A Felső-Galgamente csak közel 30 évvel később kapcsolódott be az országos vasúthálózatba:
1896-ban nyít meg az Aszód - Balassagyarmat - Losonc casútvonal.
Ennek a vonalnak a topik témáját érintő Aszód - Becske szakaszán a megnyitáskor így helyezkedtek el az állomások és megállóhelyek:
Aszód
Iklad-Domony
Mácsa (ma Galgamácsa)
Tót-Györk
Püspökhatvan
Acsa-Erdőkürt
Guta (ma Galgaguta)
Kövesd (ma Nógrádkövesd)
Becske
Iklad és Domony községek tehát közös vasútállomást kaptak, ez egyébként Iklad község területén terül el, de Domonyhoz is közel van, könnyen megközelíthető.
Acsa és Erdőkürt szintén közös vasútállomást kapott, ez Acsa község területén található, azonban Erdőkürttől igen nagy távolságra, kb. 7 km-re található.
Gúta a Csallóközben, 1948-tól Kolarovo (1920-tól Csehszlovákia, ma Szlovákia).
Mácsa Arad vármegyében, ma Romániában.
Hévíz Zala vármegyében, ma Zala megye, híres fürdőváros.
Györk a Galga-mentén is volt kettő, hogy meg lehessen őket különböztetni, az alsó már viszonylag korai, 15. sz. időponttól a Hévízgyörk nevet viselte. A felső Györköt a 18. sz.-től az ott többségbe kerülő szlovák népelemről Tót-Györknek, majd Tótgyörknek nevezték.
A 19. sz. legvégén ez az elnevezés valakiknek már kezdett "büdös" lenni, a községnév-rendezéskor kapta meg a Galga előtagot, így lett Galgagyörk.
Amúgy nagyon érdekes, teljesen máshol helyezkedtek el a kontinensek, gyakorlatilag 30 millió éve kezdett hasonlítani a mai állapotra, Európa mai területén általában tenger volt.
"A kortárs forrásokban Kurszán Kuszánész, vagy Kuszál fejedelem néven jelenik meg, a Kurszán alak viszont egyikből sem következik."
Fordítva viszont gond nélkül levezethető az iráni Kurszán alakból a görögös Kuszánész. Ráadásul ez így nem is volna egyedül, hisz a mondai Kádár és Kusid nevek ugyanígy fejthetők. Az iráni nyelvtörténetben ismert a szóbelseji -r vesztés, mindjuk a minket itt leginkább érdeklően a hvárezmi nyelvből. Az iranista Martin Scwartz írt erről.
A települést 1867-ben kapcsolódott be a vasúthálózatba, konkrétan az ebben az évben megnyitott Pest (Józsefváros) - Hatvan - Salgótarján vasútvonal révén.
Ez a vasútvonal a Galga-mente települései közül felfűzte Bagot, Aszódot, Hévízgyörköt, Galgahévízet és Turát is.
Eredeti neve simán Hévíz volt, csak 1900 novemberében kapta meg a Galga- előtagot, hogy a postánál, levelezéseknél, hivatalos iratokban stb. meg tudják különböztetni a Zala vármegyei Hévíztől, ahol a híres Hévízi-tó található.
"A falu a XVII. Századtól egészen a XIX. Század második feléig jelentős részben az Esterházy család birtoka, ezt követően a Schossbergereké.
A török kiűzése után a község nagy lendülettel fejlődött, ezt a fejlődést a Rákócz-féle szabadságharc lefékezte. A kurucok e vidéken is megvetették a lábukat, azonban a Budáról kitörő labanc hadak a környék sok falvát kifosztották, felprédálták. Tizenhárom hévízi legény állt be 1704-ben bercsényi Miklós seregébe. A romhányi csatavesztés után, 1710. január 23 -tól február 2-ig a vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc Hévízen táborozott.
A XVI. Századtól kezdve találunk a mezőgazdasági termelésre és a jobbágyokra vonatkozó adatokat. A gabona, a szőlő és a zöldségfélék termesztése korán meghonosodott és értékesítésre is jutott belőle. A piacokon már a XVIII. század első felében keresett árucikk volt a hévízi parasztok által termelt és felkínált zöldségféle.
