köszönjük meg.

Beküldési határidő: 2007. november 1.

Cím:
Szent Erzsébet Iroda
3950 Sárospatak, Szent Erzsébet u. 13.

Információ:
Bodnár Boglárka
Telefon/fax: 47/314-107
Email: spatak@enternet.hu

 

bocs, ha hosszú lett...

Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1249

Hja, látom már... nem azt hozza be a link, de a Játéktársasán honlapján valóban van pályázat... Köszi tulipánoslány! :o)

Felhívás

2007-ben ünnepli a világ Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját. Sárospatak számos rendezvénnyel és programmal emlékezik neves szülöttjére. A sárospataki Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság ebből az alkalomból felhívással fordul a magyarországi babakészítőkhöz, hogy Szent Erzsébetet megjelenítő babákat készítsenek. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendezünk a jubileumi évben megnyílt Szent Erzsébet Házban.

A beküldött alkotásokat zsűrizzük.

  1. díj 20.000 Ft
  2. díj 15.000 Ft
  3. díj 10.000 Ft

A felhívásra jelentkező minden babakészítő munkáját egy-egy Szent Erzsébetről szóló könyvvel köszönjük meg.

Beküldési határidő: 2007. november 1.

Cím:
Szent Erzsébet Iroda
3950 Sárospatak, Szent Erzsébet u. 13.

Információ:
Bodnár Boglárka
Telefon/fax: 47/314-107
Email: spatak@enternet.hu

 

 

Előzmény: Camea (1248)
Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1248
2004-es a kiírás és ugyan meghosszabbították 2005-ig.... de máááááááá' az is elmúlt!... assssszem.... vagy megint lemaradtam valamiről? :o))))))))))))))
Előzmény: tulipánoslány (1247)
tulipánoslány 2007. júl. 24. Creative Commons License 1247

Nem tudom, ki mennyire tettrekész egy pályázatra ebben a melegben, de ezt az imént találtam, ha valakit érdekel:

http://kamjt.fw.hu/2004/egyhazaban_bgyarmat.html

Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1246

Hahóóóó!

Feltettem a nagyított szabásmintát az oldalamra, ha netántántán valaki csak azért nem állt neki, mert nem tudta kinagyítani. :o))))

http://gportal.hu/picview.php?prt=409399&gid=1767581&index=1

 .... és megcsináltam a helyet a babáknak! :o)

 

Camea 2007. júl. 24. Creative Commons License 1245

... persze szegény vidékiek meg mindenből kimaradnak! :( :o))))

Lefotóztam a júliusi babákat.... :o)

Mennyi babánk lesz összesen? Mh? SZámolta valaki?

 

