Keresés

Részletes keresés

Bign Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40302
Az a feladat leírásakor is egyértelmű volt, hogy nem elektronikus megoldást kell keresni.
Mint ahogy kör esetén (r1=r2) se alkalmazzuk ötletedet, hanem a körzőt használjuk.
Számítógéppel még könnyebb elipszist rajzolni.
Ebben az esetben egy mechanikus eszközről van szó, ami hasonló mint a körző, csak nem kört, hanem ellipszist rajzol.
Előzmény: NYer (40295)
astronom Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40301
Tehát bizonyos dolgokat másképp és mással kell magyarázni. Nem azzal amivel most teszik.

Légy szíves, nevezz meg egyetlen konkrét ilyen "bizonyos dolgot", amit a relativitáselmélettel magyaráznak, pedig szerinted mással kellene.
Csak azért, hogy értsem, miről beszélsz.
Előzmény: Bign (40299)
Bign Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40299
"Relativitáselmélet ELÉG JÓL megerősített a kísérleti adatok tükrében. Abban a mérettartományban, ahol ÚGY GONDOLJÁK, hogy jól működik, ALIG NÉHÁNY jelenség van, ami egyszerűen kiszorul a fogalmi keretei közül."

Az általat írtakból, pár dolgot nagy betüvel kiemeltem.
Amit írtál nem cáfolta (inkább megerősítette), hogy a relativitás elmélete nem tökéletes és nem teljes.
Tehát bizonyos dolgokat másképp és mással kell magyarázni. Nem azzal amivel most teszik.
Előzmény: NYer (40291)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40298
"Függvényt továbbra sem Lorentz-transzformálunk."

És miért nem?

Előzmény: Gézoo (39931)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40297
"zerintem ha x(t) lineáris függvény (azaz valami a+bt alakú), akkor x'(t') is ilyen függvény lesz, mivel szerintem a Lorentz transzformáció nem rontja el ezen tulajdonságát..."

Ez így igaz. Lorentz-transzformáció egyenest egyenesbe visz. Ez alapkövetelmény, mert meg kell őriznie a fényegyeneseket, ami biztosan teljesül, ha a transzformáció lineáris.
Előzmény: ivivan (39992)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40296
"A "követök" nem így látják és ezért képtelenek a tovább fejlesztésre."


Na persze. Így nyilatkozik az, aki minden nap olvassa a specrel szakirodalmát.
Előzmény: Bign (40200)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40295
"
Te tudod, hogyan kell kört és egyenest rajzolni, akkor légyszives
(ha már egymás tudását piszkáljuk) készits egy elipszis rajzoló készüléket, amin be lehet állítani az elipszis tengelyeinek a méretét, hasonló módon ahogy a körző esetén tesszük a rádiusszal!"

Pofonegyszerű. Na jó, azért annyira nem, de nem kell sok, hogy leessen. Venni kell egy szinuszos oszcillátort (elektronikusan dolgozunk, megvalósíthaqtó pl. kondenzátor, induktivitás kombóval [meg persze kell egy generátor, ami pótolja az elszivárgó elektromos energiát]). A rezgés frekvenciája és amplitúdója mindíg meghatároz az oszcillátor fázisterében egy ellipszist. Ha most egy mintavevő áramkör méri az oszcillátorra kimenetén lévő feszültséget, akkor ebből a feszültségből egy differenciáló áramkörrel (néhány ellenállással és műveleti erősítővel megvalósítható) meg lehet határozni a feszültség deriváltját. Tehát U és DU/Dt mostmár jelformálás után két, egymásra merőleges tengelyen lévő motort vezérelhet, amivel meg lehet rajzolni a görbét. Frekvencia és amplitúdómodulációval az ellipszis nagytengelyei változtathatóak.

További ötletek:

Két rezgés összege a síkon, ha a rezgések frekvenciája racionális, ellipszist, kört vagy egyenest formál, így az előzőnél jóval egyszerűbben lehet megoldani a feladatot: két oszcillátor vezérel egy-egy motort, moduláció itt is szükséges.

Két rezgés összege a síkon általában Lissajous-görbéken való mozgást hoz létre. Ezeket is ki lehet rajzoltatni két oszcillátorral.
Előzmény: Bign (40274)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40294
"A feladata azt jelzi, hogy az ő értékrendjében az a valaki, aki meg tud oldani egy bizonyos matematikai feladatot.
Ő ezzel "skatulyáz"-za be az embereket. "

Inkább teszteli, hogy ismered e azt az elméletet, amiről beszélsz.
Előzmény: Bign (40208)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40293
"Ez az EM hullámok terjedésének a képlete.



Vagy a fény valami más?



