Keresés

Részletes keresés

Erocska22 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2274

Köszi a választ! Tényleg vicces, mennyifajta gyógymód van. Én holnap megpróbálok pár órára bemenni, egy kollegám értem jön kocsival. Kiváncsi vagyok, hogy bírom majd. Nekem csak az egyik lábamat műtötté k, így legalább a másikat terhelhetem. :) mindenesetre azt már látom, hogy ez a nyaram teljesen rá fog mennni. :(

Előzmény: baluflora (2273)
baluflora Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2273

Szia,

Összefoglalva: május 22én műtötték mindkét lábamat, elfűrészelve a nagylábujjamat, amiben csavar van. Június 21én voltam kontroll vizsgálaton, amikor is rávettem a dokimat, hogy ráállhassak, ő pedig hezitált, de megengedte. Akkor még csak a jobb lábamat terheltem, mert a bal közel sem volt olyan jó állapotban (azt még most pénteken újra meg kell mutatnom). Néhány nap után aztán már elkezdtem "rendesen" járni. Vettem egy Tamaris sarut, azóta is csak azt hordom.

Július 4én mentem először dolgozni. Vezetni még nem tudok, a férjem visz és hoz:)

Egy másik székre teszem fel a lábam, úgy dolgozok.

Tornáztatom, kézzel is, ahogy egy gyógytornász ismerősöm mutatta. Merev még a lábfejem és ahogy írtam duzzadt is, de optimista vagyok!

Kitartás, tényleg elég lassú folyamat a gyógyulás.

Előzmény: Erocska22 (2270)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2272

Én rögtön ráálhattam de persze nem az egész talpamra csak a külső élét használom és hat hétig szigorúan tilos hajlítanom a talpamat. Ahány orvos annyi terápia...

 

Előzmény: Erocska22 (2269)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2271

Az én nagylábujjam középcsontjába éket vágtak ezáltal közelebb hozták a 2. lábujjam középcsontjához mert nagyon szét volt csúszva. Az éket rögzítették a dróttal, hogy ne mozogjon, jól forrjon össze. Az én lábam is megvan még dagadva.

Előzmény: baluflora (2268)
Erocska22 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2270

Szia!

Nekem azt mondta a doki, hogy 3 hónapig felejtsem el a cipőt. Abban reménykedtem eddig, hogy 6 hét után legalább szandált húzhatok...most kicsit elbizonytalanodtam. Ezek szerint ez a duzzadás-történet még el fog tartani egy darabig... Hogy bírod a munkát? Mikor mentél vissza dolgozni?

Előzmény: baluflora (2268)
Erocska22 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2269

Bátor vagy! Jó neked, hogy a drótra legalább már nincs gondod :) Ezek szerint te már 3 hét után ráállhatsz? Én szerdán leszek 4 hetes, de még csak sarkon járok. A doki azt mondta, hogy nagyon óvatosan terhelhetem, teljesen csak 6 hét után. Itthon azért már mászkálgatok, de a fásli ellenére még dagad  és ha többet fent vagyok, feszítő érzés. :(

Előzmény: Angyalkaaa1975 (2267)
baluflora Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2268

Szia,

Légy szives áruld el nekem, mi ez a drót? Mi volt a funkciója?

Nekem szept.ben veszik ki a csavarokat, amivel az elfűrészelt csontokat rögzítették. Alig van olyan szandim, amibe belemegy a lábam! A lábujjak alatti puha rész duzzadt egy kicsit, ez lehet a probléma, szerintem. Holnap leszek 7 hetes :)

Feltett lábakkal dolgozom, vezetni még nem tudok,  de megoldom a munkába járást.

Szóval kiváncsian várom, mi az, amit a képen láttam:)

Előzmény: Angyalkaaa1975 (2267)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2267

3 hetet bírt a drótom vagyis inkább a szögem mert ez olyan vastag mint a szög csak nincs feje. Elértem az orvost azt mondta semmi gond max 5-6 hétig akarta hogy bent legyen, ha kijön dobjam el. Jó fej! Először kicsit megijedtem de megnyugtatott. Ma nem volt aki elvigyen a dokihoz ezért nekiestem egy fogóval! Nem bírtam/mertem kihúzni. Erőt gyüjtöttem és ujjal kihúztam. Nem fájt egy picit sem és azóta se fáj. Picit vérzett utána mikor ráálltam de ez is abbamaradt. Megspóroltam magamnak egy utat a kórházba. 5 és fél centi hosszú volt.

Előzmény: Erocska22 (2266)
Erocska22 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2266

Juj! Mennyi idő után pontosan? Fáj?

Előzmény: Angyalkaaa1975 (2263)
VDMM Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2265

Köszi, jó ötlet, elvonszolom magam a sarki Kínaiig, tépőzársa szandálért. 

Az előző műtétemkor 8 hétig votl bennem a vas (decemberben!!!!!!), tökéletes lett. Az a fixa ideám, hogy biztos ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jó lett a lábam. Most is igyekszem minál tovább bent tartani. Rá érsz az orvossal. 