N.Lonci 2007. júl. 23. Creative Commons License 1244
A Fehérvári úti olcsó méterárúban , vagy szintén az Erika tulajdonában lévő Zrínyi utiban (a Győri kórház utcája, nem a régi honvéd, hanem a legrégebbi kórház) sajnos itt parkolni csak elég messze lehet tőle, mert az utcában nem lehet parkolni, a környék meg tele van mindig autókkal.
Előzmény: panti1 (1242)
N.Lonci 2007. júl. 23. Creative Commons License 1243
Nem ! a kétfaqlas egy szövési technika és ne a passzé ami rugalmas. Remélem nem kevertelek meg benneteket.Az igazság, hogy látni és tapintani lehetne a különbséget az lenne az igazi. Pólóanyag, ebből készítik a pólókat is , de nem a kinait.
Előzmény: Camea (1233)
panti1 2007. júl. 23. Creative Commons License 1242
Megtudnád mondani, hogy melyik méteráru boltban? Legalább az utca nevét írd meg légyszi. Nem Győri vagyok, de nem is olyan messze. Sopronban és Kapuváron hiába keresek megfelelő anyagot, nem igen kapni, ezért mindig a csak ami van alapon vásárolok. Előre is köszi a választ.
Előzmény: N.Lonci (1231)
komórka 2007. júl. 23. Creative Commons License 1241
Hát nagyon rendes vagy!
Foltos csoport keresgélés közben a helyhiány okozza a legtöbb gondot. A kifejezetten egy témára érdeklödöknek jobb ha kisebb csoportban tudnak összejönni, mert akkor eredményesebb a közös munka.
Én sajnos nem varrok babát, csak szeretnék! (két fiú és egy fiú unoka nem igényli)
Olvastam, hogy augusztusban kövér nénit akartok varrni. Mi lenne, ha "anyós" arca lenne?
Előzmény: ki1csoda (1239)
ktimó 2007. júl. 23. Creative Commons License 1240
ki1csoda! Én benne vagyok. Egy napra én is itt hagyom a kicsiket. Ha másoknak is jó, ősszel összehozhatnánk :-)
Előzmény: ki1csoda (1239)
ki1csoda 2007. júl. 23. Creative Commons License 1239
Ok, az meg odebb van es akkor mar lehet, hogy nem is leszek itthon. Tudom, hogy ilyet nem szokas, de en mar 2 szer csinaltam eddig es mindketto BAROMI jol sult el. Szoval en mint modtam pesti vagyok es nagyon szivesen adom a lakast egy talihoz, kozos babavarrashoz. Ket varrogepet is tudok ajanlani meg egy lockot:-)
komórka 2007. júl. 23. Creative Commons License 1238
Hogy közös varrás mikor lesz, azt nem tudom. Ősszel lesz a Határtalanul, aztán majd valamikor még ez évben talán rendeznek. Egyenlőre nem ismeretes semmi program. Szóval a pamutpolókat nem dobom ki, van akinek küldöm, van akivel valamilyen talit megbeszélünk.
Kaoka 2007. júl. 23. Creative Commons License 1237
ki1csoda!
Én meg a szomszédban a IV.- ben.
Előzmény: ki1csoda (1236)
ki1csoda 2007. júl. 23. Creative Commons License 1236
Komorka, a kerdes ugyan nem nekem szolt, de engem is erdekelne pesti kozos varras, ha tudsz ilyet. En taborozni nem megyek meg, mert a gyerekek kicsik es nem szivesen hagynam napokra itt oket, de jovore mar siman:-)
En egyebkent a XIII. keruletben lakom.
Koszi.
Előzmény: komórka (1234)
ktimó 2007. júl. 23. Creative Commons License 1235
komórka! Írtam privit.
Előzmény: komórka (1234)
komórka 2007. júl. 23. Creative Commons License 1234
Ktimo!
Hol laksz? Bp-en? Foltos csoportba jársz, vagy közös varrásra?
Előzmény: ktimó (1232)
Camea 2007. júl. 23. Creative Commons License 1233
mi az a kétfalas? :O ... amit passzénak használnak a pólóknál vagy a pulcsiknál... vagy mi?
Előzmény: N.Lonci (1231)
ktimó 2007. júl. 23. Creative Commons License 1232

Lonci! Egyelőre elég ennyi info, szétnézek a boltokban, hogy nálunk lehet-e kapni ilyeneket.

 

vörösrébék, ki1csoda! Köszi a válaszokat. Eddig én is erős vászon anyagokból csináltam a babáimat (hát, ez egy kicsit nagyképű volt, nem olyan sokat csináltam még :-) ) Most szeretném kipróbálni a varrott/kötözött fejű babákat, mert nagyon tetszenek!!!

Előzmény: N.Lonci (1219)
N.Lonci 2007. júl. 23. Creative Commons License 1231
Az egyfalas pöndörödik és ronda bugyi rózsaszín. A kétfalas az nem pöndörödik, púder (barackvirág ) színű. Győrben lehet kapni a méterárúban. Bp-ről is jönnek itt szerzik be a babások egy része. A csőkötszer dobozát majd felskennelem otthon és küldöm.
Előzmény: ki1csoda (1230)
ki1csoda 2007. júl. 23. Creative Commons License 1230

Sziasztok, en is varrtam mostansag sok dolgot, de a baba meg nincs kesz, mert ahogy volt elvitte a kicsi es ugy hasznalja.