Nem valami szerint , hanem Maxvel-i elmélet szerint ."

Ez viszont nem igaz. Terjedési egyenletnek kéne tartalmazni az elektromágneses és mágneses teret is nem?
Előzmény: TEODOR (40231)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40292
"Ez nem annyira a definíciója, mint inkább annak számszerű értéke egy valamely elmélet szerint."

Ez a Weber-Korlausch egyenlőség (remélem jól írtam a nevüket). Semmi extra (első körben), ha megoldod a Maxwell-egyenleteket vákuumban, akkor a síkhullámmegoldás fázissebessége az idézett képlet jobb oldala. Amúgy viszont definíció is lehet, mert tartalmaz mérési utasítást.
Előzmény: egy mutáns (40227)
NYer Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40291
"De nekünk nem egy elmélethez kell igazítanunk gondolatainkat, hanem a valósághoz, ami egyértelmű."


Ezek szerint Te szilárd kísérleti adatokra alapozod kritikádat? Kötve hiszem.

Relativitáselmélet elég jól megerősített a kísérleti adatok tükrében. Abban a mérettartományban, ahol úgy gondolják, hogy jól működik, alig néhány jelenség van, ami egyszerűen kiszorul a fogalmi keretei közül.
Előzmény: Bign (40261)
ivivan Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40290
1, a cérnás megoldás tökéletes, gyakorlatban is alkalmaztam már
2, a te megoldásodat gondolom tök egyedül te találtad ki, nem mástól tanultad ugye?
3, nem is értem, hogy mit akarsz az egy rúddal és két csavarral, de nem is igazán érdekel, mert nekem egy feladatra egy megoldás általában elég...

+1, pint megoldotta a feladatodat (amit csak azért nem fogadtál el, mert neked nem tetszik), most te jössz: oldd meg az Ő feladatát...
Előzmény: Bign (40285)
Bign Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40289
Olvasd már el légyszives a (40280) két utolsó mondatát...
Előzmény: pint (40287)
Bign Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40288
Ilyen bontásban:
1. az elved nem jó
2. a feladat kiírásának nem megfelelő
3. a feladatban írtam, hogy "amin be lehet állítani az ellipszis tengelyeinek a méretét, hasonló módon ahogy a körző esetén tesszük a rádiusszal!"
véleményem szerint a cérnás megoldás ennek nem felel meg.

A többit annak tudom be, hogy vannak akik nehezen viselik, ha nem mindíg nekik van igazuk.
Ha a közismert cérnás megoldás jó lett volna, akkor nem utalok a (40280)-ben rá, hogy ezt a megoldást valószínű nem találod meg.
Legfeljebb kitalálod, de én tévedhetek. :O)

Én nem szoktam a másikat könnyű feladatokkal megalázni,
és a nehezebbet se azér teszem fel.

Előzmény: pint (40286)
pint Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40287
ja még egy apróságot kifelejtettem:

4. az én feladatom megoldásához is bőven találhattál volna segédanyagot, nem kell feltalálni a spanyolviaszt.

példa:

google "kör egyenlete", első találat:
http://www.brassai.hu/tanulo/matemat/koord/koregy/koregy.htm

az ottaniak alapján azonnal megvan a kör középpontja és sugara

az egyenes nehezebb
google, "egyenes egyenlete koordinátageometria"
http://matek_tetel.extra.hu/html/Koordinatageometria.htm
a második link, közepe felé sokféle felírásmód

szóval te is "megúsztad" volna, de sajnos még ennyi információval sem tudsz előre jutni. sajnos a butaság az butaság.
Előzmény: Bign (40285)
pint Creative Commons License 2007.06.23 0 0 40286
1. és akkor most mi is van? mintha megmondtam volna, hogy szerkezeteket nem tervezek, csak elvet.

2. ellenben adtam egy módszert, amivel lehet ellipszist szerkeszteni. milyen hülyeség az, hogy a cérna hossza nem állítható? olyan hosszút veszek, amilyet akarok.

3. nocsak. tehát neked nem elég a jó megoldás, te csak egy megoldást fogadsz el, amire te gondoltál? wtf dood? gondolatolvasási feladat?

következtetés: ismét arrogáns voltál, és még sötét is, mint az éjszaka.
Előzmény: Bign (40285)
Bign Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40285
1. Az elmélet tökéletes.
2. a hozzá férhető irodalomban emlitik a
"ha megvan f, szúrjunk le 2f távolságban két szöget, kössük össze őket egy 2a hosszú cérnával, feszítsük ki ceruzával, és már rajzolhatjuk is az ellipszist."
megoldást, tehát pint meguszta gondolkodás nélkül.