A XVIII. század közepére a Habsburg udvar politikájában egyre központibb helyet kapott a jobbágykérdés, államérdekből ugyanis gátat igyekeztek szabni a földesúri kizsákmányolásnak. Mária Terézia úrbéri rendelete meghatározta a jobbágytelkek nagyságát és azok használatáért járó terheket. A hévíziek urbáriumát 1770. április 24-én nyugtatták a községben. A kezdetben ellenkező földesurak rövidesen belátták, hogy az új szabályozás lehetőséget ad számukra a korszerűbb majorsági gazdálkodás kiépítésére, s ennek révén gazdasági lehetőségeik szélesebb kibontására is.
Az átalakuló gazdaság és a megújuló piac új helyzetet állított elő. A népesség száma nőtt, a művelésre alkalmas földterület egyre kevesebb lett, mindez a parasztság differenciálódásához vezetett, növekedett az elégedetlenkedő zsellérek tömege. A társadalmi feszültségek az 1848-as forradalomhoz vezettek.
Az 1848-49-es szabadságharc idején a Galga-vidék községei közül innen 141 fő (többnyire a szegényebb rétegből) ment Kossuth hívására a magyar honvédseregbe. A vidéken a különböző nemzetiségű seregek átvonulásai és a környékbeli harcok következtében megnövekedett az elhalálozások száma, amit még a pestisjárvány is növelt. Az elbukott szabadságharc utána győztesek megtorlásaik során a lakosság teherviselés fokozódott, növelve az egészségileg leromlott népesség halálozási számát.
település
1831. év
1848. év
1849. év
1850. év
elhaltak száma
Hévíz
157
139
233
89
A szabadságharc előtt és a forradalom bukása utáni lakossági adatok még pontosabb következtetések levonására alkalmasak:
település
lakosok száma
1835-ben
1856-ban
1835-1856 lélekszám átlaga
Hévíz
1460
1390
1425
Az 1857. június végével az akkor fennállott császári, királyi úrbéri törvényszék rendelkezett a község úrbéri rendezéséről és a tagosításról. Az úrbéri egyezség 1863-ban jött létre. Ez Hévízen (1900 novemberétől Galgahévíz) a mezőgazdasági termelés erőteljes fejlődését jelentette, az országos utak, vasutak kiépítése pedig az értékesítésnek különösen kedvezett. Ezzel azonban együtt járt a parasztság differenciálódása is. A falu népe egyre belterjesebb gazdálkodást folytatott, új területeket vont művelés alá és új kultúrákat honosított meg, közben olyan eljárásokat és művelési módszereket tanult meg, amellyel a termelés minőségét és mennyiségét növelte."
Galgahévíz falu nagyon vázlatos története a község honlapjáról:
A kezdetektől a török kor végéig:
"Régészeti emlékekben a falu határa gazdag. A legrégebbi lelőhelyen negyedkori, a pleisztocén korszakból való mammutcsontokat találtak. A vidék földrajzi, éghajlati és egyéb természeti körülményei kedveztek az ember letelepülésének, így a terület már igen korai időktől lakott volt. Az emberre utaló első leletek a neolitikum (újkőkor) vonaldíszes kerámia kultúrájának cserép töredékei. Vannak emlékek a rézkorból, a Galga vidéken nagy jelentőséggel bíró bronzkorból, vaskorból és a római korból is.
Az erődben halomsírokat, bennük IV. századi (római kori) szarmata sírokat találtak. Ugyancsak ebből az időszakból származik a galgahévízi és vácszentlészlói határ között húzódó Csörsz árok,amelynek keletkezéséhez több legenda is fűződik. Nevezetesebb lelőhely a Monostor-völgy elején a Szentandráspart nevű dűlőrész, ahol már a bronzkorban is éltek, a középkorban pedig földvár és az Ákos nemzetség bencés monostora állott. Az Ákosoknak a XII-XIII. század fordulóján épült nemzetségi monostora azonban elpusztult, ma már semmit sem láthatunk belőle. A Hévíztől délre folyó Sósipatak völgyében az oklevelekben említett Monostor, ill. Monostoralja középkori falu maradványait találták meg a régészek.