En csak a kotozott feju babakat varrom rugalmas anyagbol a tobbit suru szovesu vaszonbol es lenbol, en ui imadom:-)

 

Lonci, megirnad a pontos nevet a kotszernek? Te hol veszed azt a pamutot, ami nem pondorodik? Az az igazsag, hogy en nagyon sokat varrok ruhakat es egy csomo pamut anyaggal dolgoztam, de nem vagyok kepben, hogy mire is gondolsz:-))

Camea 2007. júl. 23. Creative Commons License 1229

Puszi mindenkinek... vagyok... csak nem vagyok... :o)

Nekem tetszik a Segal-baba.... én imádom, ha valami szabálytalan. Nekem attól szép, ha nem olyan normál-baba forma. AZ első babáim olyan szépen szabottak voltak, minden a helyén, a nozija, a szeme... szép arányosan a lába, a keze.... szóval rémunalom! :o))

A cégnél nagyüzem van....óóóliási... otthon is az volt, de ma délután megejtek egy intenzív takarítást, és holnaptól már tudok kicsit alkotni... vagy ma éjszakától... mégnemtom! :o))

...azéééé' muti, ha valaki a hétvégén ügyeskedett! :o)))

 

ktimó 2007. júl. 22. Creative Commons License 1228
komórka! Kidobni semmit nem szabad! Főleg ami anyag. Ha másnak nem kell, én vevő vagyok rá. A postaköltséget persze állom.
Előzmény: komórka (1227)
komórka 2007. júl. 22. Creative Commons License 1227
Van rózsaszin polószerüségem. Azért irom, hogy szerüség, mert nem tiszta pamut, de szinben baba, angyal stb. Kidobjam? Vagy kell valakinek?
ildu 2007. júl. 22. Creative Commons License 1226

Még a könnyem is folyt a röhögéstől! Méghogy mikrózott bosnyák csirke-még most is fel-felnyerítek,szegény férjem nem tudja,mi bajom :DDD

Sajna ebből a rózsaszín kombinéanyagból (ui azt kellett egyszer rövdebbre vágni,hosszúnak találta az új kombinéját vki) nincs több,anno elhasználtam a pingponglada-fejű babákra(piros-és kék babák)

Előzmény: Kaoka (1223)
Némakertész:) 2007. júl. 22. Creative Commons License 1225
az egyik itt valahol, régebben megadott linken (csak nem tudom, melyiken) találtam egy pár édes angyalkát... (countrysak....), ha majd december előtt kell még ötlet, kiáltsatok, mert addigra úgyis elfelejtem....:S
komórka 2007. júl. 22. Creative Commons License 1224
Azért mi anyosók még nem vagyunk ilyenek és nemis leszünk?!
Előzmény: ildu (1222)
Kaoka 2007. júl. 22. Creative Commons License 1223
Ildu!
Ám legyen... Szegény baba olyan mint egy mikrózott bosnyák csirke, akinek nem fért a mikróba a feje.-:))))))))))))))))))))))
Nem volt több abból az anyagból amiből a feje készült? És légyszi ha már úgy is transzvesztita, akkor változtasd már át fiúnak. Tuti fiú fejű.
Előzmény: ildu (1222)
ildu 2007. júl. 21. Creative Commons License 1222

Legközelebb ha anyós-fejet varrok,behozom a varrógép mellé a tükröt :DDD

 

 

Kaoka,miért törölted ki,én is szeretek nevetni (és önkritikám is van)

Előzmény: komórka (1216)
vörösrébék 2007. júl. 21. Creative Commons License 1221

Szia, most akkor válaszolok, én vásznat (erőset, sajnos főleg pamutot, nem lent) használok babatestnek és fejnek is. Régebben készítettem rugalmas babákat, volt kötözöttfejű is, tényleg jól sikerültek, de én nem szerettem annyira. Valahogy a vászon kötöttebb anyag, nem enged annyi rugalmasságot a kialakításban, és nekem az jobban bejön, ha minél erősebb megkötésekkel kell gondolkodni, és kihozni valami jót belőle.