Csak egy baj van, a megoldása nem jó!
A cérnán nem tudjuk állítgatni a távolságot úgy mint a körzön!
Még "de a fentieket ki lehet vitelezni csúsztatható rudakkal, csuklókkal" esetben se jó.

1 db egyenes rudad van, a rúd egyik végén valami rajzoló eszköz + 2 db állítható csavar, amivel beállítod az ellipszis kis-nagy tengelyének megfelelő távolságát, aztán rajzolsz vele mint a körzővel. Csak ezzel ellipsziseket.
Tehát pl. beállítod: kis tengely fele 48 mm, nagy tengely fele 77 mm, pár mozdulat és kész.
Előzmény: pint (40281)
pint Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40284
"Mondom, nehéz, nagyon nehéz komolyan venni olyan ember sakkelméleti fejtegetéseit, aki nem ismeri a sakk lépéseit. "

sajnos egyesek a matematika mellett a hasonlatokat sem állhatják.
Előzmény: mmormota (40283)
mmormota Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40283

Ezekben az általánosságokban is van két dolog, ami teljes joggal csípi bárki szemét, aki valamennyire is ért a fizikához.

 

Az első, hogy többször leírtad, indoklás nélkül, és az ellenvéleményeket figyelmen kívül hagyva, hogy itt többen tökéletesnek és teljesnek hiszik a tudományt. Ez pedig hülyeség, nincs ezen mit szépíteni. Elsőre elmegy, de miután többen is válaszoltak, ez szemellenzős bányaló magatartás. Udvariatlan, csökönyös, értelmetlen viselkedés, ami ellenérzést vált ki a partnerekből.

 

A második, hogy a specrel legalább alapszintű megértése nélkül, az ott használt fogalmak köznapi értelméből próbálsz következtetni, valamint idézetekből próbálsz tájékozódni. Úgy gondolod, ezzel a tudásbázissal képes vagy egyenrangú vitát folytatni olyanokkal, akik értik amiről beszélnek. Elvárod, hogy komolyan vegyék a véleményedet.

 

Mondom, nehéz, nagyon nehéz komolyan venni olyan ember sakkelméleti fejtegetéseit, aki nem ismeri a sakk lépéseit. 

Előzmény: Bign (40279)
pint Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40282
az is jellemző, hogy nem ismerted fel a feladatom és a specrel kapcsolatát.

a specrel ugyanis egészében koordinátageometria. aki nem tudja mondjuk felírni két adott ponton átmenő egyenes egyenletét, az meg van lőve, nem tud megcsinálni semmit. a specrel tárgyalásának az effélék alapfeltételei.

és hogy miért fontos ez, azt is elmondom harmadszor, a klaviatúra bírja: mert enélkül nem tudod megítélni, hogy valakinek az érvelése helyes-e, és hogy az arra adott válasz helyes-e.
Előzmény: Bign (40280)
pint Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40281
tessék, csak hogy örülj:

ellipszis tulajdonsága, hogy pontjai két adott ponttól összesen ugyanolyan messze vannak. ezek a fókuszpontok.

hogy kapjuk meg a tengelyekből a fókusztávolságot?

f2 = a2 - b2

ahol a és b a féltengelyek, f pedig a fókuszpont távolsága a középponttól.

szerkesszünk tehát egy derékszögű háromszöget, aminek egyik befogója b, az átfogója pedig a. a másik befogó f lesz.

ha megvan f, szúrjunk le 2f távolságban két szöget, kössük össze őket egy 2a hosszú cérnával, feszítsük ki ceruzával, és már rajzolhatjuk is az ellipszist.

praktikus szerkezetek konstruálásához nem értek, de a fentieket ki lehet vitelezni csúsztatható rudakkal, csuklókkal.
Előzmény: Bign (40274)
Bign Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40280
Tudom a világegyetem, a butaság és a roszindulat, - végtelen.
A világegyetemben nem vagyok biztos. :O)

"Komolyan nem értem, hogy miért egyszerűbb leírni egy hosszú, több bekezdéses hozzászólást, mint pár másodperc gondolkodás után beírni egyetlen számot? Te nem arra következtetnél ebből, hogy nem tudod megoldani a feladatot?"

Azért, mert a hozzászólások többé-kevésbé kapcsolódnak a topik témájához,
az adott feladat csak öncélúan íródott.

Ha a topikba íráshoz feltétel lenne, esetleg IQ tesztet kéne írni, akkor megcsinálnám.
Ha megoldom, akkor majd jön a következővel stb. Gergőnek még elnézem, ő matematikus ez nála szakmai ártalom.

Ő az én matematikai tudásomat tesztné.
Én kiváncsi vagyok a "kreativitás+matematika" tesztre. :O)

Az ő feladatának a megoldását az is megtalálhatja, aki esetleg nem tudta.
Azért jó, hogy nem az 1*1-et tette fel kérdésnek...