Középkori okleveles említése első ízben „Heuiuz” néven (egy jobbágy perbefogása kapcsán) 1214-ből való. A magyar történelemben jelentős szerepet játszó Ákos nemzetség ősi birtoka. A tatárjárás a falut is feldúlta, lakói mocsarakba, nádasokba menekültek. Az a monda járta, hogy a templom harangját a környék mocsarába süllyesztették, s azóta is veszély közeledtére erősen hallatszik a föld alatti harangkongás.
A XV. század első harmadának a végén (HEYWYZ névvel jelölve) mezővárosként rövid ideig Zsigmond királyé, majd György rác despotáé zálogjogon. Ezt követően sok más Galga menti területtel a hatalmas Rozgonyi birtok része. A családon belül évtizedekig folyt a pörösködés az egyes birtoktestekért. A XVI. Században a Báthory család a birtokos.
A XVI. Század felvonuló hadseregei felégett, kirabolt és üres falvakat hagytak maguk után. A három országrész számára súlyos tehertétel volt a több tízezer emberből álló katonatársadalom, amelyik kétszáz éven át csak fogyasztott, a korábbi egy helyett három államapparátust kellett eltartania. A török megszállás alatt Hévíz – annak ellenére, hogy a többször gazdát cserélt hatvani vár környékén volt – mégsem néptelenedett el teljesen. A török adóösszeírásokból láthatjuk, hogy a település létezett, többször is újra tudta kezdeni az életét."
Ennek egy kicsit érdemes utánanézned, mert nem egészen így van.
Bár általában Kurszán neve alatt a 10. századi honfoglaló magyar vezért értjük, egyáltalán nem biztos, hogy ő azonos lenne az Anonymusnál tárgyalt Kurszánnal, aki ugye a Kurszán-Kartal-nemzetség névadója volt. A kortárs forrásokban Kurszán Kuszánész, vagy Kuszál fejedelem néven jelenik meg, a Kurszán alak viszont egyikből sem következik. Ez egyébként egy mára már elfeledett vitapont volt Györffy György és Kristó Gyula között, előbbi szerint a honfoglaláskori vezér és a nemzetség névadó őse azonos, utóbbi szerint nem. Végigolvasva Kristó írását én úgy vélem, hogy ebben a kérdésben közelebb járt az igazsághoz.
Azon felül vannak Megalé Morávia és Egy óráig sem létezett Nagy Morávia c. topikok is.
Bárhol jobb helyen van a téma mint itt, mivel nem a Galga-vidék a szlovákok eredeténejk és etnogenezisének színtere, ebben a régióban csak a 17. sz. második felében jelent meg nagyobb számban a felvidéki vármegyékből a termékenyebb délebbi tájakra lehúzódó szlovák népelem.
"Ezek a dolgok már abszolut nem tartoznak a topik témaköréhez, kérem, hogy vigyétek át a megfelelő topikba."
:)
Az, hogy Morávia közel sem terjedt ki annyira keletre, hogy az általad itt tárgyalt területet elérje, és így régészeti oldalról sincs semmi nyoma az elképzelésed alapjául vett szlávoknak, "ősszlovákoknak", az igazából nem is vághatna jobban témába. Hova lehetne jobb helyre vinni mint ebbe a topikba?
De mindegy is mert most sokkal érdekfeszítőbb vitákra sincs semmi időm, így erre sem. A lényeget pedig már megfogalmazta AA úgyis: Elsősorban a rendelkezésünkre álló szilárd információkat kellene összehordani és csak utána belemerülni a szláv-szlovák folytonosság részleteibe. Én pedig - úgy néz ki rendhagyó módon - épp hoztam egy ilyen "szilárd információt", ráadásul a szlovák akadémiáról, szóval se "magyarkodással" se amatőrködéssel nem könnyű megvádolni.
Egyébként meg, ha tényleg az objektív megismerés vezet, előbb-utóbb magad is szembesülni fogsz a téma problematikájával a vonatkozó tudományágak kb. minden oldaláról...
Hagy "villanjak" egy rövidet én is a vitában ha már erre jártam :)
A kérdés szerintem nem is ott kezdődik, hogy elmentek-e onnan azok a szlávok vagy nem, hanem hogy ott voltak-e eredetileg egyáltalán.