Valaki hernyóselyemből dolgozott már? Nagyon szétmenne a szál? Turiztam egy halvány blúzt, elég nagyifazon, de szeretném ilyen módon majd felhasználni.

Előzmény: ktimó (1217)
Kaoka 2007. júl. 21. Creative Commons License 1220
ildu!
Leírtam az észrevételeimet a babáról, de aztán annyira nevettem, hogy ki is töröltem. Bocsi.-:))))))))))))))))))))))))))
Előzmény: ildu (1207)
N.Lonci 2007. júl. 21. Creative Commons License 1219
A neve Stülpa illetve csőkötszer, de nem mindegy, hogy milyent veszel, mert a ritka az nem jó és csomós is. Úgy fog vele a baba kinézni, mint egy nagyon pattanásos serdülő.
A gyógyszertárban lehet venni. Ha kell a pontos neve, akkor a dobozát előkeresem.
Erre jön rá a fejtrikó, de nem az egyfalas, hanem ami nem pöndörödik.
Ha kérsz beolőlük, küldök mintát borítékban.
Jó babázást.
Előzmény: ktimó (1217)
Némakertész:) 2007. júl. 21. Creative Commons License 1218
szia Ktimó, azért nem válaszoltam , mert még életemben nem varrtam babát (csak meg ne tudják a többik, mert akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor mit szövegelek itt? :D:D)

vagyis nem, hazugság, most jut eszembe, hogy egyszer csináltam egy bábot (zokni-pamut volt a feje meg a keze) és egyszer egy bohócot, amiről már írtam (de akkor még gyerek voltam, szóval homályos emlékek, akkor valami maradékot adott a kezembe anyukám, amiről gőzöm sincs, milyen anyag volt...)
bocsi
Előzmény: ktimó (1217)
ktimó 2007. júl. 21. Creative Commons License 1217

Sziasztok! Voltam ma a méteráruban, és vettem babatestnek jégdzsörzé anyagot. Elég vastag, de nagyon jó rugalmas. Használta már valaki? Pár napja kérdeztem, hogy ki mit használ babatestnek, de nem nagyon kaptam választ? Szóval milyen anyagot használtok???? :-)

 

Tegnap egy ismerősöm azt monta, hogy ő a kötözött/varrt fejű babára először a gyógyászati segédeszközök boltjában vásárolható kötésvédőt (?) tesz (cső alakú), és arra húzza a testszínű anyagot. Ezt próbálta már valaki?

 

 

komórka 2007. júl. 21. Creative Commons License 1216
Igy varrjál babafejet Te anyós!:(((((((((
Előzmény: ildu (1215)
ildu 2007. júl. 21. Creative Commons License 1215
Jót kuncogtam a transzvesztita-kitételen,de a röhögés az anyós-fejnél fogott el :DDD Mellesleg,én is anyós vagyok már...
Előzmény: komórka (1213)
Némakertész:) 2007. júl. 20. Creative Commons License 1214
OFF
a "külföldiül" fórumozás valójában egy számítógépes játék köré fonódott csapat fóruma, velük szoktam játszani és fórumozni is :D
ON
Előzmény: ktimó (1209)
komórka 2007. júl. 20. Creative Commons License 1213
Ezt én nem mertem irni, inkább a női férfit gondoltam volna. De fiúnak igen helyes lenne. Igy egy karaktares nő olyan igazi anyós fajta! Mondom én aki szintén anyós vagyok!
Előzmény: kustraerika (1212)
kustraerika 2007. júl. 20. Creative Commons License 1212
Nekem még mindig annyira Seagalos az arca,hogy így olyan transzvesztita benyomást kelt ezzel a frizurával  :))
Előzmény: ildu (1207)
N.Lonci 2007. júl. 20. Creative Commons License 1211
Természetesen az alkotás örömével és a kész darab fotójával lehet megörvendeztetni engem. Sok sikert és remélem a minta is érthető. Jó hétvégét. Sok babázással.
Előzmény: ktimó (1210)
ktimó 2007. júl. 20. Creative Commons License 1210
Lonci! A mai postával kaptam meg a csomagot. Nagyon-nagyon örültem neki, köszönöm. Az eredményt majd megmutatom! Hogyan tudnám viszonozni?
Előzmény: N.Lonci (1187)
ktimó 2007. júl. 20. Creative Commons License 1209