Az ő feladata kicsit nehezebb, mivel nagy valószínüséggel nem találja a könyveiben. :O) és szokatlan dolgot kell tennie, a saját fejével kell gondolkodnia.
Előzmény: ivivan (40278)
Bign Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40279
Én általánosságokat írtam, tehát még abba se köthetett bele, hogy esetleg rosszul alkalmazok egy képletet.

Annyit állítottam, hogy nem biztos, hogy abszolut igazságokat fújunk egymásnak.
Azt kéne meg próbálni, hogy megértsük egymás.
Aki biztos a maga igazában ezt természetesen nem teszi.
"Minek megérteni a másikat, hiszen az igazat csak én tudhatom, ha nem azt mondja amit én, akkor hülyeséget beszél".
Pedig esetleg lehetséges, hogy szokatlan kifejezésekkel, részigazságokat emleget.
Az is igaz, hogy nem mindíg. Van amikor tömény hülyeség.
Előzmény: mmormota (40276)
ivivan Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40278
Szerintem pint már számtalan számítással bizonyította, hogy az általa adott 8mp-es feladatnál bonyolultabbakat is meg tud oldani, míg te és itt még néhányan idáig még egyetlen számítással sem bizonyítottad, hogy az egyszer-egynél többet tanultál idáig...

Komolyan nem értem, hogy miért egyszerűbb leírni egy hosszú, több bekezdéses hozzászólást, mint pár másodperc gondolkodás után beírni egyetlen számot? Te nem arra következtetnél ebből, hogy nem tudod megoldani a feladatot?
Előzmény: Bign (40274)
emp Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40277

meg is kérdeztem a lányomat hirtelen, hogy tanultak-e idén k.geometriát, de azt mondta, nem. gimi #2

ez még azért nem okoz majd gondot, ha esetleg rászorul a segítségemre :)

 

ellenben a fiammal végigjátszottuk idén a hány nap alatt, hány kályhában

, hány köbméter játékot. általános, #7

 

rövid beszélgetés után tökéletesen  tisztában volt az egyenes, ill. fordított arányosság mibenlétével. simán megcsinálta a példatár nagy pontszámú elemeit.

 

előtte pedig úgy nézett a témára, mint a Kémek mint mi álorvosai a betegre, akit meg kellett volna műteniük.

 

mi a fene történik az iskolákban?

Előzmény: pint (40188)
mmormota Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40276

A hozzászólásomban utaltam rá, hogy ne ültess iskola padba.
Még akkor se ha esetleg valamiben eltér a véleményünk.

 

No de mit tegyen szerinted ha látja hogy valamit totálisan félreértesz, mégpedig nyilvánvalóan azért, mert nem tudsz pár dolgot, ami szükséges lenne a megértéshez?

 

Szerinted ilyenkor az a helyes, ha udvariasan rábólint a hülyeségre, hogy bizony, ez is egy érdekes meglátás, tiszteletre méltó alternatív vélemény?!

 

Előzmény: Bign (40274)
Bign Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40275
természetesen "ellipszis"-re gondoltam. :O)
Előzmény: Bign (40274)
Bign Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40274
"te például nem tudod megoldani azt a példámat, ami kockás papírra lerajzolva ránézésre világos. de te hozzá sem mersz kezdeni, ráadásul valószínűleg azt sem tudod, hogy kellene felrajzolni a kört. sőt, az egyenest se."

Bezzeg a te állításaid mindig megalapozottak, igaz csak szerinted.
A hozzászólásomban utaltam rá, hogy ne ültess iskola padba.
Még akkor se ha esetleg valamiben eltér a véleményünk.

Te tudod, hogyan kell kört és egyenest rajzolni, akkor légyszives
(ha már egymás tudását piszkáljuk) készits egy elipszis rajzoló készüléket, amin be lehet állítani az elipszis tengelyeinek a méretét, hasonló módon ahogy a körző esetén tesszük a rádiusszal!

Várom válaszod! Vagy csak te szeretsz másoknak feladatot adni?
Előzmény: pint (40268)
TEODOR Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40273
Kezd alakulni:-)
Előzmény: ivivan (40271)
pint Creative Commons License 2007.06.22 0 0 40272
vagy szimulálja a programommal (reklám helye)

de kiszámolni is primitív:

kell két mozgásegyenlet

x1 = ct
x2 = λ + ct

ezeket kell transzformálni, azaz négy pont, majd a szokásos egyenes illesztés. az elsőt nem is kell, mert már unalomig ismerjük.
Előzmény: ivivan (40271)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!