Lassan már itthon is simán találkozhatunk majd az egyébként kissé elszaporodott, viszont az életterükben pedig az emberiség által folyamatosan korlátozott nagyemlősökkel.......... kíváncsi leszek, hogy mikor jön el az az idő, amikor ugyan úgy nem lepődünk majd meg a közvetlen környezetünkben való ténfergésüktől a városainkban, mint pl. Romániában........
Egyelőre Klubos kiírás, és mint ilyen, elvileg nyilvános is lesz :-) De hát ha ő tenerével jön - akkor az maga a Paradicsom! Lehet speeddel is jönni - de baromira unatkozni fog mellettünk-körülöttünk ...
Szögedinből indulva Somogyország felé gondolom, hogy Baja, vagy Mohács felé veszitek az irányt..........
"Az elvetemülteknek 27-én indulás Szögedin-ből, valahol somogyban alvás, reggel tova. Pár hely még van ha vki el akar vetemülni. (itt Mistralt keressétek)"
Júli 3-4-5, ASZFALTOS Szögedin-Kalota, a lányaimat viszem, nukupatak - murva is csak akkor, ha eljön velem át a szomszéd faluba meg vissza :-) A weblapon már ki van írva, agyaljatok rajta! (te meg elférsz hátul, te leszel a benzintyúk - helyett a benzin-kakas :-) :-)
valami kis létszámú túrával kellenen neki kezdeni, ami jelentős többségében aszfaltos, kb fele súlyban van mint én, és nem egy erőművész, szóval a patakmedres részeket nem tudja vállalni
Este pontos infók kerülnek ki: Árak, szállás...stb
A hétvégén megnyílik a www.tenere.hu -n a végleges regisztráció... tessék sűrűn nyitogatni a topicot. :-)
Üdv:Bucho
Talán már mindenkinek meg van a 2023-as naptárja.
Bele lehet jegyezni, hogy 2023.04.28-30. 3 KIRÁLYOK Évadnyitó.
III. Nyugati Gyepű túra Győrvár (Vas vármegye)
Szállás a helyszínen 16 fős (2-3 fős+pótágy) ágyikós + sátor. ( ha elfogyna az ágyikó igény, akkor a faluban lesz (szervezés alatt) lehetőség, ami természetesen önfoglalós)
Ha valami kérdés van, akkor a lorantnorbikukacgmail.kom-on ill. a 0hat30haccáz99tíz-en elértek.

Halihó. Olyan problémám van elment műszerfalról az összes visszajelző, kontrol lámpák. Hol keressek biztosítékot vagy mi lehet. Teker az önindító van irányjelző is de nem világít semmi és nem indul. Üdv István ja XTZ 660 91-es
Bele lehet jegyezni, hogy 2023.04.28-30. 3 KIRÁLYOK Évadnyitó.
III. Nyugati Gyepű túra Győrvár (Vas vármegye)
Szállás a helyszínen 16 fős (2-3 fős+pótágy) ágyikós + sátor. ( ha elfogyna az ágyikó igény, akkor a faluban lesz (szervezés alatt) lehetőség, ami természetesen önfoglalós)
Ha valami kérdés van, akkor a lorantnorbikukacgmail.kom-on ill. a 0hat30haccáz99tíz-en elértek.
..... még nézni is jó, ahogyan a szöcskék üldözik a T7-est, de nem érik utol...... brutális ez a technikai tudás, amit ez a fickó le tud tenni az asztalra...... természetesen az összelegózott T7 is kegyetlenül jó lehet, de ahogyan ez az ember kezeli, az egyszerűen félelmetes.......