Hú, ez nagyon izgalmas lehetett. Ha lesznek publikus képek, szívesen megnézném őket. Hol szoktál fórumozni "külföldiül"?

 

A versenyről írok privit :-)

Előzmény: Némakertész:) (1201)
Camea 2007. júl. 20. Creative Commons License 1208
Helyes lett, a tiednek is nagyon jó a haja :o), de tényleg kár volt bele a sötét rózsaszín, nagyon lelóg róla. Vagy csak a fotón?
Előzmény: ildu (1207)
ildu 2007. júl. 20. Creative Commons License 1207
Itt a kész Seagal-baba.A haját tincsenként varrtam.
panti1 2007. júl. 19. Creative Commons License 1206

Köszi. Az arcát varrtam. Jobban mondva hímeztem. És még én is meglepődtem, mert egyszer sem bontottam fel. Elsőre megvoltam elégedve vele.

 

Nk: Elég érdekes ötlet a kövér fürdőruhás baba, de jöhet. igazán érdekes téma lenne.

 

 

Előzmény: ktimó (1191)
panti1 2007. júl. 19. Creative Commons License 1205
A haját varrtam, simán a szokásos módon feltekert fonalat ketté vágtam, és felvarrtam, majd az arc felöl egy csomót kb. a fejtőtől 2 cm.re felkötöttem copfba, a maradékot pedig levágtam még frufrunak, elég érdekes lett, de ettől egy kicsit egyedi. Lába nincs, egybe szabott törzset készítettem a mi egy kicsit fenék részre púposodik így szélesedik így  keveset az aljáig. éppen annyira hogy még formás maradjon és meg álljon.
Előzmény: Camea (1189)
Kaoka 2007. júl. 19. Creative Commons License 1204
Nekem jó a kövér fürdőruhás baba is. Kövér babát még úgyse varrtam.-:))))))))))))))
Előzmény: Némakertész:) (1203)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1203
köszi:D

lányok, nagyon-nagyon rossz ötlet lenne mondjuk a kövér fürdős nénit augra tenni, évi sztks nénijét meg novemberre? és akkor mindekettő beleférhetne, és mindenkinek a kívánsága teljesülne.... a nénin úgyis hosszú ujjú a ruha, azt viselheti késő ősszel is:D

de nyugodtan szavazzatok le, ha úgy gondoljátok!:D
Előzmény: N.Lonci (1202)
N.Lonci 2007. júl. 19. Creative Commons License 1202
Üdv. újra itthon. Majd, ha leüllepedett a sok látott és hallott dolog, mesélsz. Így egyszerre amúgy nehéz a sok élménytől. Rendben van minden.
Előzmény: Némakertész:) (1201)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1201
OFF
nagyon jól esett a kérdés...
hát, végre elmentünk nyaralni (3 év után)
nagyon izgi volt, mert abszolút körvonal jellegű tervezés volt... (sosem tudtuk, mit csinálunk a köv. napon) ennek vannak hátrányai is (pl. a kompjegy sokkal olcsóbb, ha hamarabb veszed), de mi azt sem tudtuk, melyik nap kompolunk, nemhogxy azt, hány órqakor....
szóval walesben voltunk (kocsival!) B (a férj) vezetett hősiesen végig... és hárman utaztunk, hogy soha nem látott internetes barátokat látogassunk meg, náluk aludjunk, és csuda jól szórakozzunk....
közben Németo-ban is töltöttünk egy kis időt, mert volt, akit csak odáig sikerült eljuttani....
amolyan nemzetközi topiktaliféleség volt..... képek majd lesznek, de most nem bírom feltölteni, mert reggel óta visszaolvasok, és a foltos topik még hátravan!!!