Morávia 9. századi keleti kiterjedésének és a Nyitrai Fejedelemségnek az alapvető régészeti bizonyítéka - hiszen a forráshiány miatt ez szükséges volt - a Blatnicai-mikulčicei horizont. Ez a horizont pedig a Blatnicai-mikulčicei kincsleletre épít, amit egy helyi szláv vezér hagyatékának könyveltek el anno, kb. tényszerűen.
Most viszont épp Zbigniew Robak a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetétől vetette papírra azt az alapos érvelést, miszerint nem is létezik Blatnicai-mikulčicei kincslelet hanem ez különböző korokból és emberektől származó, leginkább késő avar meg karoling tárgyak önkényes összecsoportosítása. Így viszont nem létezik természetesen Blatnicai-mikulčicei horizont sem, és kiindulva abból, hogy a korabeli források milyen "pontossággal" adják meg pl. Morávia területét (ahogy mi is nézegettünk régebben pl. a Fuldai évkönyvben), én emelném a tétet és már arra kérnék bizonyítékot, hogy volt-e ott egyáltalán jelentős szláv lakosság az avarok és honfoglalók között? ;)
De még mielőtt Kartalt valaki is egy a honfoglalás óta folyamatosan lakott " ősmagyar" falunak tartaná, ki kell ábrándítanom, mert Kartal lakossága a 15 éves háborúban teljesen elmenekült a faluból, amely közel 200 évre lakatlan pusztasággá lett.
Újkori fellendülése 1784-től vette kezdetét, amikor a terület akkori tulajdonosa, herceg Grassalkovich Antal felvidéki katolikus magyarokkal, kisebb részben szlovákokkal népesítette be a termékeny, de lakatlan területet. A valamikori kibocsájtó településekre utalnak a Kartalon ma is gyakori családnevek: Bereczki, Karácsondi, Sőregi; a szintén elterjedt Deák, Gergely, Lados, Kalcsó, Urbán nevek azt feltételezik, hogy egész nagycsaládok kerekedtek fel és jöttek új települést alapítani.
Grassalkovich herceg jól számított, a szorgalmas, vallásos falualapítók és leszármazottaik felvirágoztatták a települést. A 19. század elején alig lakott település lélekszáma 1900-ra 1810 főre növekedett.
Visszatérve Kartalhoz, ennél a Kurszán-Kartal-nemzetségnél érdekes, hogy most a nemzetség névadója, Kartal az tkp. ki volt?
Kurszán vezérnek valamelyik őse (esetleg mitikus), vagy annak valamelyik leszármazottja, vagy netán magának Kurszán vezérnek egy alternatív elnevezése?
Már csak azért is, mert a Kurszán név eredeti formája is tkp. Kuszál (vagy Kuszala), amely maga is "keselyűt", tehát egyfajta ragadozó madarat jelent és a türk "kartal" szónak is a sas mellett keselyű a másik jelentése...
A szlovák nép kialakulása mindenképpen a Magyar Királyság létrejöttéhez köthető. A Honfoglalás, és a magyarok letelepedése a Kárpát-medencében széttördelte a helyi szláv törzsek viszonyait, a szláv népesség nagy része beolvadt a magyarul beszélők közé. Nem mindenhol azonban, főleg azokon a helyeken, ahol a magyarok nem telepedtek meg, ilyen lehetett a Pozsony-Nyitra-Losonc-Kassa vonal környéke. Az addig gyepűként funkcionáló, ettől a vonaltól északra levő területek betelepítése a 12-13. században pedig főleg az ebben a térségben élő népességre támaszkodott - mivel a földrajzi viszonyok miatt a térség hamar túlnépesedhetett. Ez a szláv népesség már nem volt se morva, se fehér horvát, se más, egyszerűen szláv nyelven beszélt, és a magyar király alattvalója volt. Létszámukat aztán gyarapította az előbb említett két bevándorlási hullám, a huszita cseh, és a ruszin (mindkettő hatott a nyugat ill. keletszlovák nyelvjárásra).