Előzmény: Angyalkaaa1975 (2264)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2264

Szia, én sima szandiba közlekedek, persze szigorúan sarkon-külső lábélen. Plusz még befáslizom mert akkor nem dagad annyira. A szandálom tépőzárral állítható és egy számmal nagyobb. Kezelő cipőm sose volt. 

Előzmény: VDMM (2262)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2263

A mai napig bírta a bezártságot a drótom. A dokimat meg nem érem el. ..

VDMM Creative Commons License 2013.07.09 0 0 2262

Sziasztok.

Sajnos nagy lábon élek, így a 37-38 cipő biztos nem jó nekem. 40 lábam van. Bár láttam olyan  korábbi beírást valahol, hogy 38-40-es cipő eladó. Nem értek hozzá. Nem láttam még ilyen bütyök cipőt élőben, nem tudom milyen a méretezése. Tud erre valaki választ? 

Igazándiból jól el vagyok, nem is fáj, csak zavar ez a szűk mozgás, amit a fiam bal lábamon klappogó 42 papucsa enged. Olvasok, varrok, mozaikozok, angolozok. Tök jó, de mit nem adnék egy kis sétáért. Depis ez a nyár így, szóval kéne egy 40-es cipő!

Előzmény: Lilibaba29 (2256)
Erocska22 Creative Commons License 2013.07.08 0 0 2261

De örülök, hogy jobban vagy már! Huha, még táncolni is tudsz...nekem ez egyelőre elérhetetlen álomnak tűnik. Szerdán lesz 4 hete a műtétnek, és még mindig elég duci a lábam, a sebem sem gyógyult be még teljesen, úgy értem, összezárult persze, de még vannak véres pörkök rajta. Még csak a sarkamon járok, persze 6 hétig nem is szabad teljesen terhelni. Azért ha fél óránál többet fent vagyok vele, fájdogál és a színe is olyan, mint egy pár napos hulláé. :(

 

Azért persze javulgat, csak nagyon lassan.

Előzmény: Ágica6105 (2259)
Ágica6105 Creative Commons License 2013.07.08 0 0 2260

3 hónapja lesz 16.-án , hogy mütötték, tehát ahogy irták itt a lányok, a teljes gyógyuláshoz kell a 4 hónap biztosan

Előzmény: Erocska22 (2258)
Ágica6105 Creative Commons License 2013.07.08 0 0 2259

Szia!

 

Köszönöm, már alakul, de még mindig elég dagadt.

Főleg ebben a melegben, többet kellene pihentetni, felpakolni.

de már szinte nem is sántitok, és a fájdalom is csekély.

Hétvégén a VOLT-on már táncoltam is:) igaz, hogy utána alig tudtam a kocsiig elmenni, de ez már nagy eredmény!

És Te hogy vagy?

Előzmény: Erocska22 (2258)
Erocska22 Creative Commons License 2013.07.08 0 0 2258

Szia Ágica! 

Rég láttalak, hogy van a lábad? vannak még fájdalmaid? Üdv!

Előzmény: Ágica6105 (2257)
Ágica6105 Creative Commons License 2013.07.08 0 0 2257

Megkérdezhetem, hogy hol mütetted a bütykeidet ?

Azért érdekel, mert én is egyszerre szeretném a kettőt, és most keresgélem, hol vállalják igy a mütétet?

Persze elsősorban engem akkor érdekel, ha Pesten voltál, nem szeretnék messzebb menni:)

Akkor egy fél év kell a teljes gyógyulásra.

Jó neked, már szép a lábad erre a nyárra:)

Előzmény: Lilibaba29 (2256)
Lilibaba29 Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2256

Sziasztok! Nekem január 14-én műtötték mindkét lábamon a bütyköt. Mostanra rendbe jött teljesen! Van 2 db bütyök műtét utáni speciális cipőm eladó, 37/38-as méret, külön-külön is eladnám (mindegy hogy balos vagy jobbos, nincs megkülönböztetve). Nekem nagy segítség volt benne a járás műtét után, sokkal könnyebb volt, mint anélkül. Ha valakit érdekel, akkor jelezzen. 

Előzmény: VDMM (2247)
szecsili Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2255

Szerintem két hét még nagyon rövid idő,  légy türelemmel és idővel jobban fogod érezni. Megjegyzem, nekem félév különbséggel műtötték meg mindkét bütykömet, de van különbség a két lábam "érzete" között. Érdekes módon az először mütöttnél érzek én is egy kis merevséget, de ennél később kezdtem el a tornát, mint a másiknál. De végül is mindkettő rendben van. 

Előzmény: kruvik (2254)
kruvik Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2254

Köszönöm szépen a választ :)

Ma van pontosan két hete hogy mütöttek és ami aggaszt egy kicsit hogy ha azt mondom a jobb lábujamnak hogy mozog már végez valami mozgást viszont a bal olyan fura érzem hogy küzd de valahogy nem mozog magatól annyira mint a jobb igy 24 évesen nem lenne valami kellemes ha ez igy is maradna . 