:D

ON

baba nagyon izgi, de mindjárt hó vége, és megyek még évivel táborozni, mi lesz így? jajajjjajjj, megint utolsó napos kapkodás??? ajajj :D
és ti már készen vagytok? hűhaa
Előzmény: ktimó (1197)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1200
OFF melyik angolverseny az ktimó? jöhet persze priviben is, hizen ez nem a reklám helye)
ON
Előzmény: ktimó (1163)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1199
bocsi, ha már valaki válaszolt, mert próbálom az elmúlt 2.5 hetet visszaolvasni, de komoyl gondjaim vannak....

szóval évi, a hungarocell gyöngyök összelapulnak, ezért kell utántölteni (egy darabig visszanyerik eredeti alakjukat, egy idő után nem annyira). de nem vészes

nekem is van egy, a könyvesboltban ő volt a PUFF...


komórka, én nagyon szeretek a meggymag párnámon aludni, pedig még nincs is pihepuha huzata, csak az a ronda izé, amiben kaptam.... (mármint ami a párnáknál az a rész, amibe a tölteléket teszik..)
Előzmény: 36évi (1027)
kustraerika 2007. júl. 19. Creative Commons License 1198
Kb.20 centis lesz ez is.Akkor megcsinálom az én nyomtatványom alapján.Köszönöm azért!
Előzmény: IOkaste (1172)
ktimó 2007. júl. 19. Creative Commons License 1197
Szia! Köszi! Újra itthon? Jól érezted magad? Mesélj, mi szépeket láttál útközben!
Előzmény: Némakertész:) (1194)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1196
hehehehe, évi (folyik a könnyem a röhögéstől...bocs a szóért, de ez már nem nevetés ...)
Előzmény: 36évi (912)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1195
OK! Itt van! Kösziiii! :o)
Előzmény: 36évi (1192)
Némakertész:) 2007. júl. 19. Creative Commons License 1194
ktimó , :D :D , nem is tudok mást mondani a képek láttán, de így nézek ki :D :D :D :D :D
Előzmény: ktimó (881)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1193

Puszi, köszi! :o) DE...

... mellékletet nem akartál csatolni? Vagy az lesz majd talán a másodikban? Még csak az első jött meg!

Ezek szerint én teszem fel 1-jén?

 

Előzmény: 36évi (1192)
36évi 2007. júl. 19. Creative Commons License 1192
elküldtem az sztk-mammert, igaz kettőben. :)))
Előzmény: Camea (1189)
ktimó 2007. júl. 19. Creative Commons License 1191
Jó lett a baba. Az arcát varrtad? Nagyon kifejező. A haja is és a ruhája is helyes. Tetszik.
Előzmény: panti1 (1188)
ktimó 2007. júl. 19. Creative Commons License 1190
Szia! Nem kaptam még meg. Gondolom, ma megérkezik (majdcsak nem kallódott el a postán). Előre is köszönöm!
Előzmény: N.Lonci (1187)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1189

Nagyon jó a baba...:o)  hogyan csináltad a haját? Részletesssssssen! :o))

Lába is van?

Előzmény: panti1 (1188)
panti1 2007. júl. 19. Creative Commons License 1188

Két babát készítettem ua. a szabásmintából. Az egyik 17 cm. a másik 21 cm. Az a anyag misőségétől is függ a méret. Egy másik baba. 

.