Namost ez így szép, de emellett még felmerül a kérdés, hogy mikortól beszélhetünk szlovák identitásról, és annak megjelenéséről? Ez nehéz ügy. Az első szlovák nyelvemlékek még csak szlávokról beszélnek. Ez nem véletlen, mert a magyar hódítás véget vetett a Kárpát medencei szláv törzsi államok létének, és a legyőzött szláv törzsek és törzsi szervezet nem maradtak meg, a szlávok betagozódtak a magyar törzsi szervezetbe, majd az államalapítással az államba. Az egységes szlovák nemzeti tudat inkább már a 17-18. században jelent csak meg. Ez mondjuk nem meglepő annak fényében, hogy a magyar király alattvalói voltak, és magukat a magyar királyság polgárainak tartották. Éppen ezért az etnikai elkülönülés már leginkább annak a következménye, hogy a magyarok körében is megjelentek a magyar nyelvhasználati törekvések, amelyek értelemszerűen nem váltottak ki osztatlan lelkesedést a nem magyarul beszélők körében. A szlovák nemzet újkori megformálódása és a törzsi állapot közötti időszakban meg ők sem voltak mások, mint a Magyar Királyság többi lakosa: a magyar király alattvalói, identitásuk ugyanúgy ehhez az államhoz kötötte őket, mint a magyarul, németül, vagy ruténül beszélő alattvalókat."
Az első ún. téveszmével annyiban vitába mernék szállni, hogy ha nem is mutatható ki kulturálisan és identitás szempontjából egyenes leszármazási vonal a morva fejedelemség népessége és a szlovákok között, annyi elég egyértelműnek, hogy a szlovákság genetikailag és nyelvjárásilag is zömében ennek az egykori morva államalakulatnak a keleti részein élő szláv népességnek a leszármazottja lehet.
"Két, magát elég erősen tartó tévképzet él velük szemben.
Az egyik a kvázi hivatalos (legalábbis tanított) szlovák őstörténet elképzelés, amely az úgynevezett "Nagymorva Birodalomból" vezeti le a szlovákokat. A morva állam ilyentén interpretációja mindenképpen hamis. Egyrészt a morva állam egy, a morva törzs által létrehozott, törzsi alapon szerveződött állam volt, amely bizonyos időpillanatban több más szláv törzs (pl. a csehek) leigázásával létrehozott egy rövid ideig fennálló államalakulatot. Azonban ez elég kezdetleges állam volt, nagyjából addig tartott, ameddig az azt létrehozó törzsfő élt. Másrészt, a morvák ma is léteznek, mégpedig kelet Csehországban. Igaz, hogy a morva állam törzsterülete kiterjedt a mai nyugat Szlovákiára (a központ azonban a mai Morvaországban volt), de nem szlovák állam volt. Könnyen lehet hogy a nyugatszlovák népességnek leszármazásilag van köze a morvákhoz, azonban identitását tekintve már nincs. Ezért a morva -> szlovák leszármazás sántít, ráadásul a közép és keletszlovák népességre még azt sem lehet mondani hogy morvák lettek volna (szláv népesség élt a teljes Kárpát Medencében, de ők nem feltétlenül morvák voltak - valójában írott források nélkül nem ismerjük igazán a kárpát-medencei szláv népességet. Egy biztos, szlovák törzs nem létezett). Ráadásul a Magyar Királyság létrejötte után az itt élő szlávok törzsi kötődése megszűnt, szláv nyelven beszélő alattvalók lettek belőlük. Tehát a morva - szlovák kapcsolat vagy kontinuitás feltételezése hamis.
A másik, a magyar történetírásban meggyökeresedett elképzelés, amely szerint a szlovákok bevándorlók, mégpedig a 12-13. században érkeztek volna a Felvidékre. Ez az elképzelés is sántít. Ugyanis eszerint a szlovákok cseh, lengyel és ruszin bevándorlók leszármazottai lennének. Ezzel az a fő probléma, hogy nincsenek erre utaló források, ráadásul közvetett úton is ellentmond ennek pár tény: az egyik, hogy mind Lengyel és Csehország komoly népességhiánnyal küzdött ebben az időben, és mindkét országba jelentős számú német nyelvű telepes érkezett, nehezen hihető tehát, hogy emellett jelentős népességkibocsátók lettek volna. A másik a közép szlovák nyelvjárás, amelynek olyan elemei is vannak, amely a szlovénekkel rokonítja őket, és egyfajta kapcsolatot képeznek a nyugati és délszláv nyelvek között. Ezek a nyelvtani elemek hiányoznak a cseh, a lengyel és a rutén nyelvből."