Előzmény: Törölt nick (2253)
Törölt nick Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2253

Lábujjmerevséget csökkentő gyakorlatok:

 

http://www.permanente.net/homepage/kaiser/pdf/323.pdf

 

Azok kedvéért, akik nem tudnak angolul röviden összefoglalom a fenti weboldalon található gyakorlatokat.

 

1-2. héten nem kell tornáztatni. Pihentetni és felpolcolni szükséges a lábakat.

 

A 3-4. héten végzendő gyakorlat lényege, hogy a nagylábujjat, a tövénél megfogva, felfelé hajlítjuk és megtarjuk ebben a pozícióban kb 10 másodpercig (ahogy a képen látható) és ezt 3x ismételjük. Majd lefelé is ugyanígy. Ezt a gyakorlatsort naponta 3x kell ismételni.

 

5-6. héten ugyanazt végezzük, mint a 3-4.héten, de már naponta kb 6x.

 

A 7. héttől lehet próbálni a lábujjhegyre állást kb. 10 másodpercig. A lépcsőzést is ajánlja, valamint ettől az időszaktól kezdődően a második oldalon található gyakorlatot. Itt is megfogjuk a nagylábujjat egyik kézzel a tövénél, a lábfejet a másik kézzel és meghúzva a nagylábujjat, egyenesen tartva felfelé emeljük (nem hajlítjuk) és megtartuk 10 másodpercig. 3x ismételjük. Ugyanezt megcsináljuk lefelé is. Naponta kb. 6x ismételjük.

 

Mielőtt bárki is elkezdi a lenti lúdtalp, valamint a fent olvasható lábujjmerevség csökkentő gyakorlatokat, mindenképpen kérdezze meg az orvosát!!!

Remélem segít!

kruvik Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2252

Köszönöm szépen a segítséget kifogom probálni :)

Viszont továbbra is érdekelne hogy nektek mennyire mozgott a lábujjatok ennyi idővel a mútét után .

Előzmény: szecsili (2251)
szecsili Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2251

Szia Kruvik!

Nem vagyok olyan ügyes, hogy átküldjem ide azt a hozzászólást, ami szerintem nagyon jó tornát ír és többünknek segített annak idején. Tehát, ha itt a fórumon visszamész január 30-i 1925 sz. hozzászólásra, amit Cocer írt, akkor ezzel kapcsolatban olvashatsz hasznos dolgokat. Sajnos a kórházakban keveseknek adatik meg, hogy valaki elmagyarázza szakszerűúen, hogy hogyan is tornáztassuk otthon a lábunkat. Remélem segítettem egy kicsit. Üdv!

Előzmény: kruvik (2250)
kruvik Creative Commons License 2013.07.05 0 0 2250

Sziasztok!

 

Kétheten volt egy mindkét oldali austin mütétem, a nagylábujamról távolitották el a bütyköt és azt egyenesítették ki melyet megtüztek egy egy dróttal. Varat szedés után mozgatta meg először igazán az orvos és azt adta házi feladatnak hogy itthon is mozgassam.

 

Érdekelne hogy nektek két hét után hogyan és mennyire mozgott a lábujatok valamit hogy honan tudtátok hogy jól tornáztatjátok? mert nagyon félek hogy valamit nem jól csinálok és a végén nem fog rendesen mozogni a lábujam.

 

 

Előre is köszi a válaszokat :)

Léna22 Creative Commons License 2013.07.04 0 0 2249
Szia Szecsili.! Köszönöm szepén amit irtál.! Hétfön megyünk a klinikára es ha megvan mit mondtak akkor irok.!
Előzmény: szecsili (2248)
szecsili Creative Commons License 2013.07.04 0 0 2248

Szia Léna!

Szerintem, mivel fiatal vagy pár hét alatt már rendbe jöhetsz annyira, hogy óvatosan a talpéleden, sarkadon járva terhelheted. Én nem vagyok olyan fiatal, de nekem mindkét lábammal viszonylag gyorsan jól voltam. Lehet hogy szerencsés vagyok, de sok múlik rajtad is. Én nehezen tudok elüldögélni, talán azért is gyógyultam gyorsan. Pár hét után az én orvosom azt mondta, hogy ha tudom terhelni használjam, és sokat tornáztazd. Mindenesetre ahány eset annyiféle, meg kell mutatnod orvosnak, majd ő mondja meg a tutit, hogy a Te esetedben mit kell csinálni.

Előzmény: Léna22 (2246)
VDMM Creative Commons License 2013.07.03 0 0 2247

Sziasztok! 
jún. 12.-én volt a második, bal lábas bütyök műtétem. Köszönöm jól vagyok. Van valakinek használaton kívüli bütyök műtét utáni cipője, megvenném.

Léna22 Creative Commons License 2013.07.03 0 0 2246
És ha faragnak akkor mennyi a gyogyulasi ido?
Előzmény: Angyalkaaa1975 (2245)
Angyalkaaa1975 Creative Commons License 2013.07.01 0 0 2245

SZERINTEM ha megműtik csak faragnakde biztosat majd a doki mond! 

Előzmény: Léna22 (2243)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!