N.Lonci 2007. júl. 19. Creative Commons License 1187
Bocsi, hogy kérdezem, de nem kaptad meg az anyagot? Csak azért mert nem szeretném, ha elkallódna, és a sablon sem jutott volna el. 12.-én postára adtam.
Előzmény: ktimó (1180)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1186
Nemtom kinagyatani! :o( ... pedddddig röhögni akarok! :o))))
Előzmény: vörösrébék (1184)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1185

Oh, millllyen értelmes beszélgetést folytatok egy okkkkoooos és gyönyörűűűű (messziről és naggggyon hunyorítva) nőőőővel.... :o))))

http://dollmaker.nunodoll.com/girl/head.html

 

Itt a fej leírás, képekkel.... egyébként az első babám ilyen volt...lépjetek vissza egyet a big girl doll-ra ... teljesen jó szabásmintával, rendkívül jó képes útmutatóval van... :o)

 

Előzmény: Camea (1183)
vörösrébék 2007. júl. 19. Creative Commons License 1184

Ilyen babát egyszer csináltam, de nekem pont a nájlonharisnya tapintása nem tetszik, még dísznek sem. Én a szemgolyókat varrtam és beleraktam az üregbe.

 

IOcaste: http://www.youtube.com/watch?v=Tx1XIm6q4r4 Tudom nem nézed a HP spoileres topikokat, de ebben nincs, ezeken a bábokon röhögtünk ma a fiammal.

Amúgy mindenkinek érdemes megnézni, nagyon kedves, karakteres bábok. Külön jó az első figura, Piton, orra és szemöldöke.

Előzmény: Camea (1182)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1183
... és ha már a fejeknél tartunk. Nekik "szabott" fejük van. 3 db-ból formálódik ki, aztán nozikának egy fülpiszkáló vége és úgy van bevonva a rugalmas anyaggal...
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1182

Nekem Ő volt hasonló technikával.... nem harisnya, hanem valami nagyon rugalmas nemtommianeve anyaggal. :o)) De hungarocell golyót használtam a fej alapjának és arra a vatelingombócokat és azokat formázgattam utána..... :o)

 

Előzmény: ktimó (1180)
Camea 2007. júl. 19. Creative Commons License 1181

Ctrl C ctrl V

... tehát kimásol és beilleszt mondjuk egy word doksiba,  kép sarkát megfogni, kihúzni A/4-re és nyomtatni.... illlllllllllyen bonyesz! :o))))

 

Kész a lyányom... szerintem nem rossz! ... akko' se csináltam angyalra... :o))

Hétvégén nem lesz családi buli.... (ill. szombaton egy szülinapi), de így vasárnap itthon maradunk. Akkor talán lesz időm a vitorlásokra is... :o)

Előzmény: kustraerika (1170)
ktimó 2007. júl. 19. Creative Commons License 1180

Szia! Köszi, de én (szerencsére) nem érzem annyira megerőltetőnek a dolgot. Sőt, inkább élvezem ezt az időszakot. Amikor még napi 8,5 órát dolgoztam, utána itthon tanítottam 2-4 órát, sokkal kevesebb időm volt. Soha nem volt még ennyi időm és energiám magamra, mint amióta a lányok megvannak. Ki is szeretném használni, és itthon maradni, amíg lehet (ikrekkel kb. 7 éves korukig) :-)

 

Hogy sikerült a babád? Évekkel ezelőtt én is próbáltam ilyet csinálni, de amikor ráhúztam a harisnyát, és elkezdtem varrni, egy csomó helyen kilyukadt és felfutott a harisnya :-( Azóta nem próbáltam. Rakj majd fel képet a végeredményről!

Előzmény: IOkaste (1164)
IOkaste 2007. júl. 18. Creative Commons License 1179
:DDD
Kaoka, hát ezt már max. holnap tudom meg.. :)
Jó éjt minden kis éjszakai bagolynak!! :)
Előzmény: ildu (1177)